Ronai and Ronai
AMERIKAI

Romániának nem kell Szálasi utolsó csatlósa 2012. május 24. csütörtök 21:10 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Romániának nem kell Szálasi utolsó csatlósa

Budapest/Bukarest – Ha nagyon visszafogottan fogalmazunk, azt kell mondanunk, hogy Nyírő József újratemetése nem tesz jót az amúgy is sok sebből vérző román-kapcsolatoknak. Kevésbé diplomatikusan: nagyot hibázik a magyar kormány, amikor – akár csak nem hivatalosan is – asszisztál az idehaza is megosztó személyiségként számon tartott író temetési ceremóniájához. A romániai magyaroknak úgy kell egy újabb botrány, mint ablakos tótnak a hanyatt esés.

Mircea Geoana független szenátor, volt szenátusi elnök, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt korábbi elnöke szerint a bukaresti parlamentnek nyilatkozatban kellene elítélnie azt, hogy Nyirő újratemetése által olyan személy tiszteletére szerveznek megemlékezést, akivel szemben nagyon komolyan felmerül a fasizmus, a románellenesség és az antiszemitizmus vádja.
.
.
Mircea Geoana
.
„A román szenátusnak külpolitikai szerepe miatt is kötelessége fellépni a budapesti parlament provokáló megnyilvánulásával szemben. A román hatóságoknak meg kell akadályozniuk, hogy a vasárnapi székelyudvarhelyi rendezvényt a soviniszta, irredenta propaganda szolgálatába állítsák”, szögezte le Geoana, emlékeztetve arra, hogy 2002-ben ő volt az ország külügyminisztere, amikor Románia aláírta a Magyar Köztársasággal a stratégiai partnerségi nyilatkozatot.
.
Alexandru Florian, a romániai holocaust kutatásával foglalkozó Elie Wiesel Intézet igazgatója szerint Nyirő József fasiszta volt, ezért tiltakozik az ellen, hogy újratemetését közéleti eseményként, nyilvános tiszteletadással szervezik meg. Florian szerint igaz, hogy Nyirő nem volt sem gyilkos, sem felbujtó, de „a fasiszta hatalomátvétel után is tagja maradt a magyar törvényhozásnak, parlamenti bizottsági alelnökként tevékenykedett, tehát aktív fasiszta politikát folytatott”.  Az igazgató szerint Nyirő nyilvános dicsőítése a fasiszta eszmék népszerűsítését jelentené, amit Romániában is tilt a törvény.
.
Alexandru Florian
.
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, független marosvásárhelyi polgármesterjelölt csütörtöki sajtóértekezletén úgy vélekedett: Nyirő József újratemetését kisajátította a politika, ami diplomáciai feszültségeket szított Magyarország és Románia között. „Nem tesz jót az író emlékének az, hogy a végakarata szerinti családi eseményt, a szülőföldjén való újratemetést, választási kampánycélokra sajátították ki a politikusok”, mondta az ismert emberi jogi harcos. Smaranda Enache szerint ilyen körülmények között Nyirő irodalmi munkássága helyett politikai szerepvállalása került előtérbe, ami sem emlékének ápolását, sem a magyar-román bizalom erősítését nem szolgálja.
.
.
Smaranda Enache
,
Kövér László örvendetesnek és a normalitás jelének tartotta, hogy a román állam is tekintettel volt erre, hiszen több iskola is viseli az író nevét. „Az én könyvespolcomon is ott vannak magyar fordításban Mircea Eliade román filozófus munkái. Én sem dobtam a szemétbe azokat, csak azért, mert a szerző valamikor a Vasgárda tagja volt”, jelentette ki Kövér László, utalván a két világháború közötti Románia antiszemita, náci mozgalmára. Hangsúlyozta, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként érkezett Erdélybe, és akárcsak négy évvel ezelőtt, most is segíteni kívánja a hozzá hasonló értékrendet képviselő erdélyi magyar pártot a választási kampányban. Az európai normalitás jelének tartotta, hogy az azonos értékrendet valló politikusok támogassák egymást a választási kampányban.
.
Újságírói kérdésre elmondta, nem látja, miért lenne kötelező az erdélyi magyaroknak egypártrendszerben élni. Úgy ítélte meg, egy hatékony, egyenes, őszinte politikai mozgalom manipuláció nélkül is egységbe tudná tömöríteni az erdélyi magyarokat. „Én a sokféleség önkéntes egységében gondolkodnék”,  jelentette ki az egységbontás vádjára reagálva.
.
Kövér László azt is megjegyezte, két másik oka is van az erdélyi látogatásának. Pünkösd szombatján részt vesz a csíksomlyói búcsún, pünkösd vasárnapján pedig Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvainak az újratemetésén. Hangsúlyozta, amikor a pünkösdi programot előkészítették, még nem lehetett tudni, hogy ebben az időszakban zajlik a romániai önkormányzati választások kampánya. Akkor az önkormányzati és a parlamenti választásokat is őszre tervezték. „Az lenne a helyes, ha nem is keveredne össze a politikai kampány és a kegyeleti esemény. Én ezt kívánom elősegíteni””, jelentette ki az Országgyűlés elnöke. Arra az újságírói kérdésre, hogy végül lesz-e újratemetés, Kövér László kijelentette: „Én így készülök”.
.
.-
Kövér László megemlítette, az Európai Unióban vannak bizonyos normák, amelyek tiszteletben tartásával jó egyetértés alakulhat ki az emberek között. „Mindenkinek biztosítani kell, hogy az anyanyelvén tanulhasson, hogy saját kulturális önazonossága jegyében nevelhesse gyermekeit, hogy az anyaföldben nyugodhasson, és hogy meglegyen a választás szabadsága”, sorolta a normákat, amelyeknek szerinte nemzeti vagy politikai identitástól függetlenül mindenkire vonatkozniuk kell.
.
Kövér László „a hirtelen jött kampányidőszaknak” tulajdonította, hogy a román-magyar viszonyban a bukaresti kormányváltás óta feszültségek keletkeztek. „Sajnálom, hogy a román politikusok egy részének szüksége van a magyar kártya kijátszására, de abban bízom, hogy ha túl leszünk a választásokon, visszatér az együttműködés a régi kerékvágásba”, jelentette ki. Utalt arra, hogy a magyar kormány egy tágabb európai együttműködésben gondolkodik, amelyben relatív kis államokként is és újonnan csatlakozottakként is közösek Románia és Magyarország érdekei. „Az együttműködés azonban csak egy feszültségmentes légkörben lehet hatékony”,  tette hozzá. Úgy látta, az államközi kapcsolatok területén nincsenek gondok, de a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel (MOGYE), a választási törvénnyel, a közigazgatási reformmal, valamint az RMDSZ-hez kötődő államigazgatási alkalmazottak gyors leváltásával kapcsolatos hírek őt is aggodalommal töltik el.
.
Kövér László az MPP politikusai társaságában tegnap, csütörtök óta a párt kampányrendezvényein vesz részt Erdélyben, szombaton a csíksomlyói búcsún, vasárnap Nyirő József hamvainak az újratemetésén vesz részt.
.
.-
Fráter Olivért ösztöndíjat vesz át Lezsák Sándortók
.
Lukács Csaba, a nyilas propagandista Nyirő újratemetéséért felelős kommunikációs vezető ismertetése szerint Korond közelében megállították a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjának, Fráter Olivérnek az autóját, és fél órán keresztül vizsgálták civil ruhás rendőrök, akik konkrétan rá is kérdeztek, hogy ő szállítja-e Nyirő József hamvait az újratemetésre. Hozzá hasonlóan Marosvásárhely előtt Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnökének gépjárművét is átvizsgálták.
.
Elvileg vasárnap kora délután lenne Székelyudvarhelyen a Pap-kert elnevezésű magánterületen Nyirő József újratemetésére, ezért azonban az érintettek nem nagyon lelkesednek. Székelyudvarhely polgármestere május 4-én intézett nyílt levelet Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez, miután a Magyar Országgyűlés Hivatala nyilvánosságra hozta: a polgármester nem támogatta a város központi terére május 27-re vonatkozó közterület-használati kérelmet, amelyet Nyírő József újratemetésének helyi társszervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány nyújtott be. Bunta Levente szerint az újratemetés nem képezheti egyes pártok választási kampányának a részét. Kijelentette, a rendezvény átpolitizáltsága miatt a kegyeletsértés veszélye is fennáll. Azt javasolta, hogy a hamvak átadása a Székelyföld határában történjék meg, és a székelyek gondoskodjanak a kegyeletteljes újratemetésről, mert “Székelyföld a székelyeké”.
.
.
Bunta Levente
.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt hungarista madridi sírjának feltárását a fideszes parlamenti kétharmad Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi. Nyirő hamvait szerdán ravatalozták fel a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A magyar Külügyminisztérium múlt szerdán megerősítette, hogy a román külügyi tárca bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét. Füzes Oszkár misszióvezető távollétében Balázs Ádám ideiglenes ügyvivő tett eleget a kérésnek. A tájékoztatás szerint román részről mind tartalmi, mind szervezési szempontból nehezményezték Nyirő József tervezett újratemetését.
.
Másnap Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke – akinek személyével az Amerikai Népszava egy nem mindennapi tolvajlási ügy kapcsán volt kénytelen tavaly foglalkozni – közölte: az Országgyűlés Hivatala sürgeti a román felet, hogy tegye egyértelművé, mit jelent egyet nem értése Nyirő József újratemetésével kapcsolatban.
.
.
Suzálasi utolsó csatlósa

Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége felszólította Románia kormányát, Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármestert és a mellette álló képviselőket, illetve mindazokat, akik szerintük „minden alap nélkül rágalmazzák” Nyirő Józsefet, hogy ne akadályozzák az író hamvainak méltó újratemetését. A szövetség azt írta: örömmel vették tudomásul, hogy a budapesti Ábel Alapítvány és a helyi Székelyudvarhelyért Alapítvány kezdeményezésére és Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének támogatásával Nyirő József erdélyi magyar író hamvai, végakaratának megfelelően, hazakerülnek Székelyudvarhelyre.
.
.
Duna-parton lemészárolt zsidók. Nyirő József és bűntársai örökségére méltán büszke a jelenleg regnáló budapesti diktatúra

Nyírő József képviselőként a legutolsó pillanatokig kitartott Szálasi Ferenc mellett. 1944 őszén Szálasiékkal együtt ő is elmenekült Budapestről Sopronba. Miközben akkor már a meglévő 240 képviselő kétharmada nem volt hajlandó a nyilas vezérrel tartani, hatalmát ily módon legitimálni. Sopronban amúgy ez a nyilas parlament még faji alapú zsidótörvényeket is tárgyalt, vagy éppen hozzájárulását adta ahhoz, hogy 15-16 éves gyerekeket fogdossanak össze és küldjenek a frontra meghalni. Nyírő nemcsak egyszerű, csöndben meghúzódó képviselő volt, hanem ő szerkesztette az „Eleven Újságot”, amely a városban hangszóróból sugározta a nyilas propagandát. Nyírő Szálasi leghűségesebb követőivel együtt, Ausztrián át Németországba menekült. Később Franco Spanyolországa fogadta be, ott is halt meg – szögezi le a pesti Népszava, amely megállapítja: „Ünnepélyes újratemetése, amelynek szervezésében és minden valószínűség szerint finanszírozásában a magyar Országgyűlés is részt vesz, már csak ezért is botrányos. Ráadásul mindezzel komolyan beleavatkozik a magyar parlament vezetése a romániai helyhatósági választásokba is.”
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (13 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +15 ( 27 szavazatból)
Romániának nem kell Szálasi utolsó csatlósa, 5.0 out of 5 based on 13 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

52 Reader’s Comments

  1. Az előzőekhez! Vallom,hogy semmilyen diktatúrát nem lehet elfogadni! Elfogadom, hogy a diktatúrát, amelyben Kádár működni képes volt, annak nem vállalható fel az öröksége, de megtagadni Kádárt azért , mert felvállalta a konszolidáció lehetőségét egy hidegháborús időszakban, és nem elismerni azokat az érdemeket amiket ezáltal szerzett, az több mint bűn! Tény,hogy neves értelmiségiek elvándorlása az akkori rendszer bűne volt,de egyúttal az is tény, hogy, hogy a kirakat mögött ( evolúció ) már zajlottak azok az események,a amelyek nyílt utat biztosítottak az új világba! Rakja össze mindenki, és hasonlítsa össze ( Gyurcsány Ferenc is ) a Fidesz elmúlt nyolc évével, és azzal ami ma van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Gyöngyi Péter
    - valahol olvastam, hogy az unokája véleményét nem kérték ki ehhez az egészhez.
    A nyilatkozatot egyébként a DK részéről nem Gyurcsány írta alá – de nem hiszem, hogy az egyetértése nélkül megjelenhetett volna. Pont akkora marhaság, mint Hitleré volt: nyitott egy második frontot. Azoknak a liberálisoknak a száma, ami ezzel a szöveggel megnyerhető (és valószínűleg ezért írta Niedermüller) el fog törpülni azon balosokhoz képest, akik nem értenek ezzel egyet. Na meg egy filozófustól is elvárható lenne egy kissé árnyaltabb elemzés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Mindszenty-emlékérmet kapott Wittner Mária 2013. november 5. kedd | AN

Kövér nyilasokra cserélné a baloldalt 2013. szeptember 24. kedd | AN

Román-magyar: csak a szégyen 2013. szeptember 9. hétfő

Balekok a pályán, baromarcúak a lelátón 2013. szeptember 7. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos