Ronai and Ronai
AMERIKAI

Elutasította az olajvezetéket a Fehér Ház 2012. január 19. csütörtök 16:40 | RR Forrás: AN

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Elutasította az olajvezetéket a Fehér Ház

Washington/Calgary – Bombaként robbant Barack Obama elnök adminisztrációjának döntése, miszerint nem hajlandó támogatni a módosított nyomvonalú Keystone olajvezeték építését. Obama bejelentése értelmében a kormányzat azzal utasítja el a hétmilliárd dolláros beruházást Kanada és Texas között, hogy az alternatív nyomvonal felülvizsgálatára nincs elég idő.

Mint arról beszámoltunk, a közel-keleti olaj egy részének kiváltására szánt, napi 700 ezer hordó kapacitású Keystone XL elleni legfőbb környezetvédelmi érv az volt, hogy a beruházás károkat okozna a nebraskai Sandhills régiónak és a több millió ember vízkészletét biztosító Ogallala vízgyűjtő területnek. A terveket ennek megfelelően módosították, hogy végre megkezdődhessen a 2008 óta húzódó, sok ezer embernek munkát és megélhetést biztosító építkezés.

Most azonban a szövetségi kormány részéről tapasztalható a szándékos időhúzás, amennyiben több mint egy évbe telik az új nyomvonal hatástanulmányának elkészítése – más szavakkal: végső döntés a novemberi elnökválasztás előtt már nem lesz, mivel Obama nem kívánja megkockáztatni, hogy a nyakába zúdítsa az agresszív ökolobbi haragját és ezáltal baloldali szavazatokat veszítsen.

Azok, akik a döntés következtében maradnak munka nélkül, nyilván nem köszönik ezt meg neki novemberben, de Obama és tanácsadói minden valószínűség szerint számoltak ezzel a veszteséggel, felmérve, hogy alapvetően dolgozó emberekről van szó, akik jellemzően amúgy sem szavaznának demokrata elnökjelöltre.

Jelenleg az ő szavuk döntő az ügyben

A döntés minden bizonnyal téma lesz a kampányban és az adu ászok egyike a republikánus jelölt kezében, miután a republikánus ellenzék már régóta hangoztatja, hogy az Obama adminisztráció a kelleténél jobban meghajol a zöld lobbi akaratának egy olyan időszakban, amikor pedig mindennél fontosabb cél az olajfüggőség enyhítése és nemkülönben az üzemanyagárak letörése. Mitt Romney, akinek jelenleg a legtöbb az esélye, hogy szembeszálljon Obamával, máris teljesen komolytalannak, Newt Gingrich pedig „döbbenetes hülyeségnek” nevezte a döntést.

Kanada az amerikai huzavona hatására egy ideje már fontolgatja, hogy megpróbálja fokozni a Kínába irányuló nyersolaj-exportját.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 1.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)
Elutasította az olajvezetéket a Fehér Ház, 1.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Új nyomvonalat kap a Keystone olajvezeték 2011. november 15. kedd | RR

Olajvezeték ellen tiltakoztak a Fehér Háznál 2011. november 7. hétfő | RR

Tiltakozókat tartóztattak le a Fehér Háznál 2011. augusztus 22. hétfő | RR

Olaj ömlött a Yellowstone-ba 2011. július 3. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos