Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: A gyávák szerencséje 2011. október 20. csütörtök 6:42

  • Hozzászólások(138)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: A gyávák szerencséje

Révész Sándor olyan kijelentésekkel vitatkozik a rólam szóló írásában (Bátraké a szerencsétlenség, Népszabadság 2011. október 16.), amelyeket tévesen idéz, azokat én soha nem mondtam. Azokra az állításaimra viszont nincsenek érvei, melyeket valóban mondtam. Nem állítottam, hogy Magyarországon „fasiszta hatalomgyakorlás folyik”. Azt sem mondtam, hogy „fasiszta államban élünk”. Révész saját interpretációjával vitázik, nem az én szavaimmal. Ezzel szemben azt állítottam, hogy „a magyar parlamentben egy fasiszta állam alapjait vetik meg”. Továbbá: „Magyarország a demokratikus köztársaságtól halad a fasiszta diktatúra felé”. Kialakuló fasiszta államról szóltam, nem befejezett fasizmusról.  Azt mondtam például, hogy „Orbán Viktor Nemzeti Együttműködés Rendszere egy kialakulóban levő fasiszta állam elnevezése”. Csak azokért a mondataimért tudok jót állni, amelyek tőlem származnak. Egyébként nincs ez már olyan messze a beteljesüléstől. Azt is írtam, hogy „a szakirodalom szerint a fasizmus autoriter, tekintélyuralmi rendszer, amely csupán korlátozza a szabadságot, de nem szünteti meg. A törvényes keretek sokáig fennmaradnak”.

Azt fenntartom, hogy „a rendszer, amely Magyarországon épül, ideológiáját, szellemiségét tekintve fasiszta állam”. Továbbá: „ha a definíciók pontosak, márpedig azok, a történelmi szükségszerűségek pedig nem változnak, akkor Magyarországon a Fidesz fasiszta államot hoz létre”. Mussolini úgy határozta meg a fasizmus célját, hogy „egy párt uralma, amely teljesen és kizárólagosan kormányoz egy nemzetet. Ha Mussolini definícióját vesszük alapul, Orbán kötcsei beszéde egy fasiszta állam programja. Orbán és Mussolini ugyanazt mondja, és ugyanazt is csinálja.” Ez az, amit mondtam.

Konkrétumokra hivatkoztam. Mussolini új alkotmányt alkotott, elfoglalta a médiát, új választási törvénnyel betonozta be magát. Betiltotta a sztrájkjogot. Ellehetetlenítette a szakszervezeteket. Börtönbe csukatta politikai ellenfeleit. Egyezményt kötött a katolikus egyházzal, a politikai katolicizmussal hirdetett harcot a szabadkőművesek és a hatalmi ágak szétválasztása ellen. Szívesen elküldöm Révész Sándornak Semjén Zsolt könyvét, melyben kifejti a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapjait. Szó szerint megismétli a Vatikán és Mussolini között kötött egyezmény lényegét. Szent Ágostont és a szabadkőműveseket néven nevezve. Utaltam Gömbösre, mint az Orbánt megelőző fasiszta kísérletre. Berlusconira, Orbán „barátjára”, aki dicsekszik, hogy Mussolini Naplójából veszi az ötleteit. Mussolini felszámolta a pártokat. Megjósoltam, hogy Orbán előáll majd azzal, hogy a pártdemokrácia kudarcot vallott az egész világon. Új korszak jön, ellentétek helyett együttműködnie kell a nemzetnek. Pártok helyett érdekcsoportok kellenek a parlamentbe, és majd az egész világ minket követ.

Ezt mondtam. Amit Révész állít, nem mondtam. De ha valaki pontatlanul idéz, szándékosan csúsztat, mert partnerével nem vitázni akar, hanem lejáratni őt, felesleges tényekről beszélni, inkább a lejáratás szándékáról kell szólni. Annál is inkább, mert valaki már megírta előttem ezeket a párhuzamokat a Fidesz választási győzelme után: „A Horthy-korszak amúgy is »Egységes« és legyőzhetetlen állampártját Gömbös Gyula keresztelte át Nemzeti Egység Pártjává 1932-ben, amikor az olasz fasiszta állam mintájára megpróbálta kiépíteni nálunk is a politikai versengéstől végképp megszabadított korporatív államrendszert.” Zseniális meglátás. A szerzőt Révész Sándornak hívják (Révész Sándor: Kétharmad után: A félelem féltése, Népszabadság 2010. április 27.).

Ha Révész ugyanazt írta, miért támad, miért próbál hiteltelenné tenni? Rózsa-Flores Eduárddal hoz egy szintre, akihez semmi közöm, csupán azért jelenik meg a rólam szóló cikkben, mert ő is Mussolinihez hasonlított valakit. Ha én is Mussolinire hivatkozom, ugyanolyan szalonképtelen vagyok, mint Rózsa-Flores. Ám ebben az esetben Révész Sándorral ülünk Rózsa mellett, mert ő egy évvel korábban leírta az Orbán és Mussolini olasz fasizmusa közötti párhuzamot.

Révész hangsúlyozza, hogy túlzás, amit állítok, de ugyanarra a következtetésre jut: „…a Fidesz politikai nyitottsága a fasizmusig tart, ami adott esetben a Hitlert nyíltan ünneplő, öntudatosan fajvédő neonáci párttal való koalíciót jelenti. A Fideszt 2002-ben sem a belső ellenállás, hanem a MIÉP kiesése mentette meg attól, hogy ilyen koalíciót alkosson, és 2014-ben sem rajta múlik majd a dolog. Egy ilyen koalíció már valóban eléggé hasonlít az 1921-es olaszországi Nemzeti Blokkhoz, mely befogadta Mussolinit, és megteremtette az alkotmányos fasiszta puccs lehetőségét.”

Miben különbözik ez attól, amit mondok? Mi szükség volt akkor az ellenem szóló cikk megírására, melyben a bolondok csörgősipkáját helyezi Révész előzékenyen a fejemre? A válasz e mondatban található: „Akik a végletesség olcsó rutinjával vonzzák magukhoz a figyelmet, elterelik a közfigyelmet a komoly helyzetleírásokról. Velük egybekötve vesztik hitelüket azok, akik igyekeznek tárgyszerűen és pontosan leírni, hová jutott a Fidesz és az ország – hol tartunk.”

A „végletesség olcsó rutinjával vonzom magamhoz a figyelmet”, és elterelem „a közfigyelmet a komoly helyzetleírásokról”, amelyeket nyilván Révész és társai írnak. Ha ő tárgyszerű, azt miért ne hinnék el attól, hogy én nem vagyok az? Saját logikája szerint a baj az, hogy az én helyzetleírásom nagyobb figyelmet kap, mint az övé. Másnak nem osztana lapot, megspórolná a versenyt. Ez a támadás oka. Ennek a neve: irigység. A nagy Népszabadság vezető publicistája attól fél, hogy én elterelem a közfigyelmet róla egy kis emigráns újság alig működő website-jával, amikor a legnagyobb példányszámú napilapban minden nap azt ír, amit akar. Az én véleményem nem fér bele a nagy liberális toleranciába. Mikor mart bele Révész hozzám hasonlóan a magyar sajtó más szegmenseibe? Egyedül én lennék az, aki zavarom a valósághű tájékoztatást? Amerikai Népszaván kívül mást nem olvas?

A különbség inkább az, hogy az én egzisztenciám nem függ attól, mit írok. Az én megélhetésem nem annak a függvénye, mennyi hirdetést kap a Népszabadság. Ez sajnálatos helyzet, de emiatt nem kellene összezagyválni mindent Rózsa-Florestől Bencsik Andráson át Francia Kiss Mihályig, hogy olyannak mutasson be engem, mint amikor Dávid király nyálát csorgatva elváltoztatta az ő orcáját, hogy bolondnak nézzék. Nem kéne olyan állításokat tulajdonítani nekem, melyekhez semmi közöm. Egyetlen dolgot kellene tenni: lemondani a hivatásos „megmondó ember” szerepéről. Arról, hogy Révész és társai mondhassák meg, miről mit kell gondolni. Révész a nol.hu oldalán ezt írja önmagáról: „középkorú, liberális megmondó ember vagyok”. Ezt kéne elfelejteni. Helyette azt írni: „egy újságíró vagyok a sok közül”.

A baj az, hogy a „komoly helyzetleírások” ezúttal az én tollamból származnak. Jobban írom le a helyzetet, mint ők, a „közfigyelem” nem rájuk irányul. Aki a távolba akar látni, nem őket olvassa. Nem azért, mert okosabb lennék, csak mert szabadabb. Minden nap engem igazol. A magyar sajtóról azt írtam, be sem kell tiltani, mert semmi vizet nem zavar. Belesimul az Orbán-rendszerbe, annak szerves részét alkotja. A túlélésre játszik, kritikája a rendszeren belül marad. Mussolini üdvözölte és fontosnak tartotta az ilyen ellenzéki sajtó létét. Én nem tartozom ebbe a körbe. Ezért zavarom azokat, akik meg akarják szabni az események folyását, kordában akarják tartani azokat, akik a megmondóemberek érdekeit veszélyeztetik. Ezért kell lejárató kampányt indítani ellenem. Révész cikke is erről szól.

„Valamennyien tényezők vagyunk – írja. – Hogy a Fidesz ellenzéke milyen tényező lesz, rajtunk is múlik.” Mármint rajtuk. Azt láttuk, hogy eddig milyen eredményesen védték a demokráciát. Most se kotnyeleskedjen bele senki. Ezért helyretesz: „Akik eldobják az agyukat ahelyett, hogy használnák, s úgy üvöltenek az összecsapás előtt, mintha már a vereség után lennének, biztosan nem javítják a demokraták esélyeit.”

Ez az összecsapás eldőlt, már rég a vereség után vagyunk. Jellemző a tisztánlátásukra, hogy még ezt sem veszik észre. Azok a „komoly helyzetelemzők”, akik még azt sem vették észre, hogy itt már nincs új összecsapás. A totális vereség állapotában vagyunk. Eltörölték a demokratikus alkotmányt, megszüntették a hatalmi ágak szétválasztását, korlátlan hatalmat építenek ki. Január 1-jén életbe lépnek a diktatúra sarkalatos törvényei. Milyen összecsapásról beszél Révész, ami még előttünk áll? Arról a választási komédiáról, amelyben a Fideszen kívül senkinek nincs esélye győzni? Ezt nem én mondom, hanem Tóth Zoltán választási szakértő, aki talán nem dobta el az agyát, hanem használja. Azt állítja, „a Fidesz a még nagyobb arányú győzelem lehetőségét készíti elő”.

