Ronai and Ronai
AMERIKAI

Gyurcsány Ferenc vádolja az ügyészeket 2011. október 4. kedd 16:42 | AN Forrás: facebook

  • Hozzászólások(82)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Gyurcsány Ferenc vádolja az ügyészeket

Budapest – Gyurcsány Ferenc tegnap szót váltott az ügyészekkel. Nem érvelt ártatlansága mellett, mert úgy véli, nem neki kell bizonyítani ártatlanságát, hanem az ügyészeknek a bűnösséget. Ha együttműködik velük, az a látszat keletkezik, hogy elfogadja az ügyészség morális alkalmasságát a koncepciós eljárásban. Miniszerelnökként törvényesen és tisztességesen járt el az ellene felhozott ügyben, és vádolni fogja azokat akik emiatt meggyanúsítják.  Az ügyészekkel nem volt személyeskedő, csupán a szemükbe mondta, amit már számtalanszor, hogy alávaló az eljárás és alávalók az abban résztvevők is – írja a facebookon.

Azt írja Gyurcsány Ferenc, hogy információi szerint „a belügyminiszter minden héten tart egy megbeszélést, amelynek egyetlen témája van: kit sikerülhet perbe fogni a 2010 előtti két ciklus kormányaiból”. Azt írja, „nem lehet igaz, hogy emberekre vadásznak” és ha kiderül, hogy ez történik ma Magyarországon, „akkor minden ebben résztvevő törvényt sért. És ha ez kiderül, akkor eszerint fogunk eljárni velük szemben.”

Ehhez képest és ettől függően (vagy függetlenül?) Gyurcsány Ferencet tegnap beidézte a Központi Nyomozó Főügyészség, olyan ügyben, amely nyilvánvalóan koholmány, azaz az elítélés szándékához keresték az ügyet.

Azt írja Gyurcsány, hogy azért nem érvelt ártatlansága mellett az ügyészségen, mert nem neki kell megvédenie magát, az ügyészségnek kell bizonyítania a bűnösséget. Szerinte – az ügyészség véleménye ellenére – nem volt személyeskedő, mert semmi, mást nem tett, mint elmondta az  alábbiak szerint az urak szemébe, amit az elmúlt hónapokban már számtalanszor, hogy alávalónak gondolja az eljárást és a részvetőket is:

„Tisztelt ügyész urak, főügyész úr!  Elől járóban hadd mondjam el, hogy erős meggyőződésem, hogy önök ügyészi esküjüket megsértik. Önök, amikor esküt tettek a köztársaság alkotmányára, akkor azt mondták, hogy elfogulatlanul, részrehajlás nélkül teszik a dolgukat. Amit most tesznek, az nem ez.  Nem az alkotmányhoz, hanem a velem szemben álló politikai erőkhöz, a miniszterelnökhöz, annak pártjához hűségesek. Önök szégyellhetik magukat! Ha azt gondolják, hogy ennek a hatalomnak a hátterében önök bármit megtehetnek és ez a háttér önöket örökre meg fogja óvni attól, hogy törvényes körülmények között egyszer majd számot adjanak arról, hogy miért sértették meg az esküjüket, akkor azt hiszem, hogy önök tévednek.

Ami a konkrét ügyet illeti. Gyanújuk megalapozatlan, hamis, konstruált, abból a politikai igényből építkezik, amelyet a mai kormánypárt évek óta hangoztat és, amelynek teljesítését önökre bízta, amely teljesítés elősegítése érdekében önöket kitüntette. Mindenkinek megvan a maga harminc ezüstje. Úgy látom önöknek ez a harminc ezüst pénz kellett ahhoz, hogy ebben a becstelen eljárásban részt vegyenek.

Magyarországot, a hazámat szolgáltam esküm szerint, a jogszabályok szerint. Azt tettem, amit a miniszterelnöknek tennie kell. Akkor szegtem volna meg az eskümet, akkor szegtem volna meg a törvényt, ha az ellenkezőjét teszem. Ha a miniszterelnöknek a kormánya azt mondja, hogy a befektetés jogszerű és célszerű, akkor a miniszterelnöknek az a dolga, hogy hazáját szolgálva kifejezze a befektetés iránti támogatását. Ezt tettem, erre büszke vagyok, önök meg szégyelljék magukat! Kérdéseikre ezen túlmenően, tekintettel az eljárás jellegére, nem kívánok válaszolni. Ha vádat emelnek ellenem, a bíróságon be fogom bizonyítani, hogy önök becstelen eljárásnak aktív résztvevői. Köszönöm szépen” – fejezte be az ügyészeknek szánt mondandóját Gyurcsány.

Azt kérdezi a facebookon, hogy egy koncepciós eljárásban miért kellene bármilyen módon együttműködnie az ügyészséggel, ha együttműködik, elfogadja „az ügyészség morális alkalmasságát az eljárás lefolytatására” – márpedig ez nincs így. A Fidesz által 2006 óta az ügyészség és a bíróság számára gyártott megrendelésekre: a költségvetés meghamisításáért, 2006 őszéért, Sukoróért, az államadósság növekedéséért, a devizahitelesek gondjaiért és ki tudja még miért kellene védekeznie. Ezekre újra azt mondja Gyurcsány  Ferenc , hogy „egy frászt!”

„A hazámat szolgáltam tisztességgel, törvényesen. És nem fogok emiatt védekezni. Vádolni fogom azokat, akik emiatt engem gyanúsítanak. Erről fog szólni ez az eljárás”- írja Gyurcsány Ferenc.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (29 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +36 ( 42 szavazatból)
Gyurcsány Ferenc vádolja az ügyészeket, 4.9 out of 5 based on 29 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(82)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

82 Reader’s Comments

  1. Teljesen igaza van! Miért kéne az ártatlanságot bizonyítani, minthogy a bűnösség bizonyítva lenne?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (43 szavazatból)
  2. Boccs! Kimaradt egy szó: Miért kéne az ártatlanságot előbb bizonyítani, minthogy a bűnösség bizonyítva lenne?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  3. Nem kell!
    Égnek ők maguktól is!
    Itthon, és már határokon is túl!
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=477677&referer_id=fris

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  4. http://sukoroper.wordpress.com/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  5. Az Ügyészség ebből az ügyből már nem fog tudni jól kijönni.
    Mi lesz azzal a sok becsületes ügyésszel, aki jól végzi a munkáját, aki részrehajlás nélkül védi a törvényt? Rájuk is sarat fog fröcskölni ez az eljárás, hiszen baráti körükben, vagy idegenekkel történő beszélgetések során biztos hogy téma lesz az Ügyészség részrehajlása általában, és nem pedig konkrétan egy-egy ügyész személy részéről. Az egész ügyészi testület veszíti el a bizalmat!!!! Hogy fognak együttműködni az állampolgárokkal ezek után? Nagyon nehéz lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (33 szavazatból)
  6. Így igaz. Az egész MSZP-nek így kellene, kellett volna viselkedni .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  7. Vajon miben sárosak még a szügyészek?
    Ezek állam az államban azt hiszik hogy többet szabad nekik mint a patásnak !!!!
    Itt még sok minden ki derülhet. Ne hogy fordítva süljön el a dolog és bebuknak a szügyészek !!!!
    A csuti le rúgná a patkót!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  8. Teljesen igaza van Gyurcsánynak. Ha válaszol, “legalizálja” ezt a mocskos koncepciós pert.
    Egyébként. Nem az ártatlanságot, hanem a bűnt kell bizonyítani!!! Okos döntés, ha nem tesz vallomást. Izzadjon meg az ügyész , szolgálja meg a júdáspénzt. Remélem, azért ott még nem tartunk, hogy hamis bizonyítékokkal jön elő a vádló.
    Egyébként meg “örülhetnek”, hogy vannak jegyzőkönyvek, mert mostanában (korábbi Orbán kormány alatt sem) még azok sem készülnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (38 szavazatból)
  9. Mindig vannak (akadnak) féreg emberek, akik jó pénzért, pozícióért bármire képesek. Lásd Budai Gyula, volt katonai ügyész. Az ilyen, az anyját is képes lenne meghurcolni. Szerintem is az a baj, hogy egy-egy törtető, gátlástalan, “gerinc műtéten átesett” patkány miatt a becsületesen, tisztességesen dolgozó hivatalnok(ok) is megbélyegzésre kerül(nek). Az intézménybe vetett bizalom megszűnik.
    Azért én szerettem volna látni az ügyészek arc szerkezetét, amikor Gyurcsány rájuk öntötte vádjait. Szerintem még most sem tértek magukhoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (36 szavazatból)
  10. Gyurcsány példamutatóan, gerincesen és büszkén viselkedett, példamutató volt.
    Továbbá örömmel hallottam ezt a mondatot: “És ha ez kiderül, akkor eszerint fogunk eljárni velük szemben.”
    Remélem, hamarosan el fog hangzani az is, hogy akik törvénytelenül gázoltak bele mások életébe és/vagy jutottak vagyonhoz — akár családtagjaik nevén –, azok is felelni fognak.
    És nem Polt Péter felügyeletével és nem a tákolmány alapján.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  11. Gratulálok Gyurcsánynak! Én is ezt mondtam volna!
    Micsoda szégyen, hogy ez megtörténhetett, és az ügyészek lealjasodtak egy koncepciós perbeli szerepléshez..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  12. Lenyomta Gyurcsány a pikolónapóleont rendesen.
    Hogy értse a felcsúti parasztgyerek: ISMÉT HATALMAS ÖNGÓLT LŐTT A CSAPATÁNAK!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (31 szavazatból)
  13. Pollt és klikkje legkisebb vereséggel úgy tudna kijönni ebből a koncepciós gyanúsítgatásból, ha megszüntetné az eljárást és bocsánatot kérne Gyurcsány úrtól. Esetleg elénekelhetnék Balsaival együtt a: Hazugságvolt minden szavunk…kezdetű dalt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  14. Violin,
    azért én nem sajnálom nagyon a jogászokat, biztos van kivétel, de egészében gyávák kollaboránsok, évek óta hozzájárultak az Orbán rendszer kiépüléséhez. Tehettek volna sokat , de mindig kimentették őket, ez nem csak Polt Péter műve.Mit műveltek a Tokaj ügyben, mit művelnek számos MSZP-s ügyben, mit művelnek Dávid Ibolyával az UDZrt ügyben, mit műveltek Kulcsár A. ügyben és sorolhatnám amit még nem is tudunk.Milyen Jogi Egyetem az ahol Morvai Krisztina lehet docens? Oszt jó napot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  15. Gyurcsány bebizonyította ,hogy mind erkölcsileg, mind politikailag magasan a Kedves Vezető és bandája fölött áll. Mészáros Tamás /atv Újságíró Klub/ mondta, hogy szívesen meg nézte volna az ügyészek arcát a kihallgatás alatt. Szerintem is beszédes kép lett volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  16. Gyula Bognár, Jr.

    Anélkül, hogy pártolni kellene akárkit!
    A Gyurcsány elleni vádak, és a per teljesen jogtalan kirakatper. Az 0. Viktor bagázs, gazember banda egy másodrendű katonai juntánál is több jogtiprást végzett idáig és végez nap mint nap, miközben a Simicska társaság büntetlenül, titokban lekopaszthatja az országok, tömve a holdudvar hűséges seggnyalóinak zsebeit.
    Rákosi pajtás egy fokkal jobb volt, annak legalább volt egy (téves) importált eszméje is a diktatúrához és az ország lassú (öt éves tervenkénti) gazdasági tönkretételéhez. 0. Viktor diki és a Matolcs a saját baromságukkal, sokkal gyorsabban érik most el a még sokkal rosszabb eredményt! Most ugyanis százezrek lesznek kényszermunkán és még többen kiéheztetve és orvosi megfelelő ellátás nélkül!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  17. gm., és Violin!

    Itt egy friss feljelentés:
    http://www.galamus.hu/images/stories/2011/09/zwzil-110926-bauer-peter-feljelentese.pdf

    Itt a válasz rá, milyen meglepő, egy igazi gyöngyszem:
    http://www.galamus.hu/images/stories/2011/09/zwzil-110926-ugyeszseg-valasz.pdf

    Ezer ilyen feljelentést kellene tenni, hátha átcsúszna egy-kettő! :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  18. Közbe figyeljünk ilyenekre is!

    “Újra itt a 300 forintos euró!

    A folyamatos délelőtti gyengülés, 298 forint feletti árfolyamok után kettő óra előtt néhány perccel a devizapiacon már 300 forint felett is kereskedtek az euróval. A dollár ára 228, a svájci franké 247 forint közelében van, a forint természetesen mindkettővel szemben gyengült, az elmúlt órákban bő egy forinttal drágult mindkét deviza. A 300 forint feletti euróár azonban csak percekig élt a piacon, az első, ezen a szinteken való kötés(ek) után az árfolyam ismét 299,80 közelébe ment vissza, ennél azonban nem erősödött sokkal tovább, még délután fél hatkor is 299,39-es szinten járt!

    Navracsics: A kormány a felelős a 300 forintos euróért
    Ma délre a forint elérte a 300-as euró-átváltási árfolyamot. Senki sem tagadhatja, hogy ez egy lélektani határ. Egyrészt azért, mert a devizahitelesek nehézségeit tovább fokozza, másrészt azért, mert ez az egyetlen szám jól jelzi a kormányzati politika kudarcát – mondta a Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján. Igaz, mindez még 2009 februárjában hangzott el, a Fidesz honlapján visszakereshető beszámoló szerint. ”

    http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/04/gyengult_a_forint/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  19. Kálmán Olga most csinált bohócot a Fazekas (vallomást tollbamondó) budapesti főügyészből. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  20. Ügyes volt Kálmán Olga!
    Fazekas szerint van még több “fontos” az ügyészség tarsolyában (tanúvallomás és tárgyi bizonyíték).
    Legjobban azon lepődtem meg, hogy más “befektető” is volt, aki ezt a területet vadászta. Legalább egy – Fazekas szerint.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  21. Nincsen igaza Gyurcsánynak,a tőrvényt tisztelni kell.és nem gyalázni igy adni másoknak példát,mi is volna ha mindenki gyaláza a biroságot,ő is egy ember és felelnie kell ,mint minden embernek a bűnőség ugy is kiderűl,vagy ha ártatlan akkor is kiderűl,csak indulatbol foglaltok állást mellete.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -25 (27 szavazatból)
  22. Az ország kockázati felár 530 pont körül!
    Most hallgattam az ATV-n a rossz arcú, önérzetes Fazekas ügyészségi szóvivő gyűlölettel teli fröcsögését. (Hatott a Gyurcsány vád) Látszott rajta, hogy mennyire”független”. Felháborító! Biztos valami “sajtpapír” -titkári feljegyzés- van a birtokukban. Ez a bizonyíték. Ha ebben az ügyben Gyurcsány hibás, akkor Orbánnak a Grippen gépek beszerzése miatt már 19 éve valamelyik várbörtönben kéne rohadnia. Még a “sajátjai” is azt mondták, hogy a vásárlásban egy személyben a gumicsizmás döntött. Az F-16 os- és a Grippen gépek beszerzése közötti árkülönbség több 10 ezer milliárd!!! Nem beszélve arról, hogy a szervizelés infrastrukturáját az USA bónuszként adta volna. Gondolom “nem hiába” nem érdeklődik ( független, ma született bárány) Polt Petike a svéd ügyészeknél ez ügyben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  23. Még a grippenek sem fontosak (ügyileg)!
    Ez a kotonszökevény többször is a közbeszerzési eljárásokat emlegette, hogy szabályszerű ! Na akkor rajta hülye gyerek,lehet vizsgálni a másfél év ÖSSZES PINTÉTES ÜGYLETET , MEG AZ AUTÓ MARKECOLÁSOKAT !! Tényleg lassan már ott tartunk , hogy azért van az államháztartási hiány mert mindent ellopnak !!!!!
    Kedves ÖdÖn , előbb tessék kicsit gyakorolni a helyesírást, talán skicc paja bátyóval !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  24. Tisztelt Miniszterelnök úr!

    Jól emlékszem – mintha tegnap történt volna –, hogy Ön meghirdette a „három gyerek, három szoba, négy kerék”-programot. Most itt állok a három gyerekkel, kicsit fájón emlékezve a három szobára, amelyből nemrég kilakoltattak, meg a négy kerékre, aminek a hiteléből a bank által történt értékesítést követően fennmaradt részt a mai napig törlesztem.

    Újra lesz feketevágás?

    Vidékre költöztünk a családdal, a sógoromék kihasználatlanul álló egyszobás házába. Itt aztán hol a helyi szegények zaklattak minket, mert azt hitték, jobban állunk náluk, hol fekete ruhás kopaszok masíroztak a házunk előtt, mert azt hitték, mi is a helyi szegények közé tartozunk. Így aztán nem érzékeltük olyan nagyon a közbiztonság javulását, amit Pintér belügyminiszter úr a piros lámpánál koldulók megrendszabályozásával elért.

    Most, miután másfél év alatt a kétharmados parlamenti többségével összehozta, hogy többen utálják, mint amennyien szeretik, Ön újabb programmal rukkolt elő – disznót akar minden portára. A közvetlen szomszédaim – még hisznek a politikusoknak – csatlakoztak is a programhoz. Azóta nem csak nincs mit ennünk, hanem barátságos trágyaszag is belengi a környéket, tehát szellőztetni sem tudunk. Én mégis támogatom az ötletét, mert nosztalgiával gondolok azokra a történetekre, amiket édesapám mesélt az Ön kollégája, Rákosi Mátyás idejében történt feketevágásokról. Számomra ugyanis kétségtelen, hogy ebbe az irányba haladunk.

    Megjegyzem, az, hogy az egészséges életmódot is próbálják összekötni a sertéstartással, már valóban a hülyeség csúcsait masszírozza, és nem alulról. A sertés fogyasztása köztudottan nem tartozik az egészséges táplálkozás körébe, az pedig, hogy a takarmányt a portáján bárki megtermelheti, az uniós állattartási szabályok miatt nem igaz. Ahhoz nem elég a kukorica, moslékot meg nem adhatunk a malacnak, nem beszélve arról, hogy valamit nekünk is ennünk kell, miután én a közmunkával a minimálbért sem keresem meg.

    Ezért lehet az, hogy én nem fogok csatlakozni az Önök által meghirdetett „egy koca – egy porta” programhoz. Remélem megérti. Gondoltam viszont arra, hogy mégis beszerzek egy malacot, és eljuttatom a Fidesz-székház portájára, de azt mondják, van ott elég disznó, ne növeljük a számukat, mert végül nem bírja majd az államkassza a takarmányozásukat.

    Azért arra felhívom a figyelmét, kedves Vezérem, hogy két dologban Ön már történelmet írt: megértette az emberekkel, hogy egy kormányt el lehet zavarni, és ügyészség elé kényszerített egy volt miniszterelnököt. Ha netán visszanyalna a fagylalt, és Önt is elzavarnák, netán bíróság elé citálnák, akkor az ilyen, és hasonló levelekből, amit most Ön a kezében tart, egy hosszú-hosszú vádirat lesz.

    Persze ez rajtunk nem segít már akkor, legfeljebb némi elégtételt érezhetünk majd. Itt, a hárommillió kondás koldus országában.

    Üdvözlettel,

    Kovács Béla
    magyar állampolgár
    lecsúszott középosztálybeli
    (Egyenlítő blog)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  25. ődőn
    ….a törvényt tisztelni kell. Ezt mondja el a csutinak is. Mit kellett volna mondania Gyurcsánynak? Minden úgy van ahogy mondják! Hány év? Mikor menjek? Hova menjek? Bocsánat, hogy élek? Nem gondolja komolyan. Arcul csapták, visszaütött. Ennyi.

    Egyébként, ha Önről lenne szó (mindazon előzményeket átélte volna 9 éven át amit Gyurcsány) -hinne az ártatlanságában- akkor is ezt mondaná? Ön egy nagyon naiv, jóravaló ember.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  26. kedves magyar választók , főleg azok akik a fideszre szavaztak. Kérem vizsgálják meg Orbán és politikus társaik karrierjét. Honnan indultak és hová jutottak. Mennyi pénzt kerestek és keresnek és mennyi pénz marad egy dolgozó zsebében. Mérlegeljenek, most már vannak tapasztalatok az Orbán kormány müködéséről.
    Elégedettek Önök a fideszre szavazók sz orbáni kormányzással? Ha igen kérem indokolja meg valamelyikük, mi teszik Önöknek benne? Jobban élnek? Jobb a buszközlekedés? Szóval irja már le egy fidesz hivő mi a jó a mostani kormány munkájában? Hadd ismerjük meg mi is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  27. Most hallgatom Olgánál a tróger ügyészt

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  28. A tőrvényt mindemkinek be kell tartani,nincsen mentség tisztelt uram carpenter,gondolom hogy maga is a tiszteséges emberek kőzé tartozik,és a tőrvényeket be is tartja,mert igy van jo,Gy F is tarcsa be majd ki derűl hogy ki is a bűnős.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -15 (15 szavazatból)
  29. ődőn,
    A törvényt tisztelni kell vonatkozik a jelenlegi országvezetőkre, és az ügyészségre is. Itt semmi indulat nincs, tények vannak: nem történt törvénysértés, mégis vádat emel az ügyészség. Nem csak a kommentelők véleménye, a nemzetközi sajtó is úgy ítéli meg, hogy itt koncepciós per indult el. Sőt a nemzetközi politikában sem állja meg a helyét ez a per.
    Amúgy meg kérem, tanulja meg helyesen használni a hosszú, és rövid magánhangzókat, mert már nagyon idegesít!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  30. Kedves Ődőn,

    fejtse ki, kérem, hogy milyen törvényt? Melyik törvényre gondol? Ön szerint melyik törvényt nem tartotta be Gyurcsány Ferenc? Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  31. Tartsa be, ha lehet kérnem tartsa be! (hacsak nem Schmidt Pállal együtt tanult helyesírni)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  32. Aki a Gripen szót még egyszer két p-vel írja, kap tőlem egy kokit és egy sallert…

    Legalább tanuljátok meg már helyesen írni gyanúnk tárgyát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  33. miután ezt a troll ócskát hiába figyelmeztettem. hogy az Ödönt a MAGYAR helyesírás szabályai szerint csakis csupán rövid ő-kkel írják, nem tehetek mást, levonom a következtetést: személyében a Nemzet Gojostolát tisztelhetjük. Mondjuk már a szövegei színvonala is gyanús volt, de most már bizonyos vagyok!
    Remélem amikor majd ő fog a bíróság előtt állni az alkotmányos rend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel igencsak megalapozott vádjával. akkor ő is hősiesen bízik majd az akkor majd már nem poltpetis ügyészségben.
    Egyébként meg: elmész te a sunyiba a hüölyeségeiddelŰ!.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  34. cornelius: mert nem érted a finom hangsúlyokat. Mostanában azt terjesztik, hogy Orbán náthás volt amikor a repülőkről döntöttek, és egy hapci utáni jókívánságra mondta, hogy ez csak grippe – de a sameszok félreértették. Aztán már snassz lett volna visszatáncolni.Aki tehát grippent ír – előadja az Orbán javára szóló felmentő storyt is. Azaz a koki és a saller kevés – legalább egy nekifutásból történő herénrugás a legkevesebb, ami ezért jár!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  35. Ődőn :
    Énmeg indulatból vagyok ellened.
    ( Vagy penig gondúkozzá.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  36. cornelius:
    Tehát , ha jól értelek , aztat a szavat hogy Gripppen , egyppével kölletik írni ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  37. Ődőn-nel azt hiszem nem kell foglalkozni, tényleg, nem csak annak látszik, tényleg ilyen hülye.Maximum 20 IQ.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  38. Igen, Geyza, a Gripen az egy p.

    Nem tévesztendő össze a tripperrel, mert az kettő.

    A smittpál meg két té, mert múlt idő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  39. cornelius :
    Vagy ha nem , akkor hamarosan az lessz.
    -
    gm:
    Valóban !
    Ődőn.-nek látszó tárggyal nem kő foglalkozni..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  40. @kekec:
    Azért, mert valaki karcsú eszű, még nem rúgnám tökön. Akkor sem, ha rossz a helyesírása. Ha téged már ért volna ez a formája az atrocitásnak, te sem proponálnád. Elég, ha eligazítjuk. Szegénynek nem a hibája, inkább a szerencsétlensége, hogy olyan, amilyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  41. Egyetértek veletek. De!
    Jusson eszetekbe, hogy a netre feltett hanganyagok az UD Zrt-ről miket tartalmaztak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ezeknek nem kunszt “bizonyítékot” gyártani!Ahogy a Csányit megfenyegető fószer ellen gyártattak bizonyítékot, most is meg tudják tenni. És innentől gondolja mindenki tovább…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  42. Ezt olvastátok?
    Egyiptom után Szaúd-Arábiában is zavargások törtek ki a magyar kormányfő látogatása idején

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  43. Én már többször tovább gondoltam , és mindig ugyanoda jutok ! Ezeknél kártékonyabb élőlények nincsenek a Földön ! Ha netán még egy évet kihúznak , abba már inkább bele sem gondolok !! Nem hiszem hogy ezek a támadások Gyurcsány ellen a véletlen művei !! Még mindig azt mondom hogy jövőre választások lesznek , no meg a paja bátyó is megy nyögdíjba , mert letelik a 2 év , akkor pedig jöhet a koronázási ceremónia !! Na eddigre akarják ezek a patkányok Gyurcsányt harcképtelenné tenni akár hogyan is , csak el az útból !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  44. Rákérdező: mivel nekem tökéletes (azaz nem csonka) XX kromoszómáim vannak – elő nem fordulhat, hogy bárki herén rúgjon (vagy baromira meglepne)!
    Ahhoz meg ődőn elég kullancs természetű, hogy csak úgy simán futni hagyjuk!
    Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon (a célzáshoz viszont nagyító ajánlatos!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  45. Bumburi, eddig úgy tudtam, hogy KÉT 100 %-os mortalitású betegség van: a veszettség ás az ÉLET.. Az ebolából ugyanis vagy 15 % felgyógyul. Erre kiderült, hogy a kifejlett veszettség is túlélhető mesterséges kómában.Marad tehát az élet, amely mindenképpen halálos betegség. És ezzel kapcsolatban a költő szavai:
    Miért legyek becsületes? Kiterítenek úgyis!
    Miért Ne legyek becsületes? Kiterítenek Úgy is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  46. Ődőn -ke.
    Én fogok magának egy békát. Lehet, hogy hallotta hírét a bibliai Tízparancsolatnak? “Tiszteld atyádat és anyádat …”. Azt a szülőket is tisztelni kel melyek gyereküket megölik? Azt a szülőt is tisztelni kell, melyik lányát meg erőszakolja? Lehetne folytatni a sort, próbálja meg. Tisztelni kéne a zsidótörvényeket? A Hitler fajelméletét?
    Kell TISZTELNI a törvényt, de a HAMIS vádemelőket nem! A törvény írhatják tisztességes emberek és végre hajthatják aljas szándékú emberek esküszegő módon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  47. A jelenlegi kormány ellen is lehetne már feljelentést tenni, a felelőtlen “isteni” kinyilatkoztatásokból származó forint gyengülésért, a MOL részvények értékvesztéséért, a telekom adó bevezetéséért és biztos van még, amiről egyelőre nem is tudunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  48. A sukorói ügy egyik érdekessége volt, hogy egy minisztériumi előadónőt is próbáltak elmeszelni, azzal az indokkal, hogy amennyiben aláírta volna az általa kiadható engedélyt, abban az esetben a magyar gazdaságra nézve hátrányos helyzetet állított volna elő.
    Eszméletlen! Ha! Volna!
    Potenciális gyilkosság vádjával mindenkit le lehet csukatni, mivel a háztartásban valószínűleg van legalább egy darab 14 cm hosszú konyhakés, vagy egy kisbalta.
    Eszement világ, ahol a ha-ért már nyomozást lehet elrendelni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  49. ődőn
    “igy van jo,Gy F is tarcsa be …”
    Kistarcsa, vagy mi a szösz? Őn kedves Ődőn nem vítaképess mivell Sajnoss funkcionális analfa bétta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  50. Nagyon igazad van, ődőn, a törvényt mindenkinek tisztelnie kell!!!
    Leginkább azoknak, akik azért kapják a fizetésüket, hogy őrködjenek a törvények betartásán, betartatásán.
    Az ügyészek, bírók a törvények gyakorlati alkalmazásából élnek.
    Nekik ezért még az átlagpolgárnál is nagyobb a felelősségük a törvényekhez való viszonyhoz tanúsítandó példamutatása terén.
    Ha ők nem tartják be a törvényt, milyen jogon várnák el azt másoktól?
    Nos, amikor kiderül, hogy pont azok szegik meg a törvényt, akikre rá van bízva a törvények őrzése, akkor bizony figyelmeztetni kell őket a törvényszegésre.
    Ez történt most is.
    Gyurcsánynak kötelessége volt felhívni az ügyészek figyelmét arra, hogy az alkotmány szövege és az esküjük éppen ellentétes azzal, amit cselekszenek.
    Gondolom, ődőn, te is ezt tetted volna a miniszterelnök úr helyében, hiszen szavaidból azt vélem kiolvasni, hogy gyalázatos dolognak tartod a törvénnyel való visszaélést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Orbán sztárt csinál Gyurcsányból 2011. október 4. kedd | AN

A Demokratikus Charta őrséget áll 2011. szeptember 30. péntek

2006 a Fidesz puccskísérlete volt 2011. szeptember 27. kedd

De mi lesz szegény Schmitt Pállal? 2011. szeptember 23. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos