Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: Félsiker 2011. szeptember 23. péntek 15:44

  • Egy hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: Félsiker

Mottó: „a választási győzelem után szembe kell nézni a realitásokkal, és valamilyen módon ütemezni kell mindazt, amit meg akarnak valósítani. Részemről a pénzügyminiszteri poszt elfogadásának egyik feltétele az volt, hogy össze kell mérni az ígéreteket a költségvetés teherbíró képességével”.

Urbán László, majdnem pénzügyminiszter, 1998.

Megjelent a költségvetési tervezet, by Matolcsy „Növekedés” György, és a lakosság még csak nem is sejti, hogy mi vár rá. Ez azért van így, mert részben nem érdekli, részben gondjai akadnak az olvasással és az olvasott szöveg értelmezésével.

Mármint a 2012-es költségvetéssel, mert kormányunk előre tervez.

Nagy szerencse ez, mert jöhetett volna az idei is utólag, amit a nemzetközi pénzvilág minden bizonnyal rosszallással fogadott volna, viszont kétségtelen, hogy visszamenőleg sokkal pontosabban lehet tervezni, elvégre a politikus nem béljós, hanem politikus, honnan a francból tudja ő, hogy jövőre mire, mennyi pénz megy el.

De a Fidesz, és a vele minden tekintetben kompatibilis KDNP vállalta a kockázatot, elkészítette a jövő év költségvetési tervezetét, és bizony nem okozott meglepetéseket. Nem pörgött fel a gazdaság, hiába állították azt a választások előtt, nem javult a helyzet, de romlott, úgyhogy az értelmesebb állampolgárok közül senki sem fog meglepődni azon, amit majd tapasztal: brutális megszorítások, mintegy 300 milliárd kiadáscsökkentés, 450 milliárd bevétel növekedés áll a tervezetben (forintban számolunk). Ezeknek a tételeknek néhány részlete is napvilágot látott, ami nem fog jól jönni a szegényeknek és az átlagkereset alattiaknak, pedig akárhogyan is számolom, ők vannak többen.

Ha Önök nem is, én emlékszem arra, hogy a Fidesz azzal nyert – többek között – választásokat, hogy betegesen tagadta a megszorítások szükségességét, és valami olyan gazdasági abszurd drámát adott elő, miszerint nincs megszorítás, növekedés van, és ha növekedés van, akkor boldogság van. A Gyurcsány- és Bajnai-kormánynak csak azért volt szüksége megszorításokra, mert tehetségtelenek voltak, ráadásul bolygóközi idegenek ügynökei, és a magyar emberek csak azért nem dolgoztak többet, mert ezt pontosan tudták.

A Fidesz szerint (Orbán Viktor) mindez automatikusan megváltozik, ha ők lesznek hatalmon, a megszorításokat eldobják, mint övsömörös pincér a hattányéros rendelést, a gazdaság pedig tulajdonképpen magától felpörög, még többet sem kell dolgozni, mert egymillió új munkahely lesz hamarosan, és akkor gyakorlatilag mindenki kevesebbet dolgozik majd, mégis növekedni fog a GDP, na persze.

Nyilvánvaló volt, hogy mindez képtelenség, két bitesnél magasabb szinten álló ember egy pillanatig sem hitte el egyetlen szavukat sem, meg is lett a kétharmad. Érdemes alábecsülni a választókat, mert kifizetődő.

Jövőre el fog jönni a pillanat, amikor a széles néptömegek szembesülnek a fenti állítások képtelenségével, mert kevesebb pénzük lesz (egyes számítások szerint fizetésük hatodát is bukhatják a kiskeresetűek), ami bizony fájni fog, hiába olyan snájdig fiatalember ez a szimpatikus Orbán Viktor, hiába olyan nagyszerű elme Semjén Zsolt, amikor drágul a sajtos pogi, akkor a polgár zúgolódni kezd.

Ha jövő vasárnap lennének a választások, a Fidesz simán megtartaná a kétharmadot. Ha jövő ősszel lennének, szerintem már nem menne ilyen simán, pontosabban: nem menne sehogy, mert addigra beüt a valóság, és eljut még azokba a teljesen tégla állagú és formájú fejekbe is az üzenet: nincs magyar csoda, mert hazánk egy kicsi és nyitott gazdaság, hazudhatnak bármit a politikusok nagyságról és önállóságról.

Általános fogyasztói adóemelés, egészségbiztosítás drágulása, megszűnő adójóváírás, hogy csak a legdurvábbakat (és egyáltalán megismerhetőket) említsem a tervek közül.

Nem mondom, hogy minderre nincs szükség, mert már rég meg kellett volna lépni mindezeket, valamikor 2004-ben, de legkésőbb 2006-ban, csak akkor nem ők voltak kormányon, viszont olyan helyzetbe kerültek, hogy a töketlen szocialisták minden kísérletét blokkolni tudták, miközben a fentebb már részletezett hazugságokkal cukkolták a lakosságot.

A kérdés csupán az, hogy mi történik, ha a többség ráébred arra, hogy Orbán Viktor nem tudja kettéválasztani a tengert, legfeljebb úgy, hogy ten-ger? Nem hiszem, hogy különösebb ribillió lenne, mert egy ország nem csinál magából kétszer hülyét pár éven belül. De a fejekben azért egészen biztosan kialakulnak az új Kossuth terek, ami vagy azt eredményezi, hogy megszűnik a politikai érdeklődés (mind hazudnak), vagy előtérbe tolja a Jobbikot (belegondolni is borzalmas, jelenleg nagyobb a támogatottságuk, mint a szocialistáknak), vagy feltűnik, illetve megerősödik valamelyik apró erő, amire most nem is gondolunk.

Egy év múlva én is sokkal okosabb leszek, és akkor majd megmondom, hogy mire gondoltam most, hogy úgy tűnjön, mintha mindent előre láttam volna. De annyit elárulhatok, hogy ez a visszamenőleges jóslat nem lesz valami derűlátó, mert attól még, hogy a Fidesz bénázik és vadul megszorít, Kelet-Európa nem lesz semmivel esélyesebb egy másik kormány működése esetén sem. Maximum annyit várhatunk, hogy visszaáll a demokratikus rend, ami üres hassal csak félsiker.

Az is majd egyszer (a Szerk.).

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

  • Egy hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

One Reader’s Comments

  1. “Aszonta ” Orbán, hogy a 2012-es év az elrugaszkodás éve lesz…
    Hova, hogyan ? Azt már tudjuk – ő mondta – , hogy ne arra figyeljünk, amit mond, hanem amit tesz. A tetteivel eddig elégedetlenek vagyunk.Amit most mond, meg amit mondani fog, ne higgyük el !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos