Ronai and Ronai
AMERIKAI

Navracsics: szocializmus = világháború 2012. augusztus 20. hétfő 10:42 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(71)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Navracsics: szocializmus = világháború
Budapest – Navracsics Tibor szerint nem értjük meg Európa XX. századi történelmét, ha csak a második világháború eseményeire koncentrálunk, és a szocializmus alatt elkövetett bűnöket nem tartjuk fontosnak.
.
A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt vasárnap reggel, azzal kapcsolatban, hogy augusztus 23-án tartják a totalitárius rendszerek áldozatainak európai emléknapját. Ennek kapcsán aznap a Parlamentben konferenciát rendeznek, amelyen több uniós tagállam igazságügy minisztere és a tagállamok nemzeti emlékezet intézeteinek vezetői is részt vesznek.
.
A politikus rámutatott, hogy míg a Csatáry-ügy egyik pillanatról a másikra nemzetközi téma lett, addig Biszku Béla, illetve Mátsik György ügyéről hallgat a nemzetközi sajtó. Véleménye szerint miközben a második világháború alatt elkövetett bűnöknek egy jól kialakított interpretációs mechanizmusa van, és mindenki érti, hogy miről van szó, addig mintha a szocializmus alatt elkövetett bűnöket nem tartanák fontosnak. Pedig ha csak az egyikre koncentrálunk, akkor nem értjük meg Európa XX. századi történelmét – hangsúlyozta.
.
Navracsics Tibor szerint a vörös csillag jelenlegi megítélése tükrözi a legélesebben, hogy az eltérő történelmi múlt, az eltérő hagyományok adott esetben más hangsúlyokat alakítanak ki egyes európai országokban. Míg egy litván számára a horogkereszt és a vörös csillag ugyanolyan szimbólum, amely az elnyomó rendszert, a függetlenség elvételét jelenti, a málenkij robottól kezdve a koncentrációs táborokig, addig egy francia, egy olasz, vagy egy spanyol számára a horogkereszt súlyos és elítélendő szimbólum, de a vörös csillag esetleg csak egy divatcikk.
.
Kiemelte, hogy a fiatalokon látni jópofának szánt, vörös csillaggal díszített divatholmikat. A nyugat-európaiak számára a kommunizmus azáltal, hogy náluk nem volt, talán egy távolabbi, és éppen ezért kevésbé érzékeny, kevésbé tragikus tapasztalat – fogalmazott a politikus.
.
Véleménye szerint a vörös csillaggal kapcsolatos strasbourgi döntésben is ez jelent meg. Hiszen, ha azt a kérdést vetjük fel, hogy ha valaki horogkereszttel demonstrál Európa bármelyik országában, az büntetendő-e vagy nem, akkor egyértelműen Európa közvéleménye úgy foglalna állást, hogy a horogkereszt a totális, embertelen rezsimek egyikének a szimbóluma, ezért büntetendő.
.
A vörös csillagnál viszont érdekes módon a strasbourgi bíróság úgy gondolja, hogy itt a szólásszabadság már fontosabb érv, mint a múltra való figyelmeztetés. Ez jogelméletileg érdekes vita, vélekedett Navracsics Tibor, aki azt hiányolja, hogy a strasbourgi bírák egy absztrakt európai szempont mentén hozták meg a döntést, és nem figyeltek oda az egyes nemzetek érzékenységére.
.
A miniszter a totalitárius rendszerek áldozatainak európai emléknapjáról elmondta, hogy magyar-lengyel-litván kezdeményezésként indult, és sokat kellett győzködni elfogadásáról a tagállamokat. Felidézte: egy munkaebéd során volt a fordulópont. Nagy-Britannia képviselője személyes tapasztalatait és érzéseit idézte fel 1956-ról, 1968-ról és a 80-as évekről, és hozzászólásával a nyugat-európaiak számára „kihozta a szocializmust a múzeumból”+, mindenki számára átérezhetővé tette, hogy ez valóság volt – mondta a miniszter.
.
Kiemelte: jelenleg is találkozhatunk olyan emberekkel, akik működtették valamelyik totalitárius rendszert, akik nagy valószínűséggel másokat az életüktől megfosztottak. Itt él közöttünk a múlt, itt vannak a túlélők, és sok esetben itt vannak a tettesek is – hangsúlyozta.
.
A nyugat-európaiak számára világossá kell válnia, hogy ami itt történt, velük is megtörténhetett volna, ez nem a kultúra különbsége, hanem egyszerűen a földrajzi fekvés különbsége volt. Mi Németország és a kommunista Szovjetunió közé szorulva ennek részesei voltunk – mondta Navracsics Tibor.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.7/5 (7 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -7 ( 15 szavazatból)
Navracsics: szocializmus = világháború, 2.7 out of 5 based on 7 ratings

  • Hozzászólások(71)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

71 Reader’s Comments

  1. Balogh Lajos
    Szupi! Kezdhetjük leszedni a kereszteket a templomtornyokról, nehogy már megsértsük a mohamedánok érzelmeit. Zsidó vallású honfitársainkról már nem is szólva. Tartsuk már tiszteletben mások egyéni érzelmeit!
    Ha a neonácik érzelmileg kötődnek a svasztikához- netán azt is hagyjuk nekik nyíltan felmázolni bárhova?
    GONDOLKODNI is szoktál, vagy csak írsz?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  2. boborjan
    Mégis, mit gondolsz honnan vették azt az ötletet, hogy (állítólag) az Mszp gründolta a Jobbikot? Hát gyakorlati tapasztalatokból!
    jacuzzifan
    de másért sem szeretjük. Sőt! Rühelljük.
    Ma-lac
    Az egy dolog, hogy mit művel a hatalomban, de mit művel az egyetemen? Mit taníthat az ifjúságnak, hogy a Jobbik úgy tud közöttük nyomulni?
    Egyébként meg eszem azt a csöpp kis …szivét! Ahogy napi tapasztalat volt részére a kommenista elnyomás, akik benyomták az egyetemre, holott ő jobb szeretett volna – mit tudom én – talán inkább vasesztergályos vagy uránbányász lenni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  3. szocializmus = világháború
    Ja,… és..
    FIDESZ = világvége
    -
    Az a legjobb az egészben, hogy csupa idöszerü és fontos dologról beszél Navracsöcs elvtárs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  4. “Kiemelte: jelenleg is találkozhatunk olyan emberekkel, akik működtették valamelyik totalitárius rendszert, akik nagy valószínűséggel másokat az életüktől megfosztottak. Itt él közöttünk a múlt, itt vannak a túlélők, és sok esetben itt vannak a tettesek is – hangsúlyozta.”
    Talán még közvetve sem fosztottak meg senkit az életétől, de hogy működtetni működtették a rendszert, az kétségtelen. Igaza van N.T.-nak: itt élnek közöttünk!

    ÍME:

    Mikola István – Hazafias Népfront, elnök (Fidesz-kormány egészségügyi minisztere)
    Fónagy János – MSZMP tag (Fidesz-kormány közlekedési és vízügyi minisztere)
    Vonza András – MSZMP tag (Fidesz-kormány földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztere)
    Szabadi Béla – MSZMP tag, munkásőr (Fidesz-kormány földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztere)
    Varga Mihály – KISZ titkár (Fidesz-kormány pénzügy minisztere)
    Deutsch Tamás – KISZ titkár (Fidesz-kormány ifjúsági és sportminisztere)
    Orbán Győző – párttitkár, Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.
    Orbán Viktor; – Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár
    Kövér László – KISZ titkár, és az MSZMP Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa (Fidesz-kormány polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere)
    Pozsgai Imre – MSZMP KB tag(Orbán Viktor által vezetett Nemzeti Konzultációs Testület egyik tagja)
    Stumpf István – MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök, Századvég közvélemény kutató (Fidesz-kormány kancelláriaminisztere, alkotmánybíró)
    Járai Zsigmond – MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök (Fidesz-kormány pénzügy minisztere)
    Matolcsy György – MSZMP tag, III/2 ügynök (Fidesz-kormány gazdasági minisztere)
    Martonyi János – MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök (Fidesz-kormány külügyminisztere)
    Ligetvári Ferenc – MSZMP tag (Fidesz-kormány környezetvédelmi minisztere)
    Chikán Attila – MSZMP tag ( Fidesz-kormány volt gazdasági minisztere)
    Pintér Sándor – MSZMP titkár (Fidesz-kormány belügyminisztere)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (36 szavazatból)
  5. Kezdjük azzal, hogy hol is mondta ezeket ez a hamis félnótás: a Vasárnapi Újságban, amely immár több mint két évtizede a szélsőjobb közpénzből finanszírozott szócsöve és amely szerkesztőségnek – igaz, többek közt – köszönhetjük a mára kialakult helyzetet. Vidéken nem is egy helyen hallottam, hogy hajnali hat órától fél kilencig ezt bömböltették a parasztok… Ha csak ezt az egy szemétládát vesszük alapul a többi mellett, hát a baloldali médiák hatásfoka ehhez képest a béka alsó testrészét sem éri fel…
    A legszomorúbb, hogy a műsor alapítása a Kossuth rádióban a Németh kormány ideje alatt történt. Szinte ajándékba kapták a nyilasok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  6. Hát kérem: ilyenek „vezetik” ezt a szerencsétlen országot. Orbán, Kövér, Áder, Navracsics, stb. Eredményt ugyan nem tudnak felmutatni, de szajkózni a hülyeséget annál inkább.
    .
    Az egyedüli biztató dolog, hogy egyre több fórumon hivatkoznak Kertész Ákosra – akit íróként ugyan nem nagyon ismernek a „zemberek” (ahhoz ugyanis olvasónak kellene lenni) – szóval olyanok is, akik az életükben nem hallották a nevét. Számomra egy ilyen Kertész Ákos hivatkozás felülmúlhatatlanul többet ér, mint a Fidesz összesített ünnepi beszédei, birkabőrbe kötve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  7. Ostoba,dilettáns Navracsics:a “szocializmus” még egyetlen világháborút nem robbantott ki,mindkettőt a kapitalizmus szülte! Honnan veszi ezeket az agyalágyult sületlenségeket…! Ennek az ürgének lenne diplomája???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  8. Ostoba,dilettáns Navracsics:a “szocializmus” még egyetlen világháborút nem robbantott ki,mindkettőt a kapitalizmus szülte! Honnan veszi ezeket az agyalágyult sületlenségeket…! Ennek az ürgének lenne diplomája???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  9. “…a szocializmus alatt elkövetett bűnök…” egyike, hogy ennek a tolvaj csürhének diplomát adott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  10. navracsics = meztelencsiga!

    (Az jut róla az eszembe, ha meglátom azt a nyálzó képét!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  11. Fucsik Magda: nem kell leírnom, így +++++++++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  12. Kekecnek:
    20.-án 20,25-re

    Te csak a bötüket látod, és azokat nem értelmezed?

    Az, hogy MÁST JELENT A KERESZT EGY KERESZTÉNYNEK, MINT EGY HOHAMEDÁNNAK,
    MIÉRT JELENTENÉ AZT, HOGY LE KELLENE VENNI A KERET A KATOLIKUS TEMPLOMOKRÓL?

    Akik ezért minuszoltak, azokat NAGYON sajnálom…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  13. Kekecnek:
    20.-án 20,25-re

    Te csak a bötüket látod, és azokat nem értelmezed?

    Az, hogy MÁST JELENT A KERESZT EGY KERESZTÉNYNEK, MINT EGY HOHAMEDÁNNAK,
    MIÉRT JELENTENÉ AZT, HOGY LE KELLENE VENNI A KERESZTET A KATOLIKUS TEMPLOMOKRÓL?

    Akik ezért minuszoltak, azokat NAGYON sajnálom…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  14. Balog Lajos
    “A fentiek alapján úgy gondolom, tiszteletben kell tartani mindenkinek az egyéni érzéseit az adott jelképpel kapcsolatban.”
    Nos, abban egyetérthetünk, hogy a mohamedánoknak és a zsidóknak “mást” jelent a kereszt. Tehát annak tornyokon fitogtatása nap mint nap sértheti az érzelmeiket – ezért írtam, hogy a “le vele” a megoldás. Csak végig kellene gondolni….
    És nem válaszoltál a nácik és a svasztika érzelmi kapcsolatára -azt is toleráljuk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  15. Kedves tiborunk ha már ilyen nagy hazafi akkor kezdje ön a börtönbe bevonulást, és mehet a többi utána úgy ahogy Kocsedó írta ! Erről ennyit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Alapvető meghatározó különbség a kommunizmus és a fasizmus között, hogy a kommunizmusnak nem alaptétele az államilag szervezett rasszizmus és az iparszerű népírtás.Ez a fidesz banda is akkor jár egyetemre, amikor én ők is olvasták Marxot és Lenint.Hol lehet összehasonlítani a két rendszert. A kommunizmusnak, nem volt és nem is lehetett annyi halálos áldozata, mint a fasizmusnak! Hazudnak, hamisítanak, csúsztatnak!
    Különben mentsék fel Csatáryt …. még ki is kéne tüntetheti, szegénynek mennyi üldözésben volt része az utóbbi 60 évben. Védjék meg mint a munkahelyeket !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  17. Itt vitatkozunk egy elmebeteg nyilatkozata miatt. Félelmében, hogy elveszthetik a hatalmat, minden eszközt bevett, még azt is, hogy fenyeget a szocializmussal. Előzőekben írta valaki, hogy miért nem számoltak le a kommunizmus bűnöseivel? Jó kérdés, és ne mondják, hogy ebben bárki is meggátolta volna őket. Hiszen ha az alkotmányt egy tollvonással eltörölték és minden további nélkül csinálhattak egy tákolmányt alaptörvény gyanánt, akkor ez sem okozott volna nekik gondot. Egyszerűen nem áll érdekükben, de jó vele riogatni, jó állandóan felszínen tartani.
    Mi meg itt, balga nép benyaljuk, holott sokkal fontosabb dolgok történnek a felszín alatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  18. Kekecnek:
    1./ A nevem Balog + h = Balogh
    2. HIÁBA VESZED LE, TÖRÖD ÖSSZE BÁRMELY JELKÉPET (a tárgyat), HA A HOZZÁ FŰZŐDŐ AKARAT, TIDAT, ÉRZELEM, MEGMARAD!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. Szóval nem tehetünk semmiről, rosszkor voltunk rossz helyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Értjük mi, hogy ennek a Navracsicsnak mi a mondanivalója és miért mondja azt.
    .
    De ne várja a Fidesz sem a Navracsics félé, hogy egyet is értenek az eszmeiségében vele.
    mert ugye azért egész más az amikor valaki szájából csak azért fröcsögnek a mondatok, hogy saját maguk kis rendszerét elfogadhatónak tartassák a világgal. mert ugye abban egyetértünk, hogy Ők se Kommunisták, se Demokraták se Nácik hanem mindegyikből egy kicsi (vagy sok) De feltétlenül csak azon negatívumokat emelték ki ami önmaguk igazolására, elfogadtatására, az emberek degradálására jól.
    A Navracsics félék csak csicskák abban a “rendszerben” Ami nem más mit a;
    tolvajlás, diktatúra, elnyomás, népi fajgyűlölet, antiszemitizmus, harácsolás, sunyiság, uszítás …
    .
    Nem hiszem:
    A Fidesz nemáll megáll azon az úton, ahol 2012-re sikerült az MSZP-t és azok minden tagját vezetőjét azonosúltattni az MSZMP-vel.
    És ne használnak fel ezt a tudatos “harci cselt” arra, hogy likvidálhassák a pártot.
    Képesek a világ és ország előtt hangoztatni a nézetüket csak azért, hogy megtehessék azt, hogy betiltassák az MSZP-t. Ugyan is minden erről szól.
    Elpusztítani az ellenfeled. Hogyan is mondta Orbán? PUSZTÍTSD el a politikai ellenfeled?
    Azt hiszik az emberek, hogy Orbán a hatalmi vágytól túlfűtve, ha eljön az ideje nem szólítja a céljai érdekében az embereit, az embereket az ÁLLAMPOLGÁROKAT? Dehogy is nem! És meg teszi minden további nélkül.
    Nem csak az a veszélye az Orbánisztánnak, ogy NÁCI érzelmű, antiszemita, unortodox politikájával csődbe vitte az országot hanem polgárháborús helyzetet is képes előidézni. És attól már csak egy lépés az ország darabokra esése.
    .
    Voltak népek akik az ORSZÁGRA támadtak. Jártak sikerrel és hátra hagytak jót és rosszat. De kevés olyan volt (ha volt) amelyik ilyen sikerrel a NEMZETET megosztotta az egész országot primitív nemzeti tudatlanságba és gyűlöletbe sodorta volna.
    Sajnos még itt sincs vége a dolognak mert az emberek még mindig hisznek ezeknek a Navracsics és Orbán, Szájer, Szíjjártó, Áder … féléknek
    .
    Nem az a legnagyobb baj, hogy elvették a pénzét a nemzetnek és az embereknek hanem az, hogy
    elültették az évek alatt a nemzeti gyűlöletet és a nemzeti tudatlanságot.
    Ebből nehéz lesz kilábalni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. Ez a Navracsics nem a véleményét mondja,mert nekie ilyen nincsen.Hanem a hogy nyaljak,hogy szopjak édes gazdám c.politikai rabszolga beszél belőle.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos