Az alábbiakban közöljük Tamás Gáspár Miklós írását, amely nagymértékben eltér az Amerikai Népszava felfogásától, amely nem von a szerzőhöz hasonló párhuzamokat Európa és az Egyesült Államok demokratikus politikusai, valamint Magyarország diktátora között, de fontosnak tartjuk, hogy olvasóinknak bemutassunk a miénktől eltérő véleményt is a kiváló szerző és nagyhatású gondolkodó tollából.
2011. december 31-ikén, Szilveszter előestéjén, a téli szürkületben ott álltam a Parlament előtti téren, s a Kossuth-szobor talapzatának lépcsőjéről fáklyák fényénél szóltam az egybegyűlt tiltakozókhoz. A tömeget a csüggedtség és a vereség levegője lengte körül. Temetni jöttünk a harmadik köztársaságot, és köszönteni a negyediket, ha talán egyszer megszületik majd.
Ugyanezen a helyen álltam 1988. március 15-ikén is. Azon a verőfényes tavaszi napon, az első komoly politikai demonstráción az 1956-i forradalom óta, szabad választásokat, új alkotmányt követeltünk.
Néhány arc ismerős volt akkorról. Az arcunk barázdáltabb, megőszültünk, de úgy tetszik: ugyanott tartunk ma, ahol tartottunk akkor, vagyis: a nullánál.
Mi is történt tulajdonképpen? Nem csupán a gazdasági válságról és a lehetetlen Orbán-kormányról, hanem a korábbi demokratikus köztársaság, és az azt alátámasztani hívatott, minden tekintetben magasabb rendű társadalmi rend ígéretével fellépő szabad piacgazdaság kudarcáról van szó. Ha az emberek legalább valamelyest úgy érezték volna, hogy szabadabban és nagyobb biztonságban élnek, vagy legalább azt, hogy áldozatra érdemes, nemes, önzetlen és merész politikai kaland részesei, készek lettek volna elviselni a megpróbáltatásokat, s mindenfajta ellentől megvédeni köztársaságukat. A jelek szerint nem ez történt.
Éppen ellenkezőleg, úgy látszik, hogy az 1989 előtti rendszer, noha elnyomó és korlátozó jellegű volt, de nagyobb szociális biztonságot, teljes foglalkoztatást, folyamatosan növekvő reálbéreket, jobb egészségügyi ellátást, higiéniát, olcsó vagy ingyenes időtöltést és kikapcsolódást kínált. Emellett, mindenki számára elérhető magas színvonalú változatos kultúrát, nagyobb, rasszizmustól mentes egyenlőséget, alacsony bűnözést, és talán a fogyasztók választási szabadságát kivéve minden téren érzékelhetően jobb és javuló életkörülményeket biztosított. Mindezért képmutatásban, öncenzúrában és konformizmusban nagy árat kellett fizetni. Noha történelmi gyökerei okán a rendszert indokolatlanul „szocialistának”, vagy „kommunistának” nevezték, erkölcsi és kulturális értelemben afféle konzervatív jóléti állam volt. Első ízben esett meg, hogy ezekben az elmaradott agrártársadalmakban – a lakások közművesítésétől kezdve az oktatásig – viszonylag korszerű életformát honosítottak meg, s egyidejűleg megszabadultak (s ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni) a régi világra jellemző szolgaságtól, az arisztokrácia, a dzsentrivilág, a fenyegető, félelmetes csendőrök, bürokraták és katonatisztek által megjelenített régi típusú autokrata állam iránti tisztelettől. Vége lett a kézcsóknak, a derékfájdító hajlongásnak. A kasztokra épülő, rendies társadalom helyett a „létező szocializmus” osztálytársadalmat teremtett. A legitimáló ideológia szerepét a misztikus nacionalizmus és a vallás helyett, a helytelenül marxistának nevezett pozitivista filozófiába csomagolt tudomány és technika vette át.
Föltűnően unalmas, szürke, mindenfajta transzcendencia nélküli, prózaian lapos társadalom volt, legalábbis az 1950-es évek derekát, a sztálinizmus megdöntését követően. Az emberek nem szerették, de elvoltak vele. Ami valójában hiányzott, az a politikai részvétel volt. Pedig erre paradox módón nagyobb szükség lett volna, mint a szabad piacgazdaságokban, lévén, hogy a közpolitikai döntések (pl. a tervezésre vonatkozóak) viszonylagos súlya sokkal nagyobb volt. Teljességgel hiányoztak az önkorrekciós mechanizmusok, amelyek szükségességének pedig már Lenin és Trockij is tudatában volt. A technikai és gazdasági erőfeszítések előtt tornyosuló akadályok, és a külvilág, azaz a „valóságosan létező szocializmus” tömbjén kívüli világ keltette nehézségek már-már sorsszerű korlátokként jelentek meg, s az átlagos kelet-európai állampolgárnak fölfoghatatlanok voltak. Föltehetőleg a politikától való „teljes elszakadás” az oka a kelet-európaiak különös és sajátos individualizmusának, ami az intézmények iránti közömbösségükben és az egyéniségbe vetett látszólag megrendíthetetlen hitükben nyilvánul meg. Sokan, de nem mind vélik úgy, hogy a pluralisztikus politika (és az explicit politikai ideológiák) megjelenése nem a szabadságjogok tényleges bővülése, hanem a közügyek intézésének igen siralmas és költséges módja. Nagyon gyakran ugyanis semmi egyébről nincs szó, mint a „demokrácia homlokzata” mögé elrejtőző kapzsi magánérdekekről. Ugyanakkor a kelet-európaiak igenis szeretik az alapvető szabadságjogokat, különösen a véleménynyilvánítás szabadságát, tekintve, hogy mindenfajta hatalommal szemben hagyományosan mély gyanakvással viseltető pozitivista és agnosztikus társadalom örökösei.
Nonszensz az a nyugaton elterjedt vélemény, hogy Kelet-Európában az engedelmességre való hajlam a (polgári) demokratikus hagyományok hiányának a következménye. A liberalizmussal szemben tapasztalható széleskörű bizalmatlanság, amely mind a képviseleti kormányzat (vagyis a „parlamenti demokrácia”, miközben a két fogalom, a képviseleti és a demokrácia, valójában szinte kizárja egymást), mind az egyenlőtlenséget termelő piacgazdaság tekintetében tapasztalható, nem jelent törvénytisztelő magatartást a mindennapi életvitelben, nem jelenti a családi, szexuális és nevelési szokások merevségét. Bármennyire is lázadó természetűek Kelet-Európa népei, a szélsőséges piacgazdaságra való áttérés által előidézett társadalmi pusztítás, amely pl. Magyarországon a munkahelyek felének az eltűnésével járt az 1990-es évek legelején, ami mindmáig helyrehozhatatlan károkat okozott, komoly következményeket vont maga után. (Amikor Kelet-Európáról beszélek, a fogalomba beleértem Oroszországot, a legfontosabb kelet-európai államot, továbbá a volt Szovjetunió európai köztársaságait is.).
Ezeket a következményeket, amelyek talán súlyosabbak, mint Észak- Nyugaton, de igen hasonlatosak a periférián vagy a félperiférián elhelyezkedő országokban, így Ázsia és Latin-Amerika iparosodottabb térségeiben történtekhez, világosan és közérthetően be kell mutatni.
Ilyen következmény a kifejezetten egyenlőséget hirdető rendszer fölszámolása volt –azaz a jóléti államé, amely nagyrészt a munkásmozgalmak (a szakszervezetek és az osztálypártok) vívmánya volt, és egyensúlyt teremtett a tőke és a munka, bal- és jobboldal, Kelet és Nyugat között. Az európai jóléti rendszer dicsőséges harminc esztendejének (les trente glorieuses) a vége (Kelet-Európában ez csak húsz esztendő volt, les vingt glorieuses, mivel csak az 1960-as évek elején ért véget a komor sztálini fölhalmozási korszak), amikor az ellenhatalom már nem volt többé képes kikényszeríteni a profitok korlátozását, a növekedést és az újraelosztást, főleg a jóléti újraelosztási rendszerek fönntartását és továbbfejlesztését, új problémák merültek fel. A tőkeadók csökkentése, a nemzetközi kereskedelem liberalizálása, az új technikák (technológiák) megjelenése nyomán állandósult a bércsökkentő nyomás, és újra megjelent a strukturális munkanélküliség. Pontosan ekkor érkezett el az a pillanat, amikor az emberek, akik haszonélvezői voltak a korábban folyamatosan bővülő munkaerőpiacnak és ennek következtében pl. az oktatás és az egészségügy példátlanul magas GDP-arányos részesedéséből fakadó előnyöknek, szándékaik ellenére kihullottak a rendszerből. Márpedig az államnak, a csökkent költségvetési bevételek ellenére, épp ekkor kellett volna fokozottabban gondoskodnia a rászorultakról (munkanélküliek, migránsok, gyerekek és idősek), akik saját erejükből semmiképpen sem képesek emberhez méltó életre.
A folyamatosan fogyatkozó állami bevételekkel szemben állnak a folyamatosan növekvő szociális szükségletek. Ezért az ún. fejlett ipari országokban a kormányok – a latin-amerikai ún. baloldali populista kormányok kivételével – a társadalmi nyugalom fenntartása érdekében új eszközökhöz nyúltak. Az alkalmazott politikai eszközök természetesen igen változatosak, de sok közös elemük van. Ilyenek pl. azok az ideológiai támadások, amelyek célja a múltban kiharcolt „emberi jogok” visszavonása mint a társadalmi különbségek és egyenlőtlenségek erkölcsi és biológiai alapokon álló magyarázata (a semleges „sokszínűség” [diversity] kifejezés mögé bújva).
A kapitalista társadalmakban kizárólag a tőke és a munka minősül legitim, igazolható jövedelemforrásnak. Minden egyéb (főleg az újraelosztásból származó) jövedelem „tisztátalannak” minősül, de a jóléti állam és a szociáldemokrata humanizmus szellemében, bizonytalan tartalmú szociális jogként elfogadták.
Ettől mára megfosztották az embereket. Azokat, akik nem dolgoznak – mert egyszerűen nincs munkájuk – alacsonyabb rendűnek, sőt élősködőnek tekintik. A szociális segélyek, ill. bármilyen fajta állami támogatás igénybevételét visszaélésként bélyegzik meg, amit az ingyenélő bevándorlók, egyedülálló anyák, munkanélküliek, munkaképtelenek, idős nyugdíjasok, fogyatékkal élők, állami alkalmazottak, diákok, értelmiségiek és egyéb hasonló emberek kapnak. Nicolas Sarkozy szerint csak a „korán kelő Franciaország” (la France qui se lève tôt) érdemel tiszteletet. Akik pedig állástalanok, azok lusta munkakerülők. Az elsősorban színes bőrű külföldiek kitoloncolásakor pedig úgy állítják be ezt a politikai döntést, mintha a kiutasítottak természetileg, hogy ne mondjuk: „fajilag” mások, egyben erkölcsileg elitélendők.
Tizenhat törvény egy nap alatt
Miközben élet-halál harc folyik a fogyatkozó állami forrásokért és a közszolgáltatásokért, az igénylők száma többszörösen meghaladja azokét, akik valóban reménykedhetnek a támogatások elnyerésében. Ez a halálos verseny a politikai közbeszéd szerint az erkölcsileg, fizikailag és intellektuálisan rátermetteket díjazza, vagyis azokat, akik „megérdemlik”. A rendszert a fiatal, szorgalmas és alkalmazkodó személyekre (férfiakra) szabták. Az, aki nem fogadja el ezeket a szabályokat, az ellenkezik a dolgok természetes rendjével. Azoknak, akik nem akarnak vagy nem képesek versenyezni, az állami kényszer, szükség esetén rendőrségi erőszak alkalmazásával kell szembesülniük. A „szabad piacgazdaság” ellenfeleit nehezen kivívott szabadságunkat veszélyeztető utópistáknak, totalitáriusnak, a múlt foglyainak tartják.
Ilyen általános viszonyok közepette lépett színre az új (magyarországi) jobboldali többség. Ez köztudomásúlag kétharmados többség a magyar parlamentben, s a hatalmában áll az alkotmány módosítása, sőt új alkotmány bevezetése is. A többség vezére, Orbán Viktor miniszterelnök, merész, kitartó és hatékony kritikusa volt a végtelenül népszerűtlen, tehetetlen és korrupt szociál-liberális koalíciós kormány neokonzervatív politikájának. Egyebek között támogatta az orvosi vizitdíj és a tandíj bevezetése ellen a szakszervezetek által kezdeményezett népszavazást, amelyet fölényesen megnyertek. (Azóta Orbán Viktor gyakorlatilag mindkét szektorban bevezette ugyanezeket a lakosság terheit súlyosbító intézkedéseket, amelyeket a legkisebb „morgás” nélkül vettek tudomásul.) Egyébként a választási kampány során nem is fedte föl a terveit, ezért gyakorlati lépései hatalmas meglepetést okoztak.
Jól ismert vitézi tetteit még fölsorolni is nehéz, ugyanis ez túl sok teret venne igénybe. Az elképesztő tempójú törvényhozás rendkívüli módon megnehezíti a fejlemények nyomon követését. Csak egy példa arra, hogy miként is mennek a dolgok: 2011. december 23-ikán, azaz a parlament őszi ülésszakának utolsó napján, karácsony előestéjén a többség 219 (mint utóbb kiderült: valójában 307) törvény módosításáról döntött. Ezeket a törvényeket december 30-ikán hirdették ki és – a 2012. január 1-jétől hatályos új alkotmányt megelőzendő – december 31-ikén, ill. január 1-én léptették hatályba. Evvel az eljárással egyidejűleg elejét vették az Alkotmánybíróság esetleges közbeavatkozásának is, mivel az új alkotmány értelmében a testület elvesztette hatásköreinek egy részét. Vita nem volt. Karácsonykor persze csak kevés beszámoló látott napvilágot, s minderről az emberek máig alig hallottak valamit. Ezért nem is éri kritika ezeket a törvényeket. Márpedig semmibe vették a törvényalkotás és az alkotmányozás összes kötelező szabályát. Fortélyos kibúvóval mellőzhették teljesen a kötelező érvényű előzetes egyeztetések gyakorlatát. A szokásos eljárás szerint ugyanis a kabinet terjeszti be a törvényjavaslatokat. Ezzel szemben a „private member’s bill” brit parlamenti gyakorlatához hasonló egyéni képviselői indítvány alkalmazásával kerülik meg a szokásos eljárást. Jól példázza az eljárás rögtönzött természetét, hogy egy alkalommal még egy nem létező országgyűlési képviselő (!) nevében előterjesztett javaslatot is megszavazott az Országgyűlés, amely azóta törvényerőre emelkedett és hatályosult. Nagyon egyszerűek e törvénykezési hajsza (decemberben egyetlenegy nap alatt az Országgyűlés 16 törvényt fogadott el) mögöttes szándékai:
1. Tartósítani a jelenleg uralkodó párt hatalmát több magas közjogi tisztségviselő megválasztásával 9-11 évre. Mandátumuk lejártával valamely új jelölt megválasztásához pedig kétharmados többségre lesz szükség, aminek bekövetkezte igen valószínűtlen.
2. A választott testületeknél jobboldali és üzleti – bár ők voltak már eddig is többségben – vezetők pozícióba emelése.
A helyi önkormányzatok – noha jelenleg 93 százalékukat a jobboldal irányítja – hatásköre lényegesen szűkül, ill. többségük helyébe kormányhivatalok lépnek. Különböző trükkök révén a bíróságok, ügyészségek, az állami számvevőszék, a médiatanács, a kulturális intézmények stb., stb. élére örök időkre a jobboldali kormány kinevezettjei kerülnek. (Minden iskolaigazgatói, múzeumigazgatói, színigazgatói stb. állást újra pályáztatnak. A közszolgálati médiákból ezreket bocsátottak el, több mint 200 bírót „nyugdíjaztak, folyik a tisztogatás a kutatóintézetekben és egyetemeken.) A végrehajtó hatalom minden ágazata a kormány felügyelete alá került. Az új alkotmányban már nem szerepelnek alapjogok, mivel ezentúl gyakorlásuk („élvezetük”) kötelességek teljesítésének a függvénye. Az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvét törölték a szövegből. A választójogi törvény módosítása szinte kizárja az esetleges kormányváltás lehetőségét. Gyakorlatilag lehetetlenné tették a sztrájkokat és népszavazásokat.
Az „Alaptörvény” számos intézkedése azt célozza, hogy elejét vegye bárminemű változásnak. Így pl. tartalmazza a botrányosan igazságtalan egykulcsos személyi jövedelemadót. Jellemző, hogy az Európai Unió és a nyugati liberális sajtó tiltakozik a Magyar Nemzeti Bank autonómiájának korlátozása miatt, miközben alig történik említés az Európai Szakszervezeti Szövetségnek (CES) az elnyomó jellegű munkaügyi jogszabályokkal kapcsolatos tiltakozásáról. A titkosszolgálatok legfontosabb központját immáron Orbán Viktor személyi testőre irányítja, a többi állambiztonsági szolgálat parancsnokságát pedig a jobboldalhoz közel álló őrző-védő szervezetekből érkezett kétes figurákkal népesítették be. Számos, vitán fölül indokolt korrupcióellenes pör folyik, de kizárólag szocialista vezetők ellen. A kommunista pártokat és utódszervezeteiket, így a legjelentősebb ellenzéki pártot, az MSZP-t az új alkotmány „bűnszervezeteknek” kiáltja ki. A közoktatást a katolikus egyház által befolyásolt, erősen szelektív, diszkriminatív rendszerré változtatták. A fasizmus elleni küzdelem mártírjairól elnevezett utcákat, vagy a Franklin D. Roosevelt nevét viselő teret átkeresztelték, de Ronald Reagan szobrot kapott.
A jobboldali kormány több (javarészt indokolt) „populista” intézkedése, így a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások államosítása, a külföldi bankokra és néhány külföldi áruházláncra, pl. a Tescóra kivetett különadók, a lakáscélú devizahitelek forintosítása (feltéve, hogy a fönnálló adósságot azonnal kiegyenlítik) – dühödt reakciót váltott ki nyugat-európai pénzügyi körökben. Ezek az intézkedések valójában csak keveseknek, főként a fölső középosztálynak kedveztek. Mindazonáltal, nekik köszönhetően néhány hónapra, vagy hétre némileg csökkent a kiadások visszafogásának és a megszorító intézkedések bevezetésének szédítő üteme.
Bármennyire is kérdésesek a polgári demokrácia erényei, a demokratikus szabadságjogok ellen folyó átfogó támadást nem lehet nem elítélni, így különösen a gyalázatos médiatörvényt. Az új törvények, rendeletek és jogintézmények révén akarják megfosztani a magyar népet a szabad véleménynyilvánítástól, valamint akarata békés érvényesítésének a lehetőségétől.
De mi van emögött?
A nemzetközi sajtó ezt meglehetősen fölületesen kezeli. Márpedig magától értetődik, hogy meg kell érteni Orbán Viktornak és társainak az indítékait. Annál is inkább, mert sem ő, sem elvbarátai nem ördögök.
Orbán nemzeti újjászületést óhajt. Szeretne véget vetni az elmúlt két évtizedet jellemző hanyatlásnak és bizonytalanságnak, az irányzék nélküli, szüntelenül változó célok közti hánykolódásnak Nem egyszerűen a nemzeti nagyság helyreállítása a célja, hanem sikeres gazdaságot szeretne és az állam ujjászervezését. Utóbbit nem minden ok nélkül kaotikusnak, gyönge hatékonyságúnak látja, olyan intézményrendszernek, amely már minden tekintélyét elveszítette. Elgondolása részben a mainstream, többségi fölfogást tükrözi. Hisz a liberális varázsszerben: erős és népes, vállalkozó kedvű, szorgos, bátor, takarékos középosztályra van szükség, amely a nemzet gerince. Az összes adókedvezményben és állami támogatásban ez a többnyire fiatal középosztály részesül, amelyhez ő maga és baráti köre is tartozik. Orbán voltaképpeni eszménye a kisvállalkozó, a független polgár, a hazafi, aki államtisztelő, jogkövető, vallásos, tiszteli a hagyományt és a tekintélyt. Ez a fölfogás komoly rokonságot mutat Margaret Thatcher elképzelésével a „tulajdonosi demokráciáról”.
A jobboldal ezért is támogatta, hogy a középosztály saját tulajdonú családi házakra tegyen szert, ami kiváltó oka lett a magyarországi jelzálog-krízisnek. A magyar jobboldal, más, főleg kelet-európai konzervatívokhoz hasonlóan úgy véli, hogy az ilyen középosztálynak egyfelől a multinacionális nagyvállalatok, a nemzetközi intézmények és a finánctőke, másfelől a proletárok, a szegények és a kommunisták meg a munkanélküliek (vagy nevezzék őket, ahogy akarják) alkotta alantas csőcselék az ellenségei.
A magyarországi jobboldal nem egyszerűen csak régimódi és fajüldöző. Ez a jobboldal mindenekelőtt a szegények megsegítését ellenzi, a „többnyire roma” munkanélküliek (ez a vélekedés egyébként egyszerűen nem igaz) szociális segélyezését, továbbá ellenszenvvel viseltetik a társadalom minden ún. improduktív csoportjával szemben. Ezeket inaktívaknak nevezi, s e fogalom alá sorolja a nyugdíjasokat. (Legújabban egyébként különösen mély és meglehetősen kellemetlenül ellenséges magatartást tanúsít az idősekkel szemben). Ezért is fordul szembe a jobboldal olyan élesen a szakszervezetekkel, ami véleményem szerint öngyilkos álláspont, bár pillanatnyilag eredményes.
Ahhoz, hogy ráerőszakolja az országra az új rendet, az új autoritárius államnak sok pénzre van szüksége. Ezt a pénzt a kormány újabb meg újabb és még újabb megszorításokkal igyekszik előteremteni. Ezenközben nincs pénz a művészetekre, a régészetre, a műemlékvédelemre, a könyvkiadásra, a kutatásra. Mindez avval a másodlagos előnnyel is jár a rendszer számára, hogy megszabadul a baloldali vagy liberális értelmiségtől. De nem jut pénz a közösségi közlekedésre, a környezetvédelemre, a kórházakra és rendelőintézetekre, körörvosokra, az egyetemekre és az általános iskolákra se, és nincs pénz a látás- és hallássérültek, a mozgáskorlátozottak és a betegek támogatására sem. Viszont bőkezűen pénzelik a sportot, mivel az köztudomásúan segíti a harciasság, a közösségi szellem, a lojalitás, az önfegyelem, az erőfeszítés és más férfias jellemvonások erősítését.
Közmondásosan előnyben részesítik a cselekvést a beszéddel (értsd kritikai gondolkodással) szemben. Utóbbi a fecsegő osztályok (clasas discutidoras, chattering classes) tulajdonsága, amelyet olyannyira gyűlölt Don Juan Donoso Cortés és legjobb tanítványa, Carl Schmitt. Ebben nincs semmi különös, hiszen a konzervatívok – különösen a konzervatív gondolkodók – mindig is gyűlölték az értelmiséget és a „kávéházak közönségét”, s még nem is olyan régen azt hitték, hogy a francia forradalom a „sociétés de pensée”, a szabadkőműves páholyok és a klubok műve lehetett…
Orbán „munkaalapú társadalomról” szónokol, s ünnepélyesen beharangozta a jóléti állam végét. (Bár a jóléti államnak már réges-rég befellegzett.) Ebben sem igen különbözik Camerontól, Sarkozytől, Barrosotól, Rajoytól, Montitól, Harpertől, Merkeltől és Lagarde-tól, akik igencsak elborzadnának, ha valaki kimondaná róluk, hogy ők se különböznek Orbántól. Orbán azonban merészebb és következetesebb, mint ők. Ugyanakkor kevésbé kötik őt a körülmények, a formák, a hagyományok és a ceremóniák.
Orbán nem habozott, és gyökeresen átalakította a munkanélküli-ellátások rendszerét, s ezt – ne feledjük – már Clinton és Blair kezdeményezte. Ezentúl csak az lesz jogosult a munkanélküli-segélynek („rendelkezésre állási támogatásnak”, „álláskeresési támogatásnak”) elkeresztelt alamizsna igénybevételére, aki hajlandó mélyen a minimálbér alatti sovány fizetségért, a kelet-európaiak által igen kedvelt belügyminisztérium fölügyelete alatt a hatóságok által előírt bármilyen munkát elvégezni. Az alig leplezett kényszermunka bevezetésének első kipróbálására egy „faji incidensekről” hírhedt faluban került sor, amelynek utcáin neonáci félkatonai egységek parádéznak. Ez a falu avval is kitűnt, hogy neonáci polgármestert választott magának. A többnyire roma származású közmunkások szigorú rendőri fölügyelet mellett dolgoznak, állandó zaklatások és megaláztatások közepette, az ellenséges, őket munkakerülőknek gyalázó jobboldali médiák vigyázó tekintetének kereszttüzében. Hála istennek, az inkompetens magyar állam képtelen lesz ezt végrehajtani, ámbár rossz szándékához kétség nem fér.
A helyzet paradoxona, hogy miközben az Európai Unió és az Egyesült Államok támadja Orbán Viktort, a lényeget illetően teljes mértékben egyetért politikájával.
Ugyanakkor a leghatározottabban ellenzik függetlenségi törekvéseit és bankellenes retorikáját. Figyelemre méltó, hogy a hivatalos magyar propaganda állítása szerint a magyar kormányt a nemzetközi baloldal megfélemlíti! Ezek után nincs miért megütközni azon, hogy Martin Schulz az Európai Parlament újdonsült (szociáldemokrata) elnöke megkérdezte: vajon baloldali-e Barroso vagy Juppé? Ezek az urak megfeledkeznek a közép-európai radikális jobboldal meggyőződéséről, miszerint a finánctőke és a kommunizmus tulajdonképpen egy és ugyanaz. Mindkettő kozmopolita, modernista, világi és republikánus.
Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy a magyar nép szempontjából, életünk három legfontosabb tényezője – az Orbán-kormány, az EU-IMF-USA trojka, valamint a magyarországi ellenzék – hajthatatlanul és mindennemű fönntartás nélkül újabb és újabb megszorításokat kíván kikényszeríteni. Ebből a szemszögből szinte bohózatba illik, hogy a nyugati sajtóorgánumok, a nyugati kormányok és a nemzetközi politikai és pénzügyi szervezetek elítélik a magyar jobboldalt. Hatalmas küzdelem folyik semmiségekért. Távolról sem azt állítom, hogy a magyarországi polgári demokrácia halálának ne lenne jelentősége, hiszen ez rettenetes. A történelem arra tanított bennünket, hogy nem szabad lebecsülni az eltérő típusú tőkés rendszerek közötti különbségeket. Ezek a különbségek csak fokozatiak, nem lényegiek; könnyen fölismerhetők a modern polgári kormányzatok autoritárius hajlamai.
A nyugati sajtó állandó támadásai erős nacionalista reakciót váltottak ki Magyarországon: neonáci országgyűlési képviselők EU-zászlót égettek, s az emberek meg vannak rökönyödve, hogy az egyébként népszerűtlen kormányukat a külföld magával a Sátánnal azonosítja. A nemzeti sértődés (amely, attól tartok, részben indokolt) mozgósítani fogja a jobboldalt, és ezt vetik majd be a demokratikus és szociális tiltakozások ellen. Erre pedig a legkevésbé sincs szükségünk. Mindez csak arra fogja ösztönözni az Orbán-kormányt, hogy folytassa a Nagy Semmibe vezető végzetes harcát.
És itt elérkeztem írásom legfontosabb mondanivalójához, nevezetesen a nemzeti szuverenitás kérdéséhez.
Ha elfogadjuk, legalább föltételesen, hogy a kapitalizmus pusztulása nem a közeli jövő perspektívája, meg kell vizsgálnunk, hogy a politikai hatalomváltás kívülről történő kikényszerítése kedvez-e vagy sem a demokráciának. Azt tapasztaltuk, hogy a válság miatt olyan országokra, mint Olaszország, vagy Görögország népi fölhatalmazás nélküli, meg nem választott hivatalnokokat, volt bankigazgatókat, techno- és bürokratákat kényszerítettek rá. Ha Orbán Viktor autoritárius, sőt: félig diktatúrás intézkedései lehetetlenné teszik a népakarat érvényesülését, a külföldi hatalmak beavatkozásának is hasonlók lesznek a következményei. Orbán Viktort legalább megválasztották. Noha ez fortéllyal történt, hiszen valós szándékairól hallgatott, mindenesetre választások útján került hatalomra. A demokráciát sokféleképpen alá lehet ásni. Ennek egyik módja a zsarolás. Ilyen az európai pénzügyi (kohéziós, fölzárkóztatási) alapok megvonása vagy hasonlók: mindez az erő alkalmazásával óhajtja megváltoztatni az ország politikáját. Ez tisztességes liberálisok számára is elfogadhatatlan.
Kizárólag egyetlenegy legitim politikai szereplő rendelkezik fölhatalmazással döntésre, s ez a magyar választók közössége. A magyaroknak üdvözölniük kell a szolidaritás megnyilvánulásait, a külföld szolidaritását és együttérzését. Hálásak vagyunk, hogy bajaink nem maradnak észrevétlenek, és a nagyhatalmak fővárosaiban nem mennek el szó nélkül mellettük. Mindazonáltal ránk hárul a felelősség, hogy döntsünk hazánk sorsáról. Ez tehát a mi akaratunkon múlik. Igaz, nagy veszélyben vagyunk. Mindazonáltal, ha a magyar jobboldalt az a vád éri, hogy semmibe veszi a nép hangját, nem a külföld hangjának kellene ezt helyettesíteni, vagy túlharsognia. Köszönjük szépen, de mi fogjuk a mi dolgainkat elrendezni. Tragikus dolog lenne, ha a Strasbourg-ban, Brüsszelben, és Washingtonban lejátszódó bohózatok egyesítenék a magyar hazafiakat legveszélyesebb ellenségük, Orbán Viktor zászlaja alatt. Ez hozná el számára a diadalt, s számunkra a talán megérdemelt keserű vereséget.
A hiteles és valóban demokratikus magyar ellenzéknek szembe kell fordulnia az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, a Nemzetközi Valutaalap és az amerikai establishmentáltal képviselt katasztrofális megszorító politikákkal is, és nem csupán az alpári magyar jobboldallal. Ha ilyen ellenzék megszületik, önöknek nem kell többé aggódniuk Magyarországért.
___________________
Ez az írás rövidített formában megjelent a Le Monde diplomatique 2012. februári számában (G. M. Tamás: „Hongrie, laboratoire d’une nouvelle droite”) és a lap más nyelvű változataiban (kb. 30 nyelven), teljes egészében közölte románul az Observator cultural 2012. február 17-én és a CriticAtac internetes folyóirat február 20-án, a Zarez c. horvát folyóirat február 16-án, Szerbiában a Solidarnost című folyóiratban (http://www.marks21.info/novine/24.pdf), a Krytyka polityczna (sajtó alatt) Varsóban, továbbá egy szlovéniai baloldali szájt.
Az angol eredetiből fordította Forgács András
Szép szép…sok benne a blabla.
“A nemzetközi sajtó ezt meglehetősen fölületesen kezeli. Márpedig magától értetődik, hogy meg kell érteni Orbán Viktornak és társainak az indítékait. Annál is inkább, mert sem ő, sem elvbarátai nem ördögök.”
Ami engem illet, én nem szoktam banditákat ördögöknek nevezni.
Ha szerencsenek mondhatom magam (vagy sem) volt alkalmam megismerni Tamas Gaspar Miklos urat ,evekkel ezelott a sors ugy hozta ossze, hogy New York es Budapest jaraton egymas melle sodort a sors.Kiderult ,hogy ugyanabba a varosba szulettunk akar csak Hunyadi Matyas.
A z ellemzes kituno en mint amerikai allampolgar most mar vilagosabban latom a magyarorszagi helyezetet.
De hat mi is a demokracia?Amerika elfoglalta Irakot sok ezer emberi aldozattal jaro haboruval es ott akart demokraciat epiteni ahol meg voltak szokva hogy evszazadokon keresztul valaki kemenyen kezbe tarsa oket.Sadam Hussein egy gazember volt de hat rend volt es nem gyilkoltak egymast a ket kulonbozo vallasi muszlimok.
Oroszorszag Putyin rendet csinalt es messze allnak attol hogy demokraciat emlitsunk.Ezzel azt akarom mondani ,hogy minden orszagra maskep alkalmazhato az a szo.hogy “demokracia”.
A fenti cikk vilagos elmagyarazza mi a szitu de EGY SZOVAL sem emliti hogy kepzeli el a szerzo a magyarorszagi demokraciat mert ne majmojunk amerikai,francia vagy nemet demokraciat mert minden orszagra mas ruha illik tortenelmileg.
Visszaterve a repulo utazasra van egy ajanlatom a Gasparnak neha mosson fogat akkor meg ulok mellette a repulon .
“A hiteles és valóban demokratikus magyar ellenzéknek szembe kell fordulnia az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, a Nemzetközi Valutaalap és az amerikai establishmentáltal képviselt katasztrofális megszorító politikákkal is,”
A magyar demokratikus ellenzék tolja együtt Orbán szekerét a meggazdagodás útján. Megszorítás így is úgyis lesz, mivel a 2 év alatt sokat lenyúltak, de sokkal jobb a tudat, hogy a kohéziós alapból Orbán és köre masszív összegeket tud zsebre tenni. Engem nagyon megvigasztal.
Ha egy közíró ennyire nem látja át a helyzetet, akkor mit várunk egy jobbertől?
Ez a jóember egy szócséplő csupán.
Mint a kilencázas évek magyar parlamenti képviselője , a neve most nem jut eszembe de idézem :
” Ha akarom széna , ha akarom szalma , de az is lehet hogy zabasztag ! “
Az orbáni jogfosztogatás ellen csak az európai intézmények és a nemzetközi szervezetek támogatásával tudjuk felvenni a harcot. Papoljon csak Orbán az idegenszívűek árulásáról, vagy TGM arról, hogy majd “mi fogjuk a mi dolgainkat elrendezni”: majd bolondok leszünk lemondani a külföld segítségéről! TGM elfelejti vagy szándékosan elhallgatja, hogy a junta által megszállt, korábban független intézményeket eleve az EU nyomása hozta létre. És miért is sértené a magyar szuverenitást, ha francia vagy német testvéreim kiállnak amellett, hogy visszakapjam a 2011 végén elrabolt alapjogaimat? Gazsi, ez egy nyitott ország, ne segíts Orbánnak bezárni!
Gazsi – Gaskó … nemlátom a különbséget.
Az a probléma ezzel a megszorításdíval hogy aktualiter nem a nyugat képviseli. Az egykulcsos adó megszűntetésvel épphogy kikecmereghetnénk az állam állandó hiányainak egy részéből, esetleg ha kissé a korrupciót is le lehetne szorítani…Zorbán duce menesztésével +minden slepp
Ami jó a hazának , ( aki nincs ellenzékben ) , az nem jó az Országnak.
Kedves Imre, az utolso mondata felesleges es rosszindulatu volt.
Miralce! egyetertek! Nem ide valo megjegyzes, raadasul nem inteligens.
Kedves Miracle csak az igazsagot irtam es semmi rosszindulat.neha nalam szamit a higenia.
“Ugyanezen a helyen álltam 1988. március 15-ikén is. Azon a verőfényes tavaszi napon, az első komoly politikai demonstráción az 1956-i forradalom óta, szabad választásokat, új alkotmányt követeltünk.
Néhány arc ismerős volt akkorról. Az arcunk barázdáltabb, megőszültünk, de úgy tetszik: ugyanott tartunk ma, ahol tartottunk akkor, vagyis: a nullánál.”
TGM nagyon téved, amikor azt állítja, hogy ugyanott tartunk!
Hát nem ott tartunk, annál sokkal rosszabb a helyzet. Bár lehet, hogy azóta TGM szabadon utazhat, taníthat az Egyesült Államokban, de a Magyarországon élők legalább 75 százalékának drámaian romlott a helyzete minden tekintetben.
Csak a tisztánlátás kedvéért:
… … …
1988-ban az emberek 95 százalékának volt állása, munkahelye.
1988-ban még nem volt szétlopva az ország.
1988-ban a spontán privatizációnak nevezett gazemberség még nem volt kitalálva.
1988-ban még nem osztogatták szét a “kárpótlási jegy”-nek nevezett szélhámossággal a földeket és az állami vagyont a rokonoknak, és a csókosoknak.
1988-ban még nem volt kitalálva a később Sólyom László bírósága által alkotmányosnak minősített, visszamenőleges hatályú, piaci kamatozásúvá változtatott lakáshitel.
1988-ban még mindenki hitt abban, hogy a politikusok betartják ígéreteiket.
1988-ban nem volt több százezer éhező gyermek Magyarországon.
1988-ban nem fagytak meg emberek százai az utcákon azért, mert nem volt lakhelyük.
1988-ban nem nézték gyanakodva az emberek egymást, hogy ki milyen pártállású.
1988-ban nem volt kettészakítva az ország.
1988-ban sokkal szabadabb országban éltünk, mint most!
… … …
Folytassam még a felsorolást, hogy mi a különbség 1988 és 2012 között?
Az a gyanúm, hogy most nagyságrendekkel rosszabb a helyzet nem csak anyagi értelemben.
Tgm-nek a (gondolati) rendszert tekintve teljesen igaza van. A bvevezetésben a”szocialista” mult értékelése teljesen reális. A jóléti állam valóban a multé. A “zelmulthúszévről” leírtak a valóságnak megfelelnek. A kapitalizmus nem az ideális – és egyáltalán nem demokratikus – társadalmi-gazdasági rendszer, de pillanatnyilag ez a realitás. A zorbáni fasizmus jellemzését illeti, és a jelenlegi helyzetünkből kivezető utat illeti, talán kissé túlzó abban, hogy a gonosz nyugati zömében jobboldali kapitalisták segítsége nélkül nekünk magunknak kella zorbán-bandát eltakarítani. A gonosz USA-EU-IMF támogatásra talán szükségünk van. Ha a csutit gazdasági lehetőségeitől nem fosztják meg, örökké a nyakunkon marad, mert a demokratikus hagyományokkal nem rendelkező “NEMZET”, ha megkapja a napi moslékját, a szabadságért és a demokráciáért egy lépést sem tesz. Megfordult a Kolonits érsek által megfogalmazott jelszó. Magyarországot először koldussá, azután demokráciává (nem kerszténnyé) kell visszaalakítani. Vegyék csak el a strukturális alapokat, és ne adják meg az igényelt kölcsönt. Az államcsőd és a koldusbot (ugyanis a csuti rendszere is ezt jelent ) is jobb az épülő klerikálfasizmusnál.
Bocsanat: TGM helyesen.
Igazán sohasem tudtam és most sem tudok mit kezdeni TGM részben igaz, részben hazug írásaival.
Jak 3:11 Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból csörgedeztet-e édest és keserűt? – mondja az ige
.
Néhány alapvető dologról nem beszél TGM, így pl. az emberek legbelsőbb MAGÁN ügyeibe való beavatkozás jogának kisajátításáról (család, hit).
Arról, hogy az ország vezetői a (magyarországi) keresztény hit alapértékeinek megfellebbezhetetlen képviselőjeként – szembe menve a kereszténység alapelveivel a Bibliában leírtakkal –, ezt az erkölcsi alapot ragadozásra, gyűlöletkeltésre használják fel, ezzel abszolút eltorzítva és iszonyú erkölcsi alapot létrehozva egy eljövendő magyar társadalomnak.
„A hiteles és valóban demokratikus magyar ellenzéknek szembe kell fordulnia az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, a Nemzetközi Valutaalap és az amerikai establishmentáltal képviselt katasztrofális megszorító politikákkal is, és nem csupán az alpári magyar jobboldallal. Ha ilyen ellenzék megszületik, önöknek nem kell többé aggódniuk Magyarországért.”
Döbbenetes gondolat. De bizony én aggódom Mo.-gért, ha ilyen erkölcsöket hirdet az egyik legelfogadottabb magyar gondolkodó.
A jogosan követelheted, ami nem a tiéd, amit én osztogathatok kényem kedvem szerint – mert erre is felhatalmaztál – az irántam hűségeseknek bár nem ők hozták létre, nyugodtan vedd el mások munkájának gyümölcsét elv nem tudom hogy támogatja egy tisztes, erkölcsös társadalom létrejöttét.
TGM ijesztőbb mint OV, mert mindezt az egyik legismertebb magyar gondolkodóként hirdeti ország világ előtt, igazolva egy igazolhatatlan eszmerendszert.
‘”Ez a fölfogás komoly rokonságot mutat Margaret Thatcher elképzelésével a „tulajdonosi demokráciáról”.
…
Ez erős. Margaret Thatcher – Reagannel, Kohllal, Franz-Josef Straussal egyetemben – a világtörténelem legmeghatározóbb, legpozitívabb alakjai közé tartozik, és attól, hogy fenéken billentette a szakszervezeteket – ami TGM-nek érthetően nem tetszik – még nem érdemli azt, hogy Orbán Viktorral említsük egy napon. Egyik történelmi óriás, másik mocskos kis pitlák kelet-európai tolvaj.
Néha jó meglátásai is vannak/ voltak TGM-nek – ez most fals több pontján is. :(((
Az az egy a gond a cikk végkicsengésével, hogy pont a nemzeti önrendelkezés az, ami a nemzetet bajba sodorta. Ez az ország képtelen racionálisan gondolkodni, ebből fakadt minden baja, az úgynevezett szabadságharcai, ami mindig csak a fejlettebbel szemben nyilvánult meg szembeszökően, az egy 1956 kivételével. Ez a félázsiai entitás sokáig rúgkapált, amikor a török alól felszabadította a Nyugat, jó volt neki a posvány, kikérte magának, hogy munkára, gondolkodásra, fejlődésre akarják fogni. 1990 után ugyanaz történt, mint 1683-ban. Visszasírják a pocsolyát, amiben dagonyázni lehet, és ott szabotálják a fejlődést, ahol csak lehet.
ricsi
2012. március 26. hétfő
10:15
Már tavaly is 1683-at írtál 1686 helyett, talán eltérő tankönyvünk lehetett?
Az alapvetés – véleményem szerint – , hogy Európa ideje lejárt. Akár tetszik, akár nem, az egyetlen megoldás szerintem az Európai Egyesült Államok lehet. Orbán anarchiába hajló kiugrási kísérletei ezeket a törekvéseket ássák alá.
A döntés ma arról szól, hogy süllyesztőbe kerülünk, és szétszakadt, meggyengült “törzsek” háborúznak majd egymással, vagy esélyt adunk egy egységes erős Európának.
Vérrel”karddal” kell újra gondolni, építeni Európát… vagy mehetünk a levesbe.
Ez már a gyerekeink életét nagyban fogja befolyásolni
zabasztag……!!
“Orbán nemzeti újjászületést óhajt. Szeretne véget vetni az elmúlt két évtizedet jellemző hanyatlásnak és bizonytalanságnak, az irányzék nélküli, szüntelenül változó célok közti hánykolódásnak Nem egyszerűen a nemzeti nagyság helyreállítása a célja, hanem sikeres gazdaságot szeretne és az állam ujjászervezését. Utóbbit nem minden ok nélkül kaotikusnak, gyönge hatékonyságúnak látja, olyan intézményrendszernek, amely már minden tekintélyét elveszítette. Elgondolása részben a mainstream, többségi fölfogást tükrözi. Hisz a liberális varázsszerben: erős és népes, vállalkozó kedvű, szorgos, bátor, takarékos középosztályra van szükség, amely a nemzet gerince. Az összes adókedvezményben és állami támogatásban ez a többnyire fiatal középosztály részesül, amelyhez ő maga és baráti köre is tartozik. Orbán voltaképpeni eszménye a kisvállalkozó, a független polgár, a hazafi, aki államtisztelő, jogkövető, vallásos, tiszteli a hagyományt és a tekintélyt. Ez a fölfogás komoly rokonságot mutat Margaret Thatcher elképzelésével a „tulajdonosi demokráciáról”. Idézet Tamás Gáspár Miklós írásából
Sok esetben Tamás Gáspár Miklós is kettős beszédet folytat.
1. A szerző a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások államosítását, a külföldi bankokra és néhány külföldi áruházláncra, pl. a Tescóra kivetett különadókat, a lakáscélú devizahitelek forintosítását “javarészt indokolt” intézkedésként írja le. Ehhez képest fájlalja a szabadságjogok megkurtítását és a liberális demokrácia korlátozását. Mintha nem tudná, hogy az egyéni szabadságjogok és a liberális demokrácia talapzata nem a könnyes szemű és zengő hangon előadott deklarációkban, hanem a független magántulajdonosi rétegben van. Márpedig a szerző által javarészt indokoltnak nevezett intézkedések magántulajdon-ellenesek.
2. Orbán szavakban valóban középosztály-párti, de mint Magyar Bálint múlt heti ÉS-ben megjelent elemzése kimutatta, Orbán nem független tulajdonosi rétegként, hanem egyrészt állami szolgáló “nemesek” rendjeként (értelmiség helyett), másrészt udvari beszállítóként (a szabad piacon boldogulni képes vállalkozók helyett) képzeli el az új középosztályt. Mindkét csoport alapvető jellemzője a teljes állami függőség. Tapasztalataink nem mondanak ellent Magyar Bálint elemzésének.
3. Orbán szintén csak szavakban kistulajdonos- és kisvállalkozó-párti. A kisvállalkozások adminisztratív és adóterhei nem csökkentek országlása alatt, hanem nőttek. A földbérletek újraosztása során nem a családi gazdálkodókat, hanem a nagyvállalkozókat részesíti előnyben. Simicska Lajos és baráti körének étvágya nem ismer határokat, és eddig minden, az államvezetésen belüli vitát ők nyertek meg.
Tévedések elkerülése végett nem állítom, hogy Orbán elvi ellensége lenne a magántulajdonnak és a kapitalizmusnak, mert hiszen akkor Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, valamint Lévai Anikó érdekeltségeit is államosítania kéne. Erre nyilván nem fog sor kerülni. Azonban tény, hogy napi szinten, állami eszközökkel folyik a kapitalizmusellenes demagógia, és a kormány gyakorlati lépéseiből is egyértelmű, hogy a magántulajdont kizárólag a tulajdonos személyétől függően tartják tiszteletben vagy támadják meg.
A magam részéről úgy érzem, hogy TGM elemzése a fenti pontokon alapjaiban bicsaklik meg.
Miért van olyan érzésem, hogy ez az írás egy független elemzői csomagolású belső kritika?
figyelő 2012. március 26. hétfő 08:27
Az igazán borzasztó TGM-ben, hogy az EGÉSZ ellenzéket lenullázza, amikor a még a még nyomelemekben sem létező általa elképzelt ellenzéket nevezi “hiteles és valóban demokratikus”-nak. Azaz implicite a létező mostani ellenzéket nem hitelesnek és nem demokratikusnak minősíti.
“Akinek ilyen barátai vannak, annak ellenségre már nincs is szüksége”
Egyetlen (pici) fejlődést látok: már megengedi azt a feltevést is, hogy a kapitalizmus elhunyása valamivel későbbre várható, mint ma vagy holnap!
Ezt eddig rendszeresen elfelejtette megemlíteni!
Had szóljak hozzá RICSI kommentjéhez :
Thatcher asszony letörte a szénbányászok és szimpatizánsaik egész országra kiterjedő sztzrájkját.
Akkoriban Brittaniában nagyon rosz volt a gazdasági helyzet , az ország meredek pályán haladt lefelé.
A szén gyakorlatilag eladhatatlan volt olyan áron hogy hasznot is hozzon az Államnak . Vagyis totálisan veszteséges volt ! Ilyen körülmények között kezdtek el sztrájkolni a tervezett szénbánya-bezárások miatt mert nem vették észre a megvadult szakszervezeti vezetők hogy a sztrájkjuk inkább jól jön a az Államnak ugyanis addig sem kell bért fizetni.
Így állt már a helyzet !
Persze egy idő után megfogyatkoztak az irdatlanul felhalmozott szénkészletek ( ugye ismerős : eladhatatlan áru termelése , raktárra ) a szakszervezetek csak erre vártak , hogy majd most jól feltornásszák a szén árát meg a béreket és győznek.
Csakhogy a Vaslédinek volt még egy ütőkártyája és nem is habozott kijátszani : az olcsó szovjet szén ! Még úgy is jóval olcsóbb volt hogy hajóval hozták a Szovjetúníóból.
Ezzel aztán vége is lett a ramazurinak.
A munkanélkülieket átképezték ( Már aki hajlandó volt új szakmát választani )és az ország szépen megerősödött.
Biztosan nehéz döntés volt részéről , de a késöbbi eredmények Őt igazolták.
Az is nagy gond a cócjalizmus taglalásakor, hogy TGM nem veszi figyelembe: az összes felsorolt szép és jó alapja az volt, hogy Kádár elkezdett kölcsönöket felvenni. Az 73-as olajárrobbanás után azzal tüntetett el hárommillió koldust, hogy elkezdett hitelt felvenni. A visszafizetések során Magyarország becsődölt, akkor fordult először az IMF-hez. És hogy a meg nem termelt jólétet mesterségesen fenn lehessen tartani, ugyanezt folytatta Antall, Boross, Horn, Orbán, Medgyessy, Gyurcsány. Ennyi a történet. Magyarország jóléti szempontból egy lerohadt harmadik világbeli kupleráj, ami úgy tesz, mintha Európa lenne, az igényei meg egyenest kanadaiak, a munka meg a tanulás viszont büdös, és amikor ennek jelentkeznek a hátulütői, akkor megy a kaffogás, a vicsorgás meg az idegengyűlölet. Magyarországon az összes úgynevezett szabad választás arról szólt eddig, hogyan lehetne megúszni a megúszhatatlant.
Az egész századvég Thatcher asszonyt igazolta, Geyza.
Magyarország: éhes gyerekek játszanak EU-konform játszótereken.
Arról nem is beszélve, hogy Orbán nem középosztályt képzel el, hanem tőrőlmetszett maffiaállamot. Ma, Magyarországon az a divat, hogy ha valakinek van egy virágzó vállalkozása, akkor odamennek hozzá, és azt mondják neki: ez ér egymilliárdot? Itt van százmillió, add el nekem. Ha nem – jön az adóhivatal, és találni fog valamit. Ez így megy. Pontosan ugyanúgy, mint amikor húsz éve a maffia beállított valakinek a menő éttermébe, és megmondta, hogy adja át nekik. Szó nincs semmilyen középosztályról. Egyszerűen egy gengszterbanda veszi be magát az élet minden területére, ahonnan rohadt nehéz lesz kiciánozni.
kekec
2012. március 26. hétfő
12:11
Biztos bennem van a hiba, de alapból nem értem, hogy sem TGM-et de másokat sem érdekel egy alapvető tény, az hogy a kormány elkötelezte magát egy értékrend, a kereszténység mellett. Az elkötelezettség mindenki számára elolvasható, ellenőrizhető, akkor is ha hívő, de akkor is ha nem. (Persze tudomásul véve, hogy senki sem tökéletes.) Ha a cselekedeteket nézve látjuk, hogy nem aszerint „működnek” amit alapként hirdetnek magukról, sőt „követelményként” állítanak Európa elé is, vagyis a saját elkötelezettségüket sem vállalják fel cselekedet szintjén, innen kezdve ???
TGM mindig egyéni utakat próbál járni, ami nem is lenne probléma, ha ezt nem kísérné ez a kételyeket ébresztő kétnyelvűség, ahogy Feleselő is írta. Ugyanez volt utolérhető a Csurka elemzésnél is. A jó és a rossz innen nézve így néz ki, onnan nézve meg fordítva is igaz, bizonyos dolgok mentségül szolgálnak vagy mégsem. Ha a jó és rossz ízlés szerint felcserélhető, akkortól a leggonoszabb cselekedet sem számonkérhető.
.
A Biblia azt mondja, hogy
Máté 16:11-12
Hogyan nem értitek, hogy nem kenyérről mondtam néktek, hogy őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!?
Ekkor értették meg, hogy nem arról szólott, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és szadduceusok tudományától őrizkedjenek.
.
Hát így vagyok én TGM tudományával.
“Visszaterve a repulo utazasra van egy ajanlatom a Gasparnak neha mosson fogat akkor meg ulok mellette a repulon .”
Intelligensnek tartod magad?
No no…
Ezt egy cetlire írva, öltönyébe csempészve kellett volna megtenned!
TGM ezzel az írásával sajnos megint meggyőzött arról,hogy még mindig nem tudja kivel van és kik mellé álljon !
figyelő:
Amire felhívod a figyelmet ennek a ” TGM ” .-nek az írományában a ” keresztény értékrenddel ” kapcsolatban , na arra írtam én a legelő bejegyzésemben hogy ” túl sok a blabla ” Mert ez a TGM összevissza ír mindenfélét de lényeg felett szépen elsiklik . A Trón és az Oltár szevetségének látható kialakulása felett.
Pedig pont az ő dolga lenne ezekre felhívni a figyelmet .
Bevallom,eddig sem tartottam sokra Tamás Gáspár Miklóst,ez az írása is
az ellenszenvet váltotta ki belőlem.
Egyébként Ez az igazi magyar “szomorújáték!
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=3283248494359&set=a.2075622784471.112907.1662017932&type=1&theater
figyelő
- azt hittem már világos, hogy a kereszténység és a katolicizmus – két teljesen eltérő dolog. Orbán NEM a kereszténység mellett kötelezte el magát mert akkor nem rúgna bele a már földre kerülőkbe, nem csökkentené az éhhalál szélén állók segélyét 20 %-al. EZ NEM KERESZTÉNY viselkedés!
“CSAK” katolikus, de annak nagyon!
Geyza
Igazad van. De ha valaki vak, vagy lát de direkt lehunyja a szemét, akkor te hiába magyarázol neki a világosságról, köszöni nem érti, nem kéri.
.
kekec
Nekem világos, de nagyon sok embernek nem. A katolikus egyház olyan erővel nyomja a „mi vagyunk az igazi keresztények” szlogent, hogy sok ember azt hiszi kereszténység = katolicizmus.
Orbánról pl. az a hír terjedt, hogy megtért keresztény (egy pünkösdi karizmatikus kereszténytől hallottam), azért írom be Jézus tanításait, a Bibliai igéket hivatkozásként, hogy megértsék végre az emberek, az hogy valaki mit beszél egy dolog, az hogy valóban keresztény-e, a cselekedeteiből felismerhető/megítélhető.
“Orbán nemzeti újjászületést óhajt. … … Orbán voltaképpeni eszménye a kisvállalkozó, a független polgár, a hazafi, aki államtisztelő, jogkövető, vallásos, tiszteli a hagyományt és a tekintélyt. ”
Fenét.
Orbán hatalmat akar, voltaképpeni eszménye saját teljes hatalma.
ricsi: “Magyarországon az összes úgynevezett szabad választás arról szólt eddig, hogyan lehetne megúszni a megúszhatatlant.”
Hétfön mindig okosakat szoktál irni. … de egyébként teljesen igazad van.
TGM-nek legnagyszerübb meglátása az volt, hogy a “kapitalizmus válságban van”.
Meg is enné a fene ha nem lenne. Ez adja a kapitalista fejlödés motorját. Ha nem lenne válságban lezüllene a cuclizmus szitjére, poshadt kádári pocsolya lenne belöle.
TGM kiváló elemző, én is így látom a helyzetet. Azt viszont sajnos nem látom, ki lenne az ellenzék, akit annyira óhajt – jogosan – , mert ennek a rendszernek a lényege a megosztás és a megoszthatóság. Aki nem azt mondja, amit én, az a másik oldalhoz tartozik, ergo nem számít. Amíg ez a megosztottság fennáll, addig nincs előrelépés. Én magam hosszú ideje azon gondolkodom,ki léphetne a munkásosztály helyébe, érdekérvényesítő képességgel “ausgestattet”. Még nem tudtam rájönni.
Igen, TGM kiváló elemző, de néha ő is a jóhiszeműség foglya. Nem úgy, hogy valóban jóhiszemű lenne, hanem úgy, hogy érveléskor kötelességszerűen óvakodik a nem, vagy nem egyszerűen, gyorsan bizonyítható vádaktól.
Én is sokáig igyekeztem felfedezni a jó szándékot a hazai “jobboldal” képviselőinek egetverő őrültségei, tombolása és rombolása mögött (nem mintha TGM-hez mérhetném magam), de mára feladtam. Nem! Ha részükről semmi empátia nem tapasztalható, akkor nekem is így kell reagálnom.
.
TGM látszólagos kacskaringói abból fakadnak, hogy (1) komolyan veszi a demokráciát és a kiszolgáltatott emberek védelmét, (2) úgy látja, hogy a kapitalizmus nem a létező világok legjobbika. Marx és kortársai nyomában kíván járni. Ezért olvasható írásaiban számunkra szokatlanul ható antikapitalizmus. Csak azt nem veszi figyelembe, hogy itt és most ez nagyon kevéssé aktuális: a fasiszta jobboldal a kapitalizmus előtti időkbe kormányozza vissza az országot, a kapitalizmusban kifejlesztett marketing-eszközökkel operálva fundamentalista államot kényszerít ránk.
Az elmúlt szocialista rendszer értékelését még úgy ahogy el lehet tőle fogadni, de a nostanit egyáltalán nem érti. Ha meg nem érti, miért magyarázza? A hakni szinpadra való. Nem látja a valódi okokat és arról beszél amit már nem lát. Azt hiszem sokkal lassabban képes feldolgozni, értékelni a mostani helyzetet. Egy múlt korhoz tartozik. Kicsit sajnálom. A Magyar és Európai történelemből sem tud párhuzamokat felismerni. “Kicsit halvány lett a kiállított mű” Bródi szavaival élve.
“Sanyibácsi”
TGM a sok senki mellett még egy… Hányszor, hányféleképpen hiteltelenítette már el magát?
A sok zagyvaságban azért van rendszer…TGM-es…
Nem kell szabadkoznia a szerkesztőségnek, ha véletlenül bekerül egy józan írás is az oldalra.