Azok a liberálisok, akik között ma divat Pesten hülyézni engem, nem vétlenek. Sokat tettek azért, ahol ma az ország tart. Eddigi produkciójuk eredménye az, ami látható. De most is ők akarják osztani az észt. Nem illek a képbe. Révész csak egy a sorban, most egymásnak adják a stafétabotot, jönnek sorban, hogy mind belém rúgjon egyet. Mindig a náluk gyengébbe, de a hatalmasokkal szemben már nem olyan bátrak. Én soha nem rúgtam nálam gyengébb, kiszolgáltatottabb emberbe, de soha nem fogtam vissza magam azokkal szemben, akik hatalmukkal visszaéltek. Ők fordítva nagylegények. Divat lett „a Bartust” szidni. Zavarta őket, hogy üvöltök, amikor el akarják venni az alapvető jogokat, bezárják a köztársaságot. Azért zavarja őket, mert ők sunyítanak, lapítanak. Ki akarják bekkelni. Elmúlik majd magától. Én már nem üvöltök, mert nincs miért. De eljön az idő, amikor úgy fognak üvölteni, mint a sakál, én pedig hallgatni fogok. De akkor sem fogja egyikőjük sem azt mondani, hogy igazam volt. Akkor is ők lesznek az okosok.

Ahol erős a liberalizmus, ott nincs náci veszély. Ahol ilyen a liberalizmus, ott épülhet fasiszta állam. Doktriner liberalizmusukkal védték a nácik jogait az uszításra. Ma pedig Hitler menetel a cigánysoron. Azok gyaláznak és gúnyolnak engem, akik a sokszínűség jelét látják Csurka náci színházának létrejöttében. De ebbe a sokszínűségbe én nem férek bele. Nem lehet, hogy esetleg én használom az agyam, és ők dobták el, ha volt nekik? Idézett cikkemben azt írtam: „Orbán tudja, mit csinál, bírálói pedig nem látják a rendszert.” Vakok vezetnek világtalant, nyulak oroszlánokat. Jellemhibás a demokraták tábora. Értékválsággal küzd. Ezért nincs ellenzéke a diktatúrának. A megtisztulást és a szembesítést talán itt kellene kezdeni.

Nincs valami baj azzal a liberalizmussal, ahol ez megtörténhet? Nem tűnik fel, hogy senki nem áll mögétek? Senki nem kíváncsi rátok, nem kíváncsi a cinizmusotokra? A nihillista fikázásaitokra? Veletek minden rendben van?

Valóban én lennék a demokrácia közellensége?

(A Népszabadságban megjelent válasz bővített változata.)

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (42 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +75 ( 87 szavazatból)
Bartus László: A gyávák szerencséje, 4.8 out of 5 based on 42 ratings

  • Hozzászólások(138)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

138 Reader’s Comments

  1. Kedves kárókatona,
    .
    EZ SEM az ultraliberálisok kontójára írandó. Erről már írtam, olvasd el még egyszer.Csak a rejtett antiliberálisok gondolják, hogy mindennek az általuk ultra-liberálisnak nevezettek az oka. Nagyon sok van, még itt is, ezen a site-on.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  2. A rejtett antiliberálisok olyanok, mint a rejtett antiszemiták. Meggyőződésük, hogy ők liberálisak és nem antiszemiták. De mindig kiderül abból, amit írnak, gondolnak a gondolkodásuk zavara, a fogalmaik zavara.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  3. Hol olvasható a nol.hu portálon Bartus László válasza Révésznek és ahhoz a hozzászólások? Az eredeti Révész cikk alatt a frissítés ellenére is 4 a kommentek száma. Tegnap óta ennyi.
    Valaki betenné ide a Bartus-válasz linkjét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. Admin
    A felvetett, anyagi szempontokon kívüli dolgok – pl. a demokrácia védelmének hiánya – fejtegetéséhez egy kis adalék:
    1. Az átlagemberek nem látnak túl az anyagi nyomorukon, ami naponkénti kihívást jelent számukra. Azért nem foglalkoznak a demokrácia felszámolásával, mert meghaladja az erejüket a havi számláik rendezésén és munka után a gyerekekeik ellátásán túl másra is figyelni. (Különösenk két-három részmunkaidős állás és család mellett.)
    .
    2. Akik nem akarnak szívinfarktust kapni a híradások láttán, hallatán, önkíméletből, tudatos megfontolásból nem néznek, nem hallgatnak híreket. Struccpolitika, fejet a homokba dugva bármi lehet körülöttük, amíg nem ég a ház.
    .
    3. Akik mindennel meg vannak elégedve, azok a kormány hivatalos propaganda-szócsöveit nézik-hallgatják-olvassák, nem aggódnak semmi miatt, mert meg vannak róla győződeve, hogy (végre) jó irányba mennek a dolgok. Valótlan álomvilágban élnek, és még nem is tudnak róla.
    .
    4. Akik egyik körbe sem tartoznak, azok látnak tovább a saját orruk hegyénél. Ma még kevesen tartoznak az utóbbiak közé, de a Révész-féle támadó írások – linkekkel spékelve – felvilágosíthatják azokat is, akiknek maguktók eszükbe sem jutna az orruk hegyénél tovább látni vagy nézni.
    .
    Facit:
    Az AN portál és – benne Admin – véleménye, az oldal hozzászólóinak egyre bővülő (és olvasóinak önkéntesen támogató, a hírforrás-értékért fizető) tábora úgy kell az ország lakóinak a diktatúra felismeréséhez és a túléléséhez, mint egy falat kenyér. Ha nem lenne AN, magyarul nem lenne érdemi felvilágosítás.
    .
    A felvilágosítás szükségessége ismeretében annak lehetőségét nem szabad feladni vagy feláldozni némi támadás vagy a hazai (ma még) értetlenek miatt! Támogatni kell minden módon és áron, aki anyagilag képes rá, úgy, aki írni tud, azzal. Ki-ki képességei szerint.
    KÖSZ!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  5. Proaktív:

    http://nol.hu/lap/forum/20111020-a_gyavak_szerencseje

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  6. Révész egy kollaboráns seggfej.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  7. Kedves
    zoli
    2011. október 21. péntek
    10:29

    Hmmm!! Nem rossz ötlet… végre egy szép álom,bár az épületet sajnálnám….még akkor is,ha nem lenne az ülésteremben teltház,csak egy kicsit többen lennének mint kétharmad….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  8. Zoli,

    bűncselekmény elkövetésére való felszólításokat, utalásokat, az emberi méltóságot sértő stílust moderálunk. Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. “Példaképnek talán nem, de követendő példának tartom a szövetség elnökét, Orbán Viktort. A nemzet és az ország nagy dolgaiban a meglátásait és az általa képviselt hozzáállást, illetve az utat, amit épít, a sajátommal megegyezőnek tartom. Úgy érzem a jövőről általam ismert elképzelése is csaknem teljesen megegyezik azzal, amit magamnak is meghatároztam. Olyan megfogalmazott közösségi céljait érzek a magaménak is, melynek érdekében képes vagyok minden tartalékom és a meglévő életerőm mozgósítására. Látom és érzem is azt az utat, amit be akar járni. Szívesen, meggyőződéssel követem és segítem a megépítésében. Bízom abban is, hasznára leszek a célok megvalósításában.

    Hasonlóan nagy hatással van rám Kósa Lajos Debrecen polgármesterének vezetői munkája és stílusa, melyet rendkívül közelivé tesz több éves jó kapcsolatunk. Kompromisszumkereső és folyamatosan kezdeményező magatartása emberközelbe hozza a politika világát. Biztosra veszem, hogy Orbán Viktor mellett a legnagyobb és legfontosabb tisztségek betöltésére is alkalmas, és ezt a közeljövő hamarosan igazolni fogja.”
    Mindezt Tasó László fideszes parlamenti képviselő, Nyíradony város polgármestere a személyes honlapján írta.
    Remélem nem érjük meg a búzasimogató, kislányt emelgető és csókolgató képeket “szeretett népünk nagy vezérről”.
    Ami pedig a fasizmus irányába tett lépéseket illeti: csak a vak nem látja mi megy végbe az országban. Készül a nagy mű, alapozzák I. Orbán talapzatát.
    Miként egy parlamentben leledző párttársa mondta: a személyi kultuszt mi alakítottuk ki. Miről még beszélni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  10. Mi bűncselekmény van abban ha az ember fideszes polgármester idéz, hogy miként nyalja főnökei fenekét? Kérdem, mivel nem látom a hozzászólást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  11. 1. Nincsenek ultraliberálisok, csak ultraliberálisnak látszó személyek vannak.
    A szabadelvűség nem azt jelenti, hogy mindent szabad, hanem azt, hogy a szabadságban bízunk, és a szabadságot fontos társadalomszervező erőnek tartjuk. Ez nem csak azt jelenti, hogy nem bántjuk más szabadságát *ha nem kell*, hanem azt is, hogy igenis bántjuk, ha kell. Korlátoznunk kell azok szabadságát, akik az általános szabadság ellenségei.
    .
    2. A fasizmusról. Különbséget kell tenni fasiszta párt, fasiszta állam, és fasiszta ország között.
    A fideSS fasiszta párt, mert (jól látható) célja a fasiszta állam létrehozása. (Ennek megfelelően vezére fasiszta, legtöbb vezetője fasiszta, azonban tagjai és támogatói nem feltétlenül mind fasiszták).
    A magyar állam talán még nem teljesen fasiszta, ezen lehet vitatkozni. Azonban a napról napra egyre inkább azzá válik, a fasiszta párt szándékainak, tetteinek megfelelően. Szerintem már majdnem teljesen fasiszta államban élünk.
    Hogy egy ország mikor nevezhető fasisztának, az heves indulatokat kiváltó vita tárgya lehet, mert ezt a jelzőt ma az emberek többsége súlyosan megbélyegzőnek érzi (helyesen), és szeretné nem csak a bélyeget elkerülni, hanem annak kiváltó okát is. Szerintem ha egy ország többsége elfogadja a fasizmust, vagy akár csak beletörődik, vagy meghajol a fasiszta erőszak előtt / alatt, akkor az az ország nyugodtan fasiszta országnak nevezhető. Hogy Magyarország fasiszta ország-e, az egyelőre kétséges, de nemsokára kiderül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. gm – ha ennyien jönnek szemben az autópályán – legalább gondolkodóba eshetnél. Mert a liberális doktrinerség igenis nagyon sok mai nehézségünk és bajunk okozója. És csak akkor lesz még egyszer esélye a liberális politikusoknak, ha világossá tudják tenni, hogy az nem a módszer természetes sajátja, hanem annak sajátságos elfajzása volt.
    És továbbra is úgy használom a jelzőket (ráadásul egy évszázadok óta ismert hasonlatban) ahogy jólesik, és nem érdekel, hogy azt a jobbosok is használják – amíg én nem ugyanabban az értelemben használom. Egyébként pont az ilyen liberális finnyásság miatt nem lehetett korábban sem Trianont, sem a cigányság ügyét kibeszélni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  13. Kekec,
    azért ne túlozzál, nincs olyan sok liberális Magyarországon, hogy miattuk ne lehetne bármit tenni, vagy beszélni. Komolyan gondolod, hogy a közel száz évben a finnyás liberálisok miatt nem lehetett Trianonról vagy a cigányságról őszintén beszélni? Kik voltak ez idő alatt hatalmon? A liberálisok akadályozták meg a mindenkori hatalmat az őszinte beszédben? Ha nem lettek volna finnyás liberálisok akkor őszinte beszéd lett volna? Emiatt nem született megoldás sem?
    Még egyszer mondom, nem osztom a doktriner liberalizmust, de nem azonosítom a liberalizmussal. Ha úgy tetszik, a liberalizmus szélsőségesei a doktriner liberálisok.Minden eszmerendszernek vannak szélsőségesei, amióta világ a világ. Lehet és kell őket kritizálni. De ők a társadalmon belül kisebbség, nincsenek sokan, hangosak, de nincs befolyásuk, nem miattuk tartunk ott ahol tartunk, bár a látszat az..Ezért nem osztom az indulatodat, mert ebben nem értek veled egyet, én nem őket okolom, csak hibáztatom, csak kritizálom. Az én indulataim másokkal szemben vannak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. gm – nem vagyok (nagyon) indulatos, csak nem tudok olyan finom megkülönböztetést tenni, mint te az okolás és a hibáztatás között.
    Szerintem sem az a liberalizmus, amit azt tökéletesen félreértve a hazai képviselői az eszmét totálisan lenullázva bemutattak (tisztelet a kevés kivételnek: pl Kunczénak)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  15. Kekec,
    de tudsz, elég okos vagy hozzá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Kekec,
    sokan sokat tettek azért, pl. Orbán, hogy a doktriner liberalizmust a liberalizmussal összemossák, hogy a liberalizmus szitokszóvá váljon, hogy kiöntsék a vizzel együtt a gyereket is, hogy ezzel felszámoljanak demokratikus viszonyokat, hogy minden baj forrásává tegyék a liberalizmust.Utóbbiak többen vannak, mint a doktriner liberálisok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. A véleményem ezzel egyezik a magyar liberálisokról – és a a válaszom a feltett kérdésre NEM!
    http://kulturszocialista.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=63194
    meg ezzel is egyetértek:
    http://kulturszocialista.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=74032
    a saját véleményem az, hogy bár totálisan lejáratták az eszmét a magyar liberálisok – attól még az eszme (a szabadelvűség) él, és élni fog. A vegetálás is élet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  18. Azoknak, akik nem nyitnak meg idegen hivatkozást:
    1./

    Társadalomfilozófia
    19 év – ideológiában az SZDSZ sikertörténete
    FILO87 – 2009.02.07 16:13

    A rendszerváltáskor és az azóta egymásra ható különböző társadalomfilozófiák közül Magyarországon az SZDSZ-é volt a legsikeresebb, az jutott leginkább hegemóniára.Kérdés, hogy megérte-e?

    Csaknem 19 év telt el az több évtizedes kihagyás utáni első országgyűlési választásoktól.

    Érdemes lehet mérleget vonni, hogy a szólás és gyülekezés szabadsága, a pártok és ideológiák versenye mit hozott a magyarság szellemi életében: milyen eszmerendszerek szorultak háttérbe – milyenek törtek előre.

    Az ideológiai harc sok esetben konkrét gazdasági vagy alkotmánybírósági döntésekben nyilvánult meg, vagy éppen pártszövetségek létrejöttében vagy azok megakadályozásában.

    Áttekintve eme összetett kérdést – én az SZDSZ-t érzékelem az ideolóiai harc eddigi győztesének.

    Amit meg akartak akadályozni, szinte mindig sikerült nekik – és amit el akartak érni, az is relatíve a legjobban ment.

    Sikerült megakadályozniuk a szocialista eszmeiség átmentését is, valamint az erkölcsi elvekre épített kapitalizmus létrejöttét (restaurációját) is. Emellett, az értékmentes oktatás általánossá válása is az ő sikerük.

    Vegyük sorra:

    Az SZDSZ nem akarta, hogy

    1. továbbéljen a marxizmus-leninizmus eszmeisége – és az ezt terjesztő vagy védő intézmények, szervezetek felszámolására vagy állami támogatásuk megvonására törekedett. Elérte, amit akart. Kitiltották a pártokat a munkahelyekről, meggyengült az úttörőmozgalom, betiltották a Munkásőrséget, lecsökkent a középiskolai filozófiaoktatás.

    2. egymásra találjon a Pozsgay Imre vezette MSZP és az MDF

    vagy az MSZP és a Munkáspárt. Sikerült megakadályozniuk ezt is.

    Az ország két részre szakadt – esély sincs arra, hogy a jobboldaliak együttműködjenek a baloldaliakkal, de arra se, hogy parlamenti párt legyen a Munkáspártból.

    3. Nem akartak reprivatizációt – és ezzel belekeverni az erkölcsi kérdéseket az állami tulajdon privatizációjába. Ezt is elérték. Az Alkotmánybíróság nem támogatta a reprivatizációt – és az állami vagyon privatizációjánál nem számítottak erkölcsi megfontolások. Mára az állami vagyon 90%-át privatizálták.

    4. Nem akarták, hogy az állammal kapcsolatban pozitív gondolatok jussanak az állampolgárok eszébe – azt terjesztvén, hogy “az állam rossz gazda”. Az SZDSZ-esek az állam gazdasági szerepének, mint munkaadónak visszaszorítására, az állami cégek megszüntetésére törekedtek.

    Sikeresen. Magyarország még inkább az adócsalók nemzete lett. Az állampolgárok nem bíznak az államban – a közpénzek közcélú felhasználásában – ezért nem is szívesen fizetnek neki adót.

    Ma már nincsenek állami vállalatok, amelyek pályázhatnának pl. autópálya-építésekre – így azokat a megrendeléseket csak magáncégek nyerhetik. Az állam közvetlenül nem termet munkahelyeket a termelő szférában – a munkahelyteremtésre szánt pénzek így még nagyobb arányban magánzsebekbe vándorolhatnak.

    Még a hadseregen is lehet magánprofitot szerezni: egyes laktanyákat őrző-védő kft-kkel őroztetnek – állami pénzen – nem olcsón.

    Végigmenvén a történteken, az SZDSZ sikerein – azt érzem, hogy eme sikerek nem sokat használtak az országnak.
    2./
    Társadalomfilozófia
    Az SZDSZ és ideológiája, a neoliberalizmus azért bukik meg, mert a fasizmusra hasonlít
    FILO87 – 2009.07.18 15:44

    A neoliberális SZDSZ-nek vége. Ide vezetett, hogy nekik természetes dolog volt az, hogy egyenlőtlenségek vannak a társadalomban – az állam nem törekszik ezek mérséklésére, hanem még növeli is ezeket

    A neoliberalizmus legalább három hasonló vonást mutat a fasizmushoz és a nácizmushoz:

    1. A közpénzeket magáncélokra – egy finánctőkével összefonódó politikusréteg jólétére és uralmának biztosítására fordítják.

    2. A szakszervezeti mozgalmat, a munkahelyi ideológiai nevelést, a baloldali ideológiák iskolai tanítását, a szellemi élet képviselőinek (színészek, papok) politizálását akadályozzák.

    3. Valamint a neoliberalizmus versennyel kapcsolatos felfogása arra a szociáldarwinizmusra emlékeztet, amely a nácizmus alapja (ott nemzetek versenyeznek a létért – itt egyének).

    Ki szabad szorítani a másikat a piacról – szabad visszaélni az erőfölénnyel.

    A nácizmus apológiáját (filozófiai megalapozását) Nietsche adta, a neoliberalizmusét Schopenhauer.

    Példa a fasizmus és neoliberalizmus közti szövetségre: Latin-Amerika – pl. a chilei Pinochet, akit a neoliberális USA juttatott hatalomra – a chilei demokrácia megdöntésével.

    Mind a fasiszták, mind a neoliberálisok számára természetes dolog, hogy egyenlőtlenségek vannak a társadalomban – az állam nem törekszik ezek mérséklésére, és akadályozza, hogy ezzel ellentétes ideológiák elterjedhessenek, a társadalom megszervezze önmagát – akár csak a monopóliumok ellenében is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  19. Kekec,
    ha ezt nekem szántad..ez egy vélemény, amivel nem értek egyet, mert zagyvaság.
    Másrészt a liberalizmus nem azonos az SZDSZ-el és a magyar társadalom történetével.Hogy milyen párt volt az SZDSZ, alakulásakor és végén,az egy másik téma.A Fidesz sem polgári párt, pedig úgy hívják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. gm – ez egy vélemény, amivel viszont én egyetértek – de egyszerűbb beidézni, mint kifejteni. HA nem lenne igaz – akkor az Szdsz nem követ el nyilvános politikai harakirit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  21. Admin, Admin!
    Egy icipicit pihentebben átolvastam újra az érintett cikkeket, ( Révészétől kezdve.)
    Tegnap sem tagadtam, csak épp megpróbáltam másépp értelmezni Révész motívációját. Ha az erdeti cikke alapján, ( hiába, hajlamos vagyok mindenben legalább keresni a jó szándékot,) esetleg még elképzelhető lett volna valami a teóriámból az ön cikkére, illetve a kommentekben, így az első, majd az Ön válaszára adott reakciói EGYÉRTELMŰEN árulkodnak negatív hozzáállásáról.

    Örülhetnék, és valamennyire örülök is, hogy itt is az Ön igazsága igazolódott meglehetős gyorsasággal, de a kis örömöt elnyomja ugyanennek szomorúsága is.
    Ahogy korábban is mondtam, kevés öröm van az Ön igazságaiban. 10 ismerősből legalább nyolc mondja, pártállástól FÜGGETLENÜL, hogy minek lelkizel, hergeled magad a politika miatt. Barátokkal, családdal, szintén beállítottságtól függetlenül igyekszem beszélgetni politikáról. Igyekszem megérteni a Fideszt elfogadók, vagy ajnározók lelki és szellemi világát, illetve a még nálam is visszafogottabban háborgók kétes békéjét.
    Hiszem, hogy pl az “elmúlt 8 év” minden akna munkájának és utcai harcának szomorú sikere ellenére, nem szabad két ELLENSÉGES szekértábor seregeként tekinteni rájuk.
    Felhatalmazott, hogy írjak bátran érzéseimről, ismét egy apró momentum, ami zavar az Ön hozzáálásával kapcsolatban.Írásaiban utalt rá, hogy az első adandó alkalommal egy tollvonással kell megszüntetni a Fideszn kormány MINDEN intézkedését. Ne essünk abba a hibába, hogy MINDENT alapvetően rossznak tartsunk, amit a FIDESZ alkot. Ez az ő stílusuk.
    A Fidesz álltal mutatott és vezetett út sajnos szó szerint a pokolba vezet. Hogy ez fasisztoid, vagy “csupán” egy modernebb kreatívabb diktatúra kísérlete-e , vagy, ahogy a saját tengelye körül forgó ember (v. hasonló) című cikkében is kifejtette egy “egyszerű” pszihiátriai esettel állunk-e szembe, vagy ezekből gyúródó kiszámíthatatlan rémes kulimász, nem tudom. De ez a pokolba menő út is felismerhető jószándékkal van itt ott kikövezve… Persze a jószándék nem a kormány cselekedeteiben, hanem egyfajta, tenni akaró, közösségi és nemzeti fejlődésben hívő, alapvetően jószándékú emberek támogatásában leledzik.

    A Fidesz régi vicces, de eredményes szemléletét alapul véve, “mindenki hozzon magával mégegy embert”, nekünk, akik úgy ítéljük meg csalhatatlanul bűnösnek és feketének látjuk a kormányt és főleg Orbánt, nem feltétlenül a “megmondóember” szerepében vehetnénk fel a kesztűt a legeredményesebben a teljes diktatúra kialakulása elött.
    Szerettem volna a jót látni abban, ha valaki még Önön (meg Szanyin, de azt most hagyjuk ki…) kívül a széles nyilvánosság elött elég nyíltan tények felhozásával meri taglalni a jelenlegi vezetés szoros érzelmi kötődését szélsőséges elvekhez, személyekhez, és technikákhoz.
    Ezzel szemben azt látom, és igen erről nem Ön tehet, hogy egymással acsarkodnak, azon a dicsőségen, hogy ki hitelesebb forrás. Az erre a vitára nem fogékony meg elhatárolódik mindkettőjüktől, s nem is a tartalmat, a mondanivalót, a lényeget fogja figyelni, sőőt…

    Fél-e Révész kimondani a nagy szavakat? Nem hiszem, ahogy Mester Ákos (nemrég Ön hozta fel az ő hozzáállását) Ma, ha okossan van csomagolva újra lassan egyrészt népszerűséget, olvasottságot hozhat egy karakánabb vélemény, másrészt véleményként ma még bármit meg lehet fogalmazni.
    Jó lenne, de én azért vagyok viszonylag nyugodt, mert látok erre utaló jeleket, ha ezt sokkal többen, szinte mindenki határozottan, de némiképp alázatossan is, minél többen megtennék. A legális 2/3 os többség tudatában a parlamentben szinte bármit megtehetnek, da ha valóban az ország 4/5- e kívánná őket a pokolba, ( s azért ezért sokat tesznek…, nekünk elég lenne erre irányítani a figyelmet)
    A gyűlölködés, fölényeskedés, esetleg erőszak itt sem, mint máshol, nem érheti el a kívánt hatást. Orbán hatalmas táborát csak Orbán volt tábora közreműködésével lehet illetve érdemes leváltani.

    Ha csak apránként, a dolgok előrehaladtával, a nyilvánvalóságok felfogásával tudjuk egy -egy ember “észhez téríteni”.

    Hát, hosszúnak hosszú hozzászólást még fabrikáltam, de kuszának, befejezetlennek is sikerült lennie. Az agyam ilyenkor kormánypárti lesz, és védekezésül, hogy ne írjak már ilyeneket, kikapcsol, én meg ülve többször elalszom a billenytűk fölött…
    Aki többet várt volna tőlem, azoktól elnézést, Bartus Úrnak meg sok sikert a további eredmélyes harchoz!
    Tisztelettel: Ervin

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  22. Kekec,
    ha te ezzel egyetértesz akkor nem vagy liberalis, ..ez az amiről írtam. Liberálisnak nevezed magad, közben liberális patkányokról írsz és antiliberális zagyvalékokkal értesz egyet.
    Szevasz, többet nem foglalkozom veled.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Megpróbátam vissza olvasni, amit írtam… nem egyszerű. Az egész mondandónak két lényeges eleme lett volna, egyik, Bartus Úrnak akartam jelezni, most már ebben (is) osztom véleményét. (Ha már megtisztelt azzal, hogy komolyan foglalkozzon véleményemmel, ezzel én is tartozom,)
    Másik, (na ez végül ki is maradt), hogy a személyes, vagy publicista esetén a személyes hangvételű, de semmi esetre sem személyeskedő meggyőzés híve vagyok.
    Ön kárhoztatja soszor a magyar sajtót, és népet is, hogy nem akar, vagy nem mer kiállni az igazságért, s jól látja enek a következményeit.
    A nagy bajt elkerülni már valóban késő. A busz robog a szakadék felé, a fék kikötve, a vezetőfülkébe bezárta magát egy eszelős őrült, a társaság 2/3-a részeg, az egyharmad meg vagy mered maga elé, vagy ordít, hogy azonnal megállni, vagy üvölt azokhoz, akit még meg akar menteni, bár a saját esélyei is roszak. Néhányan lesik, van e olyan pont, ahol esetleg kisebb kockázattal járna kiugrani, mint maradni. Arról ne is beszéljek, hogy van aki még a vezetőfülkét is felrobbantaná, hogy csak annak a megmarkolásától remélt orgazmusért egy pillanatra megragadhassa a kormányt, az se baj, ha annak már kapcsolata nincs a kerekekkel….
    Mit van ilyenkor mit tenni. Aki akar, imádkozzon, vagy ugorjon, amitől többet vár.
    Én azt gondolom a jövőre nézve abban van csupán némi remény, ha azok a részegülteket, akik az egész zuhanást szinte észre sem veszik, fel nem foghatják, de mégis kedvessek a szívünknek, üljünk mellé, próbáljuk felkészülni a becsapódásra, magunk is vegyünk fel magzati pózt, biztonsági övet, aztán, ha valami, vagy valaki megússza a becsapódást, önerőből, vagy külső segítséggel meg kell próbálni vissza kapaszkodni. Senki nem fogja már az őrültekre bízni újra az életét.

    Hát, ez nagyon szép vízió lett, optimista, vidám, így a kisértetek órájában, mondtam, hogy fáradt vagyok.

    Most már nem fogok bele újra, de amit akartam, most sem tudtam igazán megértetni. Hogy egyenként, és szeretetből kell megpróbálni magunkat elfogadtatni, és megértetni, vagy legalább csak elmondani aggályainkat, mert ugyan a jelen helyzetet az nem oldja meg, de a probléma gyökere olyan mélyen van, hogy egy akár eredményes tüneti kezelés amúgy sem ér semmit.
    “Nekünk Mohács kell.” Legalábbis már nincs más hátra vagy legalábbis szinte csoda kellene, hogy elkerüljük.

    Szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  24. Kedves Kekec !

    Kösz az SZDSZ “sikertörténténeteinek ” leltárszerü felsorolását, érdekes igy látni
    a közel 20 év történéseit.
    Az ország kétrészre szakadása nem nekik tulajdonitható.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. a nol.hu-val egy gondom van. nem lehet vele ablakot pucóni. a nyomtatott sajtó meg ehhez már túl drága. a papír törlő óccóbb és jobban szíjja a vizet. Révész úr meg ne trágyázzon bele a jó ízlésembe.
    Kekec Úr viszont mond valamit :kekec
    2011. október 20. csütörtök
    19:20
    Bartus Úr ezt az írását is élvezettel olvastam. köszönöm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. gm
    - nagyon helyes, a volt Szdsz nem is érdemel több vitát. LEJÁRATTÁK a liberális eszmét – be lehet ez elől hunyni a szemet – attól még tény marad. És a tények makacs dolgok.
    ervin
    szimpatikus és emberséges a szöveged, csak éppen próbáld ezt a stílust a saját robogó gépkocsis hasonlatodba behelyettesíteni. Már túljutottunk azon a ponton, ahol a józan és nyugodt hanggal lehetett volna eredményt elérni. Most már ordítani kell, hogy az elaltatott utasok is felébredjenek.
    kata
    nekik IS. A liberális gőggel, a megmondóemberek doktrinerségével, a gyűlöletbeszédet is lehetővé tevő fundamentalizmussal, és a vaksággal, ahogy a médiatereket ők IS átengedték a jobboldalnak. És a mostani kerek
    szemű csodálkozással és a veszett fejsze nyele utáni kapkodással – valamint azzal, hogy még mindig hátba támadják azokat, akik nem állnak be az Orbán rendszernek NYÍLTAN gazsulálók sorába. Ahogy nem ismerik el a felelősségüket a mostani helyzet kialakulásában – és nem vállalnak felelősséget annak elhárításában sem.
    Ahogy azt mondják: nem a fasiszta rendszer KIÉPÍTÉSE a hiba, hanem annak SZÓVÁ TÉTELE!
    Ez ugyanolyan, mint a kommunizmus: nem az eszmével magával van a baj, hanem annak emberi megvalósításával – azaz a megvalósítók emberi minőségével (illetve minősíthetetlenségével)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  27. Kovács úr, talán ideje lenne kicsit nőiesebbre venni a stílusomat? Érdekes, de nem vettem észre, hogy más kommentelőt is leuraztak volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. kekec
    2011. október 22. szombat
    09:38
    Pedig volt már legalább két nő így “megtisztelve”, ha jól emlékszem. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  29. gets – ez talán azért lehet, mert mostanában főleg nadrágot hordunk?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. kekec
    2011. október 22. szombat
    13:45
    Valakinek azt is kell. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. gwts: :DDDDDD!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  32. ervin,
    de igen, nem lehet mást tenni. A fideSS fasiszta államát nem lehet apró lépésekben lebontani. Szinte az összes törvényét, intézkedését egyszerre kell hatálytalanítani, az általa hosszú időre kinevezett személyeket eltávolítani. Még ezután is sokáig tart majd a polgári demokratikus rend helyreállítása, ami sokkal nehezebb feladat. Mert ehhez nem elég felépíteni egy szabályrendszert, hanem helyre kell majd állítani az állampolgári bizalmat, megfelelő embereket kell találni a hivatalok élére és az apparátus alsóbb szintjeire, vigyázni kell a törvényes rend működtetésére, meg kell védeni mindezt a várható kitartó ellenakcióktól, mindeközben gondoskodni kell a gazdaság beindulásáról, valahogy rá kell venni a szavazópolgárokat, hogy még egy ideig elviseljék azt a szegénységet, eszköztelenséget, amit ez a rendszer hátrahagyott, és ráadásul a külföldi tőke bizalmát is meg kell nyerni, hogy még jobban tönkre ne menjünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  33. Girbegurba
    mindkét hozzászólásodhoz +

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  34. Kekec,

    bár elbúcsúztam, nem tudom megállni…Magyarországon semmi nem színvonalas..minden lejáratódott . Nem színvonalas az egyház és az ő kereszténysége, nem színvonalas a demokrácia, nem színvonalas a liberalizmus, nem színvonalas a konzervativizmus,a ……..nem színvonalas itt semmi sem.Akkor mit tegyünk? Tűnjön el a liberalizmus, a demokrácia, a kereszténység, a konzervativizmus, …mindegyik lejáratódott , nem?Miért csak pont a liberalizmus tűnjön el? Inkább mindegyik színvonalát emelni kellene, nem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. gm – na, végre kezded kapisgálni! ÉN nem dobom ki a koszos fürdővízzel együtt a gyereket, viszont nem vagyok hajlandó tovább lögybölni a koszos vizet sem. Tiszta vizet a lavórba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  36. Ne bántsátok szegény Révész Sándort. Ő minden nap felfedezi a spanyolviaszt. Rettentő biztos a dolgában. Egy-két hónap múltán állástalan. Ha telesírja a maradék liberális sajtót, akkor sem tud megélni. Szerényebb akkor sem lesz. Bartust nem lehet támadni “balról”. A Fidesznek tesz szívességet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  37. Kekec,
    nem a víznek kell tisztának lenni, hanem a gyereknek.Fogalmazz pontosabban és akkor “kapisgálom”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  38. benepali
    2011. október 22. szombat
    17:40
    “Bartust nem lehet támadni “balról”. ”
    Lehet – bármely oldalról – de minek, ha a győzelem reménye sincs meg.
    Ki tesz szívességet a fityisznek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos