Washington/Teherán – Mint minden országban, Iránban is szükség van pelenkára; Fred Harrington amerikai üzletember erre az igényre építette vállalkozását. Nyersanyagot ad el a közel-keleti országnak, amiből pelenka készül. Erre humanitárius szempontok figyelembevételével az embargó ellenére is lehetősége van. Ám munkája egyre nagyobb áldozatkészséget követel, vevői ugyanis nem tudnak fizetni. Juvál Steinitz izraeli pénzügyminiszter nem tartja kizártnak, hogy a SWIFT nemzetközi pénzügyi rendszeréből történt kirekesztés halálos csapást jelent az iráni gazdaság számára.
Eddig körülbelül 3,8 millió dolláros tartozást halmoztak fel iráni cégek Harringtonnal szemben; a pénzt azért nem tudják kifizetni, mert a legutóbbi amerikai és európai szankciók igen érzékenyen érintik őket. Nem Harrington (egy amerikanizált iráni, akit eredetileg Fárhád Furúhinak hívtak) American Pulp and Paper Co.-ja az egyedüli, aki ebben a cipőben jár. Nagy amerikai gyógyszergyárak, mint a Merck & Co, amelyek engedélyt kaptak az amerikai pénzügyminisztériumtól gyógyszerek és más humanitárius cikkek Iránba exportálására, szintén nem látnak pénzt portékájukért.
A fennakadásokért a pénzügyi szankciók legutóbbi köre felelős, amelynek célja az iráni nukleáris fegyverkezés megbénítása és – nem mellesleg – annak elkerülése, hogy a magát egyre fenyegetettebbnek érző Izrael ne csapjon le Iránra akár Washington kifejezett rosszallása mellett is. Csapás egyelőre az iráni pénzügyi szektort érte, igaz, az nagyon durva csapás volt. Az eredmény azonban kétséges. Nem csak azért, mert az Egyesült Államok nem győzi hajtogatni, hogy a szankciók nem az iráni nép ellen irányulnak – hiszen nem Ahmedinedzsád és az ajatollahok szenvednek hiányt gyógyszerben, és a munkaközvetítő előtt sem láttak még sorba állni egyetlen iráni politikust sem, hanem éppenséggel a tömegek szenvedik meg a politika eredményét, minél szegényebbek, annál jobban.
Ráadásul értelmetlenül, mint azt a legnagyobb példányszámú izraeli nap, a Jediot Achronot egy vezércikke tárgyalja, mondván, az iszlamista rezsimet nem lehet szankciókkal megszorongatni, mert vezetői semmiféle tekintettel nincsenek a tömegekre; ez már Khomeini ajatollah idején is bebizonyosodott, amikor a hadsereg tömegével hajtott rá kényszersorozott, fegyvertelen gyerekeket az iraki aknamezőkre. „A nyugati világ nyelve a gazdasági nyelv. Bármely gyerek megmondhatja: a legfájdalmasabb büntetés a zsebpénz-megvonás. Dél-Izraelben bármely tanár tanúsíthatja, hogy havibére elmaradása sokkal valószínűbben vált ki pedagógussztrájkot, mint száz rakéta”, fejtegeti a Jediot, amely Szíriát hozza fel példának, ahol az elnök, Básár Asszad számára „teljesen logikusnak tűnik, hogy nőkkel flörtöljön, miközben látjuk, hogy a legrémesebb, elképzelhetetlen tettek zajlanak, az orra előtt”. Ráadásul Ahmedinedzsád, Asszaddal ellentétben, „tele van élelmiszerrel, fegyverrel és készpénzzel. Az ítélet napján megosztja ezt közeli munkatársaival és néhány atomtudóssal, akik vele maradnak a bunkerben, miként Hitler is tette anno. Az emberek jajkiáltása elérhet az egekig, a vak Ahmedinedzsád azonban nem fogja látni a borzalmakat, miként mindig is úgy döntött, hogy ne lássa”, fejeződik be a Jediot vezércikke.
Harrington cégénél azonban már megkezdődtek a leépítések az iráni fizetés elmaradása miatt, az üzletember pedig – nyilvánvalóan – úgy vélekedik: igen, a makacs országokat valóban meg kell büntetni, eközben azonban a velük még boltoló amerikai cégek érdekeire is tekintettel kéne lenni. A kereskedelemre a január 23-i döntés volt rossz hatással, amely feketelistára tette Irán harmadik legnagyobb bankját, a Tedzsárátot. A központi bank már korábban felkerül erre a listára – és oda kerül bárki, aki velük kereskedik. Mindez egy ötéves folyamat csúcspontja. Az amerikai pénzügyminisztérium ebben az öt évben huszonhárom iráni érdekeltséget vágott el attól a lehetőségtől, hogy komolyabban részt vegyen a világkereskedelemben. A Tedzsárát volt az utolsó komolyabb pénzintézet, ami még legálisan jelen lehetett a pénzpiacokon.
Ennél is nagyobb csapást jelenthet azonban, hogy a világ legnagyobb elektronikai fizetőrendszere, a belgiumi székhelyű SWIFT is felfüggesztette Iránt. Juvál Steinitz izraeli pénzügyminiszter üdvözölte ezt a hírt, mondván, a felfüggesztés „jókora csapás az iráni gazdaságra”, amely így még nehezebbek tud olajat exportálni és élelmiszert importálni. A SWIFT-ről való leválás Steinitz szerint arra kényszerítheti a rezsimet, hogy csak aranyat vagy készpénzt fogadjon el, de amikor milliárdos üzletekről van szó, nem lehet mindent aranyban vagy készpénzben realizálni.
Ez súlyosan érinti az Iránnak még mindig szállító gyógyszergyárakat. A Merck, a világ harmadik legnagyobb gyógyszergyára engedélyt kapott arra, hogy a cukorbaj, rák, légzési nehézségek és fertőzések kezelésére szolgáló termékeit továbbra is exportálja. Szóvivőjük szerint 2012-ben nagy kihívások elé néznek, csakúgy, mint a világ legnagyobb gyógyszergyártója, a Pfizer, amely olyan szenvedés-enyhítőket szállít Iránba, mint a koleszterolcsökkentő Lipitor. Részleteket azonban egyik cég sem árult el, így nem tudni, mennyi pénzük úszik Iránban, jóllehet két óriás multiról van szó, akik számára az iráni piac csak a teljes piac töredékét jelenti. Termékeik elmaradása viszont olyan szenvedést jelenthet az iráni népnek, amit az ajatollahok épp úgy ki fognak használni propagandacélokra, mint tette Szaddám Huszein az Irakkal szemben alkalmazott szankciók idején.
Az Egyesült Államok és Irán között a humanitárius szállításokon kívül gyakorlatilag minden kereskedés megszűnt. Az iszlamista rezsim forradalma hajnalán, 1980-ban tartott 444 napig túszként 52 amerikait; a két ország közt azóta nincs diplomáciai kapcsolat. A kereskedelmi minisztériumi adatok szerint tavaly az Iránba tartó amerikai export egésze 229,5 millió dollár volt; ebből 57,9 milliót tett ki a pelenka-alapanyag, 50,1 milliót a gyógyszer, 29,5 milliót a műanyagáru, 23,4 milliót a feldolgozatlan mezőgazdasági termék és 22 milliót az egészségügyi felszerelés.
Joggal merül fel a kérdés, miért ekkora a pelenka-alapanyag aránya – nem lenne egyszerűbb Iránnak, ha magát a pelenkát készen venné meg? Nos, nem az; egy amerikai törvény fura módon megtiltja az iráni pelenkaexportot, azt viszont nem, hogy az eldobható pelenkák alapanyagául szolgáló pépet szállítsák a közel-keleti országba. Ezt a rést használja ki Harrington, akinek cége 26,6 millió dolláros forgalmának 70 százalékát tette ki tavaly az iráni reláció. Érthető, hogy a pénzéhez nem jutó üzletember kétségbeesett levelet írt Barack Obama elnöknek, kérve, tegyen meg minden tőle telhetőt az ügy érdekében. Félő azonban, hogy a helyzet kulcsa ez egyszer nem Obama, hanem az atomfegyverre törő iráni vallási fanatikusok kezében van.
Érik a gyümölcs (John Steinbeck)
Alea iacta est .
szar ügy.
hehehehe Kovacsúr…. :D :D
A kaporszakállúak tökfejéről letekerik a turbánt,( a fejükkel együtt) az selyem kiválóan használható pelusnak, sőt még sz.tem okosabb dolog kerül bele mint ami addig volt benne
Nagyon érdekes.
Szerintem nem kell attól félni, hogy az embargót is propagadacélra használják fel. A vezetők így is, úgy is találnak alkalmat a propagandára. Viszont minden, oda juttatott pénz vagy eszköz nem csak a szerencsétlen nép szenvedésein enyhít, hanem jó része a gazember vezetők kezébe kerül, és támogatja a nukleáris fejlesztést. Embargó esetén a humanitárius meggondolások miatti kivételek csökkentik az embargó hatását, és általában a kitűzött humanitárius célok elérésére is alkalmatlanok. Kizárólag a propagandaháború részként működnek.
Pelenka – nukleáris fejlesztés, elég messze van egymástól.
Megjegyzem egyszer használatos pelenka nélkül lehet élni, de atomtámadás közepette nem nagyon!
Megint a nép szenved, nem a vezetők. Szomorú!
Amint a cikkben is írják, Szaddám Irakját se lehetett megdönteni azzal, hogy szankciók egész garmadáját zúdították rájuk, hiszen akkor is, és jelenleg is a diktátort és legszűkebb pártfogoltjait egyáltalán nem érdekli saját népének súlyosbodó nyomora, hiszen ebben (is) újabb propaganda-lehetőséget láttak, amit könnyen ki is használhattak. Ezért arra lenne szükség, hogy a szankciók mellett rezsim-ellenes nyugati ellenpropagandát kéne valahogy eljuttatni a nép körébe, akik talán így venni fogják a bátorságot és maguktól szembeszállnak szegénységük igazi okozóinak. Megjegyzem, ehhez nagy bátorság kell, 2009-ben szimplán lelövették a tüntetőket, a tavalyi arab kenyérlázadás legapróbb hazai hullámocskáit is egy az egybe eltiporták. Mondanám, hogy gyáva a nép, hiszen a nyugatias életű Amerika-báb sahot lazán elzavarták, de a saját diktátorukat nem, csak hát sajnos elnézve a hazai állapotokat, ahol a Fidesz igazi ellenzéki erő nélkül azt csinál amit akar, a nép csak birkaként figyel, nos…megértem őket.