„Komám eltévedtünk,
Nagy ez a sötétség
Fölgyújtottuk a világot
S nem látunk egy lépést”
(Ady: Két kuruc beszélget)
Rosszul álltak a dolgok, amikor megkezdtük a szabadságharcot. Hatalmas államadósság, pöffeszkedő IMF, szegény kicsi Magyarország. Megbukott neoliberális kormány, tengernyi megszorítás. Minden hang a kurucokért kiáltott. „Kígyóinknak, Esze komám,
Lépjünk a nyakára.”
Akadt is egy szabadságharcos, Orbán Viktor. Ő már 8 éve készült a kormányzásra. (Hogy hogyan, azt máig se tudjuk.)
Mit tesz ilyen helyzetben egy igazi kuruc? A Bankárnak „idd meg a borát, vágd pofon őt magát” – ahogy az a kuruc dalokban van. (Eredetileg persze paraszttal a bankár helyett.) És igen, a pofont a ’paraszt’ kapta, a magyar élet sakktáblájának örök vesztese.
Hiába gonosz, kapzsi ez az IMF, a piac drágábban finanszírozza az államot, csak éppen a kurucvezér olyan gazdaságpolitikát vezet be, amilyet akar. És egyáltalán olyan politikát, amilyet akar. Ez persze tetszett Orbán Viktornak, aki az államszocializmus örökségét hordja magában, és Horthy rendszerét szeretné rekreálni. Az Angliában tanulmányozott liberális filozófia lepergett róla nyomtalanul. Nem is lett volna ez baj, ha jobbal helyettesíti. Csakhogy nem.
Béjött Matolcsy, az alvezér, az agytröszt, hogy megvalósítsa a gazdasági szabadságharcot. Matolcsy olyan, mint a Batman-ben a Kétarcú: egyik arca neoliberális, a másik keynesiánus. De mindkettő csúf.
Matolcsy, a Kétarcú, feldobta a pénzérmét, hogy fej vagy írás (mert kb. így döntenek ők) és az Fej lett. Nos, akkor ide a nyugdíjpénztárak pénzével, oszt’ jónapot! Az adósságcsökkentés hőstette megvalósult, és úgy tűnt már csak a kedvező szelekre vár a gyorsnaszád, amely sajnos tépett vitorlákkal közlekedik. A piacnak most bíznia kellett a magyar állam gazdasági stabilitásában. Valamiért azonban mégsem bízott annyira. Hiszen hiába lettünk mi „unortodoxok” azért ők ortodoxok maradtak. A császár áttérhet az ufológus vallásra, ha a nép keresztény marad. Matolcsy mester keynesiánus arca megvillant: a munkahelyek számának növelésével lendíteni kell a gazdaság növekedését előre. Csakhogy mitől is nőtt volna a munkahelyek száma? Bizonytalan gazdaságpolitika, kontár belpolitika, összeveszés az Unióval, közben pár koki és saller a demokráciának és az IMF-nek: ezek nem növelik a munkahelyek számát. A vezér úgy vélte kis ár az ő hatalmának abszolutizálása azért a nagy ajándékért, amit az ő népének ad, ámde az ajándékot aztán elfelejtette adni.
Nos, a közmunka bevált dolog, ha másképp nem nő a dolgozók száma, a munkanélkülit munkára kényszerítjük. Ezzel persze nem nő a GDP, hiszen, ha kivitelre tudna termelni a munkanélküli, akkor lenne rendes állása. A minimálbér alatt végzett közmunka nem lendít az ország állapotán. Matolcsy mester ismerte ugyan a New Dealt, de elfelejtette, hogy a mai magyar gazdaság nem egy zárt rendszer és a körülmények megváltoztak a II. világháború óta. Keynes ennél bonyolultabb.
Ekkor vezették be a megszorításokat. A ’megszorítás’ nem szép szó. Olyasmi, mint az ’argo’, egy longobárd káromkodás, ami miatt a longobárd ember ölni is képes volt, ha ezt mondták neki. A magyar ember a fokosért nyúl, ha ezt a szót hallja, és ez érthető is. A kurucvezér ezért nem is használta ezt a szót. Inkább körülírta, úgy hogy nem ortodox módszer, jogos és egészségvédő adó (a csipszadó), gazdasági reform, stb.. Bár a helyzet rossz volt, ezért ha nem vezetik be az egykulcsos adót, ami minden bizonnyal a Fidesz mögött álló vagyonos rétegek, pénzügyi vezérek érdeke, akkor nem kell meglépni ezt a rettenetes lépést. Akkor nem kell minden egyes nap új, amatőr bóvliadókat kivetni. No, és ha nem vesz MOL részvényt a kormány.
De nem úr az, aki nem pazarol! A mentén ezüstgomb legyen, a csizma szattyánbőr: mert ez a kuruc módi. Valószínűleg valakinek ez a MOL ügylet is érdekében állt. Nem a magyar népnek, az biztos. Az így eltapsolt pénzt pedig beszedjük a megsz..oo… a reformokból.
Azonban a német gazdaság nem nőtt úgy, ahogy kéne, és nem tudta felhúzni a magyar gazdaságot, valamint a görögök beleköptek a levesbe. Az euro-válsággal együtt minden bizonytalan gazdaságpolitikát folytató, mutyi-állam finanszírozása megrendült. A piac nem akart többé befektetni ezekbe az ingatag államokba. Ehhez jött a kormány ámokfutó, visszafelé cigánykerekező ötletelése: hol így, hol úgy ’mentették’ a devizahiteleseket. Leginkább sehogy. Annyira jó volt a végtörlesztés kierőszakolása, hogy a bankvilág szembefordult a kormánnyal és a labancok most már szervezkedni kezdtek. Közben hiába rohantunk neki a bankároknak, amúgy pro patria kuruc módra, mert a devizahitelesek többsége továbbra is szenvedett. Sőt, a forint árfolyamesése az egekbe emelte a devizahitel törlesztő részleteit, és felébresztette a spekulánsok kutyafalkáját ellenünk. Mindezek mellett a nagy nehezen eltulajdonított pénzből, a jövő kárára csökkentett államadósság, 74 százalékból 82 százalék lett. A hitelminősítő keselyűk már énekelve köröztek felettünk.
Hát így kerültünk a majtényi síkra, Tyukodi pajtás. Regéld hozzá azt, amit esetleg kifelejtettem belőle. Vágjunk jó arcot, amikor jön az IMF „kedves ukrán hölgye” és megaláz minket. Most jó időre elveszik a kardjainkat. Képzeljük azt, hogy csak a kurucvezért vágják majd pofon helyettünk. Hiszen
“Most már nagyon jó, mert nem lehet rosszabb,
Szívünk jó borát gonosz ittasoknak
Mivel hogy úgy is oda-adtuk: mindegy,
Majd elvezérel az Ördög már minket.”
A szerző filozófus, a Hageni Egyetem Phd. hallgatója









Ez jó!
Bár ne lenne alapja. :(
Tetszik!
Kedves Imre! Ez egy írás! Világos beszéd. Ön mától kezdve a barátom.
Az utobbi idok egyik legjobb cikke. Grat.!
Üdítő olvasmány. Mától figyelek Önre kedves Bártfai Imre!
Hehehhh…Matolcsinak az az egy arca is csúf…ami van nékije :D :D :
Azzé köl a phylosophia mert pl, én ,a tahó falusi legény , a zállami ügyvéd-bojtárok meg más városi vigécek csavaros szavaiból nem érteném meg a lényeget.
Azokat a ” kódolt ” izéket le kell fordítani népnyelvre.
Bizony Orbán aki sallert osztogatott meg kokikat, a nyugati politikusoknak,mondta, miközben a fizetett diákok tapsoltak neki. Hát persze, pénzért, ugye a művészi rendezés nagy úr, felülirja a spontán nép szeretetet, vagy netán haragot. Most, h a nyugati politikusoknak a sajog a fejük és az arcuk a kokik és a sallerek matt,igy lazán leértékeltek minket, ugye bankárjaik,meg elemzőik. Na nem a kokikért, hanem a teljesitményért, az Orbán kormány teljesitménye bóvli kategória felé tart, sokak szerint már ott is van. persze nagyon biznak, h feltámad a politikájuk és jóra fordul minden, mint 2000. év tájékán amikor plussz volta költségvetésben. Úgy tűnik nem tudtak ők sem 2 szer egyforma eredménnyel a folyóba lépni. Most fizetnek a vasutasoknak egy kis pénzt, mert ha a vasutas nem inditja avonatot akkor bizony komoly baj lesz. meglátjuk mit hoz a vasutas szolidaritás a BKV sok sztrájka alatt. Gaskó úr persze jól van, a kis mozdony makettje már jó kezekben van. Igy parolázik egy komoly szakszervezetis a munkaadójával, úgy harcosan!?
Van, aki nemzetközi szinten is eredményeket ér el az ügyben. Egyetlen elszánt ember ennyi mindenre képes. Mi lenne, ha többen lennénk és tennénk? Itt az AN-cikk:
http://nepszava.com/2011/12/magyarorszag/elesre-fordult-a-bojt-strasbourgban/comment-page-1
Tisztelt Bártfai Úr!
Gratulálok az írásához!
Jó magam és barátaim azt nem értik, hogy egy nyilvánvalóan beteg embert hogyan engedhetik garázdálkodni egy nemzet dolgaiban, hogyan veszi tudomásul Európa, hogy ilyen megtörténhet!
Értetetlenül áll a józan ész – akár jobboldali, akár baloldali indíttatású – hogy egy ilyen nyilvánvalóan csirkefogó, vagy elmebeteg meddig garázdálkodhat egy nemzet életében éppen a demokráciára hivatkozva!
Az IMF hazai képviselője kettős örömet okozott a hazaiaknak.
Egyrészt eltüntette a színről az IMF tárgyalások megkezdésére a kedves vezető rettenetesarcú jobbkezét, eltolcsyt, másrészt ráébresztette a főnökét arra, hogy a kilátásba helyezett kokik és sallerok akkor fájnak igazán ha a saját arcán/fején – ha van olyan neki – csattannak…
Viszont hol nagy a szükség – közel a segítség!
El Tolcsy nyilvánosságra hozta a Nagy Magyar Ugrás programját:
“A terv a célok kitűzésében sem kevésbé ambiciózus: célunk három éven belül a legjobb 15, öt éven belül a legjobb 10 EU-tagállam közé ugrani. A Nagy Magyar Ugrás indul. Innen szép nyerni, csak nehogy megint gereblyére érkezzünk.”
http://hirszerzo.hu/nyuzsi/2011/12/2/Gyori_vizio_uj_selyemut_itt_az_ujabb_Nagy_T_XCX3A4
Jó cikk, értelmes és érthető, nem is túl hosszú. Viszont bánjunk már csínján ezzel a filozófusozással. Attól, hogy valaki filozófia szakon végzett, még nem az. Filozófus Platón, Kant, Hegel. Például. Olyan ez a dolog, mint amikor vidéken minden orvost főorvosuraznak.
Drága Keresztes S.! Mi a fenét tehetne az IMF, az EU vagy bárki, ha ennek “a szorgalmas, okos, művelt és leleményes” népnek a 2,7 millió tagja simán beszopta a hosszú évek óta tartó hazudozást, a kötcsei, meg egyéb beszédekből sem értve? (Az őszödit semmiképpen nem értve ide, mert lett légyen akár hiba, akár bűn, éppen a hazudozás ellen szólt.)
Kedves tóthlili,
Legutóbbi de facto “címem” tudományos munkatárs volt Szegeden, (de nem de jure) A filozófus címmel kapcsolatos megjegyzésével egyetértek, jómagam a filozófiatörténész címzést javaslom, holott a diplomán ‘filozófus’ áll.
“Csakhogy mitől is nőtt volna a munkahelyek száma?”
Talán attól, hogy volt pénz. Gyorsan – határidőre – pályáztatni
kellett. Igy lettek a régi járdák gyönyörűek. (mit is termelnek ezek?)
Lett sok gyógy(izé), melyek haszna az, hogy vannak. Stadion
láthatatlan szurkolókkal. (van pénze a nézőnek erre a focira?)
Legfeljebb a nagyon merész multik akarnak a mi szakképzettségünk
figyelembevételével olyan munkahelyeket létesiteni amelyek
kiutalásuk után a legkisebb kárral itthagyhatók! Jó dolognak
tűnhet a buszgyártás, szinte egyedileg, mennyiért is?
De mi lesz azoknak az üzembentartásával?(alkatrész, szakgárda stb)
Jó lenne meggondolni a szakképzetlen munkaerő foglalkoztatásának
mikéntjét, nekik most kell a pénz, de munkájuk értéke mikor térül
meg, mert ha azonnal HAJRÁ! de ha csak több év mulva? MIBŐL?
.
Harc az van, már csak szabadság kéne!
Hallottam oly véleményt, hogy bizony lehetne munkahelyet teremteni – nem is keveset – közmunkával. Ugyanis számtalanszor előfordult már az emberiség történetében olyan körülmény, hogy nem állt ugyan rendelkezésre a legmagasabb fejlettségű technológia, de a feladatot a kedvezőtlen körülmények között is meg kellett oldani.
(Híd a Kway folyón, az USA- Mexikó határon klimatizált csempészalagutak épültek, német hadifogolytáborokban menekülő alagutak) = az emberi alkotóképesség csodákra képes, legyőzi a nehézségeket, ha mozgósítja az akarat és a szükség.
A fidesz azonban közmunka ügyben is a megalázást alkalmazta. Hogyan képzelhető el, hogy rabszolgaként, hajcsárokkal űzve, félminimálbérért lehetne elvárni értelmes munkavégzést?
Rendben van, legyen erdőtelepítés, tereprendezés, belvízelvezetés, mérnökökkel megterveztetve, kézi szerszámokkal megoldva, a munka eme fázisához nem kell magasan kvalifikált végzettség, legyen foglalkoztatva az is, aki nem volt hajlandó szakmát tanulni, de tessék tisztességes munkabért fizetni érte. Minden munkafázisban annyit, amit a bértáblázat előír… És persze az se megy, hogy egyik megyében óránként többszáz forint legyen az órabér különbség, mint a másik megyében…
Lehet pályázati rendszert kialakítani településenként, dugják össze okos fejüket a népek, döntsék el, mire van szükség, mihez lenne érdemes hozzáfogni. De az nem megy, hogy visszarendeltetik a nyugdíjas katonákat, rokkant nyugdíjasokat állítanak munkába.
Rendben, vonják be a segélyezetteket.
Mert nyilván számtalan értelmes lehetőség lenne, munkafelügyelős, felelősséget számonkérő csapatokat értelmesen munkálkodtatni, kényszerű munkanélküli, mint a nyű, különösen, hogy a nyugdíjkorhatár emelésével a fiatalok képtelenek elhelyezkedni…
Viszont az elvégzendő munka ellenértékének megtakarításától eleve nem szabad eltekinteni. A közmunka ugyanis nem lehet a megalázás eszköze.
A baj az, hogy a fidesz semmihez nem képes hozzányúlni csak akkor, ha másokat megalázhat vele.
No, ezért teljesedik be csak a megalázás Ormán egymilliós munkahelyteremtésének ígéretéből.
Azt hiszem, agyamra megy a front! Ez ma már a második “pont az ellenkezője értendő” baki.
VISZONT AZ ELVÉGZENDŐ MUNKA ELLENÉRTÉKÉNEK MEGTAKARÍTÁSÁTÓL ELEVE EL KELL TEKINTENI.
Ezt akartam írni.