Ronai and Ronai
AMERIKAI

A Jobbik torkig van a holokauszttal – csinálna másikat 2012. március 17. szombat 20:29 | AN

  • Hozzászólások(137)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A Jobbik torkig van a holokauszttal - csinálna másikat

Budapest – A magyar állam több nemzetközi szerződés megszegésével a mai napig nem tiltotta be a Jobbik nevű náci, nyilas pártot, amely az Élet Menete megzavarására készül. A Jobbik állítólag torkig van a holokauszttal, talán ez az oka, hogy szíve szerint megismételné. A fasiszta diktatúra a két pofonra vonatkozó ígéret ellenére eltűri, hogy rendszeresen nácik zavarják meg a békés megemlékezőket, tüntetőket. A Jobbik az alábbi közleményt adta ki.

“Székesfehérvár után Veszprémbe érkezik március 19-én az Élet Menete Alapítvány által támogatott, az országban kacskaringázó és magyarellenes propagandát folytató marhavagon.

Úgy véljük, hogy mi sem mehetünk el szó nélkül az esemény mellett, ezért tüntetést szervezünk március 19-én 10:00 órától 13:00 óráig Veszprémben, a vasútállomás előtti területen.
Várunk mindenkit, aki már torkig van a holokauszttal és a kettős mércével.
Kovács Rajmund, elnök”
.
“The cattle-truck supported by the March of the Living Foundation and spiralling throughout the country while making anti-Hungarian propaganda will arrive at Veszprém, after Székesfehérvár, on 19 March.

In our opinion, we cannot pass over this event in silence either and, therefore, we have organized a rally in Veszprém, in the field in front of the railway station on 19 March from 10 am to 1 pm.

We are expecting everyone who is sick and tired of the Holocaust and of having one law for one’s friends and another for one’s foes.

Kovács Rajmund, President”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.8/5 (20 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -5 ( 45 szavazatból)
A Jobbik torkig van a holokauszttal - csinálna másikat, 2.8 out of 5 based on 20 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(137)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

137 Reader’s Comments

  1. Mivel csak 30 ember tiltakozott (lehet, hogy “csak” szervezési hiányosságból, talán illene egy TAKARÍTÁSI akciót hirdetni, és “lemosni a gyalázatot” Nem kell hozzá más, csak vödör, felmosó -, némi víz és elszántság!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (24 szavazatból)
  2. A Fidesz csahos kutyájának a MIÉP-nek Rend Programja, egyébként olyan mint egy Orbán beszéd: http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=46&Itemid=55

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (18 szavazatból)
  3. “A MIÉP tudja, mire kell a zűrzavar a gyarmatosítóknak. Arra, hogy rablók módjára privatizáljanak. Arra, hogy a „rendszerváltás” minden terhét a dolgozó nép, a bérbôl és fizetésbôl élôk, az értelmiség és a munkások fizessék meg, a nép nyakába varrják, egy szűk here réteg pedig mértéktelenül meggazdagodjék.” Ezek a “piszkos gyarmatosítók”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (20 szavazatból)
  4. Érdeklődve várjuk, hogy az ügyészség – munkaköri kötelességét teljesítve – mikor indít hivatalból büntetőeljárást a törvénysértést elkövető Jobbik ellen, és kezdeményezi a törvényellenesen létező neonáci párt betiltását. Merthogy:
    - Magyarországon hatályos, nemzetközi szerződésen alapuló törvény tiltja fasiszta szervezetek működését.
    - Magyarországon hatályos törvény minősíti bűntettnek a holokauszt( nemzeti szocialista rendszer által elkövetett népirtás) nagy nyilvánosság előtti tagadását, kétségbe vonását vagy jelentéktelen színben való feltüntetését.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (37 szavazatból)
  5. #
    Antifa-Hungary
    2012. március 18. vasárnap
    18:24 Hol élsz te? A Fidesz által irányított ügyészség és bíróság fog fellépni a Jobbik ellen? A 2006-tos csürhét is felmentették pedig azok gyújtogattak, köveket dobáltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (33 szavazatból)
  6. We are looking forward with great interest to seeing when the Hungarian Prosecution will fulfil its professional duty by initiating a criminal procedure against the law-breaker Jobbik and by initiating the proscription of this unlawfully existing neo-Nazi party. Indeed,
    - holocaust denial, as well as trivializing and relativizing of it in the limelight of great publicity is a crime threatened with imprisonment up to three years according to the prevailing law in Hungary.
    - prevailing Hungarian law based on an international treaty forbids the activity of fascist organizations.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (18 szavazatból)
  7. Hát történetesen én is torkig vagyok!
    - a jobbikkal
    - az antidemokratikus kormánypárttal
    - a megtorlatlan törvényszegésekkel
    - a békés tüntetést megzavaró csürhével
    - az elértéktelenedő fizetésemmel
    - a szakmámatt döglődésbe juttató különadóval
    - stb
    - stb
    Nagyon hosszú ez a sor.
    Milyen alapon mondja magát magyarabbnak nálam egy illegális szervezet egyenruhába bújt “katonája”? Miért kell törvénytisztelő állampolgárként félnem garázda elemekből verbuvált kommandóktól? Torkig vagyok Vona Gáborral, és a Vona Gábor félékkel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (56 szavazatból)
  8. Lájkolom Tibort !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (32 szavazatból)
  9. Nem lesz létjogosultsága az e fajta náci szervezetnek. A sok túlkapás és az Unió elleni uszítást nem tűrhetik sokáig. Békét szeretnének és vér után leselkednek. Skizofrén csapat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (28 szavazatból)
  10. Egy támadó mérgeskígyót úgy lehet semlegesíteni, hogy az ember egy macheteval lecsapja a fejét. A fej eltávolítva, a kígyó ártalmatlanná válik.
    Ennyi az egész. Sajnos manapság bizony sok baleset törénhet…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (28 szavazatból)
  11. latyapatya
    2012. március 18. vasárnap
    15:15
    Gyurcsány bukásának egyik oka az volt, hogy szinte szó nélkül hagyta(ák) a mindennapi mocskolódást. És minegy, hogy miért. Az eredménye az lett, hogy ragadt!
    A zsidó ügyben is ezt látom bajnak: szórják a sarat, és senki nem mossa le!
    Félreértés ne essék, mégcsak zsidó ismerősöm sincs. De szerintem ez az ügy több, mint zsidókérdés. Ez a Jobbik mozgatórugóinak egyike. A szaporodásuk egyik oka!
    Ez a rövid kis okfejtés hibátlan! Nagyon igaz, és jó lenne ha végre kellő keménységgel és következetességgel irtanák ezt és EZEKET a SZARHÁZIKAT!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (26 szavazatból)
  12. Egyébként, most már van zsidó ismerősöd!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (19 szavazatból)
  13. Kekecnek, erre: http://nepszava.com/2012/03/magyarorszag/tizezres-ellenzeke-van-a-diktaturanak.html
    “lehet, hogy “csak” szervezési hiányosságból” – nem lehet, hanem biztos. Én csak későn, épp akkor tudtam meg véletlenül, amikor már ment a “műsor”, és hát akkor már csak teleportálással tudtam volna odaérni. És ahogy látom a felvételeket utólag, több olyan ember is volt ott, aki tudja a telefonszámomat, akikkel közös levlistákon vagyok együtt. És annyit nem tett megy egyikük se, hogy rám csörögjön, hogy a levlistákra egy rövid üzenetet lökjön, hogy hátha lenne még 10-20 ember, aki menne.
    .
    És ráadásul most utólag még nekem tesznek szemrehányást, hogy no ugye, nem voltam, nem voltunk ott. Egyébként nem akadnék ki ennyire, hiszen 10. éve van szerencsém tapasztalni, hogy a ballibes-demokrata körökben a “szervezési” hajlam csak odáig terjed, hogy “elég, ha én tudom, oszt jó napot”, és nincs a vérükben, és talán már sose lesz ott, hogy rögtön az jusson eszükbe, hogy “az összes csatornán tovább adjam azonnal mindenkinek, akinek csak tudom.”
    .
    De hogy ezt nem tette, és még szemre hány, hogy miért is nem voltam ott, meg mások se, azért ez még mindig ki tud kissé ütni.
    .
    Úgyhogy annyi a konklúzió, hogy
    1/ antifasizmusra valóban nincs nagy kereslet (ahogy ezt Gyurcsány is nagyon okosan megállapította)
    2/ szervezni még ez a kevés ember se képes megtanulni, pedig lenne kiktől: a szélsőjobbosokat, a nácikat kell csak figyelni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (15 szavazatból)
  14. Antafy Hungary:
    Teljes mértékben ígazad van! A jobbikos csűrhe és az azt támogató denegeráltak mind törvényellenesek! Az egyik a felbújtó … a másik a követő, tettestárs …
    Remélem valaki azért tesz feljelentést az ide passzoló EU-s bíróságon!
    .
    Jobbikos csürhe! ha olvassátok a hozzászólásokat az már jó nekünk, mert írni nem mertek ti gerinctelen patkányok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (26 szavazatból)
  15. Itt hallgatólagos beleegyezés van!
    A Hősök terén a Magyar Nemzeti Gárda új tagokat avatott, Brrrr
    Rendőri biztosítással.
    Alakzati felállást elkerülve, féltérden gubbasztva, az esküt magukban elmondva esküdtek.
    Egyenpólóban, terepszínű nadrágban és bakancsban.
    Nem a betiltott cuccban, új cuccban.
    Mi ez, mint a törvény tudatos kijátszása?
    Mindezt o.v. és pintér tudtával.
    Árpádsávos jobbikos zászlót lengető gój motorosok emelték a színvonalt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (22 szavazatból)
  16. A békeszerződés, és az abban vállalt kötelezettségek hatályosak. Ezek beavatkozás kívánnak abban az esetben is, ha a Btk e tekintetben hiányos. A nemzetközi kötelezettségvállalások elsődlegesek, és ezeket jogszabály is kihirdette, tehát ez alapján a jogalkalmazó eljárhat, ehhez nem kell más jogszabály elfogadni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (17 szavazatból)
  17. http://navigator.nolblog.hu/archives/2012/03/18/Soha_tobbe_nyilas_erat/

    A két videó önmagáért beszél.
    A rendőrség tűri, a ME. nem szólal meg. Az ország dermedten hallgat.
    Európa és a világ néma. Nem volt ekég még a halottakból.
    Nem volt elég?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (22 szavazatból)
  18. Láttátok?
    Egy szakadt kurva, egy elhülyült szakállas barom, egy egy fogatlan vén marha és egy hájas ökör.
    Most én vagyok a trágár, ha felkapom a davajgitárt, akkor ugye én olyan vagyok.
    Ezeknek írni? Tudnak ezek olvasni? Csak nem gondoljátok?
    Na, elég a nyavalygásból, tűz.
    Az ellenállás már meg lett hirdetve. :)))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (20 szavazatból)
  19. Megneztem a videokat!
    .
    Az osszesnek az IQ-ja EGYUTT nem haladja meg a 10-et!
    De sajnos van szavazati joguk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (22 szavazatból)
  20. Eldrad 10:10
    Nekem van jópár “jelöltem” a Kidon számára.
    Neveket nem említek,mert Admin akkor törölhet.
    De mi tudjuk kikrõl van szó.
    Remélem hamar eljön az idõ, amikor ezek a kétlábuak megfelelõ “jutalékban” részesülnek. Minél hamarabb. annál jobb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (21 szavazatból)
  21. e-Vita:
    A legtöbb szerveződő tüntetés megtalálható a Facebookon. A Szolidaritásnak is van külön profilja, ahogy a Millának is és egyéb civil csoportnak. Ajánlom figyelmedbe őket és up to date vagy. Remélem segített az infó és nem maradsz le semmiről azzal, hogy vársz valakikre. Kalandra fel! ;-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (15 szavazatból)
  22. Ugyan!
    Miért kell a jobbik? Azért mert ha véletlenül, nem véletlenül a
    Fideszes „barátok” bajba jutnának, akkor a „pitbulljait” Orbán arra uszítja akire csak akarja!
    Elég ennek a csürhének ha egy nemzetiszínű csontot meglóbál a karjával!
    Azt hiszik ezek a degeneráltak, hogy attól Magyar a Magyar ha állandóan Trianont és a nagy Magyarországot skandálják! De szemmel láthatólag eszük egy csöppnyi sem!
    Ezeket (Fideszt) az sem érdekelné ha az emberek egymást ölnék, csak el tehessék az útjukból a „félelmetes” Gyurcsányt …
    .
    Ui.: Gyerünk a sok mínusszal! :) Had lássuk mennyien vagytok akik ide somfordáltak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  23. Azok a szereplési kényszeres, nagybelű alkeszek:

    http://www.noltv.hu/video/4233.html

    “Magyar gárda”.

    Ez bizony pszichológiai tankönyvi eset.

    De az átlag magyarnak ez valamiért bejön, és nem cirkuszol miatta, sőt.

    Undorító.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (15 szavazatból)
  24. Zázrivecz Gábor (Vona Gábor) történelemtanárai megszólalhatnának, vagy elsüllyedtek szégyenükben?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  25. Eldrad
    2012. március 19. hétfő
    13:38
    Megnéztem a videót. Hihetetlen! Láttam már hasonlókat is, de soha nem jöttem rá, hogy hol terem ez a gyom? Hogy lehet összegyűjteni ennyi zombit? Ezeket tenyésztik?
    Szerintük ők a magyarság színe java?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  26. Ugy láttom aktiv a jobbik a sok minuszolásban!!!
    A világhállon közzé lett téve ez a levél, aki mindanyionk helyett irt Vona Gábornak, kiváncsi leszek a válaszra!!!Az én véleményem szerint is100% hogy a fidesz és a jobbik egy és ugyan az!!!!!!!! Még idáig a megérzéseim nem tévedtek!!!!
    Itt a Levél!!!!
    Az Auschwitz (Oswiecim) kiállítás és a Százhalombattai elhurcoltak kapcsán ajánljuk a helyi “másképp” gondolkodók figyelmébe:

    “Mády Zoltán
    Kaptam emailben – úgy érzem, muszáj Veletek megosztanom.
    Nyílt levél Vona Gáborhoz.
    Vona Gábor!
    Olvastam az interneten megjelent írását, melyben Ön zsidók nélküli Magyarországot akar.
    Ez Önnek nem fog sikerülni; annál is inkább, mert ha bemegy egy katolikus templomba, a fő helyen két zsidó látható, akik előtt térdelnek és imádkoznak: Szűz Mária és Jézus Krisztus, akik nélkül nincs kereszténység.
    Ha ők az én kortársaim lettek volna, akkor rájuk is vonatkoztak volna a zsidó törvények, és éppen olyan elbánásban részesültek volna, mint a kikeresztelkedett Radnóti Miklós.
    Mi baja van Önnek a zsidókkal? A zsidók soha nem tettek rosszat Magyarországnak, éppen ellenkezőleg: fellendítették az iparát, kereskedelmét, színház- és filmművészetét, zenei és kulturális életét.
    Számos kitűnő orvost, tudóst, olimpikont, Nobel-díjast és sok egyszerű, becsületes iparost adtak Magyarországnak, akik nélkül Magyarország lett szegényebb. Hogy csak egy párat említsek: Bartók Béla, aki összegyűjtötte és az utókor részére megmentette a magyar népzenét, azért kellett az üldözés elől Amerikába emigrálnia, mert az anyja zsidó volt. Az akkor egyetlen, Magyarországon élő Nobel-díjasukat, akinek a fejére Hitler vérdíjat is tűzött ki, keresztény barátai bújtatták, mert az apja, Szentgyörgyi Miklós, zsidó földbirtokos volt. Úgy tanítják a zenész és tudós életrajzát a diákoknak, hogy azért emigráltak, mert nem értettek egyet a korabeli politikával. Hát persze, hogy nem, hiszen ők maguk is üldözöttek voltak.
    Vajon Önök miért választották a rossz emlékű, nyilas zászlóra hasonlító piros-fehér csíkos zászlót a magyar nemzeti lobogó helyett? Milyen erkölcsi alapot érez maga ahhoz, hogy ezzel a magatartásával meggyalázza egyik legszentebb nemzeti jelképünket, a piros-fehér-zöld zászlót?
    Mit tart követendő példának a nyilas eszmékből? Csak nem a zsidók üldözésénél tanúsított buzgóságukat vagy a deportálásnál a kegyetlenkedésüket?
    Amikor a deportáltakat Székesfehérvárról elszállították, a szerelvény megállt Pusztaszabolcsnál. A vagonokban lévők dörömböltek, hogy adjanak egy kis vizet, mert a rugdosások és verések miatt idő előtt megszült egy kismama. De víz helyett levették az anyát a csecsemővel együtt, és puskatussal agyonverték őket. Figyelmébe ajánlom Önnek Gergely Anna könyvét, melynek címe:
    A székesfehérvári és Fejér megyei zsidóság tragédiája.
    Vagy talán azt tart követendő példának, ahogy az ártatlan embereket a Dunába lőtték, köztük az első magyar gyógyszergyár megalapítójával, Richter Gedeonnal együtt? A nyilasok a németek segítői és csicskásai voltak, akiket a németek is megvetettek, de szükség volt rájuk a piszkos munka elvégzésére. Becsületes magyar ember nem volt nyilas, csak a pribék lelkűek, akik hasznot reméltek az elhurcoltak javaiból. Hiszen mindenki ismerte a fasiszta fajelméletet, amiben a németek felsőbb rendű embereknek tartották magunkat. A keleti népeket, köztük a magyarokat is, csak alsóbb rendű szolganépnek tartották.
    Kérem, olvassa el ezzel kapcsolatban Horthy Istvánné, a kormányzóhelyettes özvegyének Becsület és kötelesség című könyvét. A 253. oldalon olvasható ez: “Mikor kezünkbe került egy titkos jelentés, amelyet a németek küldtek Hitlernek Magyarországról. Ez a jelentés vázolta a győztes háború utáni terveket Magyarországgal kapcsolatban. Ezek szerint Magyarországból német Gau,(azaz tartomány – T.E.) lesz. Minthogy azonban a magyar nép nem méltó arra, hogy a nagy német árja közösségbe felvétessék, idővel kiküszöbölendők, (azaz kiirtandók .T.E) Istenem, milyen sors várt volna ránk?”
    Tehát ha a nyilasok segítségével a németek győztek volna, akkor ma már a térképen se lenne Magyarország, és a magyar nép is Auswitzban, a gázkamrákban pusztult volna el.
    Ez a hazaárulás lenne követendő példa Önnek? Hitler is zsidók nélküli országról álmodott, de a gyűlölet őt pusztította el, mert a gyűlölet visszaszáll a gyűlölködőre. Gondolt-e ön erre. Vona Gábor?
    A másik nagy antiszemita Sztálin volt, aki halála előtt koholt vádak alapján zsidó orvosok elleni pert akart. Az ő betegágyánál se sírt egyetlen családtagja sem és nem imádkozott a lelki üdvéért.
    A történelem folyamán kiderült, hogy számos, zsidókkal kapcsolatos vád hamis, kitervelt eljárás volt: a tiszaeszlári per vagy a Bölcsek könyve (amit a zsidók elleni uszítás céljából írtak a cári Oroszországban, és semmi köze nincs a zsidó Bibliához, a Tórához.)
    Ön gyűlöli a cigányokat is, és cigánybűnözésről beszél. Ha Maga és baráti köre olyan körülmények között élne, ahogyan a munka nélküli, a jobb élet legcsekélyebb reménye nélkül élő szegény emberek, Ön is másképpen gondolkodna. Könnyű jó fizetéssel, jó életkörülmények között bírálni másokat.
    Ne ítélkezz, amíg nem voltál a helyében!
    A móri bankrablók, gyilkosok mind magyarok (nem cigányok) voltak. Mit szólna hozzá, ha Önhöz hasonlóan általánosítanánk, és minden magyart bűnösnek tartanánk?
    Úgy látszik, hogy Ön arról sem tud, hogy a zsidók előbb éltek Magyarországon, mint a magyarok; ők ugyanis már az ókorban, a Római Birodalom idején is itt éltek. Bizonyíték erre a Dunapentelén, Aquincumban és Sárváron talált leletek – Dávid csillag és héber betűs feliratok – voltak.
    Nyilván nem olvasta László Gyula történész könyvét sem, melyben leírja, hogy a honfoglaló magyarok között zsidó kazárok is voltak.
    Nemrég jelent meg egy kitűnő cikk a Hetek című lap 2012. február17-i számának 16. oldalán. Ebben Finta Szilvia a magyar honfoglalásról ír, „Hágár országa volt Hungária” címmel. Önnek is érdemes volna ezt elolvasni.
    Magyarország lakossága magyarokból, szerbekből, horvátokból, lengyelekből, románokból, görögökből, svábokból, zsidókból, cigányokból és más népekből tevődik össze. Petőfi Petrovics volt, Bem apó lengyel, Gárdonyi Zieglerről változtatta meg a nevét, a Pál utcai fiúk írója, Molnár Ferenc zsidó volt. Még hosszan sorolhatnám az újabb példákat. Illyés Gyula szerint magyar az, aki magyarnak vallja magát.
    Hogy Magyarországon miért ilyen a gazdasági helyzet? Mert hiányoznak a gyárakat alapító okos emberek, amilyen Weisz Manfréd volt, akinek a csepeli gyára 40 ezer embert foglalkoztatott, vagy Ganz Ábrahám, akinek a gyára nélkül nem lehetett volna hidakat és vasutakat építeni.
    Nincs olyan hazafi, amilyen Széchenyi István volt, akinek a saját haszna helyett fontosabb volt a nemzet felemelkedése, és nem sajnált adakozni is ennek érdekében. Ő tudta, hogy a kiművelt emberfő a legnagyobb nemzeti érték.
    Az Önök által ismét felélesztett eszmék kétségbeesésbe, vérbe, káoszba taszítják újra az országot. Mindez kizárólag azok javát kívánja szolgálni, akik ezt véghez akarják vinni. A gyűlölet, a kirekesztés jót még egyetlen nemzetnek se hozott. Jót csak az egymás megbecsülése, segítése, a felebaráti szeretet teremt.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  27. Mély tisztelet jár ezért Mády Zoltánnak!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  28. Sokan torkig vannak Vona Gáborral és bandájával. Nagy kár, hogy ennek a csűrhe gárda képviselőinek nagyszülei nem kerültek a marhavagonokba. Most nem tudnának óbégatni.
    Ezek megfékezésére hazánkban nincs törvény? Csak Gyurcsányt lehet feljelenteni. A jogász palánták miért nem tüsténkednek ezek ellen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  29. A jobbik gumicsizmas ertelmisegiek clubja! Csak frocsogni tudnak es versenyeznek ki tud minnel sotetebb lenni! Annyi osszeskuvest amit egy nap osszehoznak a vilag meg nem latott. Ha beszlgetsz egy jobbikossal es nem tudod, hogy jobbikos akkor is rajossz a 3. mondat utan. Tulajdonkeppen nem tudnak egy ertelmes mondatot megfogalmazni es nem tudnak 2 percen keresztul folyamatosan beszelni semmilyen temaban ugy, hogy kozben ne hangozzon el minimum egyszer a zsido, cigany, hazaarulo, kommunista, antimagyar szavak minimu egyszer! beszelgethetsz veluk idojoarasrol, sprotrol, csaladrol hatfajasrol barmirol de ezek a szavak el fognak hangazani maximum 2 perce belul! Es ez nem vicc!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  30. Szia
    rupcsi 2012. március 18. vasárnap 22:51
    Jó a meglátásod. A nyilas csürhe feléledt. Valószinüleg nem emlékezhetsz rá,
    de az egyenpóló szine hamisitatlanúl a nyilas egyenruha zöld ingjének
    hagyományos szinével azonos. Próbálj csak ilyen zöldet keresni a háború utáni években biztos, hogy keresve sem találsz! De ilyen a birgeri csizma is. És most ezután lehet vitatkozni, mit tiltottak be. Lehet ezen rágódni, de ki járult hozzá
    ilyen egyenruhás szervezet létrehozásához és folyamatos anyagi és erkölcsi
    támogatásához ?
    Azt nem tudom, hogyan szól a gárdát betiltó törvény. Csak a még ki nem
    adott két pofont engedné meg ?
    Erősödik bennünk az az érzés, azért engedik grasszálni a betiltottat, hogy
    legyen mivel fenyegetni a kormány ellenzékét. Ugyanis, ha a kormány megy,
    a gárda jöhet. Hiszen ők már gyakorlatban kiépitették szervezetüket és
    állandóan gyakoroltatják őket klf megtűrt rendezvényeiken és lövészeteken.
    Ha rajtuk múlik már el is kezdenék az előre kiosztott feladatok nyomán a káros
    személyek begyűjtését. Szemünk előtt alakul ki a fehér terror magja.
    MI ITT DUMÁLNI TUDUNK. SZERVEZNI MIÉRT NEM ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  31. T. Sammy és Eldrad
    Azért ne szálljunk el a kidon akcióktól, tavaly is lebukott egy egész csoport Szaud-Arábiában.
    Izrael vezetőinek szerencsére van annyi esze, hogy ilyen direkt módon nem avatkoznának be a magyar belpolitikába. És azon még viccelődni is rossz, hogy ez nekünk milyen jó lehetne. Mert nem lenne az.
    T. Sammy csak gondoljon bele, hogy milyen láncreakciókat indítana el, ha ismeretlenek merényleteket követnének el különböző politikusok ellen, akiknek nevét ugyan nem említi nehogy kimoderálják, de tudjuk kiről van szó. A szélsőjobb számára rögtön jogos célponttá válna (már csak bosszúból is) mindenki, aki nekik nem tetszik. Milyen eszkalációhoz vezethetne ez? A Moszad legjobban így tudna polgárháborús helyzetet kiprovokálni, ha titokba el tenne láb alól néhány neki nem szimpatikus vezetőt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  32. T. Szundi
    Megértettem érveit.
    Másik megoldás: Majden mindenkinek van valahol “vaj” a fején, másképpen mondva “csontváz a szekrényben” (skeleton in the closet). A “célzott” egyének ilyen titkait kellene felderíteni és nyilvánosságra hozni, ami által ezek az egyének elvesztenék hitelüket. Az is lehet, hogy a fanatikus “hívõket” ez sem tántorítaná el tõlük. Akkor esetleg egy erõsebb “gyógyszert” kellene alkalmazni.
    Mindenekelõtt nem szabad elfeledkezni arról, hogy itt ELMEBETEG, TÖBBSÉGÉBEN GYÓGYITHATATLAN BÜNÔZÔKRÔL.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  33. GYÓGYITHATATLAN BÜNÔZÔKRÔL van szó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  34. Lehet itt írni (M.Z.), hsz-eket írni és mondani bármit, a hívőknél süket fülekre találnak!

    Pedig ajánlatos lenne nekik elkezdeni családfakutatással foglalkozniuk – nagy meglepetésekben lehetne részük – hasznos időtöltés is lenne és közben megismerhetnék gyökereiket…
    Évezredes keveredéseink – amikor falvak néptelenedtek el (tatár-, törökdúlás) – más népeket kellett a királyoknak betelepíteni és ehhez kedvezményekkel csábították ide az idegeneket! Na, ja, ugye mélymagyarok, ez nem mostanság volt, viszont tény és egy biztos, nem a zsínóros ruhától leszünk magyarok – lehet minuszolni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  35. “…Azért ne szálljunk el a kidon akcióktól, tavaly is lebukott egy egész csoport Szaud-Arábiában…”

    - Remek arány; évtizedek óta akciók ezreit hajtják végre, némelyik olyan, hogy azt még írói fantáziával sem lehet felűlmúlni, és eddig volt összesen NÉGY nagy, nyilvános lebukásuk; ez, az Eli Cohen és a Wolfgang Lotz- ügy, meg a lillehammeri. Hozzátenném, hogy Cohen és Lotz ugyan nyilvánosan lebuktak, de addigra akkora károkat okoztak az egyiptomi és a szír haderőnek, hogy az felért egy vesztes háborúval.

    Ha valaki ismeri a civilek által ismerhető (ez fontos!!!) izraeli fedett akciók történetét, jellegét, az tudja, hogy gyakorlatilag ott, akkor, és arra csapnak le, ahol, amikor, és akire csak akarnak.

    Úgyhogy, tessék csak nyugodtan “elszállni”.

    “…Izrael vezetőinek szerencsére van annyi esze, hogy ilyen direkt módon nem avatkoznának be a magyar belpolitikába…”

    - Maradjon is így; ha már erre volna szükség, az azt jelentené, hogy magyarsztánban újra szálasi uralkodik, és nem csak olyan “összekacsintós” módon, hanem direktben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  36. A JOBBIK szorgalmazni fogja a Parlamentben a halálbüntetés visszaállítását. Mert állításuk szerint megsokasodtak a súlyos bűnök.
    Na ja.
    Ők maguk követik el azokat !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  37. Hitler is felesküdött a törvényességre: http://www.youtube.com/watch?v=JDBSxmwejl4&feature=g-vrec&context=G226ccd8RVAAAAAAAAAg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Harmadszor is kordont bontottak a Szabadság téren 2014. április 10. csütörtök

Kivételezett helyzetben a TV2 2014. április 3. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos