Ronai and Ronai
AMERIKAI

Meghalt a Kedves Vezér 2011. december 19. hétfő 15:28 | AN

  • Hozzászólások(80)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Meghalt a Kedves Vezér

Phenjan – Kim Dzsongil a hivatalos koreai jelentések szerint szívrohamot kapott. Ironikus módon egy tipikusan „nyugatinak” tartott tünet, a munka okozta stressz vitte el a diktátort.

Az észak-koreai média váratlan hírrel kezdte a hetet: Kim Dzsongil, a Kedves Vezér, életének 69. évében elhunyt. A KCNA hírügynökség szerint szívroham végzett a diktátorral, amit a túlzott munka miatti stressz és kimerültség válthatott ki.

Kim Dzsongil 2008-ban már kapott egy stroke-ot, akkor arról a déli hírszerzés értesült. Ennek ellenére a vezető halála váratlannak tekinthető. Egyes hírügynökségi jelentések szerint a főváros, Phenjan utcáit könnyező szemű tömegek lepték el. Egy pekingi észak-koreai étteremben pedig hisztérikus rohamot kapott a személyzet, amikor értesült a feltehetőleg csak kevesek számára megrázó hírről.

A Kedves Vezér ugyanis kegyetlen diktátor volt és szörnyű állapotokat hagyott maga mögött. Észak-Korea a világ legelszigeteltebb országa, mely ugyanakkor képtelen az önellátásra. A vezetők mérhetetlen luxusa mellett milliók haltak éhen Kim Dzsongil – bátran nevezzük így – rémuralma alatt.

Kim Ir Szen fia nem ápolt jó viszonyt apjával, csak később vált bizonyossá, hogy mégis ő, mint a legidősebb fiú örökli az ország vezetését. Sokáig a kultúráért, majd a titkosszolgálatok irányításáért felelt, majd a hadsereg vezetőjévé avanzsált. Apja halála után, 1994-ben került az ország élére.

Hatalomra kerülése környékén omlott össze a gazdaság, mely azt eredményezte, hogy milliók haltak éhen, míg Kim Dzsongil delikát ételeket halmozott fel éléskamrájában a világ minden tájáról. Az önimádó és hedonista diktátornak külföldi szakácsok készítettek vacsorát, míg idejét nők tucatjaival múlatta, mely könnyen feledtette vele, hogy kétmillió honfitársa hal éppen éhen.

Már az észak-koreai média is az utódlás kérdését feszegeti. Legkisebb fia, Kim Dzsongun lehet az utód, a KCNA hírügynökség is ezt sejttette. Ennek ellenére az ország helyzetének instabillá válásától lehet tartani. Legalábbis ezt mutatja, hogy a dél-koreai hadsereget riadókészültségbe helyezték a halálhír hallatán, illetve Japán és az Egyesült Államok is közelről figyeli a fejleményeket a 24 millió lakosú országból.

Megindultak a találgatások is, hogy merre tart ezután az elszigetelt állam. Dr Leonid Petrov, az Sydney Egyetem professzora szerint a phenjani elit megpróbálja kihasználni az átmenet okozta lehetőséget, és Észak-Koreát bekapcsolni a nemzetközi vérkeringésbe, kitörve ezzel az elzártságból.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +6 ( 6 szavazatból)
Meghalt a Kedves Vezér, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(80)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

80 Reader’s Comments

  1. Olvasd vissza, meglátod, ki ez a “jános”.

    Szerintem nem csak hogy félkegyelmű, de alkesz is.

    Most komolyan:

    - Nézd meg, milyen kérdéseket intéztem hottá, és mi volt a válasza.

    Érdemes, hidd el, annyira tipikus az esete.

    Na, jó éjt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  2. Eldrad! Bocsi, csak azért is leírom helyesen is a “fedő” NEVED!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  3. János!

    Tényleg nem volt szándékomban szóba állni veled, de azért egy kérdés ki kívánkozik belőlem!
    A “keleti és a nyugati gondolkodásmód” tükrében te hogyan látod
    Észak és Dél Korea közti gondolkodás módot!?
    Valaha egy nép voltak rokonok, családtagok szakadtak el egymástól!
    Hát szerencsétlen hányavetett déliek már annyira kifordultak magukból, hogy nincs igényük egy misztikusan őrült, szeretett vezérre!
    És TE egy kelet-Nyugat gondolkodás módról habratyolsz!
    Hát nem egy sötét demagogizált aljas diktatúra szülte ezt a gondolkodásmódot!?

    Szánalmas vagy, Türmer elvtárs hívat!

    Hát nem egy iszonyúan

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  4. Az utolsó ottfelejtett félmondat törlendő!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  5. Megmondom én, ez a szubhumán (meg a többi, hsonló eszelős is) mit felelne erre, kb. ezt:

    - A csaladok a zamerikai imperialistákok miat szakadtak el egymástól, mert ráparancsoltak a délkoreára, hogy szakítsa el a családokt. Hogy
    ezzel is irányíthassák és elvehessék a pénzüket.
    A zamerika amúgy is csak ezt tudja, másoktól elvenni , és ha nem adják, akkor elszakítja a családokat.
    Téged meg csak sajnálni tudlak, amiért ilyen agresszívan és vakon viszonyulsz ehhez a témához, ahelyet, hogy elhinnéd, amit én mondok.
    Mert Én tudom mi a valóság te meg nem tudod.

    Na, kb. ilyesmire tippelek.

    De várd csak meg a holnapot, ha akkor még visszajön ez a lelki nyomorék, majd jól megmondja a Frankóságot.

    Azért az valahogy mégiscsak szégyen, hogy ennél többre nem futja neki, de azért okoskodik. Az ilyen elmebetegben amúgy az a legrosszabb, hogy ő tényleg azt hiszi, hogy igaza van – mindenben.

    Ezért nem lehet az ilyenekkel semmiféle értelmes párbeszédet folytatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  6. És a mienk mikor döglik már meg. Elmennék aprófát szarni a sirjára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. Eldrad!

    Köszönöm!

    Ha mégis visszajön János, akkor róla az a véleményem és az én felfogásom is,
    hogy neki teljes joga így gondolkodni!
    De egyhez nincs joga és nem is lesz soha, sem Jánosnak, sem a hozzá hasonlóknak, még többek által szeretett Viktorunknak sem, hogy megkövetelje és előírja, hogy ÉN ÉS MÁSOK HOGYAN GONDOLKODJANAK! Mert ez a totális diktatúra bölcsője!
    Ezt a szabadságot tőlem soha senki el nem fogja venni!
    Lehet, hogy Viktor Nabukodonozor nagy király lesz, de akkor én biztos, hogy Sidrák leszek és biztos, hogy lesz mellettem Misak Abednegó ezrével, még akkor is ha nagyon befűti a kemencéjét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  8. “…neki teljes joga így gondolkodni!…”

    - Igen.

    És műveletlen félkegyelműnek is joga van lenni.

    Az már biztos… csak az a gáz, hogy néha ilyenek kerülnek hatalomba, vagy hatalomközelbe. Nem feltétlenül egy ország vezéri beosztásába, hanem bármilyen vezetői beosztásba, pl. céges, csoportvezetői, vagy akármi.

    És olyankor jön a katasztrófa.

    Na, nem mintha a tények megerőszakolása bármilyen témában, vagy a “Hold márpedig sajtból van” jellegű őrültségek meggyőződéssel történő darálása nem volna elég bosszantó… áh, mindegy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  9. Eldrad!
    Műveletlen, félkegyelmű lennék? A te fogalmaid szerint bizonyosan.
    Hozzászólásaid semmiféle értelmet nem tükröznek, úgy hogy nem ártana tükörbe nézned, mielőtt másokat minősítesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. Gusztavnagy!

    Ezt írod:

    “János!
    Tényleg nem volt szándékomban szóba állni veled, de azért egy kérdés ki kívánkozik belőlem!
    A “keleti és a nyugati gondolkodásmód” tükrében te hogyan látod
    Észak és Dél Korea közti gondolkodás módot!?
    Valaha egy nép voltak rokonok, családtagok szakadtak el egymástól!
    Hát szerencsétlen hányavetett déliek már annyira kifordultak magukból, hogy nincs igényük egy misztikusan őrült, szeretett vezérre!
    És TE egy kelet-Nyugat gondolkodás módról habratyolsz!
    Hát nem egy sötét demagogizált aljas diktatúra szülte ezt a gondolkodásmódot!?
    Szánalmas vagy, Türmer elvtárs hívat!
    Hát nem egy iszonyúan”

    A kérdésedet – bár kimondottan faragatlan stílusban adtad elő -, megválaszolom.

    A postdami konferencián a szövetségesek osztották fel Koreát két befolyási övezetre a 38. szélességi fok mentén. 1950-ig voltak viták, de erről most nem írok, hiszen te és Eldrad bizonyára kitűnően ismeritek a történelmet. :)))
    1950-ben MacArthurék megtámadták Koreát, majd csúfos vereséget szenvedtek a kínai önkéntesektől :)) és 1953-ban kénytelenek voltak Panmindzsonban megállapodni, annak ellenére, hogy már az atomfegyver bevetését is fontolgattál az amerikaiak.
    A két ország (két országrész) között ezután eltérő fejlődés indult meg. Észak az USA és a Dél fenyegetései miatt katonaállammá alakult, részben Szovjet, részben kínai hatásra. Az ott élő emberek gyakorlatilag ütközőzónában éltek a két katonai tömb között egy zárt közösségben. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a fenyegetettséget a nyugat által agyontámogatott kirakatállam Dél-Korea tartotta fenn az északiakkal szemben.
    Észak-Korea tehát a hidegháború áldozata. Ezért gusztustalan röhögni az ott élő embereken.
    Ha ezt te és Eldrad másként látjátok, akkor a hiba a ti készüléketekben van.
    Ha a sajtó által hangoztatott mesék helyett a történelmet tanultátok volna meg, akkor érdemben is hozzá tudnátok szólni a kérdéshez és nem csak gúnyolódni azokon az embereken.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  11. A kérdésedet – bár kimondottan faragatlan stílusban adtad elő -, megválaszolom.

    A postdami konferencián a szövetségesek osztották fel Koreát két befolyási övezetre a 38. szélességi fok mentén. 1950-ig voltak viták, de erről most nem írok, hiszen te és Eldrad bizonyára kitűnően ismeritek a történelmet. :)))
    1950-ben MacArthurék megtámadták Koreát, majd csúfos vereséget szenvedtek a kínai önkéntesektől :)) és 1953-ban kénytelenek voltak Panmindzsonban megállapodni, annak ellenére, hogy már az atomfegyver bevetését is fontolgattál az amerikaiak.
    A két ország (két országrész) között ezután eltérő fejlődés indult meg. Észak az USA és a Dél fenyegetései miatt katonaállammá alakult, részben Szovjet, részben kínai hatásra. Az ott élő emberek gyakorlatilag ütközőzónában éltek a két katonai tömb között egy zárt közösségben. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a fenyegetettséget a nyugat által agyontámogatott kirakatállam Dél-Korea tartotta fenn az északiakkal szemben.
    Észak-Korea tehát a hidegháború áldozata. Ezért gusztustalan röhögni az ott élő embereken.
    Ha ezt te és Eldrad másként látjátok, akkor a hiba a ti készüléketekben van.
    Ha a sajtó által hangoztatott mesék helyett a történelmet tanultátok volna meg, akkor érdemben is hozzá tudnátok szólni a kérdéshez és nem csak gúnyolódni azokon az embereken.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  12. János!

    Örülök hogy vagy!
    Furcsa színfolt de vagy!

    Ha nem vetted volna észre én egy mondatomban sem röhögtem a koreai népen!
    Kifejezetten szánakoztam és azt teszem ma is!
    Te pedig dicshimnuszokat zengedezel a Kínai-Szovjet befolyással kialakult Nemzetvezér elméletű szuper demokratikus társadalom mellett!
    Nagy jövő áll előtted!
    Türmer elvtárs már nem hívat, fél tőled!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  13. Te “jános”, te tényleg hülye vagy!

    :)))

    Már az eddigieken felül is, de ez:

    “…McArthurék …csúfos vereséget szenvedtek a kínai önkéntesektől :)) …”

    1, Aha… akkor a hivatalos történelemoktatás nyilván ebben is hazudik, na, mindegy.

    2, Mi az a szmájli ott a mondat végén, meg mindenhol? :)))

    Jó, elég ebből, kotródj innen a jó francba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  14. gusztav:

    “…Türmer elvtárs már nem hívat, fél tőled!…” – írod ennek a “jános” művésznevű … nem is tudom, minek.

    Képződménynek? Kiber- rendellenességnek? (lehet, nem is ember, csak valami kibervírus).

    Tévedsz.

    - Ezt nem Türmer elvtárs hívja, hanem a bolondokháza.

    Oda való, de komolyan.

    Alternatív “valóság” létrehozása a saját képzelgéseiben, és az azok szerint való létezés… ez bizony klinikai eset.

    Remélem, most már lekopik, mert ez nem vicces, ez agyrém.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  15. Uraim, Türmer elvtársat jegyzik még egyáltalán valahol? :)
    Azt hittem már rég nyugdíjas éveit éli valahol vidéken az ereklyéi között, emlékiratait írogatva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Eldrad és a többiek!
    Kár ilyen parttalan eszmecserébe belemenni! Vannak emberek, akik az érvek helyett azt mondják: “hátbatámadtak engem”. Slussz!
    Ugye ismerős????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Eldrad!

    Tisztelőd vagyok, de lehet hogy bennem túlteng az irónia, János meg nem érti!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Srácok, összegezve ez a “jános”- féle jelenséget:

    “…Kár ilyen parttalan eszmecserébe belemenni…”

    - Nem is “megyek bele”, hanem próbálom elhajtani a francba.

    Egy ilyennek nincs itt keresnivalója.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  19. Sajnos a brilliáns észak-koreai propagandát kimoderálták, pedig szívesen megosztottam volna veletek.
    Az hogy Észak és Dél kettéválasztódott a hidegháború miatt sajnos semmilyen viszonyban nem áll az északi vezető réteg gonoszságához, autizmusához.
    Senki, beleértve a komcsik államokat is, sem kényszerítette őket hogy fenntartsák a sztálinizmust, hogy a valósággal nem törődve tönkretegyék a népet.
    Miközben ők meg luxusban élnek.

    Ezt a világot idealizálja János sajnos. Nagycsalád, tradíciók ide-oda, ez szánalmas berendezkedés. Észak-Koreában János csak azért nem kerülne táborba, mert nincs net ahol kommentelhet. A lelkes csodálok is gyanúsak mert azok idegen hatalmak ágensei…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. Miután nem értesültem arról, hogy az AN tulajdonosi szerkezete megváltozott és /vagy/ eldrád nevű kommentelő tulajdonosi vagy “admin” jogokkal bír, részemről, a mai naptól nem ál módomban támogatni a nehezen kigazdálkodott ( de mindig becsülettel átutalt) havi 7 dollárral támogatni a site-ot.
    További szép napokat,
    üdvözlettel:szürkegér

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  21. Köszönjük “szürkeegér” érdemleges hozzászólását, ezzel sokat segített a téma jobb megértésében.

    Bár, azt nem értem, miért miattam rág be, ahelyett hogy az olyan alakokat vegzálná, akik szerint :

    - Az ÉK rendszer a legtutibb jótevő a világon, aki ellen összeesküdött mindenki, ezért éheznek/ nem is éheznek, az csak zusákok propaganda

    - Nincs is iszlámnáci tömeggyilkos terror, azt is csak a zusákok terjesztik (ezt csak azért, mert nem láttam, hogy “szürkeegérnek” az ilyenekhez bármikor is lett volna ellenvetése),

    - Irakot a gonosz zusákok “kirabolták” (ezt ugyanazért említem, mint az előzőt),

    Szintén a gonosz zusákok meg a zimperialisták és persze a Tőke a felelős mindenhol a szegénységért, meg ezek amúgy is, a zarabok elfoglalására készülnek (ezt is).

    - stb.

    Szóval, ne hisztizzen a “szürkeegér”, hanem széleskörű tudására, bizonyítékokra alapozva inkább fejtse ki részletesen, mi “nincs úgy” abból, amit mondok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Striner:

    “…Ezt a világot idealizálja János sajnos…”

    - Még ha “csak” annyit tenne, de nézd már meg, micsoda hülyeségeket képes ezen kívül is iderondítani… komolyan, mintha valami ötvenes évek eleji sztalinista propagandamocsok élne újra, kb. olyan, amit ez valóságként él meg.

    És hát a tipikus tünet itt is előjön:

    - Szegény zusákokat hogy elverték már Koreában is!

    Érted: a zusákokat mindenhol mindenki csak elveri.

    Érted… :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Kedvesss Jánossss
    Én meg úgy tanultam hogy Észak támadta meg Délt , el is foglalta majdnem az egészet és maga az ENSZ épett fel vele szemben katonailag.
    Tehát összegezve:
    Igen , az USA HÁBORÚT vívott Északkórea ellen , csak éppen nem amerikai csapatoknak hanem ENSZ csapatoknak hívták akkor őket.
    És elég nehezen szorították ki őket a déli területekről.
    A zseniális McArthur tábornok hadvezetésének köszönhetően , aki egyszerűen tengeri úton megkerülte és hátbatámadta az Északi haderőt. EZT előte senki nemmerte vagy nemvolt képes megtenni.
    -
    Különbenmeg az rendbenvan hogy TE egy sztálinista vagy , de mi már nemkérünk a sztálinista propagandából.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  24. Ne pörögd túl a dolgot. Kedvenc amerikai fórumomon egy pakisztáni kifejezte mély fájdalmát a nukleáris testvér halála felett.
    Na az volt a mélypont.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Az USA .-t annyira nem zavarja Vietnám kummunista léte , hogy épp a minap tartottak vele egy tengeri hadgyakorlatot a Délkínai tengeren.
    ( PErsze nem egymás ellen gyxakorlatoztak , hanem közösen , egy feltételezett ellenséggel szemben. Aki nekünk most állítólag éppen a legfőbb pénzügyi szövetségesünk.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  26. Láttam egy frankó fimet Vietnámról egy német műholdas csatornán :
    Egészen jó kis ország lett.
    Mindenfelé méteres márka-reklámok , meg boltok , mikor leszáll az est a fiatalok a városok főutcáin élnek sétálnak kézenfogva , vidáman , autó kevés van ugyan de robógó ezrével , az istenverte sáros dzsungelfalvakban , lefektetett deszkákon lehet bemenni abba a pálmalevélkunyhóban amiben hét-nyolc Internet-terminál van…egészen elképesztő a fejlődés !.
    Láttam hogy egy csaj térdig a vízben dugványozza a rizst abban a fura vietnámi szalmakalpban , közben a riporternek bmagyarázza hogy kell csinálni….egyszercsak felegyenesedett , elnézést kért , hátat fordított és elővette a mobilját mert hívása érkezett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. Striner:

    Megadnád annak a fórumnak a hozzáférhetőségét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. Nekem járt egy ismerősöm üzleti úton Vietnamban, sőt, egy évig (2X fél évig) ott is élt.

    Kb. hasonlóakról számolt be, de azért nem szállt el az agya, és hozzátette azt is, hogy mindez nagyon jó, de pl. euroatlanti értelemben vett szociális háló a mai napig nem létezik ott…

    Ettől függetlenül, sokat fejlődtek, minden szempontból, és hát kikkel üzletelnek, ázsiai országokon kívül:

    - Zusákok, Ájemef, meg a többi gonoszelnyomókizsákmányoló.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  29. Eldrad
    2011. december 22. csütörtök
    17:53
    “euroatlanti értelemben vett szociális háló” sajnos igencsak szakadozik, főleg orbanisztánban, de Kelet- és Dél-Európában is

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. Tudom…de az más téma.

    Bár, egy fitymesz- agyamputált ezt is megmagyarázná… na jó, hagyjuk itt a fitymászt, ne offoljuk szét a topikot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Orbán küldöttsége Észak-Koreában 2014. április 9. szerda

Elhunyt Szalai Annamária 2013. április 12. péntek | MTI

Maga az ENSZ játssza ki a szankciókat? 2012. július 5. csütörtök | AN

Újabb hódításra készül a hamburger 2012. július 3. kedd | Rákócza Richárd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos