A magyarországi közállapotok iránti érdeklődésem a mínusz tartományba süllyedt. Ne töltsük az időnket felesleges dolgokkal, foglalkozzunk olyasmivel, aminek értelme van.
Mint tudjuk, minden ember kétszer végzi el az iskolát: egyszer gyerekkorában, aztán amikor a gyereke jár iskolába, vele még egyszer. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy éppen most vagyok újra első osztályos, first grade-be járok, a kislányommal „járom” végig újra az általános iskolát. Neki az olvasás és a számolás érdekes, nekem maga az iskola. Figyelmesen hallgatom, amikor itthon az iskoláról beszél, mert feltárul előttem egy másik világ, mint amit eddig ismertem.
Az iskolának, persze, mindig vannak jó és rossz oldalai. Egy csapás, mióta arról tanultak az első osztályban, mitől olvadnak az északi sarkon a jéghegyek, és az miképpen befolyásolja az északi-sark élővilágának belső változásait, különös tekintettel a jegesmedvék hőháztartására. Először örültem, hogy a kislányunk állandóan lekapcsolta az égve maradt villanyokat. Azt nem tudom, hogy a jéghegyeknek ez mennyit használt, de a mi villanyszámlánknak jót tett. Akkor kezdtem kicsit aggódni, amikor Rebi már nemcsak mögöttünk kapcsolgatta le a villanyokat, hogy a jeges mackóknak segítsen, hanem előttünk is. Lassan már a vaksötétben ücsörgünk, hogy a maciknak jó legyen. Félhomályban előre tartott kézzel botorkálunk a lakásban, hogy miattunk semmi olvadás ne következzen be. Jó szülő nem rombolja le az iskola nevelőhatását.
Nem tudom, hogyan lehet még szigorúbban fogni bennünket, de lehetséges, hogy az égőket majd ki kell szerelnem, nehogy bűnbe essek, és felkapcsoljam a villanyt, és azzal valamelyik mackót megtámadjam. A helyzet súlyosbodik, mert miután az Orbán-rendszer értelmetlen elemzése helyett esténként az angol futball-bajnokságot nézem nagy élvezettel, már megesett, hogy Rebecca le akarta kapcsoltatni a Chelsea-Manchester United meccset, mialatt mi sakkozni kezdtünk. Ne menjen a tévé feleslegesen. Csak úgy tudtam megúszni, hogy azt mondtam: ha nem nézhetem a meccset, akkor megírok egy cikket a fasisztáknak hízelgő Köves Slomó rabbiról és egy Stumpf András nevű ismeretlen ember náci írásáról, és az sokkal több energiát termel, mint a focimeccs. Különös tekintettel a billentyűkre, amelyek tízszer akkora hőt termelnek, mint a Manchester United, ha a nácikkal cimboráló Köves Slomóra gondolok, aki a nyilas színházat alapító párt segítségével harcol a többi zsidó szervezettel szemben. Felejtsük el a szalonképtelen, szélsőséges, áruló és korrupt zsidó rabbikat, velük együtt a pártszolgálatos firkászokat, és inkább sakkozzunk. A United úgyis egyenlített.
Ez hatott.
Visszatérve az iskolára: nemcsak arról van szó, hogy ezek az iskolák mennyivel gazdagabbak, mert mi szerettük első osztályban a kisiskola vaskályháját, amiben rakni kellett a tüzet. Boldogok voltunk felsős korunkban, amikor Borzán bácsi begyújtotta a cserépkályhákat, és azok rendszeresen felrobbantak, és elmaradt aznap az iskola. Ezért nem babonázott meg, hogy egy vidéki amerikai kisvárosnak öt önkormányzati iskolája van, mindegyiknek egyenként olyan színházterme, amivel boldogan cserélne bármelyik magyarországi városi művelődési ház, valóságos sportkomplexumokkal. Ahova a mi kislányunk jár, annak az iskolának műfüves villanyfényes pályája van. Az iskola saját televíziós stúdióval rendelkezik, olyan kamerákkal, amilyeneket magyarországi professzionális televíziókban láttam. Ez állítólag szülők ajándéka, Rebinek is van egy osztálytársa, akinek a mamája a CBS-nél dolgozik. Az iskola minden reggel tévéműsorral kezdődik, a diákok elmondják a napi programot, beszél az igazgató, elmondják az időjárást, az iskolai és más fontos híreket. Minden osztályban elektronikus táblák, DVD-kivetítők, internet-kivetítés, az iskolának hatalmas könyvtára van egy számítógépes laborral, amelyben harminc PC és Macintosh számítógép található, minden gyereknek saját komputere van. A zeneterem egy kis koncertterem is, minden hangszerből annyi, hogy jusson az osztályban minden gyereknek. A szemléletről annyit, hogy a falon megfér egymás mellett Bach és John Lennon képe.
De a pénznél fontosabb az emberi érték, noha én mindig úgy gondoltam, hogy a kettő szorosan összefügg: ahol nincs sok emberi érték, ott nincs sok pénz sem, és éppenséggel Magyarország nem cáfolt rá erre a mezítlábas elméletre, ahogyan Amerika sem, fordított értelemben. Ezért sokkal nagyobb élmény találkozni azzal a szemlélettel, amiből a későbbi gazdagság fakad. A gazdagság a szabadság eredménye. Itt nem akarnak semmiféle ideológiát ráerőltetni a gyerekre, azt a családra bízzák, itt azt akarják kihozni a gyerekből, ami benne van, és ehhez nyújtanak segítséget. Főleg azt tanulják meg, hogyan oldjanak meg problémákat. A kislányunknak szerencsére ez a természetes, az ő kisujját nem csavargatja egyetlen lelkibeteg katolikus pap sem hittanórán, mint ahogyan például a miénket csavarta, pedig akkor még szocializmus volt, de akkor is az volt a szöveg, hogy erkölcsre szükség van, tanulja meg a gyerek, mi a jó. Azt éppenséggel nem tanultuk meg, csak az elnyomásra, a személyiség lábbal taposására való érzékenységünk fejlődött ki, miután megértettük, hogy az a megfélemlítés, amiben részünk van, az nem normális. A kislányomnak fogalma nincs erről, neki a szabadság és az emberi méltóság tiszteletben tartása természetes. Nekem nem, mert én a porosz szemléletű magyar iskolába jártam. Itt is vannak ugyan végletek, mert azt az iskolát például eleve kizártuk, ahol a gyerek óra közben azt csinál, amit akar, odamegy, ahova akar, nem korlátozzák, nehogy lelki sérülést okozzanak neki. Állítólag ez csak az én előítéletem, mert ez is jól működik, de azért úgy gondoltuk, az anarchia és a megfélemlítő vasfegyelem között még vannak fokozatok, például belefér a kettő közé a tisztelet, az emberség, az empátia, a szorgalom és a szabadság rendje.
Én jó tanulónak számítottam, mégis mindig félve mentem a magyar iskolába. Az én kislányom szerintem sokkal többet tud, mint én ennyi idős koromban, de nem ezen múlik. Ő soha nem fél, amikor iskolába kell mennie. Normális a gyerek, tehát boldog, ha kimaradhat egy napot, de amikor mennie kell, nem szorong, ahogyan mi szorongtunk minden reggel. Nem kell attól tartania, hogy felsül, leég, leszidják, megalázzák, ha valamit nem tud, és abból valami nagy baja származik. Nem a félelem inspirálja, hanem a környezet. Ha valamit nem ért, megmutatják neki, amíg meg nem érti. Először aggódtam, hogy mi lesz, ha nem lesz olyan szigorú tanára, mint a Kampfmüller tanító néni volt nálunk, akkor tanul-e majd valamit. De úgy látom, hogy tanul. Az biztos, hogy az északi sark olvadásáról például többet tud, mint én. De azt látom, hogy mindenféle terror nélkül, a kislányunk legszívesebb elfoglaltsága az olvasás, a legnagyobb öröme, ha számolhat vagy ha rajzolhat. A kapáslövései is jók, a fejelési technikáját kell még csiszolni, mert nyurga, magas lány, ugyanis futballozni is tanulnak. A tanítónő sógora mesterszakács, akit néha a tévé főzőműsoraiban lehet látni.
Az igazi döbbenet számomra az, amikor meglátom, hogy az igazgató minden reggel kiáll az iskolabuszok fogadására. A buszokról leszálló összes, még egyszer mondom: összes gyereknek nemcsak köszön, hanem mindegyikkel kezet fog. Minden áldott nap. Amikor vége van az iskolának, akkor már nincs mindenkivel kézfogás, csak köszönés, de az igazgató minden nap ott áll a buszoknál addig, amíg az utolsó gyerek is fel nem száll, és el nem indul haza. Ezek a gyerekek meg vannak tisztelve, és azt is lehet érezni, hogy van egy felelősség irántuk. A tanárok emailben tartják a szülőkkel a kapcsolatot, ha bármi gond van az iskolában, azonnal küldenek a telefonra egy emailt. De néha az igazgatótól is jönnek emailek, egészen meglepőek. Néha csak egyszerű jókívánságok. Néha jó tanácsok, nemrég például azt írta az igazgató, hogy a szülők figyeljenek oda a gyerekekre, időben menjenek ágyba, pihenjék ki magukat, aludjanak jól, reggel igyanak egy kellemes kakaót, kiadós reggelit fogyasszanak, hogy jól érezzék magukat az iskolában.
Az igazgató megszólítása egyébként Mr. T., mert Mr. T neve „T” betűvel kezdődik, de olyan hosszú és bonyolult, hogy azt senki nem tudja kimondani. Ezért mindenki, a gyerekek is, csak egyszerűen Mr. T.-nek szólítják. Emlékszem, hogy nálunk javában ment még a szótagolva olvasás ilyenkor, a mi kislányunk folyékonyan ír és olvas magyarul és angolul, úgy kezeli a komputert, mint én, ha valamit nem tudok, tőle kérdezem meg. Újságot szerkesztenek, kis “könyveket” írnak. A kislányom kész sztorikat ír és visz az iskolába már most, amikor mi még nem is tanultuk a “fogalmazást”. Ezek nem arról szólnak, hogy mit lát a teremben, hanem arról, hogyan gondolkodik más emberekről, helyzetekről, emberi értékekről, egymás tiszteletéről, a szabadságról.
Az iskolai műsorok külön élményszámba mennek, ezeket nem végigszenvedjünk, hanem élvezzük. Lazák, kedvesek és nagyon profik. A szülői közönség nagyon bátorító és lelkes, Amerika igazán gyerekközpontú társadalom. A gyerekek születésnapjai majdnem kisebb esküvővel érnek fel, a legváltozatosabb ötletekkel: nálunk két éve egy bűvész volt, és a köré szerveződött a party, tavaly egy közeli víziparkban ünnepeltek lubickolva a gyerekek. Nekem eddig a legjobban az “Eddy goes to Hollywood” ötlet tetszett, az egész szülinap a színészet és a filmgyártás témát dolgozta fel, mert Eddy színész akar lenni, és ha egy gyerek hétéves korában tudja, hogy mi akar lenni, akkor Amerikában az is lesz. Mindez a legtermészetesebb módon, masinisztának vagy színésznek lenni egyformán érdekes dolog. Az amerikaiak nem ijednek meg a színpadtól, ha ki kell állniuk beszélni, mert nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy leszólják, kritizálják, állandóan fikázzák őket. Döbbenetes az a szabadság, ami ezeken a gyerekeken látszik. Nem izgulnak, nem félnek, természetesek, felszabadultak és mégis fegyelmezettek. Ijesztgetés, fenyegetés, megfélemlítés, kiabálás nélkül követik a tanári utasításokat, nincs eszetlenség, fejetlenség, ordítozás, és amikor elkezdődik a produkció, mindent beleadnak. Cinizmusnak nyoma nincs.
Az egyik műsor után azt találtam mondani, hogy ezt kellene megmutatni Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak és kereszténydemokrata barátainak, akik a gyerekverés hívei. De mit értene meg ebből Hoffmann Rózsa? Megjegyzem, Amerikában tilos megütni egy gyereket, nemcsak az iskolában, hanem otthon is. Van emberi méltósága a gyereknek is. Ezt már gyerekkorban megtanulják. Az iskolában egyformán ünnepelték a Hannukkah-t, a Karácsonyt és a Kwanzaa-t, az afrikai amerikaiak ünnepét. Felekezeti iskolákat egyáltalán nem támogat az állam, Rebi preschoolba zsidó iskolába járt, azért fizetni kellett, de ha valaki presbiteriánus, lutheránus vagy a kevés számú katolikus iskolák valamelyikébe járatja a gyerekét, azért is fizetni kell. Az állam egyetlen cent normatív támogatást nem ad felekezeti iskoláknak, és ezt itt mindenki normálisnak tartja. Ha valaki speciális iskolába akar járni, akkor azt fizesse meg, ne a közös adóból fizessék olyanok pénzéből, akik nem veszik igénybe ezt a szolgáltatást. Az osztályba járnak fehérek, feketék, ázsiaiak, ezeknek a gyerekeknek természetes, hogy ők mindannyian amerikaiak, ugyanolyan jogaik vannak, és mindenkit ugyanaz a szabadság illet meg.
Vigyázni kell, mert a kislányunk otthon hallja a magyarországi híreket. Pontosan érzi a különbséget. Egyszer azt mondta, nyugtassam meg, hogy neki nem kell magyarnak lennie. Nem vagyok egy nagy nacionalista, de elszorult a szívem. Szegény haza, amelynek ekkora a vonzereje. Aztán megértettem, hogy mit akar ezzel mondani. “Nem – válaszoltam -, neked soha nem kell annak lenned. Szerencsés ember vagy, te született amerikai vagy. Maradj is az.”
Azt nem tudja, hogy az apja utána sír egy kicsit. Mert szeretné a hazáját, ha lenne. De haza csak ott van, hol…
…jog is van!!!!
Köszönöm, felüdülés volt a sok borús cikk után ilyesmikről olvasni.
Küldöm is a lányomnak a linket. :)
Igen, ismerős, amit Laci leír, ha anyagiak tekintetében nem is, nevelésileg mindenképpen hasonló dívik a Wesselényi utcai Mászoret Ávot iskolában, ami, kell-e mondani, zsidó iskola.
Én ugyanezeket tapasztaltam Németországban, amikor a fiaim egy Köln közeli kisvárosban jártak általánosba. A nagyobbiknak gyorsan föltűnt, hogy itt a gyerekeket nem kell fegyelmezni, anélkül is “rendesek”. Akkor már volt itthoni tapasztalata.Nagyon gyorsan beilleszkedtek, mert mert megvolt a fogadókészség. Mindketten nagyon szerették a tanító nénijeiket és ez kölcsönös volt. Nagyon szép emlékekkel jöttünk, haza. Tanév kezdés előtt egyikük kapott egy nagy levelet,amelyben az összes volt osztálytársa írt valami kedveset. Egyikük azt, hogy ” Bálint, visszavárunk !”. Az egész olyan gyerekbarát volt.
Egy újabb gyöngyszem. Nagyon tetszenek Bartus írásai.
Remélem gyorsan eljutunk oda, hogy Magyarország is kivívja a szabadságot.
nálunk Szigethalmon az általános iskolai tanárok fizetéséből vagy valamilyen juttatásból iksz összeget vissza tartottak év közben, mondván év végi kifizetés jól fog jönni. nos ezt a pénzt is lenyúlták a tanerőtől. életképtelen számomra az a kép, hogy ezek a pedagógusok minden reggel várják az iskolába érkező diákokat. az igazgatóról nem is beszélve. szomorú belegondolnom, hogy az Amerikai életszinvonal olyan messze van mint az Amerikai kontinens.
Lehet, hogy lányod egyszer megtanulja, hogy
“Zilahra menjen ez a félig síró, félig vidor ének,”
És érteni is fogja.
Olyan nehéz időnként nem magyarnak lenni, de ezt ő már nem fogja tudni, te meg nem tudod nem tudni.
Csak ez az apróság a különbség. :)
Érdekes, ha Bartus Laci nem Magyarországról ír, kiderül, hogy humora is van.
.
Ennyit arról, hogy mitől leszek ebben az országban depressziós.
.
Most jöttem haza egy párnapos nyugat-európai körútról (hova menjünk lakni tárgyú tudományos kutatás). Azóta rettenetesen érzem magam. Honvágyam van. Kifelé.
.
Ahol jártam, ott a boltban ehető élelmiszereket árulnak: a bolti tojás olyan, mint itt a valódi tanyán nevelt tyúké, tizenöt féle marhasonka kapható a benzinkutakon (és jelölik, hogy melyik ételben nincs disznó, míg Magyarországon ezért a kérdésben az éttermekben magukban lezsidóznak, aztán kihozzák a bacont, hogy “de hát ez csak egy kis bacon”).
.
Kint a boltban előre köszönnek az embernek, de nem másznak rá. A fővárosban minden második utcában villamos jár, amelyik olyan halk, hogy nem csak, hogy aludni lehet tőle, de kifejezetten életveszélyes, ha az ember nem néz körül, mert tényleg nincs hangja.
.
Rend van, tisztaság, és multikulti. Az emberek dolgoznak. Az éves autópálya matrica átszámítva 8000 forint. Magyarországon a heti kerül 3900 forintba. Mert mi megengedhetjük magunknak. Vajon, ha évi 8k-ból fenn lehet tartani egy ötször jobb minőségű úthálózatot, itthon mennyit rabolnak el? Némelyik országban a havas hegy tetején (-37C fok) jobb minőségű az út, mint nálunk az M5.
.
Odakint van középosztály. Nem koldusok és királyfik járják az utcát, hanem középosztálybeli emberek.
.
A televízióban főműsoridőben négy nem is szép, nem is fiatal férfi és egy elegáns hölgy közéleti, gazdasági kérdésekről vitatkozik (egész hevesen). Utána a nézők szólnak hozzá. Bármelyikük képes tíz percen át, összefüggően, megakadás nélkül érvelni az adott témában. Ránézésre bármelyik néző feje értelmesebb, mint az összes itthoni tévé összes nézője együttesen.
.
Most értettem meg igazán, mennyire nem túlzás és mennyire nem fellengzés, amikor azt írja Bartus Laci, hogy sétált egyet Budapesten, és fél óra alatt egyetlen embert sem látott, akit arc alapján bármilyen munkakörbe felvenne. Ez, sajnos, tényleg reális helyzetkép.
.
Azt is el kell mondanom, hogy Budapest gyönyörű város. Az egyik legszebb város. (Csak két baj van vele, hogy koszos, és hogy magyarok lakják – mondta egy nyugatnémet ismerősünk. Jó kép él ám rólunk odakint.)
.
Mégsem lesz nehéz itthagyni, mert mióta hazajöttem, nehezebben veszem a levegőt.
Igy igaz, minden szava. Annyit még ehhez, hogy az iskola busz, amely hozza viszi a gyerekeket, ha meg áll, vagy meg állni készül, akkor ott a forgalom megáll. A gyerekek biztonsága mindenek felett. Tanitás után, azok a gyerekek akikért szüleik jönnek, az iskola kapuban várnak tanárukkal együtt. A szülők hosszu sorban – nem trükközve, beelőzve – várnak arra, hogy a bejárathoz kerüljenek. A tanárnő minden szülővel megbeszélni az aznapi történteket, és kedvesen elbucsuznak egymástól. Látom nap mint nap, egymás megbecsülése, tisztelete alapvető.
Ha, és amikor ilyen cikkek olvasására jut idő, mindig eszembe jut, hogy csak akkor leszünk igazán a rendszer rabjai, ha hagyjuk, hogy még a gondolataink is csak erről a förtelemről szóljanak.
Új gondolatok, új tettek, remény… ezek fogják egyszer talán elsodorni viktor, róza és barátaik rendszerét. Köszönöm!
(A tévés résznél természetesen a stúdióban ülő nézőkről beszéltem.)
Nem is a jog…
Egyszerűen a másik ember felé forduló, az embert (gyereket, férfit, nőt) megbecsülő kultúra a lényeg. Ez az, ami nálunk hiányzik. A jog ennek csak kifejezése (igaz, megerősítője is).
//”Nálunk a legfontosabb az ember. És képzeljétek, és láttam is azt az embert! Ott ült az elnökség közepén…”//
girbegurba részére
.
Petőfi Sándor:
A NÉP
Egyik kezében ekeszarva,
Másik kezében kard,
Igy látni a szegény jó népet,
Igy ont majd vért, majd verítéket,
Amíg csak élte tart.
Miért hullatja verítékét?
Amennyit ő kiván
Az eledelbül és ruhábul:
Hisz azt az anyaföld magátul
Megtermené talán.
S ha jő az ellen, vért miért ont?
Kardot miért foga?
Hogy védje a hazát?… valóban!…
Haza csak ott van, hol jog is van,
S a népnek nincs joga.
(Pest, 1846. június, augusztus.)
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=518670&referer_id=friss
Összeszorult az én torkom is, amikor az utolsó mondatokat olvastam. Tudom milyen érzés, amikor én magyar vagyok, a szó legszorosabb értelmében, de a gyermekem a legnagyobb igyekezetem ellenére sem akar az lenni.
A fiam már nem nevezhető gyereknek, főiskolás, és itthon tanul. Egyre mélyebb benne az elhatározás, hogy nem akar itt maradni, nem akar magyar lenni, mert szerinte a magyarok mind gonoszak és áskálódnak . Szerinte ez egy rossz ország, rossz emberekkel, és minden nemzet különb nálunk. Nagyon fáj, mikor ezeket mondja, és nincs igazi érvem amivel megváltoztathatnám a véleményét.
Én 50 éve küzdök, és egyre lejjebb csúszok. 20 éve nagyon magyar voltam, büszke magyar, és most nem merem felvállalni az érzéseimet, mert megzavartak azok, akik megosztották az országot, akik kisajátították maguknak. Nekem nem maradt semmi. A gyermekem látja a vívódásomat, és ezután már esélyem sincs meggyőzni, hogy itt szép jövő áll előtte, csak maradjon itt. Ha szeretem a gyerekemet, nem akarhatok neki rosszat.
Kedves László!
Olyan volt olvasni a cikkét, mint amikor a tengerszint alatt 50-60 méterrel élőnek valaki elmeséli, milyen a napfényes felszín, a kék ég, a sirályok és a bárányfelhők.
Még pár év, és talán már nem is tudnánk mit kezdeni vele…
Vagy talán fel kéne merülni és soha többé nem lenézi a sötét mélybe.
Kedves Maeldron! én most utálom Önt!
kiválóan megfogalmazta azt amit anélkül is tudok, hogy új haza nézőbe lettem volna. és ettől most nem érzem jól magam.
Helyesen: lenézni
Maeldron írta (2012. február 6. hétfő 22:55):
“…mióta hazajöttem, nehezebben veszem a levegőt”
Ismerem az érzést…
A gyerekeimnek azt mondom: menjetek el innen, és pár év múlva látogassatok haza, de csak azért, hogy lássátok, milyen jól tettétek, hogy elmentetek.
Ezt kell mondanom, és szülő ezt nehéz szívvel mondja.
Igy igaz. A gyerekek mar iskolaelokeszitoben 4-5 evesen tanulnak olvasni es szamolni. Elsoben folyamatosan olvasnak angolul. Az iskolakban tiltva van a csufolkodas, a nagyobbak nem banthatjak a kisebbeket. Nalunk ez mashogy volt.
A magyar tanarnom 3-4-ben rendszeresen verte a fiukat egy vonalzoval, volt hogy megerdemeltuk , a legtobszor nem. Eben az idoben sokat romlott a tanulmanyi eredmenyem, elott csak jo jegyeim voltak (mindenbol 5-os, Irasbol 3-as), es utana is jol tanultam, de ez a 3-4ig szemet modon hatott ram.
Persze itt is vannak kivetelek, vannak ideges tanarok. A legkellemetlenebb az volt amikor a lanyom (kinai szarmazasu) tanarnoje annyira rosszul beszelte az angolt hogy a gyerekek nem ertettek meg, ezert aztan mindig kiabalt.
Persze az ilyen esetek kiveteleknek szamitanak.
Mi nem a mackokkal torodunk, hanem a csirkekkel. Nagyon rossz nekik racsok
kozott felnoni, ugyhogy mi csak “free range ” tojast vasarolhatunk. Igaz dragabb de az ize is jobb !
Kedves Bartus László!
Amit most leírt, annak minden betűje hazugság!
Ilyen ország, ilyen élet nincs!
—–
Persze nagy örömmel, gyönyörű érzésekkel olvastam sorait – köszönöm!
Azért remélem a kislánya valahol magyar is lesz, nemcsak amerikai. Szükség lesz a felvilágosult főkre.
Tisztelt Bartus Úr!
Nagyon szép cikk.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Tisztelettel: Gábor
A szabadsag es egyenloseg tanitasa tenyleg ossze nem hasonlithato a magyar iskolakeval. A targyi tudas, ahogy en gyermekes barataimtol hallom, es ez az ismeros tanarokrol kialakitott velemenyem (idiotak), viszont egy mas teszta. A poroszos magyar iskolaszemlelet jo nehany Nobel dijast es vilaghiru tudost termelt ki Mo-n, hagy ne soroljam. Tehat mindennek vannak jo es rossz oldalai. Peldaul azt sem szabad elfelejteni, hogy sok iskolakorzet van (feketek es hispanikusok altal lakott teruleten), ahol az iskolat kevesebb, mint a tanulok fele fejezi be, a tobbi kihullik, bortonbe kerul, kabitoszert fogyaszt, arul. Na most ezert ki fogok kapni.
Bartus Laci :
Ejjnye de sajnálom így útólag hogy Siófokon nem tudtam meg motoroztatni kicsit a gyermekedet !
Ha mondod előre , betettem volna a bőrtáskába egy utas-bukósisakot.
Szia Geyza,
nagyon sajnálta, egész nap azt mondogatta, hogy ő is akar motorozni. Megmutattam neki most a bejegyzésedet, hogy legközelebb ő is motorozhat, és ugrándozott, hogy jaj de jó. Bajban vagy Geyza, muszáj lesz betartanod, én tudom, hogy minden ígéretet számon tartanak, és soha nem felejtenek el semmit. Üdv., BL
Kedves Bartus Úr! Én hiszek Önnek … Kell,hogy legyen egy olyan ország , ahol olyan az oktatás , hogy a gyerekek nem félnek a jővőtől. Ebben benne van mindaz amit minden normálisan gondolkodó szülő szeretne a gyerekének bíztosítani .Örümmel olvasom mindig az írásait (,ez nem gazsulálás miért is tenném),hanem rávezeti az olvasót (engem legalábbis ), hogy milyen aspekusból is szemlélhetjük a világot .Csak gratulálni tudok annak az igazgatónőnek aki a gyerekekkel így tud bánni, ilyen tiszteletet tud adni egy felnővekvő generációnak Ezek a gyerekek ezt fogják tovább adni majd másoknak , hiszen egy ilyen minta ,csak értékes lehet , és maradandóságot hordoz magában .Milyen más lenne a világ ,ha sok követője lenne ennek a nevelésnek? Hiszen értéknek kellene tekinteni egymást , ahogyan az igazgatónő is tette és teszi . Köszönöm ezt az írását is …… Üdvözlettel Sztongika
aspektus(rosszalkodik a gépem)
Igen, azt még megemlítem ,hogy sokszor eszembe jut, az irodalmat tanító tanárnőm. A középiskolában az Ő módszerei szerint tanultam .Nagyon szerettem ,és tiszteltem Őt. Szigorú volt ,de nagyon igazságos is. Olyan mély átéléssel mondta a verseket,hogy csendben figyeltük,és hallgattuk. Ő is egy értéket képviselt,sokszor eszembe jut. Az egyik gyerekem a tanárnő nevét kapta …….
