Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: Szolidaritás! 2011. október 6. csütörtök 16:21

  • Hozzászólások(27)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: Szolidaritás!

Nemrég még itt is azon morfondíroztam, hogy feltűnik-e a kanyarban olyan erő, párt, asszonykórus, amely képes lehet megtörni a Fidesz népszerűségét, és valódi kihívóként elindul 2014-ben a választásokon, hogy leváltsa ezt a tehetségtelen és méltatlan bandát.

Nem mondom, hogy minden kételyem elmúlt, de a Magyar Szolidaritás megalakulása felcsillant némi reményt, mivel alternatívát kínálnak, egy Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor nélküli világ létrehozásának alternatíváját, ami azért megnyugtató, mivel magam sem a felsoroltak által országolt hazában gondolkodom.

Ha kicsit visszagondolunk a magyar szakszervezetek rendszerváltás utáni produkciójába, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy vagy alamuszi módon támogatták az éppen aktuális kormány bénázását, vagy politikailag túlvezérelve, minden lehetséges módon akadályozták azt, de ilyen összefogásra, ilyen önálló politizálásra még nem vetemedtek.

Nyilvánvaló, hogy ennek elsősorban az az oka, hogy a Fidesz tényleg hozzányúlt az érzékeny pontokhoz, míg elődei inkább csak vakargatták a sebeket, ami ugyan nem kellemes, de azért utcára menni nem szükséges miatta. Azaz, hasonló összefogást hozott volna az is, ha a Gyurcsány- vagy Bajnai-kormány valóban kormányozni kezd, és a nagy ellátórendszereket alapjaikig lerombolja, hogy felépítsen valamit, ami esetleg működik. Egy jó kormány ugyanezt a tüntetéshullámot indította volna el, mint ez a mostani rossz, csak előbbi esetben esetleg néhány értelmes ember megértette volna, hogy mi a szükséges rossz és a szükségtelen rossz közötti különbség, és tárgyalások, egyeztetések során hajlandó lett volna elfogadni a hurkot a torkon, mert előbb-utóbb megérkezett volna a friss levegő.

A mostani elementáris tiltakozást elsősorban – szerény véleményem szerint – nem maguk az intézkedések váltották ki, hanem az a mód, ahogy Orbán Viktor (mert esetében felesleges kormányról, miniszterekről, tanácsadókról beszélni) leköpte, semmibe vette és kiröhögte a szakszervezetek, egyéb munkaügyi szervezetek, közgazdászok és független szakértők véleményét. Azért lesz most forró az ősz, mert Orbán képtelen egyeztetni, nem hajlandó vagy nem tud más véleményt meghallgatni, csak a sajátját, vagy azt, amelyikben saját ötleteit hallja vissza, és a talpnyalói között bizony szép számmal akadnak olyanok, akiknek másból sem áll a napjuk, mint hogy raport esetén felmondják a főnök előző heti beszédét, és ettől úgy érezheti, hogy igaza van.

Nincs igaza.

De azzal is vigyázni kell, ha felmondjuk az előző heti beszédet, mert bizony a helyzet (nem a helyzet, dehogy a helyzet, csak a közeg) túl gyakran változik. Orbán teljesen mást mond a borászok és marhatartók előtt, mint a Bosch üzemavatóján, tökéletesen mást állít a rajongóinak, mint az EU-nak, úgyhogy, ha éppen rosszkor rosszat idéz a nyalonc, már mehet is vidékre polgármesternek, mert nincs kegyelem.

A Fideszben az lehet a legnagyobb meló, hogy minden alattvaló pontosan tudja, hogy kedd reggel a Parlamentben, a Parlament előtt, a Parlament után mit kell idézni Orbánnak Orbántól, hogy a fizetése megmaradjon. Nem csoda, ha nem jut idő kormányzásra, előkészítésre, hatástanulmányokra vagy törvényszöveg-olvasásra. Az ember feje nem káptalan, elég egy hónapra megjegyezni, hogy mivel kedveskedjünk, munkáról szó sem lehet.

A Magyar Szolidaritással (mintegy száz szakszervezet és szervezet összefogásával) azért képtelen mit kezdeni a kormány (Orbán Viktor), mert nem lehet őket ráhúzni Gyurcsányra, képtelenség összemosni akaratukat a bukott kormány akaratával, nem komcsik, nem nácik, csak éppen elegük van ebből a borzalmas improvizációból, amit kormányzás helyett most előad a Fidesz, és nem vissza akarnak valamit hozni a múltból, hanem szeretnék végre megszagolni a jövőt.

Nem szeretnének szocializmust, nem szeretnék, ha Gyurcsány Ferenc újra miniszterelnök lenne, és nem akarják, hogy Orbán Viktor az maradjon. És mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez az egész csak valami anarchisztikus és hisztérikus tiltakozás a megszorítások ellen, leszögezném, hogy ezzel bizony nagyon sok ember így van, mert lehetetlen csupán ebben a két (másképp és másért borzalmas, valamint egyáltalán nem egyenrangú) borzalomban gondolkodni Magyarország jövőjével kapcsolatban, mivel ennél azért még ebben a szerencsétlen országban is több van. Bizony, ki lehet termelni egy olyan vezetőréteget és vezetőt, aki túllép a mai kucsmán, és valahonnan máshonnan nézi ezt a córesztengert. Mert ha elképzelem, hogy az elkövetkező évtizedekben a Fidesz és a Szocialista Párt vetélkedése alakítja az életünket, akkor csöndesen sírva fakadok.

Az nem lehet, hogy annyi szív hiába szív!

Azt nem állítom, hogy ez az ország harminc éven belül kész lesz, amennyiben a lakosság kiragadja a duzzogó és tehetségtelen óvodások kezéből a falepkét, és elhajtja őket a nagy talpú távolságba (mint üveggolyót), de legalább elindulnánk valamerre, megpróbálhatnánk kikecmeregni a kelet-európai búskomorságból, lustaságból és másra mutogatásból, és ha elrontanánk, akkor magunknak rontanánk el, felvállalva ennek következményeit.

Mert ez így nem mehet tovább.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.8/5 (16 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +20 ( 28 szavazatból)
Para-Kovács Imre: Szolidaritás!, 3.8 out of 5 based on 16 ratings

  • Hozzászólások(27)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

27 Reader’s Comments

  1. Ez az írás ellenpontnak tűnik a heti válasz “elméletére”.
    Az élet szerintem valahol a kettő között lesz eredményes.
    .
    Nem tudom nyugodt szívvel dicsérni az írást, ha már az összeesküvés elméletet abban a szennylapban minősítettem – az élet majd ítélkezik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  2. Nem hiszem, hogy bárki tudná, mi lesz a Szolidaritás mozgalomból.Jó a cikk, de nem szeretem ezt a “harmadik utas” attitűdöt, hogy se Gyurcsány, se Orbán..hanem valaki harmadik,mert ez nem ilyen egyszerű, és nem életszerű.és azt sem hiszem hogy ezen múlik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  3. Gratulálok, és egyetértek. Remélem egyre többen vagyunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  4. gets, lehet, hogy ellentpont, de ugyanolyan “marhaság”, szerintem.
    Ezek a megélhetési tüntetők ugyanúgy tesznek a demokráciára, mint Orbánék. Amikor a kormány beletaposott a demokratikus rendszerbe, a független intézményeket megszállta, kifosztotta a nyugdíjpénztárakat, hallgattak mint szr a fűben.
    Amikor megnyirbálták a valóban fenntarthatatlan nyugdíj-kiváltságaikat, akkor azonnal felhorgadtak.
    Szemforgatók.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  5. Kedves Imre!
    Te tényleg azt hiszed, hogy ez alternatíva. Olvasd már el és értelmezd a Tájékoztató anyagát!
    http://www.facebook.com/notes/szolidarit%C3%A1s/t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3/258978807476533

    És utána olvasd el ezt, amit a sajtótájékoztató előtt írtam a Szolidaritásról….
    http://www.facebook.com/notes/tibor-geri/szolidarit%C3%A1s-vagy-egys%C3%A9gfront/179054845507041

    Hát ebből a Szolidaritásból nagyon soká vagy sose lesz Orbánt leváltani képes Egységfront….
    Szóval úgy látom, hogy nélkülük kell belevágnom…:-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (4 szavazatból)
  6. (bocs, offtopic:)
    Hallom a hirszerzo es BL között némi levélváltás van. A hirszerző álláspontja nem érdekel. Ezen szép, gójmotoros-szimpatizáns cikk miatt:

    http://hirszerzo.hu/belfold/64727_ezt_cseszegesse_ne_minket_goj_parade_es_szo

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  7. Gratulalok,remek iras!
    Remelem az optimizmusa (ami azert kicseng) megalapozott lesz!
    En is ugy gondolm,hogy van harmadik ut,es ahogy korulnezek azt latom,hogy minden jozanul gondolkodo magyar,partszimpatiatol fuggetlenul ezt akarja. Aztan,hogy van-e eleg ilyen ember….?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  8. Bamba: nagymamád, az a vaskerekű.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  9. Ha valaki nem akarja a szocializmust, nem akarja Gyurcsányt, és nem akarja a fityeszt sem, attól még nem harmadik-utas. Eltekintve attól, hogy már negyedik-utas lenne, meg eltekintve attól, hogy a jobbiK is ott an a palettán (sajnos), esetleg csak egy értelmes formációt szeretne látni, és a felsoroltak egyikét sem tartja annak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  10. Krampusz! Jó az, amikor tahó módon gyaláznak, megspórolják nekem a találgatást, hogy miféle alakok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  11. Igen, bamba, valóban nem voltál tahó! Vagy. Hogy te miféle alak vagy? Már minősítetted saját magad: “Amikor a kormány beletaposott a demokratikus rendszerbe, a független intézményeket megszállta, kifosztotta a nyugdíjpénztárakat, hallgattak mint szr a fűben.
    Amikor megnyirbálták a valóban fenntarthatatlan nyugdíj-kiváltságaikat, akkor azonnal felhorgadtak.
    Szemforgatók.”
    A családod!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  12. Teljes mértékben egyetértek és egyet érzek az írással! Sokan mondták már, hogy ez is csak egy demagóg civil szervezet, de azért egy valamit nem kéne elfelejteni, aki nincs elvakulva a narancs ködtől (szerencsére egyre többen vannak ilyenek) azoknál már rég betelt a pohár. A baj csak az, hogy törvényes úton a 2/3 ellen semmi esély és 2014 nagyon távol van. Hát addig kibírni ezt idegekkel….
    Semmilyen más mozgalomban vagy pártban (abban főleg nem) nem látom azt az erőt amelyik ekkora tömeget meg tudna mozdítana és az már csak szervezés kérdése, hogy egyszerre megmozduljon az ország az a része is amelyik eddig nem szavazott nem demonstrált, nem tüntetett. El hiheti nyugodtan mindenki, hogy ezek az emberek vannak 2/3-ban (de lehet, hogy még több)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  13. Krampusz, te komolytalan szagszervezeti, nem láttam egyetlen bizonyítékot sem, amivel bizonyítanád, hogy ti, szemforgatók megemeltétek volna a seggeteket, amikor Orbán üdülőhelyi leiratban jelölte ki a köztársasági elnököt,
    amikor az állami számvevőszékbe egy harmadik vonalbeli pártkatonát ültettek,
    amikor megszállták a médiát,
    amikor bábszínházzá alakították a ktsvetési tanácsot.
    Most anyázhatsz..
    Nyugodjon meg a lelked, már akkor is rühelltem a szagszervezeti kádertemetőt, amikor szocializmus volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  14. Ide már írtam de nem látom. Vajon hova tűnt , egyetlen szóba sem kellet @-ot tennem egyáltalán nem volt trágár. Csak idéztem mint ahogy ebben az írásban van “Az nem lehet, hogy annyi szív hiába szív…
    de lehet”.
    Igen jó csapat nyomja ezt a zenét:Kozmosz pop-punk együttes.
    Érdemes meghallgatni! Kozmosz: Az okosak földje
    http://www.youtube.com/watch?v=VDnBZ5k_Gns

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  15. Őszintén nem értem. Ez a cikk akár a Hírszerzőn is megjelenhetett volna, mivel semmiben sem különbözik egy Gavra vagy Seres féle Gyurcsány fóbiás agymenéstől. Akkor az írója miért nem ott helyezte el? És ezt (tévedés ne essék) egyáltalán nem dicséretnek szántam!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  16. “hasonló összefogást hozott volna az is, ha a Gyurcsány- vagy Bajnai-kormány valóban kormányozni kezd, és a nagy ellátórendszereket alapjaikig lerombolja, hogy felépítsen valamit, ami esetleg működik. Egy jó kormány ugyanezt a tüntetéshullámot indította volna el, mint ez a mostani rossz, csak előbbi esetben esetleg néhány értelmes ember megértette volna, hogy mi a szükséges rossz és a szükségtelen rossz közötti különbség, és tárgyalások, egyeztetések során hajlandó lett volna elfogadni a hurkot a torkon, mert előbb-utóbb megérkezett volna a friss levegő.”
    .
    Hol tetszett lenni 2006 és 2009 között, amikor az “öszödi beszéd” nyúlványai és a végtelenített Gyurcsány-amortizációra specilalizált fullajtárok uralták a belpolitika színpadát?
    A tények kemény dolgok, amit nem szabadna ignorálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  17. bamba
    A linken a cím és a felvezetés után üres az oldal. Röstellik utólag a gój-pikniket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. ” Mert ez így nem mehet tovább ” Igen nagyon igaz amit Para-Kovács írt.
    Orbán , Gyurcsány, és az összes többi politikus mind elvesztették a hitelüket. Másról sem szól az életünk, csak a harcról a vezető politikusok között, közben arról, hogy ennek az országnak lakosai is vannak, ….az már egyiket sem érdekli!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  19. Mínusz meg mínusz az plusz , kösz Minusz :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Ilona: Ne parázz, és az ilyenek, akik szerint secko jednoi, hogy Gyurcsány vagy Orbán jutottunk ide! Kezd nagyon elegem lenni belőletek.
    Tessék szépen százszor leírni, hogy rosszabbul élünk, mint másfél, kettő, 4 éve, és még mindig jobban, mint jövőre, vagy azután fogunk!
    És tessék bocsánatot kérni az eszement szavazgatásért!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  21. Jó lenne már abbahagyni a Gyurcsányozást, mert uncsi, hogy egy kalap alá veszik orbánnal.
    Fletó nem számolta fel a demokratikus jogállamot, nem lopta el az alkotmányunkat a sok hibája mellett.
    Mint megosztó személy szerintem sem alkalmas újra ME-nek, de a felcsúti focistánál bárki jobb lenne. Még Thürmer Gyula is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  22. Igen, bamba, immáron elismerem fülke-forradalmári igazadat. Nem szabad ezt a kormányt semmi szín alatt kritizálni, főleg nem a szakszervezeteknek, hiszen ott csak pitiáner melósok jártatják a lepcsest. Hát hogy’ jönnek ahhoz, hogy beleszóljanak a saját dolgukba?!

    Talán közel a pillanat, mikor beszállunk a marhavagonokba (gondolom május elsején), s indulunk stadiont építeni. Megtisztelnél, ha személyesen tűznéd ki munkaruhánkra a sárga jelet, a formát szabadon választod természetesen. Az lesz a káder-temető, és lelked megnyugodhat.

    Addig ígéretet teszek: a citromillatú bútorápolókat kicserélem narancsillatúra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Kedves cikkíró! Ezt a mondatot nem egészen értem: „Nyilvánvaló, hogy ennek elsősorban az az oka, hogy a Fidesz tényleg hozzányúlt az érzékeny pontokhoz, míg elődei inkább csak vakargatták a sebeket, ami ugyan nem kellemes, de azért utcára menni nem szükséges miatta.” Vajon miről szólt annak idején a milliókat felemésztő népszavazási hullám, a szinte minden hétvégi Kossuth téri tüntetés? Bizony arról, hogy NE legyen semmilyen változás, mert az akkori ellenzék megvédi ezektől a szörnyűségektől az embereket. Pedig nyolc év alatt apránként is több és fájdalommentesebb változást lehetett volna elérni, mint így egyszerre egy válság közepén. Át kellene gondolnia legközelebbi cikkét, és nem ártana utánanézni a „tényeknek”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. krampusz – kár hőbörögni a “pitiáner melósok” érdekében, mivel bamba nem azokat, hanem a vezetőiket ostorozta. Az pedig tény, hogy a szakszervezetek NEM mentek ki az utcára “csak” a demokráciát megvédeni, kizárólag akkor kapcsoltak, amikor kiderült, hogy azzal együtt a munkavállalói jogokat is vissza akarják nyesni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  25. Kedves kekec!

    Akkor nem hőbörgöm… Minden jó, és szép, mindennel meg vagyok elégedve… Az a jogtechnikai alapelv sem sérült, hogy aszongya: visszamenőleges törvényhozás. S ez nem a szakszervezetekről szól: bármiről. Igazatok van, elismerem. Jobb csendben maradni. Jut eszbe: ti hol voltatok, mikor ezek a dolgok megtörténtek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. Orbán, Gyurcsány, Kósa, vagy Szili, Rogán, vagy Kiss Péter, Lázár vagy Vóna ?
    Ki lesz az aki tele dumálja a választók fejét? Képes-e a választó helyesen dönteni? Amikor Orbánra, kormányprogram nélkül , miniszterelnök jelölti vita nélkül, csak magára a személy varázsára, korábbi beszédeire szavaztak, elhittek mindent neki, az orvosok, a gyógyszerészek, a betegek, a nyugdijasok, a pedagógusok, a vasutasok, a szociális népszavazás búzgó aktivistái mind mind most boldogok, örülnek, tetszik nekik az új rendszer , Orbán hatalma ? Mert ha a tömegeknek tetszik nincs mit tenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Kedves vélemény
    2011. október 7. péntek
    13:14
    Te hol éltél az utóbbi években?
    Hogyan tehetsz ennyire különböző embereket egy platformra?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos