A kormány tele van pótolhatatlan emberekkel, de azért mégiscsak Orbán Viktor az, aki ezt az egészet szignálja, az ő fejében született meg a nagyszerű terv, és bár a kivitelezésbe másokat is belevont, a tomboló sikert egyedül fogja learatni. Finoman nyit a kamera, a rendező megvárja, míg elül a tapsvihar, aztán jöhet a végefőcím.
A Feszty-körkép megmutatta az utat, de sajnos az önmagába záródó forma nem elég közelmúltunk megörökítéséhez, azért aztán helyette majd az úgynevezett Orbán-spirált alkalmazzuk, hogy alulfizetett restaurátorok és unatkozó dilettánsok megfessék a szabadságharc und fülek forradalma alatt történteket. Képzeljük csak el, hogy a Guggenheim Múzeum mintájára, Magyarország közepén (Alcsútdoboz) elindul egy nemzeti és lakossági csigavonal, fel az égbe, naná, és a kezdetektől bemutatja a haza fényre derülését.
De egyszer minden jó és rossz véget ér, egyszer elmúlik a lázas ifjúság, eljön a holnap, az ünnepnek vége, és a magyarságnak kezdenie kell valamit magával, mert ugyan lehetséges lenne, hogy hátradőljön (a hátradőlő magyarság – ezt a képet is meg kéne festenie valakinek!), ne csináljon semmit a szent napig, míg végül a Nap energiája elfogy és bekebelezi bolygórendszerünket, hiszen ezt a nemzeti együttműködés kormánya garantálta számára, azonban népünk nem ilyen lusta, nem ennyire elkényelmesedett, és akkor is tenni akar valamit, ha arra anyagilag, lelkileg és testileg tulajdonképpen semmi szüksége sincs.
Bármily fájó is kimondani: az Orbán-kormány után is lesz élet a Földön, és ilyeténképpen Magyarországon is, persze nem olyan nagyszerű és sikeres, mint most, de lesz, márpedig ha élet van, akkor politika is van, tehát új kormány is lesz.
Én mindig ennél a résznél kezdek elszomorodni, valahogy nem tudom ezt elképzelni, csak bámulok kifelé az ablakon, és sorolom a neveket, akik szóba jöhetnek: Gyurcsány, Mesterházy, Schiffer, Vona – nem ebben a sorrendben, és nem egyforma intenzitással, de mégiscsak könnyen és pontosan azonosítható a kör, ahonnan az új miniszterelnök ki fog kerülni, márpedig az én képzeletem nem elég burjánzó és intenzív ahhoz, hogy ebből a csapatból válasszak megfelelőt.
Vona ugye azonnal kiesik, köszönjük szépen, 44-ben kipróbáltuk, és kénytelenek vagyunk kudarcként elkönyvelni, mivel még a legmegátalkodottabbak sem tudják nekem bemagyarázni, hogy a II. világháború olyan jól sikerült. Rohadtul nem, és a harmadik sem fog, előre szólok, nincs olyan sorszámú világháború, amiből mi jól tudnánk kijönni, márpedig a nyilastempó háborúba vezet, ha nem is rögtön világméretűbe, de engem az sem vigasztal, ha csak magyarok irtják a magyarokat.
Gyurcsány Ferenc személyével elég sokan kibékülnének, de én nem tartozom közéjük. Legutóbb is arra ébredtem ordítva, hogy politikai tartalmú álmom volt, a feleségem nyugtatgatott, de én képtelen voltam visszaaludni, mert féltem, hogy újraélem a pillanatot, amikor Orbán Viktor összeroppan a nemzetközi és hazai nyomás miatt, majd minden törvényt visszavon és nagykoalíciót alakít Gyurcsány Ferenccel, hogy együtt megmentsék Magyarországot.
Nem mintha egyenlőségjelet tennék a két miniszterelnök közé, de a maga műfajában mindkettő begyógyíthatatlan sebeket ejtett az ország önbecsülésén, és együttes erővel valószínűleg olyasmire lennének képesek, amihez képest egy cunamival (tsunami) keresztezett pestisjárvány könnyed, zenés show-műsor.
De legyen elég az álmokból.
Ébren csak az LMP jöhet szóba, de a Lehet Más a Politika engem egyelőre nem győzött meg arról, hogy most azonnal kormányozni lennének képesek, nem mellékesen nincs is annyi tagjuk, ahány ember egy kormányhoz kell (gonosz megjegyzés, kérem, töröljék a jegyzőkönyvből!), és maguk sem igen hajlanak arra, hogy megnyerjék a választásokat, mert mindig olyasmiket mondanak, hogy mérleg nyelve, asszony számolva jó, legalábbis én így értettem.
