Budapest – A kormány mégis megállapodik a Nemzetközi Valutaalappal, amivel lényegében beismeri teljes gazdaságpolitikai kudarcát és másfél éves károkozását, amit az „unortodoxia” jegyében követett el. Orbán másfél év alatt sokszorosan több kárt okozott az országnak és a lakosságnak, mint ellenfelei nyolc év alatt, akiket mindezért felelősségre akart vonni és börtönbe akart csukni. Ilyenkor egy demokráciában lemondanak, de ez nem az. Orbán segget csinál a szájából, rajtuk röhög az egész világ, de az ország legalább megmenekül a csődtől. Kabaréfigurák, idióták gyülekezete.
A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök késő délután adott ki egy közleményt, melyben óvatosan fogalmazva, de bejelenti, hogy mégis megállapodik az IMF-fel, mellyel eddig „szabadságharcát” vívta a hős Matolcsy-lovag.
“Fordulóponthoz érkeztünk. Mostantól a növekedés fokozására kell összpontosítani. És ehhez minden elérhető eszközt igénybe kell venni”- fogalmaz a közlemény. „…jó eszköz lehet számunkra egy újfajta, már a saját érdekeink szerint berendezett gazdaságunkhoz igazított együttműködés az IMF-fel, amely a régivel szemben nem csökkenti, hanem növeli pénzügyi-gazdasági függetlenségünket” – mentegetőzik a továbbiakban a tárca, igyekezve minimalizálni a politikai vereség nyilvánvalóságát.
Az Orbán-kormány ezúttal sem tudott férfi módjára kiállni, elismerni a tévedésüket és megmondani, hogy az az út, amiről Orbán beszélt nem létezik, a totális csődbe visz. Ezúttal az lesz a szabadságharc, hogy összefognak az IMF-el. Rajtuk röhög a világ.
A közleményt követő percekben már érezhető volt a hatás; a forint szinte minden lényeges valutához képest erősödni kezdett, de ez hamar megtorpant, ami azt jelzi, hogy ezzel még nem nyerte vissza a bizalmat a kormány a gazdasági szereplők körében.
A kormány és ezzel Matolcsy György a gazdaságpolitika terén alkotott totális csődjét ismeri be közvetlenül, melynek természetes következménye lenne, hogy a szakmájában megbukott, már a jobboldali közgazdászszakma által is bírált miniszter azonnal távozik. Ez azonban a mai hatalom logikája miatt elképzelhetetlen, ennek sem lesz meg a felelőse. Matolcsy ugyanis nem felelős, ő csak azt tette, amit Orbán megparancsolt neki.
Orbán azt mondta, ha jön az IMF, akkor ő elmegy. Hányadszorr fog segget csinálni a szájából?









Így jár az az ország, amelyiknek a vezetője több fejjel gondolkozik… Szegény.
A csuti mikor megy? Állítólag azt mondta néhány napja, hogy ha az IMF jön, akkor ő megy! Példaképe Berlusconi műár elment. Ideje ennek a mi hazug kártevő barmunknak is követni. Elég volt a kártételébő., Vagy talán talált egy újabb fejet, és most avval gondolkodik? Egy pillanatig sem hiszem hogy lemond. Inkább kinyalja az EU és az IMF főnökei seggét, mint hogy belássa: megbukott. Az első nyilvános fellépésén, Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédéből rájöttem, hogy egy hitvány gyengejellemű alak. Akkor sokan pártját fogták velem szemben. Ma már nincs egy sem ismerőseim között, aki ne adna igazat. Persze ők normális emberek, nem kábítja őket a nemzeti idiotizmus és a trianon-fóbia szelleme. Annak, hogy az IMF ellenes szabadságharc elbukott, sajnos az lessz a következménye, hogy ez a hitvány fasiszta banda tovább szívja a vérünket. Ehhez képest egy államcsőd talán kisebb katasztrófa lenne. Nem tudom milyenek lesznek Valutaalap feltételei, de bízom benne, hogy megfingatják a csuti-bandát. Azt amit eddig tettek, nem vihetik el szárazon.
Szeretnénk látni a magyarosan öltözött főnököt (mentében) A kép is nagyon jó!
http://www.pupublogja.hu/2011/11/botrany.html
tibi65 – hát ezt aztán jól megasszonta! Mint Füllig Jimmy: “Nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani” Egy-két hét alatt kialakítják a hivatalos verziót, aztán majd az folyik a csapból is.
Egyébként lehet, hogy csak tesztelgették a piacokat, hogy mit szólnának egy ilyen lépéshez – de az is lehet, hogy eszük ágában sem volt más csak egy kis shortolás.
A Nemzet Kurv*ja
Aki összefeküdt karrierista életében legelöször Kiszes fiatalokkal, majd utána rendszerváltó liberálisokkal, de megszerezte az évszázad demagógjának , Torgyánnak a skalpját is(hogy finoman fogalmazzak),
kicsit hált a múlt évszázad polgári emlékeivel is,majd a korábban utált csuhások főnökének a pápa nevű kezét nyalta, de rögtön utána
a barát náci ágyát is melege tartotta. (Kilengőket , mint Eszes T. a TEK elintézte, talán nem akart vele lefeküdni ?)
Most pedig a 3 órával ezelőtt még utált IMF ágyába fekszik, HOGY HATALMON tudjon maradni .
Holnap D.ZS. erkélyéről a halálba menekülővel feszik le , 1 perc hatalomért.
És a 2. kerület őt követi.
És a magyarnép őt követi.
Hajrá Magyarország !
Hajrá magyar jövő !
Az IMF Washingtonban csütörtökön kiadott közleménye szerint a jelenleg Budapesten tartózkodó IMF-küldöttség a statútuma IV. cikkelye szerinti szokásos konzultációját tartja Magyarországon, és nem folytat hiteltárgyalásokat.
Amennyiben a kormány hazudozott az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban,akkor nekünk harangoztak,mert a maradék szavahihetőségüket is úgy eljátszották,hogy a pénzvilágban,és befektetők között senki nem lesz aki tárgyaljon velük.
Megint itt van a szokásos hülyeségek bejelentésének hétvégéje.
Nem hogy nem tudnak semmilyen tárgyalásról, a Reauters azt közölte
http://www.reuters.com/article/2011/11/17/imf-hungary-idUSW1E7ME00E20111117
,az IMF-nek az idén már nem áll módjában semmiféle készenléti hitelt nyújtani.
A fagyi visszanyalt!
Ez a vég kezdete,Orbán végéé!
Kilakoltatása közben kiugrott a harmadikról egy férfi – szörnyethalt
Kilakoltatása közben kiugrott a harmadik emeleti lakása ablakán egy férfi a főváros III. kerületében – tudta meg a HavariaPress
HIRDETÉS
A III. kerületi San Marco utcai lakásnál csütörtökön délelőtt jelentek meg a végrehajtók. A lakásban élő 57 éves férfi a végrehajtás során kivetette magát a harmadik emeletről.
A lezuhant férfi szörnyethalt, a kiérkező mentők már nem segíthettek rajta. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit.
Nagyon érdekes, hogy nem olvasok ám arról sehol semmit, csak az ATV híradójában mondták be, hogy tulajdonképpen nincs az megerősítve ám, hogy a kormánnyal tárgyalna az IMF… – Ahogyan Sedona feljebb is írt erről:
“Az IMF Washingtonban csütörtökön kiadott közleménye szerint a jelenleg Budapesten tartózkodó IMF-küldöttség a statútuma IV. cikkelye szerinti szokásos konzultációját tartja Magyarországon, és nem folytat hiteltárgyalásokat.”
Azért félelmetes, hogy még azt is eltudom erről az ormány kormányról gondolni, hogy csak azért, hogy átmeneti röpke pillanatra visszaerősödjön a forint, megcsinálták ezt a blöfföt…
A jobboldali sajtóban úgy írják: “új típusú együttműködés” lesz…
A világon senki nem igazolta vissza, hogy tárgyalna velünk az IMF, ill. hogy a magyar kormány erre felkérte.
Ez a kormány – valóban s…t csinált a szájából. Hát nem szégyellik magukat? – Elrabolták, és elköltötték a m. nyugdíjpénztári pénzeket, mindenhol a kilencedik bőrt húzzák már le az emberekről, már nem tudják mit adóztassanak meg, és van bőr a pofájukon gazdasági szabadságharcot folytatni a sok szegény ember nyomorából?
Azt mondta OV, ha jön az IMF, akkor ő megy. Menjen. És vigye magával az egész frakciót, mert gyalázat, amit műveltek itt az országban. Szégyelljék magukat.
És bizony ők azok, akik elmondhatják magukról: hazudtunk reggel, délben és este, és még amit kérdeztünk sem volt igaz…
Szijjártó Péter szerint nincs arra szükség, hogy a kormány készenléti hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). „Nem ez a gazdaságpolitika van most, mi a pénzpiacokról finanszírozzuk magunkat és képes Magyarország arra, hogy a saját lábán álljon” – mondta a miniszterelnök szóvivője.
Szijjártó Péter hétfőn az MTV Ma reggel című műsorában a Demokratikus Koalíció azon felvetésére, hogy a kormánynak készenléti hitelmegállapodást kellene kötnie az IMF-fel, azt mondta: erre nincs szükség.
Tavaly nagy gazdaságpolitikai vita volt erről, és akkor úgy döntöttek, nem akarják, hogy Magyarország nemzetközi pénzügyi szervezetek jóakaratától függjön, mondta. „Nem akartuk azt, hogy külföldről bármilyen nemzetközi pénzügyi szervezet diktálja a magyar kormánynak az intézkedéseket és kényszerítsen megszorításokat a magyar kormányra” – tette hozzá.
Kíváncsi leszek, a piac hogyan fog reagálni, hogy az IMF nem tud készenléti hitelt nyújtani Magyarországnak?
A kormány totálisan szétverik az országot !!!
Már réges-régen lépnünk kellett – a népnek – hogy ne így legyen!!!
Folyunk lefelé, úszunk az árral, sajnos ezen információkért nagyon nagy árat fizetünk !!!!!
“Fordulóponthoz érkeztünk. Mostantól a növekedés fokozására kell összpontosítani. És ehhez minden elérhető eszközt igénybe kell venni”- fogalmaz a közlemény. „…jó eszköz lehet számunkra egy újfajta, már a saját érdekeink szerint berendezett gazdaságunkhoz igazított együttműködés az IMF-fel, amely a régivel szemben nem csökkenti, hanem növeli pénzügyi-gazdasági függetlenségünket”
.
- és nem szakad rá Matolcsyra meg Orbénáékra sem a mennyezet!
“Nem tudom milyenek lesznek Valutaalap feltételei”
Remélhetőleg az egyes pont az lesz, hogy ezekkel a briganti hazakufárokkal nem tárgyalnak, csak pénzügyekben is kompetens makrogazdasági szakemberekkel.
Minden nap olvasom az AN-t és a commenteket is. Örömmel tapasztalom, hogy társaim nagyon felkészülten követik az eseményeket, még a televízióban is. Valóban az ATV-ben az Egyenes beszéd c műsorban menet közben kellett a műsorvezetőnek korrigálni, a szerint amit a Rajtersz kiadott közleményként, hogy a IMF semmiféle tárgyalási készségről nem tud a kormányt illetően, később ezt a Nemzeti Bank is megerősítette. Bizony ez egy ocsmány kis shortolás volt. Másfél év alatt, már harmadszor, vagy negyedszer játszadoznak az Euró-forint árfolyammal, hol le, hol fel, attól függően, hogy mire tesznek. Kíváncsi lennék rá a külföldi politika ezt hogyan értékeli, mert az lehetetlen, hogy ne vegyék észre ezeket a sitteskedéseket. Az ember pofájáról ég a bőr. Én már azért nem is nagyon commentelek, mert amik az utóbbi időben történnek, azokra már a kimondott, vagy leírt szavak mit sem érnek. A társadalom részéről -0 a reakció, akkor meg minek tépje az ember a száját. Ebben az országban egyeseknek a szó szoros értelmében mindent meg lehet tenni büntetlenül.Ezt tudják és ezzel élnek vissza. Komolyan mondom egyre kiváncsibb vagyok, hogy mikor és hogyan fog ez véget érni?
Csatt:
Úgy lehet elkezdeni a tárgyalásokat, hogy mondjuk az IMF üzenetrögzítőjén hagyunk egy üzenet: “Kérem, ez az IMF üzenetrögzítője?” Ezzel el is kezdődtek a tárgyalások, a Fidesz tehát nem hazudik. Állítsd azt, hogy a Fidesz hazudik – majd beperel téged és a magyar bíróság neki fog igazat adni. Hiszen tény, hogy elkezdődtek a tárgyalások.
Mellesleg egyelőre itt tartunk, Matolcsy azt mondta a munkáját ma kezdő IMF küldöttségnek, hogy „Jó napot!”. Ezzel a tárgyalások el is indultak….
Lehet ez racionális és a helyzet pontos értékelésének a pragmatizmusa is.A másik olvasat,hogy a fiúk kifordultak a seggükön és a hivek utánuk fordulnak.Avagy ha valaki benfentes,akkor mind a forinton ,mind az OTP vagy MOL részvényeken nagyot kaszált.A kurva anyjukat hogy engem kihagytak!
Ezek soha nem mennek el maguktól,csk ha zavarjáj Őket.Hát ebben kell
nekünk segíteni
A baj csak annyi, hogy az IMF nem tud semmiről……tök jó, nézzétek meg a MOL, OTP részvényforgalmakat a tőzsdén 4 és 5 óra között…….ezek gátlástalan bűnözők
http://www.imf.org/external/np/sec/pr/2011/pr11420.htm
A Szíjjártó meg úgy ül mellette mint a tiszteletes kétpej csikajának jókedvű abrakoltatója , a Petőfisanyinál.
( Nemtom mé’ ezjutott róla eszembe…lehet hogy szürrealista lettem ? )
Fordulóponthoz érkeztünk. Mostantól a növekedés fokozására kell összpontosítani.
És ehhez minden elérhető eszközt igénybe kell venni…/ id.vége./
-
És tanútt embör nem kezd mondatot ” és ” .-sel.
Csakha főminisztériumi főlovag. Aki aképp gőrbíti a magyar nyelvet mint a gazdaságot : kénye kedve szerint.
Orbán, tűnés!
Nem szabadna a cikk írójának ilyen alpárian fogalmaznia! Ez az útszéli stílus a szélsőjobboldalé, hagyjuk meg nekik ezt az “élvezetet”! Elég lett volna azt leírni, hogy meztelen a király, amit ő maga jelentett be, és kész, ennyi. Mostantól kezdődik az orbáni világ hanyatlása, mivel bebizonyította, hogy sem háborús helyzet, sem pedig különleges magyar út nincs, és hogy a kormányzásnak titulált ötletbörze- és baklövéssorozat nem az idegen erők és a hazai baloldali-liberális ármánya, hanem a Fidesz alkalmatlanságának egyenes következménye.
Hm…
Ez az újfajta szerződés-óhaj valami olyasmit takarhat, hogy meg akarják menteni az IMF pénzét is.
Ha a szabadságharcosok csak tesztelni próbálták a piacot, és semmiféle tárgyalási javaslstot nem tettek az IMF-nek, akkor ennek óriási bukta lessz a vége. El tudok képzelni még 400 forintos euro-árfolyamot is. Mikor térnek már észre ezek a brigantik. Másfél éves regnálásuk során bejárt útjuk nyomán így is halottak tömege hever. eltökélték,hogy nem térnek le a rombolás útjáról, amíg az országot el nem pusztítják?
.
azért sem kell lemondania,mert ezt a rögeszmét a főnöke találta ki. ő csak lement kutyába és havi pár milkós közpénzből előadta főnöke dilis gazdaságpolitikáját.
Már semmin nem csodálkozom. Csípőből lehazudják,majd ugyanabból a szögből el/meg is magyarázzák,hogy : SZándékos volt mert csak így tudta a kormány feltételekkel tárgyalóasztalhoz kényszeríteni az IMF-et.Na meg ugye a forint esését és a leminősítés ellen is jó orvosság volt. Aztán ha hiteltelennek,megbízhatatlannak tartanak majd bennünket kit érdekel,Hiszen a Magyaroknak sajátos észjárása van és két fejjel gondolkodik.(Mármint a vezír,eltolcsi,meg a nagy ájtatos mano …. stb stb.(mármint ne az ő (IMF)feltéleikkel tárgyaljunk).Giróéknak lessz munkája mind a 16 embernek,szószátyárka meg majd szajkózza tovább szeretett vezíre gondolatait. (két kóstolás között) Már a gyomrom sem tud forogni immunis lettem rá. De nem jósolok nekik sokat max 2012. Március.Aztán csak leesik a tisztelt választóknak megint kevesebb a forintocsku a bugyellárisban.Meg addigra a korkedvezményesek,rokkantnyuggerek is jól visszavezetődnek a versenyszférába meg mindenhová ahol csak müködik a közmunka.
A facebook-on egy ismerősöm leírta egy elgondolkodtató történetés az ismerősének:Egy nyugalmazott korkedvezményes zsaru visszament dolgozni pár hónap múlva kirugták.Most se nyugdíja se állása.Szép kilátások
Ha ezt blöfnek dobták be és semmi konkrét országmentő szándék nincs mögötte, akkor orbán és díszes kormánya nem mossa le magáról azt a jelzőt, hogy NEMZETKÖZI SZÉLHÁMOSOK, aminek ismét mi isszuk a levét.
Talán a Nemzeti Együtthülyülés Kormánya ezt nem meri megkockáztatni. De, ki tudja?
„Ha képesek lennénk megőrizni fiatalságunk megalkuvástól mentes szellemét, éltesebb korunkra leginkább azon háborodnánk fel, hogy kikké lettünk.”
Gide, André (1869-1951), francia író
Kedves Barátaim!
Az IMF azért “nem tud semmiről”, mert a hitelfelvételi tárgyalások nem azzal kezdődnek, hogy valamelyik igénylő ország hülye és seggfej minisztere bejelent valamit a sajtónak, hanem azzal, hogy a kérdéses állam ír egy szépen összeállított “Szándéknyilatkozatot”. No ENNEk a tartalmát tárgyalják meg előbb az IMF szakértő, aztán az Alap és az adott állam arra kijelölt emberei. Ha pedig meg tudnak állapodni, jön a zsé. Ez azonban nem megy máról holnapra.
A Nyugattal jó viszonyt ápoló Gyurcsány-kormánynak kb. két hónapra volt ehhez szüksége. És mennyi ideig fog ugyanez tartani a “kipaterolós” hótbeképzelt Agresszív Kismalacnak és bandájának? Na?
El tudom képzelni, hogy az IMF (viszonossági alapon) mennyire fogja megfincogtatni a Csúti Bolondot. Hát, nem kicsit, nagyon! A feltételek is sokkal keményebbek lesznek, mint Gyurcsányék esetében, s nem csodálkoznék, ha az egyik ezek közül a komplett kormánycsere lenne.
Szegény Gojostol Pákó! Lehet, hogy nem fog összejönni neki az élethosszig tartó hundredprocent állami apanázs, mert Vikusnak hamarabb kell majd a hely.
Viktor! Könyörgöm mondd már ki!
„Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni….”
„Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni!”
Csak lenne benned gerinc, hogy kimondjad! De nincs. Orbán GHK Viktor, azaz Orbán Genetikailag Hazudni Képtelen Viktor, nem tudja felválalni gerincesen, hogy hazudot. De nem ám másfél évig, az elmúlt 22 évben szinte folyamatosan.
ne aggódjatok, most már a csuti sz@rházi is belátta, hogy neki az IMF nélkül hurok, ezért már nyilatkozott a rádióban, a fenti képen meg remélem azt mutatja, ne én arra el!!!
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/18/ma_kopogtat_be_matolcsy_az_imf-hez/
Kis ember, hát itt a vége…? Mintha már kicsit sajnálnám is … kicsit. Megpróbálta …. ennyire futotta …
Vége a gazdasági szabadságharcnak !!!!!!!
NYERTÜNK!!!!!
…
Így kezdődik szófosópéter következő sajtótájékoztatója.
Szóval ha biztosításnak nevezzük a választó polgárok felé (mert ugye kintről nem azt kell nézni amit mond, ez csak a választó polgároknak szól), akkor a kölcsön már nem is kölcsön. Piacra dobnak állampapírt, kötvényt, kincstárjegyet, amit az elmúlt hónap tapasztalata szerint nem vesznek meg – de ha meg is veszik, akkor kedvezőtlenebb a kamatozásuk, mint az IMF hitelé. Ez az igazi nagy függetlenség!
Arról meg ugye egyetlen épeszű ember sem álmodik, hogy bármilyen hitelkonstrukcióban az adós diktál feltételeket? Az adós arról dönt, hogy elfogadja-e a hitelező kikötéseit, feltételeit, előírásait. Ha nem, akkor megy egy másik hitelezőhöz, aki valószínűleg nem fogja azt mondani, hogy nem szól bele, hogy mire megy el a kölcsönbe adott pénze. Megmondja az IMF, megmondják a kínaiak, megmondja Gipsz Jakab is, mert szeretnék tudni, hogy a pénzüket visszakapják a kamatokkal együtt.
“az IMF-fel való szakítás sosem merült fel”. – Kósa Lajos.
Hogy nem szakad rá az ég erre a hazug bandára!
Várjuk csak ki ennek a végét!
Az Orbán olyan amilyen! Kutyából nem lessz szalonna … Beteg ember ez, eddig is olyan dolgokat tett ami irreális volt minden tekintetben.
Szerinte a gazdaság biztos alapokon nyugszik, az országnak nincs szüksége kölcsönre, és ha mégis kell a pénz akkor majd adnak ki kötvényt a nemzet közi piacon, azok kelendőek, megveszik őket …
Ekkora sötétség ember fejében régen volt, es ennek nem az a következménye, hogy a Matolcsy jó szépen elmegy az IMF-hez ott tárgyal és aztán kapnak egy számlát és mejd ha kell a pénz akkor ott ven …
Itt ennl sokkal többről van szó! Az IMF Valutaalapot a negyvenes évek közepén hozták létre, az ország több alkalommal igénybe vette a valuta alap segitségét, de egy Miniszter sem nyilatkozott megszégyenlítően a valuta alapról.
A mintegy 187 tagálamot számláló alapnak vannak kritériumai, követelései, feltételei… A Pénzt amit ad nem csak “Úgy” adja, még ha az ország fizet is tagságot az alaphoz tartozása fejében.
A Függetlenség feladása amit az Orbán emleget nem más mint egy sor: IMF vizsgálódás, gazdasá kielemzése, tanács, intelem, akár nyomás gyakorlása stb. .. A Mi kis Helyi diktátorunk nem nézi jó szemmel a levesébe bele kötöpést..
Irtam egy korábbi hozzászólásomban, hogy az IMF nehezen fogja le nyelni a békát …
Kedves Csatt topikozó társam, joggal megemlítette, hogy az IMF nem békákat lenyelegető szervezet, az érdeke pusztán pénzügyi alapokon nyugszik …
Ebben teljes mértékben igaza van!
Az IMF azért annyit megtehet: Ha segitséget kér tőle egy ország akkor annak kell, hogy legyen fizetési garanciája is!
Az Orbán aroganciája valószínüleg nem mozditotta jó irányba az ország:
Jó Pénzügyi, Biztonsági, Hosszútávú stabilitású, és szavahietőségi tényezőit.
Gondolhatjuk azok után, hogyOrbán és Berlusconi kebel barátok, micsoda tiszteletnek örvendtek a pénzpiacon. Én nem hiszem, hogy gyors és felhőtlen tárgyalások lesznek ezek … Szerintem hagyják elvérezni az Olyat mint orbán!
nem kell az a kutya mely a kezekbe harap, még akkor sem ha pénzről van szó …
Sentinelnek igaza van, ezek nem mennek el maguktól. Viszont ha valamilyen csoda folytán el lesznek kergetve, akkor a kialakuló hatalmi űrt nagy valószínűség szerint a Jobbik fogja betölteni. A pártként működő liberális jobb- és a baloldal is teljesen szétzilálódott, erkölcsileg amortizálódott, a demokratikus “népi kezdeményezések” pedig még nem állnak készen a kormányzásra. A jelenlegi jogi környezet pedig a Jobbik hatalomra kerülése esetén beláthatatlan következményekkel járna. Arról nem beszélve, hogy a Fidesz a Jobbik mögött meghúzódva, a háttérből továbbra is garázdálkodhatna, csak most már közvetlen felelősség nélkül. Az az abszurd az egészben, hogy emiatt mégis az tűnik jobb megoldásnak, ha nem kapkodják el az elkergetésüket (két rossz közül a kisebbik rossz).
Tibi65 Vége a gazdasági szabadságharcnak !!!!!!!
NYERTÜNK!!!!!
…
Így kezdődik szófosópéter következő sajtótájékoztatója.
… … … … …
AjemPetikének most majd sokat kell dolgoznia, szerintem egyre többet. Most az uj program a KMKJL terv (azaz a Kaposzta is Megmarad és a Kecske is Jol Lakik).
Ez is egy érdekes terv, csak az a bizonyos kecske ki ne döljön, mert ebben az évben mar nem fog jol lakni.
A szabadsagharc induloja helyett az «Ez a harc lesz a vegsöt» is jatszak a parlamentben a himnusz eléneklése utan.
A csavaros vagy becsavarodott észjarasu kecskepasztor uj kalandjait mindenki szajtatva varja, még Petike is, lehet, hogy egyszer neki is elakad a szava.
Nem is kell nagy időutazás hiszen 2011. november 17., csütörtök 18:13 az indexen szép kis cikkecske jelent meg.Címe : Nekünk nem főnökünk az IMF
A riport alany(ok) meg reggelente köpködheti(k) a tükröt mikor belenéz(nek)!
http://index.hu/belfold/2011/11/17/nekunk_nem_fonokunk_az_imf/
De van frisseb is: 2011. november 18., péntek 07:35 Index Kósa: Alkalmazkodni kell a körülményekhez.
Megjegyezte, “lehet tudni, hogy bizonyos programokban nem fogadjuk el az IMF álláspontját”, de “az IMF-fel való szakítás sosem merült fel”.
“Nincs tisztában a magyar helyzettel”
Kósa Lajos október 18-án még azt mondta, nincs realitása annak, hogy a kormány újra hitelcsomagot kérjen a Valutaalaptól. Igen keményen nyilatkozott a szervezet állandó magyarországi képviselőjéről, Irina Ivascsenkóról; azt mondta: „olyan mértékben nincsen tisztában a magyar helyzettel, amely mellett nem is érdemes konzultálni”.
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/18/kosa_alkalmazkodni_kell_a_korulmenyekhez/
Már olyan bátran hazudnak,hogy én kezdem irigyelni őket.Hisz én biztosan elbujdosnék annyira kínos.
(csak halkan megjegyzem a wikin található nenyiről amely rovásírással íródott nem is beszélek) De ez cool
http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl%3APolitikai_Nyilatkozat_rovassal.pdf&page=1&filetimestamp=20110628190812
ööö izé hol is a bogyócskám ?? :-))
Emlékezetem szerint a múlt évben az IMF szakértői tárgyalni próbáltak a kormány szakértőivel, de kiderült hogy a “szakértőknek” fin.juk sincs a témához, erre az IMF faképnél hagyta őket, kijelentve hogy teljesen alkalmatlanok mindenféle tárgyalásra, annyira felkészületlenek!
Beleolvastam OV facebook oldalán a kommentekbe. Nem csalódtam a hívőkben, pontosan az van, amit tegnap leírtam – a szeretett vezető szavait isszák, nem hajlandőak kiábrándulni. “Meg fogjuk uszni. Amig a Fidesz kormanyoz, en nem felek.” “….MAGYARORSZÁGI MAGYAROK TI nem érdemlitek meg,hogy ilyen MINISZTER ELNÖKÖTÖK legyen.Képtelenek vagytok odafigyelni arra amit akar és amit tesz!” “Össze kell zárnunk e mögött a kormány mögött, és erőt adni nekik, hogy képesek legyenek ellenállni ennek a pusztító vilégerőnek!”
Hát bizony ezeket az embereket nem fogja senki meggyőzni!
Persze természetes, hogy vannak kiábrándult ex-fideszszavazók, és ellenzéki hozzászólók is, de még mindig túl sokan támogatják ezt a senkiházi Orbánt. Ha megbukik, akkor milliók fogják egekbe magasztalva megsiratni, okolva a bukásáért a kommunistákat, a bankárokat, és még ki tudja mennyi mindenkit, csak pont őt nem.
Úgy szeretnék már jót feltételezni rólunk. Nem tudok. Trükk amin jól lehetett tőzsdézni.
Igazából nem akarnak semmit csak nagy ijeelem mellett csak levegőt venni. Ami érthető mert az már elfogyott. Matolcsy önjáróvá vált a félelemtől, Orbán meg takargatja ezt.
Átverik a világot. Ha nem kell hitel csak biztosítás amihez semmilyen feltételt már előre nem akarnak elfogadni – mint ma mondják Orbánék – akkor belép a török effektus. Másfél évig hülyítik az IMF-et és a minősítőket, nem csinálnak semmit mégis elérik, hogy nyugton hagyják őket.
Ez ma délután kiderül, hogy mit mondanak hivatalosan s az IMF és a minősítők beveszik-e ezt a cumit.
Akár az egyszeri parasztgazda, aki folyton a szomszédjával pörölt annak az ő kertjébe átnyúló almafája miatt, amely láthatóan egyre nagyobb árnyékot vetett az ő veteményének egy részére. Aztán egy szép termésű, jó évben rájött, hogy az átlógó ágak termése a szomszédé, tehát az övé. Tehát, behúzta hát fülét, farkát és szép csendben el kezdte szüretelni a remek gyümölcsöt a fél fáról. Amikor aztán a fa kiöregedett, tönkrement, ismét pörre ment, semmi sem használt, fogott egy fűrészt és szomszédja almafájának fele koronáját levágta.
Csakhogy a megmaradt másik fél továbbra is árnyékot vetett az ő répáira…
http://varanus.blog.hu/2011/11/18/orban_takarodsz
“Állítólag magát Orbánt is annyira meglepte a gazdasági szabadságharc félbeszakadása, hogy a szája még a harcok állását vázolta, míg lábai már az új feltételek tárgyalására tartottak.” —
“- Viktor, az IMF itt van, lemondasz a jobb kezeddel együtt?
Mert fejcserék nélkül az ország hitelessége a nullával egyenlő. “
Az IMF nyilván kellően tájékozott, minden bizonnyal képes dekódolni a “Nemzetgazdasági Minisztérium”, illetve a “kormány” handabandázását is. Vélhetően érti, tudja: a jelenlegi “magyar kormány” tökéletesen hiteltelen, szava szart sem ér. Nem fogadhatja el tehát, hogy a kívánatos új (gazdaság)politikát ugyanazok folytassák, akik a jelenlegi kudarcot előidézték. A minimum annak megkövetelése, hogy a továbbiakban a (gazdaság)politikát a szükséges nemzetközi tekintéllyel és szuverenitással bíró személy irányítsa.
http://karancs.nolblog.hu/archives/2011/11/18/Az_IMF_es_a_magyar_erdek/
Ki hiszi el ezek után ezeknek a macskajancsiknak, hogy nem először, és nem utoljára, egyszerűen játszottak az árfolyammal, hogy 1 napra felszárnyaltak az OTP- és MOL részvények… hát azért ez szégyen.
? ( Ez csak a belépés kedvéért, teljesen fölösleges mínuszolni.)
Ettől kezdve az ellenzéki pártoknak a parlamentben az orbáni felszólásokat felállva -neki hátat fordítva- kéne végighallgatniuk. A mondanivalójához pedig nem kéne hozzászólni egyetlen frakciónak sem. Hiteltelen me. ennyit érdemel. A hozzászólásokat úgyis kimagyarázza, villog a frakció birkák előtt, akik ugyan úgy tapsolnak, szavaznak mint eddig, mintha mi sem történt volna.
Kérdezem valakitől. Kormány jóváhagyás nélkül ilyen nagy horderejű kérdésben -egy személyben- dönthet a csuti? Mert a többi kormánytag nem tudott semmiről.
Kedves bumburi!
Pontosan az a baj, hogy orbán * n e m * t ö b b * f e j j e l, hanem a saját bikafejével gondolkozik. Senkire nem hallgat. Önfejű, balga lélek. Oszt annyi… Hacsak arra nem gondolsz, hogy a felelősség elhárítása érdekében a saját ideológiáját és ötleteit mindig, már előre mások szájába adja. Többek közt, ekletáns példája ennek az orbánszisztémának az elmúlt másfél év “egyéni indítványos” törvénygyára.
Üdv
Nekem úgy rémlik, eredetileg Hazudniképtelen Viktormihálygyőző szájából ez hangzott el:
“„Ha az IMF visszajön, én el”.
Nos, nyelvtanilag ennek így semmi értelme. Nem az következik belőle, hogy bizonyos esetben ő elmegy, hanem az, hogy befejezetlen mondattal állunk szemben.
A valószínűsíthető folytatásokat megpróbálom csokorba szedni.
Ha az IMF visszajön, én el
viekben nem akadályozom meg a visszatérésüket.
kezdek az IMF fontosságáról kommunikálni.
képzelhetőnek tartom, hogy arra se fognak emlékezni szavazóim, amit korábban ezzel kapcsolatosan mondtam.
tapsolom az ő pénzüket is.
sőként bocsájtom meg nekik az eltévelyedésüket.
és így tovább.
Előre, merre is? A ZIMF által megjelölt szabadság(harc) úton.
Most akkor kijön? Ki megy?
Menjen már de minél előbb!