Washington – A Képviselőház két befolyásos republikánus politikusa vádolta Barack Obama elnököt azzal, hogy veszélybe sodorja Izrael biztonságát, amikor „rekordalacsonyságú” költségvetést igényelt a közös amerikai-izraeli rakétavédelmi programhoz.
Az elnöki tervezet hívei szerint a támadók nem veszik figyelembe azokat a milliárdokat, amelyeket az Egyesült Államok már megítélt a közel-keleti szövetségesnek, de jó néhány washingtoni realitást is figyelmen kívül hagynak. Mindenképpen figyelemre méltó azonban, hogy Obama a múlt héten benyújtott tervezetben meglehetősen pitiáner összeger, 99,8 millió dollárt irányoz elő az Izrael Állam védelmét szolgáló programra, amelynek célja, hogy a Gázai-övezetből a napokban is kilőtt, illetve a Hezbollah által Libanonból kilőhető rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták jelentette fenyegetést elhárítsa. A 2013-as költségvetési évre vonatkozó kongresszusi kérés már önmagában is meglehetősen szerény, 106,1 millió dolláros volt; rejtély, miért kellett az elnöknek még ebből is lecsippentenie 300 ezer dollárt.
Mélységes aggodalmának adott hangot az izraeli állampolgársággal is rendelkező floridia képviselő asszony, Ileana Ros-Lehtinen, a Ház külügyi bizottságának elnöke, valamint a kaliforniai Howard „Buck” KcKeon, a Ház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának elnöke. Obamának írott levelükben idézték Obama országértékelőjét, amiben „acélos elkötelezettségének” adott hangot a zsidó állam biztonságát illetően, és rámutattak, hogy az effajta érvágások nem éppen a beszédben elhangzottakat támasztják alá.
Kép 2005-ből a Patriot rakéta-elhárító rendszer egyik ütegéről. A Patriot az 1991-es Öböl-háborúban vizsgázott közepes eredménnyel Szaddám Huszein Izraelre kilőtt Scud-rakétáival szemben
Ennél keményebb hangot használt a Republikánus Zsidó Koalíció, amely online hirdetésben vádolja az elnököt azzal, hogy akkor gyengíti meg Izrael biztonságát, amikor annak megtámogatására a legnagyobb szükség lenne.
Ros-Lehtinen és McKeon, akik a republikánus előválasztásokon Mitt Romneyt támogatják, nem kifogásolták, hogy az elnök a 3,075 milliárd dolláros folyó évi izraeli katonai segélyt 3,1 milliárd dollárra kerekítette ki.










Tudjátok mit, nem is baj ez, megmondom, miért.
…
Az iszlámnácik sz…r rakétái mostantól mindenfelől újra nagyobb mennyiségben fognak étkezni – amire a CAHAL meg fogja indítani újabb, minden eddiginél nagyobb arányú rendteremtő hadjáratát.
…
Amire nagyon nagy szükség lenne, hiszen a faszbollahhal, meg a többi, csökött állatbandával le kell számolni előbb- utóbb, és ha lehet, véglegesen.
…
Hadd provokálják csak ki a majmok az izraeli csapást. Minél nagyobbat.
Csali, kell egy kis porhintés. :)
Eldrad 19:50
“Hadd provokálják csak ki a majmok az izraeli csapást. …”
Jön az is egész biztosan …. és hamar!
Tudom, ők az ISZLÁMNÁCIK de azért ezt is nézzük meg: http://www.youtube.com/watch?v=aLAxbQxyJSQ
Azok akik vedtelen es artatlan polgari lakosokat olnek meg, bombakat rombantanak, olik a sajat nepuket is valami magasabb hatalom (allah) neveben azok nem normalisak, olyanok mint a veszett kutyak, ki kell irtani oket A NORMALIS emberek vedelmeben.
Eleg volt a toleranciaval, ezek a mi demokraciankat csak kiszipolyozzak, es el karjak torolni. Ami tok hoznak a vilagba az csak pusztitas. Ha nem lenne amerika meg elni sem tudnanak palesztinaban, annyira nincs semmi.
Az mindenképpen sajnálatos, hogy Izrael Állam lassan már nem válogathat a visszacsapás vagy az ellencsapás mértékét illetően. Eddig az Izraelre veszélyes nukleáris létesítmények elpusztításához még elegendő volt a hagyományos harci eszközökből álló arzenál. De ha a demokratikus kultúrállamok képtelenek megállítani az iszlám fasiszta elmebetegeket, ne kifogásolja senki, hogy nagyon kemény rendcsinálás következik!
Izrael Állam már több mint 10 éve rendelkezik nukleáris fegyverek több fajtájával, és ezekkel, – de még hagyományos fegyverekkel sem – soha más államot nem akart eltörölni a föld színéről, amint ahogy ezt a fenyegetést Irán már többször és hivatalosan is megtette Izrael Állammal.
Csak erre a tényre később is emlékezzen a magát demokratikusnak nevező világ!
“…Izrael Állam lassan már nem válogathat a visszacsapás vagy az ellencsapás mértékét illetően…”
…
- Nem válogat?
…
Ha Izrael “nem válogatna”, már nem létezne sem irán, sem “palesztin” tömeggyilkos terror, de még iszlamista- probléma sem, sehol a világon.
…
Sajnos válogatnak, nagyon is.
…
“…erre a tényre később is emlékezzen a magát demokratikusnak nevező világ!…”
…
- A másságtisztelő, toleranciabajnok demokratikus világot ez nem érdekli.
…
Komolyan nem tudom, minek kellene történnie, hogy az euro- atlanti világ felébredjen az ultralib tébolyból, és úgy kezelje az iszlamizmust, ahogy azt kellene:
…
Az emberi civilizáció totális és halálos ellenségeként.
Én nemértem ezt az egészet…
A pacifisták uralják ezt a bolygót ?
Akit , ha megütnek balról , odanyújtja jobbfelét is ?
Keresztes S.
2012. február 20. hétfő
02:22
.
Felhívnám a figyelmedet, mikor Izrael a jóm- kippúri háborúban igencsak vesztésre állt, Golda Meir elrendelte az atomfegyverek előkészítését (1973. okt.6-okt.26.)
.
Mikor ezt egy amerikai felderítőgép észlelte, lebeszélték az izraelieket az atomcsapásról és rendkívül sok hadianyagot szállítottak. A háború innét fordult meg.
Hetek óta más sem ömlik a médiákból, mint hogy éppen ki és milyen indokok alapján inti óvatosságra, megfontoltságra Izraelt.
Nevetséges!
Izrael nem ma kezdte mondogatni, hogy mire készül Irán és Irán sem tegnap kezdte mondogatni, hogy a közel-keleti “rákos daganatot”, a “cionista rezsimet” el kell törölni a világ színéről.
Nevetséges az is, hogy ma, órákkal az előtt, hogy Iránnak kész atombombája lenne (ha még nincs) szankciók bevezetésével élnek. Az csak a “nagyondemokraták” fejében fordulhat meg, hogy a szankciók hatására Irán az atomprogramjától vonja el a pénzt. Előbb hagyja éhenveszni a saját fajtáját.
Az meg egyenesen dilettantizmus, hogy várni kell, hátha jobb belátásra térnek.
Mindezzel csak azt érik el, hogy Izraelnek tényleg nem lesz más választása, mint odacsapni és nem fog válogatni az eszközökben sem (remélem).
A cikk címére válaszolva pedig azt kell mondanom, hogy: igen! Csak nem a cikkben szereplő anyagi támogatás mértékének csökkentése miatt, hanem azért, mert úgy engedte ki a szellemet a palackból, hogy mára már nem tudja kezelni.
És ez még csak rosszabb lesz, ha újra megválasztják. Akkor fogja benyújtani a számlát minden vélt/valós sérelméért!
http://www.youtube.com/watch?v=mTT3EVDL9Lk&feature=related
“…mikor Izrael a jóm- kippúri háborúban igencsak vesztésre állt, Golda Meir elrendelte az atomfegyverek előkészítését (1973. okt.6-okt.26.)…”
…
- Ez hol van hivatalosan, és/ vagy mérvadó források által leírva?
…
(a Popómagazin, gagyi, ellenőrizhetetlen blogocskák, és “valakik azt mondták” természetesen nem mérvadó források)
…
“…Mikor ezt egy amerikai felderítőgép észlelte, lebeszélték az izraelieket az atomcsapásról és rendkívül sok hadianyagot szállítottak. A háború innét fordult meg…”
…
- Téves.
…
Az egyiptomi felfejlődést okt. kilencedikén állította meg a CAHAL, ahogy a szír támadást is.
…
Innentől a két arab tömeghaderő elkezdett durván kikapni, és a szovjet légisegély KILENCEDIKÉTŐL, azaz, ettől a naptól azonnal megindult, mivel az arabok kezdtek kifogyni.
…
Az amerikai légisegély Izraelnek pedig okt. 13 után indult meg- válaszul a szovjet légisegélyre – jóval azután, hogy a két arab haderő megsemmisítő vereség szélére sodródott.
…
A Golanon okt. 13- án éppen nem is a szírekkel harcolt a CAHAl, hanem egy iraki páncéloshadosztállyal, melyet két nap alatt 90 %- ban megsemmisítettek (két, félig feltöltött, Sherman tankokból álló izraeli dandár egy teljes iraki, T62, T55 tankokból álló hadosztály ellen…).
…
Izrael a túlélését nem az USA segítségnek köszönhette, hanem olyan hősüknek, mint Zvika Greengold, Avigdor kahalani, “Tiger” Meir, Avigdor Ben Gal, stb.
…
OK, akkor most jöhet, hogy nem Chaim Herzogot kellene olvasnom, nem Kiss Álmos Péter cikkeit, és nem hadtörténeti szakmai munkákat, hanem “mást is”.
Nem eszik olyan forrón a kását: az USA tökéletesen tisztában van azzal, hogy Izrael a térség nemcsak egyetlen demokratikus állama, hanem kész és részben képes is megvédeni a polgári demokráciák (tehát legfőképpen az USA) érdekeit az autoriter, fundamentalista muszlim országokkal szemben, vagyis amennyiben az USA gyengíti Izraelt önmagát és európai szövetségeseit gyengíti. Nemcsak Orbánra igaz, hogy „ne azt figyeld mit mondok hanem, hogy mit teszek”, csak Orbánnál ennek az a szépséghibája, hogy amit tesz az is mélyen ellentétes a polgári demokráciák (beleértve saját országa) érdekeivel.
1) A kritikus létesitményeket nem lehet a levegöböl megsemmisiteni. Az iráni kormányt kell likvidálni. Olcsóbb, praktikusabb, emberségesebb. Legfeljebb az állatvédök tiltakoznak.
2) A meglepetésszerü támadásokat nem az újságok hasábjain szokták közzétenni.
3) Nálunk szépen süt a nap.
Stefan
-
“Felhívnám a figyelmedet, mikor Izrael a jóm- kippúri háborúban igencsak vesztésre állt, Golda Meir elrendelte az atomfegyverek előkészítését (1973. okt.6-okt.26.)”
Nekem úgy rémlik, hogy azokat a fegyvereket a nolcvanas évek elején fejlesztették. Igy aztán 73-ban nem tudom mit készitettek elö?
Rosszul tudom?
cOLOMBUS:
…
- Az izraeli nuke- fejlesztésről lehet olvasni Gordon Thomas könyvében (Gideon’s spies, magyarul megjelent: Moszad), és Victor Ostrovsky könyvében is.
…
Sőt, itt is:
…
http://miertcion.blogspot.com/2011/12/izrael-atomarzenalja-es-egy-hazaarulas.html
…
Az izraeli nuke- fejlesztés pedig már a hatvanas években megindulHATOTT, a rendelkezésre álló, nem túl konkrét adatok alapján. Ha ez így van, márpedig lehet így, akkor a nyolcvanas évekre már rendes atomarzenáljuk volt.
Izsak-Bacs Jeremias
2012. február 20. hétfő
09:21
.
A beirt, linked több sebből vérzi, de Te erről nem tehetsz.
Eldradnak, meg ajánlom a „Tankcsaták” és Ian V. Hogg „Az izraeli hadigépezet” című könyveket.
Addig is, míg elballagsz a könyvtárba, közreadok két linket.
Mire volt jó ez a van atomja, nincs atomja vita? Most Te is elismerted, hogy van.
http://mult-kor.hu/20080702_nagymama_a_vezerkar_elen_avagy_golda_meir_es_a_jom_kippuri_haboru
.
http://mult-kor.hu/cikk.php?id=19049
Köszi, nem ismertem még azt a két könyvet, :)
Amúgy, ez tök jó megint, mert Ian Hogg egy büdös szót nem említ semmiféle izraeli atomról, szóval, ez megint nem talált.
Hát ez az ember egy örökké kételkedő Tamás!
B…m…g, benne van a Hogg- könyvben bármi is az izraeli atomról, vagy nincs?
…
- Tévedsz, és kész, mert NINCS BENNE!
…
Egy szó nincs róla, érted?
…
Ha pedig könnyen ellenőrizhető hülyeséget írsz, vagy erre teszel utalást, igenis, kijavítalak, tetszik, vagy nem.
…
A Hogg- könyvet pedig az izraeli nuke- ra referálva dobtad be ide, szóval, ez itt helyénvaló korrekció.
…
Nehogy már én legyek a hibás hiányos, vagy nem is létező tudásod miatt!
Ez igen, a linket 8,56-kor raktam fel, és míg elment megvásárolni a több mint 6000Ft-os könyvet 12, 23-kor már véleményt is nyilvánított.
Gyorsírásról tudok, de gyors olvasást csak egyes autisták tudnak.
A személyeskedést meg jellemzi az embert.
http://www.haaretz.com/print-edition/news/did-israel-ever-consider-using-nuclear-
voisine
2012. február 21. kedd
15:27
Nem elérhető az oldal.
@gets
próbáld a guglival:
Did Israel ever consider using nuclear weapons?
Newly declassified documents shine a light on the deliberations of Israel’s leaders during the early days of the Yom Kippur War in 1973
steján, te nagyon bolond vagy…
…
Tök mindegy, mikor ki vette meg a könyvet, AKKOR SINCS benne semmi az izraeli nuke- ról.
…
Félkegyelmű, még ezt is erőltetni akarod?
…
És nem személyeskedek én, de aki egy nem létező dologról erőlteti, hogy de igen, létező, az félkegyelmű, és kész.
Eldrad 2012. február 21. kedd 06:01:
Köszi. Megnézem. Bombát még tudnék csinálni de erröl a témáról alig tudok valamit. :-)
Azért ilyen bombát ne készíts, ha kérhetem…
tudNÉK,.. de most sok a dolgom. :-))
Jó a website, amit adtál.
Na majd este otthon,… most a munka frontján vagyok.
Eldorádó
.
„Mondhatta volna szebben kis lovag,
Más-más hangnemből… Így ni, hallja csak:”
Az okos enged, a szamár szenved.
Kész vége.
Izraelnek a “becsült” atom arzenálja 1988-ban 200 db. hidrogén bomba és 150 db. neutron bomba volt. Ha valaki kicsit is képben van a nukleáris hasadóanyagok fegyvertisztaságú előállításával kapcsolatban az tudja, hogy csúcstechnika (sok csúcstechnika) és sok sok év kell, mire nukleáris fegyverekben is használható tisztaságú hasadóanyagot előállítanak. Vagyis Izraelnek könnyűszerrel lehetett már a hatvanas években is “atom” bombája. Még csóri egyiptomnak is volt valamiféle nukleáris fegyver arzenálja már 67 előtt (cobalt60) amit a világ minden tájáról összevakart ex náci tudósokkal fejlesztetett ki. Igaz, azok “csak” szennyező bombák voltak, némán fertőzték (volna) meg a talajt/lakosságot párezer évre, ha az izraeliek nem intézték volna el még idejében az egész bagázst.
Egyébként nem Golda Meir, hanem Mose Dajan védelmi miniszter rendelte el az atomtámadás előkészületeit, csak az utolsó pillanatban fordult a kocka az izraeliek javára és nem volt szükség a bevetésükre.
“Sámson opciónak” hívták a bibliai Sámson után, aki “halálában több ellenségével végzett, mint életében” mikor vakon, erejét vesztve a filiszteusok palotájában megalázottan, egy ünnepség alkalmával még egyszer utoljára visszakapta természetfeletti erejét és az épület oszlopait kidöntve magára és a filiszteusok ünneplő vezetőire omlasztotta az egészet.
Az akkori “cél” is ez volt, nukleáris csapást mérni a támadó ellenséges országok centrumaira. És ez 1973. Obamának érdeke, hogy ilyeneket mondjon akár a saját népszerűségének az elvesztése árán is, mert így az arab világ felé azt kommunikálja, hogy “gyerekek, levettük a kezünket Izraelről”. A valóságban azonban mást mond és mást tesz (valószínűleg.. ki lát bele?) Azzal, HA Izraelt belekényszerítik abba, hogy már tényleg csak nukleáris fegyverekkel és megelőző csapásokkal “tegyen rendet” a közelkeleten, elérhetik végül a hőn áhított álmukat, hogy az egész világ centralizált legyen. ennek az a háttere, hogy elmúlt 20-25 évben megváltozott a bolygó erőegyensúlya: 25 éve még hadászatilag Kína, a Szovjetunió, Észak Korea és a kommunista országok tömbje külön tömböt alkotott. Mára az Oroszok kiestek ebből a világhatalmi szerepből, szétszabdalták magukat, Kína piacgazdaságra váltott és csak formálisan kommunista, a vezetésben, Észak Korea egy végletekig zárt ország, ahol pusztán a vezetők kiszolgálása és vagyoni gyarapodása a cél, Európa viszonylag egységes és politikailag nem, csak gazdaságilag ellenlábasa USA-nak. Délamerikát felfalja a nyomor és a széttagolódás, a kábítószer kartellek, korrupt kormányok. Arábia “rendezett” államai, pl. Szaud a belügyeikkel és az olajfüggő anyagi érdekeikkel elvannak, Irakot lesakkozták ahogy Afganisztánt is. Észak afrika arab államai bedőltek, anarchia a köbön, Törökország USA barát, meg amúgy is “legliberálisabb iszlám” ország, amúgyis USA barát/szövetséges szóval.. Akkor ki is maradt a “rákos daganat” a globalizált/centralizált világkép testén, aki totalitárius állami berendezkedéssel, erőforrásokkal és pármillió “hetedik menyországba jutok, ha irtom a szent ügy ellenségeit” vallási fanatikus “emberanyaggal” rendelkezik? (meg olajjal)
>Irán<
Izrael meg elvégzi a piszkos munkát.. Valahol elkerülhetetlen (szerintem) A lapok le lettek osztva, ez már csak színjáték, már csak az idő kérdéses, hogy mikor?
izrael nuklearis arzenaljat 75-400 robanofejre becsulik.
olvastam hogy az izraeli harci doktorina szerint (ami 1966ba jot letre)
izrael akor hasznalhatja a nuklearis arzenaljat ha
1. megtamadjak atomal
2 .ha elveszti az oszes repulogepet es ha nagy mertekben eri az izrael varosait a bombazas, kemiai vagy biologiai fegyver hasznalata
3.ha a tamado atlepi izraeli hatarokat amik 1949 utan es 1967 elot jottek letre…
ezekre emlekszem, van meg valami de nem jut eszembe, ha meg kerdezitek hol olvastam ezt, nem tudnam mar megmondani. reg volt, kerestem ma a neten de nem talalom :(
szoval izraelnak van atomja, igaz hogy soha se valota be ezeknek a letezesit, de egy orszagnak ami korul van veve elensegel kell hogy legyen ilyen fegyvere. es ebben stefanak adok igazat
eldradnak is van igaza, amiket csinaltak az izraeliek az arabokal..az szegyen, mindig elvertek oket..
ami iran ileti, amit irt a hazardteam olyan valami hasonlorol tudok en is, hogy az irani fiatalsag biciklikel meg motorkerekparokal mentek be a aknamezokre, varva a hosi halalt (hogy debilek az biztos…)
meg valami, olvastam egy szerb tank-mesternek a cikjeit, (a csavo a regi yugoslaviai M-84 tanknak a fejleszteseben vett reszt), aki a delszlav haboruk utan kiment tobb orszagba dolgozni (tankokat javitani, volt pakisztanba, iranba stb), es az ember azt mondta hogy az araboknak egyszeruen nincs az az erzes a modern tehnikahoz mint a njugatiaknak vagy az asziaiaknak…ugyan ezt mondta egy horvat tiszt is aki a gadafinak a partjan harcolt libiaban(adot intervjut egy horvatorszagi napilapnak) hiaba nekik a fegyver, egyszeruen butak ahogy hogy megtanuljak rendesen hasznalni…nincs meg nekik az erzes hoza es nincs koztuk semmi fegyelem
szoval tobb helyrol halottam ezt, akor ugylatszik igaz lehet…
>vido
Akkor a legutolsó bejegyzésed végében írtakhoz még vedd hozzá az “izraeli agyat” Nem tudom máshogy megfogalmazni sorry. Aki ismer személysesen izraelieket az tudja miről beszélek. Azt még az elvakult zsidógyűlölő neonácik meg a hozzájuk hasonló barmok is elismerik, hogy a zsidókra sokmindent lehet(ne) mondani, de azt nem, hogy buták lennének. Na mindegy, szóval: emlékszem olvastam, hogy a 6 napos háborúban pl. egy jelentős páncélos ütközetet úgy nyertek meg az izraeliek, hogy a támadás előtt elcsíptek egy szíriába tartó egyiptomi kódolt üzenetet, ami arról szólt, hogy a szíriai és az egyiptomi páncélos dandárok hol egyesüljenek és milyen irányokból támadják izraelt. Asszem az izraeli katonai hírszerzés valami távközlési vezetéket megcsapolva jutott ehhez az infóhoz. Kikódolták, átírták, visszafordították arabra és továbbküldték a szíreknek, ahová eredetileg az egyiptomiak szánták. Mindezt valami félóra vagy ilyesmi idő alatt. A módosított üzenetben egy másik hely és időpont szerepelt, a szírek oda is vezényelték a páncélos hadosztályukat egyenesen a csapdába, amit az izraeliek állítottak nekik és maga a “csata” nevetséges rövidséggel el is dőlt. Én számítógépekkel foglalkozom és ez nem egy “fészbúk korszakban” történt, hanem még az IBM PC megszületése előtt 14 évvel méghozzá akkori őskövület számítógépeken.. (mármint a kódfejtés) Ennyit a haditechnikához való hozzáállásról. Nehezen hiszem, hogy az arabok, – akik között egyébként nagyon sok tehetséges és kiváló koponya lézeng – pl. Steve Jobs is félig szír volt származását tekintve, nem beszélve a rengeteg arab orvosról, meg mérnökről, akik európai egyetemeken végeznek és mennek vissza az arab országokba, szóval ezektől függetlenül is noha nem “bizonyítható” egzakt módon, de könnyen lehet, hogy igaza van az általad idézett embereknek az arab hadászati hozzáértést illetően. Egy biztos: az izraeliek vagy 64 éve állandó hadiállapotban élik a mindennapjaikat, legtöbbször tudható, hogy csak magukra számíthatnak körülvéve ellenséges arab államokkal, amikhez képest területileg és lakosság szempontjából is halmozottan hátrányban vannak. Úgyhogy eléggé “kiélesedtek” az érzékeik, mivel a túlélésük függ tőle, nem úgy élnek, mint mi (bocs) hogy így “elvagyunk így is, meg úgy is, max szarabb évről évre” de amúgy nem áll állandó fenyegetés alatt az életünk és nem fenyeget fizikai megsemmisülés minden nap a szeretteinkel együtt. Ha így nő fel valaki, ebben a légkörben, akkor szerintem sokkal inkább mozgósítható adott esetben és komolyabban is veszi az egészet. Nem egészen ugyanaz, mint pl. azok a szerencsétlen iraki katonák, akiket az öbölháború szárazföldi offenzívájakor a kiképzett és állig felfegyverzett amerikai katonák ellen kizavartak egy AK47-essel meg egy kulacs vízben valami szar kínai papírcsukában, hogy itt van nesztek, menjetek, védjétek meg a hazát a gyaur hitetlen amerikai sátánokkal szemben allah nevében. Nen tudom mennyire voltam érthető, de azért remélem ki lehet venni a lényeget:)
stefán
2012. február 21. kedd
09:07
Köszönöm a két linket! A tartalmát tanítani kellene!
Első sorban a mai időhúzóknak!
Mire várnak? Azt gondolják, hogy amit az arabok nem képesek megtanulni több évtizede (évszázada) azt most néhány gazdasági megszorítás hatására egyből megértik. Megvilágosodik az elméjük?
Kibicnek semmi sem drága!