Budapest – A közmédia átalakításával, függetlenségével, valamint a hazai médiaszabályozással egyaránt foglalkoztak a Köz, szolgálat, média című konferencia előadói, akik a közszolgálatiság feladatairól, szerepéről és az intézmények szükségességéről is kifejtették véleményüket vasárnap, Budapesten.
A tanácskozáson megállapították, hogy a médiáért folytatott csatát a kormány elvesztette, és az a kérdés is felvetődött, hogy szükség van-e egyáltalán közszolgálati médiára.
György Péter, az ELTE Bölcsészettudományi Karának tanára szerint a médiáért folytatott csatát a kormány elvesztette, a közszolgálati médiát a nézettségi mutatók alapján nem volt érdemes elfoglalni, mert azok nem érdeklik a nézőket, hallgatókat. A médiakritikus arról is szólt, hogy bár az intézményi átalakítás közjogilag felháborítja, kevés lehetőséget lát a korábbi állapotok visszaállítására.
Hammer Ferenc, az ELTE Média és kommunikációs tanszékének munkatársa a politikai működés legfontosabb mércéjének nevezte a közmédiát, hangsúlyozva, hogy a megfelelő működtetéséhez politikai konszenzus szükséges. Ennek hiányában a hatalom megszállja a közmédiát, és nem érvényesül a legfontosabb kritérium: az intézményi, szerkesztői függetlenség – mondta. A szociológus ehhez viszonyítva kevésbé lényegesnek tartotta a közmédia szervezeti felépítését.
Bajomi-Lázár Péter médiakutató már azt is kétségbe vonta, hogy szükség van-e egyáltalán közszolgálati médiára, mert – mint mondta -, az ilyen jellegű tartalmak átadásának nem feltétlenül a közszolgálati intézmények fenntartása a legjobb módja. Szerinte a kereskedelmi csatornák ma már igen széles kínálatot nyújtanak, így azt is át kell gondolni: van-e még olyan tartalom, amelyet itt nem kaphat meg a néző, hallgató. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kereskedelmi alapon működő hírcsatornák nem kínálnak pártatlan hírműsorokat.









Hol pártatlan a közmédia????
Segg_nyalizók nagyobb részt. A műsorokban az öltözetük röhejes.
Ha az ellenzéket vagy a civileket említik, akkor is csak negatívan, leszólva. A kultúra a padlón, a filmek uncsik. Néphülyítés elsőrangú.
Silány, érdektelen műsort adnak, kár pazarolni rájuk az adóforintokat.
György Péter úrral nem értek egyet. Nem vesztette el még a csatát a kormány. Látom a sok agymosott ismerősömön. Sokan nem az internetről tájékozódnak.
Az untersovszki.félék is tönkre tették. :(((
Hírműsor és politika nem tisztességes a közmédiából. :((((((((((((
A Kossuth rádió 10 éves megszállása nélkül az életben nem lett volna 2/3.
Az, hogy a TV-maci épp focizásból jön meg (ESTI mese kapcsán, akkor, amikor ajtón-ablakon csak úgy dől be a fény, de most inkább a foci a lényeg), már szánalmas.
Most jut eszembe: miért nincs a falon feszület? Az asztalon biblia? A födgömb mellett olvasó? A falon szentkép? (A TV mellett állampapír?)
Aztán csodálkozunk, hogy feslik a szövedék.
Most a pártatlanságon túl (mert ahhoz kétség nem férhet, hogy – nincs) én azt nem értem, hogy miért akar a köztévé kereskedelmibb lenni a kereskedelminél. Mert szerintem azt csinálja. Szinte ugyanazt a – elnézést – szart önti a nyakunkba (már annak, aki hagyja és el nem ugrik) megspékelve jó adag kormányzati propagandával. Még a külsőségekben is. Sőt, ezekben a pörgő-forgó-csillogó-villogó, az ember szemét rongáló, idegesítő reklám-logókban még le is pipálja őket. Egyszer is meg akartam nézni valami régebbi színházi felvételt a Dunán, de halálra idegesített, hogy – ha jól emlékszem – Mága Zoltán forgolódott és vigyorgott folyamatosan a bal felső sarokban, sokszor a színészek arcát is kitakarva. Nesze neked, kultúra! 10 percnél tovább nem bírtam, hagytam a fenébe az egészet.
Vajon mikor lesz már valami jó kis valóságsó? Mondjuk, ki tud a legkevesebből megélni egy kecskével?
A négy közszolgálati adóból reggel 8-ig három adón ugyan az a műsor megy.
Minek?
Kell-e egyáltalán közmédia?
Kedves Admin. Közmédia vagy KOMÉDIA??????
“György Péter … szerint … a közszolgálati médiát … nem volt érdemes elfoglalni”
.
György Péter nem érti a lényeget. Tök mindegy, hogy nézik-e vagy sem. Egy a fontos: Orbán hátborzongató lelkének egy újabb darabja materializálódott párhuzamos valóságként. Tisztára olyan, mintha létezne közmédia, lehet rá mutogatni és hivatkozni. (És nem mellékesen: amíg “van”, addig nem lehet visítozni, hogy kéne, hiszen már van, QED.) Akinek ennyi nem elég, az telhetetlen vagy büdős komcsilibsi.
Már régen nem bestzélni kéne, hanem cselekedni. Ehhez persze kéne egy ellenzék, ami nincs. Mert az egyes ember kimegy az utcára és sok minden másra is hajlandó lenne, de egyre nem képes: pártként fókuszálni a véleményeket.
“Tök mindegy, hogy nézik-e vagy sem.”
.
Nézik azt még éppen elegen. Az öregek a sok kis zsákfaluban, a kényelmesek akik nem válogatnak, a figyelmetlen örökké-rohanók, az elfoglaltak, no meg persze az elkötelezettek, meg a jelenlevő, ugyanazt látó kiszolgáltatott családtagok. Az agymosógép teszi a dolgát, függetlenül attól, hogy ilyen-olyan felmérések erre mennyire látnak rá.
A legnagyobb bűnt anno ‘89-ben a Németh-kormány követte el, amikor a
V a s á r n a p i . ú j s á g . című fasiszta, náci műsort beengedte a Bródy Sándor utca 5-7 kapuján. Minden akkor kezdődött és ugyanott folytatódott, hogy “a demokrácia jegyében” köz csatornán hagyták tobzódni, fortyogni, és rotyogni a csőcselék hangját. Ebből a beteg spórából nőtt ki végül is mára az a micélium, az a gyilkos galóca telep, melyben megtestesül az Orbáni médiabirodalom közszolgálati szekciója, MTI-stől, Média Hatóságostól, köz tévé és rádióstól egyetemben…
Bűnösök azok a naív demokraták és liberálisok is, akik ezt büzös cefrét hagyták tovább erjedni, majd kiforrni. Orbán és bűntársai most ennek a levét itatják velünk – mit itatják – gumicsövön nyomják le a torkunkon.
Marcus Aurelius írta (2012. április 22. vasárnap 16:59)
“agymosógép” — ez pazar, fogadd őszinte irigykedésemet :)
Figyu!!!!!!!!!!!!!!
Közmédia?????????? Mi az???
Spektrum,Natoanal geographic,Animal planet az igen.
Lassan nem nézek csak természet filmeket.
Persze hogy kell !
Ha nem lenne, akkor hol, és milyen jogcímen döntenék a Fábrynak, Kálomistának, Jáksónak (élettársa Habony Á. exe), és a többi naplopónak a milliárdokat?
@Marcus Aurelius , 16:17 Ne adj tippeket, hogy milyen rekvizitumok legyenek, mert még komolyan veszik.
@Marcus Aurelius,16:59 Tényleg így van, idősebbeknek a világot az M1 jelenti, az az iránytű ( szegények !). Ott ahol sem kábel, sem más lehetőség nincs. Látszódik a “munkamegosztás”, a kereskedelmiek tudatosan kerülik a politikai, közéleti témákat, az állásfoglalást, vélemény nyilvánítást. Ezt az M1 kisajátította magának. Mutatóban lehet csak látni,hallani ellenzéki véleményt, akkor is úgy,hogy az utolsó szó a kormányzati megmondóemberé. Ez volna a “közszolgálat”. El tud ma valaki képzelni olyan vitaműsorokat – mint voltak a rendszerváltás tájékán -hogy a politikai szereplők leülnek egymással megvitatni valamilyen közérdeklődésre számot tartó témát?Ha az a Fidesz nem is titkolt koncepciója, hogy ” lenyomom a torkodon, ha megfulladsz is”, akkor minek rabolják a drága idejüket akadékoskodó bekérdezőkkel. Ma már egy – egyébként szégyenletesen megszervezett Kónya-Pető vita sincs a tévében. A médiának az volna a szerepe, hogy megjelenjenek a vélemények és valahogy beépüljenek a döntéshozatalba.Ha az egyik fél tudatosan nem akar párbeszédet – pl. mert 2/3-a van, egyelőre- akkor miért pont a médiákban lenne párbeszéd.Ezek egyirányú csatornák, ahonnan csak az jön le, amit ők akarnak.A többi az lényegtelen.Szegény Kövér néha elszólja magát, mint a Parlamentben, hogy ha rajta múlna nem ülnének ott szocik.Ennek a továbbfejlesztése, ha rajta múlna, nem volna ellenvélemény. Volt már ilyen. A cenzúráról: Járom a vidéket Budapestről és tapasztalom, hogy 50-60 km után már nem vehető más adás, mint a helyi jelentőségű slágerrádió klónok tömkelege, szabvány MTI hírekkel. Olyan városokban is mint Szeged vagy Pécs.Az összes helyi adó önkormányzati tulajdonú, tudják a dolgukat. Ez a cenzúra fejlett formája.
A probléma az, hogy kisfalvakban az emberek többsége a legkisebb csomagot tudják megfizetni. Abban nincsen ATV, ha valamikor volt is, most áttették a drágább csomagba – nehogy már több helyről tájékozódjanak a zemberek! Ki van ez találva! NET pedig, ha csak nincs a gyereknek, unokának, egy idős ember már nem próbálkozik a megismerésével, de nem is olcsó, lassan gyógyszerre sem futja! Az újságok szintén drágák, akkor honnét tájékozódjanak? Talán bele kell nézni a pénztárcába – két évvel ezelőtt hóvégéig mennyi maradt benne?!
Senki nem annyira vak, mint aki nem akar látni!
A rádiókról pedig Leslie G. C. elmondta a lényeget (17:53).
Be vagyunk kerítve….
Minuszolj!
Én megértelek, valamiből élned kell!
Ha már nem kell tépni magadat a Kossuth téren, nem kell molotovkoktélozni meg kukát gyújtogatni, valamivel el kell ütni az idődet + még fizetnek is érte!
Tényleg beszabadult ide egy minuszoló getno. Oké, csak látnám a kristálytiszta érvelését.
Hogy mit?! Érvelés!? Ezeknek az agyát a zseniális vezér használja, mind a két fejével! Leminuszolnak ezek sima kérdést, email cím kérést.
Ezektől az ember megkérdezi: ennyi ész és még élsz?
Azt hiszem, hogy közügyekről való tájékoztatásra a KÖZ-nek, tehát
nekünk, azaz mindnyájunknak állandóan szükségünk lenne. Az nem
lehet egyoldalú pártpropaganda. Sajnos a mostani az.
Erre a cirkuszra – közmédia helyett – valóban nincs szükség !
Inkább “kenyér” kellene és igazi, cirkusz. valódi bohócokkal.
Ma a “közmédia” csak egy pofátlanul önelégült néphülyítés !!!
Abban a formában ahogy a rendszerváltás óta létezik, nem kell közmédia! Kidobott pénz. Az alig szárnyait bontogató független “köz” médiát gyakorlatilag az Antall kormány megszüntette ( a Aczél-Pozsgai gyakorlatot a saját használatára vitte tovább), ezt az elvet minden további kormány magáévá tette.Mi keresnivalójuk van a médiákat felügyelő bizottságokban, cenzúra hivatalokban a pártpolitikusoknak? Ezt a feladatot független, széles látókörű, jól képzett médiaszakemberekre kellene bízni.Nyiladozó értelemmel olvastam Art Buchwald felejthetetlen gondolatát a sajtóról, ” a sajtó vagy liberális vagy pártpolitikát folytat”. Tökéletesen igaza volt az öregnek!Hogy is lehetne független egy média,ha nem liberális, nem nyitott mindenre?Ma Magyarországon nincs független média. amerre nézünk mindenhol tetten érhető a pártosodás, ami mára már a mindennapos csúsztatásokban, hazugságok terjesztésében is tetten érhető.Ismerőseimmel, barátaimmal beszélgetve tapasztalatból tudom, szükség lenne legalább egy független hír médiára.Ez ma még megvalósíthatatlan!?
Régen éjszakánként be lehetett fogni a Kossuthot távol Magyarországtól nagy érzékenységű rádióval és jó antennával amiket ezért szereztem be.
Felemelő érzés érzés volt befogni és hallani.
Most azon gondolkodom az idén hallgattam-e egyszer is ezt a hazug orbánrádiót pedig megtehetném egész nap.
A konzervatív oldal még mindig nem fogta fel, hogy a médiát nem megszállni, hanem használni kell tudni. Ezerszer nagyobb sikert könyvelhet el az, aki a különböző médiafelületeket ügyesen használja és nem kisajátítja. Előbbire még a nem éppen agyoniskolázott Győzike is képes. Ezzel szemben ezeknek ősi rögeszméjük, hogy a média, aminek a működési elvét mindmáig képtelenek felfogni a nagy nemzeti melldöngető elméjükkel, eleve baloldali és liberális. Közben a francokat. Nem azért halmoz most is kudarcra kudarcot a Fidesz, mert baloldaliak a televíziók és a sajtó, hanem mert egyszerűen hülyék és sem a kereskedelmi logikát, sem a közszolgálat fogalmát nem értik. Nem is fogják, de nem is baj. Öröm lesz látni, hogy belebuknak a pökhendiségükbe. Aztán lehet kommunistázni meg balliberálisistentelennemzetrontóhegemóniázni. Hajrá Rákay mester…
A hazai média nagy része (pontosabban a rádió és a televízió) soha nem volt teljesen pártatlan, ezért ha lenne rá mód (pl: kormányváltás), az egészet függetleníteni lehetne az összes(!) párttól. Legfontosabb feladata a hazai társadalmat érintő feszültségek demokratikus, józan fórumaként szolgálni anélkül, hogy bármely ideológiai oldalt képviselné. Ha Ny-Európában ezt megtudták csinálni, akkor nálunk se lehetetlen, csak az akaraterő hiányzik, na meg a máig élő kádárizmus észjárása, az állambácsi jóságába való már-már vak hit.
Egyébként ilyen aszályos időben jó ha van valami.
Amikor újságot olvasok gyakran kérdik:
SZOMSZÉD IR-E ESŐT?
Itt ez a fontos az újságból, mert az valóban újság.
Ki kiváncsi a többire?
A Zemtévé egy-ben , ha van egy népszerűsödő műsor-sorozat , azt hamarjában átviszik a Duna tévébe. Vagy MTV-2-re. Hogy azokon is emelje kicsit a nézettséget.
Aztán , ha emez nem megy , visszahozzák.
Csakhogy mostrmár én egy ilyen visszahozott , réglátott , műsort nem kezdek el újra nézni !
Két ok miatt :
1 : melegítve nem jó a csók és a húsleves ( mongya Hofi )
2 : Kitudja mikor viszik el ismét , ha újra megkedvelném a műsort
és végül
3 : Kedvelje meg ismét a fene. Inkább csak idegesítő az ismét felbukkanó , kissé kipofásított produkció. Kenjék a hajukra , oszt annyi. Én ugyan nem fogok ilyen hülye konfetti miatt ledögleni a tévé elé mindig , mikorpedig jobb dolgom is van.