Nincs a világban még egy diktátor hajlamú vezető, aki ilyen rövid idő alatt vált nevetségessé, mint Orbán. A kisebbrendűségi érzésekből táplálkozó paranoia képes túlkompenzáló lelki betegeket létrehozni, akik igen veszedelmesek, ha hatalomhoz jutnak. Az ilyen elnyomó személyiségek borzalmas pusztítást képesek végezni családban, egyházban, államban, ahol nekik kiszolgáltatott emberek fölött uralkodhatnak. Az ilyen ember nem bízik sem magában, sem az alattvalóiban, csak az elnyomásban. Meggyőződése, hogy nyomásgyakorlás által lehet vezetni. A másik személyiségének elnyomásával lehet irányítani, ezért mások fölébe kell kerülnie. Nem is tűr maga körül olyanokat, akik függetlenek, önállóak, akikkel ezt nem teheti meg. Csak azok szolgálhatják, akiket betört erre a feladatra. Csak az erő nyelvén ért, és azt használja ki, hogy normális ember nem az erő nyelvén tárgyal. Egy ideig az ilyen “erős” karaktereket a külvilág karizmatikus figuráknak képzeli. Különleges képességet tulajdonít nekik, amit el kell ismernie, és kiválasztottságuk okán engedelmeskedni kell nekik. Pedig semmi más nem különbözteti meg őket másoktól, csak a gátlástalanság és a törtetés, amit a skizofrén paranoia energizál. Normális ember nem vetemedik olyasmire, amit egy paranoiás megtesz. Ez egy ideig megtévesztő, de ez a mechanizmus szó szerint életveszélyes.
Ezek az emberek megfélemlítik a környezetüket, abszolút tekintélyt követelnek maguknak, és ami a legfontosabb: tiszteletet. Minden vágyuk az, hogy az emberek tiszteljék őket. Ezt egy ideig eredményesen képesek felépíteni, de ha a megfélemlített elnyomottak szeméről lehull a hályog, szerte foszlik a mítosz, összeomlik a felépített hazug szerep, és az elnyomottak meglátják az elnyomó igazi arcát, akkor az alattvalók szemében annak az embernek vége. A hatalmas ember szánalmas, nyomorult féreg lesz előttük, megvetésük tárgya, és akiket megalázott, azok először magukat utálják meg, hogyan engedhették meg, hogy ez az aljas ember így megalázza, elnyomja, terrorizálja őket, olyan dolgokra kényszerítse, amit soha nem tennének meg, utána pedig gyűlöletük az elnyomó felé irányul. És akkor az Isten kegyelmezzen vagy az alattvalónak vagy a diktátornak. Ha a diktátornak van elég ereje, akkor eltapossa, szélsőséges esetekben megöli azokat, akik előtt megsemmisült a tekintélye és átlátnak rajta. Nem tűr maga körül olyanokat, akik kiismerték, akik nem tisztelik vagy nem félnek tőle.
Egy diktátor hajlamú ember számára nincs nagyobb vereség, mint amikor nevetségessé válik. Nem az, ha nevetségessé próbálják tenni, és a “humor eszközével” harcolnak ellene, hanem az, ha ő teszi magát nevetségessé. Egy diktátor addig diktátor, amíg nem nevetséges. Utána nincs szellemi és lelki hatalma azok fölött, akik előtt nevetségessé tette magát. Ebben az esetben elvileg két dolog lehetséges: vagy megalázza magát és megváltozik, emberi hangot üt meg, őszintén bevallja a tévedéseit és korrigál. Ezzel visszaszerezheti a tiszteletet. A másik, hogy kipiheni, felszívja magát, erőt gyűjt, és rendet vág. Kiszórja a lázadókat, még nagyobb elnyomás alá helyezi azokat, akik hűségnyilatkozatokat tesznek. A belső kohéziót mindig a fenyegető külvilág, a mesterségesen táplált ellenségkép adja, amellyel szemben meg kell védeni magukat, és ezt a védelmet a megfellebbezhetetlen tekintélyű vezető biztosítja. Ezért erősíteni kell a paranoiát, az ellenségképet tovább kell démonizálni. A felvázolt két lehetőség csak “elvi”, mert egy diktátor soha nem fogja megalázni magát és belátni a hibáit, lemondani az erőszakról, mások terrorizálásáról, az elnyomásról, soha nem meri olyan gyengének mutatni magát, mint amilyen. Ha összeomlanak a hazugságai, az ő hatalmának vége. Azt pedig nem képes elviselni.
Orbán Viktor nevetségessé vált, amit láthatóan nagyon rosszul visel. Elsősorban a külföldi politikai vezetők körében elszenvedett sallerek és kokik viselik meg, hiszen ő ebben a körben is tekintélyre, egyfajta vezető szerepre vágyott, arroganciájával velük egyenlő pozíciót kívánt kivívni magának. A felemelkedő Közép Európai Birodalom vezetője. Szánalmas volt, amikor az EU soros elnöki tisztét betöltő Magyarország miniszterelnökeként úgy próbált utazni és tárgyalni, mint egy befolyásos, nagy hatalmú politikus. Nemcsak balszerencse, hogy ezt éppen Kairóban Mubarak bukása előestéjén kezdte, dicsérve a diktátort, hanem dilettantizmus. Ez az ember nem elég okos és dörzsölt ahhoz, hogy betöltse azt a szerepet, amire vágyott. Ezek a próbálkozásai röhejesekké váltak, ordított a súlytalanság és az akarnokság. A világ vezetői nem díjazzák a paprikajancsiságot, és nem díjazzák, ha valaki pattog, és országában nem erősíti, hanem leépíti a demokráciát, a jogállamot. Orbán óriási lehetőséget kapott nemcsak belföldön a kétharmados többséggel, de azzal is, hogy Magyarország éppen azután lett az EU soros elnöke, amikor ő kormányra került. Ha igazodik a világ demokratikus feléhez, amelynek sokkal szilárdabb értékrendje van, mint ahogyan ő azt Felcsúton pálinkázva gondolta, sokkal jobban jár. De őt már korábban megfertőzték az antidemokratikus, szó szerint fasiszta és náci ideológiák. Nagyot tévedett, amikor azt gondolta, hogy ezt majd szó nélkül eltűrik. A demokratikus országok pontosan tisztában vannak az emberi jogok jelentőségével, a hatalommegosztásra épülő állami berendezkedés fontosságával, sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, mint ahogyan ő azt gondolta. A demokratikus világ nem omlik össze, a liberalizmus és a szabadság nem gyengül olyan rohamléptekkel, és nem halad az antikrisztusi birodalom felé, mint ahogyan azt Orbán Viktor Mihály és a Vatikán képzelte.
Miután Berlusconi megbukott, egyedül maradt Európában. Hiába próbál dörgölőzni Angliához, Anglia lerázza magáról, mint kutya a bolhát. Az ő különállásuk alapja nem ugyanaz, mint Orbán Viktoré. Nem egy félfasiszta, félnáci ideológiára épülő primitív önkényuralom szemszögéből, hanem több évszázados hagyományok alapján képviselik saját értékrendjüket, az angol világbirodalom tradícióival a hátuk mögött. Cameron nem a kisebbrendűségi érzéseit kompenzálja és nem a saját hiúságát és hamis tekintélyét próbálja építgetni, amikor nemet mond valamire. Nem Európát tagadja. Az angol parlamentet ne tévesszük össze Orbán Viktor parlamentjével, ahol még saját szabályaikat sem tartják be, és ahol a kétharmados képviselőket személyesen válogatta a felcsúti birtokán. Lehet a magyar koronával ugrálni és a Szent-Korona tannal a fél országot kitagadni, de az angol korona mást jelent. Nem is vitrinben áll, hanem egy okos hölgy fején pompázik, miközben az államhatalom szilárd demokratikus elven működik. Ha valaki olyan politikai programmal jelentkezne, mint amit Orbán lassan két éve Magyarországon megvalósít, azt vagy a börtönbe vagy a bolondokházába zárnák. Semmi szükségük egy közép-európai félnótás, kolbásztöltő, nem túl okos mini ducére. Ilyeneket jobb házakba nem engednek be Londonban.
Orbán másik pechje az, hogy Székesfehérváron született és nem Teheránban, nincsenek a Felcsúton összerabolt földek alatt gazdag olajmezők. Nemhogy egy bojkottot nem bírna ki, de hitel nélkül még fennmaradni sem képes az országa, amelynek élén pöffeszkedik. Osztogatja a sallerokat és a kokikat azoknak, akik elé utána oda kell állnia, hogy fizessék ki a villanyszámláját, különben kikapcsolják az áramot. Orbán azzal vált nevetségessé, hogy meghirdette a szabadságharcot, pimaszkodott mindenkivel, aztán rászorul a segítségükre. De ez nem minden, hanem emiatt kénytelen segget csinálni a szájából, és hízelegni nekik. Elég undorító. A nagyszájú koldus kénytelen meghunyászkodni, a szabadságharcos retorikát visszaszívni, és mindenki tudja, hogy azért, mert egy kis baksisra lenne szüksége. Szánalmas és nyomorult, ráadásul pofátlan viselkedés, nemcsak jobb helyeken nem állnak szóba az ilyen emberekkel, hanem a a jobb érzésű alkoholisták az ilyen jellemtelen csúszómászó alakokat a naszályi kocsmából is úgy vágják ki, mint a macskát télvíz idején. Két ujjal. A jellemtelenség, a hazudozás, a képmutatás tette nevetségessé, és leginkább az, hogy úgy pojácáskodott, mintha legalább egy világbirodalom vezetője lenne, vagy atombombákkal képes fenyegetni a világot. Nemcsak udvariatlan volt, hanem szemtelen, aztán meghazudtolta magát, és sunnyog azokhoz, akikkel szemtelenkedett, hogy adjanak egy kis pénzt. Ezt csak Magyarországon lehet megtenni, a civilizáció orra ennél kényesebb. Az ilyesmi csak a “jó magyar embernek” tetszik. Kulturált országokban az orruk elé tartják a zsebkendőt.
Ez a helyzet aztán meg is húzza saját kis kelet-európai diktatúrája határait. Nem kap pénzt, ha nem tart be bizonyos szabályokat és emberi normákat. Legalábbis reméljük.
Szánalmas és nevetséges pojáca lett, amikor szabadságharcos énje, a kivagyi Orbán Viktor meg akarta mutatni a világnak. Neki nem dirigál senki, még a Pokorni és az Áder se, ő nemet mond a közös európai gazdasági stratégiára is. Neki a Merkel és a Sarkozy se dirigál. Aztán néhány óra múlva már azt hazudta, hogy nem mondott nemet, de neki meg kell kérdeznie azt a parlamentjét, amelyről Európában mindenki tudja, hogy úgy szavaz, ahogyan ő azt parancsba adja. Majd azt állították, hogy az a “nem”, az tulajdonképpen “igen”. Meg kell nézni az EU családi fotón, ahogyan a leghátsó sor szélén áll ez az ember: egy megalázott, megvetett, kiközösített és leforrázott, dölyfös alak, akin látszik, hogy a világ legmagányosabb embere. Akik még tisztelik és hallgatnak rá, azok félnek tőle. Senki nem szereti. Budapesten képzelheti magát nagyfiúnak és üzengethet pofátlan mondatokat az Egyesült Államoknak, ahol aztán még egy gondnok sem áll szóba a másik félhülyével, az általa kiválasztott Snitt Pállal. De Brüsszelben kínos, amikor Európa és a világ tényleges hatalommal rendelkező országainak vezetői átnéznek rajta, senkinek tartják, egy szerencsétlen felfuvalkodott mitugrásznak, ahogyan az is. Púp a hátán mindenkinek. Csak Magyarországon várják félfasiszta és félnáci hívei, és csak ők képzelik már, hogy Orbán Viktor valaki. És azok, akiket az ő nyomorult, szánalmas, agyonterrorizált, cenzúrázott közmédiája etet naponta hazugságokkal.
Normális ember ilyenkor lemond és távozik, nem égeti tovább se magát, se az országát. Az a zavaros ideológia, amit ő képvisel, megbukott. Hiába próbálja majd az IMF tárgyalásokon a Nemzeti Együttműködés Rendszerének borzalmait és működési módját átmenteni, az nem fog menni. Fasisztákat a demokratikus világ és a szabad piacra épülő nemzetközi pénzvilág nem támogat. De Orbán nem mond le, az utolsó töltényig harcolni fog, mindig lesz valamennyi megfélemlített és agyonterrorizált híve, akiknek uralkodik a lelkén, és akik kitartanak mellette. De Fellegi Tamás lemondása már egy kiugrási kísérlet volt az orbáni terrorszervezet kötelékéből. Nyilvánvaló, hogy nem akarta egy félőrült diktátor kézzel rángatott ostoba parancsait követni az IMF tárgyalásokon. Nem akarta égetni magát, elege van az egész ámokfutásból. De egyelőre nem tudott kiszabadulni. Egy megfélemlítő szekta fogságából, ahol zsarolják is az embereket, nem könnyű kiszabadulni. Az is Orbán megroggyanását mutatja, hogy a sajtó tele van magát megnevezni nem akaró fideszes nyilatkozókkal, frakciótagokkal, ami korábban csak az anarchikusan működő MSZP-re volt jellemző. Egyik oka ez volt az MSZP bukásának. Ez a gyengeség jele, nincs a korábbi zárt rend és fegyelem. Ez arra utal, hogy Orbán borzalmas krízist él át, teljesen maga alatt van, súlyosan depressziós és kiábrándult. Magyarország túl gyenge ahhoz, hogy szembemenjen a demokratikus világgal, fenntarthasson egy diktatúrát úgy, hogy megáll a saját lábán. Ezt nehezen dolgozza fel, és nincs kiút, nem tudja, mit tegyen: álljon be a sorba, és csinálja azt, amiről eddig azt hazudta, hogy szolgaság és elnyomás, a magyar nép kifosztása? Kövesse Gyurcsányt, és vallja be, hogy azt kellett volna tenni, amit akkor megpróbáltak elkezdeni? Ha nem teszi, éhen hal. Márpedig még a diktatúrák sem fogadták be maguk közé, hogy finanszírozzák a kis magyar fasizmust. Rászorul a demokratákra. Ez a tragédia számára, amit nem tud elhordozni, és nem talál kiutat belőle.
Klasszikus esetben ilyenkor a diktátor megrázza magát, rendet tesz. Kivégzi vagy száműzi az árulókat, fokozza az elnyomást, a terrort és a megfélemlítést. Még nagyobb háborút hirdet a gonosz ellenséggel szemben, erősíti a populista demagógiát, ami az egyetlen, amihez Orbán ért. De ahhoz ki kell jönnie ebből a súlyos depresszióból, és meg kell találni azt az utat, hogyan tud pénzhez jutni, és a demokratikus világtól is elszakadni. Nem lesz könnyű bűvészmutatvány. Egy biztos, hogy bármennyire is kell most a szolgáknak önteni bele a lelket, Orbán nem fogja feladni, és végigmegy azon az úton, amelynek a végállomása a világ pöcegödre. Nagyjából úgy emlékeznek majd rá, hogy egy senkiházi buta falusi focista, aki rácsodálkozott a klerikál-fasiszta és a náci eszmékre, és megtetszettek neki. Kvalitásaira jellemző, hogy még egy rendes diktatúrát sem volt képes létrehozni. (Hacsak ez utóbbira rá nem cáfol, jó úton halad afelé.) Az más kérdés, hogy ez mekkora károkat okoz majd, és mit kezd Magyarország azzal a szemétkupaccal, amit maga mögött hagy, és azzal a néppel, amely a második világháború óta nem nézett szembe a népirtásban játszott történelmi felelősségével, azokkal az ideológiákkal, amelyek ahhoz vezettek, nem szembesült a két világháború közötti rendszer elfogadhatatlan ideológiájával, a borzalmas Szent Korona-tannal és a buta öntelt magyarkodással, nem számolta fel a történelmi hazugságait és illúzióit. Nem tagadta meg mindazt, ami alkalmassá tette arra, hogy egy nevetséges populista pojácának bedőljön, aki nekik ugyanazokat az ordas eszméket hirdette. És mire lesz képes az a cinikus és nihilista liberális demokrata elit, amely mindehhez asszisztált, amelynek nem volt sem emberi, sem erkölcsi ereje ahhoz, hogy ennek az útjába álljon. De most is nagyon okos.









Ez megint igen ütős volt. :)
Egy kis adalék orbánhoz: http://www.youtube.com/watch?v=E8pD3lYpbPk
Heller Agnes: értelmezhetetlen Orbánék szuverenitása
http://atv.hu/
Röviden ősze van tökéletesen mondván.
Gratulálok Bartus úr!
Egy ponton azt hittem, esetleg “beleköthetek” az írásába:
” ..elvileg két dolog lehetséges: vagy megalázza magát és megváltozik, emberi hangot üt meg, őszintén bevallja a tévedéseit és korrigál. Ezzel visszaszerezheti a tiszteletet. …”
- mert kizártnak tartom ezt, ám a következő mondatával helyre is került a dolog.
Hibátlan írás.
Az EU jó volna, ha mondana valami olyasmit Orbánnak, amit Berlusconinak mondott. Itthon mindenki mondja – már nagyon régóta, – hogy repedeznek a Fidesz “falai”. Egyelőre azonban ez nem nagyon látszik, még össze tudja tartani valamivel OV. Kérdés, hogy meddig, mert addig az Eu sem fog tenni semmit, ameddig a belső ellenzék nem kezd el kiabálni. Vele.
Penge!
–
Azt gondolom, amit a cikk írója is: itt a pillanat: ebben az állapotban lehetne valamit tenni – ellökni a hatalomból O-t. Alternatíva: további vezeklés…
A legújabb Orbán-mánia a hátbatámadás.
Kikérte magának tegnap a parlamentben,őt aztán ne támadják hátba. Tapsot is kapott.
Senki nem támadja hátba,mégis úgy érzi.
Az ellenzék a szemébe mondja észrevételeit,kritikáit.
Na de,azt képzeli,hogy Einsteint is einstandolhatja,mármint észjárás tekintetében. Ennyire okosnak gondolja magát.
Hja,kis ember,nagy ego !
Bocs,nem akartam,hogy kétértelmű legyek.
http://fn.hir24.hu/itthon/2011/12/13/ketyeg-orbanek-oraja/
Géza, tipikus paranoiás duma: … hátbatámadás, stb.
Orbán hintapolitikát folytat.Feszegeti a saját maga szabta kereteket,mert még nem biztos magában. Még nincs jan.1-je,ami után kibontakoztathatja a művét.
Azt a művet, amit sokan megdöbbenve fognak tapasztalni, mert annak már semmi köze nem lesz a demokráciához.
A tegnapi parlamenti beszéde is lehetne egy esettanulmány.Azok után, hogy azt a nevetséges, és elkeserítő szerepet végigjátszotta.Hazajövetele után meg merőben másképp állította be a dolgokat.
Ismét gyarapodott a hazugságainak a száma. A sajtó ugyanis már előtte lehozta a szerződések pontjait, ő meg állítja, hogy nem tudatták velük.
Normális ez az ember?
Hogy mer megjelenni normális emberek között,ennyi hazugsággal a háta mögött?
A csapata sem hajlandó vele együtt hazudni. Navracsics számtalanszor nem nyilatkozik, amikor mégis, akkor sem az előírt koreográfia szerint. Legalábbis nem mindig.
Ami Fellegi távozását illeti… Szerintem annak az embernek rendesen meg van vetve a feje alja, és azért távozott, akár úgy is, hogy hazugságban maradjon Orbán.Szedett már ő annyi vagyont össze, hogy Orbán csak jelenthet neki.
Ezért erőlködik Orbán, hogy a tárgyalásokat ennek ellenére ő vigye végig. Nem szeretnék a Fellegi bőrében lenni. Orbán bosszúálló.
Nem fogja szó nélkül tűrni, hogy ez a malőr megtörtént vele..
Egyébként, meg mindannyian szenvedő alanyai leszünk a bosszújának. A 2 elbukott választást még most sem heverte ki. Belebetegedett.A megfélemlített környezete meg nem szólni…Pedig kéne,mert a felelősség az övék. Később nem védekezhetnek azzal, hogy nem vették észre, hisz mindannyian segédkezet nyújtottak neki a diktatúra bevezetéséhez.
Aztán lehet hogy ez a diktatúra lesz az ő végzete..
G. Rozi, O-t nektek kell eltakarítani. Az EU számára Olaszoszág fontos – a kontinens egyik gazdasági nagyhatalma – , O-t a értékén kezeli, az pedig O
Remek írás! A szerző alaposan körbejárja a témát.
Bartus úr, jó lesz vigyázni, nehogy Viktor Gyozovics bosszút álljon.
Őfelségét ugyanis jól “hátba támadta” (értsd: kritizálni merészelte).
Én is úgy vélem, súlyos pszichiátriai esettel van dolgunk.
A halhatatlan Buñuellel szólva Euklidész-komplexusa lehet a Führernek, hehe. Bízzunk benne, hogy Grazban ehhez is értenek.
De ha mégsem, akkor hátha menedékjogot ad neki Lukasenko vagy Kim Dzsong Il.
Köszönöm. Ez a cikk, tökéletesen leírja a lényegét a mai magyar miniszterelnöknek és kiépített rendszerének. A félő csak az, hogy rengetegen támogatják még mindig és ez erőt, vagy legalábbis az erő látszatát adja neki. Azért nagyon pontos diagnózis a mai Magyarországról és népéről.
ÖTÖS!
delisa@ igaz, de mégiscsak EU-tag vagyunk (még), és valamennyire kell alkalmazkodnunk. Németországnak azért nem egy sikersztori a mostani kormány.
Ilyen az, amikor a virtuális valóságban élő diktátort pofán vágja az igazi valóság.
A kettő összeegyeztethetelen, a diktátor kibukik.
Saját vereségét, tévedését nem tudja elfogadni, abba beledöglene.
Helyette most minden képzeletet felülmúló hisztériás ámokfutás következik — ebbe viszont mi döglünk bele.
Hacsak néhány saját embere meg nem fékezi.
.
Egy kapcsolódó gondolat:
Emlékeztek, a Fidesz-vezérkar hogy nekiugrott Biszku Bélának?
Ugyanez a számonkérés vár rájuk is, legalább akkora súlyú bűnökért.
Orbán hívei a háttérben azt hiszik, de legalábis azt terjesztik, hogy orbán valójában az Izraeli megszállással szemben hirdette meg a szabadságharcot, és ha ez nem sikerül neki(k) akkor vége magyarországnak.
Ehhez kell nekik a diktatúra, feudális alkotmánnyal, báb államelnökkel, rabszolgatartó munka törvénykönyv-el, mert ezekkel a háborús körülmények között könnyebben tud manőverezni.
Erre meg én azt mondom, azoknak akik Izraellel meg a zsidókkal riogatnak, hogy kurvára nem bánnám már ha jönnének a zsidók, jönne Izrael és végre megszállná már magyarországot, mert már teli van a tököm az üresfejű nácikkal.
A nácizmus ugyanis – és ez nagyon fontos! – alpvetően az ostobaság végklifejlete. Nem valami ideológia, csupán bornírt tudatlanság és műveletlenség.
KEDVES ZSIDÓ BARÁTAINK – GYERTEK MÁR ! LEGYEN MÁR VÉGE ENNEK AZ EGÉSZ AGYALÁTULT ORBÁNI FIDESZ CSÜRHÉNEK.
Azért olyan magabiztosak ám ezek, mert mögöttük áll az usába emigrált magyar nácik gyülekezete, amelyik tűrhető respektet és befolyást szerzett magának a kommunizmus elleni küzdelem során az államok titkosszolgálatában.
Na, az áll mögöttük.Találkoztam velük.
Ők tettek engem zsidóvá, pedig teljesen takaros magyar parasztnak születtem.
Remélem a kiegyezés után az én nyugdijamat /szocális járadékomat/munkanélküli segélyemet/ munkabéremet/ fogják a euró övezetesekéhez igazítani,- szolidáris vagyok, nehogy már az övéké csússzon a bányászbéka ülepe alá. Ámen.
Kedves Bartus Ùr!
Ezzel az cikkel mindent elmondott!!, köszönöm, reméljük a Nép szeme Karácsonyig ki nyilik!! Csak ami nagyon fájdalmas nekem, Jeremiás Lelkész Ùr!!! ,holott a Kormány és a Nép felelös az életért, mert a magyar Népért Demostrál!!! Nem értem hogy tudnak szemet hunyni fölötte az emberek, a Köszönet annyit jelent mint Halottnak a csók!!, ettöl többre van szüksége a lelkész Ùrraknak!!!
Üdvözlettel Kitti
EZ A NAGY HELYZET!
GRATULA A KIVÁLÓ ÖSSZEFOGLALÓHOZ!
HA A PÁRTJA NEM CSERÉLI LE, AZ Ő EGÉSZSÉGÜK IS RÁMEGY.
BARTUS, TUDOD -E HOGY MÁR AZ ÁLHÍRTV-BEN IS MŰSOR VAGY, RÓLAD BESZÉLNEK, MÉG HA NEM IS DICSÉRŐ MÓDBAN. DE BESZÉLNEK , CSINÁLJÁK A REKLÁMOT, NEKÜNK ÍGY IS JÓ.
AZ ÍRÁSOD ZSENIÁLISAN RÁVILÁGÍT ORBÁN KATASZTRÓFÁLISAN BETEGES VISELKEDÉSÉRE. SAKK-MATT. EZ ÍGY KEREK, BEKERETEZEM ÉS HA MEGINT EGY DIKTÁTOR KERÜL HATALOMRA A POFÁJÁBA NYOMOM: FIGYI ÖCSI , ELŐTTED IS VOLT MÁR EGY BETEG ELME, KÖSZ EZT MÁR ISMERJÜK, HOZTÁL MAGADDAL VALAMI MÁST IS? HA NEM , AKKOR TAKARODJ AZ ANYÁDBA. ENNYI, BARTUS. KÖSZ
Beérett a 2/3-ad gyümölcse. Gratula mindenkinek aki rá szavazott. Jó lenne, ha azoknak nyílna már végre ki a szeme!!!!!!
Kedves Bartus Laszlo,
nem tudok bovebbet hozzazatenni, csak:
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Hát ezt a cikket Orbán – ha valaha elé kerül – nem teszi ki az ablakba!
Viszont legalább válogatni tud: a takonygerincűek frakciója még mindig egységes mögötte. Az igazi repedés az lesz, ha MERNEK ellene szavazni. Egyébként ha lenne esze, saját maga megszervezne egy (a Jobbikot is beszámítva) egy fele-felés szavazást, amivel az ellenzéket rákényszerítené, hogy az Unió mellett szavazzon. Ezek után moshatná a kezeit, bizonyítaná, hogy igenis van az ellenzéknek is beleszólása – és egyúttal őket tehetné felelőssé a hívei előtt.
…
Sachinho2011. december 13. kedd17:46
Na végre, valami elkezdődik! Ráadásul a civilekkel, tehát az ellenzék pártállásra tekintet nélkül támogathatja. És amit már régen mondok: szétterítve – olcsóbb utazás, nagyobb tömeghatás:
Azoknak, akik nem nyitnak meg idegen hivatkozást:
Ketyeg Orbánék órája
161 komment|
Megjelent: 2011.12.13. 14:25|
Frissült: 2011.12.13. 15:25
Ezt a kormányt le kell váltani, közölték a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetői, és mozgósítást hirdettek.
Mától nyíltan az Orbán-kormány menesztésén munkálkodik és több akciót is tervez a közeljövőre a Magyar Szolidaritás Mozgalom. A mostanra országossá vált, több tízezer tagú szervezet bevet minden demokratikus eszközt, hogy elérje a célját – mondta Székely Tamás, a mozgalom egyik társelnöke, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke.
Székely Sándor (szintén társelnök) elmondta, több akciót is szerveznek:
1. Plakátkampányt indítottak. Volna. A plakátok ugyanis elkészültek, de amikor a reklámfelületek tulajdonosa meglátta a plakátot, visszakozott, mert nem merte kitenni. A Szolidaritás ennek ellenére mindent megtesz, hogy a plakátokat láthassuk majd a közterületeken.
2. Arra kérik a tagokat és a szimpatizánsokat, hogy december 17-én délben álljanak ki városuk főterére vagy a polgármesteri hivatal elé, s ezzel is mutassák meg: a mozgalom él és aktív. Szombaton derül ki, mely városokban tartanak demonstrációt, az azonban már biztos, hogy Budapesten a Blaha Lujza és a Széll Kálmán téren, Békéscsabán, Szegeden, Szolnokon, Ózdon, Egerben, Kecskeméten, Baján, Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, Nyíregyházán, Kaposváron, Szombathelyen, Győrben, Sopronban, Veszprémben, Pécsett, Ajkán, Esztergomban, Barcson, Várpalotán, Tatabányán és Székesfehérváron gyűlnek össze a tagok.
Igen, normális helyeken az úgy van, hogy:
“… ha a megfélemlített elnyomottak szeméről lehull a hályog, szerte foszlik a mítosz, összeomlik a felépített hazug szerep, és az elnyomottak meglátják az elnyomó igazi arcát, akkor az alattvalók szemében annak az embernek vége”
Az Orbán kiszolgálók is kizárólag a félelemre építették ki kiskirályságukat, de kik segítik nekik eltaposni a kritikus hangokat, azok nagyon is kiemelkedő apanázst kapnak cserébe. Amíg Orbán képes saját siserehadának a terror fenntartásáért cserébe az átlagot jóval meghaladó életszínvonalat biztosítani, addig nem omlik össze a rendszere. Kiskirályságokban valóságos hadseregek vannak mozgósítva besúgásra, megfigyelésre, megfélemlítésre. Ezeknek semmi más tennivalójuk nincs, mint jelenteni a helyi Orbán megbízottnak.
Ám az nagyon jó jel, hogy nem képesek visszaszorítani a neten terjedő dokumentumokat, melyek igazolják nevetségessé válását. A fórumok felvilágosító tevékenysége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ellensúlyozódik a közmédia által sulykolt kép, és a valóságos Orbánnal egyre többen ismerkednek meg.
Az írás ismételten remekmű! Orbán vezér és kancellár Hitlerhez hasonlóan nem fog megváltozni. A neonáci államberendezkedés január 1-én életbe lép. Csupán abban reménykedhetünk, hogy a félrevezetett szavazók szeme kinyílik. Hitler a nyomorgó nép egy részét annakidején félrevezette, másik részét megfélemlítette, az ellenfeleit pedig legyilkolta. Orbán vezér és kancellár ugyanezeket teszi két külöbséggel. Nem legyilkolja az ellenfeleit, hanem hamis vádakkal idegileg, emberileg, egzisztenciálisan tesui tönkre. A másik különbség: a terrorizmust nem közvetlenül, hanem törvényesített eszközökkel hajtja végre, alkotmányossá, törvényessé teszi a rablást, az emberi jogok eltiprását, a kiszolgáltatottságot, – alkotmányos nácizmust, neonácizmust vezet be Magyarországon. Mindezt az EU ugyanúgy tűri, mint Hitler idejében.
Ezt a hozzászólásomat már többször leírtam, védekezésképpen hivatkozom egy mondásra, amit egy híres német gondolkozó válaszolt arra a kifogásra, hogy professzor úr állandóan ismétli az álláspontját. A válasz ez volt: az igazságot azért kell állandóan ismételni, mert a hazugságot is állandóan ismétlik.
A csuti a varázsszemü haverjával, na meg a cimborák maradnak legalább 2014-ig. Miért? Mert a magyar gyáva, sunyi, megalkuvó, beletörődő. Genetikailag selejt. Nem így van? Bizonyíts!
Gratulálok a tisztán leírt tényekhez!
Köszönöm Bartus László! Így tovább!
kis ember…itt a vége……
Ennyire azért nem kell félni tőle !
Ragyogó elemzés!!! Sajnos azonban “sok kis Orbán” van a Fi(de)sz-en belül! Ők a maguk kis diktatúráját építgetik, többségében az önkormányzatokban! Alig van igazi demokrata, aki a kereszténydemokrácia, nyugaton ismert értékeit tartaná tiszteletben! Sőt! Az modernizmus és általában a humanizmus, a felvilágosultság eszmét tartaná tiszteletben! Azaz “FELVILÁGOSULATLAN abszolutizmus” épül kis hazánkban!
Megint rajongok Bartusert! Ez egy fergeteges iras!
Gratulálok,remek mindent kimerítő ,és érthető írás !!!Néztem hétfőn Vikit,nekem a alkonyat sorozat vámpírjára emlékeztetett,olyan fehér volt ,és olyan szarul is nézett ki,de nekem tetszett,mert kicsi ,sunyi ,kétszínű,igazi hungaricum.Az Mszp-t a fideSS ocsmány lejárató kampánya tette tönkre anno,őket pedig a saját nagyképűségük fogja tönkre tenni.Múltkor navra csacsi tibike olyan felsőbbrendüen beszélt Kálmán Olgával ,hogy csak lestem.Éljen a nagyképű mindenkit lenéző FideSS,sok sikert srácok annál hamarabb mentek a levesbe,utánna pedig megeszitek az összes szart amit másokra akartatok rákenni.
Az irás elolvasását javaslom Battyán Társaság minden tagjának elgodolkozásra.
Nagyon jó az irás.Hüen tárja fel mindenki elótt az igazságot.
“Viki………..igazi hungaricum” :-D :-D Ez nagyon jó!!
Jobb egyszer látni, mint százszor hallani róla!
http://youtu.be/E8pD3lYpbPk
Orbán ugyan nem normális,de vigyázzunk,mert rendkívül veszélyes.Sok,vele azonos érdekű szolgája van,akiknek már késő kihátrálni mögüle.Meg aztán igen jelentős hatalma van a fideszes oligarcháknak is.
Gratula!
Amellet pedig nem kevés áthallás van egy kicsit már régebben épülő diktatúrára is. Sajnos az is a mi kis hazánkban található… (akinek van füle a hallásra…..)
Fifi@ nekem van hallásom, de úgy tűnik egyre romlik, mert nem hallom, hogy lemondott orbán.
Pár apróság korrigálásra, mert az írás népszerűségi indexe egyre emelkedni fog. Miért ne legyen tökéletes, ha megérdemli?
“Meg kell nézni az EU családi fotón, ahogyan a leghátsó sor szélén áll ez az ember: egy megalázott, megvetett, kiközösített és leforrázott, dölyfös alak, akin látszik, hogy a világ legmagányosabb embere.”
.
“áll” helyett: ágaskodik (láthatóan az erőlködéstől olyan buci a feje)
.
“Kövesse Gyurcsányt, és vallja be, hogy azt kellett volna tenni, amit akkor megpróbáltak elkezdeni? Ha nem teszi, éhenhal.”
Helyette: Kövesse Gyurcsányt, és vallja be, hogy azt kellett volna tenni, amit akkor Gyurcsányék megpróbáltak elkezdeni? Ha nem teszi, éhen hal az ország lakosainak a harmada.
.
A végefelé ez a körkörösen végtelen mondat új bekezdést és tagolást érdemel:
“Az más kérdés, hogy ez mekkora károkat okoz majd, és mit kezd Magyarország azzal a szemétkupaccal, amit maga mögött hagy, és azzal a néppel, amely a második világháború óta nem nézett szembe a népirtásban játszott történelmi felelősségével, azokkal az ideológiákkal, amelyek ahhoz vezettek, nem szembesült a két világháború közötti rendszer elfogadhatatlan ideológiájával, a borzalmas Szent Korona-tannal és a buta öntelt magyarkodással, nem számolta fel a történelmi hazugságait és illúzióit. Nem tagadta meg mindazt, ami alkalmassá tette arra, hogy egy nevetséges populista pojácának bedőljön, aki nekik ugyanazokat az ordas eszméket hirdette. És mire lesz képes az a cinikus és nihilista liberális demokrata elit, amely mindehhez asszisztált, amelynek nem volt sem emberi, sem erkölcsi ereje ahhoz, hogy ennek az útjába álljon. De most is nagyon okos.”
.
Például így:
Az más kérdés, hogy ez mekkora károkat okoz majd, és mit kezd Magyarország azzal a szemétkupaccal, amit maga mögött hagy, és azzal a néppel, amely a második világháború óta
- nem nézett szembe a népirtásban játszott történelmi felelősségével, azokkal az ideológiákkal, amelyek ahhoz vezettek,
- nem szembesült a két világháború közötti rendszer elfogadhatatlan ideológiájával, a borzalmas Szent Korona-tannal és a buta öntelt magyarkodással,
- nem számolta fel a múlt történelmi hazugságait és illúzióit.
Nem tagadta meg mindazt, ami alkalmassá tette arra, hogy egy nevetséges populista pojácának bedőljön, aki nekik ugyanazokat az ordas eszméket hirdette, amik már világégésbe borították Európát.
És mire lesz képes az a cinikus és nihilista liberális demokrata elit, amely mindehhez asszisztált, amelynek nem volt sem emberi, sem erkölcsi ereje ahhoz, hogy ennek az útjába álljon?
.
A legvégén az utolsó mondat félbemaradt? (üresen lóg, hogy ki, és miért lenne “most is nagyon okos”)
“De most is nagyon okos.”
.
(Olvasás, mentés után törlés, kösz.)
Egyre többen tudjuk már, hogy a király meztelen. Csak ez a mi királyunk nem szégyenli el magát a közröhelytől.
Csak erdekesseg keppen emlitem meg az itt jelenlevo topictarsaknak hogy par jelentektelen reszletet leszamova az iras nem csak Orban Viktor “jellemet” ertekrendjet irja le, de fedi a Hit Gyulekezete vezetojenek Nemeth Sandornak is a szemelyiseget.
………………..
Ott is mint Magyarorszagon tele van a kozsseg joakaratu emberekkel akit egy vezer es annak kiszolgalo holdudvara megvezet. Pedig jot akarnak, akarnanak.
Kiderült Orbánról: a “Király” meztelen! Semmije sincsen, csak amit lopott. Ellopta a Fidesz székház eladásából származott pénzt. Ellopta a magyar emberek lelkét, hitét. És hazudott……. egyszer mondott igazat: Csak a Fidesz!
Ilyen őrülttel csak két dolgot lehet tenni: kiröhögni folyamatosan és állandóan. Semmi nemű együttműködést vele nem szabad megvalósítani, sőt a Fideszt is karanténba kell zárni. Minden lépésüket gátlástalanul kritizálni kell. Szembe állítani a korábbi kijelentéseikkel, hazugságaikkal.
Kedves Bartus úr !
Szeretném megköszönni feltáró sorait. Hogy velünk gondolkodik távolból is !!
A leírtakat már láttuk egy évvel ezelőtt is , azt hogy a gazdaság nem fog felpörögni, hogy szegényedni fogunk, hogy a kuruckodás nemzetközi elszigeteléshez vezet,
hogy az egy kulcsossal szándékosan ledöglesztjük a gazdaságunk döcögő motorját a válság-mocsár kellős mélyén , még nem sejtettük, hogy koronás örűltünk kiáll a gazdasági vállság közepén , ide lőjjetek !!, mi nem tartunk a konszolídált gazdag országokkal,
sokan, korábban üvőltöttünk (és osztották közben a számítógépes vírusokat is – talán MSZP segítséggel) hogy a gazdaság leállásához vezet az is , hogy einstandolunk bankoktól, fegyvert nyomunk a magánnyugdíjasok tarkójának (átlépsz, vagy nem lesz állami nyugdijad),
hogy diktatúrát építenek. Ez vezetett a forint jelentős gyengüléséhez.
Nincs külföldi tőke, mely bízna a magyar kormányban. Nincs hazai (akár privatizációból szerzett) vagyon, mely komoly ipart építene, bízna ebben a kormányban , akár két hétig.
Ezért romlott eddig a forint árfolyama, orban alatt a forintot még csak ők támadták, shortolták , mi lesz ha külföldről támadják ??
Mindez miért ? A hatalomért ? Azért is, az irányított közbeszerzésekért is , újra államosítás utáni orbani privatizáciért is.
Kedves vegetáló magyar nemzet bőrére megy . Ő cseppet sem bánja. Talán buta. Talán buta , mint a segg. Talán genetikailag alattvaló.
Láttam Matolcsy vörös fejét a parlamentbent, láttam Lázár(a büntethetőségét alaposan vizsgálnám!) fejét is. Hónapokkal ezelőtt még aggodva nézte főnökét , amikor szólt , tegnap szinte gyilkolta tekintetével hátulról , míg a Kedves beteg beszélt.
Politikától elszigetelt , gazdasági szakértői vezetésre lenne szükség.Évekig. Közben agytisztításra is az országot sötétségbe , feudális dagonyába szavazók közt.
Hajrá agyaroszág ! Más országokban tombol az informatikus társadalom, ti vissza akartok lépni a feudalizmusba, sötét katolikus egyház irányítással, kuriákkal.
Esély sincs arra, hogy visszatérjen az ország a 30 évvel ezelőtt sikeres ágazatokhoz ilyen politikai szereplőkkel.
NOL-ról: Puckó | 2011. december 13. | 19:59:23
Csak úgy cim nélkül!
Hé,Ti hitvány urak! Simlis jogászok!
Hát meddig lehet még szemétkedni néktek?
Ugyan mit gondoltok,meddig tűr még e nép,
Hiszen elveszitek szinte már mindenét!
Az elődeitek sem voltak angyalok,
De hozzátok,csak piti tyúktolvajok!
Majd mind a “vörösöktől” kaptatok diplomát,
Igy nektek sem nehéz eladni a hazát!
Azok negyven évig szivták vérünket,
Ti meg 18 hónap alatt hozzátok végünket?
Volt 8 évetek szót fosni,mesélni,
De a népnek lassan nincs miből élni!
Mára millióan vannak munka nélkül,
De ez a szám napról napra bővül!
Aki még dolgozik,az se sokra halad,
Fizetéséből semmi se marad!
Biztos nem volna akkora már a szátok,
Ha néha a piacokra ,a nép közzé járnátok!
Hisz 18 havi kontárkodásotokat látva,
Gyorsan elhúzhatnátok,van hely a kukákban!
Létminimum alatt milliók tengődnek,
Mig zsebetekben a milliók gyűlnek!
Hát mit csináltatok őseitek országából ,
De majd kiráz benneteket a nép a gatyából!
Hisz tanultátok,hogy a sok száz év alatt,
A szegény népnek alig-alig maradt!
Doktorok lettetek,igy tudhattátok,
S most igazságról szóltok,becstelen jogászok!
Az elmult 18 hónapban is hazudtatok sokat,
Ráadásul trónra ültettétek lüke”bajnok”urat.
Ezt nem én mondom,hisz nem oly régen,
Ő állitotta magáról a Hazug TV-ben
Igy aztán kibővült,nagy lett az”Orbánság”,
A sok államtitkár,miniszter s a Rokonság!
Vannak épp elegen benn a kabinetben,
Erre mondták régen”kutya van a kertben”!
Az írást be kellene csatolni a grázi zárójelentéshez /tudományos szintű Bartus úr elemzése/ és felelősségre vonni az ottani orvosokat , amiért egy köz-és nemzetre veszélyes vadbarmot elengedtek. Befogni , ártalmatlanná tenni . szinte lehetetlen.
Igen !!!! Ez így van !!!!
Röviden összefoglalva : cigány munka.
(természetesen nem a kisebbséget hanem a mi SZABADSÁGHARCOS VEZETŐNKET MINŐSÍTI )
Bartus Úr!
köszönet az írásért! Remekmű!
Ez a tetvedék, országvesztő, politikai qrvqpecér orbán egyszer remélem, agyvérzést kap az idegtől.
…
Ha ez bekövetkezik,
…
1, megünneplem,
…
2, szeretném hinni, hogy az AN nagyban hozzájárult általános testi- lelki leépüléséhez.
Csak a cimmel nem értek egyet. Egyébként a korképet hasonloan latom. Bar roggyanna mar meg végérvényesen és nem kicsit, de nagyon!!