Budapest – Az MSZP szerint bár Orbán Viktor a világ egyik legrosszabb miniszterelnöke, mégis az egyik „legdrágább”, legköltségesebb vezető politikusa, hiszen kormányfői fizetése és képviselői tiszteletdíja együttesen az átlagjövedelem nyolcszorosát teszi ki, és ennél arányaiban csak Barack Obama, az Egyesült Államok és Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke kap többet hivataláért.
.
Erről Török Zsolt, a szocialisták szóvivője beszélt sajtóértesülésekre hivatkozva csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus három, egyenként százmillió forintos állami kiadást emelt ki, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy a fideszeseknek a luxus, az embereknek pedig a megszorítás jut.
.
A szóvivő szerint ezek egyike a kormányfő fizetése és képviselői tiszteletdíja, amely közlése szerint négy év alatt mintegy 100 millió forintjába kerül az országnak.
.
Emellett ugyanennyit emészt fel a közmédia arculatváltása is – mondta Török Zsolt, aki az összeg nagyságát érzékeltetve hozzátette: ennyi pénzből a közmédia ötven, a közelmúltban elbocsátott alkalmazottját tarthatta volna meg.
.
A szocialista politikus hozzátette, a kormány elfogadhatatlanul sokat, 100 millió forintot költ „futballpályák széléről érkező” politikai tanácsadókra is, ebből akár az összes hódmezővásárhelyi munkanélküli jövedelempótló támogatását fedezni lehetne.
.
Török Zsolt mindezekre hivatkozva a „rongyrázás” abbahagyására szólította a Fidesz, továbbá arra kérte a kormánypártot, fejezze be „saját haverjai zsebének tömését”, és inkább az embereken segítsenek. A szóvivő azt javasolta a választópolgároknak, hogy keressék fel a választókerületük kormánypárti képviselőjét és számoltassák el a kabinet költekezéseiről.









Na igen!
Ő aztán nem 1 Ft-ért vállalta, mert ő a 16%-os SZJA-val, meg a rakat purgyéra járó adókedvezménnyel havi 600 ezer Ft-tal visz többet haza!
Hozzá aztán még a sok kedvezmény, ingyé tankolás, ingyé telefonálás, honnét tudná, hogyan él az, akit a nem létező munka világába terelnek vissza 22 ezerért és akiket ezért még le is néz és megvet! Mindenki annyit ér, amennyije van?!
Majd rájönnek, hogy mindenki vagyona annyit ér, amennyiért megdolgozott – majd az lesz az ő értékük, amit az országunk “felvirágzása” mutat!
Nem az egyik legrosszabb, hanem a LEGROSSZABB, LEGGONOSZABB! :(((((((((((((((
Nem baj had költekezzenek csak az ilyen emberek.Az igazság az hogy vannak emberek akik azt hiszik hogy örökké fognak élni és uralkodni de amikor közbeszól a sors pl egy gyógyithatatlan betegség akkor tipikusan az ilyen emberek azok akik a legjobban félnek az elmúlástól.Ahogy idősebbek lesznek egyre többször tör majd belőlük elő az a kinzó gondolat mivel megszokták hogy dúskálhatnak a javakban és hogy nekik senki sem parancsol hogy oké vagyok de mi lesz amikor már nem leszek?A megbánás már késő lesz és a pokol már tárt karokkal várja őket.
168 Óra szerkesztőségi cikke (XXIV/32, 2012.08.09)
“Egy mondat az igazságról
Múlt heti mondatunkat túl puhának tartotta néhány olvasó, mi azonban változatlanul azon a véleményen vagyunk, hogy Orbán nem fasiszta, nem diktátor, nem antiszemita; igaz, hajlama van némi despotizmusra, csakúgy, mint politikai szélhámosságra, az is igaz, hogy két éve önkénye-kedve szerint azt csinál az országgal, amit akar, de megállítani kell, nem démonizálni, hamarosan becsvágyó barátai is azt mondják majd róla, amit a civilizált nyugati világ: fehérek közt egy félázsiai.”
.
1. Egy éve még azt hittem, hogy a 168 Óra bulvárjellege mellett egyoldalú, túlságosan elfogult. De hogy “Orbán nem fasiszta, nem diktátor”: azt is kell hinnem, hogy vagy hülyék, vagy félnek.
2. Bugyuta stílus több, önálló mondatot vesszőkkel egymás mellé rendelni csak azért, hogy “egy mondat” legyen. De ha már ezt tették, akkor az “Egy mondat a zsarnokságról” kifejezésre utal a cím. Ez után azt állítani, hogy “nem diktátor”, egyszerűen sunyiság. Ráadásul nem az igazságról szól ez a néhány mondat, hanem a helyzetről. Aki írta, azt hitte(?), hogy igazat ír. De az igazságot írni vagy az igazságról írni nem ugyanaz.
3. A “civilizált nyugati világ: fehérek közt egy félázsiai”: szellemes, de a civilizált nyugati világ ilyet nem mond, mert nem tekinti alacsonyabbrendűnek egyik rasszt a másiknál.
4. A “megállítani kell, nem démonizálni” a lényegről tereli el a figyelmet. Nem piktor személye a lényeges, hanem az a tömeg, aki mögötte áll, sok disznóságával egyetért, sőt. Ezért ha hirtelen történne valami piktorral, mondjuk “tragédia, de nem baj”, vagy esetleg sikerülne “megállítani”, attól még a bűnszövetkezet tovább működne, kissé módosult szervezeti szabályzattal.
Târgoviște, 1989. december 25. – Ez a cél!
Orbán nem fasiszta, nem diktátor. Egyszerűen hülye, akit a még hülyébbek pajzsra emeltek.
Még ki kell házasítani a népes családot.Meg az asszony nyugdíját is bebiztosítani, mert sok vót a gyerek meg kevés a bedolgozott idő, a nyugdíjkor meg közeledik,- nehogy már még ő járjon rosszul!!!
Orbán mindenkire gondol!! Mi meg csak hallgatunk és fizetjük az újabbnál újabb adókat, nagy megértéssel, ahogy Orbán kommentálta egyik beszédében.Szerintem megérdemeljük amiért eltürjük.
Megindult az erőfelmérés a két gegszter között!Ki lesz az erősebb? Pintér és csapata, vagy Orbán és csapata (Kövér) fog győzni?
Egy biztos: Szeretett országunk csak veszthet ezen a két minőshetetlen csapaton
Ahhoz képest, hogy a miniszterelnöki pozíciót Gyurcsány ingyen vállalta, – egy vasat sem vett fel, – valamint hogy tervezett intézkedései sokkal lágyabbak voltak mint a népnyúzó Orbáné, okos népünk szépen megbuktatta. Voltak, akik le is köpték. Pedig egész Európában tisztelték és szerették Gyurcsányt, mert tiszta ember volt! A Fideszes ügyészség 4 év alatt sem tudott vádat összehordani ellene!
csibész
Bár egyetérthetnék veled! Pontositsunk: nem hülye, hanem hatalmi tébolyban szenvedő skizofrén elme- és idegbeteg, akit az általa elhülyített tömegek szentként tisztelnek. Még jó, hogy egyre kevesebben – reményeim szerint nem sokáig. Amúgy nehogy má’ egy lapon emlitsük Obamával – az utóbbira nézve nagy szégyen lenne!
Ezt álmodtam,ezt még szabad.A puskás akadémia pályáin méteres gaz viritott,középpen orbán dolgozott kaszával a kezében,közmunkásként lerongyolodva,a tekkesek már ott álltak a pálya szélén bilincsel a kezükben,várva hogy elhelyezhessék azt bukott vezérük kezén.Ez volt életem legszebb álma.
Egy ilyen gazdag ország megengedheti magának. Vagy nem?
A következő lépés az lesz, hogy a nyugdíjak 50%-át automatikusan FideSS számlára utalják és még az sem fogja kiverni eléggé a biztosítékot.
Sajnálom, hogy nem érettségi után jöttem el Magyarországról, akkor most nem lenne egy csepp lelkiismeret furdalásom sem.
nyugger,
Kérlek álmodj még sok ilyet, hátha ragadós lesz
http://www.femina.hu/hirhatter/butorbeszerzes_ngm
Napi 1,5 millió forintot költöttek bútorokra idén Matolcsy emberei
350 millió ment el bútorbeszerzésre idén a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményeinél.
Egy hétfőn közzétett kimutatás szerint a Matolcsy György tárcája által irányított, felügyelt háttérintézmények összesen 349 917 631 forintot költöttek bútorra idén január 10-e óta – számol be az Index.hu.
Hogy érzékeljük, mennyi pénz ez: ha napokra osztjuk le a költést, akkor ez napi 1,5 millió forintot jelent.
80 ezres újságtartó szekrény
Mint a lap cikkéből kiderül, a legtöbb holmira a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnak volt szüksége. Az intézmény 320 millió forintért vett kis különféle kis értékű bútorokat.
A Magyar Államkincstár 27,4 millió forintot költött bútorra, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal 2 millió forintot. Utóbbi 10 ezer forintos darabáron vett hét darab állófogast, 100 ezer forintért két darab étkezőszettet négy székkel, valamint közel 200 ezer forintért széket, íróasztalt és konténert. Az intézmény további 1,5 millió forintért vett száz darab tárgyalószéket, és 164 ezer forintért két darab újságtartó szekrényt.
100 ezer forintos szék, 12 ezres lábtámasz
A Nemzeti Innovációs Hivatal 277 ezer forintot költött, közel 100 ezer forintért vettek magastámlás forgószéket, és 12 ezer forintos darabáron 15 lábtámaszt. Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 4,3 milliót költött 107 székre, tíz asztalra, 11 szekrényre, polcra, konténerre.
Maga a minisztérium nem kötött bútorbeszerzésre vonatkozó szerződést, ám mint az Index felhívja a figyelmet, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem került az irodákba egy-egy új szék vagy asztal. A minisztérium irodai berendezéssel, bútorral való ellátásról nem saját maga, hanem a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság gondoskodik.
Milliókat kereső képviselőink – Havi 1,5-1,9 millió forint
Milliókat kereső képviselőink – Havi 1,5-1,9 millió forint
A második Orbán-kormány legmeghatározóbb döntéseiKépviselő polgármesterekEzért kell többet fizetned 2012-ben2011 őszének legizgalmasabb közéleti pillanatai képekbenA családokat érintő új szabályokFotók – Így focizik Orbán ViktorNői képviselők a parlamentbenVezető államtitkárainkKépgaléria! Stohl az ítélethirdetés előtt, közben és utánaAkiknek az élet maga a pokol
A nemzetgazdasági miniszter egyébként az MSZP-s Józsa István írásbeli kérdésére ismertette az adatokat az NGM háttérintézményeinek ilyen típusú költéseiről.
Lézer Jani előrelátó. az államfő özvegyének is járjon, ami az államfőnek a halála után. Meg egy lóf …..
(Ez a Jani tud valamit? Már özvegyekben gondolkodik!)
A kép alapján mintha Qsasem fertőzést kapott volna a főgonosz is.
A fizetése mindegy nagyjából.
Amennyit elloptak(nak) és amennyi kárt okoztak a felelőtlen kijelentésekkel és félresikerült (gazdaság)politikával amellett eltörpül.
Tőlem havi 1 milliárdot is kereshetne, viszont minden tettéért vállaljon 100%ban felelősséget a nap 24 órájában.
csibész 9:53
Igazad van. Ahogy a francia közmondás kifejezi: “Au royaume des aveugles, les borgnes sont rois” (A vakok országában a félszemûek a királyok.)
Még valami, õfels@gge nem miniszterelnök, nem is király, hanem “nemzet[félre]
vezetõ. Mint ilyen, az sok pénzbe kerül.
Andras
A felelősség az a portás bácsié lesz esetleg Gyurcsányé.
Ez a fotó az IGAZI TÜKRE orbán ELMEBELI ÁLLAPOTÁNAK !!!
Elfelejtette álarc mögé dugni széthullott arcát.
A fotós kapjon valamilyen kitüntető díjat ezért a a képért, melynek legyen a neve: Orbán igazi arca.
girbegurba
2012. augusztus 10. péntek
09:18
“…a civilizált nyugati világ ilyet nem mond, mert nem tekinti alacsonyabbrendűnek egyik rasszt a másiknál.”
Mindjárt elsírom magam. Évszázadokig gyarmatosítottak, gyilkolták, rabolták a rasszokat és hitler sem a civilizálatlan kelet szülötte. Na ne röhögtess! Egy civilizált világ nem művel olyat, amit ezek évszázadokon át műveltek, élükön a katolikus papsággal. Az idő szépítő hatása? Vagy csak terjed az általános elhülyülés?!
Nézz rá! – ez az ember egy közveszélyes szélhámos! – mothos, a vagyon az élete. Röhög, hogy Magyarország embereit legatyásítja ők pedig és a minisztériumai minden földi jóban úszkálnak, reméljük belefulladnak !
Mocsok egy alak, aki a szegényeket ÍRTJA, most talán épp a rövidesen bevezetendő FÜST ADÓN elmélkedik? – na nem! – ő nem elmélkedik, ő egyszemélyben dönt, mint annak idején Csauszeszku!
Az ilyen harácsolóknak, akik hazánk leghasznosabb földjeit ezer hektár módjára bekebelezték maguknak, családtagjaik azt sem tudják mit kezdjenek a hatalmas vagyonnal.
És bármit tesz Felcsútárt, UTÁLJÁK, van egy spiclije, aki felvárásolja neki a földeket, az ott lakókat megzsarolva potom áron! – mindenkitől amit csak tud ez a mocsok bezsebel!
MAGYARORSZÁG és a VILÁG SZÉGYENE ORBÁN, azért is a VILÁGÉ, a NEMZETKÖZI SZERVEZETEKÉ, mert hagyják, hogy NÁCIZMUS URALKODHASSON hazánkban! – nem lépnek fel ellene, az 58% nem a szavazó koruak 50 %-a!
Talán éppen azon gondolkodik, mit kebelezzen még be, mert most már az államhoz csatolják a BETÉTBIZTOSÍTÁSI ÖSSZEGET IS !!!!!
Na, mi lesz veletek betétesek, hogy fog ez a szélhámos kitolni veletek??????
És a magyar NÉP MÉG MINDIG HALLGAT ????? – MIÉRT ?????
Bator-y
2012. augusztus 10. péntek 14:51
Gyalázat amit művelnek! – de ellenzékben mindent szidtak, lázadoztak, kétszínű szv@ar alakok Orbán is és a baráti-bagázs köre is.
Hát, igen, ő most megmutatja, hogy ki is ő ! – ez a közveszélyes szélhámos! És még megtűrik a nemzetközi életben, igaz szóba nem igen állnak vele.
Költekezni van miből, HATALMAS MENNYISÉGŰ PÉNZ ÁRAMLIK be, ehhez még ellopják a magánnyugdíj tagdíjat, most a BETÉTBIZTOSÍTÁSI ALAPOT is állami felügyelet alá helyezik, – ellopják -, jön a FÜST ADÓ és a többi,
hát persze, ÁZSIAI KŐRÚTAKRA MILLIÁRDOK KELLENEK és a magyar népen pedig JÓKAT RÖHÖGNEK! – hiszen baráti körben követik el az összes ÉLET ELLENI MERÉNYLETÜKET – diabeteszesek inzulin megvonása, rokkant bányászok aktiválása…., stb. Piszkos ócska munkát végeznek! -
NE HAGYJUK!
Kydonna:
Valóban.
Megmutatta !
És a Népnek ez kedvére vagyon.
a cikkhez
Igazán elmondhatjuk, hogy DRÁGA mini sz. Terelnök úr! Birkákhoz az dukál!
girbegurba
Mert már elfelejtettél a “sorok között” olvasni. Egymás mellé rendelt félmondatok, mi? Pont úgy, mint az egy Egy mondat a zsarnokság-ban?
-PT-
Nem mindegy, ki győz? Az ország mindenképp veszít. “Marad a gyerek, ha játszik” Simicska meg röhög rajtuk!
Bator-y
Pont ez a 350 millió böki a csőrötöket? Amikor most irányította át az uniós forrásból kisvállalkozóknak adandó kedvező kamatozású hitelek közvetítését a haverokhoz? 6 %-os közvetítői jutalékkal?. Az alsó hangon is 2000 millió
…A drága …
Megéri a pénzét!
Akkor most nézzen magába a 2/3, és gondolkodjon el mindenki, hogy egy erőszakos ember mit okozhat, ami azért érdekes, mert a mostani viszonyok között, megint esélye lehet ennek az elmebeteg kormánynak 2014-ben a választásokon. Ráadásul most már milliókat is költének Orbánék az ázsiai izmozásrá!
Úgy vélem kissé alábecsülték az összgeket. A világbank kipaterolása óta havi 20-25 milliárd is a szeretett vezérünk számlájára írható. Ezzel azért kicsit más. Mennyibe kerül nekünk az orbáni dillettentizmus? Nem havi 2 millióba, hanem minimum havi 25 Milliárd 2 Millió forintba. De nem számoltam a TEK-et meg a többi veszteséget, amit a mindent átszervezés, átnevezés, stb. okoz.
kekec
Pont ez a 350 millió böki a csőrötöket? bocsánat, nem értem a célzást, mit írtam rosszul? Talán a léleplezést?
Kekec
bocsánat, nem értem a célzást, mit írtam rosszul? Talán a léleplezést?
kiszámoltam, megközelítőleg, nekem 30 évig kellene dolgoznom azért az összegért, amit ez a rats 4 év alatt keres.
De szerencsére igazságos adózást vezettek be, és most, még igazságosabb lesz, mert nem abban gondolkodnak (ahogy más országok vezetői miután rájöttek hogy nem jó) hogy kétkulcsos adót vissza állítják, hanem igazán frappánsan megoldják, és megemelik az adókulcsot, 16%-ról, 18-19%-ra
gratulálok,Viktor megmondta, a postás szeműnek, még van 1-2 ötlet a fiókjába.
Nekem is lenne.
Pedig népünk, ha emlékezett volna, és ha gondolkozna, biztosan emlékszik az előző Orbán kormány idejére. Akkor el akarta valaki lopni a családi terepjáróját, és a testőrnő a már távolodó autóban a sofőrt egyszerűen hátba lőtte. Ez még csak hagyján, de Orbán a testőrnőt kitüntette és előléptették „bátor helytállásáért!” Ez a mások életét nem becsülő, orvgyilkosok mentalitása. Amint látható, mentalitása azóta csak romlott!
Bator-y
A nagyságrendre utaltam. A bútorvásárlás csak 0,35 mrd, a haveri pénz meg 2,0 azaz majdnem a hatszorosa. Nem ez a legnagyobb herdálásuk!
hamond
Semmi gond, egyszerűen majd hatályon kívül kell helyezni a 2 millió feletti jövedelmekre vonatkozó 98 %-os adó eltörlését – és visszamenőleg elvenni tőlük saját korábbi jogszabályuk alapján minden afölötti összeget. Kezdve Vitézy Dávidka majd 20 millió/hó-s juttatásaival.