Ronai and Ronai
AMERIKAI

Tippek a miniszterelnöknek 2012. szeptember 5. szerda 9:43 | AN Forrás: AN/MTI

  • Hozzászólások(79)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Tippek a miniszterelnöknek
Washington/Budapest – A bipoláris zavarral élő embereknél váltakoznak a depressziós és a mániás epizódok, érzelmi hullámvasútba ültetve ezáltal az érintetteket: német kutatók most olyan gént azonosítottak, amely a mániás tünetek megjelenéséért felelős. Mint ismeretes, Orbán Viktor jellegzetes száj- és szemmozgása felismerhetően – egyéb léhetőségek mellett – a leggyakrabban alkalmazott skizofrénia, illetve bipoláris elmezavar elleni, a dopaminerg antagonisták körébe tartozó antipszichotikus gyógyszerek mellékhatása is lehet.
.
Az 1208 páciens adataira és állatkísérletekre alapozott eredményeket a The American Journal of Psychiatry című szakfolyóiratban ismertették.
.
Markus M. Nöthen, a Bonni Egyetem professzora elmondta: az NCAN jelű génről ismert volt, hogy alapvető szerepet játszik a bipoláris zavarban, mostanáig azonban nem tudták, hogy ez pontosan mi. A kutatók a mannheimi Mentális Egészség Központi Intézete munkatársaival együttműködve 1208 bipoláris zavarral élő páciens genetikai adatait és tüneteik leírását elemezték a tanulmány első fázisában. A páciensek klinikai adatait értékelve jutottak arra a megállapításra, hogy az NCAN jelű gén igen szoros összefüggésben van a mániás epizódok megjelenésével, de nincs kapcsolatban a depressziós tünetekkel.
.
A tanulmány következő fázisában olyan génmódosított egereket hoztak létre a Bonni Egyetem molekuláris pszichiátriai intézetének kutatói, melyeknél hiányzott az NCAN gén. Ezeknél az egereknél nem tapasztaltak depresszióra utaló jeleket, annál több tünete volt viszont a mániás viselkedésnek: túlzottan aktívak voltak, több kockázatot vállaltak, jutalomkeresésük részeként pedig mértéktelenül ittak a nekik kínált cukoroldatból.
.
A következő szakaszban a mániás egereknek lítiumot adagoltak, amely szert az embergyógyászatban is alkalmazzák a bipoláris zavarral élők kezelésében. Kiderült, hogy a lítiumadagolás teljesen megszüntette az állatok hiperaktív viselkedését, ami arra utal, hogy valóban ugyanarról az NCAN génről van szó az emberi bipoláris zavar és a génmódosított egereknél tapasztalt mánia esetében.
.
Az NCAN jelű gén hiányában nem termelődik egy fehérje (a neurocan), ennek a molekuláris zavarnak a következménye a génmódosított egerek mániás viselkedése, idézte Andreas Zimmer kutatásvezetőt a Science Daily című ismeretterjesztő portál. A kutatók további vizsgálatokat terveznek az egérmodellen, melyeknek eredménye lehet a mánia kezelésére szolgáló új szerek kifejlesztése.
.
.
Az elmúlt napokban az internetet bejáró videón – amelyen az augusztus 20-i, parlamenti díjátadó ünnepség összefoglalója látható – néhány másodpercre Orbán Viktor miniszterelnök tűnik fel, amint nagyon jellegzetes száj- és szemmozgással, a háttérbe húzódva ünnepli Jókai Annát, aki a Magyar Érdemrend Nagykeresztje (lánykori nevén Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje) kitüntetést vehette át. Egyes sajtóértesülések szerint ez akár jól felismerhetően a leggyakrabban alkalmazott skizofrénia, illetve bipoláris elmezavar elleni, a dopaminerg antagonisták körébe tartozó antipszichotikus gyógyszerek mellékhatása is lehet. A tünetnek neve is van: Tardive Dyskinesia (TD). Szakemberek feladata lenne ennek tisztázása, és a közvélemény korrekt tájékoztatása.
.
Amennyiben ez a helyzet, a szakirodalom szerint érdemes kerülni az antidepresszánsokat. A bipoláris depresszió kezelése eltér a mindennapos depresszióétól. Az antidepresszánsok valójában még csak rosszabbá tehetik a beteg állapotát, vagy mániás szakaszt válthatnak ki. Érdemes hangulatjavító szerekkel próbálkozni, s antidepresszánst legfeljebb ezekkel együtt bevenni, hogy a mániás szakaszt, illetőleg a gyors kedélyállapot-hullámzást el lehessen kerüli.
.
A betegnek érdemes előnyt kovácsolnia a természetes hangulatstabilizálókból. Életstílusa hatással van betegsége tünetegyüttesére is. Minél egészségesebb és stresszmentesebb életmódot folytat, annál kevesebb gyógyszert kell szednie. A legjobb hangulatjavító, amit orvosnak sem kell felírnia: rendszeres kelés és fekvés, rendszeres testmozgás, relaxációs technikák gyakorlása.
.
A gyógyulást mindenképp érdemes terápiával siettetni. A kutatások tanúbizonysága szerint azok, akik a bipoláris depresszióra gyógyszert szednek, sokkal hamarabb felépülnek és gyorsabban képesek lesznek hangulatuk befolyásolására, ha mellette terápiás kezelésben is részesülnek. Terápia révén jutunk azokhoz az eszközökhöz, amelyek segítenek megbirkózni az élet nehézségeivel és azokkal a problémákkal, amelyek a betegségből fakadóan jelentkeznek a magán- és a szakmai életben egyaránt.
.
A gyógyszerszedést akkor is folytatni kell, amikor már jobban érezzük magunkat. Komoly az esély a hanyatlásra, ha valaki úgy dönt, eldobja az orvosságait. Minden tervezett változást meg kell beszélni a kezelőorvossal, még akkor is, ha azt hisszük, meggyógyultunk.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (44 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +62 ( 72 szavazatból)
Tippek a miniszterelnöknek, 4.7 out of 5 based on 44 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(79)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

79 Reader’s Comments

  1. “A tanulmány következő fázisában olyan génmódosított egereket hoztak létre…”.
    Nekünk sikerült egy patkányt alkotnunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +68 (74 szavazatból)
  2. Több patkányt, csak azokon még nem látszik annyira, legfeljebb a kövér patkányon :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (52 szavazatból)
  3. Készűl a betegnek a reggeli:
    Pirítós, reszelt Magyar alma és főzik a Magyar rétekről szedett kamillavirágból a teáját is …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  4. A jereváni rádió bemondta, hogy az örmények örömmel fogadnák a csutit egy kis gyógyókezelésre, sőt az egész fideSS-t kihelyezett frakcióülésre. A biztonságot természetesen garantálják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +52 (58 szavazatból)
  5. Életstílusa hatással van betegsége tünetegyüttesére is. Minél egészségesebb és stresszmentesebb életmódot folytat, annál kevesebb gyógyszert kell szednie.
    -
    Egyetértek! Orbánnak kerülnie kellene az ország irányításával együtt járó stresszhelyzetet, és élete hátralévő idejében stresszmentes életet élnie otthonában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (50 szavazatból)
  6. K.S.
    .
    A folytatás receptjét Fazekas Mihálynál találhatjuk meg.
    Amíg Döbrögi személyzete – a korabeli TEK – szedi a csak magyar gyógynövényeket, az alatt az orvosnak öltözött Ludas Matyi huszonegy botütéssel gyógyítgatja a helyi despota beteg tagjait. Orbán esetében ez a beteg testrész a fej – annak kéne egy alapos bot terápia…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (42 szavazatból)
  7. A KÉP:
    A mindig negédes Jókai Anna, pechére egy őrülttől kénytelen átvenni a díjat… Ah, de bájos jelenet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (50 szavazatból)
  8. 2002-ben, a vesztes választást követően, Vitya úgy ült, szabályosan duzzogva a parlamenti padok között, mint a gyerek, akinek elvették a játékát. Már ott tisztán látszott rajta a gyógyíthatatlan kór. Sz e e e g é n y …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (43 szavazatból)
  9. Hát igen kínos, hogy egy gátlástalan, infantilis szörny játszadozik a homokozóban, aminek Mo a neve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (43 szavazatból)
  10. “Egyetértek! Orbánnak kerülnie kellene az ország irányításával együtt járó stresszhelyzetet, és élete hátralévő idejében stresszmentes életet élnie otthonában.”
    .
    .
    .helyesbíteném: zárkájában!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (35 szavazatból)
  11. Doktor Kolompár Orbáncö Vektor Mihály Gazember Velorex nagyon elbaltázta!

    Mikor tesszük már lapátra ezt a közveszélyes, kártékony bolondot?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (33 szavazatból)
  12. Tulajdonképpen már banális, de a 2 bérmínuszoló is hozzászólhatna. Hány ezüstért végzik az áldásost?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (33 szavazatból)
  13. 120992 2012. szeptember 5. szerda 10:21
    “Orbánnak kerülnie kellene az ország irányításával együtt járó stresszhelyzetet, és élete hátralévő idejében stresszmentes életet élnie otthonában.”
    Sajnos az Annuska és a mások főztjének illatától már nyalja a száját.
    Még mindig van olyan “harapnivaló” amibe nem kóstolt még bele.
    De üres kezén látszik, hogy még mindig nem fogott meg mindent, ami elvihető.
    Hiszen a képen még ott az a “fekete doboz”. Ugyan nem lehetne meglovasitani?
    Már a kezét is dörzsöli hozzá.
    Hiába vállalni kell a stresszet is ebben az általa alkotott munkakörben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  14. Minden élcelődést félre téve. Közelítsük meg emberileg: Nincs ennek az embernek felesége, családja, felnőtt gyerekei , szülei testvére ? Nekik látni kellene ez az ember súlyosan beteg aki kezelésre szorul. Az ilyen embernek, nem a mindennapos stressz való , hanem betegállomány, szanatórium.Csak van közöttük pár normális ember aki befolyásolni tudja?! Nekik lehetne annyi felelősségük a hazájukkal szembe, hogy ez ország számára is közveszély. Vagy ha süllyed a hajó nekik már meg van a menekülési útvonaluk? Széchenyi egy ÁLLAMFÉRFI volt, mégis be tudták dugni egy szanatóriumba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (43 szavazatból)
  15. baby: Persze, hogy van ennek az embernek családja, hát persze. Szaddamnak is volt, Ki Mir Szennek is, Rákosinak is, folytassam? Vagy a pénzüket féltik, vagy fosnak a TEK-től. Hajdú meg leveleket ír Vlagyimi Iljicsnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  16. kifli
    2012. szeptember 5. szerda 09:53

    A génmódosított egerek létrehozása vajon a tanulmány, vagy inkább a kísérlet egy bizonyos szakaszában történt ?
    A tanulmányt rendszerint a kísérletek eredményei alapján írják, bár kétségtelen, hogy a megírásnak is lehetnek bizonyos fázisai.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  17. honapokig kezeltek ezzel ausztriaban ‘elzarva’ a kulvilagtol

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  18. Kecskeméti Károly vontolla

    Közelinek érzem az időpontot, amikor indokolt lesz emlékeztetni Leartes szép mondatára: „ Bennem a dánnál több a római.”
    Aligha vannak sokan, akik az utóbbi tíz évben erőteljesebben bírálták, bírálják a jelen miniszterelnök tevékenységét. Nekem különösen van okom haragudni rá, hiszen naponta emlékeztet fájdalmas naivságomra, amelynek köszönhetően a rendszerváltáskor befejeztem történelemtanári tevékenységemet, hiszen immár nem kell megóvni a jóhiszemű, az otthonról előítéleteket hozott fiatalokat a fanatizálhatóságtól. A demokrácia majd teszi a dolgát„- Irtóztató, irtóztató!”, hogy megint a Hamletből idézzek.
    Az utóbbi napokban az elsősorban itt olvasható, hitelesnek látszó diagnózisok áthelyezik ellenszenvem súlypontját. Azt továbbra is látom, hogy össze-vissza lépdel, de ha valóban „részeg”, nem várhatom el tőle, hogy fütyörészve átsétáljon kötélen a Niagara felett. Egyre inkább a környezetére vagyok dühös, amely akkor sem engedné elmenni, ha akarna. Mert szüksége van rá.
    Mocskos játékot sejtek, ördögi résztvevőkkel.
    Valami nagyon bűzlik Hunniában!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  19. Kecskeméti Károly vontolla

    Bocs.! : Laertes

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  20. tanulmány: alighanem félrefordítás. Talán study, ami jelent dolgozószobát, iskolai tanulmányokat, kutatást, elemzést is. Az a gyanúm, hogy a kutatás (research) helyett szerepel, de a kutatási eredményeket előadó közlemény (tanulmány? iromány?) első és második részéről van szó, és a közlemény első része írja le a kísérletek első fázisát, második része a második fázisát (ha egyáltalán szakaszolható ilyen durván).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  21. T. Kecskeméti Károly!
    Ön jóhiszemű!
    De aki 20 éve látja és figyeli a vezért, az tudja, hogy minden szál az ő kezében van! Őt nem odaállítják, ő maga megy, neki csak bólogatni lehet, mert aki esetleg leállítaná annak vége lenne, sőt két vége, mint a botnak! Ha nem lenne hiú, akkor jó szakembereket vett volna maga mellé, de ő azokkal nem tudott együtt dolgozni, neki olyanok kellettek, akik gyengék voltak a posztokra, és tudatában voltak gyengeségüknek, így szolgáltak a jó posztért és tették, végrehajtották a főnök parancsait! Ő mindenhez ért – látjuk, egy káosz az egész ország!
    De azért voltak akik kiszálltak mellőle, mert fontosabb volt a szakmájuk és a jövőben is abban akartak dolgozni – nem most, hanem majd abban, ahol megint a szakmai tudásra lesz szükség….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  22. Ha már fordítás és nyelv, engem jobban zavar ez:
    ” a leggyakrabban alkalmazott skizofrénia, illetve bipoláris elmezavar elleni,”
    Ha az AN-nek lenne pénze és ideje olvasó-szerkesztőre (ma már szinte senki nem fizeti meg, láthatóan a minisztériumok sem), akkor talán ez jelent volna meg helyette:
    ” a skizofrénia, illetve bipoláris elmezavar ellen leggyakrabban alkalmazott ”
    .
    Engem ez azért zavar, mert
    1. nehezíti a szöveg megértését,
    2. megerősíti, terjeszti a hanyag, kritikátlan gondolodást.
    A hanyag, kritikátlan gondolodás nem Bartus Lászlót vádolom, nevetséges is lenne. Nekem rengeteg időmbe kerül, hogy az ilyesmit kigyomláljam az anyagaimból. Az újságok a szövegdampingben ezt nem is tehetik meg, nincs rá idejük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  23. bocs, gondolkodás-sal,
    lám, most én voltam hanyag, nem olvastam át még egyszer.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  24. Kérem szépen, én is adhatok egy tippet?
    Ne trágárkodjak? Nehéz lesz, rövid leszek! I ! i!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  25. Talán nem kéne neki egy csepp pályinkát sem innia, nem véletlenül tette szabaddá a pálinkafőzést. De a sok hús fogyasztása sem (kolbásztöltő versenyek) az egészségét támogatja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  26. Engem nem az érdekel ,hogy mi a baja hanem úgy mellékesen egy 10 mill.országgal játszadozik.Ez senkit nem aggaszt.Arról nem beszélve,hogy vezethet egy országot egy ilyen beteg ember?Nem is értem miért nem váltják már le itt a kormánytagok ha tudják mi baja van? Ez nem játék egy ország jó vagy rossz élete függhet ettől.Ha másról lenne szó már régen elzavarták volna a francba.Akkor érthető egy alkalmatlan embernek vagyunk a játékszerei.Ez vicc?Normális ésszel felfogni nem bírom miért kell itt szenvedni tőlük?Hát mitől félünk?kitől?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  27. Jojojojóóó!!!!
    .
    - Vágják e egy bolondokházába az Orkbáncot, oszt’ jónapot!
    .
    DE!!!
    .
    Mi lesz az évtizedek alatt összerabolt vagyonnal, mi lesz a teljesen tönkretett országgal, mi lesz az összes fitymesz- prostituált és családtagjaik szintén összerabolt vagyonával, mi lesz az immár állami szintre emelt, az élet minden szintjén intézményesült, fekete afrikai szintű, ember alatti korrupcióval?
    .
    Mi lesz az ország lakosságának a többségével, akik valamiféle öngerjesztő, megalomániás, tömeges hallucinációban szenvednek?
    .
    Természetesen ez csak afféle “rethorical question”, válasz ógy sincs ezekre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  28. Elméláztam ezen a konzultációs levélen, mely a munkahelyek megőrzésével, védelmével foglalkozik!
    Remélem, hogy az összes nyugdíjas megkapta – ami készröhej!
    Remélem a nemlétező “munka világába” visszaterelt rokkantak is megkapták!
    Remélem, hogy a 62. évüket betöltött és a talpukra utilapút kapott bírák is megkapták, gondolom nem tudják sírjanak vagy nevessenek ekkora cinizmuson!
    Most valaki tényleg le akarja járatni ezzel a levelezgetéssel, mert nekünk arra kell figyelnünk, hogy mit tesz, nem arra amit írkál! Írásban volt, hogy megvédik a mnyp-i pénzeket, csak az nem volt benne, hogy a tulajdonosától))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  29. Na, ilyen cikkekre nincs szükség. Nagyon kurucinfós szagú, nem való ez civilizált embereknek. Mert egy dolog, hogy az ember dühében mond dolgokat és más dolog, hogy megírja, megszerkeszti és közzéteszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -17 (25 szavazatból)
  30. kifli : Elismerem, hogy naiv vagyok, és nem gondoltam arra , hogy a TEK-es vérebei még a családjával szemben is megvédik az ország javára / nem kellene /, de mentségemül szolgáljon, hogy most a dolog emberi és nem politikai oldalát néztem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  31. Kecskeméti Károly: NAGYON JÓ HELYEN KAPIRGÁLSZ! Régóta mondogatom már, hogy Orbán egy kesztyűbáb, egy ostoba paprikajancsi, akinek mérhetetlen hatalomvágyát, valamint kétségtelenül meglévő, és rajta egyre jobban elhatalmasodó betegségét remekül használja ki egy háttérben működő, gátlástalan, de okos, intelligens és fifikás csapat, melyet teljes joggal lehet maffiának nevezni. Az éhenkórász, nincstelen, de végtelenül becsvágyó és egoista Orbánból ők “gyártották le” azt a figurát, aki – bár látszólag övé a hatalom – mindenben és mindig úgy cselekszik, ahogy azt a maffia érdekei diktálják. Vagyis, látszólag ő a keresztapa, de a valódi döntéseket a szindikátus igazgatótanácsa hozza meg. Persze, Orbánt megfelelően korrumpálták: nulláról indulva, 20 év alatt az Orbán-klán csinos vagyonra tett szert. Nyilvánvaló, hogy a vagyonosodás minden momentuma kellően dokumentálva van, és megfelelően őrzik. Ezt Orbán is tudja, így tulajdonképpen csapdában van, de ezért nem érdemel sem részvétet, sem pedig sajnálatot. El fog jönni az a nap, amikor a derék Vitya már terhessé válik a Tiszteletreméltó Társaság (ez a maffia nemhivatalos neve) számára. És akkor majd habozás nélkül ejteni fogják. Persze, a fő indok “megrendült egészségi állapota” lesz. Ha pedig Viktorkánk netán “ugrálni” merészelne, egyszerűen kinyitják a széfet, és elé tesznek néhány papírlapot, mire ő villámgyorsan megérti, hogy “game over”.

    Mindezeknek a spekulációknak (bár szerintem nagyon is valószínű dolgokról van szó) van egy rettenetes következménye: attól, hogy a – remélhetően nem túl távoli – jövőben megszabadulunk Orbántól, az ég világon semmi nem fog megváltozni. Hogy Orbánt idézzem: “A rendszer marad!” És ez az igazi tragédia.

    Hacsak… hacsak egy szép napon nem az történik, hogy a magyarok (jobb- és baloldal, konzervatívok, liberálisok, szocialisták, katolikusok, reformátusok, zsidók, cigányok, kunok, jászok) kinéznek az ablakon, és azt mondják: “Elég volt!” És fognak egy jó hosszú, vizes kenderkötelet, és meztelen seggel kergetik el ezt az egész bagázst jó messzire. Mondjuk Azerbajdzsánba.

    De ez nem ma, nem is holnap lesz…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  32. maxval –
    Elnézve a felvételt, szerintem is ciki, hogy megtudta vezetni az ország 2/3 részét és így hazavághatott egy 10 milliós országot!
    Én nem hiszem, hogy a cikkben van a hiba…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  33. Üdv Mindenkinek,
    Tegnap egész nap nem működött az AN oldal, de örülök, hogy mára minden rendben van!
    Orbán meg fulladjon meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  34. @ maxval
    De! Ilyen cikkekre van szükség.
    Egy diktátor és bandája államcsínnyel felszámolta az alkotmányt és teljhatalmat bitorol. Nemcsak az okokat kell megismerni, hanem a várható fejleményeket is:
    http://nepszava.com/2011/08/velemeny/bartus-laszlo-a-diktaturak-lelekrajza.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  35. hunyadi:

    “De! Ilyen cikkekre van szükség.”

    Ha a Fidesznek drukkolsz, akkor valóban még sok ilyen cikk kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (11 szavazatból)
  36. Kedves gigi
    2012. szeptember 5. szerda
    14:48
    Az AN a Kohányi Társaság tagjainak a támogatásával És Bartus László laptulajdonos saját befektetésével “vegetál”. Ráadásul már annyira böki a magyar fasiszták és nácik bögyét, hogy rendszeresen fizetett hackerekkel támadják, ami megnövelte a szoftver-védelmi költségeket.
    A honlap kiváló színvonala sem tudja biztosítani a gazdaságos üzemeltetés feltételeit, pl., hogy a Társaság létszáma minimum 400 főre emelkedjen, vagy Bartus László lottó-milliomos legyen.
    Ajánlom szíves figyelmedbe az alábbi linket:
    http://nepszava.com/2012/09/velemeny/bartus-laszlo-szolgalati-kozlemeny.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  37. Lehet csak a kitüntetettet ” gusztálgatja ” azért nyalogatja a száját :-)))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  38. Visszapaterolják az IMF-t!
    Orbán szerint jól haladnak a tárgyalások…
    Varga szerint nem ússzuk meg az IMF-t – hát ez is egy nyilatkozat….
    Szóval a cocializációm alapján: nem ússzuk meg=nem jött össze Szaud-Arábia, Kína, Azerbaltás, most akkor jó nekünk a három havonkénti ellenőrzött pénz is, de most már iziben!
    Már nagyon rühellem ezt a sok szemétséget, hogy ennyire elmeroggyantnak nézik ezt a népet! Tudom, magukból indulnak ki!
    Más:
    Martonyi az azeriekre keni a saját fekájukat, aztán Svájcban bízik, hogy majd segítenek kisimítani, amit a diplomáciai analfabéták összegyűrtek!
    Más:
    Lemondták az azeriekkel a futsalmeccses pályaavatást, de lehet, hogy a terrorveszély miatt azok most nem is kívánnak idejönni!
    Ami itt megy, az már a bolondokházán is túl tesz!
    CSAK A FIDESZ ))))))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  39. Sohasem szerettem “őt”. Ha pici szimpátiát éreznék iránta, most sajnálnám “őt”.
    Miért is ?
    Saját magát baltázta el, mert egész életében rettegni fog. No, nem a magyar /birka/ néptől, hanem a mindenhol elképzelt merénylőktől
    Erre mondják “isten nem ver bottal!.
    Brrr!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  40. Nem lehetne Orbánnak egy kis amerikai kezelést adni?

    Szívesen odaadjuk akár egy évre is, csak röpüljön el jó messzire.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  41. heveske
    2012. szeptember 5. szerda
    15:48

    Ateisták ne olvassák !

    Kiegészíteném, édesanyám úgy mondta “az Isten nem siet, nem felejt, nem ver bottal” .

    “Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és parlamenti frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc “amortizálása” politikai feladat volt és száz százalékosan sikerült, a Fidesz-KDNP szövetség pedig “a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója”.”
    http://hvg.hu/itthon/20100107_semjen_gyurcsany_amortizalasa_mancs Van, aki saját magát amortizálja, úgy tűnik, eljött az “isteni igazságszolgáltatás” ideje…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  42. Etus
    Hajdú P.: – Mondja meg ki szivárogtatta ki az öszödi beszédet!
    GYF: – Egy nő, két férfi.
    http://tv2.hu/elozetesek/video/gyurcsany-ferenc-nagy-bejelentese-vasarnap-a-frizbiben#.UEZRPDXlw9w.facebook
    GYF a “sajátjai” által lett hátba döfve.
    :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  43. gets

    Az, hogy kikerült a beszéd, ocsmány dolog volt.
    2004-től viszont folyamatosan ekézte az akkori ellenzék – kihasználva azt, hogy nem álltak ki mellette.
    Ha mérlegre tennénk az öszödi beszédet és az azeri akciót, elbillenne a mérleg nyelve alaposan, nem kétséges, merre.
    Ezek lehetetlen mentségeket keresve bevállalják az átverést is – de mentik a mundér “becsületét???” Najó, nem érdek nélkül, ez nyilvánvaló mindenki előtt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  44. Ennek a videonak illetve az azon tisztan lathato pszihiatriai esetnek a nyilvanossagra kerulese egy remek es talan az utolso esly arra hogy azon Orban kozeli emberek kiknek van hatalmuk most a vezirt felretegyek, es megprobaljak rendezni azt amit eltoltak. Felek nem fog menni. Orban olyan privat eroket epitett fel a TEK -tol kezdve a rendorsegen at, hogy csak egy komoly es atfogo pucs lenne kepes kimozditani a hatalombol. Mondjuk ha a belugyminiszter inditana el. Neki ugy is nagy tapasztalata van a vezer gengszterek leszereleseben.
    Azonban erre nem igen latni semmi jelet vagy egyaltalan szandekot. Ebbol kifolyolag Orban meg jobban elfog merulni kenyszerkepzeteiben es ellenseget fog talalni minden sarkon.
    A 2014 es valasztasokat el lehet felejteni. Ha egyaltalan lesznek es nem fog tortenni valami olyan dolog ami miatt az ilyen liberalis “huncutsagokat” nem fogjak felfuggeszteni, termeszetesen csak “ideiglenesen”.
    Vagy csak egy szinjatek lesz valasztas helyett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  45. Gyerekek ! Kia@asz ez a Maxval ??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  46. Egy pár másodperces videóból diagnózis?
    Ejnye dr. Bartus…hová lesz így a világ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (11 szavazatból)
  47. Az aggódó alattvalók a szóban forgó videónak a [00:54 - 1:01] ill. a [2:03 - 2:07] közötti időintervallumokra eső képkockáin vélnek felfedezni Szeretett Nagy Vezérük egészségi állapotára vonatkozó figyelmeztető jeleket. Ha a még el nem indított ill. megállított videólejátszó csuszkájával egyből ezekre az intervallumokra pozicionálunk, majd a kéjbordunk jobbra ill. balra nyilas billentyűjét nyomogatjuk, akkor a képkockákon egyesével lépegetve tüzetesen, hosszasan szemügyre vehetjük az állítólagos tünetegyüttest.
    .
    Én nem egészen értem, mire ez a nagy izgulás. Lehetett pl. szomjas. A második időintervallum képkockáin pedig a jobb oldalon az arca mintha kicsikét pufók lenne, mosolya szokatlanul és határozottan asszimetrikus. Ami jelentheti azt is, hogy pl. fájt a foga.
    .
    A látottak szerint Orbán szája balra húz, és így vélhetően a jobboldalon lehet a baj. Khm. Tartalom és forma gyönyörű egysége ismét: félnivalója, fájnivalója csak a jobbra eső térfélen van, hatalmát csak a sajátjai, és főleg a nácik veszélyeztethetik, akik kevésbé tűrik az illedelmes alattvaló szerepét. Balfelől a biztonságát csupa ártalmatlan, jól nevelt alattvaló szavatolja. (Tovább itt: http://evitae.wordpress.com/2012/09/05/orban-szaja/ )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. A bipolaritás kezelhető. Remek gyógyszerek vannak rá.
    .
    A nyelvmozgás másra szedett gyógyszerek és drogok hatása.
    .
    Az igazi baj, hogy orbán szociopata, és mindig is az volt, gyerekkorától az. Ezt egészen komolyan mondom. És ez nem gyógyítható.
    .
    A szociopata nem ugyanaz, mint a pszichopata. Én nem dobálózom a szavakkal. Meg kell nézni a fiatalkori interjúit, valamint rákeresni a szociopata leírására. Annyira nyilvánvaló.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  49. Ha jól tudom ez a “bipoláris elmezavar” leánykakori nevén mániás-depresszió. Az örömhír, hogy esetleg annak terápiájában egy sikerrel kecsegtető módszer kezd alakulni – de ki a fene állította, hogy Orbán “csak” ebben szenved? A viselkedése alapján arról van vita, hogy skizofrén vagy szociopata, AZT nem fogják mániás-depresszió elleni gyógyszerrel kikezelni! Viszont a környezete EZÉRT még fokozottabban felelős, mert eltitkolja..
    Mert mániás-depressziója még a legnormálisabb embernek is van enyhe fokban, csak náluk “bioritmusnak” hívják. “Bal lábbal kelt fel” meg “Jó napja van” – ugye ismerős? A skizofrénia meg egy egészen más műfaj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. “Ha jól tudom ez a “bipoláris elmezavar” leánykakori nevén mániás-depresszió.”
    .
    Hát, szokták így nevezni. Nem egészen pontos.
    .
    Először is ne nevezzük elmezavarnak, mert az súlyos szó. A bipoláris személyiségből létezik I-es és II-es. A II-es tünetei a változó hangulati mélység és magasság. Ez az, amire azt írod, hogy bal lábbal kelt fel. Bár néha eléggé bal az a bal. A jobb lábbal való felkelésnek viszont még előnyei is vannak, bár összességében nem túl kellemes ez a hullámvasút. Viszont remekül kezelhető gyógyszerekkel.
    .
    A bipoláris I nagyságrendekkel súlyosabb. Több a mélység, kevesebb a magasság. Ez már akadályozza a normális életet. A II-essel egész jól együtt lehet élni.
    .
    A bipoláris személyiségre nem jó antidepresszánst szedni, mert a mély szakazokat még mélyebbé tesz. A prozac például nagyon nem jó rá. Klasszikus kezelés a lítium. A II-esre jó a lamotrigin, főleg férfiak esetén. Az I-es ellen az kevés.
    .
    Amit orbán művel, azt inkább “pörgető” szerektől teszi. Hosszú évek óta. Mondom, hogy szociopata.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos