Budapest – Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint több fővárosi emlékművet is megrongáltak a minap; egyiküket őrizetbe is vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását, társa szabadlábon védekezhet.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton közölte: péntek délelőtt több állampolgári bejelentés is érkezett a rendőrségre fővárosi emlékművek megrongálásáról. Az akkor még ismeretlen tettesek különböző uszító, mocskolódó feliratokat festettek a Duna-parti mártíremlékműre, a szintén XIII. kerületi, Pozsonyi úti zsidóemlékműre és az V. kerületi, Szabadság téri szovjet emlékműre.
A rendelkezésre álló információk alapján a BRFK nyomozást indított közösség elleni izgatás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A helyszíni szemle adatai és a széles körű adatgyűjtés során beszerzett információk elemzése után két férfit péntek késő este lakásukon elfogtak, majd előállítottak. A házkutatások során festékszóró palackot is lefoglaltak.
Gyanúsítotti kihallgatásuk után az előállított két férfi egyikét őrizetbe vették, társa szabadlábon védekezhet. Kihallgatásuk során mindketten tagadták a bűncselekmények elkövetését, vallomást nem tettek, a gyanúsítás ellen pedig panasszal éltek. A BRFK kezdeményezi az őrizetbe vett I. Béla előzetes letartóztatását.
A további eljárást közösség elleni izgatás és rongálás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a BRFK szervezett bűnözés elleni főosztálya folytatja le.
A bűncselekmények során okozott anyagi kár megállapítása folyamatban van – közölte a rendőrség.









Nem hiszem, hogy komolyan gondolták. Valakire csak rá kell fogni, mutatván, a kormány mindent megtett! Hátul meg röhögnek a markukba: már megint jól átverték a népet.
“közösség elleni izgatás”
Ez a legfontosabb tétel a vádpontokban. :(((
.
Marónátron
Nem mindenki vakon közlekedik Pesten – főleg nem egy szoci vezetésű kerületben.
Majd, ha a bíróság pontot tesz az ügy végére, majd akkor.
Azért volt már bírósági ítélet a móri mészárlás ügyébe is.
Mennyi is?
Gets, nem közösség elleni izgatás miatt kellett volna felelősségre vonni (ha történt ilyesmi) I. Bélát és azt a másikat. Az antiszemita mocsok szövegek nem közösség elleni izgatás.
Örülnék, ha valóban elkapnák el ezeket a szemeteket. Örülnék, ha nemcsak közlemény lenne arról, hogy elkapták ezeket.
(Egyébként nem hiszem, hogy csak ketten vannak.)
Gondolom ha engednék mást is ki tudna deríteni a rendőrség ilyen rövid idő alatt :)
Magyarország ezt kapta a polgári demokráciától. Ezt az új tárgyilagosságot!
Amelyik egyformán sajnálja a letaglózott borjút és a mészárost, aki izomlázat
kap a taglózástól.
Ezt a faji harcot csak úgy lehet leállítani, ha visszatérünk az osztályharcra,
legalább gondolatban. Ha az írástudók felelőtlensége tovább tart, akkor megnézhetjük magunkat.
Kedves Tüske!
Nem győzöm eléggé méltatni a fenti helyzetértékelésedet. Kevesen világítanak rá ilyen tisztán a magyarországi közszellemre.
A “letaglózott borjú és a fáradt mészáros” hasonlatod egyenesen zseniális.
*
Kedves olvasó és kommentáló barátaim!
Akinek csak egy kis lehetősége is adott, ezeket a cikkeket és különösen az ilyen fotókat továbbítsátok külföldi barátaitoknak azzal, hogy illetékes politikai erők felé ők is küldjék el azokat. Kell, hogy a világ a maga piszkos valóságában láthassa a mai Magyarországot!!!
*
Fodor Gábor, a kis naiv liberális, nem oly rég még a gyűlöletbeszéd kibeszélése – viták útján történő megoldása – mellett foglalt állást. Íme a megoldás gyakorlati lebonyolítása.
Tiszteletem a két előttem író iránt.
.
„Nem győzöm eléggé méltatni a fenti helyzetértékelésedet. Kevesen világítanak rá ilyen tisztán a magyarországi közszellemre.
A “letaglózott borjú és a fáradt mészáros” hasonlatod egyenesen zseniális.”
.
Tényleg az. Toposszá válásra érett kép, nincs mit hozzátenni.
.
Ettől még nekem beúszik a képbe egy harmadik elem (másnak meg egy negyedik, stb.), de ismétlem, nem azért említem meg, hogy hozzáragadjon a fenti képhez.
.
Nekem megjelenik még a szomorú fogyasztó. Aki oh, tudja, hogy vegetáriánusnak lenni nemes állapot. Vágyik is rá. Ő lenne is az. Hajaj. A belső meggyőződése meg is van hozzá. Csak hát a valóság… no tényleg, nézzetek körül… ne hagyjátok bekötni a szemeteket… a saját hazátokban…
Szerintem azok, akik a szoborra azt a feliratot írták, nem közösség elleni izgatást, hanem Közösség tagja elleni erőszakot követtek el.
Ez a (jelenleg hatályos) Büntető Törvénykönyv 174/B. § (1a) bekezdésébe ütközik: “Aki mással szemben valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” (forrás: ingyenes Komplex Jogtár a netről)
Látom itt a többségnek semmi sem jó, az előző írásban, rikoltozott valaki hogy a rendőrség dolga elfogni az elkövetőket, így is van, de most úgy látszik ez sem jó, mit akartok? Ha elfogják, az sem jó, ha nem fogják el, az sem jó, nem hogy örülnétek, hogy gyanúsítottak már vannak. Inkább azért aggódjatok, hogy a bíróság, hogyan fog dönteni, egy két ejnye-bejnye, vagy alaposan megmázsálják őket, ezzel megálljt parancsolva, a további szobor locsolgatásnak.
A rendőrség dicséretes gyorsasággal cselekedett; ha tényleg a tetteseket kapták el, szép és gyors munka volt.
“A bűncselekmények során okozott anyagi kár megállapítása folyamatban van” — bár ez is fontos, de a legutolsó a sorban. A legfontosabb, hogy minek minősítik a cselekedetet.
.
Ha egy zsidót/cigányt/stb. halállal fenyegetnek, az szerintem gyilkossággal való fenyegetés és/vagy gyilkosságra való felbujtás. A feliratok ettől semmiben sem különböznek.
Célja-e az igazságszolgáltatásnak, hogy gátat vessen a gyilkos indulatok gyilkossággá való fajulásának?
Ha ezt a két embert nem a legszigorúbban ítélik meg és el, akkor az utolsó kérdésre egyértelmű Nem a válasz, és ez baráti útmutatás lenne a potenciális gyilkosoknak.
Hamond, nagyon jó, hogy elfogtak két embert, akiket a szobor összemocskolásával gyanúsítanak. De nem mindegy, hogy tényleg börtönbe kerülnek, és 1-2 évig nem mocskolnak szobrokat, vagy csak figyelmeztetik őket, hogy ilyet nem szabad csinálni, esetleg fizetniük kell valamennyit, ha tudnak és akarnak, utána meg ott folytatják, ahol eddig. Ezért írtam ide a Btk. paragrafust. A közösség elleni izgatás, ha azért ítéli el ezeket a bíróság, amivel a hír szerint gyanúsítják ezt a két embert, nem biztos, hogy börtönbüntetést eredményez.
Kereken fogalmazva: ha a büntetés nem bizonyul elrettentőnek (azaz lesz példa hasonló bűncselekményre) akkor nem volt megfelelő. Ez ilyen egyszerű.
Nem jogi-fogalmi-doktriner tudós méricskélés kérdése.
.
(Nem mintha ellensége volnék a tudós mérlegelésnek, csak nem mindig abban van a megoldás.)
neveletlen!
ha figyelmesen olvastad amit írtam, abban ugyan ez van leírva, de ne felejtsük el, hogy az ítélethozatal, nem a rendőrség hatásköre, hanem a bíróságé, és rajtuk múlik, mi lesz az ítélet.
A rendőrség hiába végzi, (végezné) jól a munkáját, ha a ítélkezés csapni való, hány olyan zsebtolvaj van, akit reggel tetten érnek, és délután is, vagy családon belüli erőszak tettesét, beviszik, este szintén beviszik, mert az ügyben illetékes ügyész,( ügyeletes bíró) nem ítéli súlyosnak az esetet, emiatt volt már hogy a sértett elhunyt, erőszakos cselekedett miatt.
Majd lesznek újabbak, akik látván, hogy a szélsőjobboldaluk egyre erősödik, megismétlik, de -mint erről a hírről korábban írtam- akár tovább is léphetnének, célba véve magukat a zsidó embereket. Szép új világ jött 2006 óta, amit Gyurcsány képtelen volt kezelni, Orbánnak pedig nem érdeke.
Hamond, tudom, hogy a rendőrség hatásköre a nyomozás, az ügyészé a vádemelés, a bíróé az ítélethozatal.
Figyelmesen olvastam, amit írtál.
Arról írtam, hogy a bíróság ítéletétől függ, hogy legalább egy darabig nem mocskolnak ezek az illetők sem szobrokat, sem mást, vagy csak figyelmeztetik őket, és ez esetben folytatják azt, amiért most az egyik elfogott elkövetőt fogva tartják és – ahogy a hír szól – a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Mesterházy ma odaszólt, hogy a szocik elítélnek mindenféle szoborrongálást, ezzel egyenlőségjelet téve a Horthy fasz obor kidíszítése és az áldozatok emlékére emelt szobor meggyalázása közé.Ez magyarul azt jelentené, hogy aki tevőleges szerepet vállalt több százezer honfitársa elpusztításában, az ugyanúgy szobrot érdemel, mint az áldozat. Ha volt olyan koncepció Horthy fejében, hogy a vidéki zsidóság feláldozása és a további, több százezres emberveszteség, az ország pusztulása sem nagy ár Magyarország területi gyarapodásáért, akkor már ezekért sem szobrot érdemelne, hanem valami hajlékonyat a nyakába. Hogy mennyire nem volt tisztában cselekedetei súlyával, leginkább az mutatja, hogy az amerikaiaknál – mivel kommunistákkal magyar úriember nem áll szóba – bejelentette, hogy Magyarország legitim vezetőjének tekinti magát. És ezt a félhülyét állítják ma be példaképnek ,akinek a ” mai magyarság tartozik” -legalábbis valamelyik fideszes gibbon szerint.
Animebj
2012. május 26. szombat
17:36
“Szép új világ jött 2006 óta, amit Gyurcsány képtelen volt kezelni, Orbánnak pedig nem érdeke.”
Arra a Gyurcsányra gondol, aki fölbérelte a nyilas hordákat, majd orvul kilődözte a megannyi békés andalgó szebb jövőre szegezett szemét, ahelyett, hogy kezelte volna? No, csak mert efféle hírek járják róla. Noch dazu, a dolog nem 2006-ban kezdődött, jóval régebben. De, hogy ne kelljen most kutyafuttában végigbogarászni ezer évünk minden piszlicsáré aljasságát, érjük be annyival, hogy visszagondolunk a rendszerváltás idejére, az első szabadon választott kormány szellemiségére. MIÉP-re, Lovasra, szkinhedekre, ilyesmikre. A repatriáló vérnáci holdkórosokra, akikkel kezdődött (illetve folytatódott, hiszen búvópatakkénz mindig is jelen volt) ez a sáskajárás. S folyik azóta is. S meg ne feledkezzünk az akkor még bigottan liberális TGM-ről, és Kis Jánosról, akik az egész újjáéledő, s háborítatlanul fertőző jelenséget tán elsőként, a szólásszabadság tárgykörébe utalták, s valami olyasmit ajánlottak azoknak, akik berzenkedtek, hogyaszongya, ne álljanak szóba az ilyen emberrel. Közösítsék ki. Meg a fasiszta-náci-mélyszittya politikai-szellemi pornót árusító standokra ragasszanak valami matricát, ami méltóképpen kifejezi nemtetszésüket, és máris helyrebillen a kizökkent világ. Azután, nem árt felidéznünk Dávid Ibolya páratlanul szellemes riposztját, aki mikor megkérdezték tőle, hogy ugyanvajon, miért is nézi a rendőrség tétlenül az akkor még futballhuligánnak álcázott nácik árpádsávos randalírozását, odanyilatkozott (ha jól emlékszem, tán éppen teljes belügyminiszteri pompájában), hogy ő nem ért a focihoz.
A fasisztáknak-náciknak nem Gyurcsány Ferenc nyitotta ki az ajtót, és nem ő egyengette az útjukat, és nem ő valósítja meg választási programjukat, és élek a gyanúpörrel, hogy az sem ő volt, aki ezeket beszavazta a Parlamentbe.
Gyurcsány Ferenc nem egyenértékű Orbán Viktorral, éppen úgy nem, ahogy a Holocaust bármely emlékműve nem ekvivalens a kereki fajankóval.
@kyolla Valószínű, hogy 100 év múlva érdekes dolgokat fognak feltárni a 2006. októberi eseményekről, mert hogy legalább addig titkosították Orbánék mély demokratikus meggyőződésből. Arra emlékszem, hogy Gyurcsány, még sportminisztersége alatt írt egy tanulmányt arról, hogy Magyarországon ( 2006-ban! ) jelenleg kettős hatalom van. Állította ezt akkor, amikor még csak az ügyészség volt formálisan a Fideszé ( Polt), de bírósági ítéletekből, rendszeres minisztériumi kiszivárogtatásokból, intézkedések elszabotálásából már látni lehetett, hogy van a háttérben valami. Ne felejtsük el az Alkotmánybíróság áldásos szerepét sem a népszavazás támogatására, vagy a Rádió hozzájárulását, hogy botrányt csinált Gyurcsány őszödi beszédéből.A régi időkből emlékszem még a megboldogult Grósz Károly egy beszédére, amikor arról szólt, hogy a több párt rendszerrel vissza fognak jönni a nyilasok és horthysták is. Ezt akkor komolytalannak gondolták. Hogy igaza lett!
Horthysta/Komunista nem tökmindegy ? Lényeg hogy az emberek el legyenek nyomva …
Leslie G. Charteris, Grósz Károly egyenesen remake fehérterrorról beszélt, és lám, nem alaptalanul. Tudta, amit tudott. Csakhogy akkortájt még a mára súlyosan jobbnehézzé züllött elemek is a Gorenjeföld elleni világútleveles invázióban utaztak, ezért nem mindenki számára volt nyilvánvaló igazi természetük. Ám, hazaútjuk a Lajtán túlról már egyenesen a lejtőn túlra vezetett.
És sorolhatnánk napestig azokat, akik mind letették a feltámadásra mocorgó nácizmus főnixmadarának máglyájára a maguk privát gyúanyagát. Beszélhetnénk a kopasz kamaszokra gerjedő parlamenti kézimunkatanárnőről, a Göncz Árpád beszédét botrányba fullasztókat futni hagyókról, a Magyar Fórumról, a kisgazdák darutollas csatolmányairól, aztán azokról a pedagógusokról, akik egy bizonyos választás előtt a tanítványok szüleinek politikai hovatartozásától tették függővé a tanítványok előmenetelét, a Vasárnapi Újság terjesztette rákfenéről, a patikusról, aki nem adta ki a receptre fölírt fogamzásgátló tablettát, a falakon megjelent, s otthagyott horogkeresztekről és “cigánymentes övezet” feliratokról, és, ha már itt tartunk, beszélhetünk arról a lényegében konszenzuális általános attitüdről, amely a cigányokkal szemben igenis megengedhetőnek, sőt, egyenesen kívánatosnak tartja a legvadabb, legútszélibb, legaljasabb eszközök bevetését is. Enélkül a nyílt sisakos fasisztoid megnyilvánulásokat hatványozó kriptorasszista jóváhagyás nélkül Grósz Károly komor fenyegetése megmaradt volna annak, aminek sokan akkoriban hinni akarták, azaz hagymázas agyrémnek, s nem érett volna mára próféciává.
Summa summarum, Magyarország anarchisztikus viperafészekké aljasult, ahol értelemszerűen fölütötte fejét a kannibalizmus. Az ellenállás pedig harmatgyenge, csenevész és vérszegény, ergo hatástalan.
Nemhiszem én hogy ez egy valós ügy.
Már az elején is kissé viccre vettem a figurát ( lásd ” elindultam a disznólábak felé hagymával ,füszerekkel satöbbi témájú bejegyzésem ) de most már végképp csak arra tudok gondolni ez az egész valamiféle Kormány-furfang.
Az ” elkövetők ” valósak , csak az indíttatás mögött sejtek egy kis csalafintaságot.
A Dániel Péter-féle vörösre-fényezés adhatta az illetékes parteingenosséknak az ötletet az okot , hogy akkor most megmutattyák miképpen is működik a jogállam.
( Bosszúra bosszú , de Igazságos Állambácsi egy-kettőre felgöngyölíti az esetet…cö..cö…
Van erre egy mondás a Mörfi Törvénykönyvéből :
Kelts fel egy igényt , majd elégítsd ki……../ Ely sikerreceptje /
Hamond:
Jól mondod.
Nekünk már semmisem jó.
Megszoktuk két év alatt hogy semmi sem az aminek látszik.
Geyza
2012. május 27. vasárnap
10:35
Hogy nem valós ügy? Hogy vicc, meg csalafintaság, meg Igazságos Állambácsi, meg Murphy-idézet?
Ember, ez nem játék! Ebbe bele lehet halni! Kérdezze csak meg a már levadászott cigányokat, hogy mennyire. De ha soha többé nem hal is meg senki emiatt, a gyalázat megdicsőítése, a lelkek beszennyezése, az empátiára való készség lenullázása, és mint az Ön esetében is, a gondolkodás idétlenkedéssé redukálása már jóvátehetetlenül megtörtént. Mi olyan mulatságos ebben? Ezzel az erővel mesélhetne aschwitzeket is, mint az egyszeri MSzP-s zsúrfiú egy Holocaust-megemlékezésen.
Jézusom.
@kyolla. Valamiért eszembe jutott ez a vers:- Ady Endre –
A Hortobágy poétája
Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.
Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.
Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.
De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett
Sajnos ez a vers aktuálisabb, mint valaha.
Leslie G. Charteris
Azt az áthallásos kirelejzumát neki, ez az Ady gyerek, ha így folytatja, még a végén kiírja magát a nagynemzeti máriaországás wassszigoros (khm…) alaptantervből. Magának meg csak ne jutogassanak az eszébe ilyes bökversikék. Mosásba az ilyen aggyal!
@kyolla Mivel látom, hogy hasonló az érdeklődése, tiszteletem jeléül elküldöm az alaptantervből ki nem maradt Tormay Cecile leghíresebb művének elérhetőségét, mely a kedvencem.http://konyv-e.hu/pdf/Tormay_Cecile_Bujdoso_konyv.pdf
Ps.1 Egy nemzeti érzelmű magyar tanár hogyan fogja elemezni ezt a verset, amikor még a komenistákra sem lehetett kenni a balhét.Szívesen beülnék az órára.
Ps2.Márai nem fért be az alaptantervbe ?!!!! Danielle Steele meg igen?
Ps3 Gyere vissza Aczél Gyuri!
Leslie G. Charteris, én szófogadó vagyok, ezért nekiálltam a Bújdosónak, de a huszonötödik oldalnál besokalltam. Inkább Danielle Steele, ha kérhetném. Azért nagyon köszönöm, tanulságos volt.
Mi van a felbujtókkal? Továbbra is élvezik az általány alapú költségtérítésekkel meghosszabbított állami apanázsukat. Az ilyen megvezettetek nélkül sehol nem lennének.
Ritkán olvasom a kommenteket , de sajnos a véleményekből egyértelműen az szűrődik le számomra, hogy utáljátok a magyarokat.
Talán még a létezésüket is megkérdőjelezitek. Na most akkor ti nem vagytok antiszemiták?
Bele vagytok betegedve , hogy a Fidesz van “hatalmon”. Szerintetek nem mindegy, hogy jobb vagy baloldal? Egykutyák.
Ilyen hülyeségeket, hogy zsidózás meg cigányozás van. Mindig is volt és lesz is.
Én a nyugati határszélen élek az osztrákok szemében tolvaj magyar vagyok.
A németeknek az osztrákok kutyák. A ti gondolatmeneteteket követve mindenki antiszemita az egész világon.
Szerintem nem tudjátok elfogadni, hogy a Viktor kormányoz és csak így tudjátok támadni. Ahogy a jobboldali szavazók az Mszp-t támadják kommunistázással. Elég szánalmas dolgok ezek.
Dehát ti tudjátok. De elhihetitek, hogy a politika nem annyira fontos , mint gondoljátok.
@Koolch.Amit írsz nem jellemzően nyilvánvaló, de minden bizonnyal valószínű!
Egyvandor, a felbújtókat pl. a parlamentben keresd, meg a 64 vármegyében. Tanulságos olvasmány lehet sokaknak – elborzadásra – a sztkoronarádió (direkt írtam így) honlapja. Ez az állítólag katolikus rádió szorgalmasan uszít és a médiahatóság tűri. (Valószínűleg tetszik nekik.)
Itt mar regen nem anyagi karrol van szo!!!!! A mocskot a fejekbol kell kimosni, nem az anyagi karon gondolkodni! Elitelni sem azert kell, hanem mert kart okoz az orszag megiteleseben, es egy csomo embert erosit aljas gondolataban. Ez a fo bun, nem az anyagi karokozas! I. Belanak jogai vannak, nem lehet a nevet kiirni! remek! de az o disznosagait latni es elviselni azt lehet? forog a gyomrom, tehetetlen harag es gyulolet van bennem mar mindenert !
T. Koolch
Szerintem mielőtt írsz kézbe kellene venni egy értelmező szótárt és kinyitni az antiszemitizmus szónál.
@Koolch.Az még csak hagyján, hogy nem olvasol kommenteket, de szerintem egyebeket sem :-((
Koolch
2012. május 27. vasárnap
22:28
“…sajnos a véleményekből egyértelműen az szűrődik le számomra, hogy utáljátok a magyarokat.”
Stimmel. Utáljuk őket, amennyiben nácik, azaz utáljuk a nácikat, még akkor is, ha történetesen magyarok.
“Talán még a létezésüket is megkérdőjelezitek.”
Ez paradox szamárság: hogyan utálhatnánk valakit, aki nem létezik? (Még akkor is, ha történetesen magyar.) Ember, ha utálni akarunk valakit, bolondok lennénk megkérdőjelezni annak létezését, csak azért, hogy megfeleljünk egy, a vitaképtelenség (érvszűke) esetén ultima ratio-ként előszeretettel hangoztatott előregyártott, prekoncepciózus frázis követelményeinek. Csak nem utál minket, hogy ilyesmit föltételez rólunk?
“Na most akkor ti nem vagytok antiszemiták?”
De igen. Amennyiben (és föltéve, de meg nem engedve) a nácik a zsidók, és zsidó identitásukból vezethető le náci mivoltuk, még akkor is, ha történetesen magyarok.
“Bele vagytok betegedve , hogy a Fidesz van “hatalmon”.”
Bele bizony. Ahogyan abba is bele lennénk betegedve, ha a májmétely kórokozója volna hatalmon, Így megy ez. A baci az baci.
“Szerintetek nem mindegy, hogy jobb vagy baloldal?”
Szerintünk nem.
“Ilyen hülyeségeket, hogy zsidózás meg cigányozás van. Mindig is volt és lesz is.”
Pontosan ezért utáljuk a mindenkori nácikat, még akkor is, ha történetesen magyarok
“…az osztrákok szemében tolvaj magyar vagyok.
A németeknek az osztrákok kutyák. A ti gondolatmeneteteket követve mindenki antiszemita az egész világon.”
Az ön gondolatmenetét követve viszont mindenki zsidó az egész világon, minthogy az “antiszemitizmus” magyarul nagyjából annyit tesz, hogy zsidóellenesség, zsidógyűlölet. Még akkor is, ha történetesen magyar.
“Szerintem nem tudjátok elfogadni, hogy a Viktor kormányoz…”
Úgy van.
“Ahogy a jobboldali szavazók az Mszp-t támadják kommunistázással. Elég szánalmas dolgok ezek.”
Ennél egy icipicit bonyolultabb a világ, de szánalmasnak szánalmas valóban, csakúgy, mint az ön együgyűen szimplifikáló világnézete.
“…elhihetitek, hogy a politika nem annyira fontos , mint gondoljátok.”
Nem hisszük el. Politikán tudniillik, nem kevesebbet értünk (már aki ért rajta és belőle valamit egyáltalán), mint a köz, tehát a közösség, ergo az emberek (még akkor is, ha történetesen magyarok) mindegyikét érintő, ezért közös (közéleti) ügyeivel való foglalkozást. Ha ez nem fontos, akkor vajon mi vitte rá magát, hogy most mégis olyasmit olvasson, és véleményezzen, amit egyébként nem szokott?
Kedves Koolch!
Valoban a politika nem fontos, normalis orszagokban!….. ahol ertunk, nekunk dolgoznak, ott eszrevetlen a politika! Ket eve elek Canadaban es itt csak valasztaskor lehet politikusrol hallani, de akkor is csak rovid ideig, aztan mindenki elei az elheto eletet.
Itthon csak a polotikusokrol szol az elet, es arrol hogyan szedik meg magukat es hogyan lehetetlenitik el az eletunket.
Barhol a vilagban ez a mai kormanyy mar bortonben ulne es soha politika kozelebe nem kerulhetne.
Kedves Kyolla:
Hülyéskedésnek tűnt ( előttem is ) beírásom , azonban MA so’sem tudhatod mi van valójában a dolgok mögött.
Ezt sohase feledd el ha gyanúsan rövid idő alatt elfognak olyan személyeket , akiknek a tevékenysége amúgy kedves mosthatalmonlévőknek.
-
Ezenkívül pedig nem fogok most itt jajveszékelni olyan dolgokon amiken a hülye siránkozásom jottányit sem változtat.
Köszönöm a magasröptű gondolatokat és a kioktatást, de én akkor is csak röhögök rajtatok.