Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Lélektani határ 2012. június 6. szerda 10:04

  • Hozzászólások(81)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Lélektani határ

Schweitzer rabbi megtámadása lélektani határ. Szeretném jelezni, hogy mostantól más időszámítás zajlik. Égi jel, ami történt. Mostantól megtörténhet bármi. Ajánlom történelemkönyvek lapozását, minden pogrom és véres zsidóüldözés így kezdődött. Nem kell idióta liberálisokra hallgatni, akik mindezeket a figyelmeztetéseket riogatásnak, túlzásnak és hisztériának tartják. Jobb félni, mint megijedni. Schweitzer József inzultálása jel, Magyarországon a nácizmus átlépett egy fontos határt. A történtek igazolják a régi tapasztalatot, hogy azok a jobboldali pártok, amelyek politikai érdekekből megpróbálják felhasználni a szélsőjobboldalt, hogy a szélsőjobbot a baloldalra és a zsidókra uszísák, és így félemlítsék meg a politikai ellenfelet, egy idő után nem képesek kontrollálni az eseményeket. A nácik önjárókká válnak. Ennek a hazárdjátéknak mindig két következménye van: az egyik az, hogy maga a konzervatív jobboldal is fasizálódik, és megfertőződik náci, antiszemita eszmékkel. Másrészt nem képes a kiengedett szellemet visszatuszkolni a palackba. Orbán Viktor és a Fidesz elérte ezt a pontot, nem urai többé az eseményeknek. Nem tudják féken tartani az általuk szabadon engedett és gerjesztett antiszemita és náci indulatokat. Arra kényszerülnek, hogy egyre nagyobb engedményeket tegyenek a nyilasoknak, hogy azt az illúziót keltsék, ők irányítják az eseményeket. De ez nem így van. Schweitzer József megtámadása jelzi, hogy nem urai semminek, bármi megtörténhet, a nácik már nem foghatók vissza, nem kontrollálhatók. Ettől kezdve az események felgyorsulhatnak, ha Orbán a maradék tényleges hatalmával nem lép fel a nácizmus visszaszorítása érdekében.

Orbán teljhatalma csak látszólagos. A szélsőjobbnak és az áthallásos náci szövegeknek, a magyar fajgyűlöletnek köszönheti a kétharmados hatalmát, és addig tart a hatalma, amíg ezeket a zsigeri indulatokat kielégíti. Ez azonban egy olyan spirális örvénybe vezet, ahonnan nincs visszaút, és semmi nem elég, hogy a felkorbácsolt gyűlöletet kielégítse. Orbán versenyt fut azokkal, akik már készek és képesek lennének gyilkolni, és ha nem használ adminisztratív eszközöket velük szemben, akkor vereségre van ítélve. A náci-nyilasok úgy veszik át tőle a hatalmat, mint Szálasi Horthytól, vagy még durvábban. És ha ez bekövetkezik, akkor tessék elfelejteni a XXI. századot, mert a kőkorszak, a bunkósbot ideje jön el az utcákra.

Azt a tényt, hogy Schweitzer József nyílt megtámadása fordulópont és határkő, még az antiszemitizmus gerjesztésében élenjáró „történelmi egyházak” is érzékelik. Egy képmutató nyilatkozatot adtak ki, amelyben elítélik a történteket. Csakhogy a katolikusok vezette „trojkának” úgy kellett volna kezdenie, hogy sajnáljuk, elítéljük és bocsánatot kérünk az egyházatyák zsidóellenességéért, az első századoktól kezdődő zsidóüldözéséért, majd az antijudaizmushoz társult antiszemitizmusáért, amit szinte szó szerint vett át a világi politikai antiszemitizmus és a nácizmus a katolikus egyháztól. Bocsánatot kérünk Luther Márton zsidók ellen írott fröcsögő, gyűlölködő, antiszemita firkálmányaiért, a reformátusok folytathatták volna a megbánást azzal, hogy a történelmi bűneik mellé felsorolják, hányszor védték meg, és melengették keblükön a náci ifjabb Hegedűs Lórántot. Folytathatnák azzal, hogy egy héten belül leveszik Debrecenben azt a Horthy-emléktáblát, amelyet Bölcskei Gusztáv nemrégiben avatott fel. Bölcskei azt hiszi, hogy amikor a deportálásokat elrendelő Horthy Miklósnak emléktáblát avat, annak nem az lesz a következménye, hogy két héten belül Schweitzer Józsefet a nyílt utcán lezsidózzák és verbálisan fenyegetik? Ugyanaz a forrás nem adhat keserű és édes vizet: aki Horthyt magasztalja, az ne sajnálkozzon Schweitzer rabbi megtámadásán, mert azt ő maga idézte elő. Előbb törje össze a Horthy-táblát, bánja meg a bűnét, kérjen bocsánatot, és utána sajnálkozzon. Addig csak a bűneit szaporítja efféle képmutatással. A katolikus egyház püspökei és érsekei nemrégiben fejtették ki kódolt formában a zsidó-világösszeesküvést, Márfi érsek kevés híján felmondta a Mein Kampfot. Ez a méreg ebből a kútból jön, és nem csordogál, hanem ömlik. Az egyházi nyilatkozat nem más, mint a felelősség elhárítása, mossák a kezüket, mint Pilátus, mert pontosan érzik, hogy mi fog történni. Ezek az egyházak mindig elvetik a magot, és meglepődnek, amikor az szárba szökken, és úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne a mérges gyümölcsökhöz.

Ha Orbán Viktor a külföldi vélemények miatt arra vetemedne, hogy szintén megszólal a megtámadott főrabbi ügyében, akkor kezdje azzal, hogy Kövér Lászlót felszólította, hagyjon fel a nyilasok rehabilitációjával, fejezze be Erdélyben az antiszemita propagandát. Felszólította Hoffmann Rózsát, hogy a nemzeti alaptantervből töröljék a most beemelt nyilasokat és nácikat, Nyirőt és Wass Albertet. Az iPad-el verje fejbe Szájert, hogy azonnal törölje ki az alaptörvényük preambulumából az antiszemita élű és kirekesztő hivatkozást a szentkoronára és a „keresztény” gyökerekre. Mindenki tudja ugyanis, hogy ez mit jelent, leginkább azok a nácik, akiknek szólt. És csak utána fejezze ki a sajnálkozását, már ha sajnál bármit egyáltalán.

Az események világosan haladnak egy végkifejlet felé. Horthy és Szálasi erkölcsi rehabilitálása, kultusza, zsidótemetők rongálása, utcai inzultusok, támadások, verések, hamarosan betörnek a kirakatok, és nemsokára meglesz az első zsidó halott. Minden pontosan úgy zajlik, ahogyan azt az Orbán-rendszer kezdetén megírtuk. Sőt, nem gondoltuk volna, hogy a Mussolinit utánzó fasiszta állam kiépítése után ilyen hamar eljut a rendszer a nácizmushoz. Nem kell díszlettervező, hogy a Kossuth-tér és az egész ország 1944-re emlékeztessen.  Itt kérem, már Horthy nyomán Hitler, Nyirő ürügyén pedig Szálasi szelleme kísért. Az Amerikai Népszava és szerény személyem e folyamat leírása és előre jelzése miatt közutálat tárgyai vagyunk, majdhogynem “szalonképtelenek” a liberális baloldalon, bolondnak neveznek a féleszűek, amire büszkék vagyunk. Rossz lelkiismeretüket azzal tompítják, hogy a veszélyre figyelmeztetőket lehülyézik és karaktergyilkolják. Csakhogy az élet megy a maga útján, nem törődik a sunyi, kollaboráns, hazug és gyáva doktriner liberálisok elméleteivel, hanem úgy elsöpri ezt a semmirekellő, jellemtelen és gerinctelen bandát, hogy öröm lesz nézni.

Most megjelent a Facebookon egy rokonszenves felhívás, amely így szól: „Kedves itteni levelezőtársaim, Facebook közösség, demokraták! Kérlek benneteket, hogy minden lehetséges csatornán keresztül gyakoroljatok azonnali nyomást a demokratikus pártokra, a demokratikus civil mozgalmakra és szervezetekre! Érjük el, hogy az egész fővárosra kiterjedő, óriási méretű utcai tiltakozással megmutassunk, hogy a magyar nép nem náci! Mutassuk meg, hogy nem lehet ma és itt egy 90 éves agg tudóst és rabbit megalázni! Parancsoljunk megálljt végre annak a neonáci nyomulásnak ami itt mostanában zajlik! Követeljük, hogy a magyar állam teljes erejével szálljon harcba a neonácizmus ellen! Forduljunk minden lehetséges csatornán keresztül az Európai Unió, és atlanti szövetségeseink vezetőihez, hogy ha kell bármilyen eszközzel akadályozzák meg hazánk fasizálódását. ELÉG VOLT!!! KÉRLEK benneteket, osszátok meg mindenkivel ezt a felhívást, és személy szerint is tekintse mindenki itt becsületbeli ügyének, hogy a kövezkező órákban és napokban megfelelő választ adjunk!

Akárhogy is nézzük, ez bizony már jajkiáltás, amelyre minden ok megvan. De ez a jajkiáltás is pusztába kiáltott szó marad, nem fognak tömegek vonulni az utcára, mert a mainstream baloldali média nem ezt árasztja. Sok jajkiáltás lesz még, mire elhangzik majd az első, igazán szívbe markoló, kétségbeesett kiáltás, amikor tapintható lesz az életveszély, menekülni és bujdosni kell. Akkor megváltozik majd az alig létező liberális média hangja is, amely ma eltompítja még ezeket a jajkiáltásokat. A mainstream balliberális média egy része két éve folyamatosan lehazudja a valós veszélyt, szépíti a valóságot, és megakadályozza a demokratikus ellenzék radikalizálódását. Azért, mert ennek a médiának egy részét korrupt, elfáradt, haszonleső és sumákoló öregurak vezetik, akik a demokrácia utolsó évtizedében is mértékadó és hangadó közvélemény-formálók voltak. A háttérben húzogatták a szálakat, egyezkedtek a politikusokkal, előszobáztak a hirdetésnek álcázott támogatásokért, és közben megfeledkeztek arról, ami a dolguk lett volna. Az egyenes és őszinte, igaz újságírásról, a hivatásról, a demokrácia védelméről, ehelyett belesimultak abba a korrupt rendszerbe, amely miatt az emberek megutálták a demokráciát. Annak a helyzetnek, ami kialakult, maguk is felelősei. Ezt a felelősséget azonban nem ismerik el, hanem saját pozícióikat azzal próbálják megőrizni, hogy lehazudják a valóságot, az Orbán-rendszer igazi természetét. Ezért előbb-utóbb felismeri majd az ellenzéki érzelmű demokratikus közönség, hogy ezek az orruknál fogva vezetik őket, ahogy az ellenzéki pártokra sem számíthatnak. Minden tisztelet a kevés kivételnek. És akkor azokon a struktúrákon kívül, amelyeket ezek az emberek próbálnak a kontrolljuk alatt tartani, megindul egy ellenállás és szerveződés, amely őket is úgy söpri el, hála Istennek, mint a szél a falevelet. Egy ilyen kívülről szerveződő erő, amely lerúgja magáról ezt a koncot is, és egyenesen konfrontál a fasiszta és náci ideológiát átmentő diktatórikus hatalommal, az majd képes lesz tömegeket mozgatni, és megdönteni Orbán fasiszta rendszerét. Onnan lehet megismerni, hogy megérkezett a győztes erő, hogy nem lesz hajlandó betenni a lábát sem az ATV-be, sem a Klubrádióba, ha addig az kegyelemkenyéren él még majd, és sorolhatnánk még a listát, hanem ezeket ignorálva lerúgja magáról a becsontosodott, számító liberális megmondó emberek kontrollját. Sutba vágja az öntelt, immorális, cinikus, anarchista-liberális romkocsmatöltelékek nagypofájú senkiházi népségét. Ezt az erőt repesve várjuk.

A magyar nácizmus átlépte a lélektani határt. Ez hadüzenet volt, mostantól minden józanul gondolkodó demokrata tekintsen úgy a helyzetre, hogy “hadban” áll. Hadban áll a nácizmussal, és életek múlna a napi döntésein. Ne törődjön azokkal, akik hülyézik, az ilyeneket szokták az első vagonokban elvinni. Ezek az emberek olyanok, mint akik röhögtek Noén, amikor a bárkát építette. Aztán jött a víz.

Ha valaki nem vette volna észre, történelmi idők vannak. Ugyanolyan történelmi napokat él át Magyarország, mint a múlt század harmincas éveiben. A kiélezett helyzet megmutatja az értelmet, a felelősségtudatot és a jellemet. Sokan elbuknak ebben a próbában, a rosszabbak még támadják is azokat, akik a nehéz helyzetben nem találtatnak könnyűnek. Nem kell ezekre hallgatni, nem kell ezektől megijedni. Ezeket elmossa a víz. Mindenki építse a bárkát, ahol tudja, készüljön az isteni ítéletre, küzdjön a nácizmus és a fasizmus ellen, mentse a maga, a családja és mások életét, amikor eljön az ideje.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (51 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +81 ( 91 szavazatból)
Bartus László: Lélektani határ, 4.6 out of 5 based on 51 ratings

  • Hozzászólások(81)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

81 Reader’s Comments

  1. nagyon erős gondolatok. sajnos igazak is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  2. Én is erre a következtetésre jutottam.
    Ehhez képest csodálkoztam azon, amit a Republikon intézet vezetője mondott ma reggel a Klubrádióban. Amiket elmondott a gazdasági liberalizmusról, az mind nagyon szép, én is így gondolom, de hogy 2014-től itt valami jó irányú váltásra lehetne számítani… Vagy én vagyok vak, vagy ő, de valami nem stimmel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  3. Azt hiszem tényleg itt a végidő Magyarország számára. Ezt a kormányt a jobboldallal együtt el kell törölni. Ha viszont a magyaroknak ez kell, akkor minden másként gondolkodó épeszű meneküljön az országból. A Naci magyarországra nincs szüksége a világnak. Ezt a fajta magyarországot ki kell írtani a föld színéről. Ez már egyszer majdnem megtörtént, akkor is a fasiszták voltak az okai. Most sem lesz másképpen, csak a szerencsételen butyta áldozatokat sajnálom. Amikor lehetett volna szót emelni akkor hallgattak, most már késő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (28 szavazatból)
  4. az én verzióm szerint ez nagyon pontosan ki volt számítva. igen, elérkeztünk a lélektani határhoz. az első halott után pedig kihirdettetik a szükségállapot. azt gondolom, orbán, ez a nem okos, de nagyon dörzsölt falusi suttyó erre játszik. úgy gondolja, kézben tudja tartani az eseményeket, akárcsak a kapanyelet. innen nézve úgy látszik, elszámította magát. ezeket már nem lehet megállítani. vagy ha igen, csak nagyon durván. épp a minap panaszkodtam, milyen eseménytelen, szürke és unalmas volt a gyerek- és fiatalkorom. na, akkor most felnőttként megkaphatom, amiről szüleim, nagyszüleim csak suttogva mertek beszélni. fortélyos félelem igazgat. mert annyira azért vettem a kezembe a történelemkönyveket, hogy az inga ide-oda jár. a nácikat a szélsőbal fogja leverni. és ott se lesz kímélet. ne legyen félreértés: valaki tapossa már bele ezeket a fasiszta tetveket a mocsárba – de lehetőleg úgy, hogy utána is élhető maradjon az ország.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (38 szavazatból)
  5. na most már tessék eldönteni, hogy van-e még jogállam vagy nincs, fasiszta diktatúrában élünk-e (eddig az jött le a bartus-cikkekből), vagy az majd csak most jön. kis következetességet, ha szabad kérnem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -12 (22 szavazatból)
  6. A liberális idióta, vagy van idióta ember?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. Nem vagyok zsidó, vagy mégis? :(((((((((((((((((((((((
    “Akiért a harang szól” E. Hemingway

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  8. kevin
    Magyarország sosem volt jogállam.
    2 évvel ezelőttig voltak törekvések 90 óta a jogállam kiépítésére – nem jött be. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  9. Gonoszka
    Már megint a militarista feled kerekedett felül. Majd ismét rád fogják, hogy milyen agresszív vagy.:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  10. miezittenkérem?

    Laci, vitatkozni szeretnék, vagy tiltakozni, de sajnos nem tehetem, mert igazad van. Nagyjából a 2002-ben Orbán által elvesztett választás óta épül ez a szellemi alapokra felépített rendszer a történelmi “keresztény” egyházak támogatásával. Amikor “elindultam szép hazámbúl”, még nem volt látható ez a hatalom a fizikai világban, de már tapintható volt. És egyre több ember szánja oda magát, hogy kiszolgálja ezt a hatalmasságot, látszik, hogy ez az ország soha nem tért meg a nácizmusból, szemben Európa többi részével.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  11. Pillanatnyilag nem csak én mondom, hogy Orbánt el kell távolítani. Már régebb óta az ország érdeke is ezt kívánja, nem csak az őt utálók szándéka.
    Hónapok óta következetesen mondom, hogy Orbán eltávolítására más út nem lesz, csak az erő. Senkikből többszörös gyűrűt vont maga köré, akik körömszakadtáig védik őt, mert általa látják biztosítva szabadrablásukat.
    Ezért nem elég csak Orbánt eltávolítani. Na, írtam már eleget. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  12. Jobb egyszer látni, mint százszor hallani róla:
    http://3.bp.blogspot.com/-A7EoaJEmblM/T822JH8Hj4I/AAAAAAAADa0/GPLA8zp4ukk/s1600/Hitler-narancs.jpg
    kevin
    - a határon állva elég nehéz eldönteni, hogy éppen hol is tartunk.de a haladás iránya világos. Világos?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  13. Bartus úr. Remek írás.
    Arra is gondolnunk kell, hogy esetleg Orbán tervei szerint alakulnak a dolgok. Pontosan kontrollálja az eseményeket. Az ő érdeke a félelem keltés. Aki egyetért vele és rendszerével az jó, aki nem az ne is merjen lázadni. Azzal tisztában kell lennünk, hogy szerintem a magyarok 70%-a antiszemita,rasszista, mint a kelet európaik többsége. Nem véletlen, hogy Kádár idejében erősen elnyomták a fasiszta ideológia terjedését. Kádár tisztában lehetett ezzel, és Orbán is. Számomra megdöbbentő volt ez a felismerés. Az elmúlt 4-5 év alatt az ismerőseim, kollégáim 90%-a a szélsőjobb felé hajlik, olyanok is, akik előzőleg baloldaliak voltak.

    A katolikus egyházról annyit, hogy Erdő Péter beszéde az Élet menetén egy nagy humbug volt.Sajnálatos, hogy sokan bevették. A keresztet is be lehetne tiltani, mint tiltott önkényuralmi jelképet, mert alatta talán több embert kiírtottak az évszázadok folyamán, mint a horogkereszt és a vörös csillag égisze alatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  14. Stáry Lórán.

    Következetesen halad a négymillió koldus országa az erkölcsi megsemmisülés felé. A tudós rabbi utcai megtámadásával elkezdődtek Magyarországon az utcai pogromok ideje. Kezd szétesni az ország! Emlékezzünk csak vissza Pintér belügyér szavaira: “Két hét alatt rendet teremtünk!” Hová jutottak? Hogy Pintér közeli beosztottjait, főrendőröket vádolnak korrupcióval, zsarolással. Fejétől büdösödik a hal mondják és lássunk csodát, hazánkban szóról, szóra válik valósággá a mondás. Ilyen lesz az országa ennek a pávatáncos, buggyant miniszterelnöknek és rohadt rendszerének. Addig kéne megállást parancsolni emberek, amíg nem késő !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  15. Szerencsére még vagyunk néhányan, akik nem úgy gondolkodunk, mind az az idióta és annak megbízói – egészen Orbánig felmenőleg!
    Most még megállíthatóak lennének az ilyen és ehhez hasonló BŰNCSELEKMÉNYEK, de ahhoz bizony rendőrség is kellene, nem pedig az aszfaltosig korrupt, erkölcsileg lezüllesztett rendőri horda.
    Itt akkor lesz újra rend, ha az EU és a világ akarja, mert meglátásom szerint a normális magyarság ereje ma már kevés ehhez!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  16. Laci !

    Bar tudnek ellentmondani neked , de nem tudok !

    :-((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  17. Minnél több Bartus cikket olvasok,annál jobban “elönt a méreg”arra gondolva, vajon mi ért ver engem a sors ,olyan országban ahol még lehetőségem sincs arra,hogy Bartus László kaliberü sajtoértelmiségitől tudjak tájékozódni.Mindenesetre,eddig jópár Bartus cikket kinyomtattam a gimnazista unokámnak,hogy lássa: egy valódi demokráciában helye lenne az ilyen irásoknak a nyomtatott hazai sajtóban.A lányom(gimnazista unokám annya)már előre fél,hogy milesz akkor ha képesek lesznek–márpeddig ezek képesek lesznek— érettségi tétellé tenni az ilyen Nyírő,és Wass féléket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  18. Nem túlságosan realisztikus, gyakorlatias, mondhatni utópista: “Onnan lehet megismerni, hogy megérkezett a győztes erő, hogy nem lesz hajlandó betenni a lábát sem az ATV-be, sem a Klubrádióba…” ????????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Az életben, a sakktól eltérően a MATT után is folytatódik a játszma!

    Isaac Asimov

    Nem kell megvárni hogy MATT-ot kapjunk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  20. Igen, ez lesz, Bartus Úr jól látja: először jön az ideológia, az erőszaktevők összegyűjtése, majd a tettek a táblákkal, szobrokkal, megnyilatkozásokkal, majd egy-két verés, szidalmazás, rugdosás, majd egy főember megalázása (itt tartunk most), majd agyonverés, majd gyilkosság, majd elszabadult indulatok, tömegverekedés egy tüntetésen, majd fegyverek előkerülése, majd színvallás, majd HUF bedőlése, majd államcsőd, majd rendkívüli állapot, majd káosz. Ha nem történik valami összefogás baloldalon, akkor polgáháború.
    Én már fel vagyok készülve az államcsődre, az első puskalövésnél megyek Bécsbe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  21. “…Aztán jöhet a víz…”
    .
    - Inkább az izraeli Kidon- csoportok.
    .
    Egyre inkább úgy látom, lassan indokolt lesz a bevetésük.
    .
    Mert azt azért ne feledjük, hogy a cikk kb. 200%- ban igaz, de jelenleg a világ zsidóságának van egy hatalmas protektora: Izrael, a Föld valaha létezett legerősebb államainak egyike.
    .
    Elég baj az, hogy nemsokára megérik az idő egy közvetlen, persze titkosszolgálati izraeli beavatkozásra magyarsztánban.
    .
    Mert alighanem ez már csak hónapok kérdése, ahogy a dolgok most vannak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (24 szavazatból)
  22. A lejtőn lezúduló fidesz, egy tiszteletreméltó idős emberből szimbólumot “gyártott” a legújabb-kori magyar történések szégyenére. A lélektani határ személyfüggő, van akinél ezt, már a választásokat követő héten átlépték. Az, hogy az eu-ban már egy ideje agyar-országként kezelnek és a szomszédaink már kifejezetten utálnak, minket az, érthető. Innen ez a társaság (ha valamilyen csoda következtében már csupa jót tenne) már nem tud visszatérni és emiatt buknia kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  23. “az öntelt, immorális, cinikus, anarchista-liberális romkocsmatöltelékek nagypofájú senkiházi népségét.”

    Ez egy az egyben ugyanaz a durván antiliberális, antidemokrata szöveg, amelyen a hazai nácik beszélnek, simán közölné a Kurucinfó is. Ugyanaz a hangnem, ugyanaz a felülről ledorongoló, kirekesztő, erőszakot árasztó gyűlöletbeszéd..

    Miről is beszélünk?:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (17 szavazatból)
  24. Az a baj, hogy a közvélemény nagyobbik (átvert) része a cselekményt hajlandó egyszerű zavarodott ember oktalan agressziójaként felfogni, holott ennek már a legújabb kori események nyilas-újratemetés, Horthy szobrok a tőke elleni uszítás – megágyazott. :((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  25. Semmi olyan nem történik, amit két-három évvel ezelőtt ne lehetett volna látni, és amit két-három évvel ezelőtt előre jósoltunk.
    .
    És hiába történik minden egyes lépés pontosan úgy, ahogy az várható volt, és ahogy mondtuk, hogy történni fog, a sok szerencsétlen nem hiszi, hogy a folytatás is a jövendölt lesz.
    .
    Ehhez a jövendöléshez nem kell nagy tehetség, nagy ész, nem vagyok rá büszke. Csak az idióták nem látták. Sokan vannak, igen, még a Klubrádióban is.
    .
    Például Bolgárról onnan lehet tudni, hogy idióta, hogy tegnap Schweitzer rabbi inzultusának hírére annyit tudott mondani, hogy elfogadhatatlan, hogy egy köztiszteletben álló emberrel ez történjen.
    .
    Amit egy nem idióta, viszont őszinte ember mondott volna ugyanerre, az a következő: “Ez várható volt. Egyedül azon csodálkozom, hogy ennyi idő kellett hozzá. De szépen beérett a munka.”
    .
    Meg amikor azt mondják, hogy a jobbik határolódjon el a fidesztől. Szólok, hogy a jobbik az a cigányellenes párt. Az magyar antiszemita párt neve: fidesz. És a szavazói is döntő többségben antiszemiták.
    .
    Ez az, amit 2002 óta tudni lehet, és aki mást állít, az agyhalott. Ami a közszereplők esetén háromszoros bűn.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  26. Bubu64:
    “Számomra megdöbbentő volt ez a felismerés. Az elmúlt 4-5 év alatt az ismerőseim, kollégáim 90%-a a szélsőjobb felé hajlik, olyanok is, akik előzőleg baloldaliak voltak.”
    Csodálod? Jobbik nagyon szépen felépítette a propagandáját, a létező cigány problémára kihegyezve, amit ha nem is ismer el mindenki, de létezik.
    S amíg más pártok [főként nem szélsőjobbos] nem kezdenek el foglalkozni a problémával, addig a Jobbik féligazságokkal képes lesz hülyíteni a tömegeket.
    Ez szerintem inkább a magyar pártok töketlenségének köszönhető, mint sem igaz az, hogy a magyar rasszista stb…. a rasszista is valamiért rasszista lesz, nem úgy születik az ember.
    Kalapom rá, ha nem lenne cigánybünözés, akkor a jobbik propaganda nem érne célba, és nem is mozgósítana tömegeket.
    Tudom ezzel most nem leszek népszerű, de szerintem a problémák elmismásolása itt a fő gond, és ez minden rossznak az eredője.

    Két ideillő kommentet had idézzek:
    -”A mi problémánk, hogy sajnos átkozottul szeretjük ha hülyítenek minket. Ez nem is csoda, az idõsebb generáció ebben nõtt fel és nem tudja “fiainak” megmutatni, mi volna a követendõ út. Az új, a rendszerváltó generáció, pedig megízlelvén a hatalom mámorát, minden képzeletet felülmúló néphülyítést produkál. Sajnos. Ès vezérünk doktori címet kaphatna, ha errõl írna egy disszertációt…”

    -”Magyarország a globális világban, de itt Közép-Európában is egy korszerűtlen, felkészületlen, versenyképtelen, hogy ne mondjam, beteg társadalom és gazdaság, körvonalazta néhány hónappal ezelőtt a BÉT volt elnöke a hazai kórtünetet, mely kijelentés nagy meglepetésemre, visszhang nélkül maradt.
    A tartalmatlan pofázás, siránkozás, a mindig, minden helyzetben másra mutogatás országa vagyunk! Ezen az összképen az sem segít, illetve árnyal sokat, ha előszeretettel hivatkozunk volt és elismert szellemi nagyságokra, mint cikkíró is utal rá, akik nagyot és maradandót alkottak új hazájukban, de sajnos nem közvetlenül kis hazánk üdvére, hasznára és épülésére fordíthatták! Ugyanis ezt itthon nem tehették volna meg, mert itthon, korokon, évszázadokon átívelve mindig egy „áldásos középszer” uralkodik, mely „középszer”minden politikai, kulturális és gazdasági intézmény, tudományos és kutató műhely élén regnál, kíméletlenül elnyom, eltapos minden új gondolatot és kezdeményezést, ami előre vinné, megreformálná, jobbítaná a mindenkori állapotokat!
    „A maradók többsége pedig követi azt, aki a könnyebb utat ígéri neki, a langyos vizet, a másokra mutogatást, esetleg egy kis lázongást.”- írja cikkíró, mely megállapítással egyetértek azzal a pontosítással, hogy ezen belül is van a társadalomnak egy masszív ostoba alja, melyre az orbáni politika hosszú évek óta épít, láthatóan sikerrel!
    Imádjuk magunkat szabadságharcos nemzetnek is beállítani, lásd az orbáni „szófosásokat”, de a valós történelmi helyzet valahogy nem ezt tükrözi, illetve amennyiben igen, az minden esetben alapos „zakóval” végződött! „Zakóval”, mert a mindenkori regnáló uralkodó osztály soha nem mérte fel reálisan az akkori politikai, hadi helyzetet, de a várható és meglevő szövetségesek körét sem! Alapvetően ezért végződött és végződik minden magyar „szabadságharc” méretes „zakóval”! Az már csak a dolog pikantériája, hogy miért jó az, ha egy nép méretes vereségeit állítja nemzeti ünnepnek?! Valószínűleg ez olyan felemelő és magasztos, simogatja vérző, fájó lelkünket!?
    Bármilyen paradox, Magyarország aranykora nem az Árpádházi-királyok korában volt, bár államalapítási, országegyesítési munkájuk elvitathatatlan, hanem az Anjou királyok és Luxemburgi Zsigmond idejében, majd ezt követően talán a Hunyadiak fél évszázada következett még, amit valamelyest tartós sikerként könyvelhetünk el hazánk történelmében. Ekkor joggal félték hazánkat az európai nemzetek, tartottak félelmetes hadseregünktől! Nagy és erős volt Magyarország!
    Azóta, kisebb-nagyobb megszakításokkal, apróbb sikerekkel, csak vergődik az ország! Hol a török, hol az osztrák, hol az újkori hatalmak csatolnak csatlósaik közé!
    Valahol itt tartunk most is félúton valamely -isztáni és a modern európai út között hezitálva és vergődve! Úgy tűnik, az –isztáni út felé menetelünk kitartóan, mert az a bizonyos, fent említett masszív tömeg nagyon szereti, ha nem neki kell gondolkodnia, nem neki kell a sorsát meghatároznia és magáról gondoskodnia, hanem ott, „odafenn” majd megmondják, mi a jó és mi a rossz! Látható, hogy ezt a megoldást a jelenleg regnáló hatalom és annak „eszement” feje is nagyon szereti!
    Szegény hazám, Magyarország!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  27. janos444:
    .
    “…Ugyanaz a hangnem…stb”
    .
    - Egy eszeveszett őrültnek nem fogod tudni szépen, liberálisan elmagyarázni, hogy ő egy eszeveszett őrült, szép szóval pedig ezekre végképp nem lehet hatni.
    .
    Nyilasokkal, és egyéb deformált lelki és/ vagy testi korcsokkal szemben csak egyféle hangnem, egyféle bánásmód létezik.
    .
    Az, amit magyarsztánban senkitől sem remélhet senki.
    .
    A Kidontól igen, de azok még nem avatkoznak be, azok még megvárják, míg vér folyik, és nem egy- két magányos áldozat vére. De nemsokára alighanem eljön ennek is az ideje.
    .
    Itt tartunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  28. Nem tudom a történelem mennyire ismétli önmagát, eddig minden a klasszikus forgatókönyv szerint zajlik, de vajon tényleg ez ugyanaz az Európa-e, tényleg minden ugyanúgy fog végbemenni ismét, vagy Európa már immúnissá vált és képes lesz idejében leszámolni a feléledő antiszemitizmussal és fasizmussal?
    -

    “…………és nemsokára meglesz az első zsidó halott. Minden pontosan úgy zajlik, ahogyan azt az Orbán-rendszer kezdetén megírtuk.”
    -
    Hát nem tudom. Csak zsidó halottai lesznek ennek a játszmának? Most nem csak arra gondolok, hogy ki ki saját célja szerint zsidót kiálthat majd a nem zsidó honfitársára is és leöleti, mert egyszerűen nem szereti, mert az megengedhetett magának egy drágább ruhát vagy karórát, vagy egyszerűen csak rendes volt vele, pénzt kölcsönzött neki, és most egyszerűbb zsidót kiáltani rá és leöletni a nácikkal, nehogy meg kelljen adni a pénzt.

    Arra is gondolok ill. felmerült bennem, hogy ha a magyar nemzet nem számol le azonnal ezzel a tendenciával, (hacsak nem túl késő már is) akkor várhatóan kintről érkeznek fegyveres “segítők ill. békefenntartók” és ők veszik kezükbe a magyar nép jövőjét. Azt nem fogják megköszönni.
    -
    Valószínű, hogy az eddigi események nem kerülték el a szomszédos országok, az európai hatalmak, és természetesen az oroszok figyelmét, és már tervezik a lépéseket, esetleg csak az események eszkalálódására várnak. Egyetlen dolog, nekik egymással kell kiegyezni, hogy a fasiszta Magyarországgal való leszámolás egyikük érdekeit se sértse. Ha le kell számolni egy fasizálódó Magyarországgal, egyszerűbb lesz nekik ledobni egy atombombát, mint katonákat kivezérelni és életüket ontani. Nem akarok nagyon pesszimista lenni, én sem tudom, hogyan végződik majd ez a játszma, nem vagyok Nostradamus szeme talán még történhet valami kedvező fordulat, de én személy szerint úgy érzem, Magyarország egy nagy hajó a tengeren amely már oldalra borul, és bár még nem állt fejre de már átfordult a súlypontján, a tisztek és a matrózok, pedig már nem csak az arany evőeszközöket, a nyugágyakat, az értékeket lopják, de már a parancsnoki híd irányító komputerét, a motor alkatrészeit és a hajócsavart is.

    Nem tudom mi lesz a vége, józan ésszel nem tudom mit lehet remélni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  29. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy hozzászóljak-e az íráshoz!

    Maximálisan elítélem a rasszizmust!
    Magyarországon éllek, nyitott szemmel járok, látom, és a bőrömön érzem a sötét oldalt táplátó tetteket.
    Magyar nép nem rasszistább más nemzeteknél!! A Magyar nép elkeseredett, megnyomorított, kifosztott nép! A Magyar emberek napi megélhetéssel küszködnek! A házaikat, értékeiket veszik el a bankok állami segítséggel!!!
    Aki nem tanult meg lopni, hazudni, csalni az vagy nyomorog, napról napra él, vagy menekül az országból!!
    Aki megtanul lopni csalni hazudni az éli világát és röhög a markéba!!!
    És ezt az elkeseredettséget használják, a szélsőségesek!! Ez csak a zavarosba halászó politikusoknak és a hozzájuk tapadó gazdasági hiénáknak kedvez!!
    És ez folyik szegény megnyomorított Országomba már 10-15 éve!!
    És itt térnék rá a cikkre!! Sajnos a Bartus László cikkében sok igazság van, DE Többet árt a cikke, mint használ, mivel az írásából süt a Magyarellenesség!!!!! Megértem a felháborodását, de az általánosítás, a Magyarok elitillése, épp olyan rasszizmus, mint ha egy vallást, támadnak!!!!
    Na az ilyen cikkek a csemegéi a szélsőjobboldalnak, ilyen cikkekkel tudják az embereket befolyásolni, hergelni!!
    Bartus Úr, Kérem, Sőt Könyörgök, ön ne szítsa a tűzet, legyen tárgyilagos!
    Ne a sértődés szemüvegén keresztül nézze a Magyar Embereket!!!!

    Vannak gonosz emberek, fajra, felekezetre tekintet nélkül!!
    És vannak értelmes, gondolkodó a rasszizmus mindenféle megnyilvánulását elítélő emberek!! Úgy a zsidók, a keresztények, valamint felezettektől független emberek között!!
    Önnek szerintem többet érne a szava, ha általánosítás helyett a tényleges bűnösöket állítaná pellengérre!!
    Akik között ott a teljes politikai “elitünk”, az utóbbi 15-20 évben multimilliárdossá vállt rablók!! És Ők minden felekezet, népcsoport tagjait képviselik!!!

    Akik ezt tették szegény sokat szenvedett Magyarországgal a Magyar néppel!!
    Ja és a lényeg, nem ideológiai céllal teszik!! Ezt csak azok hiszik el akik maguk is idealizálhatók!! A céljuk nem más, csak az, hogy még többet lophassanak!! A Népet teljesen kizsigereljék, rabszolga sorba taszítsák!!

    Aki ezt átlátja és hangot ad ennek, az tesz a legtöbbet a rasszizmus ellen!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  30. “Csodálod? Jobbik nagyon szépen felépítette a propagandáját, a létező cigány problémára kihegyezve, amit ha nem is ismer el mindenki, de létezik.”
    .
    Milyen Jobbik?
    .
    MDF: Csurka, skinheadek, Horthy
    orbán: a titkosszolgálat szerint már egyetemista korában antiszemita
    fidesz: bankárok (zsidók) ellen kampányol, main kampfból dolgozik

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  31. Kedves Laci!
    «…ha Orbán a maradék tényleges hatalmával nem lép fel a nácizmus visszaszorítása érdekében.»
    Csak tudnam, hogy miböl gondolod, hogy orban az echte zsidogyülö majd fellép. Nyilvan költöi kétdés. Elmesélte a publikumnak a «pavatanc taktikajat» , ezek utan még kérdés? A kis furfangosch agyalékelt idiotatol aztan semmit nem varok.

    «Onnan lehet megismerni, hogy megérkezett a győztes erő, hogy nem lesz hajlandó betenni a lábát sem az ATV-be, sem a Klubrádióba, ha addig az kegyelemkenyéren él még majd, és sorolhatnánk még a listát, hanem ezeket ignorálva lerúgja magáról a becsontosodott, számító liberális megmondó emberek kontrollját. Sutba vágja az öntelt, immorális, cinikus, anarchista-liberális romkocsmatöltelékek nagypofájú senkiházi népségét. Ezt az erőt repesve várjuk.»

    Ez viszont szivem szerint volt. De te is én is ezt külhonbol (mar nem lehet hasznalni a külföld kifejezést) mondjuk.
    Sokszor nem értem az otthoni demokratakat. Sokszor kifejtettek olyan elméleteket, hogy a jobbikkal össze kell fogni és a «demokratikus» valasztasokkor majd szépen elengedjük egymas kezét, és mindenki a megy tovabb a maga utjan,… (sic) meg efféléket. Elveszitettem a fonalat, ezt nem tudom követni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  32. Eagle:
    .
    “…ha a magyar nemzet nem számol le azonnal ezzel a tendenciával, (hacsak nem túl késő már is) akkor várhatóan kintről érkeznek fegyveres “segítők ill. békefenntartók” és ők veszik kezükbe a magyar nép jövőjét. Azt nem fogják megköszönni…”
    .
    - Az biztos… de azért ne túlozzunk, atomozás nem lesz, ne hülyéskedj már… ahhoz azért valamivel komolyabb baj kellene, mint egy koszfészek státusba süllyedt, jelentéktelen, erőtlen közép- kelet európai fasiszta diktatúra…
    .
    A “külföldi beavatkozás” szerintem abban fog kimerülni, amit én írtam… jóllehet, az is rémes, hogy egyáltalán ennek a gondolata is felmerülhet, olyan a helyzet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  33. Maeldron! Hja , a «létezö cigany probléma» … Szerintem a magyarokkal van probléma, éspedig létezö. Van aki a jég hatan is megél, van aki meg csak a sz@rt kavarja,és aztan bele is lép.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  34. Eldrad
    2012. június 6. szerda
    13:41

    Persze tudom az A bomba túlzásnak hat, tudtam amikor leírtam , hogy ez nem marad majd szó nélkül, de nézd meg kik irányítják a világot, ha tábornokok kezébe kerül , őket semmi nem érdekli ők csak mennek előre a procedúrával a katonai forgatókönyv szerint, és hidd el ha tábornokok kezébe kerül, bármi megtörténhet.
    -
    Nem mond ellent annak amit te írtál. Most magyar ügy, de ahogy mondtam, egyes folyamatok nem lokalizálhatóak, sok a kiváró, és ahogy bárki elsőnek beavatkozik, ahogyan te is felvázoltál egy lehetőséget, ütközni kezdnek az össz. európai és nem csak európai érdekek egy ilyen túlfeszített gazdasági és politikai esetben amikor az EU is átmegy kötéltáncosba. Egy beavatkozást senki nem hagyhat szó nélkül és elindul a lavina. hidd le, ha nem is atom, de a legőrültebb dolog is megtörténhet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. Kettős beszéd, páva tánc (hazudozás, hülyének nézés, beetetés, stb.), erről szól Popper Péter mondása:
    Akiben zűrzavar van, zűrzavart hoz létre a környezetében.
    Teljesen zűrzavaros minden, olyan törvényeket hoznak, hogy még a tinta meg sem száradt rajtuk, már módosítják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  36. Eagle:
    .
    - Ne aggódj, egy koszfészek miatt semmiféle lavina nem indul el sehol.
    .
    “…nézd meg kik irányítják a világot…”
    .
    - Látom, és ez garancia, hogy állam állam ellen NEM FOG nuke-t bevetni (kivéve iránt, ha hagyják odáig jutni, de az meg nem “világvezető”).
    .
    Szóval, legalább ne láss annál nagyobb rémeke, amik amúgy is vannak.
    .
    Mert vannak… ez önmagában elég baj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  37. janos444
    2012. június 6. szerda
    13:01
    Igen. Van, amikor nem tetszik a tükörkép, de attól még létezik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  38. Maeldron:
    nem értek veled egyet, ugyanis Csurka idejében mekkora népszerűsége volt a szélsőjobbnak?:-)
    Kár elvitatni, de a Vona vezette Jobbik a féligazságaival nagyon is ügyesen nagy tömegeket képes hülyíteni, manipulálni, ha ezt nem képesek belátni ott fent, akkor bizony két év és egy Jobbik kormány nem is olyan elképzelhetetlen mint azt most gondoljuk.

    Mivel Magyarország NATO tag, ezek után ki avatkozna be itt és mibe?
    Ukrajnában, Fehéroroszországban sincsenek békefenntartók.
    De beszélhetnénk akár a Moldovai helyzetről, ott se avatkozott be külsős erő.
    Ha itt Európa vagy peremén ilyen történne, annak beláthatatlan következményei lennének, ilyet jelenleg szerintem senki nem hajlandó bevállalni itt a térségben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  39. Eldrad
    2012. június 6. szerda
    13:57

    Igen , valószínű, hogy rémeket látok néha, de egyben tapasztalat is. Sokszor láttam semmi, jelentéktelen dolgokat a végletekig elmérgesedni, ha idejében nem kezelték.
    -
    Mindenesetre szívből remélem, hogy neked lesz igazad, csak borús napom volt és én látok rémeket, és szívből remélem, hogy gyors kezeléssel valahogy ez a folyamat megállítható időben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  40. janos444
    2012. június 6. szerda
    13:01
    Tökéletesen egyetértek veled! Ilyen szövegek a szélső jobbosoktól és a szélső balosoktól hangzanak el a liberálisok lejáratására.
    Ez valóban kirekesztő és már a gyűlöletbeszéd kategóriájába tartozik.Semmiképpen sem tekinthető demokratikus felfogásnak.
    Mit is várunk ezekután a liberális értelmiségtől, vagy úgy általában a liberális polgároktól?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  41. @Eldrad, Bubu: lehet, hogy nehéz, de tessék szíves észrevenni: ez a durván agresszív, fölényeskedő és kirekesztő hang nem a náciknak, vagy a nyilasoknak szól, nem őket ítéli el, hanem ugyanazoknak, akiket a nácik is gyűlölnek, akiket a Kurucinfóban pontosan ugyanilyen hangon átkoznak, szinte szóról-szóra: a liberálisoknak. Még a jelzők is hasonlók. Szinte csak a zsidózás hiányzik .És külön Bubunak: hol itt a “tükör”? Ez egyszerű minősítgetés: nyers verbális agresszió, amely a gyűlöletbeszéd strukturális elemeiből épül fel.
    A cikk jelentős részével – szomorúan – egyet kell értenem.. Sajnos azonban ez a hang, a gyűlöletbeszéd hitelteleníti a szerzőt.
    Kár.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  42. Előbb a cigányok, majd a zsidók. Az előjelekből ítélve a következő célpont a liberálisok lesznek. ( A cikk tartalmával én is egyetértek, csak ne lenne benne a liberálisok elleni gyűlölet. Magyarországnak most összefogásra lenne szüksége, de kivel? A Jobbikkal kokettáló Szolidaritással, LMP-vel, esetleg azokkal akik elítélnek meggyőződésem miatt?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  43. anonyme, és ez a szöveg nem a liberalisok ejaratasa? :

    «Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt a kollegákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, húzzatok már a picsába ezzel! Gyerünk előre! Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?»

    Persze a kontextus kûlônbözik ugyan, de ime egy politikus, aki kilép a szerepéböl, és egy ujsagiro, aki szintén kilép a tavolsagtarto finomkodasbol. Ez nem tetszik. De az igazi kérdés az, hogy MIÉRT ?
    És miért van az, hogy egyesek , mint Gyurcsany (legalabbis ebben a beszédben) és Bartus mar nem birja cérnaval? MIÉRT? Csak ugy ok nélkül?? Ami öket zavarja, az minket miért nem?
    Bizonyos dolgokat csak bizonyos formaban lehet csak elöadni, különben az mar nem ugyanaz. Ha Kalman Olga szerkesztené az Amerikai Népszavat, vagy ne adj isten, Bolgar az egézen mas lenne.
    Ha valaki nem simul be, azt kivetik. Bartus erre reagal itt. Engem ez ebben a konkrét esetben nem zavar, hanem az annal inkabb, amiröl itt szo van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  44. szerencsére nincs mitől félni: http://hvg.hu/itthon/20120606_kormany_schweitzer_jozsef

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  45. Hányan vagyunk itt? Ötvenen, hatvanan akik pufogtatunk. A legújabb felmérések szerint Magyarország lakosságának 69%-a gyűlöli a cigányokat, a zsidókat vagy bárki idegent. Ha figyelembe vesszük a hibahatárokat, akkor is borzalmas nagy hányad. Igen, minimum hat millió, úgymond honfitársunk, aktívan részt venne a pogromban vagy legalábbis jóváhagyólag félrenézne. Ezt már nem lehet csak úgy, figyelmen kívül hagyni. Igaza van Bartus Lászlónak, a nagyon gyenge és erkölcsi válságba levő baloldal és liberális társaik csak asszisztálnak ( sajnos nagy részben nekik köszönhető) a náciknak. Ekkora tömeget nem lehet már demokratikus módszerekkel agymosásnak alávetni. Itt már kevés az ország és ha így megy tovább Európa is. Egy világháború kellett hogy a németek felébredjenek. Igenis a 80% éltette és istenítette a vezetőt.
    Én, úgy érzem, hogy Magyarországon már átléptek a Rubiconon. Lásd az utóbbi hónapok történéseit, lásd a kormány ( Orbán és Kővér) tettleges és cinkos hozzájárulást stb. Természetesen ez magán véleményem nincs nálam a bölcsek köve. Sajnos akiket majd a vágóhídra visznek, még mindig hülyítik a saját talpnyalóik (Köves Slomó, Farkas Flórián és társaik), ez így volt a múltba is, így van most is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  46. Krizsak
    Igen, azért veszélyesek ezek az ideológiák, mert van valóságtartalmuk és alapjuk. Az adott párt, mint régebben a MIÉP és most a Jobbik, valamint a még szélsőségesebb elemek nem mondják el, hogy mi a problémák gyökere és a megoldást a társadalmi gondokra is radikális módon képzelik el. Orbán is ezt csinálta, egy közigénynek felelt meg, amikor a rokkantak nyugdíjáról ill. a munkanélküli segélyről volt szó. Az ostobábbja akkor döbben rá, amikor munkanélküli lesz, vagy levágják a lábát, hogy nem is olyan jó ez, az Orbán.A magyarnak(tisztelet a kivételnek), pedig jó, hogy nem kell agyalni, megmondják a tutit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  47. Kedves janos44,

    Ön téved, akikről én beszélek, az a liberális értelmiségnek és sajtónak az a része, amelynek köze nincs a klasszikus liberalizmushoz, a szabadságot nem az áldozat vagy a célpont szabadságaként értelmezi, hanem azok szabadságát védi, akik az ártatlanokra támadnak. Ők azok, akik hülyézik ma is azokat, akik a valós veszélyre figyelmeztetnek, ők azok, akik a náci beszéd fanatikus védelmezői, akik a demokráciát akkor látják erősnek, ha abban minél több a náci. Ők azok, akik maguk közül is kirekesztik azokat, akik merik a náci veszélyre felhívni a figyelmet.
    Önt a “liberális” kifejezés téveszti meg, mert azt gondolja, hogy mindenki liberális, aki annak mondja magát. És Ön úgy gondolja, hogy “liberálisok” között csak jók vannak, hogy a “liberálisok” egységesek, és őket minden kritikával szemben egységesen meg kell védeni. Aki liberálist bírál, az már kirekesztő, náci, gyűlölködő, egyenlő a kuruc.info-val. Ön nagyot téved. Akikről én beszélek, azok sokat tettek azért, hogy a nácizmus és az antiszemitizmus idáig jusson. Az ostobaságuk az antiszemiták malmára hajtotta a vizet. És kérem, ne zsidózzon itt, ha lehet, mert én nem tartom nyilván senki vallását és származását, és honnan veszi, hogy minden liberális zsidó? Az antiszemiták ellen beszélek, nem fogok itt zsidózni, csak nem képzeli. Fogalmam sincs ilyen szempontból azokról az emberekről, akik például velem és másokkal szemben is, felemelték a szavukat a nácibeszéd mellett, ledimirovoztak engem, mert megkérdőjeleztem, hogy a nácik minél nagyobb szabadsága adná a demokrácia erejét. Ezek ostoba fajankók, akik minősíthetetlen hangon mocskoltak mindenkit, aki a nácibeszéd ellen felemelte a szavát. És itt tartunk. Nemcsak a szélsőjobb a felelős, hanem azok a cinikusok, anarchisták, ultraliberálisok is, akik védték a nácik jogait a potenciális áldozatok jogaival szemben, és akik a mai napig tagadják az Orbán-rendszer természetét, hogy ne kelljen fellépni az ellen, és ne kelljen abból következtetéseket levonni. Ezek az emberek addig hülyézhetnek, amíg meg nem áll mellettük három náci. Ezeket egy megtisztulás el fogja söpörni a nyilvánosságból és a közéletből, mert útjában állnak az igazságnak és a szabadságnak. Nem kell ezen vitatkoznunk, majd meglátja, hogy így lesz, és nem azért, mert én vagy más ezt akarja, hanem azért, mert ez a dolgok természete.
    Azt gondolom, hogy az én hitelemet növeli, hogy a hazugságokra egyformán reagálok, függetlenül attól, ki mondja és miért.
    Ön azt írja, hogy a cikk lényegi mondanivalójával, vagyis az általam kifejtett gondolatokkal egyetért. Csakhogy ezekeért a gondolatokért, amelyekkel Ön egyetért, engem elmebetegnek, idiótának neveznek azok a liberálisok, akik olyan durva jelzőket nácikra még nem alkalmaztak, mint amilyeneket rám és más kollégáimra, akik hasonló véleményen vannak, mint én. Ez azt jelenti, hogy azok, akiket Ön véd, azok Önt is idiótának és elmebetegnek tartják, ha egyetért velem.
    Végezetül: én itt nem minden liberálist, és pláne nem a “liberalizmust” támadom, hanem egyes közvéleményformálókat, akik “liberálisnak” mondják magukat, de valójában nem azok, mert a liberalizmus nem a szélsőségesek, a nácik korlátlan szabadsága, hanem az ő verbális és egyéb agressziójuktól való szabadságot jelenti. Tehát, amikor én ellenük felemelem a szavamat, akkor a liberalizmust védem ezektől az emberektől. Más részük pedig ma is azt mondja, hogy demokrácia van. Nem is hiszem el, hogy ők írnak újságot és beszélnek a rádióban, szerintem valami régi felvételt közvetítenek a hangjukkal és valami hasonmásuk írja azt, amit évekkel ezelőtt írtak, amelyek már régen nem érvényesek. Az ő korrupt szövegeik ugyancsak melegágyai a nácik előretörésének. Én róluk beszélek. Vagy ne vegyem észre, hogy “liberalizmus” címén ezek miket beszélnek, és az antifasisztákat hülyézik, elmebetegnek nevezik? Nem olvas, nem hallgat ballib sajtót?
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  48. A jelenség jól ismert még Hitler hatalomrajutásának idejéből :
    A korabeli német nagytőkének választania kellett a két rossz közül :
    1 Kommunisták ( Eléggé erős volt a huszas években a Német Kommunista Párt )
    2 Német Nemzetiszocialista Párt ( Nácik )
    -
    Ők a ” kisebbik rosszat ” választották , átírva ezzel a Marx szerint megjósolt és minden korabeli normális ember szerint elvárható történelmet miszerint ott fog győzni a kummunista eszme ahol a legöntudatosabb a munkásosztály : Angliában vagy Németországban.
    ( Azóta is vergődés van. Minden kezdődik előlről.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  49. Janos444
    A tükör a stílus maga, amit Bartus úr tart a ma Magyarországon ismert jobboldal felé. Tükrözi a viszonyokat és jobboldal stílusát. Hatás-ellenhatás törvénye. Még mindig finom stílusban ír Bayerhez és társaihoz képest. Régebben én sem értettem egyet ezzel a kommunikációval, de sajnos a kulturált viselkedés csak normális társadalmi viszonyok között létezhet. A háborúban minden szabály felborul. Ez már háború. Verbális egyenlőre. Gazdasági, társadalmi és ideológiai.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  50. janos444:
    Előbb hallgassad meg Fodor Gábor és tsai ostoba öntelt szócséplését , aztán nyilatkozz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos