Ronai and Ronai
AMERIKAI

A szírek űrhajósa is megszökött 2012. augusztus 5. vasárnap 16:59 | AN Forrás: Jediot Achronot

  • Hozzászólások(69)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A szírek űrhajósa is megszökött
Damaszkusz – Elhagyta a végső stádiumában lévő rendőrállamot egy újabb tábornok, egyben a rezsim egyik legfontosabb plakátarca. Mohamed Fáresz vezérőrnagy Szíria első asztronautája volt, akit annak idején még a Nagy Testvér fizetett be az össz-szocialista körhintára.
.
Az 1951-ben Aleppóban született Fáresz a szíriai légierő pilótájaként az ezredesi rangig vitte; a jelenlegi diktátor apja, Hafez Asszad őt választotta ki az úgynevezett Interkozmosz programban történő részvételre. A program keretében a Szovjetunió a csatlós és vele lepaktált államok egy részének űrhajósait kiképezte és föld körüli pályára juttatta.
.
Mohamed Fáresz 1985 júliusában repült a Szojuz TM-3-mal a Mir űrállomásra; összesen hét napot, huszonhárom órát és öt percet töltött a világűrben. A Mirről a Szojuz TM-2-essel tért vissza. 1987. július 30-án a Szovjetunió Hőse kitüntetést vehette át, később a Lenin-rendet is megkapta.
.
Később tábornokká lépették elő. Nős, három gyermeke van. Nincsenek információk arról, hogy a családtagokkal mi lett, de valószínűleg sikerült őket biztonságba helyezni, mert egy videofelvételen az aggodalom legkisebb jele nélkül beszélget az őt körülvevő felkelőkkel. A felvételen azt állítja, nem csak dezertált, de aktívan harcolni is fog a Szabad Szíriai Hadseregben Básár Asszad erőivel az ország északi részén.
.
.
Aleppóért drámai harc folyik, Damaszkusz viszont állítólag újra a kormányerők kezén van
.
Az űrhajós szülővárosáért eközben elkeseredett és véres harc folyik, miközben a polgári lakosság – a korábbi vérengzések miatt rettegve – tízezrével menekül vidékre. Aki teheti, átlépi a török határt.
.
Az asszadista haderő azt állítja, három hétig tartó heves csatározás után sikerült ismét teljes mértékben ellenőrzése alá vonnia a fővárost: Damaszkuszt és annak közvetlen környékét. A szaúdi tulajdonú pánarab al-Arabíja televízió arról adott hírt, hogy a lázadók – a magukat Baraa Brigádnak nevező harcosok – Damaszkusz mellett irániak egy csoportját rabolta el, s most fogva tartják őket. A foglyokról szintén készült felvétel; a Baraa tagjai ezen azt állítják, hogy az iráni Forradalmi Gárda Asszad mellett harcoló embereit fogtál el. Az iráni állami Szana hírügynökség ellenben „negyvennyolc zarándokról” tud. Aki Akbár Szálehi iráni külügyminiszter katari kollégáját kérte meg arra, hogy járjon közben érdekükben.
.
A beszámolóban említett videók ezen az oldalon tekinthetők meg.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 2 szavazatból)
A szírek űrhajósa is megszökött, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(69)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

69 Reader’s Comments

  1. ricsi.Te tulajdonképpen amikor egy tigris-eufrátesz nagy-izrael birodalomról álmodsz akkor semmi sem különbözteti meg a gondolkodásod azoktól az ordas eszméktől amelyek vagy a szvasztikás zászlót vagy a vörös csillagos zászlót akarták kitűzni mindenhová ezen a bolygón.Elötte gondolkodj egy kicsit mielőtt ilyeneket irsz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  2. Tudod, Kakas, húsz éve hallgatom, hogy magyarországot felvásárolja Izrael. És minden alkalommal, ha hallom, azt gondolom: “Édes, drága Jóistenem, adnád, hogy így lenne.”
    .
    Utána esetleg lenne itt olyan dolog is, ami működik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  3. Maeldron.A magyar ember semmivel sem butább bármely nemzetiségü embernél.Én annak örülnénk ha magyarországon a magyarok csinálnák jobban a dolgokat mert szerintem egy nemzetnek szégyen ha dajka kell mellé.Volt jó pár a történelemben de az azért érdekes hogy eddig mindegyik elbukott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  4. Nekem már jó ideje “A Kis Kakas Gyémánt-félkrajcárja” jár a fejemben, amióta az itteni kommenteket olvasom. :D :D :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  5. “A magyar ember semmivel sem butább bármely nemzetiségü embernél”. Egyénenként, átlagosan, genetikailag, biológiailag nem butább. A társadalom butább, a “kollektív tudat” butább. És ez hat az egyénekre.
    .
    Einstein ugyanolyan okos lett volna, ha egy lakatlan szigeten nő fel, mégsem lenne relativitás-elméletünk. Einstein azonban nem tehetett volna arról, hogy egy kísérlet kedvéért egy lakatlan szigetre szállítjuk csecsemőkorában, és nem tanítjuk matematikára, fizikára.
    .
    Ezzel szemben a magyar népnek ezer éve volt arra, hogy felzárkózzon. Inkább lezárkózott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  6. gets:
    .
    A kiskakas gyémánt fél(kegyelmű) krajcárja? :)
    .
    - Hagyd, bolond a srác.
    .
    Olyan hülyeségeket ír, hogy az fertelmes, bármiféle magyarázat, irodalomajánlat, stb. lepereg róla.
    .
    Nem akar ez itt semmit, kizárólag saját, tudás abszolút hiányában a nullával egyenértékű “meglátásait” iderfarcintani; tudod, ő az, Akinek Mondanivalója Van.
    .
    Tök mindegy neki, hogy a minimális alapismeretei sincsenek meg ehhez a témához (meg máshoz sem), és nem érzékeli, hogy már jó ideje közröhej tárgya.
    .
    Nem érdekli ezt semmi, komolyan nem értem, mit akar itt.
    .
    És még a poént sem érti, lásd, Ricsi Nagy- Izraeles poénja, melyhez még azt is odaírta a gyengébbek kedvéért, hogy hadd üsse meg a guta a nácikat, ha azt olvassák.
    .
    Szerintem ezen a féleszűn kívül mindenki értette.
    .
    Ez meg csak tovább recskázza a “másokvéleményétismegkellhallgatni”- baromságot, nem értvén meg, hogy legalább a minimális háttérismeretek nélkül nincs olyan, hogy “vélemény”.
    .
    Eddig nekem az volt tőle a kedvencem, amikor kínjában már azzal jött nekem, hogy őt igenis meg kell hallgatni, mert ő tapasztaltabb, mert hogy ő mittuménmennyi évig élt egy diktatúrában, aztán meg a “demokráciában” 22 évig, ÍGY AZTÁN, Ő IGENIS ÉRDEMBEN HOZZÁ TUD SZÓLNI EZEKHEZ A TÉMÁKHOZ, mert hogy ő… WTF????
    .
    :)))))))
    .
    Na jó, remélem, észleli végre, hogy ezzel a fajta sötét bárgyúsággal itt nincs keresnivalója.
    .
    Jó éjt,
    .
    E.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  7. Na, azért ezt megadom;
    .
    Ez volt az az épületes “kommentje”:
    .
    KAKAS
    2012. augusztus 5. vasárnap
    22:48
    .
    És ezzel kezdte, miután írtam neki pár szakirodalmat, és elmagyaráztam neki, hogy ezeket a dolgokat márpedig lehetetlen komolyabb tanulás nélkül megérteni:
    .
    “…Valamit elfelejtessz.Én éltem 30-év kommunizmusban jelenleg 22-éve egy demokráciának nevezett valamiben tudod a tapasztalat többet ér mint az irodalom…”
    .
    :))))))))))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  8. Marcus:
    .
    - Persze, elszalad a ló az esztétákkal néha, főleg, ha ezt felsőbb parancsra teszik.
    .
    Na, de akiket én ajánlottam olvasásra ennek a tébolyult szerencsétlenségnek, azok nem holmi féleszű esztéták.
    .
    Keegan, Lewis, Rostoványi… érted, ugye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  9. Már korábban is tapasztaltam, írtam is korábban (július 21-én) egy e-mailt – most nyilvánosan üzenem:

    Az újra megtapasztalt probléma (mert most ehhez a cikkhez is 50-nél több hozzászólás érkezett):
    ha 50-nél több hozzászólás érkezik egy cikkhez, akkor a “Korábbi hozzászólások” linkre
    (konkrétan: http://nepszava.com/2012/08/vilag/a-szirek-urhajosa-is-megszokott/comment-page-1#comments) kattintással 50 helyett csak 2 (kettő!) hozzászólást látok a cikk alatt!
    És ráadásul e két hozzászólás fölött-alatt nincs olyan link (a jobb oldalon), hogy “Újabb hozzászólások” (ha jól emlékszem a szövegére)!
    Vagyis, ez a visszalépés-funkció azt az állapotot mutatja, amikor még összesen két hozzászólás lett beküldve…
    (Én az Opera programmal böngészek, de a Windows Internet Explorer használatakor is ugyanezt tapasztalom.)

    Sajnos, én nem tudok web-oldalt programozni, így nincs tippem, hogy mi lehet a hiba forrása. Hogy valóban a látott két hozzászólás lenne az első kettő, azt én nem tudom eldönteni, mert csak most olvastam a cikket. A többi 48-ról fogalmam sincs!

    Hibakereséshez hasznos lehet, ha ideírom a látható két hozzászóló azonosítóját, és a beírásaik időpontját (budapesti idő szerint):

    gets
    2012. augusztus 5. vasárnap
    17:06
    Hány kisebb ország lesz Szíria helyén??? :(((

    Bator-y
    2012. augusztus 5. vasárnap
    17:09
    Nagy a veszély hogy a Szíriában ellő ,,Kurdok és a többi kisebbségek nem egyeznek meg és kisebb tartományokba feldaraboljak Szíriát és az Irániak által támogatott síiták veszélyt jelent egész közép-keletre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. Kedves
    Juhász Sándor
    2012. augusztus 6. hétfő
    01:17
    A hozzászólások csak azok számára láthatók kifogástalanul, akik érvényesen belépnek a véleményírók közé – ez nem hiba, a legtöbb honlapon így működik, a káros hozzászólások és minősítések első lépcsős szűrése miatt. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Kedves gets
    2012. augusztus 6. hétfő
    09:48

    Nem hiszem, hogy ez lenne a magyarázat!
    Mi az, hogy “érvényesen belép a véleményírók közé”? Ezt a minősítést csak az adminisztrátor(ok) és/vagy moderátor(ok) tudják ráakasztani egy hozzászólóra.
    És hogyan valósítható meg az, hogy az én böngészőmben (mert “lefokozott” vagyok) ilyen faramuci link legyen érvényes, amikor – nemcsak az utolsó hozzászólásokra lévén kíváncsi – én visszalapoznék az előző 50-ekre! Mi értelme ennek?
    Másrészt, ha ilyen résztvevő-minősítések léteznek (valóban, miért ne! – a vandálokat stb. kitiltják minden fórumon), akkor én – lévén a Kohányi Társaság tagja – bizonyára … (nem folytatom).
    Mint írtam az előző hozzászólásomban (hadd hivatkozzak újra a programozói múltamra – élveztem az ilyen hibakereséseket), egyszerű (egyszerű? ha meg van fejtve a talány, akkor az lesz!) technikai kérdésről lehet csak szó…
    Egyébként, ez a hozzászólásom is – ugyanúgy, mint az előző is – azonnal meg fog jelenni a web-oldalon…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. Most kipróbáltam a ‘Korábbi hozzászólások’ linket:
    rendben van, láthatom az előző 50 hozzászólást!
    (Most 61 db-nál tartunk… éjjel talán 58 volt. Talán ez is számít, a hibakeresésben…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. Az érvényes belépéshez érvényes e-mail cím kell, vagy website. A belépése rendben levőnek látszik, ha mégsem látja a hsz -eket, akkor a böngészőt, vagy a gépet kell takarítani. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Geyza,
    az Interkozmosz együttműködésben repült Farkas Berci is.

    Hordozórakétában a franciák rég verik a mezőnyt, szinte minden kereskedelmi holdat ők visznek fel. Az ő terveiket az űrsiklóra a párizsi La Villette-ben nézheted meg, az űrsiklójuk a rakéta csúcsán volt elhelyezve, sose érte volna Challenger, vagy Endaveur katasztrófa. Halkan, szerényen zseniálisak.

    Aki meg itt atombombát vizionál bárkire dobálni is, az először nézzen már körbe Európában. Ki döntene róla? Hogyan juttatnák el oda? Ki fizetné? Hogyan védené ki a viszonzásul küldött csomagokat, ha csak Horváország partvonala 7000 kilométer hosszú? Európa addig örüljön, amíg valakinek eszébe nem jut katonailag fellépni. Katonailag értékelhetetlen.
    Arról nem is beszélve, milyen jogon tenne ilyet? Mert az erősebb jogán nem, a felsőbbrendűséget pedig felejtse el az a földrész, ami hitelek nélkül még önmaga fenntartására se képes.

    Ja, és Steve Jobs egy szír apa gyermeke volt, úgyhogy több empátiát várnék a hozzászólóktól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  15. Maeldron
    2012. augusztus 5. vasárnap
    23:58
    .
    Fel is vásárolja. 600 millió dollár a bilaterális forgalom, 450 millió dolláros magyar aktívummal. Micsoda világot élünk?! Ez nem maradhat így! :D :D

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. KAKAS
    2012. augusztus 5. vasárnap
    23:54
    .
    Légy szíves, nézd meg, hogy néznek ki azok a területek, ahová Izrael kitűzte a zászlót, aztán nézd azt is meg, hogy néznek ki azok, ahová egyelőre még nem.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Kőhídi Imre:
    A franciák jelenleg használt hordozója ( amiről azt terjesztik hogy az az egyedüli és üdvözítő módszer a satelliták mennyekbe juttaására ) gyakorlatilag úgy működik hogy minden 10 startból 3 meghíusul.
    Ugyanez a Szujúz bázisán használt kiseb-nagyobb hordozókra : 100 startból 1 híusul meg.
    De mondok mást , ami jellemzi a franciákat : Azt is terjesztették egy időben hogy az ő Mirage vadászbombázóik a legjobbak a világon é nem tudják elképzelni az Európai Gyorsreagálású Hadtestet , csakis Mirage gépekkel.
    Ezt viszont a németek és angolok nem tudták elképzelni , tekintve hogy a légiharcban még nemnagyon kipróbált akkor legújabb Mirage.-ok háromszor annyiba kerültek mint egy hasonló kategóriájú USA harcigép.
    ( Nem is jött létre az Európai Gyorsreagálású Hadtest.)
    Szóval kedves uram előbb tájékozódjon , de lehetőleg NE a Wikipédiáról , köszönöm.
    Méghogy verik a mezőnyt..had röhögjek máá …csak azért mert egyes európai cégeket üzleti piszkoskodással arra kényszerítenek hogy velük lövesse fel a konfettijét !
    Az oroszok megépítették ez eddigi létező legnagyobb hordozót,Enyergija néven a saját a BURAN. ( Hóvihar ) űrsiklójukhoz , már vagy 22 éve.Ez kitűnően működött , de akkora volt hogy nem akadt rá fizetős teher. Most kiállítási tárgy .
    A franszoák ehhez képest kissé még mindig hátrébb vannak.Egyébként meg tessék megnézni a NET.-en hogy mi folyik Pleszeckben !
    ( Ott dolgoztam egykor én is egy keveset.)
    Arról az űrreptérről több üreszközt engedtek fel mint a Világ összes többi űrrepteréről együttvéve , beleértve Cap Canaveralt is !
    -
    Kedves Juhász Sándor :
    Töröld géped böngészőjéből az ” eözményeket ” meg a cooki.-kat és lépj be. Írj egy akármilyen kommentet , pl egy vesszőt . Máris minden rendben lesz Nálad.
    -
    Gyémántfélkrajcár ?
    Vagy inkább gyémántkeménységüen hülye Kiskakas trágyából kihalászott félkrajc…izé…féligazságai ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  18. Geyza
    2012. augusztus 6. hétfő
    13:34
    “Kedves Juhász Sándor :
    Töröld géped böngészőjéből az ” eözményeket ” meg a cooki.-kat és lépj be. Írj egy akármilyen kommentet , pl egy vesszőt . Máris minden rendben lesz Nálad.”

    Köszönöm a tanácsot, most minden jól működik, de legközelebb, ha megint faramuci lesz a link, akkor így járok el!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Sándor:
    Az van hogy néha valahogy beleragadnak a gépbe az előzmények és minden frissítés ellenére a bit-sütikből veszi azt hogy mit kell csinálni.
    De ha kinyírod őket , akkor az istenverte böngésző mégiscsak kénytelen lesz valós frissítést csinálni , mégha a nehezére is esik neki…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Amerikai katonák érkeztek Jordániába 2012. október 11. csütörtök | AN

Törökország odavert Szíriának 2012. október 3. szerda | AN

Asszad adta ki a franciáknak Kadhafi számát 2012. október 1. hétfő | AN

Iráni-orosz összeesküvés Szíriában 2012. szeptember 30. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos