Budapest/London – A cselekedni kívánó, a jövő miatt aggódó magyarok az utcára mennek, hogy tiltakozzanak az ország legfontosabb demokratikus intézményeinek elsorvasztása ellen, számol be a CNN World Business Todayben Nina dos Santos.
Egy nappal a tervezett demonstrációk előtt Kelet-Európa legeladósodottabb országa újabb váratlan akadállyal szembesült, miután a Standard & Poor’s lett a második hitelminősítő, amely a bóvlikategóriába tette Magyarország államadósságát.
A lépés, amely a Moody’s Investors Service hasonló intézkedését követte, további nyomást gyakorol Magyarország zilált pénzügyeire, megdrágítva a fennálló kötelezettségei finanszírozásához szükséges pénz felvételét.
Az ördögi kör következményeként folyamatosan és jelentősen gyengül a magyar fizetőeszköz – a forint –, amely június óta tizenhárom százalékot veszített értékéből az euróval szemben. Magyarország pénzügyi kilátásai jó ideje vegyesek, az ország politikai és gazdasági kilátásai azonban megdöbbentő gyorsasággal romlottak meg.
Orbán Viktor, a jelenlegi miniszterelnök 2010 áprilisában jutott hatalomra. Orbán fölényes győzelme lehetővé tette pártjának, a Fidesznek, hogy a kommunizmus megdőlése óta most első ízben koalíciós partnerek nélkül kormányozzon. Kényelmes parlamenti kétharmadával felfegyverkezve a kormány arra készül, hogy inden, az útjában álló akadályt felszámoljon.
A nem egészen két éve hatalmon lévő Orbán-kormány bírálói szerint tovább fokozza vasmarka szorítását a legfontosabb (és állítólag még független) intézményeken. A jövőre esedékes alkotmányjogi változások miatt sok olyan magyar készül küzdelemre, akik tartanak a sajtószabadság megkurtításától.
A megmozdulásokra azután kerül sor, hogy egy javaslat értelmében az ország központi jegybankja kormányzását is átszerveznék – az új javaslatról (az Európai Unió és az Európai Központi Bank figyelmeztetései ellenére) ezen a héten és a jövő héten szavaz a törvényhozás.
Magyarország uniós elfogadását annak idején Eörsi Mátyás volt külügyminiszter-helyettes segítette elő, aki Budapestről nyilatkozott a CNN-nek. Tart attól, hogy országa elszigetelődik. „Nem lehet egy ilyen kis országot Európa közepén úgy kormányozni, hogy függetlenségi háborút hirdetünk az egész környezetünk ellen”, mondta.
Eörsi sürgette, hogy a miniszterelnök vagy azonnal változtasson a belpolitikáján, vagy mondjon le. Ha ez nem történik meg, Orbán pártjának kötelessége a következő országgyűlési szavazáson megvonni tőle a bizalmat.
Ha Orbán odahaza ellenállással néz szembe, Magyarországon kívül aligha találhat segítőtársakat. Az országot 2008-ban megmentő Nemzetközi Valutaalappal fennálló törékeny kapcsolat miatt a világ bankja utolsó menedékként aligha fogja Magyarországot újabb csomaggal kiszolgálni, ahogy és amikor az ország akarja.
Az IMF-fel és az EU-val legutóbb folytatott tárgyalások a magyar belpolitika keltette aggodalmak közepette szakadtak meg.
A kormány „szabadságharcot hirdetett az olyan nemzetközi intézmények ellen, mint az IMF”, mondja Eörsi, míg odahaza „szisztematikusan megsemmisítette a fékek és egyensúlyok rendszerét, amit a független intézmények jelentettek.” Magyarország jelen helyzetében a „katasztrófát” kockáztatja, teszi hozzá.
Mi a megoldás?
Eörsi szerint az uralmon lévő pártnak két lehetősége van, de ezek közül nagyon gyorsan választania kell egyet.
A Fidesznek arra a következtetésre kell jutnia, hogy nem kívánják Magyarország és gyermekei jövőjét kockára tenni. Ez esetben Magyarországnak új miniszterelnökre van szüksége. „Vagy ez történik, vagy a miniszterelnök változtat a politikáján. Harmadik lehetőség nincs.”









Azt gondolom Orbán Viktor már hiába változtat politikát, neki már nem csak mi magyarok, de a világ sem hisz. Elege van a normálisabb népnek ebből a sunyi diktatúrából!
Sajnos ennél rosszabb, hogy az egész FIDESZ frakció a másfél év alatt amortizálódott, a hazugsággépezet bedarálta őket is.
Követelem – meg rajtam kívül rengetegen – az új választást a régi választási törvények szerint.
Mindaddig, amíg nem áll fel az új, demokratikus parlament, addig minden orbáni diktatúra törvényt fel kell függeszteni.
Van harmadik lehetőség: Az egész fidSS bagázs elhúz és új DEMOKRATIKUS hatalom kezdi meg a romeltakarítást!
Nem fog visszaütni!
Van egy klikk: nagygazdák, “munkaadók”, bürokrácia és a pártkatonák. Ők nyerni fognak az ország elszigetelésén! (Személy szerint Bajnai és Gyurcsány is.) Az eszme olyanoktól származik mint Demján, vagy a Csányi.
A többi meg nem számít! Fel is fordulhatnak.
Orbán csak egy stróman.
Ez a helyzet.
Magyarországon már robbanás közeleg. Napokon belül csődbe megyünk vsz. Közben a kormány gyorsan minden törvényt elfogad a parlamentben, a tiltakozókat rendőrök vitték el. A parlamenti közvetítés helyett a rádióban zene megy…Nem véletlen, igaz?
Elfogadják most az összes demokráciaellenes törvényt aztán mi leszünk Észak-korea 2.
Felcsút Mussolinije célt ér ha nem történik valami…
Áthoztam ide is.
*
Képzelt levél Orbán Győzőhöz, Orbán Viktor édesapjához.
*
Tisztelt Orbán Úr!
Sok helyen és sokszor olvastam, hogy Ön hogyan és milyen eszközökkel nevelte gyermekeit, főleg a nagyobbikat, Viktort.
Nem értek egyet ezzel a módszerrel, mert az ilyen esetek többségében elferdül a gyermek jelleme, agresszív, konok és arrogáns lesz, mint az Ön Viktor fia.
Úgy is mint szülő, úgy is mint magyar állampolgár mégis tisztelettel kérem Orbán apukát, még az egyszer lépjen fel tízmillió magyar érdekében, rendelje haza Viktort és pofozza fel úgy, mint régen.
Tisztelettel kérem és kérjük – már csak unokái érdekében is -, tiltsa el a politikától, ne engedje ki a falujukból (ahogy egykoron Prágába sem engedte el), adjon neki munkát gyalogos kőfejtőként valamelyik bányájában.
Ha most Ön nem teszi, lehet, hogy később már a nép lép fel Ön helyett, aminek a végkifejletét csak a Jó Isten tudhatja előre.
Köszönöm, hogy végigolvasott, Békés Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt Kívánok Önnek és népes családjának!
Mosolygó
Vesszenek mind egy szálig ki a politikából!!!
Akik meg merték tenni ezt a gyalázatot a hazájukkal, azok nem érdemelnek méltó elbánást!
Akik 21 évvel a rendszerváltás után el merték követni azt a gyalázatot, hogy az ország népét a vallás igája akarják kormányozni, azok takarodjanak.
Takarodjanak azok is, akik a múltunkat, és történelmünket – legyen az bármilyen is – megtagadják!
Takarodjanak, mert csak a harácsolás, és a nép lelki megnyomorítása a céljuk!
Takarodjanak, mert hamis értékrendjük végett, ki akarják az országot közösíttetni a demokratikus országok sorából!
És takarodjanak azért is, mert mélyen lenézik az embereket, a gazdasági csodájukkal meg koldussá tesznek mindenkit!
Itt a vége!
Hagyják el a házat! Most!!!
Kellemes Ünnepeket MAGYARORSZÁG !!!!
MP-s tüntetés: Gyurcsányt is elvitték a rendőrök – percről percre
Az LMP konfrontatív, de erőszakmentes új ellenállást hirdet az “Orbán-rendszer” politikájával szemben. A párt képviselői és aktivistái odaláncolták magukat a Parlament kapuihoz, ahol közelharcot vívtak a rendőrökkel, akik végül elszállították a tüntetőket, köztük Gyurcsány Ferencet is. A szocialisták szintén kivonultak a Kossuth térre, őket is elszállították a a Gyorskocsi utcába.
13:13 Az Országgyűlés alelnökét is elvitték
Elvitték Ujhelyi Istvánt, az Országgyűlés alelnökét is. Lassan már sorszámot kell húzni, ha valaki azt akarja, hogy elvigyék.
13:10 Már viszik is a szocialistákat
Az MSZP-seket is elviszik a rendőrök a Kossuth térről – még pedig tízfős csoportokban. Az elszállított képviselők között van Mesterházy Attila, Gúr Nándor, Steiner Pál, Lendvai Ildikó és Harangozó Gábor is. Azok, akik nem tudtak bekerülni a fűtött rendőrautóba – például Lamperth Mónika és Lukács Zoltán – gyalog indultak meg a Gyorskocsi utcába, ahol már fotósok és újságírók várják as bentiek kijövetelét, illetve az újonnan érkezők bevonulását.
13:02 A rendőrség az MSZP tüntetését is feloszlatja?
A szocialisták már gyülekeznek a Kossuth téren. Úgy tudjuk, a rendőrség arról tájékoztatta őket, hogy az ő tüntetésüket is feloszlatják. Gyurcsányékat várhatóan fél órán belül kiengedik a Gyorskocsi utcából. Értesüléseink szerint személyi szabadság megsértésével gyanúsítják őket.
12:50 Az MSZP is a Kossuth térre vonul
Információink szerint az MSZP is a Kossuth térre vonul. Az LMP Facebook-oldalán délután 4 órára mozgosítják a szimpatizánsokat.
12:36 Rendkívüli Egyenes Beszéd
A mai nap eseményeivel az ATV a ma este 18.55-kor kezdődő rendkívüli Egyenes Beszédben fog foglalkozni.
12:24 Megerősítették: Gyurcsányék is a Gyorskocsi utcában
A rendőrség pénteken dél körül a Parlament déli kapujánál is feloszlatta az LMP-s képviselők és aktivisták demonstrációját. A rendőrök több LMP-s képviselőt, valamint Gyurcsány Ferencet, Vadai Ágnest és Molnár Csabát, a Demokratikus Koalíció tagjait is előállították, elvitték a helyszínről – erősítette meg az MTI.
A rendőrök hidegvágókkal leszedték a láncokat, amelyekkel az LMP-s politikusok és aktivisták odarögzítették magukat az oszlophoz a Parlament déli autóbejáratánál, és rendőrautókhoz kísérték őket. Eközben kisebb tumultus alakult ki, ezt követően a Demokratikus Koalíció három képviselőjét is a rendőrautókhoz vitték, majd minden résztvevőt elszállítottak.
A helyszínen elterjedt hírek szerint személyi szabadság megsértésével gyanúsítják őket, és mindannyiukat a Gyorskocsi utcába vitték.
12:04 Elviszik a tüntetőket
Ezekben a percekben viszik el a Kossuth térről az utolsó LMP-s képviselőt, miután a rendőrök erővágókkal vágták el azokat a láncokat, amelyekkel a képviselők odaláncolták magukat a parlamenti kapukhoz.
A demonstráció az LMP-sekkel együtt 30 aktvisita részvételével zajlott, zajlik, és további 80 érdeklődő kíséri figyelemmel a történéseket. Szól a “demokráciát” és az “egész világ téged néz” a körben álldogáló emberektől.
A rendőrök egy Ford Tranzit kisbuszhoz kísérik az előállított tüntetőket, de volt akit ölben voltak kénytelenek a járműig vinni. Meg nem erősített hírek szerint az elvitt tüntetők között van Gyurcánsy Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is.
Parlamenti blokád: elvitték az LMP képviselőit – galéria
11:24 Gyurcsányék is megérkeztek
Közben a rendőrség igazoltatja azokat az LMP-s képviselőket és aktivistákat, akik péntek reggel elzárták a Parlament déli kapuját. A helyi rendőri parancsnok pedig egy hangosbemondón felszólította a kaput lezárókat, hogy fejezzék be a demonstrációt és hagyják el a területet.
A párt Facebook-oldalán folyamatosan tudósítanak az eseményekről. Az egyik bejegyzés szerint az északi kapunál egyenként vágják le az embereket a láncról, és viszik el a rendőrök. “A többi helyen még kitartunk, most rátok van szükségünk, gyertek 4-re a Kossuth térre” – írják.
Szilágyi Pétert és Ertsey Katalint elvitték a rendőrök – tudósít egy újabb poszt. “Az egész világ téged néz!” skandálják az emberek az előállítások alatt.
Megérkezett a tüntetőkhöz a Demokratikus Koalíció több tagja, köztük Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Szűcs Erika és Molnár Csaba. Gyurcsány Ferenc az újságíróknak azt mondta: ellentétes híreket kaptak arról hogy mi történik a demonstrálókkal. Ezt akarták megnézni és erről beszélt a rendőri főparancsnokkal is. Arra a kérdésre, hogy csatlakoznak-e a tüntetőkhöz, közölte, ezt még fontolgatják, később döntik majd el.
10:30 Havas tudósít
Többek között Mátrai Márta fideszes képviselő sem tudott bejutni a parlament parkolójába – tájékoztatta lapunkat az éppen arra autózó Havas Henrik. „Mátrai Márta reszketve ült a kocsiban, és csodálkozott” – tette hozzá a Tanár úr. Havas egyébként barátságosan integetett a tüntetők felé, akik ezt úgy értelmezték, hogy ő is velük demonstrál. Havas lapunknak azt mondta, ez félreértés, ugyanakkor erős szimpátiával viseltetik irántuk.
Az LMP azt írja, egy hosszú folyamat végét és egy új korszak kezdetét jelzi, hogy december 23-án az Országgyűlés többsége minden bizonnyal elfogadja a választójogi törvényt, a stabilitási törvényt, az új jegybanktörvényt és a házszabály módosításait.
Szerintük az új választójogi törvényben a választókerületek határait olyan manipulatív módon rajzolták meg, hogy az ellenzéki szavazatok kevesebbet érjenek, mint a kormánypártiak és a választásból még akkor is a Fidesz kerüljön ki győztesen, ha nem rá szavaznak a legtöbben.
A stabilitási törvényt azért kifogásolják, mert szerintük arról gondoskodik, hogy a Fidesz ellenzéke akkor se tudjon kormányozni, ha mégis megnyerné a választást, hiszen a törvény kétharmadba betonozza az igazságtalan egykulcsos adót, vagyis a következő kabinetnek is a “bukott Orbán-Matolcsy recept” szerint kéne kormányoznia.
Az LMP az új jegybanktörvénnyel kapcsolatban azt írja: a kormánytöbbség maga alá gyűri a Magyar Nemzeti Bankot, és ezzel “az utolsó tégla is a helyére kerül a köztársaság romjain épülő új, Fideszes pártállam épületében”.
A házszabály módosítását pedig azért ítélik el, mert véleményük szerint lehetővé teszi, hogy a parlamenti ellenzéket teljesen elhallgattatva döntsön a kormánytöbbség az Országgyűlés elé kerülő törvényjavaslatokról.
10:10 Az “Orbán-rendszer” születésnapja
Az LMP azt írja, 2011. december 23. az Orbán-rendszer megszületésének napja.
“A köztársaság helyébe lépő Orbán-rendszer gépezetében az utolsó fogaskerekek is a helyükre kerülnek. A parlamentáris demokrácia híveiként az elmúlt másfél évben mindent tőlünk telhetőt megtettünk az Országgyűlésben. A házon belüli eszközeink elfogytak. Ezért ki kell jönnünk a ház falai közül, és jeleznünk kell ezt a korszakhatárt” – fogalmaznak a közleményben.
Ezért – folytatják – ezen a napon nem tehetnek mást, mint hogy “új ellenállást” hirdetnek az új rendszerrel szemben, ennek az ellenállásnak pedig “konfrontatívnak, de erőszakmentesnek kell lennie”.
Az ellenzéki párt szerint az új ellenállás legerősebb fegyvere az igazság. “Ez a rendszer meg fog bukni, el fog tűnni, amint a társadalom egésze megtudja róla az igazságot, s ha az ellenzék hangot ad ennek az igazságnak” – teszik hozzá.
Szerintük az LMP, csak egy szereplője lehet az igazság kimondására szerveződő ellenállásnak, ezért remélik, hogy december 23-án együtt emelhetik fel a szavukat a parlamenten belüli és kívüli ellenzék minden tömörülésének tagjaival, akiknek fontos demokrácia megvédése.
Úgy vélik az Orbán-rendszer nem lesz tartós, meg fogja rendíteni a 2012-es népszavazás, amely visszaadja a munkavállalók elvett jogait és romba fogja dönteni a 2014-es országgyűlési választás.
“Készüljünk arra, hogy nemsokára együtt fogjuk újjáépíteni a köztársaságot” – zárja közleményét az LMP.
09:40 Ugye nem árulod el a demokráciát?
LMP-s képviselők és aktivisták pénteken reggel odaláncolták magukat a Parlamenthez vezető autóbejáratok egy-egy oszlopához, így az Országház ülésére érkezők nem tudtak autóval behajtani a területre. A rendőrök próbálnak fellépni a demonstrálók ellen, hidegvágóval vágtak el néhány láncot.
Az “Elég volt!” feliratú táblát tartó politikusok a Házban pénteken szavazásra váró jogszabályok, elsősorban a pénzügyi stabilitási és a választójogi törvény ellen tüntetnek. Aktivisták korábban kormánypárti képviselők A3-as lapokra kinyomtatott fényképeit tartották a kezükben, amelyen az adott politikus neve és párthovatartozása mellett az “Ugye, nem árulod el a demokráciát?” felirat olvasható.
A déli kapu felőli oldalon Jávor Benedek, Kaufer Virág, Scheiring Gábor, Kukorelly Endre és két aktivista, az északinál Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Szabó Rebeka, Vágó Gábor, Ertsey Katalin, Szilágyi Gábor és négy aktivista sorakozott fel láncban.
A rendfenntartók Kaufer Virágot és Kukorelly Endrét igazoltatták. Kaufer Virág hangsúlyozta, lemond a mentelmi jogáról. Mint mondta, nem tudnak mást tenni a demokrácia megvédése érdekében. Jávor Benedek azt hangsúlyozta, nem pártként és nem szervezetten, hanem egyéni elhatározásból érkeztek a Házhoz. Csatlakozott a demonstrálókhoz Szilágyi László és Dorosz Dávid LMP-s képviselő is, ők a sorompóhoz láncolták magukat.
A rendőrök egy hidegvágóval vágták el a láncot, majd kisebb dulakodás alakult ki, mikor félretolták az aktivistákat a kaputól. Amikor megindult volna a forgalom, egy fiatalember ugrott oda az autók elé, ezzel lehetőséget biztosított a többi demonstrálónak arra, hogy újra elállják az utat.
Közben a járdán felsorakozott tüntetők “Az egész világ téged néz!” kiáltásokat skandálva biztatták a magukat a bejárathoz odaláncolt demonstrálókat. A tiltakozók leültek a földre, s egy aktivistát, a XI. kerületi önkormányzati képviselőt, Gajárszki Áront, aki korábban szintén odaláncolta magát a bejárathoz, a rendőrök vitték el a helyszínről.
Az LMP képviselői és az aktivisták megbénították az autóforgalmat a Parlament déli bejáratánál. Többen a betonra ültek le a sorompó mellett, míg Kukorelly Endre a behajtani szándékozó autók előtt áll.
Közben visszaérkezett a helyszínre Gajárszki Áron önkormányzati képviselő. A politikus visszaérkezése után újságíróknak azt mondta, hogy igazoltatták, s felszólították arra, hogy hagyjon fel korábbi cselekedetével.
Gyurcsányt is rendörök vitték el a Kossuth térröl.Pedig nem bontott kordont.DEMOKRÁCIA van?
11 képviselőt vittek el eddig rendőrök a Klubrádió hírek szerint
Már 12 képviselőt.
Sajnálom, de érzem Orbán nem fog engedni és ezzel teljesen tönkreteszi az országot!
Az elmúlt évek se adtak nekünk semmi jót,de legalább reménykedve néztünk a jövőbe. Most életemben először kifejezetten félek ! Már átéltem a Rákosi rendszert , de akkor gyerekként nem éltem át a félelmet, most kellett ezzel szembesülnöm, méghozzá az unió állampolgáraként.
Nem is értem, hogy mit akar elérni, hiszen normális, diplomatikus politizálással hosszabb távon minden lehetőség nekik áll. Pár éven belül fel lehetne virágoztatni a mezőgazdaságot és a hozzá tartozó élelmiszeripart. Amennyiben kiesünk az unióból felkészülhetünk a katasztrófára! Mindez egy eszét vesztett politikus miatt lehetséges jelenleg. Nem értem, hogy a Fidesz berkein belül ezt nem látják, mert látszólag nem mutatnak ellenállást. Pedig hiába az egykulcsú adó, ha bedől az ország és vele a forint, akkor aztán lapátolhatják szemétre az összerabolt bankokat. Erre is volt már példa a Magyar történelemben.
Még mielőtt átrajzolják a választó körzeteket, javaslom kipellengérezni azokat a választókerületeket akik a FIDESZT eresztették rá az országra. Semmi “csalódtuk”, vagy “becsaptak” – ők gyónják meg confiteor, hogy szavazataikkal tönkretették erkölcsileg és gazdaságilag hazájukat.
tori! en 2009-ig a XII., szavazoja voltam es soha nem szavaztam a FIDESZ-re.
Miert bunhodjon a normalisabbja, akik nem tehetnek a nagytobbseg
odaszavazasarol!
/minden kerulet, valaszokorzet vegyes szavazo, legfeljebb a szazalekos
arany valtozik
A fityisz adhatna egy új miniszterelnököt Karácsonyra, különben ők is mehetnek a levesbe.
Ne kerülgessük a lényeget.Orbán és lakájai a Mussolini -féle fasiszta államot építi.A nép jogfosztása,a véleménnyilvánítás korlátozása/Klub Rádió betiltása/,Európával és Amerikával szembeni kemény visszautasítás mutatja a jövő hozadékát.
MEGSZÓLALHATNA ÚJRA A sZABAD EURÓPA RÁDIÓJA !!!!
Kedves Oláh Zsuzsanna, igaza van és most én kérhetek bocsánatot a bosszús dühömért. De azért kiváncsi lennék a Kubatov(?) listájára, ki az a hülye, vagy nyilas akire számíthatnak és akik kiszolgáltatták a népet, országot.
.
Sajnos már nem védhetem a népemet az Angolok véleményétől, hogy minden népnek olyan kormánya van amit megérdemel – Magyarországon most már tagadhatatlanul így van. Nincs magyarázat, nincs mentség.
Értsük már meg… ez az ember s o h a nem fog lemondani !!!!! Bomlott…….
“… szeressétek, / Őt is, a vad, csúti bolondot, / A gyujtogató, csóvás embert, / Úrnak, magyarnak egyként rongyot…”
Karácsonykor, a béke kedvéért szeressük, szeressétek.
De ha vége az ünnepnek, zavarjuk el Belaruszba vagy Észak-Koreába ezt a kártékony, csökönyös páviánt!
Mosollygó!
Írod, hogy “…sajnos az egész Fidesz frakció másfél év alatt amortizálódott…”
.
Ami a másfél évet illeti, az egy hatalmas tévedés, ugyanis ők már amortizáltan kerültek. Hatalmi harcban osztályon felül taposnak. Már legalább tizenhárom éve folyamatosan bizonyítják, hogy a hatalmat nagy szavakkal, de főleg blöffökkel – ha kell erőszakkal is – képesek megragadni, ám annak birtokába jutva, s z a k t u d á s . h í j á n , saját választási lózungjaikba kapaszkodva, azonnal energiát veszítenek és vissza zuhannak a földközelbe, ahol demagóg manővereikkel már képtelenek a rendszert vízszintesben tartani. Így tovább fékezve kapkodnak fűhöz, fához, ami előbb, utóbb a gépezet lezuhanásához vezet, és sajnos mindezt, a fedélzetükön tartózkodó tízmillió utast kockáztatva művelik.
.
Ez az ő kvalitásuk . m á r . e l e j i t ő l . f o g v a : b ó v l i.
.
A Fidesz nem tegnap “amortizálódott” erre a mély szintre, hanem úgy a nyolcvanas, kilencvenes évtized fordulóján, de akkor még ez kevésbé látszott rajta nyilvánosan. Az első Orbanisztán idején viszont már egyre világosabban mutatta magát, aztán az ellenzéki szerepben még élesebben és mára bizony kristálytisztán lelepleződött az otthonról hozott kicsinyes, szegényes mentalitásból fakadó minőség csődje.
.
idézet a Londoni elemzőktől kicsit kevés helyen olvasni “”"Bár az EU-bizottság inkább a jegybanktörvény és a gazdasági stabilitási törvény tervezeteinek teljes visszavonását pártolta volna, “véleményünk szerint azonban a (…) módosítások egyértelműen helyes irányba tett lépések” a jegybanki függetlenséggel kapcsolatos bizonyos aggályok kezelése szempontjából – fogalmaztak múlt heti kommentárjukban a JP Morgan londoni szakértői.
A ház elemzői közölték: értékelésük szerint a múlt pénteken végrehajtott módosításoknak “elégnek kell lenniük” ahhoz, hogy januárban legalábbis informális tárgyalások kezdődhessenek az IMF-fel és az EU-val. A JP Morgan elemzői közölték azt is: változatlanul úgy gondolják, hogy 2012 első negyedében elérhető a megállapodás egy elővigyázatossági jellegű készenléti csomagról, bár “még mindig magasak annak a kockázatai is, hogy a megállapodás átcsúszik a második negyedévre”.
“” idézet vége