Ronai and Ronai
AMERIKAI

Stratfor – titokzatos magyar kapcsolatok 2012. február 29. szerda 11:15 | Lázár György

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Stratfor – titokzatos magyar kapcsolatok

Los Angeles – A Martonyi János jelenlegi külügyminiszter által alapított budapesti Constellation Energy Institute nevü tanácsadó cég vezetésében megtaláljuk Maximilian Telekit is, aki az Amerikai Magyar Koalíció elnöke.

WikiLeaks kiszivárogtató portál bejelentette, hogy közzéteszi a Stratfor (Strategic Forecasting) amerikai elemzőintézet elektronikus leveleit – több mint ötmillió küldeményt -, amelyeket számítógépes kalózok tulajdonítottak el.  Az ellopott e-mailek “kényes” információkat tartalmaznak.

A Stratfor ügyfelei között szerepel az amerikai védelmi minisztérium, több kormányzati szervezet, az ENSZ néhány intézménye, illetve számos pénzintézet is. A portál alapítója, Julian Assange úgy fogalmazott, hogy a Stratfor “egy hírszerzési magáncég, amely az amerikai kormánytól és kétes hírű külföldi hírszerző ügynökségektől, illetve újságíróktól kapott információkra támaszkodik” elemzéseiben. A Texas-i Austinban működő cég alapítója és vezetője George Friedman, ő a botrány kipattanásakor minden tisztségéről lemondott.

George Friedman (Friedman György) Magyarországon született, 1949-ben gyerekként, családjával együtt távozott az országból.  Ausztriában menekültként tartózkodott, majd az Egyesült Államokba vándorolt ki. Ott doktorátusa megszerzése után évtizedekig a Dickinson College nevű kis magánegyetemen tanított, amely Pennsylvania államban van.

1996-ban alapította meg Strafor-t a texasi Austin-ben.  A sajtóban gyakran „árnyék CIA”-ként emlegetik a szervezetet, amelynek szakemberei elsősorban a gazdasági döntéshozók számára biztosított megbízható nemzetközi információkat, jelentéseikben sokat foglalkoztak Magyarországgal is.  Pontos elemzéseiket mérvadónak tartják, több hasonló szervezet működik Amerikában, és a Stratfor-t az egyik legjobbnak tartják.

Az emailek nyilvánosságra hozatala nyugtalaníthatja a magyar politikusokat, úgy tűnik a Stratfor-nak megbízható informátorai vannak Budapesten.  A Fidesz választási győzelme után azt írták, hogy annak geopolitikai következményei is lehetnek. „Magyarország szomszédai, különösen a jelentős magyar kisebbséggel bíró Románia, Szlovákia, Horvátország, Ukrajna és Szerbia szemszögéből aggasztó fejlemény, hogy ismét egy jobbközép nacionalista erő alakít kormányt. A Fidesz számára a nacionalizmus ugyanis nemcsak retorika, hanem eszköz, hogy kiterjessze a magyar befolyást a térségben.”

A Stratfor foglalkozott a 2009 januárjában Budapesten megrendezett Nabucco csúcstalálkozóval is.  Azt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte, Kóka János és Göncz Kinga miniszterek az Egyesült Államokban lobbiztak a vezetékért, abban a MOL is érdekelt, hiszen alapítója az konzorciumnak. A Stratfor a Nabucco gázvezeték ötletét halvaszületett ábrándnak minősítette, és kételkedett annak kivitelezhetőségében.

A Martonyi János külügyminiszter által alapított budapesti Constellation Energy Institute nevű tanácsadó cég is energiaügyekben utazott akkoriban, annak vezetésében megtaláljuk Maximilian Telekit is, aki az Amerikai Magyar Koalíció elnöke! A Stratfor levelezéséből sok minden kiderülhet, olyasmi is, ami kényelmetlen a magyar politikusok számára.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (11 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +17 ( 19 szavazatból)
Stratfor – titokzatos magyar kapcsolatok, 4.7 out of 5 based on 11 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

13 Reader’s Comments

  1. Kíváncsi lettem. :))))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  2. Valaki tudja mi van egy titkos szervezet mögött ?
    Miért titkos ? (csak)
    Mit csinálnak, akár gyöngyöt is fűzhetnek.
    Node ennyi pénzből ? És ki a finanszirozó ? (micimackó?)
    VALAMIÉRT BIZTOS VAN !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  3. Sokatmondo cikk, de nagyon titokzatos…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  4. “Sokatmondo cikk, de nagyon titokzatos…”

    éppen ezért várjuk, hogy mielőbb nyilvánosságot kapjon. Legalább is Én nagyon várom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  5. Túlavasúti
    2012. február 29. szerda
    13:05
    .
    „És ki a finanszírozó?” kérded.
    Egy ilyen cég, ha nagy pontossággal, a hibahatárokon belül tud tanácsot adni, akkor az érdekeltek egymásnak adják a kilincset. És az ár nem kevés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  6. Ennek a Telekinek az apukája számolta fel a világ legjobb geológiai intézetét antaljózsi alatt?? (Ismerték az amerikai és az orosz műszereket, vizet találtak, meg olajat a összes arab országban stb…a rendszerváltás után a legnagyobb konkurrensei voltak az amcsi olajosoknak, mert – sajna – sokkal olcsóbbak és sokkal képzettebbek voltak)
    Más. Nabucco – eredetileg az amerikai kormány léggömbje volt Irán bosszantására (a másik végén nem volt szabad, betáplálható gázmennyiség), de annyira erőltették, hogy Gyurcsánytól zseniális húzás volt a látszat fenntartása érdekében pénzt elkülöníttetni a MOL-lal a Nab.-ra, és tanácskozást tartatni róla, itt a Stratfor NEM tévedett – dehát csak bele kellett olvasni egy csendes délután pár Asia Times lapszámba, hogy világos legyen, miről van szó…
    Eredetileg az am.kormány a magyart a délbalkán konszolidálásának egyik oszlopául szánta (geopolitika) – miközben itthon ez az irány nemhogy kitüntetett nem volt, de a rengeteg vajdasági ember átjövetele ellenére sem volt elegendő infó Belgrádról, Koszovóról, sőt, horribile dictu Horvátországról sem (most sincs, de a magyar politikai közeg Szlovákiáról, Romániáról, Csehországról stb.stb sem tud semmit, tulképpen semmiről nem tud semmit, csak slágvortokat és jelszavakat. A reálpolitika itt nem fertőzött meg már senkit vagy száz éve (Deák Ferenc után csak egy politikus volt ilyen). Emlékszem Tom Melia arcára, amikor először 1990-ben találkozott a fideszesekkel. Akkor rögzülhetett benne először, (azóta csak megszilárdult), hogy ezek hülyék, tárgyalóképtelen bagázs – de ő úriember, ilyet sohasem mondott ki. Van róla pár fotó is bizonyosan az NDI (stb) archivum(ok)ban…
    A Fidesz valójában egy bolsevik (maffia)szerveződésű, a “létezett” szocializmus restaurációjával operáló csoport (ÁLLAMOSITANAK nagy garral !! kizárva minden érintett érdekcsoportot, szervezetet), az MSZP és a DK pedig polgári haladó – a baloldallal kacérkodó, de nem a szakszervezetekből létrejött, és nem is tisztán azokat képviselő párt. Civil szervezetek pedig csak most alakulnak, a helyzet 1890-1910 közötti, a feudális-dzsentroid beütés is viszajött, a klerikálisok is tobzódnak (mekkora teher volt Mindszenty a amerikai nagykövetségnek!!!). TANULÁSI periódusban vagyunk – itt együtt van a XIX., a XX és a XXI. század minden sara és java, egymásra torlódva. Utazzon Budapest időgéppel a múltjelenbe!! (A Stratfor egyébként jól ismerte Martonyi kettős életét…már a Mackenzie előtt is…) :-))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  7. Hát..ha fröcsögnie kell a trutymónak , akkor legalább minnél jobban fröcsögjön.
    És sokaknak érje a ruháját !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  8. stefán
    Én is valami lylesmit sejtek, ha már működik !
    De azt hiszem a beruházó sem lényegtelen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  9. Szívesen olvasnák a WikiLeakstól a mostani kormányról egy-két elmarasztaló írást.
    Így is pár kormánytagnak már csak az orra látszik ki a sz..ból.
    Talán Magyarország észbe kap.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  10. A fent leírtak is igazolják Orbán “bünszövetkezetben” való részvételét, hazánk népének NAGY HÁTRÁNYÁRA,önös érdekeiket mindenek elé helyezve.
    A 2/3-ra hivatkozva úgy gondolják, mindent megtehetnek, de eljön feltételezem rövidesen a “MEGÁLLJ” PILLANATA, mer a magyar népet a végtelenségig nem lehet lebutítani, lassan felébrednek, hogy HOVÁ PAZARLÓDIK EL AZ A SOK SOK MILLIÁRD FORINT, ami elúszik az államkasszából……..

    Aki, amit tud, hozza őszintén nyílvánosságra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  11. Hallottak már olyan lejáratásról amikor ellopják a kiszemelt áldozat bankszám-
    lát tartalmazó levelet és egy zsaroló levélben megadják a számlaszámot és
    ebből csinálnak egy bűnügyet egy 72 éves rokkant férfival szemben aki amúgy
    a kommunizmus idejében 7 év hét hónapot töltött rokkantan két bottal járva
    a kommunista börtön pokolban aki miután kitöltötte büntetését szigorított
    fogdáról szabadult és úgy vitték haza mert jártányi ereje sem volt .
    Most egy aljas indokkal a nagy állhős Wittner Mária és bérencei által újra a
    börtönbe akarják jutattni .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  12. Dragon Hey!
    .
    Számomra nem érthető, miről írsz. Kérlek fejtsd ki bővebben…
    Kösz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  13. Szerintem azt a Nabucco vezetéket gyurcsányék kényszerűségből erőltették, mert a Fidesz kívül, belül olyan erős ellenpropagandát fejtett ki – az úgymond orosz kapcsolat ellen – hogy az előre látható kurdarc ellenére adniuk kellett a látszatra is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Horthy csak október 15. után lett rossz 2012. október 21. vasárnap | AN

Ma szólal fel Áder New Yorkban 2012. szeptember 25. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos