Budapest – Az Amerikai Népszava által előre felvázolt forgatókönyv szerint zajlik Orbán Viktor bosszúhadjárata, Gyurcsány Ferencet börtönre ítélik az ellene indított fő büntetőügyben, majd sorozatban gyanúsítják meg újabb bűmcselekményekkel. Hasonlóan, mint Ukrajnában a Timosenkó-ügyben. Timosenkót már hét évre elítélték, de már elindult ellene az újabb eljárás. Gyurcsánynál még azt sem várták meg, hogy az első koholt vád alapján bebörtönözzék. Miniszterelnökként terrorizmust követett el állítólag, amikor a közrend megbontói, gyújtogató garázdák ellen fellépett a rendőrség.
A gyanúsítás logikája szerint Gyurcsány Ferenc a rendőrségi tömegoszlatások során, amelyekre nem is ő adott parancsot, megrémítette a magyar népet. A magyar nép alatt a Fidesz puccskísérletét támogató szélsőjobboldali csőcseléket kell érteni, akik a rendőrökre támadtak, gyújtogattak, erőszakos bűncselekményeket követtek el. A feljelentő szerint már az is kimeríti a terrorizmus fogalmát, ha a magyar nép megfélemlítésére irányuló szándék történt.
Nem vitás, hogy politikai megrendelésre újabb koncepciós per indításának kísérletéről van szó. Orbán és kiszolgálói a “bűnöshöz” keresik a bűnt. Önmagában az is sokatmondó, hogy az ügyészség nem utasította el a nevetséges feljelentést, és elindította a nyomozást a semmi ellen.
Az MTI híradása szerint terrorcselekmény gyanújával nyomoz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és egyes rendőri-politikai vezetők ellen az ügyészség a 2006 őszi tömegoszlatások kapcsán.
Völgyesi Miklós – aki a 2006. őszi események feltárásán miniszterelnöki megbízottként dolgozó Balsai István szakértő csoportjában is tevékenykedett – két héttel ezelőtt tett feljelentést a legfőbb ügyésznél. A beadvány Gyurcsány Ferenc mellett egyelőre ismeretlen állami-politikai vezetők, illetve a tömegoszlatások végrehajtásáért felelős rendőrparancsnokok ellen is irányul.
A Balsai-jelentésre hivatkozva a feljelentésben leírja: 15 különféle bűncselekmény mellett felvethető a terrorcselekmény gyanúja is. “A terrorcselekmény megvalósulásához nem szükséges, hogy a lakosságot “eredményesen” megfélemlítsék, elég az arra irányuló szándék” – idézi Völgyesi Miklóst az mno.hu, több példát is hozva a megfélemlítési szándékra a 2006. október 23-i tömegoszlatásból.









Wolffie
Nekem az a szerény véleményem, hogy addig nem lesz keményebb kritika Orbánék ellen, amíg nem látják bizonyítottnak, hogy az emberek nem tűrik tovább ezt a diktatúrát.A világ nagy hírügynökségei itt vannak, szerencsére, és a hatalom nem fogja tudni el mismásolni a nagy tüntetéseket, és a még nagyobb felháborodást. mert Orbánék itt nem állnak meg. Belesodorják magukat egy olyan bosszúálló spirálba, amiből nem lesz kiszállás, csak a velük szemben erőszakosan fellépő hatalmasok által.
Sajnos minden önkontrollt nélkülöznek, megittasulva a hatalomtól. Látható, hogy Orbán már szinte azt hiszi, hogy ő a messiás, akire várt a magyar nép.
Nagyon kiábrándító vége lesz ennek…
Kedves Bumburi!
Attól tartok én is, hogy “Nagyon kiábrándító vége lesz ennek..”
Mindazonáltal osztom véleményedet, és nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy keményebb kritika akkor lesz, amikor látják, hogy az emberek tűrőképességük végén járnak.
“….Orbán már szinte azt hiszi, hogy ő a messiás….” És ez fogja okozni a vesztét. Ugyanis az elbizakodottság, az önhittség, a beképzeltség mind olyan tényező, mely a gondolkodásban és cselekvésben hibát generál. Minél jobban elhatalmasodik rajta ez a tünetcsoport, annál nagyobbat fog hibázni, és annál közelebb kerülünk ahhoz, hogy végre felismerjék róla külföldön is, hogy milyen személyiség. Erre pedig szükség van a keményebb kritikához.
Utolsó sorban, de nem végezetül…. Vasárnap minden jóérzésű, magát demokrata érzelműnek valló Magyar, és bármilyen nemzetiségű ember menjen el kinyilvánítani a kormányzási módszerekkel szembeni ellenvéleményét. Legyünk jó sokan, hogy a nemzetközi média, és a külföldi vezetők, döntéshozók is halljanak minket!
“Szerény véleményem szerint ennek már következményei is lehetnek mind az EU, és az USA vezetői részéről is,”
Remélem, csak sajnos ennek is mi isszuk meg a levét.
Wolffie,
jól gondolod. Reméljük így lesz.
Ami a terrorizmus vádját illeti, ez már annyira abszurd és ostoba, hogy mint Orbánt és ügyészségét és bandáját feltáró esemény, csak örülni lehet neki. Most már tudjuk, hogy az Orbán féle 2006-os eseményeket vizsgáló bizottság mennyire hiteles. Legalábbis 3 tagja, Balsai , Völgyesi, Morvai Kriszina. Eddig is tudtuk, de most ők maguk nyilvánították ki a koncepciós jellegét az egésznek.
orbánc minden hónap,első hétfőjén felkereste a, Szegedi csillag börtönt,annak is déli szárnyát,ahol Gyurcsány raboskodott,Gyurcsány már messziről meghallotta ,a közeledő Videoton feliratú, stoplis cipő kopogását,a zárkasor előtti vas trepnin. Orbánc soha nem mulasztotta el ,hogy a fém zárka ajtóba belerúgjon, Gyurcsány ilyenkor kikiáltott: lári fári orbán úr, csak nem idegesnek tetszik lenni! Ezután általában az internacionálét kezdte igen hangosan énekelni. orbánc ilyenkor megszaporázva lépteit,az őrség szobájába igyekezett.Miután az őrség kellő módon megnyugtatta, hogy a Szegedi csillagból szinte lehetetlen megszökni,orbánc kissé megnyugodva ült le, az ipari kamerák képernyői elé.Az őrséget minden alkalommal kiküldte a helyiségből. Általában 1-órán át figyelte, a zárkájában,vagy helyben futó,vagy ,a lári-fári hol kúrtuk el című könyvének 6-ik részét írogató Gyurcsányt. Félelemmel vegyes borzongás futott át rajta időnként,és hajlékony gerincén hideg izzadtság cseppek gördültek alá,néha erekciója is támadt,ám ezt a testén viselt bíborszínű királyi palást jótékonyan eltakarta. Időnként spontán magömlése is be szokott következni.Távozásakor még foghegyről odavetette az őrségnek hogy ma ne adjanak vacsorát Gyurcsánynak.Majd ismét a szokásos forgató könyv szerint, következett a zárka ajtóba rúgás,és válaszként ,ismét felharsant az internacionálé.
Azonnal tartoztassak le Orban Victort a Fideszt az MSZP-t sok az egesz orszagot. Meg vagyok felemlitve az egesz magyar neppel egyutt.
Felelmetes hogy mennyire tesze-toszak toketlenek vagyyunk. Tenyleg felek hogy Magyarorszag csak egyre szrb lesz. Ha a megfelemlites terrorizmus, akkor Tartzotassak le MAGYARORZSAGOT, de elsosorba a mostani kormanyt.
CommonSense,
helyes. Tartóztassák le az egész FideSS-fasiszta csürhét a demokratikus alkotmány felrúgásáért, sőt, miután tarkón lőtték a vezetőket, oszlassák fel ezt a FideSS nevű állami terrorszervezetet, ne félemlíthesse meg többé se a magyar népet, sem Európát.
vicsi,
ennek olyan varánusz.blog-íze van, szóval jó az írásod.
Orbán úr úgy viselkedik, mintha az erdőbe vadászgatna; izzad a tenyere, sőt ő maga is, csakhogy rengeteg apróvadas mellétrafálás után végre olyat kapjon puskavégre, aki elég nagy trófeát jelentene neki ás ivócimboráinak. Ez önmagában nem is meglepő, hiszen az MSZP is ugyanúgy ezzel akarta elterelni a figyelmet saját munkájáról, ám akkor is, és most is nem a perbe fogottak, hanem maga az igazság, a demokrácia hitele az igazi áldozata a színjátéknak.
…
Európában senki se kerülheti el a jog öklét, ezzel szemben M.o.-n már több évtizede csalódottan kell elismerni, hogy a rendszerváltás után sem lett teljes egyenlőség, továbbra is megúszhatják a büntetést azok, akik jó kapcsolatokkal és/vagy megfelelő pénzmaggal rendelkeznek, míg “zemberek” számára természetesen nincs semmi ilyesféle lehetőség (ami persze nem lenne baj, ha nem lennének ugye “egyenlőbbek”).
…
Szsz. csak akkor ismerném el bűnösségét Gyurcsány Ferencnek, ha azt pártatlan ügyészség, pártatlan bíróság és kiegyensúlyozott média venné körül, de így csak újfent az amúgy is gyengécske demokrácia céltudatos rombolójának, a Fidesznek szolgáltat hasznot, senki másnak. Ha végül börtönre is ítélnék, nem ő lenne a mártír, hanem az a kormányzati forma, amiért 1956-ban oly’ sokan harcoltak a szovjetek és a nagyvilág ellenében. Ez lenne az igazi tragédia!
Hú,ha ez igen! Vajon az O.v mikor jelenti be:honfitársaim!!!!elfogtuk.Egy biztos,a Feri gyerek is eladta még az álmainkat is…..,de olyan fotogén arca volt….és bírta a kritikát…..és a tojást.Merem remélni,ha elítélik…..remélem nem….hogy nem fogom a fejem felé emelvén mint Táncsics Mihályt a börtönből ki hozni.(Nem bírok már több terhet a hátamra venni!!!).A mit ez a Vajda reám is rakott.Így….fájó szívvel…,de választanom kell.És mikor jelentik be a fedő nevét???( köcsög,kanál,pohár,fazék?).Á most már tudom….nov.4.?
Hihetetlen az a már ,már sátáni gyűlölet, ami Orbán mestert vezeti. Teljesen elvesztette józan ítélőképességét. Terrorcselekmény elkövetésével vádolni a volt miniszterelnököt olyan abszurditás, amire csak ő és gerinctelen, aljas, és neki totálisan kiszolgáltatott alattvalói hihetnek.
Míg a patás ellenség kiiktatására egyik képtelen módszert a másik után agyalja ki, közben páni félelmében, teli gatyával Brüsszelig nyargal.
Azt hinni, hogy ennek az ámokfutásnak az államok demokratikus közössége vetne véget alapos tévedés. Hiszen az Egyesült Államok is most gratulált Dr. Orbán Kézcsókos Viktornak ahhoz, hogy Hunniában kitört a tökéletes demokrácia……
Akkor meg mit méltatlankodunk itt?
Arról is Gyurcsány miniszterelnök úr tehet, hogy Ukrajnában és Kínában bányász szerencsétlenségek történnek. Nem tévedés a miniszterelnök úr, mivel az első orbántorgyán kormány alatt megszavazták az örökös cím viselést.
Küldjön már valaki orvost, ennek az elmebeteg, őrül Orbánnak!
Nem eszik olyan forrón a kását, mindenkit mindennel lehet vádolni, akár igazak akár nem a vádak, azokat bizonyítani is tudni kell, először is felhívnám a T ügyészség figyelmét, nézzenek már utána, mit is takar a terrorizmus fogalma, és mik az előkészületei, mert a 2006-os események még véletlenül sem volt az, ráadásul a mostani kormány vezetői akarták a demokratikus kormányt erőszakkal megdönteni. Akkor ki is követett el terror cselekményt, ill. állam ellenes cselekményt? Kérnénk azt is megvizsgálni!
Szabó János!
Ez a magánvéleményem, maga sem fut 100-al!
Nem kell Gyurcsányt szeretni, tisztelni, és azzal még egyet is értek, hogy az elvben őt pártolás, ma egy egyszerű választás dillemája…
Jelenleg nem az a kérdés, hogy Gyurcsányt akarná-e a nép újra miniszterelnöknek, hanem az, hogy jogállamban élünk-e, vagy a politikai vezetés egyszerűen MINDENT megtehet-e, vagy azért van-e kontroll a kezünkben.
(Nem a 2006-os eszköztárra, az utcakőre és a molotov koktélra gondolok, nagyon remélem, olyan nem kerül kézbe!)
Hozzászólásában a fedőnevek, meg az Ön gondolatai számomra kissé zavart elmére vall, de ez csak egy meglátás, ne vegye magára, lehet, csak én nem értem…
“A terrorcselekmény megvalósulásához nem szükséges, hogy a lakosságot “eredményesen” megfélemlítsék, elég az arra irányuló szándék”
Ha e logika mentén haladunk, az Orbán kormány szinte valamennyi cselekedete terrorcselekménynek minősülhet.
orbántorgyán kormány alatt megszavazták az örökös cím viselést.
VA:F [1.9.3_1094]
Ubuntu!
Valami rémlik, hogy is volt ez?
Ha ez igaz, az már az azóta elhatalmasodott elmebaj (és hatalmi kényszer) kézzelfogható bizonyítéka. Főleg a mai ámokfutás, és sejthető jövőkép fényében.
Őrület…
Szerintem Orbán semmi mást nem csinál, mint igyekszik egyben tartani a táborát. Ő a 2006-os eseményeket – kihasználva alvilági kapcsolatait – szabadságharcként ültette el hívei lelkében, ezért következetesen azt kell sulykolnia, hogy ő kezdettől a GONOSZ ellen harcolt. Azt, hogy gazdasági visszaéléseket követett volna el Gyurcsány, képtelen igazolni, hát valamivel ébren kell tartania csőcselékében annak igazolását, amiért felgyújtották a fővárost. Már nincs olyan védhető álláspontja, hogy a gyurcsányi megszorítások okozták a hajcihőt, mert Gyurcsány megszorításai a fasorban sincsenek azokkal az intézkedésekkel, amiket Orbán foganatosít…
Viktormihály azon a kényszerpályán mozog, amit már 2002-ben kijelentett: ő és hívei a haza, és ők nem lehetne ellenzékben, akkor sem, ha sokkal kevesebben vannak, mint azok, akik nem őt akarják.
Lefogadom, hogy innentől nem naggyűlésekkel tartja egyben a tábort, mert ahhoz túlságosan megcsappant vakhíveinek a köre, hanem a kukába dobható kérdőívekre helyezi a hangsúly. Már csak arra képes, hogy a látszatot fenntartsa.
Ez a terrorista-gyanú is a látszatot szolgálja.
“a terrorista-gyanú is a látszatot szolgálja.”
Ennél sokkal súlyosabb a helyzet. Kétségtelen Viktorunk kedveli a látszatkormányzást, ” A kezemet figyeld, ne a számat” látványpolitizálást – amit aztán nagy magabiztossággal és öntelt pökhendiséggel külhoni diplomatáknak el is fecseg (nyilván tudva azt, hogy azok azonnal jelentik azt haza), de Gyurcsány kilövését szó szerint véresen komolyan gondolja.
Olyan dudásnak , akit saját gigantikus korcsmájában nem hajlandó megtűrni. Elvakult gyűlöletében nem ismeri fel, azok is a Patás Fletó mögé állnak, akik addig nem rokonszenveztek vele.
A t9rténelemből ismerünk olyan politikusokat, akiket a gyűlölet motivált. Mindannyian diktátorrá váltak és dicstelenül végezték……
Gyurcsány legjobb PR munkatársa maga OVi!
*
Különböző melléfogásaival (Sukoró, terrorista, stb.) folyamatosan növeli volt és remélem jövőbeni miniszterelnökünk népszerűségét.
Csatt, kérlek, ha tudsz felvételt, v. net címet a csuti Fradi-B-középben tett látogatásáról, azt tedd fel az AN-re, ill. írd meg a címet.
Megköszönném
ma az ország 2 legnagyobb baja ez a 2 ember. ha kidobnánk őket a hajóból, talán szerencsésen partra evezhetnénk. talán. de velük semmi esély. amíg a bosszú irányítja a skizofrén barom tetteit, addig 0. game over.
Kedves Alugy!
Írod, hogy “a szar nem állhat el sokáig”. Itt tévedésről lehet szó, hisz számos történelmi példa bizonyítja ennek az ellenkezőjét.
Hitler 33-tól 45-ig vezette III.Birodalomnak nevezett hányadékhatalmat. Faranco 40 évig tartotta magát a nyers erő csúcsán, Pinocet a szintén tömeggyilkos diktátor is meguszva a perbefogását “tisztes öregúrként” dobta fel mocskos talpait 90éves korában, Juan Perón – a nagy náci mentő – is végelgyengülésben döglött meg több évtizedes regnálás után.
És mi ahelyzet itt, nálunk? Tegnap Papadopulos asszony, amerikai nagykövet nagy dicséretek, és bókolások közepette kellemes légkörben – saját szavai szerint – mint mindig, elbeszélgetett a mi vezérünkkel és kancellárunkkal. Ha jól értettem magyarország még mindig demokrácia…(?)
Igaz, a levelet, azt nem ismerjük, egyetlen reményünk az abban esetleg megfogalmazott, ismeretlen szigorúbb ejnyebejnye, amelyet ha nem szivárogtatnának ki, a csuti őrült 80 évre titkosíttatni fog. Amerika, mint látható, a fenti történelmi tanulságok ellenére nem jár új úton: sajnos úgy tűnik, hogy számára a diktatúra relatív fogalom, csak a más diktátora az a diktátor, az enyém kivétel.
Alugy, Üdv nekünk!
Felvételem nincs, csak emlékem: együtt volt videofelvételen a fradi B-közép legközepén. A tv-k leadták, de újságokban is megjelent.
Sokkal egyszerűbb a dolog, mint ahogy ragozzátok. A terrorgyanú milyen eszközök használatát engedi meg? Gondolkoztatok már ezen?
Más. Ma reggel kiderült a Fidesz kultúr farizeusától, hogy Dörner a 2006 októberi rendőr terror miatt kapott színházat.
Szvsz ez sokkal nagyobb agyrém.
http://www.168ora.hu/cikk.php?id=6304
Debreceni József cikke 2006-ból – van egy kis fénykép benne Oviról.
“Augusztus 12-én Orbán Viktor az Üllői úton megtekinti a Ferencváros – Jászapáti futballmérkőzést. A Fradit abban az időben zárták ki az NB-I-ből, ez a meccs a Fradi NB-II-es szereplésének nyítómérkőzése. Ezt a történetet is megemlíti Debreczeni József a már említett Robbantás című írásában (168 óra 2006. október 13.). Bizonyára e tény nem több, mint egy érdekesség – azonban nem csak Orbán látogat a Fradi meccsre, előtte a ferencvárosi szurkolók is megjelentek a Magyar Nemzetben: a 2006. augusztus 7-i számban Ferencváros: az ország szimbóluma címmel közölnek írást Boros Bánk Levente politológustól, a Ferencvárosi Szurkolók Szövetségének alelnökétől (a szerző jegyzi így az írást). (Lásd itt: http://www.mno.hu/portal/367909) És ezen az augusztus 12-i másodosztályú bajnoki nyitányon volt egy tömegdemonstráció is, amely arról szólt, hogy a szurkolók egy nyílt részvénytársaság alapításával menthetnék meg a Fradit – amelyről a Magyar Nemzet Sport a 2006 szeptember 16-i számában adott hírt – az öszödi kazetta nyilvánosságra kerülésének hétvégéjén. És ugyanebben a számában a Joguralom hiányában senki nem felel semmiért – Közös vonások a tűzijáték-katasztrófa, az FTC és az egészségügy csődje között címmel közöl egy írást a Magyar Nemzet. (Magyar Nemzet 2006. szeptember 16.). Tehát nem csak a kérdéses focimeccs áll magában az eseménytörténetben, – elég világosan látszik a kölcsönös együttműködés a jobboldal szócsöve és a Fradi szurkolótábor között, össze is kapcsolják a Fradit az országos ügyekkel. Az „öszödi beszéd” hétvégéjén – szeptember 16-án pedig mintha felizzana ez a kapcsolat: az újság két írásban is foglalkozik az FTC-vel, párhuzamot is vonva a Fradi és a kormány csődje között. Ennyi látszik. Meg annyi, hogy két nappal később futballhuligánok Ria, ria, Hungária kiáltásokkal megostromolják és be is veszik a Magyar Televízió…”
Bővebben itt:
http://szentgroti.nolblog.hu/archives/2011/03/19/Az_oszodi_kazetta_a_TV-ostrom_es_napjaink_igaz_tortenete/
Ebben az ügyben Zamecsnik Péter nyilatkozott nagyon helyesen, miszerint Ő még csak el sem fogja olvast Völgyesi beadványát. Magyarul szóra sem érdemesíti. A terrorizmussal nem viccelünk, nem kiáltunk farkast mikor nincs is. A terrorizmusra, ha jól tudom nem az általános, törvények vonatkoznak, hanem szigorúbbak és minősített esetként kezelik. Ami pedig a köpcöst illeti, köztudott róla, hogy mindég mást vádol olyasmivel, amiben ő a bűnös. Mert kétségtelen tény, hogy az országot konkrétan letámadta, elfoglalta, kisajátította és a lakosság nagy részét terrorizálja. Ez viszont tény, még vizsgálni sem kell nagyon.Ez egy szociopata, pszihopata tipikus magatartása.Lenne mit beszélnie a pszihiáterével!
A fidesz öntömjénezése során összetéveszti a NÉPET A CSŐCSELÉKKEL.eZEKKEL AKAR JÖVŐT ÉPITENI..Ezek szavazatával akar hosszu ideig hhatalmaskodni.De az istanadta NÉP.nem a csőcselékből áll.A NÉP többsége rendet és nyugalmat,sőt DEMOKRÁCIÁT AKAR.Nem szeret félelemben élni.Az igazi NÉP elitéli a TGV-t ostromló csőcseléket és a TV-t védő rendőrök mellett van.Adná a jó ISTEN,hogy egyszer meggyülne a baja balsai jogtudornak a bünözőkkel,.Kiváncsi vagyok hova szaladna védelemért?Az általa megbélyegzett és elitélt rendőrök segitségét remélem nem kérné,vagy lenne hozzá képe?A köpönyeg forgatás mindent kibirAz,hogy az ügyészség nem utasitja el a nyilván való koholt vádaskodást,nem lep meg.P.Pfőügyér nem azért lett oda állitva,hogy meggátolja OV.szándékát,aki rettenetesen fél Gy.E-től.Tudja jól,hogy csak Gy.F.az a politikus ma itt e honban,aki méltó ellenfele.Félre kell tehát állitani ugy,mint ezt Ukrajnában teszik.Ebbe azonban biztos beletörik a bicska.
mosolygó
“Küldjön már valaki orvost, ennek az elmebeteg, őrül Orbánnak!”.
.
Túl nagy kérés, mert Graz vagy nem vállalja a további kezelését, vagy Orbán már nem bízik meg bennük. Az orvoskeresés újabban gyorsnaszádos tempóban folyik, mert a szükség Orbánt és a “népét” ugyancsak szorongatja.
Én csak azt szeretném kérdezni,hogy Országunkban nincs egy olyan szervezet, vagy egy tökös jogász aki fel jelentené ezt az orbánc nevű senkit 2006-ért. És a mostani ámokfutásáért?
A gond az, hogy Orbán senkinek nem “méltó” ellenfele. Ő ugyanis mindenkit ellenségnek tekint önmagán és cimboráin kívül.
Viszont az egészen biztos, hogy jelenleg egyedül Gyurcsány az, aki képes felvenni vele a harcot.
Az összes többit, akár együttvéve is, mint tollpihét, úgy elfújja őket Orbán.
Ez lesz az igazi tét: vagy képes felfogni a lakosság ezt a napnál világosabb tényt és felsorakozik Gyurcsány mögé azért, hogy vissza legyen állítva a demokrácia, vagy marad Orbán évtizedekre.
Nagyapám mindig ezt mondta :
Vigyázni kell a szarral, mert ha felkerül a polcra máris lekvárnak érzi magát.
azaz egy jobboldali KISZ titkár és baloldali KIST titkár hihetetlen kalandjai a NÉP kárára
Csodálatos. Javaslom az ügyészségnek is informálódni Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatáról, ami már több mint 60 éve él. Itt megtalálható: http://www.emberijogok.org
A kép jól ábrázolja a Fideszt;
A népet használja meg céljai elérésére … Hátba támadja riválisait … És cinikus
Pezsgőt bontok aznap mikor a Fidesz áll a vádlottak padján és az általuk hozott törvények alapján nem is lessz olyan nehéz elitélni őket!
Ne aggódjon egyetlen-egy sem, megtanúltuk hogyan is kell ezt csinálni!
A terorizmust egészen biztos a “vádiratban” megtalálhatják majd ők is!
OV addig nem nyugszik még Gyurcsányt nem látja láncon elvezetve, majd börtönben. Abban reménykedtem, hogy ha megkapja a hatalmat, amire vágott, talán 8 év után békében, csendben élhetjük életünket. Sajnos pont a fordítottja következett be. Orbán bármit hazudhat, a szemünkbe rezzenéstelen arccal azt mondja, hogy “nem az számítt, amit mondok, hanem hogy mit teszek” Őrület! Erre senki nem figyel fel? Ha ezt Gyurcsány mondta volna, már az utca kövek repültek volna. Miért hallgat a baloldal? Miért nem lép fel ilyen esetekben? Miért hagyja, hogy OV által kimondott igazság, hogy “hazudik” nem ordít fel, nem kiabálja ki a világnak, hogy “Hé emberek, Orbán saját maga bevallja, hogy folyamatosan hazudik? Nap, mint nap ezzel kellene kezdeni és nem hagyni, hogy bármti megtehessen büntetlenül! Az MSZP miért nem jelenti fel Orbánt a 2006-os események miatt? Miért nem hozza mindenki tudomására a felvételeket, a csőcselékkel tartott telefonbeszélgetéseket, a bőzdításukat a Gyurcsány kormány ellen? Emlékezzünk, Orbán azt mondta, hogy a kormány illegitim, és vele szemben bármi megengedhető! Sajnos az MSZP valóban egy béna kacsa állapotában van! Remélem, hogy Gyurcsány Ferencnek sikerül az, ami nekik nem!
Bekker Ilona
2011. október 20. csütörtök
12:37
“Az MSZP miért nem jelenti fel Orbánt a 2006-os események miatt?”
Az a puck-simicska paktum felrúgása lenne!
Ica!
Gyurcsány reformjai ellen csak a csőcselék háborgott utcakődobálásokkal.
Ők is csak azért, mert fel lettek rá kérve. Autóbuszokkal szállították fel a bértüntetőket, a focihuligánokat pedig rávezényelték a demonstrációt felvigyázó rendőrökre. A többi ötvenezer meg nézőközönség volt, hiszen nem tudtak elmenni sehova a helyszínről.
Pont ilyen autóbuszos utaztatás történt az összes Gyurcsány – kampányösszejövetelre is, ahova meg ugyanazokat t bérkereplőket, bérfüttyögetősöket szállították tízezer forintos napidíjjal.
Orbán semmi máshoz nem ért, csak a békétlenség megszervezéséhez.
Előbb kerül rács mögé Orbán Viktor, mint Gyurcsány Ferenc.
*
Különbség annyi, hogy Orbán Viktor az elmegyógyintézet rácsai mögé vonul (de inkább viszik) rövidesen.
Minden éjszaka leizzadhat és rémálmok gyötörhetik Orbán Viktort, amíg Gyurcsány Ferenc szabadlábon van. Egyszer erről filmet fognak készíteni.
Mennyire félhet és retteghet ez az ember attól, hogy elvesztheti a megragadott
hatalmát?
És mégis: egy pár demokrata emberen kívül mindenkit le tudott varázsolni.
Veszélyben a demokraták.
“Sanyibácsi”
Okt. 23-án, ha nem is oda tartozik, valami “soronkivüliségben” figyelmeztethetnék OV-t ! Igaz, neki nem számit az EU, de amig tajai vagyunk, nem utánozhatjuk Ukrajnát ! Egyébként sehogysem, ha van még egy kis demokrácia
“Balsai István szakértő csoportja”
…
Ahogy nagyanyám mondaná “hogy bűr nem sűl le a pofájukrúl”!
…
Aki még nem érti , most Gyurcsány aztán meg csak az aki útban van !!!!!!!!!
…
Mint ha dörner rendezné :(
…
Ez az egész a 21.század szégyene Európa közepén.
Szabó János, amit te írsz, azzal nem foglalkozunk. Akár el is hagyhatod ezt a helyet.
Farcsika 67,
“Az ország legnagyobb baja ez a két ember”?!!! Mindkettőt el kell távolítani és akkor minden rendben lesz?!!! Komolyan gondolod? Szerintem aki a demokráciáért harcol azt nem kell eltávolítani. Aki a demokráciát rombolja, azt kell eltávolítani.
Mert mindkettő mögött van egyfajta Magyarország.és emberek.Te milyen Magyarországot akarsz? Hacsak nem az egész Magyarországot akarod eltávolítani.Mert ha demokratikus országot akarsz, akkor ne akard eltávolítani az azért küzdő embert.
Hagyjuk már ezt az ostoba egyenlősdit, az ostobák sugalmazását, hogy Gyurcsány és Orbán egy és ugyanaz, mindkettőt el kell távolítani.
Athos,
azt írod nem eszik olyan forrón a kását….Nem egészen így van, ez a kása nem azért mert forró, hanem már önmagában is tragédia. A vád abszurditása, önmagában, mint jelenség tragédia.
Szerintem nagy hiba lenne azt gondolni, hogy oktober 23-án bármi is fog történni!
Ugye OV nem fog beszédet tartani, mert Brüsszelbe kell mennie, mert az ország sorsa előrébb való!
Mondjuk az már más kérdés, hogy én elhiszem-e, vagy sem, hogy vasárnap lesz Brüsszelben valami összejövetel!?
Az a baj, amikor időközi választások vannak mindig a fidesz nyer!
Félek attól, hogy 2014-ben is ugyanez lesz a helyzet!
Még mindig rengeteg a fidesz szimpatizáns!
De nekik nem fáj ez a sok megszórítás amit ez a félkegyelmű csinál az országgal?
Valamelyik nap olvastam, hogy Londoni elemzők szerint újabb megszorítások kellenek Magyarországon!
Már ezek is pakolják a lovat OV alá?
A fene essen bele már ebbe az egészbe!
De kérdem én , hova ennyi megszorítás már?
Már lassan a fizetés a béke feneke alatt lesz , az árucikkek meg olyan magasak lesznek , hogy örülni fogunk, ha nem halunk éhen!!
Az elmúlt évek folyamán, már annyi de annyi megszorítás volt, hogy kérdezem én , mikor lesz már ennek vége?
Ha esetleg sikerül is e kormányt lemondásra szólítani és utána ?
A következő kormánynak ismételten megszorítást kell végrehajtania, amit OV és kiscsapata eltapsikált, azt valahogy visszahozni és utána a soron következő megszórításokkal talán elindulhatunk a lejtőn!
Nem tudom, már totál kész vagyok és nem látom a fényt az alagút végén!
Az elmútl napokban ilyen-olyan kritikát kaptunk az Egyesült államokból!
Tegnap már erről olvashattunk ” Amerikai követ: “remek megbeszélésünk volt” Orbánnal !
Mire volt jó ez az egész, hogy a multkorában lehordták a sárga földig, most pedig már “király” emberke OV!!
Megint költői kérdések garmadát tettem fel, de én már nem értek semmit sem!
Mi az a dolog, ami egy nap alatt homlokegyenesen meg tud változni?
Teljes tanácstalanságban vagyok!
gm.
azért írtam, mert ez a vád az egyik legsúlyosabb (mostanában) a hazaárulás után, tehát ezeket a vádaknak nagyon megalapozottnak, és hitelt érdemlőnek kell lenni, a bizonyítékoknak pedig megdönthetetlennek, mivel az ügyészség nem rendelkezik ezekkel (ebben biztos vagyok) így ez csak a vicc kategóriába jöhet szóba, bizonyítottság hiányában amikor megszüntetik az eljárást, majd akkor támad a vádolt személy, tehát nem eszik olyan forrón.
Jelenlegi vezetőnk, aki még sohasem hazudott, akinek nem szavát, tetteit
kell figyelembevenni, a következőket sugalja:
-a fennálló DEMOKRATIKUS rendet békésen gyújtogatva megdönteni
szándékozók, a fennálló törvények szerint viselkedtek ezért védelmet élveznek.
-az ország DEMOKRATIKUSAN megválasztott vezetőit valamilyen törvény
szerint néhány száz (felbérelt, leitatott) ember terrorjával el lehet zavarni.
-a törvények szerint az ország vezetői, ha a gyújtogatókkal szemben fellépnek
az terrorizmus.
Ez a demokráciában közröhely mondaná Hofi.
Néhány hónap múlva láthatóvá válik, hogy csak az 1944.március.19.-e
előtti törvényszerűségek érvényesek. Amit az ÚR elvár az lesz az itélet.
Az agyagbadöngölés valóban csak szó volt, a tett a következő TERMIDOR-
ban rejlik.
Már a földosztáskor látta néhány parasztember, mikor azt mondta,hogy
neki a föld nem kell. Mert mi lesz, ha majd visszajönnek “ezek”.
Valószinűleg ilyenek lesznek a megigért tettek.
Kik ezen most jópfin, vigyorgtok lesz-e mosoly akkor erre kiváncsi vagyok.
Mit gondoltok nekünk ‘44 előtti aranyvonatos “demokrácia” kell.
hvg.hu/itthon/20111020_gyurcsany_ferenc_demokratikus_platform
Lehet, hogy tisztább a kép, ha nem várják meg a kongresszust.
http://hvg.hu/itthon/20111020_gyurcsany_ferenc_demokratikus_platform
Bocsánat én is ezt ajánlom olvasásra, mivel egyesek által meggondolandó
Ady kilakoltatása. Sajnos “ezeknek” erre telik. Nincs a “mifajtánk” közt,
mint például Csurka.
- Ady Endre -
A grófi szérűn
Nyár-éjszakán a grófi szérün
Reccsen a deszka-palánk
S asztag-városban pirosan
Mordul az égre a láng.
Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,
Nincs párja, napja, neve.
Fut, reszket a riadt mezőn
Az égő élet heve.
Koldus, rossz álmú zsellér ébred,
Lompos, bús kutya csahol.
Az egész táj vad fájdalom.
S a gróf mulat valahol.
Szenes kalászok énekelnek
Gonosz, csúfos éneket:
„Korgó gyomrú magyar paraszt,
Hát mi vagyok én neked?”
„Mért fáj neked az égő élet?
Nincs benne részed soha.
Ne sírj, grófodnak lesz azért
Leánya, pénze, bora.”
„Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
Mint máskor, hogyha akar.
Élethez, szemhez nincs közöd,
Grófi föld ez és magyar.”
S mégis, amikor jön a reggel
S pernyét fújnak a szelek,
A grófi szérün ott zokog
Egy egész koldus-sereg.
Siratják a semmit, a másét,
- A gróf tán épp agarász -
Érzik titkon, hogy az övék
E bús élet s a kalász.