Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hogyan tömi emberei zsebét a Fidesz? 2012. augusztus 9. csütörtök 15:35 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hogyan tömi emberei zsebét a Fidesz?
Budapest – Az MSZP szerint kétarcú politikát folytat a Fidesz: miközben gazdaságpolitikájával a katasztrófa felé viszi az országot, addig a „nála lévő kasszakulcsot arra használja, hogy saját emberei zsebét tömje”.
.
Burány Sándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője fogalmazott így csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, élesen bírálva a jövő évi költségvetés nyár elején elfogadott sarokszámait. Emlékeztetett arra, hogy ahhoz a Költségvetési Tanács is további hatástanulmányokat kért, elemzők pedig arra figyelmeztettek, hogy a várt hiánynál akár 400-700 milliárd forinttal is nagyobb lyuk lehet a 2013-as büdzsében.
.
A szocialista képviselő szerint már talán az Orbán-kormány sem gondolja komolyan a jegybank megadóztatását, ezért további költségvetési változtatásokra kell számítani azt követően, hogy a kabinet eddig is „világrekordokat döntögetett” a büdzsé módosításaival.     „Az átalakítás alatt a fosztogatás zavartalan”, mondta Burány Sándor, aki a Figyelo.hu szerdai cikkét idézve kiemelte: több fideszes politikusnak és számos kormányközeli vállalkozónak százmilliós üzletet jelenthet az Új Széchenyi Terv mikrovállalkozásoknak szóló programja. Hitelközvetítőkként ők ugyanis 30 milliárd forint sorsáról dönthetnek, átlagosan 6-6,5 százalékos kamatnyereséggel számolva pedig ebből 2 milliárd forintos hasznuk származik, fejtette ki Burány Sándor, aki szerint ebben a pénzosztásban érintett például Papcsák Ferenc, Braun Márton, illetve Széles Gábor.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (8 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +15 ( 17 szavazatból)
Hogyan tömi emberei zsebét a Fidesz?, 4.5 out of 5 based on 8 ratings

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

22 Reader’s Comments

  1. Régóta morfondírozom azon, hogy létre kéne hozni egy árnyék bíróságot azokra az ügyekre, mint pl. az ikyen. Azokra az ügyekre, amiket a fennálló hatalom nem hajlandó vizsgálni, vagy olyan szándékos hanyagsággal vizsgál, hogy a végén nem lesz vádirat belőle. Mintául szolgáljon Dürenmattnak a Baleset c. novellája (kisregénye). Van, sőt lesz elég gyalázatosan kirúgott büntetőbíró, akikből meg lehet ezt szervezni Ezek a testületek, amelyekhez oknyomozó újságírók csazlakozhatnak adatszolgáltatókként, nem hivatalos formák között, de a hatályos jogrend alapján a nyilvánosság kizárásával lefolytathatnak eljárásokat és ítéletet is hozhatnak. Ami a fennálló hatalom ellenében nem lesz ugyan jogérvényes, de nyilvánosságra hozható, súlyos poliitikai hozadékkal.Viszont érvényessé tehetőek hatalomváltás után.
    Meg lehet szervezni ugyancsak egy erkölcs bíróságot is azokra az ügyekre vonatkozóan, amik ugyan esetleg nem ítélhetőek el a hatályos bűnügyi kódex alapján, de elkövetésük mindenképpen erkölcsi kategóriákat vernek és feltétlenül politikai hozadékkal szolgálnak. Csakhogy lássa a jónép, hogy a politikus urak és hölgyek milyen magasan állanak az erkölcsök magaslatain.
    Érdekes, sőt hasznos jogi, erkölcsi és társadalmi társasjáték lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (43 szavazatból)
  2. Burány jól beszélt, csak túlzottan kulturáltan. :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  3. Vagy kéne indítania valamelyik ellenzéki pártnak egy weboldalt (bár ezek mindenre alkalmatlanok), ahol összeszedegetnék azt a sok lopást,csalást, törvény- és jogsértést, amit ezek az utóbbi két évben (vagy az előtt) csináltak, de eddig megúszták.
    Miért lenne olyan különleges feladat utánanézni a főarcoknak milyen külföldi ingatlanaik, érdekeltségeik vannak? Orbán csak a XII.ker-i házával is bukna egy jogállamban, nem beszélve a felesége nevén levő kb. 36 ingatlanról, és még mi minden lehet a gyerekei nevén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (36 szavazatból)
  4. De azért az MSZP nagy koalícióban gondolkodik a Fidesszel! Az MSZP ugyanolyan kétarcú, mint a Fidesz,csak még hülye is hozzá,mert már most kilóg a lóláb,nem évekkel később!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  5. Az “ellenzéknek” a szájtépésen kívül tenni kell a dolgát, ezt a “kormányt” a sleppel eggyüt el kell zavarni , pézt vissza , nincs min gondolkodni!!!
    ENNYI.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  6. doktorász, antifülke! nagyon fontos lenne a javaslatotok, valakiknek meg kellene ezt szervezni,buknia és bűnhődnie kell a maffiának és kővetőinek ezt a rombolást nem lehet megúszni!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  7. Mese a négy emberről

    Ez a mese négy emberről szól. Úgy hívták őket: Mindenki, Akárki, Valaki és Senki.

    Történt egyszer, hogy egy nagyon fontos feladattal kerültek szembe. Kéréssel fordultak hát Mindenkihez: ugyan, végezné már el! Mivel Mindenki biztos volt abban, hogy Valaki majd csak meg fogja csinálni, ezért – noha Akárki is képes lett volna rá – jó ideig Senki sem fogott hozzá.

    Egyszer csak Valaki méregbe gurult: hiszen ez Mindenki dolga! Azonban Mindenki titokban arra gondolt, hogy majd bolond lesz éppen ő bajlódni egy olyan munkával, amit Akárki el tud végezni. Eközben Senkinek nem tűnt fel, hogy Mindenki ügyesen kibújt a feladat alól . . .

    A vége az lett, hogy Mindenki megorrolt Valakire, mert Senki nem volt hajlandó arra, amit Akárki megtehetett volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  8. Amit az MSZP művel ,az CSAK SZÁJKARATE :-(.
    Majd hülyék lesznek akármit is csinálni a fideSS ellen, mert akkor MI LESZ A NAGYKOALÍCIÓVAL ???
    Az ilyen esetekben csak AZÉRT EMELIK FEL A SZAVUKAT, mert ŐK KIMARADTAK AZ OSZTÁSBÓL :-(((.
    Az EU-s pénzekből manapság CSAK a fideSS-arisztokrácia részesül, ez az, ami fáj az MSZP-nek !!!
    .
    Rettenetesen szomorú és visszatetsző ez annak sok-sok embernek, aki bízott bennük, ne adj isten, aki csak bennük bízott a baloldalon :-((( !!!
    Ölik a reményt a zemberekben és úgy helyezkednek, hogy bármi is legyen a választások eredményre az MSZP MINDENKÉPPEN JÓL JÁRJON :-(.
    Már ha lesznek egyáltalán demokratikus választások.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  9. Tegyük élhetővé !

    picit más :
    .

    Én drukolók az LMP felbomlásának…
    ,..hátha vannak becsületesek, gerinces ott , a magyarokat hosszútávú érdekeket képviselő NEM MEGÉLHETÉSI politikusok.
    .
    Kétszínű pártnak nincs helye , a demokratikus vonalon. Ha így maradnak, vesszenek ! !

    A Schiffer nevű , ki O. Viktor gyanúsítotthoz mint ügyvéd került közeli személyes kapcsolatba, majd dopping gyanús módon szereztek parlamenti szereplési lehetőséget(LMP kopogtató cédulák éjszakája), nekem nem tetszik.
    Azt el kell ismernem, hogy AZUTÁN , amikor a diktatúra már keményen be volt betonozva !! , voltak látványos akcióik, leláncolás, tüntetés. Néha kimondták az igazságot, amit a többi párt nem.
    De ők úgy ellenzék a fideSSnek, mint ahogy a jobbik.
    Nekem úgy tűnik , ők lennének a támogatott ellenzékek a külvilág felé.
    .
    Egy gerinc, a VIRÁG képes volt kiválni az LMP-ből , mert – szerintem – belelátott a piszkos háttér játszmákba, politikai egyezkedésekbe.
    Az LMP a demokratikus összefogás kerékkötöje, felejtős.
    szerintem Ne számítsunk az LMP-re !!

    Nélkülük kell orban-KDNP-MSZP-Jobbik- Pintér maffiát buktatni.

    .
    Kérdem én :
    Ha külföldről nem kapunk hiteleket, itthon totális munka leállást (még Mercedes és Audi gyárakban is !- meg fogják érteni, jobb nekik egy kiszámítható ország), útzárat , sztrájkot , stb… tartunk és elapad a fideSS munkatársak apanázsa , nem tudnánk-e gyorsabban működő országot teremteni magunknak ??
    Halgassunk a szakemberekre, nem aljas közgazdászra, nem aljas mérnőkökre ,nem aljas szociológusra, nem aljas jogászra, nem aljas történészekre , …
    ÉPÍTSÜK FEL nem aljas emberekkel, az élhető Magyarországot hosszú távra , élhetőre !
    2/3 Piktor , 3/3 Demján, 3/3 Széles látványosan mond kudarcot, és nem azért mert itt tízen-húszan itt morgunk 2-3 blogon, hanem azért , mert nem értik a világpiacot, mert mint kommunista kiválasztottak, hiába jutottak a csúcsra, egyesülve, csalva , a média által félrevezetve, 4/3-dal sem képesek versenyképes alternatívát nyújtani a azzal a világgal szemben, ahol a jobb teljesítményt nyújtó kerül verseny elönybe a dupla áron vállalkozó Pintér, Simicska , Mészáros, stb… helyett.
    .
    2 bites jobberek , ha erős Magyarországot akartok, akkor először Orbánt és társait lőjjétek le !!

    Mi szorgalmas magyarok – szélsőséges politikai félrelengések nélkül , és nem a ti vezetésetekkel – , majd felépítjük az erős , versenyképes országot .

    ÁMEN.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  10. Hír:
    .
    A minap – teljesen váratlanul – feloszlatták az NNI és a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni osztályait. Hozzátették: jogutód nélkül.
    .
    Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a feloszlatott osztályok teljes dokumentum-anyagát zárolják, a folyamatban lévő ügyeket senkinek sem kell átadniuk, azokban a nyomozást senki sem folytatja tovább. A jogutód nélküli átadás mögött általában „van valami”: érdekes lenne szóra bírni az áthelyezésre váró szakik egyikét-másikát…
    .
    Vajon mibe nyúltak bele ezek a palik? Csak nem a Fideszig, esetleg Orbánig jutottak valamilyen módon?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  11. sommas
    szájkaratéval is be lehet vinni erős találatokat:
    http://atv.hu/cikk/video-20120808_varju_laszlo
    Magyarról magyaránra fordítva, az Unió pénzéből vásárolja meg a fidesz a támogató szavazatokat. Ehhez már csak a nagyon gyengék nem tudják hozzá venni Schiffer szopórolleren tett vallomását Olga előtt: miszerint kisvállalkozókat kell támogatni, minden más “hatalommal való visszaélés” Tényleg? Akkor csak most, csak Schiffernek elárulok valamit: NEM lehet más a politika, csak a politikusok. Abból meg két fajta van: a profi és a hülye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  12. Csacsicska
    Olajszőkítésből off-shore államokba kimentett milliárdokból vásárolják ki egy nagybank (HBSC) magyarországi részesedését. Ezt a világon mindenütt “pénzmosásnak” neveznék (piszkos pénz tisztára mosási akció – mert “mi is a bankrablás egy bank alapításához képest?). Nálunk megszüntetik az ezzel foglalkozó szerveket. Miért? Van akit ez meglep Simicskalandban, Orbán Dzsugasviki idején?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  13. Csacsicska
    “Vajon mibe nyúltak bele ezek a palik? Csak nem a Fideszig, esetleg Orbánig jutottak valamilyen módon?”
    .
    Szorul a hurok a fideszesek körül: 1. Wikileaks információk szivárogtatása; 2. A szaporodó sértett szolgahad bosszúja.
    TEK ide, TEK oda, a banánhéjon elcsúszás váratlan, és nincs ellenszere.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  14. T. kekec!
    .
    kekec
    2012. augusztus 9. csütörtök
    22:14
    .
    “szájkaratéval is be lehet vinni erős találatokat”
    .
    Igaz. Viszont még is az az igazi, amikor mondjuk “fa testápolóval” viszed be a találatokat, hatásosabb minden szónál :-))))).
    .
    “Schiffer szopórolleren tett vallomását Olga előtt”
    .
    Hát ez tetszett :-)))))))))))))) !
    Láttam, nem sok választotta el őket az ökölharctól :-))). Schiffer csak hajtogatta a saját baromságát, amibe végül is rendesen belegabalyodott, amitől csak még idegesebb lett :-))).
    .
    Egyébként meg igen-igen sokáig tartana, mire PROFI POLITIKUST találnánk orbán holdudvarában :-(((.
    Azért tart itt az ország, meg az aljasságuk miatt :-(((.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  15. Ez ig tovább nem mehet!!!!! Az emberek az éhhalál küszöbén ezek meg csak dözsölnek!!! (Nép) és (Biroság),ha ök nem Tisztelik a Magyarnépet holott nekik esküdtek fel!!!, akkor miért tisztelja öket a Nép!!!!! Vesziteni való már nincsen!!
    Csak nyerés!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  16. Hajrá Magyarország!!!!!!!
    Hajrá félázsiaiak !!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  17. Kekec: Ez a Dzsugasviki nekem új, de nagyon jó! Mindenesetre terjesztem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  18. Köz TV-logo 100 milláért, hát így, pl (legutóbbi lenyúlás a sok közül).
    Meg talán úgy, hogy átszervezi Pintér az NNI-t és a szervezett bűnözés elleni osztályt (túl magasra hágtak a kutakodásban?). Vajon az eddigi vizsgálatok dokumentumai hova kerülnek, ha van okos az elbocsátottak között, egy-két oldalt talán lemásolt magának! Abból kiderülne, hogyan tömték a zsebeiket.
    Hát talán ehhez is kell a TEK, hogy a sok (400 nyomozóról lehet szó) rendőr elküldése egyikükben-másikukban milyen reakciót válthat ki, hogy pillanatok alatt munkanélkülivé lettek, netán még valami butaságot tennének, legyen ki megvédje a felszámolókat. Bátor ember ez a belügyér, ez a felszámolósdi nagyon önveszélyes is lehet, nem mindenki tűri birka módjára, hogy az élete vakványra kerül…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  19. A nép még mindig nem hiszi, hogy ezek lenullázzák az országot. Ezek pedig nem hiszik, hogy a nép el fogja tenni őket láb alól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  20. jogábanállhallgatni

    ..Elég, ha a a hatalomból tűnnek el.
    De végleg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. Lázár javaslata a közt. elnök és a mini szterelnök özvegye nyugdíjáról.
    Beszedte a látnoki bogyót?
    Az elbocsátott nyomozók és rendőrök mellé pszichológust hívtak….
    Ha hazamentek és otthon kattannak be, vagy otthonra is biztosítanak kb. 400 pszichológust?
    Na, csak nem ezért kell az elnöki özvegyekről gondoskodni? Majd kivételnek feltünteti, Horn, Gyurcsány, Bajnai és Göncz neveket, akkor tutira belopja magát fidesznyikek és rosszabbikék szívébe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. csakén
    2012. augusztus 11. szombat
    07:43
    A két nevezett özvegyi nyugdíjjal egyetértek. Már / természetesen ha jogos / szeptember elsejétől utalható ennek a két egyénnek havi 27000 Ft. Ez az összeg csak a jelenlegi egyénekre vonatkozik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos