Washington – Harminchat évvel ezelőtt írt utoljára a Washington Postba a világ két legismertebb újságírója, Bob Woodward és Carl Bernstein, akiket 1976-ban Az elnök emberei (All the President’s Men) című filmben Robert Redford és Dustin Hoffman személyesített meg. Idén negyven éve annak, hogy kirobbant a botrány, ami Richard Milhous Nixonnak később az állásába került.
.
1972 nyarán a The Washington Post kishírként közölte, hogy betörtek a Watergate-ház egyik, irodának használt lakásába és a kárvallott Larry O’Brien, az amerikai Demokrata Párt akkori elnöke volt. A hír a legnagyobb amerikai belpolitikai válság kezdetét jelezte. Az elnököt sokáig „csak” azzal gyanúsították, hogy megpróbálta fedezni az ügyben érintett legközelebbi munkatársait, később ellenben már azt feltételezték, hogy Nixon személyesen adott utasítást a Demokrata Párt irodájába való behatolásra, mert lehallgató készüléket akart elhelyeztetni politikai riválisa telefonjába.
.
Az ügy azzal kezdődött, hogy öt embert tartóztattak le a Demokrata Nemzeti Bizottmány Watergate-komplexumban lévő irodáiba való betörésért, amelyre 1972. június 17-én került sor – azaz most vasárnap lesz negyven éve. Az FBI a betörőknél lévő pénz útját követve jutott el Nixon egyik adománygyűjtő alapjáig. Az elnök végül kénytelen volt lemondani, és csak azért nem helyezték vád alá, mert a helyébe lépő alelnök, Gerald Ford első dolga az volt, hogy elnöki kegyelemben részesítse volt főnökét.
.
Az ügyet annak idején cikksorozatában sikeresen meglovagoló, minden idők legnagyobb klasszikus scoopját produkáló Woodward és Bernstein a negyvenedik évforduló alkalmával felelevenítik fiatalságuk izgalmas napjait; ennek keretében helyeztek el rövid közös írást egykori munkaadójuk, a Washington Post Outlook (Kitekintő) című rovatába. Meggyőződésüknek adtak hangot, miszerint Nixon sokkal rosszabb volt, mint amilyennek akkor gondolták.
.
.
„A Watergate, amiről mi 1972 és 1974 között írtunk a Washington Postban, nem ugyanaz a Watergate, amilyennek ma ismerjük”, írták. „Csak ízelítő volt valami sokkal rosszabból.”
.
A két újságíró – akinek tevékenysége következtében egyértelművé vált, hogy a demokráciákban a sajtó gyakorlatilag a negyedik hatalmi ág – előadja: fiatal, oknyomozó riporterként nem lehetett tudomásuk mindarról, ami az elmúlt négy évtizedben fokozatosan napvilágot látott, így nem ismertek számos bizonyítékot, valamint Nixon titkos hangfelvételeit, de a szenátusi és képviselőházi meghallgatásokon elhangzottak egy részét sem.
.
Woodward és Bernstein számára a Nixon-éra a Watergate és a háború érájával egyenlő, miután az elnök az öt és fél, hatalomban töltött év alatt odahaza „öt háborút” folytatott: egyet a vietnami beavatkozást ellenzőkkel, egyet a sajtóval szemben, egyet a Demokrata Párttal szemben, egyet az igazságszolgáltatással s végül az utolsót önmagával szemben.
.
A két riporter megállapítása szerint „Nixon elnökként elveszítette erkölcsi tartását. Titkos hangfelvételei – és mindaz, ami azokból kiderül – minden valószínűség szerint öröksége legtartósabb darabjai. Hallani rajtuk, amint a végtelenségig arról beszél, neki mi lenne a jó, az ő helye mi lenne a történelemben, s mindenekfelett hallani a haragját, a gyűlölködést, a különféle bosszúterveket.”
.
Nixon 1974. augusztus 9-én adta fel a kilátástalan küzdelmet és búcsúzott a Fehér Háztól e szavakkal: „Soha ne feledjétek”, mondta munkatársainak és családtagjainak, „hogy mások gyűlölhetnek benneteket, de azok, akik gyűlölnek, nem győznek le, csak ha te is gyűlölöd őket, és így megsemmisíted önmagad.”
Érdekes, hogy magyar politikus ilyesmiért sosem bukott le!!!!!!
Pedig hánnyal és hányszor megtörténhetett volna!!! :((((((((((
Amerikában sem leányálom a demokrácia, néha egy nemi aktusra emlékeztet. Viszont, ha kiderül a turpisság, menni kell az elkövetőnek.
Mikor Simicskát nevezték ki az APEH élére, első dolga az volt, hogy számítógépes szakemberekkel bezárkózott az adatrögzítő irodába. Előtte a dolgozókat szabadságra küldte.
Ezt nevezik a hosszú bájtok éjszakájának.
Vizsgálat meg, nem történt, és még mennyi gyanús ügy, amiben nem indult vizsgálat a Fidesz érdekköréhez tartozó cégeknél.
Habár állítólag antiszemita volt,Izraelnek segített a jom kippuri háborúban.
Ketsegtelen teny,hogy amikor szuksege volt Kissingerre,allitolag azt mondta :”hivjatok fel a zsidot akarok valami kerdezni tole”…..
Megjegyzem,egy amerikai elnok sem szereti a zsidokat,kulonosen Carter volt egy szemetlada,rohadt goreny es a mai napig is az….viszont amikor a demokrataknak kell az elnokvalasztasi kampanyukhoz a penz,rogton megtaljak a Hollywood-hoz vezeto utat…..gyomorforgato mind a ket reszrol…..
„Soha ne feledjétek”, mondta munkatársainak és családtagjainak, „hogy mások gyűlölhetnek benneteket, de azok, akik gyűlölnek, nem győznek le, csak ha te is gyűlölöd őket, és így megsemmisíted önmagad.”
.
Orbán vajon ismeri Nixon búcsúszavait?
Tánó:
.
“…Habár állítólag antiszemita volt,Izraelnek segített a jom kippuri háborúban…”
.
- Hogy antisemita volt- e… nem gondolom, de akár az volt, akár nem, egyszerűen segítenie kellett. Megmondom, miért.
.
Amikor az arabok kezdtek megint tönkre verve lenni, és nagyon fogytán volt a felszerelés (főleg a tankok, nehézfegyverzet), a szovjet azonnal nyomni kezdte nekik az új felszerelést.
.
Az akkor már szintén megfogyatkozott izraeli sereg ezt már nem bírta volna el, így, a Zusákok a szovjet lépés UTÁN kezdték el a légihidat.
.
Nem hagyhatták veszni a Zusákok Izraet, na nem a “zsidók” miatt, hanem mert
ez volt a térség utolsó országa, mely:
.
1, kiszámítható stratégiai szövetségesük volt,
.
2, ez volt az egyedüli ország a térségben, ahol nem volt kőkemény szovjet jelenlét és befolyás, és- vagy nem is állt szándékában a szovjettel egyezkedni, sem szovjet szövetségeseket közvetlenül vagy közvetetten kiszolgálni,
.
3, ez volt az egyetlen olyan ország a térségben, mely fizikailag is képes volt a szovjet befolyást (értsd: háborús aktivitást az arabokon keresztül) feltartóztatni.
.
Mondhatni, Izrael volt az iszlámnácizmus, az “arab szociálfasizmus”, és a bolsevizmus elleni utolsó közel- keleti bástya.
.
Na, ezért nem hagyták veszni.
.
Az akkori Irán is valami ilyesmi volt, de ami ott történt, arra a zusákoknak nem volt ráhatása, ezért nem említettem most.
Eldrad:Talán Golda Meir könyvében olvastam.A történetet ismerem.:)