Elvonul tehát az Orbán-kormány a lenyugvó Nap sejtelmes, de lelkesítő fényében (természetesen nem azért, mintha nem választanák meg őket újra és újra és újra, hanem mert ennél tökéletesebbet nem lehet alkotni, és a csúcson óhajtják abbahagyni), csitul a standing ovation, és mi itt állunk hülyén, alkalmas jelöltek nélkül.
Nincs jó megoldás, szerény véleményem szerint érdemes lenne lehúzni a redőnyt, bezárni az országot, és addig ki sem nyitni, amíg fel nem nő egy új nemzedék, hátha ott akad legény a gáton.
A másik megoldás nem működik, mert a magyar foci bizonyítottan jobb a magyar politikánál, de csak azért, mert ott van lehetőség leigazolni külföldi játékosokat, míg utóbbi esetben valamiért mindig ragaszkodunk ahhoz, hogy saját nevelésű idiótáink tegyék tönkre az életünket, pedig egy-egy kiöregedett norvég, esetleg szlovák politikus csodákat tudna tenni, és nem is kerülne annyiba, mint a brazil harmadosztályból iderángatott tehetségtelen lajhárpásztor, aki csak hozzánk képest értékelhető labdarúgó, de ebből nagyon jól megél.
Láttam viszont egy érdekes filmet Heartless címmel, amiben kapucnis gyíkemberek garázdálkodnak egy városban, és a főhős szerződést köt a Gonosszal. Semmi köze sincs az ország helyzetéhez, csak gondoltam, hogy megemlítem.









” …nincs olyan sorszámú világháború, amiből mi jól tudnánk kijönni, …”
Jóóóó.
Erre most nincs egy dicsérő félszavam sem. :((
Igazad van “gets”!
Aki Shifferben látja a megoldást az miért nem orbánban?!
Na ha arra várnánk hogy Shiffer vált meg bennünket, akkor még odább a megváltás!
Megy ez nélküle is!
“Nem mintha egyenlőségjelet tennék a két miniszterelnök közé, de a maga műfajában mindkettő begyógyíthatatlan sebeket ejtett az ország önbecsülésén”
— Igen? Gyurcsány milyen “begyógyíthatatlan sebeket ejtett”? Szíven szúrta ennépét a politikai hazudozás elítélésével (Öszöd)? Vagy tud valaki más ilyen begyógyíthatalan sebről? Nem gondolom, hogy Gyurcsány alkalmas lenne az Orbán utáni időszak miniszterelnökének, nem szeretném, ha az lenne, de jó lenne már abbahagyni a Fidesz aljas és hazug karaktergyilkosságának valóságként való elfogadását és még mindig állandó mantrázását. Unalmas.
.
“…csak az LMP jöhet szóba…”
— Ha már el kell képzelni a Fidesz hatalomvesztését, utána a “second best” a Fideszhez és a szélsőjobbhoz oly gondosan hidakat építgető Schiffer-féle LMP. Gratulálok, kitűnő választás. Már ha valaki szereti a Fideszt.
.
“Nincs jó megoldás…” stb., a borongó szerző a jelent reménytelennek látja.
.
“Láttam viszont egy érdekes filmet…”
— Na erről kellett volna írni.
Ízlések és pofonok…
Tényleg nem szívderítő a paletta, és tényleg fura, hogy Schiffert ebből pozitív értelemben ki lehetne emelni. De ez is egy vélemény.
Meg ez is:
http://fn.hir24.hu/nagyinterju/2012/01/08/gero-andras-orban-nem-bolond/
Nekem sem :(((
Főleg az LMP-s ébrenlétet illetően. Ezt talán még az írónak is észre kellene venni, hogy az LMP a Fidesz baloldala. Esetleg ha a mai Bajnai megszólalást is figyelembe venné az író akkor lehet, sokkal nyugodtabban telnének az éjszakái.
Az LMP mögött áll azért pár hiteles ember. Kezdők, az igaz de ez nem baj a korrupt magyar politikában.
Lehet fanyalogni ahogy már korábban írtam, de hallgassunk inkább Eminemre akit prófétámnak választottam mostanában: success is my only ** option, failure is not.
Orbán leváltására is igaz, success is the only **** option.
Para még mindig nem képes bocsánatot kérni azért, mert a Gyurcsány ekézéssel maga is előkészítette a terepet Orbán jelenlegi ámokfutásának. És az is “Orbánhoz illő” hogy nem ismeri be a hibáját, hanem még rátesz egy lapáttal.
ervin:
Örömhír, hogy Bajnai végül is benevezett a Haza és Haladás mai cikkével – azonban a megegyezés nagy gátja, hogy nem a fidesznek van Orbánja, hanem Orbánnak van fidesze. És Orbán hatalom-mániákus. Azaz képtelen reálisan mérlegelni. Ami talán nem is baj: ha most és így suvasztják el: néhány év, és a feledékeny nép visszahozná a nyakunkra.
Ha lépni akar – most kellene, még januárban – mielőtt a nép megkapja a januári fizetését. Mert akkor neki annyi. A felgyorsuló infláció mellett többezer forintos fizetés-csökkenést nincs az a “nemzeti” szósz, amivel le lehet nyomni a zemberek torkán! Most még glóriával mehetne a nagy nemzeti süllyíesztőbe – hogy ő a zemberek érdekében mondott le – és minden kényszerű megszorítást ezután a következő kormány nyakába varrnának.
Igya csak ki az ország fenékig a poharat! Másképp nem tudunk tőle végleg megszabadulni!
Para rövid időn belül már másodszor okoz csalódást nekem. Valószínűleg ez a közlés őt nem nagyon fogja megrázni. Ám a véleményemmel nem vagyok egyedül. Amúgy kedvelem (kedveltem?) írásait. De ez a Gyurcsány-fóbia… Már-már Bencsiket idézi. Mi lesz a végállomás? Bayer Zsolt????
Érdemes Parát olvasni, az biztos. Para nagyon szórakoztatóan és jól tud írni, de figyeljétek meg, hogy amikor hülyeséget ír, akkor mindig sokkal humortalanabb és unalmasabb. Mint pl. ebben a cikkben. Ez nagyon-nagyon érdekes…
A szerzővel azonosulva sajnos nem látható a jövő megbizható
alakulása. Élet ugyan lesz, de a megteremtett politikai és gazdasági
káoszból való kikecmergéssel járó kinlódást nem kivánom senkinek.
Ugyan mi látható a jövőből: “majd megcsinálja helyettünk valaki”?
Mert a “fogjuk meg és vigyétek” kurzust már többször átéltük. Elosztható
értékeik más tulajdonában már nem kamatoztathatók az ország javára.
A lekvárosfazék elosztható tartalma nem gyarapszik, sőt egyre csökken.
Az ország gyarapodására hivatott vezetőink legkisebb dolga a gazdaság,
hiszen nem értenek hozzá. Álmodozni tudnak, sajnos velünk együtt.
A kilátások sajnos nem biztatóak. Be kell látni ez a valóság.
AKI TUD JOBBAT IRJA MEG.
Observer Leginkább csak felelősség hárítás.
Mert azt persze nem részletezi, hogy mi a franc baja van Gyurcsánnyal.
Végrehajtott egy 6 %-os költségvetési megszorítást. Profi módon kiszámítva – és az ország egészen a válságig leírta azt a pályát, amit előre felrajzoltak. Orbán ennek a tizedét sem tudta ennek produkálni UGYANANNYI IDŐ ALATT: (nem egészen 2 év) Persze, a GYORS kiigazítás járt egy csomó mellékhatással: a túlságosan állami csecseken lógó gazdaság “túlhűlésével” de 2008 derekán már az újabb osztogatást tervezgették a felfelé lendülő gazdaságból.
Nem tudta végrehajtani a 20 éve halogatott reformokat? Nem igazán rajta múlt, nála elkötelezettebb reformer kevesebb volt az elmúlt évszázadokban.
(II. Józsefet és Klebelsberg Kunót nem számítva) De a nyakán lihegett az Szdsz, gáncsolta a saját pártja – és övé volt az utóbbi évszázadok legminősíthetetlenebb ellenzéke is. De ettől még rendbe rakta az egészségkasszát, kiegyezett a gyógyszergyártókkal, és megszüntette a halálutak nagy részét a sztrádaépítésekkel. És mint mondtam: végrehajtott egy költségvetési kiigazítást – nagyobb szociális feszültségek nélkül. POLITIKAI okokból tüntettek ellene – a fidesz által bujtogatva és FINANSZÍROZVA.
Akkor mi a f@sz baja van vele? Egyszer már kifejthetné!
Mert ha csak annyi, mint nekem a bogarakkal (irtózok tőlük – és kész) az más.
Bár irracionális – de magánügy. Para viszont a cikkeiben közszemlére teszi.
Orbán után??
Mint ha kómából ébredne az ORSZÁG!
Kedves Ego!
Nyilván Parán ejtett begyógyíthatatlan sebeket Gyurcsány.
Mert a társadalmon bizonyos, hogy nem.
Gyurcsány ideje alatt nem nyílott a szegény és gazdag között az olló.
Gyurcsány demokrata volt.
(Megjegyzem nem kötne koalíciót Orbánnal, no de a Gyurcsány-fóbia gyakran elvakítja a szógyártókat)
Schiffer szarember.
Ameddig az LMP mögött áll, számomra hiteltelenek mint párt.
Attól még egyes LMP.- politikusok lehetnek frankó gyerekek.
Húsz év múlva
Sokat megélt az újkori magyar társadalom, láttunk összeomlani egy világrendszert, határunkon háború dúlt, megismertük a demokráciát, a piacgazdaságot, része lettünk Európának, s befogadott bennünket a NATO. Pártok születtek, tűntek el, politikusok tündököltek, majd buktak el választásokon, szövetségek születtek, és bomlottak fel. Hazánkat a demokratikus világ befogadta, azt gondolhattuk: megérkeztünk.
De ez csak részben igaz. Történelmi időket élünk, itt Európa szegletében, a világválság közepette megvan a saját válságunk, melyet mi magunk okoztunk: a belpolitikai, súlyos bizalmi válság. Az elmúlt húsz évben kialakult egy belterjes, szűk réteg, mely magát politikai elitnek nevezi, érdem nélkül. A mai politikai élet a már-már gyűlöletig fokozott érzelmeken alapul, a józan ész tovatűnt. Ez a belpolitikai válság alapja. A megválasztott képviselők nem a választók, hanem saját pártjuk érdekeit képviselik, a tisztesség, a becsület, az erkölcs, a példamutatás üres szavakká váltak.
A négy évente ismétlődő választásokon jól látható a tendencia: a választópolgárok fokozódó elfordulása a pártpolitikától, az erősödő közömbösség. Ez csak a mindenkori kormányzó formációknak kedvez, hiszen csekély ellenállással szemben tudják végrehajtani akaratukat. A konszenzusos irányítás, törvényhozás elveszett, szinte mindegy is, hogy a kormányon lévők milyen arányban szereztek többséget a Parlamentben, mert egy dolog biztosan működik Hazánkban: a szavazógép. Elég, ha csak megnézzük a parlamenti közvetítéseket, és figyeljük a szavazások menetét. Szinte paródia: a pártoknak bekiabálóemberei vannak, azt kiabálják be a frakcióknak, hogy melyik gombot nyomják. Itt nemhogy a választópolgár, de még a választott politikus véleménye sem számít, csak nyomja azt a gombot. Közös bűn az, hogy a parlamenti demokráciát elektronikus játékká silányítják.
A választópolgár egyre fokozódó közönnyel hallgatja a felszólalásokat, ha egyáltalán hallgatja, mikor az állítólagos képviselő a véleményét mondja el, vagy dörgedelmes szónoklatban dadogja el pártja álláspontját. Ma a Törvényhozás a polgárokból, a polgárok pénzéből működik, de nem a polgárokért. A polgár dolga ma csak az adófizetés, és a szavazatok leadása, az ügyekbe nincs beleszólása. A választó azt látja, hogy az Alkotmányt meg lehet könnyedén változtatni, akár eltörölni, s szabad törvényekkel dobálózni, napról-napra változtatni, kényre, kedvre. Sorsáról mások döntenek a feje felett, a nevében, a jogbiztonság üres szólam, s a fokozódó terheket egyedül viseli. A választó, az adófizető, az Állam alapja magára maradt. Talán nem is a közömbösség a helyes szó: inkább apátia.
A külső, és belső nyomás most megteremtette egy új, ellenzéki kerekasztal lehetőségét. Ez még csak lehetőség, mert minden attól függ, hogy a formálódó demokratikus erők mennyire tudnak túllépni saját árnyékukon, ideológiájukon egy közös cél érdekében. Ez a közös cél a halódó demokrácia újjáépítése kell legyen, és az emberek bevonása a politikai közéletbe. Mert az emberek, a polgárok nélkül ez nem megy. A polgárok, legyenek jobb, vagy bal oldalon, értékesek, fontosak, nélkülözhetetlenek a demokráciának. Oly sokat hallani civil kontrollról! Nos, be kell vonni őket, megadni a jogot a beleszólásra!
Mindenki dönthet rosszul, a választó is. A kőműves is hibázik, mégis természetes, ha kijavítja. Ha a választó hibázik, ma csak elégedetlenül csóválja a fejét, vagy bosszankodik, de semmi köze a továbbiakhoz. Ezt kell megváltoztatni, mert ma a választópolgár nem érzi sajátjának a saját országát, és igaza van! Vissza kell adni a valaha volt jogát a javításra: legyen joga visszahívni azt a megválasztott politikust, aki becsapta, félrevezette, elárulta. Ez a demokrácia egyik legfontosabb feltétele.
Az Ellenzéki Kerekasztal létrejön, mert ez a történelmi kényszer, és ha valóban az európai utat választjuk, működése eredményes lesz. A felelősség óriási: demokrácia, vagy diktatúra. Ha húsz év múlva visszatekintünk a mostani időkre, elmondhassuk: nem a régi pökhendi elitet cseréltük fel egy újra.
Akkor jön el az új Magyar Köztársaság, ha azt mindenki, minden oldalon magáénak érzi, és tudja, hogy köze van hozzá. Legyen a Magyar Köztársaság élhető ország.
Ördög László, reménykedő
…
Ne PARÁZZ Kovács Imre!!
Töröld meg a szemüveged, hisz bepárásodott!
Keresd meg a Csernus dokit, majd ő segít rajtad, hogy felnőjél a feladathoz.
Olyan vagy te, mint a Pupu mai blogjában, az első részben említett politológusok.
Tologatod a szart egyik sarokból a másikba, s közben nyáladzva figyeled a folyószámládat, gyűlik-e a lé? Mer, hogy az kő a gyáröknek, meg az asszonynak, na meg hát ugyi neked! S az a fő! Meg a hülyeség!
Ámbátor – légy oly bátor – észrevehetnéd, hogy e „széles” hazában nincs olyan VALÓDI politikus, mint a te rémképed Gyurcsány, ki a PSZICHOPATÁS, azaz Orbán legnagyobb félelme.
Te tényleg ennyire egyszerű, kis megélhetési észt osztó tintanyalonc vagy, hogy még azt sem fogtad fel ésszel, hogy mikor a Bajnai volt a pénzügyminiszter – s azzal a munkával minden épeszű, normális demokrata elégedett lehetett! – akkor azt csinálta, amit a Fletóval megbeszéltek?
Csak a hülyéknek, a birka népnek kellett a színház!
Akkor most, te a hülye, birka nép közé, s nem az okos, értelmes demokraták közé tartozol?
Azt mondom neked Imre:
NE PARÁZZ!!
Még megokosodhatsz, úgy hirtelen egyszer csak, de addig is:
NYALD A TINTÁT, NE SIRÁNKOZZ!
Vagy, ha így jobban tetszik:
IMRE! NE VICSORÁZZÁ! AKKOR INKÁBB VACSORÁZZÁ!
Bajnai miniszterelnök volt!!
jav. én
Ez a 10 – de különösen az utolsó másfél – év világtörténelmi jelentőségű. Nagyon sok tanulnivaló van benne. Mindenkinek! Meggyőződésem, hogy disszertációk tucatjai fognak íródni az orbáni felkészülés/hatalommegragadás/hatalomgyakorlás/bukás folyamatról. Meg az EU gyakorlatáról.
Churchill Nobel-díjat kapott a II. vhábról írt könyvéért, amelyben a Nyugat (és saját!) politikájának gyilkos hibáit is elemezte. Ezek méretéről legyen elég annyi, hogy ha az USA nem száll be, akkor most németül beszél juróp.
Visszatérve ránk, hát, ha Nobel-díjat nem is, de egy-két Kossuth-díjat meg fog érni a dolog.
Hm. Vajon szóltak-e Bajnainak, hogy “na fiam, eljött az idő!” Mert a tandem hátsó üléséről már bejelentkeztek:
http://hvg.hu/velemeny/20120106_oszko_forintzuhanas#utm_source=20120106_orban_simor&utm_m
csakigazatmondo 2012. január 10. kedd 11:17
Kb 50% körül egyetértünk, de megtudnád indokolni, hogy az általam
is pegének tartott Bajnai után miért lett 2/3. Talán jobban kellene
látnunk a fától az erdőt !!!!!!! Mert észrevétlenűl keresztbe rakott fán
bukdácsolgatunk a rendszerváltás óta.
Szerintem a FIDESZ valódi hideg polgárháborút visel mindenki ellen,
aki nem hajlandó “beódolni”. Nem hába állnak a magyarok bejövetele
tárgyú klf festmények háttere elé. Egyes ellenzéki csoportok nem
hajlandók a megtörtént tényeket tudomásúlvenni, úgy ahogy azok
legóként időben egymásra illeszkednek.. Lehet ez más mint
a demokrácia szétzilálására előre alaposan megtervezett eseménysor?
Akárcsak a királyság restaurációjának szálláscsinálójaként is
keletkezhetett, min adottság. Gondoljuk csak meg, miért is volt egy
– kivűlről – vitatható előterjesztéssor, melyben az utolsó pillanatban beterjesztett cselekkel előre láthatatlanúl tették olyanná a tákományt,
amit szemük-szájuk kivánt. Lehetett ez véletlen. De nem
szándékosvéletlen volt-e? Gyanús! Szerintem a pillanatnyilag
előbukkanó hiresztelésekre való bukássorozat leköti az ellenzéket
a lényeg észrevételétől. Nem gyanús-e, hogy mondig van másik?
Rágódunk, van egy új, akkor felejtünk, megint rágódunk………..
Észre kellene venni, ez egy tudatosan gerjesztett figyelemelterelés!
Célszerű lenne a rendszerváltás utáni eseményeket tendenciaként újra áttekintve elemezni a jelenlegi helyzetet érték-ráforditás szempontjából.
Az ilyen cikkek szerintem, a “vakulj magyar, neláss tót”-féle KDMP marketingre irányitják figyelmünket. Meddig ugrathatnak még?
Hát, Para most meglehetősen magunkra maradtunk.
A gyurcsányi hatalom hívői elfogadják a tényt, hogy milliók nem mentek szavazni Orbán ellen. Pedig Gyurcsány maga ismerte fel, ismerte el és ismerte be, hogy nem tudja az elfoglalt pozíciójából fakadó feladatokat megoldani – lemondott! (Azt, hogy milyen módon, nem is merem itt véleményezni. Pedig három napig égett az egész baloldal, mint a Reichstag, amíg Bajnai – ebből is! – kihúzta…)
Hiszen másnak nem volt megoldhatatlan a miniszterelnöki lecke: Bajnainak sikerült. Sajátosnak tartom, hogy e cikk ellen felhördülők a másik cikkben (amúgy helyesen) a kalapjukat lengetik a “bejelentkezés” miatt, és nem látják, hogy Bajnai Gyurcsány “ellenében” (hibái következményeinek eliminálásában) volt eredményes!
Hogy Gyurcsány egy napon sem említhető Orbánnal, evidencia. De ennyi nem elég egy választási sikerhez.
A Schiffer-vonaltól én is elhatárolódnék, ha lenne a cikkben ilyesmi. Az LMP-ről van, s lényeg le is íratott: két tucatnyian sincsenek. Ezt a nímand Szakasits-dédunokát meg úgyis félre fogják dobni. Majd ha leírják ennek a pártnak a valódi nevét: Lehet Más a Politikus. Mart akkor nyilvánvalóan kiderül, hogy ez az alak jottányit sem más. Sőt. De ez még egyelőre, hál’Istennek nem a mi bajunk.
Na, jöjjön a mínuszcunami.
…
te Túlavasúti!
szólíthatlak bakternak? az rövidebb!
szóval, a mai Népszava, szép szó, Csernok Attila írása!
nem egy hülyeség.
egyébiránt én – tanúim vannak rá – a rendszerváltáskor azt mondtam, Magyarország, egy dél amerikai tipusú katonai diktatúra felé halad.
sajnos, igazam lett, úgy néz ki, hacsak ezeket a mocskokat ki nem nyújtóztatjuk még időben!
nézzük csak, mi támasztja alá, amit állítok:
a vagyon, a termelőeszközök java, néhány – lényegtelen milyen politikai beállítódású, ha lóvéról van szó, az arabok is ragyogóan kijönnek a zsidókkal, keresztényekkel, sárgákkal, feketékkel – család kezében összpontosul.
cirka tíz millió lakosból, mintegy 4.000.000 már a nyomorban él.
a maradék? hetek, hónapok kérdése, s ugyanoda jut, hála a vezér áldásos tevékenységének!
ma, holnap, sokasodni fognak a favelák, ha tudod, mit jelent e szó.
mindenkinek, nem csak a környező országoknak tele a töke velünk.
most jön majd a duma, hogy meg kell őrizni a területi integritásunkat, s ezért kell a sorköteles katonaság.
mert ugyi, az unióból vélhetően kidobnak, a nato-ból is, s akkor ki véd meg minket?
a szélsőjobbnak meg ez olyan, mint a manna, hiszen még az orrukig sem látnak, nem hogy annak hegyéig, avagy tovább!
a tek – mind hazaáruló, mert nem tartóztatták le ezt a mocskos bandát – tagjai zsoldosok, akik csak addig mennek, míg gondolják megéri a lé.
no, ezért – mint anno a Don kanyarban – kell tölteléknek a gyermekeink sokasága ennek a fasiszta őrültnek.
igazad van, tudatosan kitervelt – általában a PSZICHOPATA betegek kitűnően meg tudják vezetni akit akarnak – dologról van sz, melynek a vége egy polgárháborúval díszített kicsapás az iskolából – EU. a lét már ellopták, most már csak az utója maradt, de az is kell, mert
MINDEN KELL, ÉS KÉSZ, AVAGY OSZT JÓ NAPOT!
most már lehet ritkítani a lakosságot, hisz kell a hely a környező országokból kiutált, menekülő magyaroknak.
s mit is mond Kertész Ákos? milyen a magyar?
lusta, semmirekellő, hőzöngő, máséra irigykedő, mástól elvenni akaró, mert az jár neki, hisz ő magyar!
szerintem száz év múlva, már csak a történelem könyvekben fognak írni, egy valaha volt bajkeverő, furcsa, primitív bgázsról, kik európa közepén tettek tönkre mindent, amit csak lehetett, azaz a magyarokról.
no bakter! mit szólasz ehhez?
Igen, lesz élet, ha kigyógyul az ország az orbáncból.
A Történelem Ura hamarosan eltakarítja ezt a gonosz surmót.
Soha többé diktátort!
A “Túlavasút” nálunk egy kerületszerű hely neve, mint pl Angyalföld.
Ezt Pladányban mindenki ismeri. Innen csak “arrafel” lehet menni!
Ez a születésem helye. Kiüntetésnek tartom. Csodálatos vidék, nem
cserélném semmiért. Ezért a nick-név.
Kérlek, ha nem esik nehezedre nevezz csak annak.
.
Látod erről irtam előző véleményed 50%-ára utalva. Az újonnan irtakkal
is csaknem teljesen egyetértek, ha továbbra is ezt tesszük eltűnünk,
mint szürkeszamár a ködben!
Itt mi nem ezt akarjuk, ezért próbáljuk kiprovokálni a hozzánk hasonlóan
“máskéntgondolkodók” véleményének másik felét (50%?) Ezt hiányolom
irásodból is. Remélve te sem kivánod, hogy az következzen, amit irtál?
.
Tisztaszivből kivánunk a továbbiakban minden jót barátaimmal együtt
Túlavasúti
Elnézést
csakigazatmondo 2012. január 10. kedd 15:13
Lemaradt a megszólitás, de nemcsak neked szántuk!
Természetesen sokan haragszanak Gyurcsány Ferencre,mert ki merte mondani,hogy véget kell vetni a hazudozásnak,meg kell mondani a választóknak mire számíthatnak és ne az nyerje a választást aki a nagyobat hazudja.Persze a sok újságíró és magát politikusnak tartó egyén csak azt szajkózta,hogy Gyurcsány hazudott és sok embert ellene hangoltak.Az MSZP-sek sem tartottak ki mellette mert nekik sem tetszett a pártfinanszírozás és a képviselői fizetések rendezése.Amikor az ATV-ben Szekeres-nek szóba hozta a műsorvezető,hogy ők is beleegyeztek,hogy növekedjen a fizetésük akkor azt mondta,most ezt hadjuk.Én már nem csodálkozom ebben az országban semmin,mert olyan embereket tartanak példaképnek akikre egyáltalán nem kéne büszkének lenni és bukott forradalmakat ünnepelnek.
…
túlavasúti!
látod? vettem!OK!
Jó, Parának nem tetszik Gyurcsány. De miért kell emiatt Parát leszólni?
Az ilyen jellegű bírálatokat Gyurcsány nagyon jól kibírja. Nem ettől fog megbukni, sikerének nem ez a fő akadálya.
Hogy Gyurcsány maga milyen, azt igazából csak közvetett jelekből tudhatjuk. Regnálása alatt kénytelen volt alkalmazkodni párttársaihoz. Kétségtelen, hogy hozzájuk csatlakozása is minősít, de nem olyan rettentő rossz értelemben, hogy e kezdet miatt ne lássunk benne fényes potenciált. Amit pedig azóta mutatott, az kifejezetten biztató. Csak ne bízzunk vakon, és ha valami nem tetszik, akkor igenis, szóljunk.
Népi kezdeményezés kellene egy népszavazásra!
Csak két rövid kérés lenne:
1./ Meg akarja e tartani a 2010. január 1-ét követően hozott törvényeket?
2./ Akarja e Ön, a mostani Kormány további vezetését?
Ha több a nem, az igennél, a Nyugat már segít!
Ha valaki az LMP-ben látja a megoldást, tényleg parázni kell. Schiffernek tényleg nem tudom, mi baja van Gyurcsány Ferenccel, nekem van bajom vele sok, de látva a parázókat, egyre jobban kedvelem. Mi volt a 2008-as megszorítás? Elvették a 13. havi nyugdíjat a 80 ezer forintos felüli nyugdíjasoktól. Aztán az összestől. A 13. havit! Most arról van szó, hogy akinek 100 ezer fölött van a nyugdíja, annak 20 százalékos adót kell fizetnie! A 300 ezer forint alatt keresők jövedelme már tavaly is csökkent, akkor se lázadoztak, most miért tennék?
Nem vagyok összeesküvés fóbiás, de megismétlem: ha az itt élőkön múlik, (sajnos) Orbán időtlen időkig uralkodhat. Arra a magyar mentalitásra épít, amit Kertész is oly vehemensen támadott, sok neves honfitársunkkal együtt. És ez működik. Orbán nem őrült, legfeljebb kicsit paranoiás, viszont számol. Pár százezren ugatnak, ha túl hangosan, akkor majd megint bevetjük a szocik ellen eredményesen használt csürhét. A többi kussol majd, ha nem olyan neves fiúnak nem írjuk alá a tanári kinevezését, mint Majtényi fiának. Budapesten künnyű tüntetni, de menj ki Szegeden, vagy Orosházán egy kormányellenes megmozdulásra, ahol a munkával bírók 80 százalékának a megélhetése az önkormányzattól (kormánytól) függ, a maradék 20 százalék meg a családja által érintett! Sztem a vég még messze van (ezért az új kezdet is), addig is lehet adó nélkül pálinkát főzni, kibújni mindenféle adó alól. A vidék-Magyarország nem megtartó erő, hanem szörnyű ugar.
Tényleg le kellene húzni a rolót….talán…valamikor…egyszer lesz egy normális vezető és egy normális ország.
girbegurba írta (2012. január 10. kedd 20:19):
“Jó, Parának nem tetszik Gyurcsány. De miért kell emiatt Parát leszólni?”
— Nekem speciel nem az a bajom vele, hogy tetszik-e neki valaki, pl. Gyurcsány, mert ez szíve joga.
De:
Azt írni, hogy “Nem mintha egyenlőségjelet tennék a két miniszterelnök közé”, majd egyenlőségjelet tesz, és holmi “begyógyíthatalan sebekről” pufog, az olvasóra bízva, hogy mi a fenére gondolt vajon — ez szerintem randa dolog.
Ahogyan randa az is, hogy a Gyurcsány-fóbiás és sunyi Schiffer pártjában látja az egyedüli reménysugarat. De ezzel sincs bajom, lehet, hogy ő is Gyurcsány-fóbiás, de akkor ezt kéretik pszichológussal megbeszélni, vagy a megfelelő médiákba írni.
Végül pedig teljesen felesleges testgyakorlás azért ragadni tollat, hogy leírja: minden rménytelen, nincs érdemi mondanivalója, hibernálódjunk, “amíg fel nem nő egy új nemzedék”. Ilyen hülyeséget az ember a közértben vagy a villamoson hall.
Nnnna.
szerintem nagyon vicces.
gratula, PKI.
Gyurcsány sajnos — tetszik, nem tetszik — a fél országon maradandó sebet ejtett.
Ez akkor is igaz, ha ezt mi nem így éltük meg.
Gondoljatok csak a 2006-os őszre: “kapucnis gyíkemberek garázdálkodtak a városban”.
golde 2012. január 11. szerda 23:30
Talán GyF maradandó sebe gyujtogatott szeliden.
Hülyits csak nyugodtan a nemzetiszű pelerinnel amit még Boros is kifogásolt.
Jobb lenne talán tényszerűen és nem hitbéli tévedésekkel indokolnád
milyen sebről van szó. A mindenkori rend fenntartása a hatalmon lévő vezetés
feladata. A vezetés ezt erőszakszervein át gyakorolja. Illő lenne a valóságban
megtörtént eseményekkel – nem az álmaitokkal – indokolni.
A félországgal csak annyit, ami törtrént budapesten történt. Ha minden lakos
ott lett volna – csecsemőkkel együtt – akkor sem éri el az ország 20%-át, de
az itteni lakosságnak max 5-10%-a volt érintett. Hol a félország?????
És melyik kapucnis volt Gyurcsány?
Gyurcsány-interjú:
http://www.hetek.hu/belfold/201201/gyurcsany_orban_egyelore_maradni_fog