Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hol tart a Jobbik feloszlatását kezdeményező per? 2012. július 8. vasárnap 12:20 | AN Forrás: Facebook

  • Hozzászólások(48)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hol tart a Jobbik feloszlatását kezdeményező per?
Budapest – A Facebookon létrejött Joggal a Jobbik ellen elnevezésű nyilvános csoport sajtóközleményt adott ki, melyben tájékoztatnak arról, hogy  hol  tart a Jobbik feloszlatását kezdeményező per, mely eljárásban a magyar államot és a Legfőbb Ügyészséget perlik, kötelezettségteljesítésük elmulasztása miatt.
.
A sajtóközlemény:
.
Hónapokkal ezelőtt, örömmel jelentettük be, hogy a jog eszközeivel lépünk fel a szélsőjobboldali szervezetek, egyesületek, illetve a Jobbik nevű párt ellen. Persze tudtuk, hogy ez hazai „vizeken” nyilván reménytelen küzdelem lesz, mégis reménykedtünk. Hosszas tanakodás után arra a következtetésre jutottunk, hogy a magyar államot és a Legfőbb Ügyészséget pereljük, kötelezettségteljesítésük elmulasztása miatt. Ennek a lényege az volt, hogy a Bíróság mondja ki: a Magyar Állam megszegte az 1947-es Párizsi békeszerződést becikkelyező 1947. évi  XVIII. törvény 4. cikkelyét, amely kimondja:
.
„Magyarország, amely a fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai vagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan effajta szervezetek fennállását és működését, amelynek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól”.
.
Magyarán: nem azt kértük a bíróságtól, hogy a Jobbik nevű pártot oszlassa fel, hanem azt, hogy a Bíróság állapítsa meg: hogy a fenti törvényt, tehát nemzetközi kötelezettségét megszegte a Magyar Állam, és kötelezze arra a Magyar Államot és a Legfőbb Ügyészséget, hogy tegyenek eleget kötelességüknek.
.
Első reakcióként a Bíróság „természetesen” visszadobta a beadványunkat, mondván, hogy hiányosságok vannak a keresetben. Ezt követően újra beadtuk a kérelmünket, amit a Bíróság átadott a Legfőbb Ügyészségnek, hogy indítson eljárást, ha úgy ítéli meg, hogy jogos a követelésünk. Ezt nem fellebbeztük meg, hanem megvártuk a 30 napot, s hagytuk jogerőre emelkedni ezt a végzést.
.
Majd újabb beadványt írtunk, amelynek alapján a bíróság kimondta – megtartott tárgyalás nélkül –, hogy követelésünk nem tartozik bírói hatáskörbe. Természetesen ezt megfellebbeztük, de a másodfokú Fővárosi Törvényszék helyben hagyta az első fokú bíróság határozatát, valamint ráadásként elutasította az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárására irányuló kezdeményezésünket is.
.
Most itt tartunk. Mi azt mondjuk, hogy a jog eszközeivel élve, megtettünk mindent, amit lehetett – a lelkiismeretünk tiszta. Arról, hogy a jelenlegi magyar kormány és a bíróság és ügyészség néma csendben asszisztál a fasizmus erősödéséhez: nem mi tehetünk.
.
Hogyan tovább? Természetesen nem alkuszunk meg. Megyünk a Nemzetközi Bíróságra. Ezzel csak egy baj van. Valószínűleg mire ott érdemben foglalkoznak velünk, addigra a barna pestis teljesen belepi az országot. Ám mi az antifasiszta harcot továbbra sem adjuk fel, és javasoljuk tagjainknak, hogy legyenek jelen minden antifasiszta megmozduláson! Mutassuk meg, hogy többen vagyunk! Soha többé fasizmust!
.
dr. Kende Péter, Vajnai Attila, Nyári Zsolt
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (32 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +38 ( 46 szavazatból)
Hol tart a Jobbik feloszlatását kezdeményező per?, 4.6 out of 5 based on 32 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(48)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

48 Reader’s Comments

  1. Amíg OV érdeke, h legyenek, addig lesz Jobbik.
    Ennyi, oszt jónapot :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (21 szavazatból)
  2. “A jog eszközeivel megtettünk mindent amit lehetett,”
    Akkor én most paraszt-ésszel elküldeném a párizsi békeszerződést aláíró összes államnak az “ügyet”, hivatkozva bármire,- egyetemes joghatóságra,- tök mindegy hogy ez megáll-e vagy sem. Annyit bizonyára el lehet vele érni, hogy világviszonylatban egyértelművé váljon a nemzetközi szerződések számon kérhetőségének számonkérhetetlensége. Kínlódjanak az ő jogászaik (is).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +47 (57 szavazatból)
  3. Az összes Demokratikus Államnak el kellene kűldeni az Ügyészség és a Bíróság végzését. Mindenki tudja meg így működik az orbániszta hatalom

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (48 szavazatból)
  4. Ennek a cikknek tavaly nyáron még tudtam volna örülni. :(((
    “Isten malmai lassan őrölnek!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (27 szavazatból)
  5. Ha azt állítjuk, hogy a Magyar Állam mulasztásos törvénysértésben van – nem a legjobb fórum egy polgári bíróság ennek kimondására. Erre ugyanis kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult. Mielőtt nemzetközi bírósághoz fordulnak, talán illene kimeríteni az összes hazai jogorvoslati fórumot. Az Ügyészség (elvben) független intézmény, szintén necces, hogy egy másik független szervezet bármire is utasíthatja (elvileg egyedi ügyekben még a Parlament sem)
    Megállapítási kereset egyébként is csak olyan ügyben indítható, ahol a marasztalás kizárt, tehát a bírósági megállapítás nem jelentene egyben kötelezést is.
    Talán meg kellene próbálni közvetlenül a Jobbikot beperelni, és perbe hívni az Ügyészséget. Esetleg magát a Bíróságot beperelni, aki a bejegyzését megejtette a Jobbiknak, mint pártnak, és a bejegyző végzést támadni semmisségre tekintettel.
    Összefoglalva: szerintem még távolról sem tettek meg “mindent”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (26 szavazatból)
  6. gets
    Erről már szó volt idén tavasszal:
    http://nepszava.com/2012/04/magyarorszag/per-az-allam-es-a-szelsojobb-ellen.html
    nekem már akkor is voltak fenntartásaim, ezért nem lep meg az eredmény.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  7. kekec

    Normális államban egyetértenék a sorba menni a lehetőségeken és csak utána külföldre. De a fülkeforradalom óta országunk sajnos nem sorolható ide.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (28 szavazatból)
  8. “Atomot nekik” :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (18 szavazatból)
  9. Ennek a jogorvoslatnak a miországunk “független” bíróságain és impotens alkotmánybíróságán SAJNOS ANNYI ESÉLYE VAN, mint HÓGOLYÓNAK A LÁVATENGERBEN :-((((((.
    Csak nemzetközi, demokratikus színtéren lehet eredményben reménykedni !!!
    Magyarországot jelenleg SEM NEMZETKÖZINEK, SEM DEMOKRATIKUSNAK NEM LEHET NEVEZNI, SAJNOS :-(((((.
    Azért legalább megpróbálták :-))).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (27 szavazatból)
  10. Gyula Bognar, Jr.

    A magyar társadalom tükre, ha megtűrik a fasiszta kormányt, a náci jobbikot, elüldözik, megfélemlítik, elhallgattatják azokat, akik a demokrácia megszünettése ellen tiltakoznak. Magyarország most csak egy bosszúálló, korrupt, gonosz rablóbandát, egy bűnözőkbből összeállt, koszos bagázst tud összeterelni a pöcegödörbe ami azelőtt a Parlament volt. Minden nemzetnek olyan kormánya van, amire képes! Kitartás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (23 szavazatból)
  11. ten
    régi mondás, ha kizárunk minden lehetetlen verziót – akkor már csak a lehetséges marad. Csak valaki rögtön a lehetségessel kezdi, van aki megkísérli a lehetetlennel kezdeni.
    Mindig is az volt a véleményem, hogy az ugrókötelezés is nagyon intenzív sport- csak éppen semmivel sem lehet vele előrébb jutni. Nagy ugri-bugri, meg lihegés, és semmi haladás. Amit eddig láttam a Jobbik elleni jogi lépésekből -jobban hasonlít egy ugrókötelezésre, mint Usain Bolt százméteresére (bár őt is simán verték a válogatón)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  12. sommas
    Erről csak annyit, valamelyik Csillagok háborúja epizódban mondja Yoda az ifjú jedinek: “Csináld, vagy ne csináld. DE NE PRÓBÁLD!!!”
    Gyula Bognar Jr.
    Már pluszt adtam, mire az utolsó szóba belegondoltam. Tehát ne hagyj kétségek között “Guggolva” netán karral, és azt milyen szögben? “Eddig olajjal, innen meszelve”??? Mert akkor vissza a +!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  13. Leslie G. Charteris

    Persze, hogy nincs meg a politikai akarat! Ahogy a bölcs mondás tartja, a Fidesz esetében elvélik a szar a májától- azaz nyilvánvaló, hogy a Fidesz pórázon tartott ” független” hatalmi ágak, ” fékek és ellensúlyok” addig nem tesznek mást, amíg a Fidesz KB nem utasítja őket. ” Még hogy betiltani egy jogszerűen megalakult pártot ! Micsoda skandallum! ” a Fidesz jogértelmezése szerint. A fideszes és a jobbikos között az a különbség, hogy mindegyik ugyanúgy gondolja,de a jobbikos ki is mondja.A Fidesz szerint a Jobbikkal csak a módszereikkel van baj. Ők ” radikálisok”, amíg az MSZP és minden Fideszen kívüli alakulat ” szélsőséges”. Merő időrablás itthon jogorvoslatot keresni, a naivitás csúcsa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  14. T. kekec!
    .
    kekec
    2012. július 8. vasárnap
    16:17
    .
    “sommas
    Erről csak annyit, valamelyik Csillagok háborúja epizódban mondja Yoda az ifjú jedinek: “Csináld, vagy ne csináld. DE NE PRÓBÁLD!!!””
    .
    Több részben is előfordul az idézett mondás.
    Luke elég sűrűn idézgeti, mikor nagy problémákkal találja szembe magát vagy épp oktatja a leendő jedi-lovagokat :-).
    .
    Talán ez jobban illik a cikkhez, viszont sokkal cinikusabb, ezért nem ezt citáltam (Giró-Szász elég sűrűn használja a citálni szót, szerintem helytelenül):
    “A kutya is a sok próbába döglött bele”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  15. „Magyarország, amely a fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai vagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan effajta szervezetek fennállását és működését, amelynek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól”.

    Nos, itt van a kutya elásva! Ez alapján a Fideszt is fel lehetne oszlatni!
    A döntés tehát a Fidesz önvédelmi reflexe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (24 szavazatból)
  16. Ez a szakasz egy általános szöveg, sosem épült be a tételes jogba. Ahhoz, hogy beépüljön a “fasiszta jelleg” jogi meghatározása kell. Azaz a bíróság – JOGOSAN – el fogja utasítani a keresetet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (8 szavazatból)
  17. Tancsa János:

    Komolytalan. Mert itt tételesen kellene megfelelni több, erősen homályos feltételnek.

    Fasiszta jelleg? Mi az?

    Cél a nép megfosztása demokratikus jogaitól? Hol ennek a meghatározása?

    Ezek nélkül az egész olyan mint a szovjet alkotmány, mely az összes létező szabadságjogot megadta, csak éppen egyikkel sem lehetett élni.

    Alapvetően ezt a bekezdést az akkor létezett egyes szervezetek betiltására használták. SOHA később – a kommunista rendszerben sem! – hivatkoztak rá.

    Szóval az egész egy amolyan pótcselekvés. Amikor valaki nem akar érdemben tenni semmit, talál magának egy gumicsontot és alaposan megrágja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  18. Hozzátenném: a párizsi békét Mo. sok pontban megszegte már eddig is. Ez ellen soha senki nem tiltakozott. Miért nem? Mert ez alapvetően egy politikai természetű békeszerződés, melynek lényegét azok az intézkedések jelentették, melyek ténylegesen meg is történtek az aláírásákor ill. előtte, pl. az új határok hivatalos elismerése magyar részről, s a többi katonai jellegű pont. Ezek megtörténtek, megvalósultak – ez a fő cél. A többi inkább amolyan ünnepélyes nyilatkozat, melyből sok mindent megsértette Mo., kifejezetten konkrét ügyekben is.

    Azaz a szélsőjobb ellen nem jogi eszközökkel kell harcolni, hanem politikai eszközökkel. A hasonló beadványok komolytalanok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  19. kekec:

    A Jobbik a hatályos párttörvény alapján lett bejegyezve az pedig nem tartalmaz SEMMILYEN ideológiai diszkriminációt, azaz Mo-n bármilyen ideológiájú pártot köteles a bíróság bejegyezni. Egyetlen okból tagadható meg: ha a párt alapszabálya alkotmányellenes. Nyilván a Jobbik alapszabálya nem alkotmányellenes. Azaz hiába perelsz, a bíróság arra fog hivatkozni: köteles volt bejegyezni, mert a párttörvény ezt írta elő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  20. ” Azaz a szélsőjobb ellen nem jogi eszközökkel kell harcolni, hanem politikai eszközökkel”
    Erről már lekéstünk! Most már elő kell venni a Dragunovokat és a vezérürüket célkeresztbe venni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (15 szavazatból)
  21. “Hol tart a Jobbik feloszlatását kezdeményező per? ”

    Ez így már önmagában is vicces. ja meg a Nemzetközi bíróság… aha :D 2010-ben pontosan 855e ember szavazott a Jobbikra. A legújabb közvélemény kutatások szerint a biztos pártválasztók száma alulról már az 1milliót verdesi. A ‘betiltott’ Magyar gárda tagjai száma nőttön nő (toborzások, avatások, rendezvények stb.) Az sem árt szem előtt tartani, hogy 2/3-os abszolút többségben levő jobboldali konzervatív párt van most kormányon itthon.
    Nos kérdem én. Ilyen feltételek mellett az adott körülmények ismeretében józan dolog arról beszélni, hogy feloszlatják a Jobbikot ? :DD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  22. Orbán bizttatta és vélhetően nagy része van benne, h működnek. Tehát ellenérdekelt. Mig van Gárda és Jobbik Ő az aki középen van. Orbán nagy méreg keverő ám. Szerencsére már kiismerték keleten és nyugaton egyaránt. Remélem a magyar nép is kiismeri hamarosan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  23. Per?:P
    Inkább ne kkeverjök a szezont a fazonnal!

    Orbánék sikerét a Jobbik pitbulljainak találmánya, a Kurucinfo segítette.
    Az oldal, a világ majdnem minden országának médiáját figyeli óráról órára, és a jelenlegi hatalomnak kedvező demagógiákat tálalja a fideszes, és jobbikos szavazóknak, akik közben nem veszik észre, hogy az uszító szövegeket reklámozó szerkesztőket saját maguk fizetik meg, mert ezek az összegek a két párt kasszájából származnak.
    Viszont a lap tartalma még csak véletlenül sem felel meg a valóságnak, de ahhoz némi ész is kéne, hogy valaki ezeket az információkat tudja értelmezni.

    Kurucinfo:

    -1; Ötletgazda:
    Novák Előd, a Parlamentben élősködő náci Jobbik képviselője.
    /Mi fizetjük!/

    -2; A Kurucinfo regisztrálója az USA-ban, felesége közreműködésével 2008 augusztusában:
    Varga Béla. /Aki Vona Gábor jó barátja, és adócsaló is egyben!/

    -3; A honlap pénzügyei:
    Valószínűleg a honlapnak nincsen semmilyen bejegyzése jogi alapon, ami a szerkesztőket segíti bármilyen bevételhez való hozzájutáshoz adófizetés nélkül.

    -4; Főszerkesztő:
    Molnár Balázs, a Get Work Magyarország Kft egykori projekt koordinátora.
    Ez a cég most a fidesz tanácsadója.
    Egyben adócsaló, plusz a Demokrata volt szerkesztője, amely lap az utóbbi évek folyamán összesen bő százmillió forintnyi bevételhez jutott a döntő többségükben fideszes budapesti önkormányzatoktól.
    /Vagyis Mi fizetjük!/

    -5; Szerkesztője, és fotósa:
    Kürk Roland, akiről maga Tomcat nyilatkozta:
    “Kürk Roland barátom, a kurucinfo egyik szerkesztője”
    /Plusz Novák Előd támogatását élvezi, tehát a Jobbikon keresztül Mi fizetjük őt is!/

    -6; A történelmi témájú adatok valótlan, és uszító tartalommal való átírására kinevezett személy:
    Balogh Gábor, aki újságíróként cikkeket publikál a barikad.hu nevű web lapon, ami a Jobbik kedvelt hírportálja.
    /Tehát, őt is Mi fizetjük!/

    Pl.Feladata a Horthy kultusz generálása, amit kormánypárti politikusok is támogatnak!

    Lásd:
    Csókakőn, a polgármester, Fűrész György (Fidesz-KDNP), és a helyi képviselői testület határozata alapján, a szélső jobboldal, zászló lengetések közepette felavatta Horthy Miklós mellszobrát, az alkotásnak otthont adó teret, pedig átkeresztelték hivatalosan Nagy-Magyarország térnek.

    /Ez is azt bizonyítja, hogy a két párt puszipajtás, csupán az üres dumát kell nyomnia a fidesznek, hogy a náci Jobbikhoz nincsen köze!/

    A történelem átírása, pedig azért káros, mert a Fidesz-KDNP- Jobbik trió megtéveszti szavazóit, és azt a H. Miklóst/aki saját bevallása szerint is utált minket/ állítja be hősnek, aki Hitler kedvéért, nem csak rengeteg magyar zsidót, hanem nagyon sok magyar katonát is a halálba küldött, akik soha többet nem jöttek haza a frontról!

    A csápolók többsége, pedig az így elveszített hozzátartozóik gyilkosát élteti a Magyar kormány hozzájárulásával, mert Orbánnak nem érdeke az igazságot elmondani H.Miklós rémtetteiről, hisz akkor nem lenne a kezébe csali, amivel biztos szavazókat pecázhatna itthon, és Romániában pártjának!

    De szerencsére, ott már kezdenek az emberek eszmélni, és rájönni, hogy az állampolgársággal, és a hasonló kedvezmények juttatásával csak szavazatokat akar a fidesz magának.

    És, hogy is szólt a kérdésed?

    „A Jobbiknal pedig az a legnagyobb baaja, hogy érdekes módon, mégis a külföldi, emberi jogokat vizsgáló szervezetek Magyarországot tartják a legantiszemitább országnak Európában!

    És íme a válasz:

    -1; Mert csak nálunk tört hatalomra egy párt antiszemita módszerek bevetésével/lásd: Kurucinfo!/,
    Orbánnak csak egy szavába kerülne a Kurucinfo letiltása!

    -2­ És egyetlen demokratikus országban sem óhajt a kormány háborús bűnösöknek szobrot állítani/pl. Hitlernek Németországban!/!

    -3; És egyetlen demokratikus országban sem akarja a kormány megreformálni a történelmet saját ízlésének megfelelően, hogy az érdekeit szolgálja!

    -4; És egyetlen demokratikus országban sem játszik össze a kormánypárt egy, az adófizetők pénzén élősködő náci párttal a Parlamentben!

    -5; És egyetlen országban sem akarják megszüntetni a sajtószabadságot!
    /Csupán a kommunista Kína kivétel, akikre Orbán felnéz!/

    -6; És egyetlen demokratikus országban sem alkotnak olyan alkotmányt, ami az emberek élethez való jogait csorbítaná!

    -7; És egyetlen demokratikus ország sem próbál beleszólni egy másik ország belügyeibe!
    /Csak mi!/
    /És ezt senki ne keverje az EU-val!/

    Esetleg folytassam?”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  24. Megmondta a Bartuslaci :
    ” Mostmár aki tud meneküljön”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  25. És valagy most így állunk:

    http://www.youtube.com/watch?v=0sMjXLt6ITo

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  26. Kedves Péter, Attila, Zsolt!
    .
    Nem kell sokat hezitalni, indulhat a nemzetkozi beadvany, komoly kovetkezmenye lehet annak, hogy a nem tekintik ezt az orszagot a bekeszerzodes betartojanak.
    Seperc alatt johet rank a NATO es barmikor az Orosz Hadsereg, es egyetlen, arva szavunk sem lehet ez ellen.
    Szemely szerint en varom oket, statarialis jogokkal.
    Igy legyen.
    .
    Csak megjegyzem: ezt is a szovetsegeseknek sajat erobol, azonnal az elso szeljobbos megnyilvanulas utan kellett volna napirendre tuzni, es eljarast inditani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  27. Bar ennyire IGASZAGOS volna a magyar – Justicia – mind az alábbi Videóban látható:
    http://www.chilecomparte.cl/topic/1334827-justicia-rojared-corner-dvd-full-ntsc-1997/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  28. Vitatkozhatunk itt arról, hogy mi történt a rendszerváltozáskor.
    Itt a bizonyiték ezek, a kormánykoalicióban résztvevő pártokkal együtt
    olyan rendszerben akarnak élni, mely felé fokozatosan haladunk. Nem
    véletlenül álltak át egyesek – többszöri pártváltás után – a fideSS mára
    kialakult irányvonala mellé, hiszen ők ezt akarták, csak demokratának
    szeretnének – még most – látszani. Lépésről-lépésre jutottunk idáig.
    MÁR ITT VAGYUNK, DE A SZINJÁTÉK FOLYTATÓDIK!
    Nagy tanulság – pártoknak – egy régi birósági tréfa:
    Biró a sértetthez: ön egy jó kiállású magas, testes ember, hogy tudta ez a
    vézna kisember ennyre ellátni a baját? Hiszen, még most is alig áll a lábán.
    Sértett: tisztelt biró úr, ha hiszi, ha nem én legalább tizet ütöttem a kalapommal,
    közben ő csak egyet tudott ütni a kocsilőccsel!
    (remélem nem az a tanulság, hogy egyesek nem tudják, mi az a kocsilőcs)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  29. Többször emlitettem már máshol, de ez is bizonyiték
    a “ráforditás” és az “eredmény” szemlélet különbségére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  30. Régóta mondom: nem jogállam vagyunk, hanem jogász állam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. A Jobbik törvényes keretek között került a parlamentbe!
    Erőszakkal nem lehet küzdeni ellene!
    Ha a magyar választó polgárok véleménynyilvánítási jogát megkérdőjelezik Magyarországon, azt úgy hívják DIKTATURA!
    Meg kell győzni a magyar választókat, hogy rosszul döntött és a Jobbikor demokratikus keretek között kell eltávolítani!
    A Jobbikor erőszakkal is el lehet a közéletből távolítani, de mi lesz, ha Németországba vagy Franciaországba kerül hatalomra egy ilyen párt.
    Azért a Jobbik se annyira szélsőséges mind egyesek beállítják!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  32. A Jobbik törvényes keretek között került a parlamentbe!??????
    De kérdezem én milyen törvények alapján? Miért kelet legalizálni, jóvá hagyni egy olyan partot amely nyíltan antiszemita, rasszista és naci nézeteket val?
    Németországban és más demokratikus országokban az ilyen párták be vannak tiltva!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  33. torm1960 2012. július 9. hétfő 13:57
    “Azért a Jobbik se annyira szélsőséges mind egyesek beállítják!”
    Mihez képest? (csak talán nem a sziriai vezető pártra gondolsz?)
    Szerintem az érvényes nemzetközi egyezményekhez képest ilyen irányultságú
    párt létrehozását engedélyezni sem lett volna szabad, ha pedig létrejöttével
    kapcsolatban félrevezette a döntésre jogosultakat – ezért – fel lehet oszlatni.
    .
    Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy országunkat sem vették volna fel
    a 2/3 alapján az – alkotmány helyett létrehozott – alaptörvénnyel.
    Egyértelmű, hogy a vezető koalició és a Jobbik összejátszik ez ügyben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  34. Bator-y:

    Nézd meg a párttörvényt! A pártokat nem kell “legalizálni”, engedélyezni. Bírósági bejegyzés, a bíróság pedig csak alkotmányellenesség esetében utasíthatja el a bejegyzési kérelmet. Azt, hogy egy pártnak milyen az ideológiája a bíróság NEM jogosult vizsgálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  35. Túlavasúti:

    Pártot a bíróság oszlathat fel, az ügyészség kezdeményezésére. Az ok csak alkotmányellenesség lehet,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. Aggodo magyar:

    Ugye csak vicceltél hozzászólásoddal?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  37. sommas
    - nekem viszont a rabbi jut eszembe, aki azon sopánkodik, hogy megdöglött az utolsó liba is “pedig még mennyi jó ötlete lett volna a megmentésükre” Kibicnek/kekecnek semmi sem drága, ha más libáját kell menteni.
    Tancsa János
    a fasiszta jelleget nem elég állítani, hanem bizonyítani kell – viszont a 64 vármegye az igazán bizonygatást nem igényelne, hogy irredenta propagandát folytat! Talán velük eredményesebben lehetne kezdeni valamit.
    maxval
    Akkor össze kell vetni az alapszabályt a működésükkel.” Aki keres, az talál”
    lecsó
    és tényleg túlélhetik a sok egybites miatt. Ezért fenékig ki kell itatni a néppel ezt a keserű poharat! Egyébként a választás az Orbán és az anarchia.
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=512445#null

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  38. Geyza
    Csak arra vigyázz amikor mész le a térképről, ha a térkép szélére érsz időben fékezzél nehogy leessél :))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  39. maxval 2012. július 9. hétfő 17:34
    “Pártot a bíróság oszlathat fel, az ügyészség kezdeményezésére”
    Nemakarásnak nyögés a vége! Nem emlékszem, hogy a tények ellenére
    kezdeményezett-e már valaki, valamit e kérdésbe. Inkább ellentétes
    gyakorlatra emlékszem. Pedig nem mondtuk fel a háború után megkötött
    szerződésekben országunkra háruló kötelezettségeket.
    BŰNÖSÖK KÖZT CINKOS AKI NÉMA.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. Túlvasúti:

    Elmondtam már, hogy ez miért nem releváns. A békeszerződések megvalósult része a lényeg, s nem a jövőbeli kivánalmak. Ez utóbbiak lassan kikopnak a gyakorlatból. Mo. már Rákosiék alatt megszegte a békeszerződés több pontját.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  41. maxval 2012. július 10. kedd 13:05
    Érdekes Ausztriában is kikoptak?
    Nálunk meg néhány éve “kopik vissazfelé” a Valahol Európában cimű
    filmben vázolt – utána gyakorlatból kikopott – kor szelleme. Előszedve
    a gondosan molyirtóba elhelyezett kellékeket, hiszen már demokrácia
    van. Mindent szabad. (nem csak beszélni, tenni is), hiszen akkor csak
    azért hagyták abba…
    Miért is ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Túlvasúti:

    Ott is, pl. az osztrák államszerződés értelmében Ausztria nem léphetett volna be az EU-ba sem. De amikor már nem lett SZU, megszegték, mert már nem volt jelentősége.

    Ismétlem: a nyilas szimpária a mai Magyarországon óriási probléma, s az még nagyobb probléma, hogy nincs az országban európai jobboldali párt, de ez ellen nem lehet jogi hókuszpókuszokkal harcolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  43. maxval
    2012. július 10. kedd
    14:06
    Azért az sem járja, hogy a jog eszköztárának a bővítése a kirekesztőket szolgálja, mert az öngyilkos hozzáállás. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. gets:
    Itt nem új szabályokról van szó, hanem már meglévőkről. Sosem értelmezte senki a párizsi békét úgy, ahogy most a beadvány szerzői teszik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  45. 90 óta szűkült és bővült a jog eszköztára és ez nem fog megállni. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  46. Gy. Ferencnek igaza van.
    Ha most leléptetnék a Fideszt, akkor egy teljes káosz alakulna ki, mivel az ellenzék nem egységes, ami még jobban passzra vágná a gazdaságot, és az erősebb kutya ba…k alapon, a különböző pártszimpatizánsok is egymásnak esnének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  47. Itt megint egy szakértői kormányra lenne szükség, Bajnaival, Oszkóval, Gyurcsánnyal, Kuncze Gáborral, Kóka Jánossal, és még egy pár volt SZDSZ-es politikussal!
    Fodor Gábor, pedig Orbánékkal elhúzhatna a sunyiba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Mi már csak egy kávét kérünk! 2012. június 27. szerda | AN

Szegedi Csanád akár alijázhatna is 2012. június 27. szerda | AN

„Utálok minden zsidót” 2012. június 5. kedd | RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos