Lakitelek – A miniszterelnök-helyettes szerint a magyar nemzet csak akkor tud fennmaradni, ha nemcsak az anyaországi, hanem az egyetemes magyarságot is sikerül megerősíteni. Semjén Zsolt a Lakiteleki Népfőiskola Szent-Györgyi Albert Kollégiumának több száz hallgatója előtt kedden azt mondta: „az a küldetésünk, hogy megharcoljunk minden magyarért”.
.
Olyan nemzetpolitikát kell folytatni, amely az egyetemes magyarság megmaradását teszi lehetővé szerte a nagyvilágban – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus.
.
„A magyarság egy és oszthatatlan mint nemzet, de történelmi okokból kifolyólag, megkockáztatom a mondatot, hogy világnemzet lett, hiszen a világ minden részén élnek magyarok”, tette hozzá Semjén Zsolt.
.
Közlése szerint akkor lehet sikeres és eredményes nemzetpolitikát folytatni, ha Magyarország sikeres és erős, gazdaságilag, kulturálisan, öntudatában, nemzetközi súlyában mérve erős ország.
.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a keresztény emberképből kiindulva elkerülhető két szélsőség, a kozmopolitizmus és a sovinizmus. Szerinte az előbbi „nem értékeli a nemzeti létet”, az utóbbi viszont a „nemzet vélt életjoga alapján tagadja más nemzeteknek a létezéshez való jogát”.
.
Semjén Zsolt azt mondta, hogy a magyar nemzet Szent István óta nemcsak kultúrnemzet, hanem közjogi nemzet is, amelyet a közjog „acélabroncsa” akkor is egyben tartott, amikor politikai okokból és a történelem viharaiból következően pusztán a kulturális nemzet szétesett volna. „Ezt fejezi ki egyébként a Szent Koronához való kötődés” tette hozzá.
.
Semjén Zsolt a kormány egyik sikertörténetének nevezte, hogy eddig 290 ezer honosítási kérelem érkezett, és a kérelmezők közül már csaknem 200 ezren letették a magyar állampolgársági esküt. Remény van arra, hogy a ciklus végére eléri a félmilliót a honosított állampolgárok száma – mondta a miniszterelnök-helyettes.









Hülye!
Mit szívhat ez, hogy ilyen faszányosat tud böfögni? :))
A szép csont-fehér öltönyében Torgyán doktort idézi.
Helyben vagyunk!
A horgony működik.
Már 200 000 magyar letette a “hűségesküt”.
Mi lesz itt még 2014-ig. Szerintem, ha így folytatják, nem is kell itthoni szavazat a győzelemhez.
Na erre varrjatok gombot “demokratikus ellenzék”!
Vazze!
Oszthatatlan? Két ellenséges táborra szakadt nemzet? Ennél jobban ellenséges az egyik a másikkal csak polgárháborúban lehetne v,agy valós (nem budis) forradalomban.
Hát, Semjénről elhiszem, hogy oda van kötözve a koronához, és nem lát ki alóla. Egyébként a rómkatok szerint nem blaszfémia tárgyat “szentesíteni? Mert nekem már a testrész is elég gáz (szentjobb).
Már 200 000 magyar letette a hüségesküt.
És hány ezer készül letenni az esküt hogy nem akar visszajönni
az Orbánisztánba,és szégyeli hogy magyar.
“Keresztény Demokraták” – már itt az első ellentmondás.
Vagy hithű keresztény, vagy demokrata. Mert úgyebár a keresztény egyházak egyike sem demokrata, hisze a vallás legfőbb főpapja (a római katolikusoknál a Pápa) vallási kérdésekben tévedhetetlen, a többinek pedig úgy kell elhinni!
Semjén Saulus, de bármerre menjen is az is marad, soha nem változik Paulus-sá!
“Semjén Zsolt azt mondta, hogy a magyar nemzet Szent István óta nemcsak kultúrnemzet, hanem közjogi nemzet is, amelyet a közjog „acélabroncsa” akkor is egyben tartott, amikor politikai okokból és a történelem viharaiból következően pusztán a kulturális nemzet szétesett volna. „Ezt fejezi ki egyébként a Szent Koronához való kötődés” tette hozzá.”
.
Semennyire nem kötődök a Szentkoronához. Azazogy kötődök hozzá mint történelmi emléktárgyhoz, amelynek kizárólag múzeumban volna szabad lenni. Kompromisszum: legyen az a múzeum egy egyházi kezelésű, fenntartású intézet, ahol a kegytárgyak a képző-és iparművészeti sajátosságaik szerint és jogán szerepelnek.
De a korona a parlamentben…
.
Szerintem azon emberek (min.) 90%-a sem kötődik semmi “szent”-hez, akik mindennapi tevékenységének köszöhetően egyáltalán eldöcög még (úgy ahogy) ez a csődtömeg.
De Semjénéknek érdekük, mit érdekük, LÉTÉRDEKÜK az, hogy időként fontosnak, és magasztos dolgokhoz közelállóknak látszódjanak.
Sokat mond rólunk (mindnyájunkról) az, hogy a jelek szerint ebből meg is lehet élni, még nem is akárhogy.
Persze amellett még hernyónak is kell lenni hozzá.
Uhhh ez a világos öltöny, meg ez a csücsöri száj valahogy hátborzongató.
Elképzelek egy estélyt, jól konzervált hatvanas, felső tízezer-beli nagyságákkal ahol a képen látható …(úr?) sikeres dzsigoló lehetne :(
Marcus Aurelius
Maffia kormány tagja hogyan másképp öltözhetne? Teljesen jogos maffiózónak maszkírozni magát.
Acélabroncs van a boroshordós, pálinkás hordón, tehát az abroncsos hasonlat is “ül”.
Ő is elszólta magát, mint anno Mikola: a lényeg a többszázezer hálás szavazó. Tényleg oda fogunk jutni, hogy minek nekünk választás, majd külföldön eldöntik, hogy mit akarunk. Utána meg azért fognak sírni az ide tévedő székelyek, felvidékiek, hogy mennyire utálja őket az a néhány még Magyarországon élő magyar, aki volt olyan kalandvágyó és bátor, hogy a hazájában mert maradni.
Ez hülye…?
Bocs de nekem volt dolgom nem egy “fajszékellyel a 80.-évek közepe óta…. -Vajon tudja az az idióta banda (ez maximum a legoptimálisabb definíció) ,hogy mit is mondanak rólunk amúgy EGYMÁS között……? Segítek :.SZÉKELY SZARTA A MAGYART…….-És ez nem vicc, -nem vagyok vulgáris,de sajnos ez az igazság…. És igen .- Lehet,hogy két év múlva MAJD ők fogják eldönteni,hogy kire is NEM akartunk itthon voksolni.. -Elég egy mézesmadzag a kolozsvári nagypapa ingyenes gyógykezeléséről ,a majdnem ingyen utazásukról hozzánk és sorolhatnám még egy tíz percig….Huh…..- Nem kapok levegőt -annyira felhúztam magam.
Hét én értem ne harcoljon. Megtiltom neki. A magyarok azért vannak szétszorodva a világban mindenfelé, mert az anyaország (már akinek az anyja) kiszipolyozza, rabságban tartja, megöli az állampolgárait.
szent István meg csak annyira szent mint a korona. A korona nem más mint az erőszakos katolizáció jelképe , hűbéri viszony a pápával, aki a romai katolikus tébolyda feje. Ezalatt a jelkép alatt a csepett sem keresztény magyarországot Ez az a takony ami miatt több száz igazi egyház ki lett rekesztve, ami miatt a katolikus hazug dogmatikák elöntik az országok és az elmebeteg emberek szajkozzák azokat anélkül hogy bele gondolnának hogy mi tis beszélnek.
Az a híres jóléti Magyarország amire ezek hivatkoznak sohasem létezett, nincs olyan ország amiről a magyar katolikusok (Mária országa), vagy a Sámánok dicsőítenek. Ez az ország ezer éve szolgaságban van, nem is annyira més országoknak szolgál hanem annak a Szolgaság szellemének akit a szent István szabadított ránk.
Kedves Tömjén Zsóti!
Kérlek, értem ne harcolj.
Köszönöm.
Lehet alairni!
http://nepszava.com/2012/05/magyarorszag/az-orszag-megnyomoritasaval-vadoljak-orbant.html
Bocsánat itten van!
http://www.peticiok.com/forum/30044/start/50#59
…hol nevelkedtek, mit es hol tanultak, mi voltunk a szuleik, mive lettek? HOL RONTOTTUK EL?
Mar kezdem azt hinni ossznepi megrontas alatt vannak ezek a politikusok.
Lehet kialakuloban egy uj szekta?
Neve: agyament ketharmados parlamentalista magyarista szentseg
Avi:
…
Nem tudom, mit szed Matolcsy-val közösen, de kár, hogy nem jár alanyi jogon az ország lakóinak. Hátha könnyebb lesz megélni, beleképzelni magunkat a fülkeforradalmat követő unortodox paradicsomba.
…
De félre a képzelgést; A Fidesz alig egy-két héttel bizonyította be, hogy nemcsak az országba, de annak határán kívüli magyarokat is teljesen hülyére veszi. Bedobott az erdélyi választásokba két fiókszervezetet azzal a céllal, hogy kitúrják az RMDSZ-t, hogy aztán ott is kézi vezérlésre lehessen kapcsolni, Budapestről megmondva nekik, mi a jó, de rábasztak, mint ahogy Szlovákiába se jutott a parlamentbe kegyeltjük.
…
Félelmetes, hogy miközben rohamos tempóval süllyedünk a balkáni életszínvonal, illetve politikai- és társadalmi szintre, az ország vezetőit semmi más nem érdekli csak az, hogy kit-mit tudnak még a markukba fogni. De megérdemeljük ezt, megérdemeljük, hogy az MSZP megbüntetését olyan fidesznyik hülyékre bíztuk, akik nem képesek a gondolkodás elemi formáinak elsajátítására.
Animebj
Már azért megérdemlitek, mert egy felelősen és ésszerűen gondolkodó, a az ország érdekét a magáé elé helyező pártot az ésszerű és kényszerű lépéseiért meg akartátok büntetni. Az ország adósságspirálba került, és repülősök a megmondhatói hogy ilyenkor mindent be kell vetni ahhoz, hogy ne vágódjon orral a földbe a gép, Gyorsan és határozottan kell cselekedni, akkor is, ha az utasok
nem győzik használni a hány-zacsit.
Zsuszanna talán így még jobb:
Neve: agyament ketharmados parlamentalista magyarista HÉT szentség.
A Hét szentség a katolicizmus hét alapszentsége, amely kiforditott preverzált verziója a Biblia igazságoknak vagy azoknak sátáni helyettesítése.
1. Keresztség : A katolikusoknal mindenki megkaphatja ellentétben a bibliával ahol a keresztséget meg kell előznie a Hitnek, a bűnbánatnak és a megtérésnek.
Mivel ez a három dolog csak tudatos döntés eredménye lehet így automatikusan kizárja a gyerekkeresztség lehetőségét. A gyerek keresztség valójában egy hamis biztonságtudatot hoz, haszna annyi mint keresztvetés a jégesőnél.
2. oltári szentség, azaz áldozás, vagy elsőáldozás. A biblia kifejezetten órvacsoráról beszél, Jézus áldozata nem ismételhető meg. Az egyszeri és tökeletes volt, a katolikus tanítás itt is a Biblia ellen dolgozik.
3. bérmálás szentsége. Ezt a katolikusok a Szent szellem (Szentlélek) keresztség helyett alkalmazák. Természetfeletti jele a nyelveken szólás, a legtöbb történelmi egyházban hiányzik vagy nagyon kis %-ban fordul elő.
4. házasság. Ez valóban szent (elválasztott) dolog, amint Isten a házasság intézményének a szerzője. Egy férfi egy nő és az Isten között létrejött szövetség. Ezzel szemben áll a papi nőtlenség, a katolikus egyház sexualitásról szoló tanítása, és az erkölcstelen papság gyakorlati parázna élete, az apácaság intézménye.
5. Bünbocsánat. Nincs ilyen szentség a bilbiában amiko rvalaki bőnt követ el, azt meg kell bánnia és elhagynia, többet nem vétkezve. Nem csak egyszeri dolog, az embernek minden büntől el kell fordulnia és meg kell attól tisztulnia.
6. Utolsó kenet. Eredetileg a betegek olajjal való megkens a gyógyulások érdekében. A katolikus egyház ezt is elperveltélta és mint a halálra való felkészítést mutatja be.
7. A papság szentsége. Ez a legnagyobb hazugság a katolicizmusban. A Biblia szerint minden egyes megtért és ujjászületett hívő , automatikusan pap is lesz. “1Pe 2:9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek ….”
A katolikus hitvallás és a helyi katolikus közösségek eltérően határozzák meg ezt a hét szentséget, de világosan látható hogy ezek a “szentségek” nem ISteni eredetüek, nincsenek harmóniával a Bibliával (és ezért Isten akaratával sem).
Ha valaki azt mondja hogy “a hétszentségit” akkor nem követ el Isten károlmálst “csak” káromkodást, persze a legtöbben ezt trágár környezetben használják. (Ne tegyétek). Ha valaki azt mondja hogy az biztos mint a hétszentség akkor tulajdonképpen akarmire is mondja az nem lesz biztos mert a hétszentség csak katolikus találmány (valójában ördögi mert Biblia ellenes), és semmi tisztelnivaló, semmi érték nincs benne.
“Ne legyenek néked idegen isteneid én elõttem.
Exo 20:4 Ne csinálj magadnak faragott képet, és SEMMI HASONLÓT azokhoz, a melyek fenn az égben….”
“Ne imádd és ne tiszteld azokat;….”
Ezért nem tisztelem az idegen Isteneket, a katolicizmust, a vallásokat, szent Istvánt, a koronát a jogart meg a többi múzeumba való dolgot.
Tisztelni kell az Urat, az embereket, az emberi jogokat, de nem kell tisztelnem sem a vallásokat sem a tradiciókat. Tiszteljuk az igazságot és gyülöljük a hazugságot.
Az igazság pedig nem valami hanem VALAKI.
Kekec ugye nem az MSZP ről beszélsz ? Ha igen akkor ajánlom figyelmedbe a Youtubot ahol az akkori MSZP megnyilvánulása is archiválva van. Ugyanolyan undorító és korrupt mint az egész ország.
Az a baj Tömjén nertárssal is, hogy azt se hiszem el amit kérdez. Ettől a ponttól kezdve meg nincs miről beszélni.
commonsense
egy tabletta altatótól elalszol – egy egész doboztól meg nem ébredsz fel soha már.
Pedig ez is -az is altató. Csak éppen más a dózis. Ha érted, hogy mire szeretnélek rávezetni, mivel láthatólag neked fogalmad sincs a dózisokról! (SEM)
Nyugi. Csak voksokat vesznek a közpénzen. Néhány százezer ellenvoks emigrál, néhány százezer rabszolga immigrál, és máris megvan 105 százalék.
Ez jó: csak voksokat vesznek közpénzen!
Ezért irányítják az eü-s hozzájárulásokat és a nyugdíjhozzájárulásokat a költségvetésbe!
A “Szentkorona” hogyan egyeztethető össze a sámántáncossal?!
A szavazóik fejében ilyen kérdések fel sem merülnek – ők hisznek és akkor gondolkozni sem kell, mert az különben is fárasztó!
Az itthoniakról az a véleményem, hogy sokan már tudják mi az igazság, de nehezükre esik bevallani, hogy hagyták magukat hülyére venni, viszont majd az X-t tudják hova fogják tenni! (A külhoniak más eset, ők a hála kategóriában leledzenek – igaz, hogy megosztották őket, de a hála kötelező.)
Szégyenlik, hogy megvezethetők voltak ilyen primitívek által: nincs megszorítás, megőrizzük az eltőzsdézett mnyp-i vagyont, mindenki jól fog járni az egykulcsossal!
Engem mindig is felháborított a kommunikációjuk és ki is kértem többször, hogy ne nézzenek hülyének, mint a megvezethető 2/3-os táborukat!
A külhoni magyarok köszönik a kettős állampolgárságot.
Ugyanakkor azt mondják, hogy nem fognak ezért hálaszavazatokat adni, mert értelemszerűen a Magyarországon élő emberek jobban ismerik a hazai helyzetet mint ők.
Számos külhoni magyarral beszéltem (külhonban születtem), kivétel nélkül egyöntetűen ezt hangoztatták. Remélem így lesz, a nemzet stüszi vadásza felesleges buzgólkodása ellenére.
Ebből a 200.000-ből hányan vannak burgerlandi magyarok, ki tudja?
@marslakó
Ausztriában nem lehetséges a kettős állampolgárság,ezért az ott élő magyar kisebbség nem folyamodhat/folyamodik magyar állampolgárságért. Vagy ha folyamodik, és felveszi a magyar állampolgárságot, automatikusan elveszti az osztrákot.
„Olyan nemzetpolitikát kell folytatni, amely az egyetemes magyarság megmaradását teszi lehetővé szerte a nagyvilágban …”
Nem lehetne Mo-gon is megvalósítani a megmaradást? Egyelőre még mi is a nagyvilághoz tartozunk.
.
„A magyarság egy és oszthatatlan mint nemzet …”
Akkor mi volt az a szöveg nyolc éven át, hogy: vannak ők és vagyunk mi?
.
„… Magyarország sikeres és erős, gazdaságilag, kulturálisan, öntudatában, nemzetközi súlyában mérve erős ország.”
Hol élhet Semjén, nem látja hogy omlik össze az ország? Esetleg túl van fizetve és ez nála farkasvakságot okoz?
.
„A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a keresztény emberképből kiindulva …”
Majd ha érintőlegesen fogalma lesz a kereszténységről, akkor hangsúlyozhat. Amíg nincs az alapvető bibliai követelményekről sem ismerete, addig nem kellene locsognia. Ha ezt végig tudja nézni, hogy emberek ezreit hogy teszi tönkre a gyűlölet és mammonimádat következménye, akkor ideje lenne a rendelkezésére álló Bibliába belekukkantani, NEM erre buzdító szavakat fog benne találni.
.
„Ezt fejezi ki egyébként a Szent Koronához való kötődés …”
Óóóóóó ha Szent István élne a mi S.Zs-nk ott üldögélhetne egy karó tetején, a többi sámántáncoltató, tárgyimádó kereszténynek mondott magyar politikussal együtt.
.
„Remény van arra, hogy a ciklus végére eléri a félmilliót a honosított állampolgárok száma …”
Remélhetőleg a továbbiakban az ő adóikra is számít a magyar kormány, hiszen egy állampolgárnak vannak ugyan jogai, de pénzben mérhető kötelességei is. Szeretném látni, hányan maradnának, a magyar filéző adórendszer kötelező bevállalása után.
T. voisine!
Köszönöm a felvilágosítást. Tehát ha jól értem, Ausztriában ugyan az a helyzet mint Szlovákiában, csak az osztrákokkal nem harcolunk a kettős állampolgárságért.
common sense: csak egyetlen csendes kérdésem van: bibliai alapokon állsz, de honnan tudod, hogy két évezred alatt ki és mit változtatott a Biblián? Kivettek belőle az egyháznak nemkívánatos dolgokat, fordították, csűrték-csavarták tetszésük szerint, és most minden gyülekezet lelkesen ítélkezik ennek alapján.
ja, és nem tudom, észrevettétek-e, hogy Tömjén, Orbánhoz hasonlatosan középen választja el a haját :-D
Remélem nekem már nem kell felesküdni a szentkoronára mer nem bírnám megállni valami tiszteletlenség nélkül.
Bárhogyan erőlködök, semmi “szalonképes” nem jut eszembe! :(((((((((((((((
Maradt volna inkább élete végéig a Kisipari Termeltető Vállalat hivatalsegédje ez az utálatos mű-ájtatos majom!
Lett belőle orbánc oldalán a magyar politikai panoptikum egyik legundokabb, leginkább gyomorforgató pojácája, boááá!
Együtt fog bukni a csúti Büdöslábú Sumák Csapatkapitányával hamarosan.
Én meg pezsgőt bontok aznap erre az örvendetes eseményre.
(Hányat is kell még addig aludni?)
Tüske, a baj az, hogy nem BALTÁVAL!
Az ország szégyene!
” történelmi okokból kifolyólag,…….. hogy világnemzet lett, hiszen a világ minden részén élnek magyarok”
Igazán “megkockáztatná” megkisérelni annak magyarázatát, hogy – Trianon
kivételével – miért élnek a világ minden részén magyarok. A mádéfalvai
veszedelemtől kezdve, vagyis a csángóktól máig folyamatosan áramló
kivándorlást talán nem az ország vetetői okozták, és okozzák most is?
Nem valószinű, hogy az orvosaink és egészségügyi dolgozóink éppen
a “szentkorona közjogi acélabroncsa” miatt akarják világnemzetüket
bőviteni. Egy ok a sok “történelmi” ok közűl, de kik is okozzák ezt most?
Bartus úr AN-ben megjelenő irásai sem a “szentkorona közjogi
acélabroncsai” miatt sem itthon jelennek meg.
Mi magyarok valóban magyarok vagyunk mindenütt akkor is ha a fideSS
nacionalista fajmagyarkodásához semmi közünk nincs.
Nehogy már a – római pápa által adományozott – szentkorona acélbilincsként legyen a magyar demokratikus fejlődés jelképe.
Ezzel a Semjénnel “csak ” az a baj, hogy nem keresztény és nem demokrata.
Ami meg a Szent Koronát meg a Magyar Nemzet közötti összefüggést illeti, hát az több sebből is vérzik.
1. Az a korona amit a parlamentben őriznek sohasem volt Szent István fején, tehát nem lehet azonos a Szent Koronával.
2. A középkori Magyarország lakosságából csak a nemesség tartozott a Nemzethez. Ez maximum 10 % volt.
Szóval Semjén “úr” keveri az egyházat a fegyházzal. De hát zavaros fejben csak zavar lehet, viszont beleillik abba a “kis magyar enciklopédiába” ami amúgy a baromságok, hazugságok, jobb esetben a legendák tárháza.
Na, mégegy birka, aki pásztorkutyának képzeli magát!
De “gyönyörű” ez a csoportkép a demokrácia gyilkosairól, a magyar nép gerinctelen megnyomorítóiról :-(((.
Csak az a probléma, hogy páran lemaradtak róla.
De semmi baj, majd egy másik képen ők fognak szerepelni :-(.
Annak “esztétikai értéke” SEM LESZ SEMMIVEL SEM KEVESEBB, mint ezé a csoportképé.
Pont miatta és a hozzá hasonlo a fideSSnek maffiavezérnek csontig benyalo
senkik miatt hagytuk
és hagyjuk el sokad magunkal az országot.
Hogy a szentkorona közjogi abroncsa.
Hogy a magyar a világnemzet.
Te idiota senkiházi barom.
Megélhetési keresztény.
Nulla százalékostársadalmi támogatottságu
a katolikus papság reverendája mögé buvo senki.
Hogy történhet ez meg 2012-ben Magyarországon?
Jelemtelen férgek versenyeznek szocirádákkal minnél
mélyebbre süllyedni, az aljas fideSS bagázs országnyomorito
tobzodásához ideologiát gyártva?
Hát létezik az, hogy ezek a barmok, ennyire hülyének
nézzék a Magyar embereket?
Hogy elmebeteg hagymázos nyakatekert handabandázástol
remélik az emberek bizalmát visszanyerni?
Hát hol élnek ezek?
Pofátlanul a romániai ugyancsak megtévesztett embreknek választo
jogot adva remélnek ujjabb 4 évet?
Nem mernek nélkülük nekifutni a választásnak?
És a leggyalázatosabb, mind ezt teszi ez a csiga gerincü
tömjénsenki, a hit nevében.
Miattad… és ahozzád hasonlok miatt menekülünk mi Magyarok
a hazánkbol.
Miattad és rablo büntársaid gyomorog a Magyar a saját hazájában.
Igazatok van.
Hozzátok vissza Hortyt. Avassátok szenté Prohászkát.
Nyiröt. És a többi hazaárulo a magyarnépet örökre megnyomorito
barmot.
Egyformák vagytok. Büntettet követtek el millionyi szerencsétlenné tett
Magyar emberrel szemben.
Bevonultok a történelembe, kétségetek ne legyen.
Nevetek intö jel lessz, aminek hallatán, mindanyian
köpünk egyet.
Jusef
CommonSense
– láthatólag még nem ment teljesen az eszed, mivel az egész országhoz, és nem a fideszhez hasonlítod az Mszp-t. Mert ahhoz még a kanyarban sem voltak. Ha már dózis: hány nokiás doboz fér el egy Nyerges-vontatóban?
Traianus
egyház-fegyház? Ez jó, én eddig csak Gizikével és gőzekével ismertem.
Ez a tetű már megint előjött. Egyébként is ki nem állom, de a papokat se. Főleg amióta hallottam az a rokonságban történt esetet.
A nővér felkérte a húgát keresztanyának s mert nem egy településen laknak a keresztelésre készülő pap mondta az anyukának a húga hozzon attól a plébánostól ahol lakik igazolást, hogy keresztszülő lehet. A leendő keresztanya el is ment a paphoz mire az közölte vele: Majd ha a Te szüleid még a mai napon bocsánatot kérnek tőlem és még a mai napon kihívnak házat szentelni akkor megkapod az igazolást egyébként nem. A család nem tudott mást tenni mert a püspökség sem vette fel a telefont mint előkereste a leendő keresztanya keresztlevelét, elsőáldozás és bérmálkozási emléklapokat no és az aktuális egyházadó befizetéséről szóló igazolást. Majd felhívták a papot telefonom és elmesélték neki az esetet. A pap közölte a családdal nyugodjanak meg lesz keresztelő. Meg is volt a keresztelő, de a nagyszülők ebbe nem nyugodtak bele és írtak a püspöknek egy levelet. Amiben leírták semmivel nem sértették meg a papot csak nem kértek házszentelést. Ugyanis a pap misén kiprédikálja kinél mit látott. Hát a nagyszülők úgy gondolták az ő házukat nem kell kiprédikálni. A levelet hétfőn ajánlva adták fel a püspöknek. Ennek több mint egy éve választ azóta sem kaptak, de még azon a héten szombaton a misén a pap mondta imádkozzunk és név szerint hirdette őket, hogy béküljenek meg az egyházzal. Majd másnap a vasárnapi misén a pap magát egy szenthez hasonlította, hogy mennyire megalázták, megsértették azt a szentet és mégis megbocsájtott, hát ő is megbocsájt és ismét név szerint mondta a családot. No így viselkedik vidéki kisvárosban a plébános. Egyébként diplomás szülők és diplomás lányairól van szó. Az esett az egész várost felkavarta és beszédtéma lett a család.
Véleményt kérek!
Bocsi! Az idézőjel kimaradt. “Majd ha a Te szüleid még a mai napon bocsánatot kérnek tőlem és még a mai napon kihívnak házat szentelni akkor megkapod az igazolást egyébként nem. “
gondolkodó
“hiszen a vallás legfőbb főpapja (a római katolikusoknál a Pápa) vallási kérdésekben tévedhetetlen,”
.
A pápa tévedhetetlensége a múlté, több éve megváltoztatták, mert nem tehettek mást. A tények cáfolata – a korábbi pápák állításával szemben – tarthatatlanná tette a pápai tévedhetetlenség dogmáját. (Ha jól emlékszem, XVI. Benedek pápasága alatt történt az érvénytelenítés.)
Ten
A páter nem Krisztus követője, az tuti. Tiszta középkor. Szégyenketrec még nincs a főtéren? Esetleg billogozás, mint a Skarlátbetűben? Egyébként ez a házszentelés mi a manó? Pénzbevétel az egyháznak. Kevés volt a baksis arra az évre a páternek, oszt nem jó helyen volt a püspök listáján?
marslakó
Ha jól számolom egy ….. se.