Tisztelt Olvasóink,
a hazai sajtóból időnként szemlézzük amerikai olvasóink számára azokat az írásokat, amelyek valamilyen szempontból figyelemre méltóak. Ezúttal Bruck Andrásnak az Élet és Irodalomban megjelent kiváló írását ajánljuk megtisztelő figyelmükbe.
Másfél évtizeden át botorkáltam a jelenlegi miniszterelnök szavai és tettei között húzódó szakadékban, igyekeztem rálelni csavaros észjárásának mozgatórugóira, szavai értelmére. Mára feladtam. A helyes és igaz dolgok amúgy is egyszerűek. Ne ölj! Ne lopj! Most már tehát kizárólag a tények érdekelnek. Mindenekelőtt az elmúlt két év tényei, mégis muszáj messzebbről indulni. Mert az a tragédia, hogy húsz év után ismét bizonygatnunk kell: minél szabadabbak egy állam polgárai, annál jobb abban az országban élni, annál több jut a gyerek iskoláztatására, a család egészségére, utazásra, kultúrára, ételre, ruhára, nem 2010 áprilisában kezdődött. Egy vázlatos visszatekintés segíthet megérteni, már megint hogyan siklottak ki a dolgok ilyen végzetesen.
A rendszerváltás első nyolc évében még nem dőlt el semmi. Számos részletében dilettáns, ideológia irányította kormányzás folyt, de nem történt jóvátehetetlen. Orbán Viktor úgy ülhetett 1998-ban a miniszterelnöki székbe, hogy az ország előtt megmaradt a lehetőség, hogy úgy tizenöt éven belül felzárkózzon a legalább közepesen fejlett európai nemzetekhez. Ma tehát körülbelül itt tarthatnánk. Magyarország nem volna tejjel-mézzel folyó Kánaán, de lenne előtte perspektíva. És egész biztosan nem akarna külföldre menni minden második fiatal, és telente nem dideregnének milliók 16 Celsius-fokos lakásban. Magyarország egy teljesen más, sokkal jobb, élhetőbb ország lenne.
Nem így történt. Amikor Orbán leállíttatta a metró és a Nemzeti Színház építését, csodálkoztam. Nem értettem, mi szükség volt erre. Építés helyett rombolni a szememben nem tűnt se hazafias, se átgondolt intézkedésnek. Úgy éreztem, a miniszterelnök dühös és dacos, márpedig milyen dolog kétmillió emberrel dacoskodni! Vagy nem tudta, hogy a fa, amelybe belevágta fejszéjét, nem az ő kertjében áll?
Szinte hetek alatt elviselhetetlenül sűrűvé vált az élet akkoriban. Mintha a rádió a múltból örökösen ezt harsogta volna: csapataink harcban állnak. Nyoma sem volt a nyugati demokráciák többnyire békés tespedtségének, egy-két százalékról folyó vitáinak, csip-csup közéleti perpatvarainak. Már akkor ipari méretekben folyt a gyalázkodás: a hazaárulózás, hazaszeretetezés, zsidózás, kiamagyarozás, kommunistázás – megannyi múltból felmelegített, szégyellni való őrület. Intellektuálisan lehangoló korszak volt, tele terméketlen és mélységesen tisztességtelen vitákkal. Azt reméltem, majd elmúlik, a hatalmon lévők lehiggadnak, és nekiállnak annak, amiért megválasztották őket. Amiért politikusoknak érdemes kormányra törekedniük.
Naiv voltam. Még akkor sem fogtam fel, miről van szó, amikor 2001-ben egy dunai hajó tetején Esztergomig utazott a korona hatalmas másolata. Még ekkor is mindezt múló, meghaladható bajnak tekintettem, a demokrácia „gyermekbetegségének”. Csak most, egy évtized távlatából vált világossá számomra, hogy a koronával együtt akkor valami más, ezerszer fontosabb dolog is elúszott: az ország megújításának lehetősége. Akkor eldőlt, hogy Magyarország még hosszú ideig marad, ami volt; egy saját bánatába belemerevedett, történelmi hátrányait makacsul maga előtt görgető nemzet. Ma már tudom, hogy a koronaúsztatással a miniszterelnök mindenkinek megüzente, esze ágában sincs a modern, progresszív Magyarország megteremtésén munkálkodni. Helyette a múltat ígérte vissza, ami felett nem rendelkezett, és nem a jövőt, amiért sokat tehetett volna. Nagy találmányuk, a polgári kormány kifejezés neki és híveinek egyetlen dolgot jelentett: magas beltér és stukkós mennyezet. Sokat elmond a magyar jobboldal által azóta bejárt útról, hogy Márai, a kiváló intellektus és humanista ma már nem kell nekik. Új kedvenceik írónak, embernek egyaránt százszor silányabbak nála.
Időközben eltelt egy hosszú évtized, és a jobboldal csapatai ma újra harcban állnak. S ma még több külső és belső ellenséggel vívják kemény csatáikat. De legalább már a hályog lehullt a szememről. Immár szemernyi kételyem sincs afelől, hogy Orbán Viktor első kormányzati ciklusuk első percétől tudta, hogy mit fog és mit nem fog csinálni. Tudta, hogy nem áll neki modernizálni, nem célja Magyarországot versenyképes európai országgá átalakítani. Csupán egyet akart: már akkor is illetlenül sokáig hatalmon maradni. Amihez a trianoni fájdalmak és a keresztény nemzeti ideológia felmelegítését tartotta a legalkalmasabb, leggyorsabban mobilizálható eszköznek. És arra is sejteni vélem a választ, hogy miért ezt az utat választotta. Egyrészt, mert tisztában volt vele, hogy a modernizáció sziszifuszi, nagy eltökéltséget kívánó feladatához neki nem lenne kitartása, apparátusának pedig szakértelme. Alighanem felmérte, hogy egy nyelveket nem beszélő, rossz korösszetételű, nehezen mozduló és vállalkozó, pocsék egészségi állapotú, többnyire elavult tudással rendelkező, állami gondoskodás után sóhajtozó lakosság csak béklyó lenne az ő nagy magasságokban szárnyaló fantáziája számára. Másrészt azért, mert nem minden politikus fejében kavarognak építő gondolatok. A hatalom nem mindenki kezében szolgál jó ügyet. Népszerűsége révén Orbán már akkor nekiállhatott volna, hogy óvatosan, tapintatosan elkezdje kivezetni a magyarokat „zsákutcás történelmükből”, ehelyett még mélyebbre nyomta őket. Hozzáláthatott volna egy korszerű magyar jobboldal megteremtéséhez, az örökös nemzeti bút pedig otthagyhatta volna a szélsőjobbnak. Nem ezt tette, ő vált a nemzeti bánat cheerleaderévé.
De még hátravolt ennek a zűrös, kaotikus, semmilyen előrelépést nem hozó négy évnek a csattanója. Az országot irányító, de, mint kiderült, a kollégiumi fiúerkölcsökön kívül másféle erkölcsöt nem nagyon ismerő fiatal csapat négyéves kormányzása különös intermezzóval zárult: a miniszterelnöknek a Testnevelési Egyetemen mondott választási beszédével. Máig emlékszem a döbbenetre, amit akkor éreztem. Orbán Viktor ezúttal minden addiginál messzebbre ment a közhangulat felkorbácsolásában, jóllehet, mai füllel az a beszéd még szinte esti mese volt. Azt mondta, hogyha a baloldal visszajutna a hatalomba, azzal veszélybe kerülne: „a családunk, a gyermekeink, az emberi méltóságunk, a szabadságunk, a hitünk és a hazánk. És mindezt most meg kell védenünk!”.
Sok szempontból is rendkívüli pillanat volt ez. Egyrészt elhangzott egy szörnyűséges, hazug vád, amely ellen a hallgatóságnak az elemi igazság és tisztesség nevében tiltakoznia illett volna, másrészt feltárult az a zavaros idegállapot, amelybe a jobboldali tömegek a folyamatos izgatás hatására ekkorra már eljutottak. Elvégre a szocialisták „közveszélyességéről” olyasvalaki tájékoztatta őket, akinek a szülei maguk is párttagok voltak, az édesapja ráadásul párttitkár. Hogy a szónok önnön KISZ-titkári múltját ne is említsük. De ez ekkor már senkit nem érdekelt, az erkölcsi gátak már rég átszakadtak. A tömeg megnyugtatta Orbán Viktort, hogy nem emlékszik semmire, ő meg cserébe antikommunista glóriát vont a Kádár-korszakkal amúgy – a baloldaliakhoz hasonlóan – békésen kollaboráló hívek feje köré. Tényleg nagyszerű érzés lehetett annyi évvel a kommunizmus bukása után pár óra leforgása alatt antikommunistává válni. Immár kockázat nélkül, fájdalommentesen!
Tragikus és messzireható esemény volt ez, hiszen a vágást, amely teljes hosszában felhasította a magyar társadalom örökké érzékeny szövetét, nem az európai kultúra gyomos perifériáján tengődő szélsőjobb vezére ejtette, hanem az ország, mindannyiunk miniszterelnöke. Ma már világos, hogy ez volt a magyar társadalom összeomlásának kezdete. Az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy azon az estén valami végleg elpattant milliónyi jobboldali törzsszavazóban: kihunyt belőlük a honfitársaik iránt kötelező szolidaritás utolsó szikrája is. Mellé pedig elvesztették valóságérzékük maradékát is: többé képtelenek voltak belátni, hogy a mindinkább mentális és erkölcsi csatatérré változó országban mindenkinek, tehát nekik is nagyon rossz lesz élniük. Nem értették meg, hogy ha a másikat sikerülne is „elpusztítaniuk”, ők is velük pusztulnának. A szónok pedig nem árulta ezt el nekik.
Tíz év telt el azóta, hogy Orbán Viktor a szocialistákra ráütötte Káin bélyegét. A stigma immár az ország alkotmányában is helyet kapott, ami jól jelzi, hogy azok, akik azt kiagyalták, a harcot élet-halálig gondolják vívni. Weimar, Hitler hatalomba emelkedése óta nem történt ehhez hasonló orvtámadás legitim tömegpárt ellen egy formailag még mindig demokratikus országban. De még mindig várjunk, tekintsünk bele a két Orbán-kormány között eltelt nyolc évbe. Anélkül nem nagyon érthető, ami most zajlik Magyarországon.
Az első Orbán-kormány választási fiaskója sokkolta a jobboldalt. Mintha ott elképzelhetetlennek tartották volna, hogy a koronaúsztatást nem mindenki tekinti a kormányzás csúcsteljesítményének. És valószínűleg azt sem értették meg, hogy amit ők olyannyira csodáltak miniszterelnökükben, a tántoríthatatlanságot, ellentmondást nem tűrő határozottságot, az másokban bizonytalanságot, mindenekelőtt félelmet keltett. A magabiztosságát sokan gőgnek, fennhéjázásnak látták, hű emberei megnyilatkozásait pedig nemegyszer agressziónak, becsületsértésnek.
A felajzott, méltóságában sértett jobboldallal nem lehetett többet szót érteni: Magyarország egyre kevésbé hasonlított egy civilizált országra, amelyben egy politikai párt veresége miatti bánat nem tart sokkal tovább, mint amikor valakinek a kedvenc futballcsapata kap ki. Ilyen körülmények között a baloldalnak már akkor sem lett volna esélye a békességre, ha Szent Pétert állítja miniszterelnöknek. Ráadásul fontos pillanatokban ismételten csődöt mondott az MSZP ítélőképessége. Előbb akkor, amikor a III/II-es múltú Medgyessy Pétert jelölte miniszterelnöknek, majd amikor nem mérte fel, hogy Gyurcsány Ferenc halálos sebet kapott őszödi beszédével. Ettől eltekintve is mindketten rossz, voluntarista gazdaságpolitikát követtek, amelynek semmi esélye nem volt a tartós sikerre. Medgyessy Péter meg se próbálkozott reformokkal, ehelyett populista osztogatásba kezdett, amivel ott folytatta, ahol Orbán Viktor abbahagyta. Két elődjével ellentétben, Gyurcsány legalább felismerte, hogy muszáj lépnie; az őszödi beszéd után azonban gyorsan szitává lőtt céltáblájává vált a jobboldalnak. A baloldal vérző szívvel nézte, mi történik nagy reménységével, de közben csak kevesen ismerték el vagy fel, hogy ez szinte már mindegy is, mivel tétova reformkísérletei amúgy is koncepciótlanok és előkészítetlenek voltak. Ami meg talán jó lehetett volna belőle, azt Orbán Viktor ellenzékből is sikerrel szétverte. Hiába, mindenki azzal foglalkozik a legszívesebben, amihez a legjobban ért.
A hatalomból kiszorult jobboldal mind mániákusabbá, zajosabbá, kíméletlenebbé vált. Sokszor volt olyan érzésem, hogy talán még éjszaka sem alszanak, örökké szervezkednek, készülődnek – várják a pillanatot. A verbális agresszió, amely a kizárólag Orbán Viktorhoz hű, őt istenítő jobboldali médiából áradt, egyre gyakrabban egészült ki utcai erőszakkal. Meggyőződésem, hogy amikor az Alkotmánybíróság jóváhagyta a szociális népszavazást – figyelmen kívül hagyva az alkotmány idevonatkozó paragrafusát –, már az erőszak, a terjedő félelem előtt hajolt meg. Talán ez volt az első az árulások később következő hosszú sorában, amelyek végül hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország mára szinte pária országgá vált.
A gyors, de megalapozatlan életszínvonal-növekedést követő muszáj megszorítások közepette a jobboldal különösen nehezen viselte, hogy nem ő intézheti az ország ügyeit. Egyetlen hatalmas szívdobbanásban egyesülve várta vissza Orbán Viktort a kormányszékbe. A jobboldalról is csak őt, senki mást. Minden vágyukat ő egyedül testesítette meg, ami talán csak egy tömeges méreteket öltött beszűkült tudatállapotként írható le. Mert ugyan mi másnak nevezhető a valóság, a realitások teljes elutasítása? Az, hogy az országnak, amelyben élnek, dolgoznak, gyereket nevelnek, képtelenek örülni, ehelyett egy már nem létező országot vágynak vissza? Hogyan hihetnek még mindig a hihetetlenben, hogyan bízhatnak a lehetetlenben? Hiszen tudniuk kell, hogy reményeiket örökre elnyelte egy feneketlen kút, nevezzük történelemnek, ők mégis ott állnak a kút fölé hajolva, és egyre kiáltoznak, mit sem törődve azzal, hogy onnan már újonnan alakult nemzetállamok polgárai, horvátok, szlovákok hangja szól vissza.
Ráadásul miniszterelnökként Orbán a realitások világában sem sokat bizonyított a neki tulajdonított kivételes képességekből. Amikor ma mind több közgazdász beszél „elvesztegetett húsz évről”, abba az ő négy évét is beleértik. Ennek ellenére szépszámú hívei úgy emlékeztek vissza első kormányzati ciklusára, mint a magyar történelem egyik aranykorára. Vajon mi okozza náluk a realitásérzék ilyen súlyos torzulását? Hadd idézzek egy tanár végzettségű, az élet számtalan dolgában intelligens jobboldali érzelmű asszonyt, akinek hozzám intézett szavai, úgy hiszem, sokat elárulnak erről a különös lelkiállapotról. „Ugyan már, kit érdekel a gazdaság! Csak az a fontos, hogy a mieink legyenek!”
Végül teljesült a tanárnő kívánsága. Megtörtént az, aminek bekövetkeztét már legalább két évvel korábban tudta mindenki: a magát teljesen amortizált baloldal tetemén diadalmasan átmasírozva Orbán Viktor visszatért a hatalomba. A baloldalon is csak kevesen vitatták, hogy a váltás nemcsak elkerülhetetlen, de szükséges is volt; a baloldal vezetői mindent elkövettek, hogy ne legyen okuk és módjuk folytatni a kormányzást. (A Bajnai–Oszkó páros higgadt, racionális egy éve ebből a szempontból már nem osztott, szorzott.) Sokakhoz hasonlóan én is azt mondtam: jól van, lássuk, mihez kezd Orbán Viktor ezzel a szinte példátlan hatalommal. De valójában nem hittem, hogy képes lehet pozitív energiákká átalakítani azt a rengeteg romboló energiát, amit a szocialisták, a baloldal legyőzésére saját magában és a jobboldalban a nyolc ellenzéki év során felhalmozott. Úgy éreztem, már értem, miből táplálkozik konok megszállottsága, amellyel újra és újra az utcára vitte, lázította, izgatta a jobboldali tömegeket: hozzájuk beszélt, de közben mindvégig saját múltja ellen harcolt. Amiről éppen ő maga mondta a legbecsmérlőbb szavakat. Nem hittem, hogy a hatalomba visszatérve képes lehet ezen változtatni. Vagy két énje lenne? Egy jó és egy rossz? A magánéletéről semmit nem tudtam, egy-két családi szentképen és falusi idillen kívül azt is titok övezte. Közéleti, politikai ténykedéséről viszont nagyon régóta egyetlen pozitív dolgot sem tudtam felidézni. Nem emlékeztem egyetlen progresszív, humánus mondatára sem. Nem emlékeztem, hogy egyetlen olyan ügy mellett kiállt volna, amelyet én helyesnek és igazságosnak gondoltam. Már régóta napjaink legreakciósabb, leginkább haladásellenes európai politikusának tartottam. Úgyhogy nem bíztam benne.
A győzelme tehát nem, de az aránya meghökkentő volt. Egyeduralkodóvá avatásának még az ismert körülmények között sem szabadott volna bekövetkeznie. Hogyan hagyhatott cserben ennyi embert a veszélyérzete? Hiszen ekkor már nemcsak a baloldal megtiport teste hevert Orbán előtt, hanem a hosszú úton elbukott, eltaposott, perbe fogott, rács mögé szánt egykori szövetségeseié is. És az is sokatmondó, hogy míg a két évtized során szinte az összes többi parlamenti párt vezetői számtalanszor cserélődtek, addig a Fidesznek mindvégig ő volt az egyetlen pártelnöke és miniszterelnöke. Egy a tábor, egy a zászló – egy a főnök. Ebben bizony egy grammnyi sem volt a szabad országok demokratikus szelleméből. A tengernyi baljós előjel ellenére mégis sok millióan őt választották! Hogyan történhetett ez?
Magyarázatként egy olyan szerzőhöz fordulok, aki érzékeny és pontos elemzését adta a harmincas évek németországi eseményeinek. Utána én is „kollektív idegösszeomlásnak” nevezem azt a jelenséget, amely a 2010. áprilisi választásokon végbement Magyarországon. Ennek a bonyolult lelkiállapotnak a kialakulásához addigra adva volt minden feltétel: az államcsőd réme, utcai zavargások, égő televízió-székház, gárdamasírozások, romagyilkosságok, tüntetések, felvonulások, a jobboldal egyre militánsabb hangneme; míg végül a sok millió ember egyidejű összeroppanásából összejött Orbán Viktor kétharmada. És ma már azt is tudni, miért akarta ezt annyira. Erről ugyanis mindvégig mélyen hallgatott. Lényegében hozomra kért és kapott több millió magyar embertől bizalmat, ő meg cserébe elvette a nyugdíj-megtakarításukat, a szabadságuk garanciáját jelentő alkotmányukat, munkahelyi biztonságukat, fiatalok tömegétől a továbbtanulás lehetőségét és a kedvüket attól, hogy itthon maradjanak, kisvállalkozók tízezreitől megélhetésüket, a társadalom legvédtelenebbjeitől pedig szinte mindent. Ezt az egészet pedig elnevezte nemzeti együttműködésnek. Nemcsak reakciós volt, de cinikus is minden határon felül.
A hétpecsétes titokról tehát lehullt a lepel. Kiderült, hogy a fiókokban ezúttal sem az ország modernizálását előkészítő reformtervek sorakoztak, hanem egy egészen másféle terv. Afféle Blitzkrieg az alkotmányos rend védelmére szolgáló intézmények lerohanására: részben megszüntetésükre, részben kiherélésükre. Ezen dolgozott hát, ezt készítette elő Orbán Viktor és feltehetően bizalmasainak kis csapata éveken át. Ezt a jó másfél éven át tartó rohamsorozatot Vörös Imre volt alkotmánybíró egy nyilvános tanulmányában alkotmányellenes puccsnak nevezte. A mélyülő letargia, az elharapódzó szellemi és erkölcsi önfeladás jele, hogy fontosságához képest elemzése szinte visszhangtalan maradt. De ahogy a könyveknek megvan a maguk sorsa, bizonyára az államcsínykísérlet-tanulmányoknak is.
A miniszterelnök pedig továbbra sem játszik nyílt lapokkal, ami okkal kelt gyanút szavai iránt. Az biztos, hogy valaki nem azért fűrészeli le az alkotmányos intézmények lábait, nem azért köti gúzsba a következő kormányok kezét, nem azért tart fenn csak őt szolgáló médiát, elemző és közvélemény-kutató intézeteket, nem azért íratja át úgy a választási rendszert, hogy – némi retorikai túlzással – eggyel több szavazat már teljhatalmat adjon majd neki, mert ettől reméli hazája felvirágzását. Akkor viszont milyen cél lebeg a szeme előtt? Ráadásul kézi vezérlésű, a piacgazdaságot módszeresen romboló gazdasági szisztémája is nyilvánvalóan versenyképtelen, ez a többség számára inkább a nyomorszint felé gravitál, mint az európai közép felé. A különféle gazdasági mutatók jól egybecsengenek egy körös-körül pusztuló, lebomlóban lévő ország polgárainak mind keserűbb hangulatával. Senkit ne tévesszen meg a tömött szórakozóhelyek, a presszók teraszán limonádét szürcsölgetők látványa. Fecseg a felszín… – éppen mi ne tudnánk? Kizsebelni mindenkit: egyént, bankot, kisvállalkozót, önkormányzatokat, világcégeket, lerombolni a még piacképes néhány magyar nagyvállalat pénzügyi alapjait, nem reform. Nincs hitel, nincs beruházás, nincs munkahely, nincs fogyasztás – Magyarországon minden leállt, esik szét. Ebből fellendülés, jólét biztosan nem lesz. Legfeljebb néhány üres stadion, mert még élvezhető foci se lesz. Rossz hírünk van: azt se könnyebb csinálni, mint egy élhető országot. Ahhoz is szükség van a világra.
A kormány is nyilván hallja, hogy nem dicséretét zengi a nép, inkább arról folyik már a szó, hogy három- vagy már négymillió koldus országa‑e Magyarország, és hogy ez már itt diktatúra, vagy még nem egészen. Hogyhogy a hatalom egy csöppet sem látszik aggodalmaskodni? Legbefolyásosabb pártemberei olyan hányaveti, öntelt képpel nyilatkozgatnak, mintha amerikai szenátorok hozzájuk járnának demokráciatanfolyamra, német bankárok pedig kölcsönért. Tudnak valamit? Úgy érzik, minden a terv szerint alakul? De akkor mi a terv?
Bármerről nézem is az elém táruló képet, az nem áll össze. Ennyire rosszul nem lehet kormányozni. Akkor meg mire megy ki a játék? Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy a dac és a düh, amely Orbán Viktor első ciklusában még csak Budapest ellen irányult, immár kiterjed az egész országra. Csak nem megharagudott a magyar népre, amiért az két alkalommal is mást választott miniszterelnöknek helyette? Miért ne? Semmi nem rombolja a lelket annyira, mint az árulás, és Orbán Viktor nemcsak a saját múltját árulta el, de a szüleiét is. Attól tartok, ezért az árulásért, az ő meghasonult lelkéért fizetünk mi, az egész ország. Mi lehet például a célja a két éve folyó államosító, az állampolgári és szakszervezeti jogok gyakorlását korlátozó, az írott szabályokat futószalagon átíró, az íratlanokat felrúgó politikának? Akár egyetlenegy dolog is jobb lett ettől? Vagy rosszul tudjuk, és nem azért van a kormány, hogy az embereknek minél jobb legyen? Akkor meg mire való a rengeteg elénk gördített akadály? Az erősödő keménykedés és szigor? Gyerekeink fenyegetése? Ahol egy tizenkét éves gyereket rendőr vihet be az iskolába, ott előbb-utóbb bárkit bárhonnan bárhova bevihet a rendőr. Efelé haladunk. Na és hogy vélekedjünk arról, hogy a magyar állam, akárcsak egykor a kommunista, vétlen és ártatlan embereket üldöz? Tudósokat és politikusokat hurcol meg, sajtójában igyekszik tönkretenni jó hírüket, hajtóvadászatot folytat egy rádióállomás ellen, csak azért, mert az nem a kormány dicséretét zengi. Nem a diktatúrák tekintik ellenségnek saját állampolgáraikat?
Mindazonáltal ezt itt még nem nevezném klasszikus diktatúrának – ahhoz hiányzik még néhány feltétel –, inkább csak afféle preklasszikusnak. De például nem sok jót ígér az a tiszteletlenség a joggal és a jog által védendő nemzettel szemben, amellyel a kormány lényegében üzenőfüzetté fokozta le az alkotmányt, minden állam legmagasabb szintű, leginkább becsben tartott jogforrását. A magyar alkotmányba viszont immár bármi bekerülhet, a kormánypárt bármelyik arra járó képviselője szabadon beleirkálhat – és attól tartok, bele is fog. A volt államfő gondtalan öregkora garanciájánál sokkal gonoszabb dolgok is eszükbe juthatnak. Például a legnagyobb baloldali párt illegálissá nyilvánítása. Amihez, mint tudjuk, az első lépést már megtették. Majd meglátjuk, mennyire fog haragudni a miniszterelnök jövő ilyenkor a baloldalra. Ha például úgy ítélné meg, hogy mégsem múlt ki teljesen.
Miként első kormányzati ciklusának lényegét és értelmét is csak évekkel később fogtam fel – a demokráciák miniszterelnökeiről hajlamos jót feltételezni az ember –, Orbán Viktor sok egyéb cselekedete is csak jóval később nyert számomra értelmet. Amikor a kommunista-antikommunista vonal mentén kettéhasította a társadalmat, hogy aztán kommunisták nélkül is évről évre sikeresen továbbmélyítse ezt az árkot, még én is elhittem, hogy célja csupán a szavazatmaximálás, ami a honi politológia szerint bármit igazol. Csakhogy a „fő árok” mellett hamarosan elkezdtek szaporodni a mellékárkok is, és pár év elteltével már a teljes Magyarország ezek között a szellemi árkok között botladozott. Árkok keletkeztek nyugdíjas és pályakezdő, város és falu, Budapest és az ország, zsidó és keresztény, öreg és fiatal, szülő és gyerek, gyerek és iskola, korán nyugdíjazott és később nyugdíjazott, szakszervezet és munkás, végkielégítést kapott és nem kapott, szegény és gazdag, kokárdát kirakó és nem kirakó, magyar tőkés és multi, nemzeti és liberális, színház és színház között. Míg végre valahára megértettem, hogy ez a cél: felaprítani, részekre szakítani a társadalmat, mindenkit valaki ellen fordítani, széttépni az emberek közti, ember voltukból természetesen adódó szolidaritást. Gyanítom, hogy ugyanezért kellett háromszáz bírónak is ereje teljében, a legjobb bírói korban naftalinba tennie a talárt, s nem azért, mert a régi rendszer emberei voltak: így lehetett megosztani a bírói kart, s rajtuk keresztül sok ezer befolyásos embert. És az állampolgárságügy sem a nemzetegyesítésre, hanem éppen a nemzetmegosztásra kellett. Megosztani magyart a magyarral, itthon és külföldön. És ez a terv is bevált. A békétlenség szítása az orbáni stratégia sarokköve. Nagy része van benne, hogy a magyar társadalom máig nem tudott megegyezni egy közösen vallott demokratikus és nemzeti minimumban. Nem csoda, hogy a magyar társadalom jobban hasonlít egy acsarkodó kutyafalkára, mint egy nagy múltú európai nemzetre.
Bármi alkalmas eszköz: a konfrontáció, a nyugtalanság, az örökös izgalmi állapot a lényeg. A szellemi, lelki energiák megtörése. A minden mindegy állapot kialakítása, ami után a társadalom, akár a két hétig vallatott fogoly, bármit aláír, amit elé tesznek. Elemeire kell tépni a társadalmat, míg végül nem marad senki, aki össze tudna fogni valakivel – a készülő diktatúra ellen. Mert a kormánynak, Orbán Viktornak aligha van más esélye, hogy hatalmon maradjon. Csak ebbe az irányba tudnak előremenekülni. Visszafordulni innen már nem lehet, muszáj végigmenniük ezen az úton. Ehhez viszont elég jók az esélyei. A lassan két évtizede tartó, hol csendesen folydogáló, hol hangosan dübörgő ostromállapot felőrölte, védekezésre képtelenné tette a nemzetet. Nem véletlen a kormányellenes tüntetések apátiája.
A köztársaságot az állam túlhatalmával szemben védő intézmények nagy része, nemritkán személyes gyávaságok, taktikázások, helyezkedések következményeként is, lényegében összeomlott. Mindez, kiegészülve az ellenzéki pártok koncepciótlanságával, exhibicionista civilszervezetek öncélú rivalizálásával, a volt köztársasági elnök, szakszervezeti és diákvezetők, a média nagyobb részének árulásával oda vezetett, hogy a magyar társadalom immár minden rosszra alkalmassá vált: a Horthy-korszakba ugyanúgy visszavihető, mint az ötvenes évekbe. A két éve még demokratikusnak gondolt magyar parlamentben sem bízhatunk többet. A képviselők több mint kétharmada a demokrácia, a nagyszerű gazdasági és kulturális teljesítményekre alkalmassá vált liberális európai közösség ellensége. Néhány bátor, tisztességes bíró még tartja a frontot, de ez aligha lesz elég a közelgő vég elkerülésére. Úgy néz ki, kizárólag Orbán Viktoron múlik, hol kötünk ki.
Persze Kelet-Európa már nem sztálinista porfogó, Moszkva sem egészen a régi, így a ma még EU-tag Magyarország miniszterelnöke, távol természetes kazah és kirgiz szövetségeseitől, taktikázni kényszerül. Egyelőre kivár. Valószínűleg ő maga sem látja előre összes lépését. Évei voltak a jelenlegi állapotok megtervezésére, de most már nem játszhat tovább kottából; rögtönözni kényszerül, akár a sakkozó, aki parti közben kifogy a házi elemzésből. Csak azt tudja, mi a végcélja, a hozzá vezető utat aligha látja tisztán. Az biztos, hogy a jelenlegi helyzettel nem lehet maradéktalanul elégedett. Terve nagyobb részét ugyan megvalósította, már nincs más akarat az övén kívül, de a népszerűsége hanyatlik, romokban a gazdaság, az oktatás, az egészségügy, és a közgazdász szakma egybehangzó véleménye szerint elkerülhetetlenül minden csak egyre rosszabb lesz. Feltételezem, hogy emiatt nincsenek álmatlan éjszakái – ha lennének, nem így csinálná, kommunista elődeivel ellentétben őt semmi nem kényszerítette erre –, de ilyen körülmények között nem veheti biztosra, hogy újra pártja nyeri a választást. Márpedig legalább még egy ciklusra mindenképp szüksége van ahhoz, hogy feltehesse az i-re a pontot. Az árulásban továbbra is számíthat a jobboldali parlamenti képviselőkre és megingathatatlanul hűséges sajtójára – szerintem régi barátja és bizalmasa, az új köztársasági elnök is motor lesz, nem fék –, a már kapitulált, térdre rogyott nemzetnek kuss a neve, de a Nyugat, amely a múltban szívesen félrenézett, amikor bajban voltunk, most figyel. Gondolom, ez kimaradt az előzetes tervekből.
Ezzel tehát Orbán Viktornak még tennie kell valamit. El kell érnie, hogy Magyarország kilépjen az EU-ból, amit egy végletesen megosztott, elszegényedett és reményét vesztett nemzet a közhangulat egy különösen mély pontján alighanem meg is szavazna. Úgyhogy elhúzódó állóháborúra, újabb árkokra számíthatunk. S máris mindenfelé dübörögnek a jobboldal ideológiai exkavátorai. A teljességgel anakronisztikus kommunista–antikommunista ellentét után most a nagyon is valóságos fasiszta–antifasiszta ellentét szítása van soron. Nem számít, hogy ez az árok valóban másodszor is elnyelheti az országot. Persze azok, akik nem hisznek a morálban, azt sem tartják elképzelhetőnek, hogy az erkölcsön is tönkreteheti magát egy ország. Míg más nemzeteknél a minőségi oktatásért, kultúráért, a piacért, az emberek egészségéért, hosszú életéért – a jóért és a jólétért folyik a versenyfutás, nálunk a Gonoszért. A gázkamraszagú kormányzó emlékéért. Egy szörnyű katasztrófába, százezrek bestiális legyilkolásába, az ország németkézre adásába, a budapesti hidak felrobbantásába torkolló korszak rehabilitálásáért. Orbán Viktornak pedig nincs véleménye! Mindenről van, csak éppen erről nincs. Mindent el tud venni az önkormányzatoktól, könyvtárat, múzeumot, iskolát, kórházat, de azt mondta, a szoborállításba nem tud beleszólni.
Ennél világosabb már nem is lehet, milyen rémisztő a helyzet. Semmi máshoz, de félmillió halott emlékének meggyalázásához, az új, közös európai morál alapjává vált antifasizmus megtagadásához minden magyar polgármester szabad kezet kapott. Ez az egész olyan, mintha Magyarország kapujára kiírták volna: Vigyázz, a kutya harap! Egyúttal pedig udvarias jelzés az EU-nak is: igaza volt hazaáruló liberális barátainknak, és jobb, ha megszabadultok tőlünk, mert a harc nekünk még nem ért véget, valóban Hitler utolsó csatlósa vagyunk.
Nem különös? A miniszterelnök, akár Nostradamus, előre látja Európa pusztulását, de a saját hazájáét nem? És azt sem látná, hogy a kommunizmus és a nácizmus a világon elsőként Magyarországon összeért? Van, aki ezt elhiszi neki?
Jó összefoglalás.
.
Valóban lehet, hogy Orbán a szükségállapot felé tereli az országot: a szerencsétlen azt hiszi, hogy ezer Tek-kessel legyűr 10 millió embert. Orbán konfrontálni szeret, de a problémákat nem tudja megoldani – ehhez intellektuálisan gyenge. Ő is, meg az egész konformista Fidesz bagázs.
.
Valóban marad az erőszak: a kérdés csak az, ki fog robbantani – Orbán a demokrácia lezárásával (szükségállapot), vagy a nép forradalommal. Bármilyen csöndben is van az utóbbi, senki sem tudja, mi lesz a szikra, ami elindítja a forradalmat.
„Csak az a fontos, hogy a mieink legyenek”
-
Amit ezért kaptok az a tietek lesz. Hiába fél tőletek tíz millió, elég ha egy nem fél!!
Ezt az elemzést ajánlom figyelmébe az összes valódi demokratának, továbbá azoknak. Ha valaki végiggondolja komolyan, hogy melyik párt az amely ennek ellenére folyamatosan az összefogás ellen kommunikál, akkor az arra is rájöhet, hogy valójában az a párt kinek az eszköze.
Az értelmiségieknek pedig végre rá kellene ébredniük, hogy egy “égő házban nem érdemes azon lamentálni, hogy ki mennyiben felelős érte, mert mindnyájan benne égünk.” Tényleg ezt akarják? Ezt akarjátok? Nem kellene először a “gyújtogatók” kezét lefogni?
Ezt az elemzést ajánlom figyelmébe az összes valódi demokratának. Ha valaki végiggondolja komolyan, hogy melyik párt az amely ennek ellenére folyamatosan az összefogás ellen kommunikál, akkor az arra is rájöhet, hogy valójában az a párt kinek az eszköze.
Az értelmiségieknek pedig végre rá kellene ébredniük, hogy egy “égő házban nem érdemes azon lamentálni, hogy ki mennyiben felelős érte, mert mindnyájan benne égünk.” Tényleg ezt akarják? Ezt akarjátok? Nem kellene először a “gyújtogatók” kezét lefogni?
Bocsánat benne maradt egy értelmetlen félmondat.
“A rendszerváltás első nyolc évében még nem dőlt el semmi. Számos részletében dilettáns, ideológia irányította kormányzás folyt, de nem történt jóvátehetetlen.”
.
Jaj, dehogynem. Akkor dőlt el minden, de különösen a legelején, amikor a politikai elit abban állapodott meg, hogy megcsinálja a világ legszemetebb, legkiszipolyozóbb adórendszerét, amiből rengeteget lehet lopni, és valamennyi majd jut arra is, hogy fenntartsák a fenntarthatatlant: a szocialista vívmányokat. Akkor kellett volna, bizony, a lakosság 20 %-át az árokba lökni, hogy ma ne a lakosság 80 %-ával kelljen ugyanezt csinálni, de akik beindították a piramisjátékot, mindig csak arra ügyeltek, hogy négy évig elketyegjen, és az utolsóban lehessen hangulatot javítani. Ez, kérem, dióhéjban a magyar rendszerváltás húsz éve, amihez a magyar nép nagyobb, kedvezményezett része asszisztált. Most vége van a piramisjátéknak. Most mindenki megy a levesbe. Tetszettünk volna nyugati értelemben vett politikai pártokat kitermelni, Magyarországot nem adórémálommá, hanem adóparadicsommá változtatni, az Antall-kormány első hat hónapja alatt egy tollvonással átalakítani a nagy ellátórendszereket, mert akkor még meg lehetett csinálni. Ezek a vonatok mind elmentek, a magyar népnek a húszévi sunnyogásért jár a Mohács, ami most jön.
“nyelveket nem beszélő, rossz korösszetételű, nehezen mozduló és vállalkozó, pocsék egészségi állapotú, többnyire elavult tudással rendelkező, állami gondoskodás után sóhajtozó lakosság”
.
Na, ez Magyarország definíciója.
“„kollektív idegösszeomlásnak” nevezem azt a jelenséget, amely a 2010. áprilisi választásokon végbement Magyarországon. ”
.
Akkor finoman fogalmaz a szerző, én kollektív hülyeségnek, beszűkültségnek nevezem.
Köszönöm, kiváló kórisme.
Még, ha ovi cselekedeteit az ő saját beteg összefüggéseiből meg is érthetjük, vagy inkább láthatjuk, azon még mindig értetlenül állok, h az istenadta nép miért vakult meg.
Valószínű, ugyanúgy beteg, mint a vezére.
.
Hosszú idő óta mindig és mindig megdöbbenek régi barátaimon és rokonaimon, akik a ‘90 előtti évek (hallgatólagos) támogatói és tényleges haszonélvezői voltak, most pedig elkötelezett fideSS rajongók.
Személyes sértésnek vesznek minden kritikát a fennálló rezsim ellen, még súlyosabb bűn magát a vezért bírálni: anyázással egyenértékű.
.
Fusson, ki merre lát!
“Valóban lehet, hogy Orbán a szükségállapot felé tereli az országot: ”
.
Nem lehet, hanem BIZTOS. Már írtam, hogy június 15-én megszületett egy BM rendelet, amely a “különleges jogi állapotra” való felkészülésre vonatkozik.
.
Orbánt el kell takarítani, mert az országnak már így is kell legalább 15-20 év, hogy magához térjen. NÉLKÜLE.
Én néha úgy látom a kormány mellett még mindig kitartókon, hogy igencsak kínos nekik, hogy ilyen megvezethetők voltak és, hogy hülyére lettek véve! Legtöbbjüknél már csak annyira futja, hogy miért nem reklamáltál a zemútnyócévben?! Ez az érvük – de már saját magukat sem tudják meggyőzni, de azért próbálkoznak, ők azok akik belül már szégyenkeznek, de be nem vallanák, hiúságból, mert ő aztán nem volt megvezethető hülye!
Már nagyon sok ember a saját bőrén tapasztalja a nemmexorításokat és a mostani egészségügyi helyzetet, ennek, ha csak tényleg nem milliomos valaki, egyformán isszuk a levét! A leszázalékoltak meghurcolása és megalázása, a betegek gyógyszerhez jutása, a kórházi ellátások helyzete, majd minden családot érint, ez már nem azemútnyócév miatt ilyen kaotikus!
Teljesen egyetértek.
“1.Csupán egyet akart: már akkor is illetlenül sokáig hatalmon maradni, bármilyen áron
.2. A miniszterelnök pedig továbbra sem játszik nyílt lapokkal, ami okkal kelt gyanút szavai iránt.
3. Bármerről nézem is az elém táruló képet, az nem áll össze. Ennyire rosszul nem lehet kormányozni. Akkor meg mire megy ki a játék? Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy a dac és a düh, amely Orbán Viktor első ciklusában még csak Budapest ellen irányult, immár kiterjed az egész országra.
4. Ennél világosabb már nem is lehet, milyen rémisztő a helyzet .”
A hatalom megtartásáért még a szükségállapotot, mint egy jó eszközt a hatalom megtartására – is hajlandó lenne bevezetni.
Sváby Kati
Köszönjük az AN munkásságát. Országon belül is minden demokrata figyelmébe
ajánlom Bruck András cikkét, hiszen nem olvasunk mindig, minden kiadványt.
Nagyon jól összefolglalja az orbáni rendszer – fejlődés irányára vonatkozó -
szándékát. Ezért ajánlom a külföldön élő olvasóknak, hiszen ők csak hallottak
innen onnan részleteket az itt folyó eseményekről. Az irás nagy előnye, hogy
a történt eseményeket összefoglalva az egész folyamatot összefoglalja.
Barátaimmal együtt köszönjük a cikk közzétételét.
Elkeseritö, de a cikk minden szava igaz.
2010-ben a választások elött, látva tapasztalva az othoni
viszonyokat, döntöttem el, hogy én mindebböl nem kérek.
Lehet hogy ellenszenvet váltok ki most némelyekböl,
de akkor ugyan ezt a jövöt láttam amit a cikkben a szerzö
leirt, és be is következett.
Nem kellett nagy elörelátás, elég volt megélni, és tovább
gondolni merre megy az ország, orbán vezetésével.
Most pedig csak, és kizárolag mély szomoruságot érzek.
Nem vigasztal már, hogy a barátaim, rokonságom ellenében
nekem volt, lett, igazam.
Nem vigasztal , csak elkeserit, hogy most meglepetten, duzzognak,
mert a csodaváro remények szerte foszlottak.
Egy valami válik mindinkább tisztán láthatová elöttem:
Mi a Magyar nép, mindig is egy csoda váro, egy mindent elintézö,
megmentö vezérre vágyo, a realitásokat semmibe vevö
nép voltunk, és vagyunk.
Valahogy sosem akarozott a többségnek felülkerekednie
saját magán.
A busongás , a félrevonult duzzogás, és a nemösszefogás
nemzete voltunk és leszünk.
S amig igy van, ez maga a kánaán, az olyan ön elhivatottságban,
végtelen hatalmi vágyban és mámorban tobzodo beteg elméknek
mint orbán.
Jusef
Összeszorul a gyomrom h ennyi bornírtsàgot meg lehet csinàltatni egy orszàggal és h megelevenedik a szemünk előtt a Gonosz pusztítò ereje ès hatalma,az ember esendősége, erőtlesège,alàrendelődése az elvtelenségnek, az elaljasulàsnak. Ilyen mélységből nehéz látni a kiutat, egyelőre ùgy tűnik az elnyomorodàs sem segíti az ébredést, a tisztânlàtàst.
Csacsicska
2012. július 10. kedd
04:16
“senki sem tudja, mi lesz a szikra, ami elindítja a forradalmat.”
-
Talán pont valamelyikünk hsz-e. Az élet nem nagy dolgokon múlik, a nagyokat tudja felügyelni a Fidesz, a picik kicsúsznak az ormótlan kezei közül.
-
A támadó oroszlánt könnyen lelövi a puskájával, de az mit sem ér a sebesen cikázó darázs ellen. És egy darázscsípésbe simán bele lehet halni. Főleg többe és főleg ha olyan helyen csípi meg.
-
És ne felejtsük ez a banda tele van ellenségekkel, ők is olvassák a hszeinket.
-
Ez a szikra a legvalószínűbb és az is, hogy az Orbáni mechanizmusa nem alkalmas az eredményes lekezelésére. És az is ha belobban a tűz, kintről is be fognak avatkozni és azt sem Orbán fogja megszabni, kik és hogyan.
IGEN KIVÁLÓ IRÁS!
Köszönöm. Na, ez az az írás, amit minden hivatalban, házban ki kellene függeszteni, kötelező olvasmánnyá tenni. Hátha kinyílna az emberek szeme és végre meghallanák azt a néhány embert, akik már ordítva figyelmeztetnek arra, hogy itt a farkas és épp a Magyarországnak nevezett bárányt készül teljesen elpusztítani.
Sajnos a múlt, és a jelenlegi történések mind,mind igazolják a cikket. Kérdés persze,hogy a jobboldalon ezt nem látja senki? Mert idáig valóban el lehetett lavírozni, de óhatatlanul elérkezünk az útkereszteződéshez. Ezzel mit kezdenek a civilizált, művelt jobboldali értelmiségiek? Felsorakoznak egy szerencsétlen paranoiás ember mögé, mellyel akár évekig is biztosíthatják anyagiakban megfelelő életvitelüket, de közben szoronghatnak majd, hogy mi lesz tovább.Nekik se lesz immár a továbbiakban szabadság. Mint minden normális diktatúrában félelemben lesz részük és retteghetnek fiaikért, lányaikért és az előbb, utóbb az elkövetkező biztos bukás következményeitől. Már nincs sok idő, de még gondolkodhatnak a lehetőségekről.
Sajnos az ellenzék demokratikus része még most is azzal van elfoglalva, hogy újra megkaparintsa a hatalmat. A HOGYAN-nal már keveset törődik, azt gondolják, elég a Fidesz népszerűségének csökkenése. Nem elég, ilyen rövid távon még az Istenadta nép se követi el ugyanazt a hibát és azért a memóriája se annyira gyenge. Világossá kéne tenniük, hogy Orbán Viktor az ország első számú közellensége. Minden erejükkel össze kéne fogniuk a többi demokratikus erőkkel, szakszervezetekkel és civil tömörülésekkel. A felelősség óriási, ha demokratikusan nem tudunk váltani , akkor következik a nyomor, összeomlás és utoljára egy véres polgárháború. A felelősség közös, úgy a jobboldalt, mint a baloldalt terheli!
A közel s távoli időt nézve a legmegrázóbb vallomás, amit olvastam.
Keresztényként úgy vélem, hogy a hazuggá tett keresztény hitvallás leple alatt elvetett gyűlölet magok őrületes tempóban kelnek ki, és szökkennek szárba. Példaként állítva elénk a fasiszta-náci időket, amelyet az egyre erősödő gyűlölet ideológia összekapcsol az eljövendő antikrisztusi korral.
Méghogy a Bibliában leírtak nem igazak!
Jel 13:16 Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
Jel 13:17 És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson [semmit], hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
Irtóztató ez az egèsz mo-i történet a bàrgyù,kapzsi,agresszìv emberek életrekelésével a vezérkultusszal, a nacionalizmussal, a többit màr nem is mondom, hogy lesz ebből európai ország, hogy lehet , h itt a primitívég és az aljasság ilyen kelendő a humánummal és a szolidalitással szemben?
Nem nagy öröm, ha az ember egy ilyen írásban saját korábbi gondolatait látja viszont.
Csak halkan kérdezem: Hol van a haladó szellemiségű értelmiségiek józan véleménye?
Meddig hallgatnak még? Meddig fogják lehajtott fővel tudomásul venni az ország hanyatlását!
Nem volt Mo-nak sosem békeidőben ilyen aljas gazember miniszterelnöke mint OV.
Hazaáruló, mert esküjével ellentétben nem az ország javára hanem a saját és közvetlen környezete számára mindent ellop ami pénzzé tehető és elnyeli a bugyrába.
Vajon miből lett a 3,5 mrd-os vagyon 22 év politikai pályafutása alatt. Miért van szükség vagy 50 db ingatlanra?
Sürgősen el kell távolítani ezt a férget aki rágja MO lelkét , szétzilálja a társadalmat, nyomort és szégyent hoz az országra.
Mellesleg ha az Alkotmánybíróság nem egy idióta gittegylet, hanem feladatát híven ellátó csoport, akkor ma nincs ez.
Ezeknek a férgeknek amikor Ocsmány Vitézék szűkítették a hatáskörüket és nyakukba ültetek + 5 fideszest akkor egyöntetűen le kellett volna mondaniuk.
De a mocskos lekük nem vette be hogy ne legyen milliós jövedelmük, megélhetési gazemberekké váltak.
Ez adot teret a fögengeszter ámkfutásának.
Sokan nem hanyatlanak és nekik ez a lényeg! Pocsék idők, pocsék emberek!
Olyan fogalom, mint szociális érzékenység, hazaszeretet ismeretlen fogalmak lettek. Heim Péter, aki úgy gondolja, hogy a nyugdíjakat le kell faragni, csak egy a sok közül!
Persze, hogy le kell faragni a nyugdíjakból, hiszen az 500 milliárdos lyukat miből tömnék be, ha nem a kisemberektől, betegektől, nyugdíjasoktól elvett pénzekből?! Még egy adósávval és a vagyonadóval megoldhatták volna, hogy ne legyen lyuk és ne kelljen 28 féle adóval összesöprögetni a foltozáshoz szükséges pénzt!
Orbánra szavazók közül sokan nem ismerik azt a mondását, hogy:
“Ahhoz, hogy a szegényeknek adni tudjunk, előbb a gazdagokat kell jóllakatni!”
Két éve megy a jóllakatás – és még mindig nem teltek el, még mindig nem elég nekik!
Teleki Pál öngyilkossága előtt Horthynak írt leveléből a mostaniakra és az őket támogatóikra is lehetne vonatkoztatni a következő sorokat:
A gazemberek oldalára álltunk, hullarablók lettünk, a legpocsékabb nemzet, nem tartottalak vissza – bűnös vagyok!
Elgondolkodhatnának egyesek, hogy még meddig akarják kiszolgálni a kormányt a nép és a haza érdekének sérelmére….
Remek írás, ugyanez a véleményem 2010 előtt óta. Ovi két választást elvesztett, ez akkorát ütött az egóján, hogy nekiállt bosszút állni a megaláztatásért az országon.Annyit egy szegény állam is tud teremteni, hogy ő meg a csürhéje jóléte biztosítva legyen, a többi meg nem érdekli, vagy csak annyira, hogy szívjon csak mindenki.
A cikk ragyogó összefoglalása a magyar valóságnak, és az orbáni önkény kiépítésének, de hozzáfüzném még:
A gyűlölet a legnagyobb hajtóerő. Orbán neveltetéséből (és sajnos alaptermészetéből) kifolyoan ezt hozta magával. Középiskolai évei alatt felismerte a maffia szellemiségben rejlő erőt, de akik kiválasztották a vezetésre, rosszúl mérték fel a személyiségét, és hatalomvágyát.
Ezen a torz személyiségnek a kibontakozásához megágyazott az Antall kormány dilettáns, és idióta privatizációs gazdaságpolitikája, valamint a Duna Palota közös lenyúlása.
Külön fejezetet érdemel a 2002-2010 közötti időszak, amelyben Gyurcsányék hezitálása, az SzDSz liberalizmusa, majd mindkét párt (MSzP, Sz D Sz) vaskalapos vezetőinek árulása, valamint az a tény, hogy Gyurcsány előbb képtelen volt időben visszalépni a miniszterelnöki posztról, majd mint nagy többséggel megválasztott MSzP elnök, a pártját magára hagyva néhány nagyhangú prtkorifeus hőzöngése miatt megfutamodott.
Ne felejtsük, hogy a 2010-es választások előtt a Bajnai – Oszkó páros által bevezetett megszorítások destabilizálták, jobb esetben passzívvá tették a baloldal szavazóbázisát, de a FIDESZ így sem tudta a valódi többséget magamellé állítani, hiszen a szvazásra jogosultaknak csak alig több, mint 1/3 létszáma (34%) szavazott rájuk. Ha Magyarországon arányos választási rendszer lenne, akkor ma 52%-os parlamenti többséggel kormányozna a FIDESZ-KDNP, és nem tudta volna ezt a rémuralmat kialakítani.
Ismét leírom, hogy amíg az alkotmányozás jogát vissza nem adják a NÉPNEK, akit ez megillet, és az alkotmányról szóló népszavazás nem lesz kötelezö, valamint nem törlik végre el a 2/3-os tövényeket, addig itt fennáll a veszélye annak, hogy bármelyik oldal diktatúrát építsen, vagy kisarányú többséggel ne tudjon kormányozni.
Most repülök a boldogságtól az egekbe.Vajon én és sokan akik elmentünk 2010-ben és hánytállal a szánk előtt a baloldalra szavaztunk miért tudtuk,hogy Orbán soha nem jöhet vissza?Akik velem együtt ezt megtették hol vannak?Miért nem ordítunk miért nem teszünk valamit?Kétszer ad aki gyorsan ad.Hát nekünk is már akkor kellett volna tenni amikor Bartus László elkezdte írni a cikkeit.Ő onnan sokkal jobban látott mindent mint mi itthon.De aki itthon is tisztában volt ezzel arról ennyit:”Bűnösök közt cinkos aki néma”Hol van a szellemi elitünk?Miért hallgatnak?Ha bedugják a fejüket a homokba és ők nem látnak akkor minden rendben van?Nagyon sokat fizetünk mi a vakságunkért de nem gondoltam,hogy ennyit.
Szörnyű, egyszerűen szörnyű.
Viszont nem lehet vitatkozni vele…
Ez a hajó elment..
Bruck András koherens, a lényeges vonatkozások szinte mindegyikére kiterjedő, plasztikus képet fest a mai magyar valóságról, amely bizonyosan nagyon sok magyar ember érzéseit, tapasztalatait és értékítéletét fedi le, tükrözi vissza, és amelyben nincs olyan megállapítás, ami elrugaszkodna a valóságtól!
Gratulálok tehát Bruck Andrásnak azzal a sóhajjal megtoldva ezt, hogy ‘bárcsak a vezető demokratikus elit is ilyen módon lenne képes felfogni e fertelmes, tragikus végkifejlet felé menetelő Fidesz-KDMP-kurzust és mielőbb megteremteni a valódi/demokratikus polgári összefogás feltételeit és kereteit!
E mellett, szeretném tudatni mindenkivel, hogy Csernok Attila, Debreczeni József, Elek Attila könyveit és írásait Bruck András cikkével megtoldva, a magyar választók teljességgel hiteles, világos, közérthető és meggyőző képet kaphatnának arról, hogy miért is van kézenfekvő, jobbára csak a nemzeti szégyenérzetre okot adó oksági összefüggés a Mohácsi fiaskó, valamint a Fidesz-KDMP 2010. évi országgyűlési választásokon szerzett győzelme, valamint a biankóban kapott hatalom zavartalan bitorlása között.
A hasznosítható tanulságok tömegét lehetne megfogalmazni mindeme közírók írásművei alapján, de az egyik, köznapi nyelven megfogalmazott tanulsága ezeknek az lehet, hogy ‘lator vezetői csak lator politikusoknak-tisztségviselőknek lehet, és ha a lator politikusokat-tisztségviselőket a nép megtűri a feje fölött, akkor maga is lator’. A lator pedig nem más, mint önző, irigy, számító, érdekhajhász, zavarosban halászó, haszonleső, helyezkedő, külön utas, gáncsoskodó, rosszindulatú, feljelentgető, agresszív, lenéző, fennhéjázó, vagy éppen bűnöző, azaz, antiszociális lény .
Tisztelettel ajánlom olvasásra tehát, Csernok, Debreczeni, Elek Attila, Bruck és a hasonlóan korrekt szemléletű, és elhívatott társadalomkritikusok írásait! TOVÁBBÁ, IDŐSZERŰ LENNE EGYKÉNT TUDATNI A HATALOM BIRTOKOSAIVAL, HOGY EGYETLEN KÖZTÉRI HORTHY-SZOBOR IS TÖBB ANNÁL, AMIT SZÉGYEN NÉLKÜL ELTŰRHETNÉNK, MI MAGYAROK!
Országháza
A hazának nincsen háza,
Mert fiainak
Nem hazája;
Büszke fajnak
Küzdő pálya,
Melyen az magát rongálja,
Kincsnek, vérnek rossz gazdája.
És, oh szégyen! rosszra, jóra
Még szavazni jár dobszóra.
Ura s rabja millióknak,
Kik gyűlölnek és dacolnak;
Zsarnok, szolga egy személyben,
Ki magával sincs békében.
S vas eszével
Jég szivével
Fölmerűl a külfaj árja,
A meleg vért általjárja,
És a nemzet áll fagyottan
Tompa, zsibbadt fájdalomban.
Nincsen egy szó
Összehangzó
Honfiaknak ajakáról,
Nincsen egy tett
Az eggyé lett
Nemzet élete fájáról.
A hazának nincsen háza. Mért?
Volt idő, midőn nevére
Fölkelének, s amit kére
Nem keresvén cifra szóban,
Ami a szív legmélyén van,
Adtak drága bért,
Adtak érte vért.
Most midőn leszállt a béke
S a vérontó harcnak vége,
S a hazának,
Mint anyának,
Aki gyermekei körében
Áll ragyogva örömében,
Földerülne boldog napja,
Most fejét szenny s gyász takarja.
Földön futva,
Bujdokolva,
Mint hivatlan vendég száll be
A szegény s kaján telekbe,
Hol nevét rút ferditésben
Ismerik csak átokképpen.
Neve: szolgálj és ne láss bért.
Neve: adj pénzt és ne tudd mért.
Neve: halj meg más javáért.
Neve szégyen, neve átok:
Ezzé lett magyar hazátok.
Addig mig Orbánt a néppárt nem itéli el, addig hatalmon marad. Vélhetően komoly pénzek mozognak a háttrében. Németország hivatalos véleménye sem ismert Orbán ámokfutásáról. Ha szocialista kormány kerül a németek élére, akkor változhat a helyzet. Nagy kérdés biróság elé kerül e Orbán bűnei miatt?
Minden szava igaz.Sajnos!! De meddig tűri még a nép ? Egy nagy pocsolyában élünk.A mérvadó értelmiségnek kellene összefogni, és nem azon vitatkozni, hogy ki legyen a vezetőerő. Amíg a baloldal ilyen darabozott addig Orbán tovább továbbra is kiéli beteges hatalomvágyát. Több ilyen értelmes, közérthető írás kellene “amig lehet”
Mit nem lehet ezen érteni? 8-10 % kamatra csak az vesz fel hiteleket, ami azokat nem is akarja visszafizetni. Államcsődre játszanak, mert az olyan jó üzlet: hiszen nem csak kamatot nem kell fizetni, hanem még a tőkéből is elengednek valamennyit: jobbos portálokon csak az elengedett hányad mértéke vitás, de a minimum 25 %-ban teljesen biztosak. Ezt talán meg lehetett volna lépni, ha Orbán nem kezdte volna el fosztogatni a bankokat a devizahitelek visszafizetésével rögzített árfolyamon, és egyáltalán az árfolyam rögzítéssel. De innen már csak egy logikus fejlemény van: államcsődnél NEM engednének el semmit a bankok – ezért majd “tömegtámogatással” megtagadja a visszafizetéseket, és kilép, vagy kivágják az országot az Unióból.
Az argentin államcsőd tanúsága szerint pár család kezébe kerülhet az egész ország vagyona – nem véletlenül tűnnek el ezermilliárdok: spejzolnak a fiúk.
A tömeg ki van téve a fideszes agymosásnak – nem véletlenül akarják a Klubrádiót is bedarálni – hogy ne is juthassanak a kormány propagandától eltérő információhoz.
Igaz, hogy a multik adják a GDP 80 %-át, tehát minden leesne az ötödére, ha kivonulnának – de ezért haladnak rohamtempóban előre a rabszolgásítással, mert bíznak benne, hogy az egy marék rizsen 12-16 órát dolgoztatott munkaerő elég vonzó lesz ahhoz, hogy itt tartsa őket.
Számtalan nyelvre le kellene fordítani ezt az elemzést, és töbmillió példányban szétküldeni a világ minden részére. A rendszerváltás óta eltelt évek és a magyar fasiszta állam megteremtésének tökéletes leirása egy világosan gondolkodó ember szemszögéből. És nem lényegtelen hogy mint egy Nosztradamusz (így magyarosan), megjósolja a jövőt is.Orbán hatlmi tobzódása megfékezhetetlen. Továbbra is hatalmon marad 2014 után is. Nincs olyan erő Magyarországon, ami vissza tudná fordítani. A hőkölés népe hitvány bagázzsá aljasult. Nincs magyar nemzet, A csuti felszámolta. A tömegtársadalom veszélye, hogy kiválóan manipulálható. Nincs meg fő erőként az osztályérdek, ami az osztálytársadalmak belső ellentétein keresztül mindíg a fejlődés irányába hatot. A tömegtársadalom fő mozgatóereje az egoizmus. A közösségek könnyen feldarabolhatók, mert az érdekazonosság összetartozást biztosító erejénél fontosabb az ego, a személyiség, könnyen lerombolható a kollektivitás szelleme. Magyarország lakosainak nincs demokráciahagyománya, nincs demokráciatudata, nincs félelemérzete egy diktátorral szemben..Kimondatlanul is a Vezérre áhitozik. A multból a soha nem létezett nagyságot látja, jövőképe pedig nincs, ezért nem is ud tenni a jövőjéért. Itt van a kiábrándító jelen és a tétova tohonyaság szelleme. Aki teheti, jobb ha menekül, aki meg maradni kénytelen szabadon imádhatja Nagy Vezérünket, mert “jobb térdenállva élni, mint álva elpusztulni.”
Orban Otto: A dan kiralyi föszamvevö jelenteses a Fortinbras&Fortinbras ceg atvilagitasarol
az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is
jó időben született újszülöttek
egy új történet első mondatai
a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
nem lettek sem azok sem ezek
rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból
rókaagyakba való eszmékkel
hogy a történelmet gólra játsszák
a vesztest pedig a legjobb sárba taposni
akkor legalább nem sokat pofázik
rendőrállamban nőttek föl
szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg
a népről meg azt hogy vasreszelék
melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba
a fiatalság mindig a menny küldötte
kivéve azt amikor nem
kivéve azt amikor az ördög megvakítja
hogy ne lásson mást a folyó vizében
csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus
Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz
az államgép rohad valami bűzlik
valami elveszett a vissza nem térő esély
polcról lopott koronát olcsón megszámítunk
a szellem páncélja új a módszer a régi
ahogy a végkifejlet is
szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett
könyvlapok
1999
Eleg gyorsan kiderult a lenyeg.Azota csak romlottak.
Bruck András irása:nagyon nehéz volt végigolvasni.Azt,hogy hagytuk
tönkremenni gyönyörü szép boldog országunkat.Azt,hogy hagyjuk,hogy
egyesek vagyona több milliárd,mások meg szegények,lelkileg is
megvagyunk nyomoritva,mert nem látjuk nyomorunkat,nem tudom
inkább megakarunk halni éhen?
Ezek az agyondiplomázott emberek ide vezeték az országot,a nyomorba,
a régi vezetöknek négy elemi is elég volt,hogy élhetöbb körülményeket
teremtsenek a népnek és az országnak.
Mért hagyjuk ezt,hogy az embertársaink tele vannak adosággal,a halmozodo
sárga csekkekel,hogy mindenröl lekell mondanunk,fiataljaink nem mernek
komoly kapcsolatot kialakitani gyermeket vállalni,és szét szakadnak a
családok,akik kimennek dolgozni nem biztos hogy boldogok,mert
kényszerüségböl mennek ki.Tömegesen mennek tönkre az emberek.
Én is közéjük tartozom.Amit itt leirunk,azt kint is eltudnánk mondani.
Vegyük már észre,hogy a stadionok a szobrok a disztemetések fontosabbak,
mint mi.Mert örültek igy gondolkoznak.
Nagyon jó lényeglátó írás!
Nekem ebből egy erősen személyiségzavaros ovi tetszik ki.
De hát minden diktátornak volt valami pszichés zavara.
Az a baj, hogy mi magyarok, a legkevésbé sem tudunk összefogni a közös ellenség ellen. Ezt jól mutatja történelmünk, s jól mutatja a mostani ellenzéki össze-nem-fogás is.
Jól látja a szerző, a helyzet kulcsa a diktátor kezében van. Feszítheti a húrt, nagyon sokáig, nagyon nagy bajnak kell felhalmozódnia (ld. ‘56) amíg összefognak az emberek.
A cikkhez nem fűznék véleményt,ájuldozzon az,aki eddig ezt nem látta át ilyen mélységében. Végigolvastam a kommenteket is. Egyenként valóban egyet lehet érteni velük,de így egyben olvasva érdekes kép alakul ki bennem. Végül is itt sem történik más,mint tehetetlen sápítozás! Erőtlen “el kell zavarni”,”összefogás”,szavak…szavak…szavak…Mit akartok tulajdonképpen? Konkrétan!!! A választásra ácsingóztok,ami csak színjáték lesz?? Vagy mit? Akartok egyáltalán valamit a fölös gőz levezetésén kívül? “Itt van a kiábrándító jelen és a tétova tohonyaság szelleme. Aki teheti, jobb ha menekül, aki meg maradni kénytelen szabadon imádhatja Nagy Vezérünket, mert “jobb térdenállva élni, mint állva elpusztulni.”– ez a való helyzet nálatok is? Ennyire gyáva a magyar? Több ellenzékinek mondtam,itt a tüntetgetések nem segítenek, a hülye kis petíciókon meg nevetnek,mellesleg roppant megalázó könyörögni egy ilyen bandának. Országos sztrájk,utak lezár,odaköltözni a Parlament elé,amíg el nem mennek. Ez az egyetlen esély. Megvárhatjuk,amíg éhséglázadás tör ki(mert ki fog,nagy valószínűséggel!),de az sokkal nagyobb fájdalommal fog járni. “Mit akarsz? Második 2006-ot?”– ez volt a válasza a széplelkeknek. NEM!!! De muszáj lesz. Én inkább halok meg állva,mint éljek térden állva! Hogy György szavait kifordítsam. Diktatúrát demokratikus módszerekkel soha nem váltottak még le. Ezt,még ha fáj is,de végre tudomásul kéne venni!!
mano – ezek is csak “szavak” de szerintem a nap kommentje a NOL-ról:
oldfish | 2012. július 10. | 09:26:21
Meglehetősen zavar egy ideje a gravitáció és a Föld forgása, azt hiszem konzultációt indítok ezekről a kérdésekről, valószínűleg az anyósomat, a macskát és a szomszéd Károly bácsit kérdezem majd meg. Utána szavazunk, és ha meglesz a többség, megszüntetjük ezeket a kellemetlen jelenségeket. Mert ez ilyen egyszerű.
http://nol.hu/belfold/20120710-orbani_helyzetfelmeres_az_imf-targyalasok_elott
és mano -”második 2006-ot”? Oszt minek? Megunták, hazamentek, a nyomait is eltakarították. Országos sztrájk: sok szerencsét a szervezéséhez! Pl kellene egy tömeg, aki értesül róla, egyetért vele, és van legalább annyi benzinre pénze, ami a sarokig elég.
Magyarország miniszterelnöke egy súlyos pszichiátriai beteg, aki nem kormányozni akar, hanem uralkodni! Aki nem tudta ezt, az vagy vak volt, vagy süket, vagy hülye. (Vagy egyszerre mind a három). Emellett közgazdasági analfabéta, választott “jobbkeze” pedig egy zavaros fejű, önmagát minimum Nobel-díjas közgazdászzseninek képzelő hantajancsi. Jellemző példa erre legfrissebb “alkotásuk”, az ún. tranzakciós illeték, melyet a Magyar Államkincstárnak is meg kell fizetnie… Ez egy agyrém! Az állam ezzel ugyanis SAJÁT MAGÁT ADÓZTATJA MEG: az Államkincstár által befizetett illeték – mint minden egyéb adó és illeték – az Államkincstárhoz folyik be! Vagyis, az egyik zsebből a másikba rakják a pénzt, és azt képzelik, hogy ettől növekszik a költségvetés bevétele! És komolyan reménykednek abban, hogy az EU pénzügyi szakemberei ezt beveszik! Az MNB megadóztatása már csak hab a tortán (az MNB veszteségeit ugyanis – egy éves késéssel – a költségvetésből kell visszapótolni). És egy Rogán nevű hülyegyerek (figyelem, ő nem más, mint a magyar Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke…) a televízió nyilvánossága előtt bizonygatja, hogy ez teljesen jogos dolog, hiszen (idézem): “A spekulációs pénzek az MNB-ben vannak”… És nem szakad rá a kupola!
Egy dologhoz viszont nagyon értenek: hogyan lehet kirabolni egy elhülyített országot. Itt valóban vér fog folyni. Csak az a kérdés, mikor. És a másik, hogy kinek a vére. Tartok tőle, hogy leginkább a népé. Ezeket demokratikus úton NEM LEHET ELTÁVOLÍTANI, tessenek már észrevenni! Vagy a náci hatalomátvételt is megvárjuk??????
Nagyrészt igaz amit ír a szerző.
Csak erre miért most jött rá?
@Observer Ezek a legutobbi tranzakcios illetekek jol tukrozik a szakertelmuket. Ez a felhülye Rogan raadasul nem csak a G.B. elnöke, hanem az IMF targyalasokon is ott fog fesziteni. Bizony. A szakertö.Hallgattam egy beszelgetest a magyar mediaban elhangzott hirek összeteteleröl, amiröl mindenkinek meg lehet a velemenye.A kereskedelmieken”termeszetesen” semmi olyan hir nincs, ami hatassal van a mindennapokra, legfeljebb annyi, hogy ötlabu borju szuletett.A “közszolgalatiak” pedig tele vannak propagandaval.Eközben olyan aprosagok föl sem tünnek, hogy Csehorszagban 0% körüli kamattal mennek allampapirok, miközben nalunk 7% fölött kelnek el es tuljegyeztek a papirokat. Jo hogy! .Es ezt a hirt a szarnyallo gazdasagra asszocialja a Portfolio nevü fideszes tarsasag.Az emberek meg az otlabu borjurol beszelnek, de a 7%-ot nekeik kell megfizetni.Hurra!
Egyet lássunk be.
Az elmúlt két ciklus alatti aknamunka zseniálisra sikeredett.
Ennek köszönhetjük a kétharmadot és napjainkat.
Annyira zseniális, hogy maguk a buta vörösök és az idióta libsik nagyrésze is megette.
Alig találkoztam olyan elemzéssel, amelyik ne abból az alapállásból indulna ki, hogy a Fidesz az tulajdonképpen jót akar.Lehet vitatkozni a nézeteikkel, a módszereikkel, de szándékos rosszhiszeműséggel nem vádolhatók. Ez az írás nem ilyen, talán először mondja ki, hogy az ártó szándék már 2002-ben megvolt és utána csak durvult. Úgy indítottak, hogy a ” Nemzet nem lehet ellenzékben! ” Arra itthon sem, még kevésbé külföldön nem volt fölkészültség, hogy egy ilyen mértékben elevetemült politikust hogyan lehet kezelni.Láthatóan a Nyugat most sem tudja mit tegyen, sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja ezt a helyi jelentőségű Chavezt.A politikai kapcsolatok minimalizálódtak, Orbán páriává vált – miközben ő ezt győzelemnek éli meg és így is kommunikálja.Orbánék az ellenzéki években nem egy élhető, eredményes, emelkedő Magyarországot vizionáltak, hanem élethosszig tartó hatalom bebetonozást készítették elő.Huszadrangú szempont volt hogy az rországot Nyugaton hogyan ítélik meg, neki az nem viszonyítási pont. Az ő viszonyítási pontjai valahol a középkori Magyarországon vannak, Werbőczynél, a röghözkötésnél, a jobbágyságnál, a bigott, retrográd katolicizmusnál, a magyar primátusnál, a nemzetre rontó, genetikusan determinált baloldalnál és minden olyannál, amiről már azt hittük, hogy túlhaladtuk, nem jöhet vissza. Tévedtünk.Hozzá szoktattak bennünket, hogy már a legszélsőségesebb megnyilvánulásaikra sem kapjuk fel a fejünket és főleg nem szólunk, mert az az egzisztenciába ( megélhetésbe ) kerülhet. Olyan emberekkel vette körne magát, akik soha, sehol nem igazolták, hogy értenek az elvtelen talpnyalásnál kívül egyebekhez is.Természetesnek vesszük, hogy egy ostoba, nyelveket nem beszélő, iskolázatlan ember felel a fejlesztésért, és a legfőbb pénzügyérünket nemzetközi szervezet nem fogadják el tárgyalópartnernek.És ez az ember most aszonta, hogy ő legkevesebb húsz évig itt akar maradni.Nem.Ha vége lesz ennek a rémálomnak, meg kell vizsgálni Orbán szerepét a 2006-os fölfordulásban, az UD Zrt-től kezdve a Közgépig. Ők lehet, hogy még korábban, mint húsz év eltűnnek aszínről, de, hogy az, amit “alkottak” itt marad, az biztos!. Megint vesztettünk 20-30 évet.
Már majdnem mindent megírtatok előlem! :(
Már csak egy maradt.
“Ráadásul fontos pillanatokban ismételten csődöt mondott az MSZP ítélőképessége. Előbb akkor, amikor a III/II-es múltú Medgyessy Pétert jelölte miniszterelnöknek, majd amikor nem mérte fel, hogy Gyurcsány Ferenc halálos sebet kapott öszödi beszédével.”
Ha ez a logika igaz, akkor a fordítottjának is igaznak kellene lennie, azaz Orbánnak is halálos sebet kellett volna kapni a kötcsei beszéddel.
De mivel a mostani ellenzék puhapöcsökből áll, képtelenek voltak leütni ezt a gyönyörű magas labdát – akárcsak az utána érkező több százat.
Sosem fogják megérteni, hogy a fasiszták ellen a saját módszereikkel kell harcolni. Nap mint nap bele kéne verni az orrukat a saját sz@rukba – és még csak kiforgatni sem kellene hozzá a szavakat, ahogy a fasiszták tették nap mint nap.
Lehetne elemezni minden mondatát Bruck András írásának, sajnos mindig az eszébe jut valami szörnyűséges következmény.Most az írás címadóján gondolkoztam el ” Csak az a fontos, a mieink legyenek!”. Benne van minden. Nem számít, hogy Magyarország szellemileg, anyagilag amotizálódik, még jobban lesüllyed, Európa perifériája lesz, hogy tömegek – mint már sokszor – hagyják el az országot, de a “mieink” vannak ott, ahol a döntéseket meghozzák. És aki nincs ebben a körben, akörül nem lesz levegő, legjobb, ha berendezkedik a “másodosztályú állampolgár ” létre. Volt már ilyen, akkor úgy nevezték, a “Mi kutyánk kölke”. Az iskolai naplóban “F” betűvel jelölték a nevét- fizikai származás- , ami belépőt jelentett pl. a könnyített egyetemi felvételre.Ilyen betű volt a kedvenc emberünk neve mellett is.( Az ilyenekről terjedt el a szólás, hogy ” Munkás szülők, paraszt gyereke !”). Egyre több analógiát lehet felfedezni a mostani rendszerben a hatvanas-hetvenes évek gyakorlatához viszonyítva.Bizonyos szempontból ma már rosszabb a helyzet. Meg merik tenni, hogy nekik nem tetsző értelmiségieket meghurcolnak? Akik ráadásul életművükkel igazoltak valamit, ismert emberek külföldön. Ennyire nem számít semmi? Amit Bruck ír, az sajnos csak egy szelete a valóságnak, érződik rajta a Budapest központú szemlélet. Vidéken a helyzet ennél nagyságrenddel rosszabb, még egy Szeged,Pécs,Debrecen nagyságú egyetemi városban is. Mi az, hogy egy senki államtitkár ( Dux)azt meri mondani, hogy a közgazdasági egyetemeken adócsalásra képzik a hallgatókat, ezt miért támogassa az állam?És nincs rektor, aki azt merné mondani, hogy kuss! Kivételnek számított, amikor Sitt Pál plágiumával kapcsolatban Tulassay ki merte mondani, hogy lopott.Az egyetem érdekeit vetette össze azzal, hogy van egy ember, akire egy év múlva senki sem fog emlékezni, melyik fontosabb? Az már csak hab a tortán hogy az elmeháborodott Kövér azt sem volt képes fölismerni, hogy az egész ügy jó-e a Fidesznek ( mert az ország nem számít, mint tudjuk, csak a Fidesz) ?Képes volt a tényfeltáró újságírót lenyikhajterroristázni, ugyanis a baj nem a lopás, hanem az, hogy kiderült.Ez a tény megint csak belesímult a hétköznapi történésekbe, naponta lehetne ilyet fölhozni. Ezekhez hozzá lettünk szoktatva. Egy dologban lehet bízni, hogy 1988-ban senki nem gondolta volna, hogy két év múlva mik fognak történni. Többek között az oroszok elhúznak. Ma kiknek kellene elhúzni?
Megbocsátottuk a kollégáknak, barátoknak, ha érdekből – mert mondjuk főnökök akartak lenni, vagy bent akartak maradni az egyetemen – beléptek a KISZ-be, pártba. Elfogadtuk, hogy mást mondunk otthon, mást az iskolában, a munkahelyen. Vasárnap templomba, misére járás, hétfőn párt taggyűlés. Hétköznapi gyakorlattá vált a hazugság. Ezzel indult el az erkölcsünk a romlása. A Kádár-rendszer besúgóiból lettek pártelnökök (nem baloldali pártokéi), KISZ-titkárok váltak harcos antikommunistává, KISZ-KB-sok lettek nagytőkések. Lelkes csapat, csillógó szemű szurkolótábor gyűlt köréjük. Éppen azokból, akik szintén szekértolói, haszonélvezői voltak a bolsevik világnak.
Mit lehet kezdeni egy olyan országgal, ahol nem számítanak a tények, a mérhető, látható dolgokat érzelmek írják felül? Itt nem elég lecserélni a kormányzó pártot, az ellenzéket, a politikai elitet. Itt a lakossággal van a legnagyobb baj. Hülyék gyülekezete vagyunk, lássuk be. Innen valóban el kell menni mindenkinek, aki akar valamit, aki hisz az emberi értékekben, az önálló, független létben. Mennek is szép számmal. Ekkora elvándorlás legutóbb 56-ban volt. Közelítünk az akkori számokhoz. Mondanom sem kell, hogy nem a hülyék, a csillogó szemű hívek, hanem a perspektívát nem látó, értelmes, dolgozni akaró fiatalok mennek el (persze a hülyék már csak azért sem mehetnek, mert a tudásuk nem ér semmit odakint, ott nem elég viktor-viktorozni). Viktor csak azt testesíti meg, amit a tömegek akarnak: a vezért, a cár atyuskát, a kormányzót, aki majd minden bajukat megoldja, helyettük. Mi pedig csak ülünk otthon a TV előtt, vedeljük a sört, faljuk a chipset, és bosszankodunk, hogy a Fradi már megint milyen pocsékul játszott. Hogy közben besülyedünk a feudalizmus mocsarába, az senkit nem érdekel, elvégre azt sem tudjuk mi a feudalizmus. Egy a fontos, hogy a mieink legyenek hatalmon.
@ignac Nem tudjuk, mi a feudalizmus? Majd most megtanuljuk! Hehe!