Nagyon jó cikk, és a végével is egyetértek, hogy ez egy keserédes érzés, mert bár az ember tudja hogy jót tett a gyerekeinek, de azt is tudja hogy ők már másképpen gondolnak arra a földre amit ő még szülőföldnek nevez.
Mellesleg Makákónak igaza van, mert sajnos nem mindenhol ilyen csodálatos az iskola itt Amerikában sem. A testvérem Brooklynban járt gimnáziumba, vagyis high school-ba, a kilencvenes évek elején, ahol sok volt az afrikai-amerikai is, és egy rendőr engedte be őket egyenként, motozás után.
De tény, a külvárosokban ott főleg olyan iskolák vannak mint amit Bartus László leírt.
Edes, aranyos iras, melengeti a szivemet.
9 honap / New York/ Yorktown-ban /kisvaros/ megtapasztaltam hasonalokat, es pl. az iskolabusz minden haz elott megall/ nyilik az ajto, mosolyogva koszon a sofor a gyereknek es nekem, nem indul addig, amig a gyerek hatramegy es leul, ezutan mosolyogva /termeszetesen, nem szinleleve/ ujbol koszont es csukja az ajtot, ugy indul. Az elejen meg zavart ez a kedvesseg, mert nem voltam hozzaszokva, nem tudtam hogyan kell fogadni, viselkedni, ma mar termeszetes. Semmilyen iranyba elmenni a busz mellett nem lehet, all az egesz forgalom! A gyerek az elso!!!!!
Elszorult a szívem olvasás közben. Én ilyen szellemben dolgoztam Magyarországon pedagógusként. De ott ez nem kellett. Nem a gyerekeknek, hanem a kollégáknak, de sok szülőnek sem. Másképp nem tudtam dolgozni, ezért inkább feladtam a pályám is, és az ottani életem is. Nincs okom megbánni.
noname
2012. február 7. kedd
08:13
Bizonyosan volt mindannyiunknak ilyen stílust követő PEDAGÓGUSA/I/, aki/k/re szívesen emlékszünk, különben nem értené sok olvasó, amiről BL írt – de igaz, hogy ők voltak kevesebben. :)
Nagyon mennék én is ebből az országból, de 4 gyerekkel a semmibe, nulla nyelvtudással, (dagadt eödémás karral- munka nuku) fálelmetes lenne nekiindulni! Pedig annyira szeretnék a gyerekeimnek egy szebb jövőt. (És talán még magamnak is!)
A magyar iskolákról nekem is van tapasztalatom.
Mikor – épp egy kemoterápiás kezelés sorozat végén – arra jutottam, hogy az egyik fiam tanterme siralmasan fest, kezembe vettem a dolgokat, nosza díszítsünk, tegyük otthonosabbá!
Szabad kezet kaptam a rajztanárnőtől, és fotómontázsokat készítettünk a gyerekekkel.
Olyan lelkesek voltak, hogy 2 rajzóra is kevés volt! Azok a kölykök, akik nem voltak hajlandóak órákon dolgozni, még szünetben sem mentek ki! Élvezték!
Aztán jött a döntés az igazgató és az osztályfőnök részéről!
A munkákat nem szabad kitenni a falakra!
Hiába harcoltam, hiába hívtam össze rendkívüli szülőit! Azok a szülők jöttek el, akik véleménye a következő volt: Hol voltam mostanáig, már hetedikesek, minek ez???
Mondtam -műtéteken, sugárkezelésen, kemoterápián! De TI itt voltatok!!!
Válasz: Ezeknek nincs igényük erre! (Ezt a saját gyerekeikről állították!)
Felvetettem, ha kellemes a környezet, jobban megy a munka is! Érezzék jól magukat az iskolában a gyerekeink!
Válasz: Nem kocsma ez, hogy jól érezzék magukat!
Mondanom sem kell, hosszas hiábavaló csatázás után feladtam. A gyerekek szemébe a mai napig nem tudok belenézni, úgy érzem cserbenhagytam őket!
Szeretnék nekik egy olyan világot, ahol JÓL ÉRZIK MAGUKAT!!!
Mesélhetnék még, de ennyi is elég!
U.i.
Ha valakinek van ötlete merre induljuk neki a férjemmel (autószerelő) és négy gyerekkel, szívesen venném a tanácsait!
Köszönöm
Gabi
Uui.
Nem csak az iskola miatt van elegem! Itt nincs jövő! Itt csak éhenhalni lehet!
A cikk nagyszerűen mutat rá mitől válnak igazán szabaddá és nem szorongóvá az emberek. Bizony az egész az iskolában kezdődik. A legnagyobb fájdalmam egyike, hogy kis Hazánkban majd minden szakmánál kell pályaalkalmassági, kivéve a pedagógusnál. Ez egy probléma. Tapasztalatból tudom, hogy valóban sokkal jobban teljesítenek azok a gyerekek, akiket pozitív dolgokkal motiválnak. Volt szerencsém kipróbálni. A porosz iskolarendszertől nagyon lassan és persze ellentmondásokkal kezdett távolodni a magyar oktatás. Most azonban teljes hátraarcot hajtanak végre. Ki kell mondani hiába állítja magáról ez a Kormány, hogy nemzeti, valójában rárontott a Nemzetére.
noname@Két hónappal ezelőtt adtam fel. Most próbálkozom magam mögött hagyni….
Amikor néhány évvel ezelőtt azt mondta az igazgatóhelyettes, hogy ” megkérlek, állítsd vissza a padokat az eredeti helyére, mert a kollegák ezt kérik”, akkor – ma is érzem a gyomromban a szorítást, – elszakadt minden. Hozzáteszem, a padok ugyanolyanok voltak, mint amilyenekben mi tanultunk negyven évvel ezelőtt, csak a tintatartó helye hiányzott. Csoportmunkához, differenciáláshoz és együttmunkálkodáshoz “szedtem szét az osztályt”.
És ez csak egy eset.
Most csak előre nézek, a gyerekeimet nem hagyom ebben a sötétségben. Talán jobb lesz nekik máshol.
Miközben én is gyerek vagyok – még. Na, emiatt nagyon nehéz.
De azért az immár ősember érzelmi- értelmi színvonalán létező, többnyire félanalfabéta átlag magyar büszkén bőgi ám bele a világba, milyen hüjék ezek a zamerikaiak, bezzeg a magyar!
…
:(
…
Ami viszont nekem új:
…
- Most már az angolok is hülyék, bunkók, lusták, stb.
…
Bezzeg a magyar!
…
És ezt nem ám magyarsztánban hallottam, hanem itt, ahol dolgozok, az UK- ban, a saját magyar munkatársaimtól (akiket igyekszek kerülni).
…
Az összes létező sztereotípiát végigzongorázzák, hogy hát a hüje zangolok, meg milyen sz…r az oktatásuk (gőzük nincs róla, de azért megmondják a Tutit), sz…r a zöldségük, meg a kajájuk is, bezzeg a magyar, itt is csak a zsidók zsákmányolnak ki mindenkit, meg a zsidóké az egész UK, és amúgy is, az összes angol lusta… na, ne.
…
És ez a helyi magyar közfelfogás, pár ritka kivételtől eltekintve.
…
Mondják mindezt olyan magyarok, akik egy könyvet el nem olvastak soha, akiknek a humán (és egyéb) műveltsége a nullával egyenlő, akik rendszeresen berúgnak többször egy héten, akiknek az angoltudása az alapvető kommunikációs képességeket alig éri el, függetlenül attól, mennyi ideje vannak kint.
…
Még egyszer: vannak kivételek, akik kedvesek, okosak, tudják, mi van körülöttük… de nem ez a jellemző.
…
Hihetetlen, mennyire tré egy népség vagyunk…
Kedves Bartus Laci!
Nagyon szép irás! Köszönöm! Kicsit könnyezem szegény jövönk miatt.
Nem könnyű integrálódni egy bizonyos kor után nyugaton , de érdemes. A gyerekek miatt mindenképpen ajánlom. Már Ausztriában is egy más világ várja a Schüler/ Schülerin -eket.
Kedves Bartus László!
Először is, nagyon jó volt a cikk.
Kérem ne hagyja abba, és írjon még ilyen cikkeket, amelyben ha más nem is, de legalább a kontraszt világossá válik a napi életen keresztül a két világ felfogása között. Nagyon-nagyon nagy szükség van erre. Egy átlagos embernek ezekről nincsen tudomása, mert itt egészen mással tömik a fejét. Szükségünk van ezekre az információkra és biztos vagyok benne, hogy ez is számít.
Kérem írjon még hasonló cikkeket.
Üdvözlettel és minden jót kívánok az egész családjának.
valaki:
…
- Én úgy látom, a magyar többsége nem képes integrálódni sehol. Nyilvánvalóan vannak kivételek, de azt gondolom, nem ez a jellemző.
…
Azt az ótvaros sötétséget magukkal viszik mindenhová, és amit itt láttam, ahol én vagyok, az sokkolt.
…
Persze, a gyerekek, az más, főleg, ha külföldön születtek.
…
És egy cseppet sem csodálkozok, hogy azok a magyarok, akik az a bizonyos kivétel, inkább a helyiek társaságát keresik.
mondanám, hogy indulok amerikába, de közben rájöttem, már nincs mivel. malév kinyírva. lehet azért, hogy soha ne tudjuk meg, milyen az amerikai szabadság és oktatásügy? lehet hogy hoffmann rózsika tette tönkre a magyar légügyet? ezektől minden kitelik.
Mielött elolvasom a többi hozzászólást, had írjak pár sort: Bizony, én is sírok egy picit, mert fáj, hogy a hazámban, amit nagyon szeretek, nem lehet ez, amit ön leírt, és amit én is személyesen ismerek Németországból, ahol 22 évet éltem.
Teljesen igaza van: Mit értene meg Hoffman Róza abból, ha bemutatná neki az amerikai (vagy dán, vagy skót) iskolát? Évekig magyaráztam a családomnak, hogy az én gyerekeim szabadok, azért tanulnak, mert öröm nekik a tanulás. Mindhiába.
Tamás Gáspár Miklós rövid Csurka cikkének köszönhetöen most már értem, miért lehetetlen, hogy honfitársaim megértsék a szabadság, a sokszínüség, a demokrácia szépségét. Lehetetlen, mert félnek mindettöl, megijeszti öket.
El szoktam mesélni, hogyan tanítják demokráciára a német gyerekeket: Talán harmadikosak voltak, amikor azt a feladatot kapták, hogy 2-3 fös csoportokban vitatkozzanak egymással. Az egyik csoport érveket gyüjtött amellett, hogy pld miért jó, ha a gyerekek zsebpénzt kapnak. A másik csoport gyüjtötte az ellenérveket, aztán vitatkoztak. Jó, ugye? De most jön, ami még jobb: utána cseréltek!! Aki addig ellene érvelt, az most mellette foglalt állást! Megtanulták, hogy VÉLEMENYEKKEL vitatkozzanak, ne egymással!
Mint mindig, most is azon töprengek, hogyan lehet onnan elmozdulni, ahol Magyarország most áll. Akik félnek a szabadságtól, azok mégjobban bezárkóznak, még szükebb belsö világba menekülnek, még kevésbé elérhetöek. A gyerekeket lehetne egy picit kihozni a sötétböl – - – illetve lehetett volna.
Kedves BArtus László, ha megengedi egy ennyire személyes cikk után, hogy felhívjam a figyelmét valamire, akkor majd megírom. öszinte híve: Zsuzsenkám
Nagyon nagy kérésem van B.L.-hoz.
Mondja el a kislányának, hogy legyen magyar (is) és imádkozzon a nemzetéért, az itt élő hazaszerető keresztényekért, hogy a „magyar” ne válhasson a hazug, kétkulacsos, gyáva, gyűlölködő emberek jelzőjévé!
Amerikában az emberek érzékenyek más szenvedésére, s nálunk most szenvedésből bőven jut az éhező gyerekeknek, a rettegő, megalázott, összetört szülőknek, az egzisztenciájukban folyamatosan fenyegetett munkavállalóknak és munkaadóknak, a nem „igazodó” kis embereknek.
Iszonyú ára van az ébredésnek s ehhez segítségként kellenek a kritikus vélemények (mint amilyeneket az A.N. is közöl), és a szeretetteljes támogatás.
Régebben nem igazán foglalkoztatott az a szó, hogy hazaszeretet. A valós tartalmát ezekben az időkben fedeztem fel.
Sokat említik a “porosz iskolarendszert” Ez sajnos nem állja meg a helyét. A 19-ik században megalkotott porosz nevelés nagy hangsúlyt fektetett a szellemtudományokra (ahogy akkor mondták) pl. klasszikus nyelvek, irodalom, filozófia.
Ennek nálunk nyoma sincs, soha nem is volt. Legalábbis már a szocializmus óta.
A nálunk uralkodó nézetrendszer pozitivista volt. A természettudományokat úgy erőltették hogy elfelejtették megmagyarázni, a számolás a lényeg mindenben, miközben a fizika, kémia, stb gondolati alapjait sem értik a gyerekek.
Azt se tudnák megmondani mire jó a geometria, csak azt miképp szerkessz egy kört, stb. Ez nem porosz egy kicsit sem.
Eldrad
Igazad van. Mi is osztrákok között élünk, teljes egyetértésben.A KINT ÉLŐ MAGYAROK EGYÁLTALÁN NEM TARTANAK ÖSSZE. DE EZZEL MI SZÁMOLTUNK. A GYEREKÜNKBŐL JÓ OSZTRÁKOT SZERETNÉNK NEVELNI.
Erdekes es napsugaras cikk volt, am kicsit elfogul is egyben. Nem tett emlitest arrol, hogy az amerikai kisfiuk jo resze meg 12 evesen is bepisil, majdnem annyi szed gyogyszereket (ADD ellen, viselkedeszvar ellen, hiperaktivitas ellen), mint amennyi nem, s az is az igazsaghoz tartozik, hogy mig ezek a gyerekek magaval ragadoan tudnak beszelni az egyenloseg elvehetetlen, velunk szuletett jogairol,, addig otthon kutyakent kezelik a haztartasi alkalmazottakat,. (Igaz, ott a kutyakat is megbecsulik!)
Jo dolog ertekelni az ertekeimet, Ha ugy kozelitunk a dologhoz, hogy mindennek vannak elonyei es hatranyai, es megtanuljuk megbecsulni azt ami nekunk van es nekik nincs, utana a kritika fogyaszthatobb lesz, es az osszkepben konnyebben talaljuk meg helyunket. Szep napot mindenkinek!
“S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!”
…..
Igen. Én sem terhelném a gyereket olyan kettősséggel, amely beárnyékolja az
életét. Mire lehet büszke? Na jó, de töltöttkáposztát mindenki megtanulgat főzni. Biztos azt is fog tudni.
Orbánra? Gyurcsányra, Lesül a pofámról a bőr!
Gonoszka
2012. február 7. kedd
12:41
Igazad(?) van, nem kell azokkal törődni, akik megzavarják és kényelmetlenné teszik az amúgy felhőtlen mindennapokat.
Olvass néha pl. Móra Ferenc meséket, megláthatod, NEM erre tanítanak a nyomorról és a mindennap nyomorultjairól szóló mesék.
Nem hiszek abban, hogy az a gyerekek védelme ha nem szembesítjük őket a valósággal, természetesen a koruknak megfelelő szinten.
Orbán vagy Gyurcsány nem Magyarország, legfeljebb egy-egy pillanat (se) a történelmünkben. Azért van néhány ember, Radnótitól Bartókig, meg néhány száz vagy ezer ismeretlen, akik az életüket adták, dolgoztak szorgalmasan stb., és akikre büszkék lehetünk.
Hazádnak RENDÜLETLENÜL
Légy híve, ó magyar;