Budapest -Megkaphatja adatainkat a kormány. Látszólag nincs abban semmi új, hogy nincs titkunk többé, hiszen a Kubatov-lista óta tudjuk, semmi nem maradhat rejtve a kíváncsi tekintetek elől. Ám ami eddig csak sunyi gyakorlat volt, az mostantól hivatalos, ha úgy tetszik, törvényes.
Az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez neveket és lakcímeket kérhet ki a jövőben a Miniszterelnökség az ezeket tartalmazó nyilvántartásból – így döntött hétfőn az Országgyűlés a fideszes Koszorús László javaslatának elfogadásával.
A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényt 241 igen szavazattal, 97 nem ellenében módosította a Ház.
A kihirdetése utáni napon hatályba lépő szabályozás értelmében a kormány által meghatározott ügyekben a Miniszterelnökség az emberek személyre szóló tájékoztatása, valamint álláspontjának megkérdezése céljából neveket és lakcímadatokat kérhet ki a nyilvántartásból.
A kérés teljesítését abban az esetben kell megtagadnia a nyilvántartónak, ha az adatok kiadását az állampolgár letiltotta, illetve ha a kérelmező az adat felhasználásának célját vagy jogalapját nem vagy nem megfelelően igazolta.
A Miniszterelnökség az átvett adatokat – eltérő rendelkezés hiányában – kilencven napig kezelheti.









Mindenkiről mindent tudni akarnak… A diktatúra természete már csak ilyen. Erre lesz jó a telefonadó, amt a híváslisták böngészésével is járhat…
Hol lehet letiltani az adatok kiadasat?
Azokról fog először lista készülni akik letiltatták. :)
Vanek úr, a KEKH-nél (Közigazgatási és Ellenőrzési Központi Hivatal – van honlapjuk) kérlek, nézz utána a pontos névnek.
Nem mintha ennek a bagázsnak számítana, hogy adataid kiadását letiltottad.
Vanek úr, itt a honlap: http://www.nyilvantarto.hu/hu/elerhetosegek
Nocsak…
Már olyan régen elkészült Kubatov listája, hogy éppen ideje, nem tagadni tovább. Mert egyre többen próbálják elhitetni majd, hogy szívük legmélyéig orbánhívők, amint tudatosul, hogy karriert építeni csak bégetővé válni lehetséges. (Volt idő, mikor a partizánok szaporodtak sejtosztódással, később a forradalmárok, a minap a fülkeforradalmárok, nyilvánvaló a perspektíva: orbánhívővé kell válni, másképp még közmunkás se lehetsz…)
2014-re elkészülnek a névre szóló szavazólapok is, melyen csak a fideSS fog szerepelni, aki nem adja le , az rendszerellenes, irány közmunka!
Vagy még jobb, jelentse be a kormány, hogy úgyis a fideSS nyerne, ezért takarékossági okokból nem lesz választás, az így megspórolt pénzt kiosztanák a szegény fideSSes képviselők között.
Na jó, nincs több tipp, csak lóvéért!
Ha lúd, hát legyen búgócsiga!
(Azért én is szeretnék valamit megtudni a “vezíríkrtűl”, hogy végre mikor takarodnak el végleg!
Az ellenzéki pártoktól, “civil” mozgalmaktól meg azt, hogy mit tesznek ennek érdekében és tőlem ezért mit várnának el!)
“A kérés teljesítését abban az esetben kell megtagadnia a nyilvántartónak, ha az adatok kiadását az állampolgár letiltotta”
.
Le kell tiltani, vagy több milliós nagyságrendben nem reagálni a leveleikre. Ha van magyar Robinzon- vagy Robinson-lista, amire feliratkozva a kéretlen leveleket, sms-t, emailt stb. nem továbbíthatják a megadott címre, nem gond. Ha még nincs, létre kell hozni.
halló fiúk, halló lányok!
ugye mi is mindent szeretnénk tudni a csuti törpe világáról, kapcsolatrendszeréről, magánéletéről, összefonódásairól, hogy keletkezett az első millió és az hogyan fialt további milliárdot?
és mi a jó francnak kell neki annyi, hiszen neki meg a családnak is csak egy gyomra van!
munka nélkül meggazdagodni, és közben pofázni a munka fontosságáról, megmondani, hogy mindenki dolgozzon, mert igenis aki többet dolgozik, az többet is keres…
halvány durranása sincs a baromarcúnak a munka világáról, halvány sejtése sem, hogy mit kell eltürni a fizetésért, és arról sem, hogy július 1. után az új munka törvénykönyve kierőszakolásával hogy belerúg minden alkalmazottba, de még a fenéknyalóiba is!
bajao!
Tudok róla mindent!
Teljesen PROFI!!!!!!
A hülye meg én vagyok, mert hagyom, hogy ezt tegye velem!
Te, és Te, meg Te?
Na ugye!
“a Miniszterelnökség az emberek személyre szóló tájékoztatása, valamint álláspontjának megkérdezése céljából neveket és lakcímadatokat kérhet ki a nyilvántartásból.”
.
Ezt én röviden, tömören egy négy betűs szóval jellemezném: DUMA !!!
.
MÁS itt az OK és MÁS a CÉL IS :-((( !!!
.
Majd időben megtudjuk :-(((((.
A fekete autó mégsem mehet rossz címre ám, mer sok lesz a benzinkőccség! :(((
A Guardian írja: ” Central Asia is one of the least democratic regions in the world. According to leaked US diplomatic cables, Tajikistan’s president, Emomali Rahmon, runs the impoverished country for his own personal profit, with his government “characterised by cronyism and corruption”.
Egy pillanatra azt hittem hogy Magyarországról volt szó. Aztán rájöttem hogy ez Orbán példaképe.
Tisztelt gets!
.
gets
2012. május 21. hétfő
22:59
.
++++++++++++++++++++++++++++
.
Ott a pont :-)))))))).
.
Valami ILYESMIRE GONDOLTAM ÉN IS !!!! :-(((((((
Ugyan mar! minek fiuk? en barmikor, barkinek megmondom, soha nem szavaztam, most sem es ezutan sem fogok a FIDESZRE szavazni!
Ha tehetem, igy hirdetem az “iget”, tehat mindenki nyilvanosan megtudhat rolam mindent, nekem nincs mit takargatnom zsarolhato sem vagyok, es nem leszek.
Kar a penzert!
Én is mindent tudni akarok Orbánról, a Fideszről, Simicskáról pedig nem is szavaztam rájuk.Gondolom akkor a saját szavazóiknak még több joguk van tudni mindent arról akit támogatnak, bár lehet, hogy őket érdekli legkevésbé, hiszen ha tudnának mindent róluk akkor már nem is lenne kire szavazniuk.
Az adatokhoz a kormány annak szervei, az önkormányzatok bármikor hozzáférhetnek, szinte bármilyen indokkal most már indok nélkül is szerintem.
Ez a letiltom az adatomat teljesen felesleges.Hiába tiltjátok le. A Nyilvántartó Hivatal is a kormány szerve. Tök baromság az egész, az is volt. Tényleg csak szemfényvesztés. Egy volt főigazgatási.
Neveletlen.bementem a honlapra de nem találom azt a lehetőséget ahol lelehet tiltani az adataim kiadását harmadik fél részére. ird meg légyszi hogy mit keressek.
https://ugyintezes.magyarorszag.hu/okmanyiroda/ugyinditas/adatletiltas/
Az adatletiltási nyilatkozat megtehető személyesen (meghatalmazott útján), ajánlott levélben a lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes helyi nyilvántartási szervnél, továbbá a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál (a továbbiakban: KEK KH), valamint elektronikus úton.
A külföldön élő magyar állampolgár csak a külképviseletnél vagy a KEK KH-nál teheti meg a korlátozó nyilatkozatát.
A nyilvántartási szerv a tilalom nyilvántartáson történő átvezetéséről haladéktalanul, de legkésőbb a nyilatkozat beérkezését követő 8 napon belül gondoskodik.
Figyelem, ügyfélkapu regisztráció szükséges az elektronikus ügyintézéshez!
Az imént én is letiltattam. ccc
Azok az emberek, akik nem tartoznak táborukba és letiltatják egy idő múlva nyomtalanul el is tűnhetnek? Mert itt már semmi sem lehetetlen.
A Nép keze guzsban(Az emberi jogok teljes eltaposása,
nagyon elgondolkoztat!!, valóban megakarja a Nép várni a 2014-es szavazást??!!
Mert ha igen!!!, akkor csak utánna is fityisz lessz!!!! A Nép erreje elfogy, pontosan erre van a sok spekuláns törvény!!! Sok Magyar elhullik, nem fogja sokáig birni az éhezést,elszegényedés itt az irány ado.Itt senki nincs semmilyen téren biztonságban fejefelül a házzat elveszik ülhet az adosok börtönébe, vagy éppen politikai ok miatt. Jo ok lessz rá (elöször is a kisebbségek) Igy tudják tovább vinni a gyülöletet, mert az éhség, az nagy ÚR!!
Családomon belül is, már megjelent a nagy elszegényedés és még két év????????!!!!!!!!!!!!!Erre aztán csak annyi a válasz, lehet legelni gombát szedni,ha az is eggyáltalán nö!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ezek olyan világot akarnak itt felépíteni, amilyet Orwell elképzelni sem tudott! Sokan mondják, hogy Orbán elmebeteg. Minden megnyilvánulása arra utal, hogy bosszúálló, megalomániás és kóros hatalomfüggőségben szenved (ez pont olyan, mint a játékszenvedély vagy a kábítószer-függőség). Személyisége kórosan én-központú (egoista): megfigyeltem, hogy hatalma kiteljesedésével párhuzamosan egyre többet beszél egyes szám első személyben akkor, amikor az ország ügyeiről van szó. Emellett a küldetéstudat oly mértékben eluralkodott rajta, hogy egyre gyakrabban vannak olyan megnyilvánulásai, amelyekkel tulajdonképpen saját beteges világképével megy szembe. Az üzleti szférában egy ilyen torz személyiségű ember vezetőkiválasztás során már az első pszichológiai teszten megbukna. Az élet bebizonyította ugyanis, hogy az alapvetően diktatórikus stílusjegyeket hordozó személyek által vezetett vállalatok előbb-utóbb megbuknak. Sajnos, a politikában – és főleg az olyan fejletlen társadalmi kultúrával bíró országokban, mint amilyen Magyarország is – ez kevéssé érvényesül. A demokratikus tradíciókkal rendelkező országok polgárai azonban rendelkeznek olyan képességekkel, amelyek alkalmassá teszik őket a esetleges korábbi tévedéseik korrekciójára. Ezért náluk nem fordulhatna elő, hogy egy Orbán típusú politikus (?) másodszor is hatalomra jusson, sőt: ezekben az országokban annak az esélye, hogy egy ilyen ember hatalmába kerítsen egy pártot, és egyáltalán eljusson a közhatalom közelébe, gyakorlatilag nulla. Természetesen Orbán meg fog bukni, de nem a közeljövőben és nem is azért, mert a magyar nép hirtelen “megvilágosodik, és demokratikus választáson elzavarja. Egyrészt, az új választási rendszert (körzetek átrajzolása, egyetlen forduló, életvitelszerűen külföldön élő állampolgárok levélszavazása, állami pártfinanszírozás megszüntetése, a polgárok megfélemlítése és tudatos kirekesztése a választók közül) nehéz nyugati értelemben demokratikusnak tekinteni. Másrészt, a tények azt mutatják, hogy egy jelentős választói réteg még akkor is vakon követi Orbánt, amikor azt tapasztalja, hogy életkörülményei jelentősen romlanak. Ezek az emberek “hívők”: egyszerűen elhiszik, amit Orbán mond (még akkor is, ha a vezér – egy szokatlanul őszinte pillanatában – maga jelentette ki nemrég, hogy “ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok”), és ez a “wishful thinking” mentén gondolkodnak. Az Orbán-rezsimet a gazdaság kérlelhetetlen törvényi kényszerítik majd térdre. Addig azonban még a hétköznapi ember számára elképzelhetetlenül sok közpénzt nyúlnak le. Nem talicskával, hanem Nyerges-vontatóval hordják a a köz javait saját cimboráik cégeibe. Évtizedek kellenek majd, hogy az általuk okozott károkat a ma még csírájában sem látszó új vezetés felszámolja. És ne legyen kétsége senkinek: a cehhet mi fizetjük…
Úgy emlékszem Bajnai Gordon írta egy cikkében, hogy a magyarok gondolkodás módjának megváltoztatásához 60 év kell, – szerintem több.
Már csak azért is, mert OV eltünése után ( kívánom, hogy ne csak álom legyen )ott maradnak a hiénái, akik ugrásra készen várják a pillanatot, hogy beülhessenek a székébe, mint pl Lázár, aki ha lehet mondani, még rosszabb mint a főnöke. Főképpen azért mert fiatalabb, iszonyatosan nagy egoval bír és bevallása szerint akár a miniszterelnöki székig is elmenetel, — ami a legrosszabb benne: Orbánon nevelkedett. Jó lenne már végre egy olyan országban élni, ahol jószerivel nem is tudom ki a miniszterelnök, és azért írunk ki népszavazást, hogy eldöntsük a kutyapiszkot milyen színű zacskóval szedjük össze.
Uraim és hölgyeim! Akinek nem tetszik a Vezérünk, mehet külföldre. Mert tanítómesterem Dr.. Pangloss (Aki mellesleg nem plagizálta a doktoriját) megtanította velem ,hogy aki azt mondja, hogy hogy ez a világ jó, az hazudik. Mert ez a világ a létező összes világok legeslegjobbika. Itt a mi világunkban még gondolkodnunk sem kell, mert vannak akik helyettünk is gondolkodnak. Ők a mi uraink! és én alázatosan szolgálom őket. Eszembe sem jut gondolkodni! Én igazi honfi vagyok. Ez több mint a hazafi. És én a hont kivont szabjával (és nem ly-el hanrem pontos j-vel) védem,. mint Horger Antal úr. A nagy vezírünket pedig hódolat és dicséret illeti, mert értünk áldozza drága idelyét. (elüpszilonnal, mert ez neki így dukál) Na szóval, akinek nem tetszik a mi uralma, az keressen magának új hazát! Oszt jónapot
Az adatletiltást követően másnap megérkezett a viszontválasz:
1992. évi LXVI. törvény következő
rendelkezéseire hívjuk fel a figyelmét:
- nevéről, lakcíméről, személyazonosító adatairól – függetlenül attól,
hogy élt-e adatai letiltási jogával – más polgárnak, jogi személynek vagy
jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek adatszolgáltatás teljesíthető,
ha azt törvény, nemzetközi szerződés, vagy viszonosság előírja, illetve
ha a kérelmező az adatok felhasználásához fűződő jogát, vagy jogos érdekét
okirattal igazolja,
- az adatszolgáltatási tilalom nem terjed ki a törvény alapján teljesített
adatszolgáltatásokra, így különösen a helyi önkormányzatok, a honvédelmi, a
rendészeti, a választási és az adóigazgatás valamint az egészség- és
nyugdíjbiztosítás szerveire, továbbá a bíróság, az ügyészség, a bűnüldözés,
a büntetés-végrehajtás szerveire és a nemzetbiztonsági szolgálatokra,
- Ön a jegyző vagy a Központi Hivatal megkeresésére az adatszolgáltatási tilalmat
eseti jelleggel feloldhatja, de az eseti adatszolgáltatást követően az
adatszolgáltatási tilalom továbbra is fennáll.
kedves Nyúl György!
sajnos azok mennek el okosabb enged alapon, akiknek nem kéne, és azok maradnak akiknek nem kéne, meg én, mert nincs meg az anyagi feltételem hozzá.
ha ez meglenne, egy pillanatig se gondolkodnék magamban vinném az emlékeimet – és ahogy manapság divat szóllani, oszt jónapot!