Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hagyták elillanni a kassai hóhért 2012. július 17. kedd 12:08 | AN Forrás: Jewish Times

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hagyták elillanni a kassai hóhért
Budapest – Az Európai Zsidó Diákszövetség (EUJS) álláspontja az, hogy bármilyen kevés van már csak hátra Csizsik-Csatáry Lászlónak, az egykori kassai gettó brutalitásáról hírhedt rendőrparancsnokának, akit a Sun leplezett le XII. kerületi lakásán, azokat az éveket mindenképp börtönben kell töltenie. Az ügyészség azonban fütyül az egész ügyre.
.
Láthatóan más a véleménye a magyar ügyészségnek, amely állítólag még tavaly ősszel kezdte vizsgálni a Kanadából tizenöt éve Magyarországra szökött, Csehszlovákiában in absentiam háborús bűnei miatt elítélt Csatáryt, aki mintegy 17 ezer zsidó bevagonírozását szervezte meg. Áldozatai Auschwitzban kötöttek ki. Csatáry a hatalmába került szerencsétlen embereket rendszeresen terrorizálta, a nőket kutyakorbáccsal ütlegelte.
.
.
Demonstráció a lakásnál: a magyarok végre tartóztassák le a háborús bűnöst
.
Újabb információk szerint Csatárynak nem elhanyagolható része volt a kamenyec-podolszki vérengzés előkészítésében is. Ez volt az első nagyobb, zsidók ellen irányuló tömeggyilkosság, amire 1941-ben került sor Kamenyec-Podolszk mellett, még a zsidóság szisztematikus megsemmisítését – a Végső Megoldást – kimondó Wannsee-konferencia előtt. Kamenyec-Podolszkba Magyarország több tízezer zsidót adott ki, olyan embereket, akik a más országokban tomboló hitleráj elől menekültek, és semmilyen irattal nem tudták magukat igazolni a magyar hatóságok előtt, jogi értelemben tehát illegális bevándorlók voltak.
.
Csatáry ajtaja előtt
.
Közben az is kiderült: tíz hónappal ezelőtt egy informátor segítségével jutott a Simon Wiesenthal Központ olyan adatokhoz, amelyek lehetővé tették Csatáry felkutatását Budapesten. Az informátor 25 ezer dollár (5,8 millió Ft) jutalmat kapott – mondta a központ igazgatója, Efraim Zuroff. Néhány héttel ezelőtt Zuroff budapesti útja alkalmával külön felhívta a figyelmet arra, hogy Csatáry, a világ legkeresettebb háborús bűnöse zavartalanul él Budán, az ügyészség azonban ezután sem érezte szükségét annak, hogy zaklassa a kilencvenes éveiben járó férfit. Zuroffék a múlt héten újabb információkkal szolgáltak, egyszersmind sürgették a vizsgálat felgyorsítását. Az ügyészség azóta a bizonyítékokat tanulmányozza.
.
.
A Sun vasárnapi leleplezése után, amelyet magyar nyelven elsőként az Amerikai Népszavában olvashattak, világszenzáció lett a dologból. Az Index az ügyészségen érdeklődött, de azt a választ kapták, hogy vasárnap van, és senki nem foglalkozik ilyenkor az üggyel. Az Index ezután maga szállt ki a helyszínre, de úgy tűnik, Csatáry azóta felvette a nyúlcipőt.
..
Az EUJS hétfőn tartott demonstrációt Csatáry lakásánál, amelyen más csoportok is részt vettek. A tüntetésen követelték: Csatáryt végre tartóztassák le a magyar hatóságok. Gergely Andi, az EUJS elnöke a sajtónak úgy nyilatkozott (videó itt): a diákszövetség erkölcsi kötelességének érzi, hogy fellépjen ez ellen az ördögi gonosztevő ellen, és büszkék arra, hogy felhívhatják a világ figyelmét az elkövetőre és tetteire. A demonstrációhoz csatlakozott a Zsidó Diákok Világszövetségének elnöke, Oliver Worth és több más szervezet. Worth szerint nem csak a zsidó, de valamennyi diák kötelessége gondoskodni arról, hogy ez a sátáni figura rács mögött töltse, ami még az életéből hátra van.
.

A Csatáry-ügy után meglehetősen egyértelműnek tűnik, amit eddig is sejteni lehetett: a magyar kormány politikai okokból egyszerűen nem kíván fellépni a még életben lévő és kompetenciájába tartozó háborús bűnösökkel szemben. Történik mindez 2012-ben, Raoul Wallenberg születése 100. évfordulóján, amikor a magyar Országgyűlés elnökét Izrael Állam nemkívánatosnak minősíti náci szimpátiái miatt, és csaknem erre a sorsra jut az új államelnök is.
.
A Süddeutsche Zeitung keddi számában megállapította, hogy Csatáry Lászó háborítatlanul élhetett Magyarországon. Oliver Das Gupta megemlítette, Serge Klarsfeld, a francia „nácivadász” kételkedik abban, hogy bíróság elé lehetne állítani a feltételezett háborús bűnöst; szerinte a most megtalált Csatáry profitálhat „hazája jobbratolódásából”. Kijelentette: „Nem vagyok benne biztos, hogy a felfedezésnek lesznek jogi következményei ez alatt a konzervatív kormány alatt.” A lap kiemelte, Csatáryt nem a magyar rendőrség, hanem egy brit riporter találta meg. Megemlítette, hogy Efraim Zuroff, a Wiesenthal központ vezetője követelte, hogy Magyarország nevezze meg gyanúsítottként Csatáryt és hagyjon fel a „körbe lavírozással”.
.
A lap cikkében hozzátette: lehetséges, hogy Magyarország el akarja nyújtani az ügyet, így elkerülve az eljárást. A szerző szerint mindez fájdalmas módon rávilágít arra, hogyan működtek együtt az akkori hatóságok 1944-ben a nácikkal. A cikk kiemelte, hogy Zuroff már 2006-ban adott át bizonyítékokat az ügyészségnek, 2011-ben pedig még a budapesti címet is, illetve megállapította, hogy annak is egyre nagyobb az esélye, hogy a 97 éves gyanúsítottat tárgyalásra alkalmatlannak nyilvánítják. Kijelentette: „A magas kor nem védheti meg a gyilkost.” A lap felidézte, Csatáry azért vonható felelősségre, mert Kassa rendőrparancsnokaként 15 700 zsidót küldött Auschwitzba.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.3/5 (27 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +15 ( 35 szavazatból)
Hagyták elillanni a kassai hóhért, 4.3 out of 5 based on 27 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

56 Reader’s Comments

  1. Skicc palitól smittelve: AMI JÁR AZ JÁR! :((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (26 szavazatból)
  2. Sok kiegészitést lehetne irni ezeknek a gazembereknek tetteiről. Pl:
    http://nol.hu/belfold/_meg_a_nemetek_is_megelegeltek_csatary_kegyetlenseget_
    E cikk ugyan a kassai ‘44-es tragédiát emliti, de felvetődik egy ‘41-ben emlitett
    Kamenyszk-Podolszki kivégzéssorozat, melynek áldozatait Kassáról szállitották a helyszinre és a kivégzéseket a partizánvadász feladatokat végrehajtó Gyors Hadtest hajtotta végre. Azóta is rejtély, hogy kik lehettek az áldozatok. Ugyanis a ‘49-ben elkezdődött világháború eseményei alatt Lengyelországból sok menekült
    érkezett hazánkba. A katonák – harceszközeikkel – átvonultak az országon.
    Láttuk őket a 4-es műúton. A civilek – egy része – a nemzetközi egyezmények
    alapján hazánkban kapott menedéket. Nagy részük “internáló táborokban”.
    A szerencsésebbeknek – valamilyen módon – a lakosság alkalmuk volt a
    lakosságnál elhelyezkedni. Ezek szeretettel emlékeznek a magyar tartózkodásra, mert a németek elől is bújtatták őket. Úgy emlékszem, hogy Antall miniszterelnök is emlitette szülei kapcsolódó segitségét. Kassa elég közel van a lengyelekhez
    és úgy emlékszem ott is volt internáló tábor. Ki tudja, hogy az ott elhelyezett
    menekülteknek mi lett a sorsa. Nem valószinű, hogy a lengyel állampolgárságú
    zsidókat előnyösebb elbirálásban részesitették volna, mint a magyarokat.
    Hiszen tudvalévő volt, hogy a menekülők egy része hamis papirokkal élt Itt.
    A háborút itt túlélt hálájukat kifejező lengyelek közül nem hallottam, hogy
    valamelyikük zsidó lett volna. Úgy hiszem ők “nyomtalanul eltűntek”-ké váltak.
    SAJNÁLOM AZ IGY ISMERETLENÜL ELPUSZTULTAKAT.
    A VALÓBAN MEGTÖRTÉNT ESEMÉNYEK EGY RÉSZÉT HOMÁLY FEDI !
    RÉG ELFELEJTETTÉK. LEGFELJEBB A HŐSÖKRE EMLÉKEZNEK.
    MONDHATJUK ILYEN A HÁBORÚ.
    SAJÁT TETTEIÉÉRT AZONBAN AZ ELKÖVETŐ FELELŐS.
    NEM HAGYHATJUK A BŰNÖST ELFUTNI A FELELŐSSÉGREVONÁS ELŐL.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (33 szavazatból)
  3. A hóhér bújtatása nem bűn????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (41 szavazatból)
  4. Nem értem, miért nem likvidálták már régen ezt a vén sz…rhalmot az izraeli embervadász alakulatok. Ahogy korábban elfogtak/ megöltek több ilyen sátánt is, vagy, ahogy pl. levadászták a müncheni mészárlás kitervelőit is.
    .
    Tényleg nem értem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (49 szavazatból)
  5. Felelősségre vonás egy olyan országban, mint magyarsztán, mely kezd visszakanyarodni a fasiszta- náci tébolyhoz, nem várható.
    .
    Akkor meg, mire várnak a kidonok, szervezett pogromokra, vagy mire? Miért kell megvárni, míg vér folyik? Miért nem lehet megelőző csapást mérni a náci bandavezérekre, és a nyilasokra?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (67 szavazatból)
  6. Nyomd azt a minuszt, te genetikai hulladék…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (60 szavazatból)
  7. Ha a mai kormánytagokból állt volna a zsidóüldözések, deportálások idején az akkori kormány, akkor nálunk is ugyanolyan lenne az eredmény, mint Lengyelországban, ahol sikerült szinte teljesen kiirtani a zsidó lakosságot.
    A mai náci, fasiszta horda kit gyűlölne ilyen intenzitással, ha nem lenne még élő alany a gyűlöletükhöz ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (30 szavazatból)
  8. Balogh de nem balga

    Szégyen ez az ország. De sajnos nem csak a kormány, hanem nagyon sok magyar ember is nem antiszemita, hanem egyenesen fasiszta. Embertársaikat olyan nemes egyszerűséggel gyilkolásznák, ha tehetnék, mintha állatokkal lenne dolguk. Nagy szégyen ez bizony. Azon sem csodálkoznék, ha Európa teljesen felosztaná a maradék országot is. Talán akkor megszűnik ez a magyar őrület.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (49 szavazatból)
  9. Teljesen igazat adok Balogh de nem balgának! Sokan szenvedünk aljas fasisztáktól a mai Magyarországon!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (31 szavazatból)
  10. A problémám a jelen helyzettel a következő: ha mi nem leszünk képesek úrrá lenni ezen a tébolyon és OV bandája tovább tombol + a nácik nem takarodnak haza akkor megismétlődhet a történelem. Van itt valaki aki vágyik egy 1919-hez hasonló megszállásra? Tessék körbe nézni: mindenhol szlávok élnek körülöttünk gyakorlatilag, akik szerintem villámgyorsan felosztanák a megmaradt magyarsztánt, DE abban biztos vagyok hogy a nagypofájú hazafiak futnának el elsőnek, és a mínuszoló társaik is!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (34 szavazatból)
  11. Na hát az IMF Csatári letartóztatását is feltételül szabhatná, amennyiben nem tenné meg a kormány, akkor egyértelműen rájuk lehet nyomni a fasiszta, náci bélyeget!
    Márpedig ha egy kormány náci, fasiszta, akkor csak abban lehet őket támogatni, hogy végleg kikerüljenek a közéletből, de a szabad emberek közül is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (30 szavazatból)
  12. Gyöngyi Péter

    Erre nincs mit mondani!!!! Ezt akartuk !!!!! És még ma is !!!!! Megkaptuk!!!!!
    Nagyon hallgatnak a magyar értelmiségiek, mint az ország ” kritikus ” szellemi ” elitje “, akiknek ma is az a legnagyobb problémájuk,hogy mit keres még mindig Gyurcsány a közéletben?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (28 szavazatból)
  13. A 97 éves Képíró Sanyika is meg volt védve.
    A 97 éves Csatáry Lacika elillanása így nem is csoda.
    Ez van srácok !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (20 szavazatból)
  14. Remélem az Izraelben tartózkodó áder jánosnak felteszik a kérdést, hogy mikor kíván lépni a magyar állam ebben a szégyenletes ügyben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (26 szavazatból)
  15. A 2011. évi CCX törvényt (az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről) a Parlament 2011. december utolsó ülésnapján 290 igen szavazattal,ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el.
    Ezek szerint néhány frakció (?) nem vett részt a zárószavazáson.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  16. ” Hagyták elillanni a kassai hóhért ”
    .
    Mino meglepetes!?
    .
    Engem az lepett volna meg, ha elkaptak volna!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (18 szavazatból)
  17. Balogh de nem balgának van igaza. Ha ez a kollektív elmebetegség nem szünik meg, akkor nekünk végünk. A világ egyszer ezt megbocsátotta, még egyszer nem fogja.
    És legyünk őszinték, nem úgy néz ki,hogy az emberek a fejükhőz kapnának,- Atya Isten, ennek nem lesz jó vége.
    Sajnos itt is (Anglia) egyre többször találkozom hungaristával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (21 szavazatból)
  18. A MÍNUSZOKAT OSZTOGATÓK ÚGY LÁTOM, FASISZTA ÉRZELMŰ ELMEBETEGEK!
    Börtönbe a vén szarral, ott rohadjon meg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (34 szavazatból)
  19. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a mostani elmebetegek mire fognak majd hivatkozni húsz év múlva. Hányan fogják majd felválalni a múltjuk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (20 szavazatból)
  20. Eldrad:

    Izrael az akkori illetve a mai veszélyekkel törődik. Ezért végezz iráni atomtudósokkal vagy katonai vezetőkkel, és persze a Hamász vagy a Hezzbollah terroristafejeseivel. Neki a most élő nemzedékekért kell harcolnia, nem pazarolni energiáját azért, mert egy állam nem hajlandó zsidó állampolgárain elkövetett bűnöket utólag megvallani, a tetteseket perbe fogni és elítélni.

    Ami pedig a cikket illeti, jobb lenne, ha az antifasiszták erejüket a nagyon is újraéledő nácizmusra tartogatnák. Szánalmas egy kilencvenévest háborgatni, még akkor is, ha az háborús bűnös, inkább menjenek neki a mai cigányozó, zsidózó, buzizó csatornapatkányoknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (22 szavazatból)
  21. Csatáryhoz hozzámegy Wittner Mária, így már nem fog soká élni. Hamvait – utolsó kivánságának megfelelően – L. Simon László államtitkár táskában viszi Kassára, ahol a dómban Rákóczy sírjára borítja ki. A XII. kerületben szobrot kap, amelyet Kövér László és Zagyva György Gyula avat fel. Csatáry, aki néhány figyelemre méltó beszámolóban adta közzé a zsidók kiírtásában szerzett élményeit, bekerül a nemzeti alap-tantervbe. A Jagelló utat átkeresztelik Csatáry útra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (29 szavazatból)
  22. A minuszokat a Csatáry osztogatja a Fidesz székház egyik számítógépén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (25 szavazatból)
  23. voisine, így ismeretlenül is kedvellek, és szinte mindenben egyetértek veled, de ezt nem tudom szó nélkül hagyni: “az emberiesség elleni bűncselekmények…”
    Ha semmi másban nem is, de ebben a témában egyszerűen muszáj pontosan fogalmazni, mert adott esetben még a hangsúly is fontos lehet: NEM emberiesség (azaz udvariasság, jóság, humanizmus, stb.) elleni, hanem az EMBERISÉG ellen elkövetett bűncselekményekről beszélünk. Ezt az “emberiesség” szóhasználatot valami szenvelgő, relativizáló hajlamú liba egyszer elkezdte, talán, mert nem értette, miről van szó, és legnagyobb döbbenetemre futótűzként terjedt el ez a badarság. Kérlek, legalább te ne használd, legalább itt ne használjuk. Ez nem szőrszálhasogatás, ez fontos. És köszönöm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  24. @Rfarkas
    Hasonlóképpen gondoltam, mint amit most te mondasz, ezért egyszerúen kijelöltem a szöveget a jogtárból, ott így van biza’ “emberiesség elleni”
    http://www.complex.hu/kzldat/t1100210.htm/t1100210.htm
    ….
    egyébként emlékszel arra, mely frakciók nem vettek részt e törvény végszavazásán?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  25. Amíg a háborús bűncselekmények alapvetően a hadviselés törvényeinek és szoká-
    sainak a megsértését kimerítő magatartásokat jelentenek, addig az emberiesség
    elleni bűncselekmények a humanitás, az alapvető emberi értékek eltiprását, az
    emberi méltóság kiemelkedően súlyos megsértését valósítják meg. Az ICTY gyakorlata szerint az emberiesség elleni bűncselekmények olyan súlyos, erőszakos cselekmények, amelyek az által okoznak sérelmet az emberi lényeknek, hogy azt tá-
    madják, ami számukra a legfontosabb: az életüket, a szabadságukat, a fizikai jólé-
    tüket, az egészségüket és méltóságukat. Olyan deliktumok, amelyek az egész
    nemzetközi közösséget és az emberiséget támadják.
    9
    Az ICTR értelmezésében pedig „jellegüket és természetüket illetően embertelen cselekmények, amelyek a sértettnek nagyfokú szenvedést, illetve súlyos testi vagy lelki sérelmet okoznak.”

    forrás:http://www.mjsz.uni-miskolc.hu/200801/5_santha.pdf

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  26. Polt Péter – Csatári = Czája – Peczárszki

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  27. Stáry Lórán

    Egyértelmű a dolog! A Fidesz kormánynak rendkívülien kellemetlen ez a Csatáry ügy. Amikor átalakítják a Kossuth teret Horthy kultuszának újraélesztése miatt, nyilaskeresztes írókat emelnek be a NAT-ba, és antiszemita püspököt méltat a Kereszténydemokrata párt vezetője, akkor ezt a fiaskót valahogyan ki kell védeni.
    Legegyszerűbb módja ennek, hogy Csatárit eltüntetik, vagy nevezzük védőőrizetnek, lényeg, hogy ellene ne kelljen eljárni. Így könnyen mondhatják, hogy sajnos eltűnt, ezért nem felelősek. Előtte nem tartoztathatták le, mert nem állt az ügyészségnek elegendő bizonyíték ellene.
    Arra gondolnak, hogy csak nem él örökké ez a 95 éves ember és amennyiben időben meghalna, akkor kormányszinten nem kell az üggyel foglalkozni és a Horthy projekt zökkenőmentesen folytatódhat.
    Veszélyes játék ez, mert ahogy a sláger is mondja, el lehet csúszni egy banánhéjon is. Amennyiben kiderülne, hogy a kormány keze benne van Csatáry eltűnésében, könnyen Európa szemétdombjára kerülhetünk és egy újabb évszázadra elvágjuk magunkat a kulturált világtól, úgy szellemileg, mint anyagilag.
    “Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok! ” Mit gondoljunk, ebbe beleférnek a náci tömeggyilkosok és az antiszemita nyilaskeresztesek is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  28. voisine, a jogtárban is lehet rossz szöveg. Még az alaptörvényben is. Ahogy egyre többször hallok jogászokat például marasztalásról beszélni, elmarasztalás helyett. Ezek értelemzavaró dolgok.
    És nem elmlészem. Illetve nem nem emlékszem, hanem nem is tudom. Nem figyeltem. De most figyelek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  29. @Rfarkas
    Azt hiszem, megint sikerült darázsfészekbe nyúlnom……
    voisine 17:41
    Ezek szerint néhány frakció (?) nem vett részt a zárószavazáson.
    Értékelés: -3 (7 szavazatból
    *
    megyek is, amig Walaki felébred a szunnyadásból… :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (6 szavazatból)
  30. Dybbuk
    “ha mi nem leszünk képesek úrrá lenni ezen a tébolyon és OV bandája tovább tombol + a nácik nem takarodnak haza”
    .
    Hova haza? Hova menjenek haza a mélymagyar hungaristák?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (8 szavazatból)
  31. Hova?
    Vissza az őshazába, ezeknek nem való Európa, ezek rovásírást akarnak a számítógépes korszakban, meg nyíllal lövöldözni, ezek nem a jelennel és nem a jövővel foglalkoznak! A múltban nosztalgiáznak, szobrokat és tereket neveztetnek át, megcsúfolják a Don kanyarban elesettek halálát azáltal, hogy éltetik az odaküldőjüket! Menjenek az őshazába, arra menve ejtsék útba és nézzék meg a Don kanyart, emlékezzenek és hagyjanak minket itt a jelenben élni és építeni egy normális jövőt, velük nem megy, amint azt az ábra mutatja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (14 szavazatból)
  32. Animejb
    “jobb lenne, ha az antifasiszták erejüket a nagyon is újraéledő nácizmusra tartogatnák. Szánalmas egy kilencvenévest háborgatni”
    .
    Még jobb lenne, ha a nácizmust alapjaiban fékeznék, vagyis a megtörtént eseményeket helyükön kezelnék, és nem sumákolnának a nemzeti kormány és bűnüldözés szintjén, ami táptalajt ad Csatáry mai követőinek. Ez a korábbi bűnök tetézése lenne!
    Csatárry nem “kilencvenéves”, hanem 97. A sok-sok jólétben leélt évtizede után, éppen ideje lenne a korábbi tetteiért vállaltatni vele a felelősséget.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  33. csakén
    Kösz. Az őshazára nem gondoltam, mert ott még – talán – nem voltak nácik. Ezek itt váltak azzá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  34. Hagyták elillanni ? Az is kérdés : ki segítette vajon elillanni? Mert hogy egy 97 éves embernek ez egyedül nem megy, az tuti !
    Remélem, a bűnsegédek kiléte is kiderül mielőbb ! Pintér (úr) újabb feladat önöknek – ha már azt ígérte 2 éve, REND lesz !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  35. Borzalmas, tudom, hogy nem csodálkozom azon, hogy Csatáry megléphetett. Itt már semmin nem csodálkozom. :(
    Aki korábban azt tehette, amit Csatáry tett, az igenis bűnhődjön, akárhány éves is. Szadista szemét volt akkor, amikor mások feletti hatalom volt a kezében, amikor emberek életéről vagy haláláról dönthetett, akkor most ne bújjon ki a felelősségrevonás alól.
    Ne szököjön meg, és senki ne nyújtson neki segítséget ahhoz, hogy eltűnhessen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (14 szavazatból)
  36. Bocsánat, javítok: Ne szökjön meg, …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  37. mit szólnának az ügyészek akik nem fogják el a bűnöst ha őket vaginoroznák be?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (12 szavazatból)
  38. Ezek a mínuszok, nimnullák gondolom, ma is szívesen vagoníroznának, Vonat Gabi meg az övéi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (14 szavazatból)
  39. Hát azért ezt úgy is meg lehetett volna csinálni, hogy egyszerűen kiviszik turistaként Izraelbe és ott a reptéren vagy az utcán letartóztatják!?
    Aztán nem kellett volna kínos magyarázkodásra kényszeríteni a a fasizmust tűzzel vassal üldöző kormányunkat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  40. Stáry Lorán

    Engedd meg hogy virtuálisan, kezet fogjak veled.
    Igy van ahogy irod.
    Nem véletlenül tüntették el villámgyorsan.
    Nyilván erre épül szép hazánk jövöje.
    Ez a mai rendszer ahogy orsos vitya nevezi,
    büzlik az aljasságtol.

    Egyébként pedig.
    Balgaság azon meditálni hogy 97 évesen kell e még
    abajgatni egy háborus bünöst.
    Akiket elhurcoltak, megsemmisitettek, megkinoztak,
    majd kinjaikba belehaltak, nekik tartozunk ezzel.
    és sajátmagunknak is.
    A bün amit elkövetett, elkövettek,
    nem felejthetö, nem bagatelizálhato,
    és nem megbocsájthato.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  41. csakén !
    Ha csak mínuszolnának itt – ez lenne a kisebb baj, és legyen ennyi öröme/örömük – gyerekes gesztus tőle/tőlük. Sokkal nagyobb baj, hogy ilyen beteges lelkületű emberek élnek közöttünk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (14 szavazatból)
  42. A féreginfóra is kirakták az esemény képeit, és videóit. Most megint elkezdték az embervadászatot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  43. “jutalmat” ígérnek, ha valaki tudja a vidon szereplő tiltakozók adatait.
    Jó lenne már ha turulkok adatait is közkinccsé tenné valaki egy hasonló felhívással…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  44. Hja, Ibolya még mindíg nem ért a focihoz – márminthogy egy Orbán Igazságügyminisztere?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  45. Narancsics? Most majd elválik, hogy mennyire…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  46. voisine (júl 17, 21:27) bocsáss meg, mégsem tudok figyelni, mert 21:20-kor kaptam a hírt, hogy anyám állapota válságosra fordult egy budapesti kórházban, ahol a jelek szerint nem követnek el mindent azért, hogy megérhesse azt a kort, amit oly sok népirtó például megérhetett, nekem most le kell győznöm egy jókora fizikai távolságot, és csak sejtem, hogy mit még, ezért számomra pillanatnyilag minden más elvesztette a jelentőségét. Üdv.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  47. Eldrad
    Nem is értem, mindenki komolyan veszi, hogy “hagyták elillanni” Az fel sem merül, hogy egy izraeli kommandó vitte el? Éppen mert a magyaroktól nem várnak megfelelő bírósági tárgyalást – amiben Izraelben része lehet?
    Dybbuk
    Az osztrákok igen meglepődve hallanák, hogy ők szlávok! Eddig másképpen tudták.
    voisine
    olvasd már el még egyszer: tesznek egy tiszteletkört a nemzetközileg el is várható irányba – de ÜLDÖZNI, csak a kommunista bűnöket akarják! Legalább őszinték (csak már végre meg kellene tanulni a fidesz-magyaránt!) Egyébként az emberiség elleni cselekményeket nemzetközi szabályok rendelik büntetni, a mi “emberiesség” elleni szabályunk pont az ilyen vén nácik ellen lennének használhatók, akikre emberölést nem lehet esetleg rábizonyítani, “csak” az embertelen bánásmódot.
    Animebj
    Nagyon is a mának és a jövőnek szólna, ha azt mutatnák, hogy nem lehet megúszni semmit, amit elkövetnek. Mert az ellenkezője (pl Képíró) nagyon nem szolgálja a jövőt! Ezért talán nem ártana felidézni azokat, akiket felkoncoltak vagy fellógattak ezekért a bűnökért. Itt lenne az ideje az óva intésnek. A kivétel erősíti a szabályt – a szabály pedig az elítélés és fellógatás volt, ami elől csak néhány szerencsésnek sikerült ellógnia!
    Egyébként véleményem szerint Magyarország fasizálódásában történelmi bűn volt a 200ezer deportálásokban közreműködő kisnyilas integrálása. Mert a családjukban és környezetükben tovább terjeszthették a vérmérgezést.
    proaktív:
    Menjenek vissza oda ahonnan jöttek! Az aztán ízlés szerint lehet az anyjuk, a turáni őshaza, esetleg a Szíriusz, ahonnan idecsavarodott a DNS-ük!
    gusztavnagy
    Nagy ötlet, még jobb is, mint az én kommandós elhappolásom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  48. Hogy’ megszállták ezt a cikket a Csatári Lájkoló haverjai. Mint legyek a Csatárira.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  49. Kekec: a románok is kikérnék maguknak a szlávosítást! Ebből is látszik, milyen “mély” tudással rendelkezünk szomszédainkról…
    A büntetésről: Csatáryt én arra ítélném, hogy minden áldott nap egy magyar ember mondja el neki, hogy miért volt gaztett és HAZAÁRULÁS, amit tett. Egy háromórás felvilágosító előadást vállalok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  50. @kekec
    Arra válaszoljál, hogy melyik frakciók nem szavazták meg a törvényt.
    Egyébként a magyar jog az emberiség elleni bcs-eket el nem évülőnek kodifikálta, már 1971-ben…. miről beszélsz?
    Arra válaszoljál, hogy MELYIK FRAKCIÓK NEM SZAVAZTÁK MEG A
    2011. évi CCX törvényt (az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről.
    Na melyikek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Életfogytot kaphatna Szlovákiában Csatáry 2012. szeptember 27. csütörtök | AN

Nácit kérhet ki Németország 2012. szeptember 24. hétfő | AN

Marad házi őrizetben a kassai gettó parancsnoka 2012. augusztus 22. szerda | AN

Csatáry nincs már házi őrizetben 2012. augusztus 21. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos