Budapest – Óriási erőkkel készül több mint 70 érdekvédő csoport a D-Daynek nevezett, határozatlan időre meghirdetett tiltakozássorozatára. A fő eseményre, a szombati Kossuth-téri tüntetésre többezer embert várnak a szervezők. Jövő hétfőtől országos útlezárások, demonstrációk is kezdődnek – mondta el Árok Kornél, az egyik szervező a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének vezetője szerint addig tartanak a megmozdulások, amíg nem teljesülnek azok a pontok, amelyeket megfogalmaztak a kormánnyal szemben. Kérdés, hogy a demokrácia is követelés, vagy az mehet a levesbe, ha a munkaórák száma rendben van?
A szakszervezeti tüntetés menetrendje: szeptember 29-én, 15 órakor a Clark Ádám téren kezdődik a munkavállalók jogaiért összefogott szakszervezetek akciósorozata, másnap, szeptember 30-án 17.00-18.30 óra között Budapesten a Nagy Imre szobornál, az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület szervezésében Társadalmi Kerekasztal beszélgetés lesz, független gondolkodók, társadalmi és civil szervezetek vezetőinek részvételével. A Társadalmi Kerekasztal zászlóbontása után a szervezők országos mozgalmat kívánnak felépíteni.
A fő esemény, a nagygyűlés október 1-én, szombaton 14 órakor lesz a Parlament előtti Kossuth téren, melyre többezer embert várnak a szervezők. Több mint 70 szakszervezet, civil- és társadalmi szervezet összefogásával létrejött Akcióegység demonstrációját a demokrácia, a szociális biztonság, az emberi és munkavállalói jogok védelmében. A demonstrációt követően, 16.00-17.00 óra között vonulás a Lánchídon a Clark Ádám térre.
Október 3-tól országos útlezárások, demonstrációk kezdődnek, a nap 24 órájában mind budapesti mind vidéki helyszíneken – mondta Árok Kornél.
A szakszervezetek egy kilencpontos csomagot fogalmaztak meg, amelyben követelik többek között az igazságos és méltányos közteherviselést, a visszamenőleges hatályú törvénykezés beszüntetését, illetve a háromoldalú társadalmi párbeszéd visszaállítását a munka világában. Emellett elvárják, hogy a kormány egyeztessen a szociális partnerekkel a Munka törvénykönyve tervezett módosításáról, illetve kérik a korkedvezményes és korengedményes szolgálati nyugdíjak alkotmányos védelmét.
A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal narancsleves dobozokat. Ebből a résztvevők piramist építenek. Így szeretnénk jelezni, hogy a szakszervezetek az állam védelme, és az államadósság elleni harcban a kormány partnerei, és ezt stabil alapokra szeretnénk helyezni – magyarázta Árok Kornél.
A szervezők emellett azt kérik, hogy mindenki hozzon magával egy ötforintost, hogy kifizethessék a korábbi tüntetés “állítólagosan okozott kárait”. Az április 16-i demonstráció során ugyanis valakik – nem bizonyítható, hogy a tűzoltók – megnyitogatták a tűzcsapokat – magyarázta Árok Kornél. Az okozott kár és a perköltség 30 ezer forint körüli. Ezt az összeget szeretnék ötforintosokból összegyűjteni. Érdekes a történet azért is, mert eredetileg, a kártörténés felől érdeklődésükre még azt a választ kapták, hogy nem történt. Később döntöttek úgy valakik, hogy mégis csak kell lennie kárnak.
Mára tehát elhárult a rendőrség által mondvacsinált akadály a demonstrációk útjából. Eredetileg ugyanis a rendőrség nem engedélyezte a Kossuth téri nagygyűlést, mondván, hogy akadályozza az államhatalmi szervek zavartalan működését a szombat délutáni összejövetel. A Fővárosi Bíróság azonban másként döntött: a demonstráció ott és akkor megtartható. Ezen kívül még különböző kisebb-nagyobb ürüggyel nehezítette volna a rendőrség a többi tiltakozás megtartását is, ezeket a nehezékeket azonban a rendőrség saját hatáskörben később, talán az LB döntésre figyelemmel, eltávolította a demonstrálók útjából.










Lószar lesz itt, nem demokrácia.
Már most eldölt egy jó pár cégnél, hogy szombaton berendeli a dolgozóit!
Nemcsak a közszféra, hanem a termelő üzemek is!
Ha ez igaz, alig lesznek a tüntetésen!
Ott kell lenni, ahányon csak lehet.
Aki tehetne a demokrációért és mégsem tesz, az ne sírjon, hogy nincs.
Helyesen: demokráciáért
Az egész ott fog eldőlni, hogyan viszonyulnak a rendvédelmi dolgozok, a rendvédelmi dolgozók és a többi szakszervezet által kezdeményezett tüntetés sorozathoz!
Kíváncsi leszek, hogy egy le “kádár huszározott” rendvédelmi, hogy fog fellépni egy “kádár huszár” ellen!
A sapkámra biztos ki lesz írva!
Tudja kivel áll szembe, a bajtársam, hisz az ő érdekébe is ott leszek, leszünk!
Viszlát, ott!
Egy büszke “kádár huszár”!
Én kirakom a kitüntetéseket, a rendfokozatot, meg a “Hungary”-t a gyakorlón.
Olvastam valahol, hogy a rendőrség nyomozást !?! indított annak érdekében, hogy ki(k) nyitotta(k) ki a tűzcsapokat. Az elkövetőt nem, de a “felbujtót” sikerült kinyomoznia a rendőrségnek egy nyugdíjas tűzoltó személyében. A keletkezett kár 6500 ft. ennyi értékű tűzivíz folyt el. Mivel vízügyi? szakértőket is alkalmaztak, (a keletkezett kár megállapítására) ez az összeg felment 20000 Ft-ra. Ez a vád tárgya. Ez egyszerűen agyrém. Igaz ebben az országban minden rendészeti probléma meg lett oldva (2 hét Pintér) Gondolom, hogy a nyomozók még örültek is ennek ez esetnek. Legalább lesz valami dolguk, nem kell a kapitányságon lógatni a lábukat. 2006-ban az ingatlanokban vagyontárgyakban okozott kár ehhez képest kismiska. Azt senkivel nem akarták(ják) megfizettetni.
Ejnye, bejnye ezek a randalírozó tűzoltók.
Magyarország megújúl!. Csak a Fidesz!
Ugye mindenki magából indul ki , mert az a csürhe biztos nem a jogaikért és a demokráciáért tüntetett hanem konkrét céllal küldték szétverni a várost!
Sasszem egyesület ezért figyel mert nem szeretnék hogy ez jobban sikerüljön mint amit ők próbáltak akkor !!
Végre f.snak , van miért!
Figyú! A gatya már ennyire tele: http://www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium/hirek/a-jozsefvarosi-emberek-a-rend-mellett-voksoltak
Tán még emlékeztek a nyóc kerben a hétvégén lezajlott “nép”szavazásra amely a hajléktalanok további üldözését volt hivatott elrendelni és igazolni. A szavazás érvénytelen lett azon mindössze tízegynehány százalék jelent meg számszakilag szinte kizárólag annyi amennyi jobbikos szavazó van a kerületben. Ez szerintem három dolgot jelent:
1, A jobbik szervezet és egyre szervezettebb – ez ellen valamit tennünk kellene.
2, Az emberek köszöni nem kérnek a hajléktalanok sanyargatásából, ehhez már nem adják nevüket voksukat.
3, A hatalom már egy ilyen piti ügyben is retteg a vereségtől. Retteg attól, hogy a vereség sokak számára példa értékű, mi több lelkesítő lehet, így aztán a legegyszerűbb de már kormányzati szintű hazugságra, hamisításra is kész. Tehát a gatya nagyon tele.
Menjünk el mindannyian hétvégén és segítsünk abban, hogy a megismerhessék az igazi félelmet
Minden épkézláb és egésséges ember ottan kell hogy legyen,kűzdeni a magyar DEMOKRÁCIÁÉRT.
D-day-ről információt találhatsz az frdsz honlapján.
Ott a helyünk.
“Budapest – Óriási erőkkel készül több mint 70 érdekvédő csoport a D-Daynek nevezett, határozatlan időre meghirdetett tiltakozássorozatára…..”
.
Hát nagyon kíváncsi vagyok erre az “óriási” erőre. Sok függ ezektől a napoktól. Ha több tízezer ember vesz részt benne, akkor van esély arra, hogy a későbbiekben meghátráljon az OVis, de ha nem jön össze jelentős tiltakozó tömeg, akkor ez csak lovat ad az OVis alá! Van olyan félelmem is, hogy az OVis esetleg a 2006-os szélsőséges embereivel provokációt hajtat végre, hogy bevethesse a kommandósait a tömeg szétoszlatására. Bízom benne, hogy erre nem kerül sor. Most még nem.
Adalék a hazai helyzethez: Nyíri András olvasói levele a Galamuson:
http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=92223:meddig-meg&catid=65:az-olvasok-irasai&Itemid=101
Tisztelt neroka
Miből gondolod, hogy OV ilyet akar tenni, amit leírtál?
Biztos vagyok benne, hogy ilyet nem fog csinálni, mert az nem fér bele az eszméibe!
Én inkább attól félek, hogy szépen csendben leül az egész és oktobertől minden megy ugyanígy tovább , mint ahogy most!
Nem tudom, hogy ha most sikerül esetleg valamit is elérni, jövő kérdéseivel mi a nagy harci helyzet van?
Ami brutális költségvetési tervezetett irányoz elő , azon 100% hogy nem fog változtatni a kormány!
Nem értem miért vagyunk ilyen naívak, hogy a kormány valamit is változtatni fog eddigi álláspontján?
Amikor volt tavasszal a rendvédelmisek megmozdulása, akkor én és egy másik kedves kommentelő azt írtuk, hogy ” kostolgat minket OV , hogy meddig mehet el, mennyi a tűréshatárunk és utána visszavonja az egészet , ha már nagy gáz lesz”
Az egészből mindössze annyi lett, hogy végigtudta vinni az eddigi elképzelését!!!
Ez amitől igencsak félek, hogy a kis csapatával figyelni fogja az eseményeket és szervezz egy kis zsurpartyt, majd a “rendezvény” után egy kis mosoly, hogy ez a nép, nem jelent potenciális veszélyt a számára!
Innentől kezdve, azt fog velünk csinálni amit akar!
Végülis elég ha egy-két idióta van a tömegben, de azokat <> rendreutasítják és kitessékelik a rendezvényről!
Girbegurba belinkelt egy érdekes írást, amelyen elég sokunknak el kellene gondolkodni!
Amikor az oktatás is totálisan szét van verve, ott sincs nagy mozgolódás!
Ebből azt a konzekvenciát vonom le, hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép , így a helyes, ez a jó írány!
Jövőre jönnek a fizetéscsökkenések, különböző adók emelése és új adók bevezetése!
Én azt hiszem, hogy már minden koncepció OV asztalán van, amelyen a “vezérünk’ nem akar és esze ágában sincs változtatni!
Nem lesz itt semmi sem. Látszat tüntetés. A tanárok a Fideszre szavaztak, az orvosok a Fideszre szavaztak, a szakszervezeti vezetők a Fidesz s….t nyalták. Látta valaki Kálmán Olgánál, Éger Istvánt és Tarlóst. Csak makogtak. Ühüm bühüm. Édesanyám én nem ilyen lovat akartam. A nagy Fidesz fanok csak a Hír Tv-ben mernek nyilatkozni, mert ott nem merik összehozni őket egy másként gondolkodóval sem. A riporterek nem győzik fényesre nyalni a s…..t. A D-Day meg kimúlt mielőtt elkezdődött volna. Vitya dob nekik egy kis csontot, mindenki megnyugszik, hazamennek a legények, oszt jó napot. Ott folytatja, ahol abbahagyta.
Marx Károly
Minden csak kommunikáció kérdése.
2 csapat nevezett a VIII kerületi foci meccsre.
FIDESZ – Hajléktalanok 0:6
Az újságokban a TV-ben, rádióban értékelik az eredményt.
A FIDESZ az előkelő 2. helyet szerezte meg.
A Hajléktalanok pedig az utolsó előtti helyen végeztek
Ezek a képek 2006-ban készültek.
Ki is rendelte el,hogy olyan barbár módon kell elbánni a tüntetőkkel?
Nem az Orbán kormány!
Hogy vannak problémák?
Igen,mert nagyon sok székben az ellenzék emberei ülnek,akik azon fáradoznak,hogy az emberek rosszul érezzék magukat és becsapottnak.
Amint érző,emberi lények kerülnek a helyükre,a problémák 80%-a megoldódik.
A tüntetés eseményeiről a Facebook-on itt lehet olvasni: http://www.facebook.com/DDAYLive
A twitteren pedig itt lehet követni a történéseket:
http://twitter.com/#!/DDAYLIVE1
„Kelj fel, és járj!”
Pár gondolat a Törvények változásairól, csak így, magunk között. Persze, nem tételesen, inkább a folyamatokat, és azok jelentését nézzük meg. Végül pedig az indoklásokat.
Minden ország demokrácia szintjét, erkölcsét, igazság iránti elkötelezettségét tükrözik az elfogadott Törvények, életképességét pedig a hatályos Törvények betartása, betartatása.
Elöljáróban leszögezhetjük, hogy Magyarországon a politikai erkölcs: halott. A jogfolytonosság megszűnt, a jogállam megsemmisítése elkezdődött. Jövőre nem lesz Alkotmány, csak Férckotmány. A magántulajdon védelme megszűnt, csak kiváltságos kevesek részére maradt meg. Ma már ott tartunk, hogy akinek nagyobb vagyona van, annak nagyobb az igazsága, és még életkor alapján is megkülönböztetnek bennünket.
A Munka Törvénykönyvének megváltoztatása elkezdődött. Jogalkotási alapelv (Jogalkotási Törvény), hogy a jogalkotásba be kell vonni az érdekelteket, hiszen róluk döntenek, de nem nélkülük. De ez mára: megszűnt. A Törvényeket az Országgyűlés, vagyis a pártok hozzák, és bizony erősen kérdéses, hogy az egyes pártok kiknek az érdekeit képviselik, különösen a pártfinanszírozás átláthatatlan rendszerében.
A munkavállalók jogait korlátozni akarják, magyarán: szűkíteni, megvonni. Ha ez így megy tovább, a 21-ik századból, a fejlett ipari korból visszalépünk a feudalizmusba. A visszalépésről még a miniszterelnök is szólt, a leendő feladatokról beszélve elmondta: nem 21-ik századi módszerekkel végezzük el a munkát. A munkaerő-kölcsönzés pedig állami szerepvállalással már-már a rabszolgakereskedelmet idézi. Olcsón, sokat. Derék. Egyes pártemberek szerint a Törvényt azért kell megváltozatni, mert a munkáltatók eddig sem tartották be a Munka Törvénykönyvének rendelkezéseit. Ez nagyon demokratikus gondolkodásra vall, mert ha valaki Törvényt sért, akkor nem kell eljárni vele szemben, hanem a Törvényt kell megváltoztatni. Akkor viszont a bankrablást is engedélyezni kell, mert bizony vannak olyanok, akiknek nincs pénze a számlákra. Ja, hogy az nem jó? Pedig az indoklás szerint…
Nekem úgy tűnik, hogy a tisztességes dolgozókat kell megfojtani, a becsteleneket felemelni. Ez a kormányzati szándék. Miért? Bizonyítom!
Lázár János javaslata tesz erről tanúbizonyságot. Mivel a képviselői költségtérítési iparág nagyot fejlődött (Pl: állítólag Lázár úr az utóbbi időben 18 milliót vett fel), ezért büntetésként a képviselőket 300%-os fizetésemeléssel akarják súlytani!
Szerintem ne századokat lépjünk vissza: hanem kétezer évet. „Kelj fel, és járj!” Ezt fejtsük ki bővebben: nem az erkölcsi nyomorékokra, az önkényuralom haszonélvezőire gondolok. Nem. Ők már menthetetlenek. Számoljanak el ők magukkal.
Hozzátok szólok, magamhoz, mert a haza MI vagyunk: „Kelj fel, és járj!”
Ördög László, Kádár-huszár
elizabeth,
Először is ezek a képek 2011. áprilisban készültek a rendvédelmi dolgozók tüntetésén. A rendvédelmi dolgozók többek közt a korengedményes nyugdíjuk megvonása ellen tüntettek.
Másodszor. Konstruktív ellenzék nélkül nincs demokrácia. Nem a fidesz féle destruktív ellenzékre gondolok, akik mindent megtettek azért, hogy a kormányt megbuktassák, és az olyan sötétekkel, mint te, elhitessék, hogy ők hibátlanok. Olyan kritikátlanul fogadjátok el Orbán minden szavát, mint annak idején Rákosiét, vagy Kádárét fogadták el. Orbán szájából méz folyik, és szent fenekével aranyat szarik – hiszitek, de nem így van. Nem az ellenzék tehet arról, hogy az emberek rosszabbul érzik magukat. A kormány, élén a szeretett vezetővel tehet arról, hogy az emberek kevesebbet keresnek, mint egy éve, hogy nehezebben élnek meg az alacsony keresetűek, és létbizonytalanság van. A kormány minden lépése ellentétes azzal, hogy mit mondtak ellenzékben – no jó, az egykulcsos adó ígéretét betartották, de az a bruttó 300 ezer feletti fizetésűeknek kedvezett, az alacsony keresetűektől elvett. Hazugság minden amit mondanak, de ezt te sosem fogod megérteni, mert azt látod, hogy folyik a méz a szájukból.
elizabeth. Ön a Hold túl oldalán él? Gondolom olyan emberi érző lényre gondol, mint Lázár, vagy Balsai. A kipreparált papucsállatkában is több érzelem van mint ezekben a (végbél)lényekben.
KI rendelte el…. Nem elrendelte, hanem megrendelte a zavargásokat az OV nevet viselő “érző” lény.
elizabeth mondja:”Ezek a képek 2006-ban készültek.” és ” …nagyon sok székben az ellenzék emberei ülnek…”
Drága elizabeth! Hogy képes felnőtt fejjel ekkora butaságokat mondani!? A fenti képek köztudottan idén tavasszal készültek, továbbá az ön által oly nagyra becsült kormányzó erők a hatalomátvétel után szintén köztudottan “vérfürdőt ” rendezve rugdostak ki mindenhonnan mindenkit, aki a felkészülés időszakában nem az ő továbbképző bázisain lettek felkészítve. Ettől támadtak a problémák, hiszen a pártkatonák nem tudják pótolni a kirugdosott szakembereket. Ezek nem titkos információk, csak nem kéne a valóságról szóló hírek előtt becsuknia a fülét és az agyát és rögtön megérti, hogy ezek az emberek miért akarnak tüntetni.
elizabeth: a jelek szerint nem voltak elég kemények! A fasiszta csürhe nem érdemel kíméletet!
elizabeth 4′56″ – ugye te nem festett szőke vagy?
Ó, Elizabeth, világosítsd meg az elménket.
Mondd meg nekünk, hogy azok, akik lerövidítették a munkanélküli segély folyósításának időtartamát, azok vajon az országot felvirágoztató hatalom érző, emberi lényei, avagy a nagy befolyással bíró, és kulcspozíciókban ülő gonosz népnyomorító ellenzékiek?
Barbár így kell elbánni a tüntetőkkel?Hát ez röhej én randalírozó csőcseléket láttam akik ész nélkül ütöttek ,dobáltak mindenkit és mindent.Utána 2 hónapig körbehugyozták a Parlamentet miközben Orbán Viktor és társai a tér másik végében buzdították eme szépreményű hazánk fiait.Ezt játszották le a Tv-ben és aki személyesen kíváncsi volt rá/Bár az utolsó időkben ajánlott volt a gázálarc/ a szag miatt az meg is győződhetett a saját szemével.Most azt hiszik mindenki feledékeny ebben az országban? NEM!!
elizabeth,
Eltekintve attól az egyszerű ténytől, hogy a fotó 2011. áprilban készült, milyen barbár elbánást jelenik meg a képen? Egy utcai tűzcsapból ömlik a víz, ami nem azonos a vízágyúzással.
A TV székháznál randalírozó, és autókat felgyújtó vandálokkal pedig el kell bánni. Londonban is elbántak velük 2011. augusztusában, és sem azóta, sem később nem fogja senki sem firtatni, hogy ki adott parancsot, és a rendőrök jogszerűen jártak-e el. A rendőrök jogszerűen járnak el, ők az állam erőszak szervezete – tötvényadta joguk erőszakosnak lenni demokráciában is.
Piromanok figyelem!!!
Elizabeth. Te magadtól vagy ilyen h…e vagy tanultál hozzá. Na erről beszélek. Amig ilyen agymosottak szavaznak addig nem sok remény van a változásra.
Kérdem én
Hol van az 1 millió munkahely arányos eredménye
Hol van a nyugdijak megóvása
Holl van a 2 hét alatt “rendbehozzuk a közbiztonságot?”
Téged apukád tarthat el, vagy a férjed dolgozik a pártközpontban.
Te úgy vagy mint a szőke nő amikor hazamegy és rajta kapja a férjét egy nővel, és lecseszi a nőt.
Anyukám kinek hiszel. Nekem vagy a szemednek.
http://www.youtube.com/watch?v=dCJFdTC5YPE 2006- ban a FIDESZ miről beszélt.
http://www.youtube.com/watch?v=A6BOwCtmhTU&feature=related Meggyőztük a zembereket hogy egyhavi nyugdijukról és egyhavi fizetésükről mondjanak le. (hol van a + 13-14 havi igérgetés) A képviselőinket meg kemény munkával rábeszéltük, hogy a 2/3 -t kihasználva szavazzák meg maguknak a x %-os fizetésemelést.
http://www.youtube.com/watch?v=RAobWdzSNMQ&feature=related A Hír tv-n a saját emberük is rájött :)
http://www.youtube.com/watch?v=s4220xJr4wg 2 héten belül rendet teszünk :)
http://www.168ora.hu/buxa/megadoztatnak-a-nyugdijakat-76792.html garanciát vállalunk anyugdíjakra :)
Drága Elizabeth ,
Ön igy született, vagy időközben érte valamilyen súlyos trauma, melynek következtében elvesztette kapcsolatát a való élettel? Bárhogyan is van, könyörögve kérem, kezeltesse magát!!! Kitünő klinikák vannak- Grazban ahol még imádott vezirével is találkozhat időnként. Szakorvosi beutalóért kérem sürgősen keresse fel orvosát. Mielőbbi sikeres felépülésében bizva szeretettel üdvözlöm.
Caveman
Az antidepresszánsok hatástalanok.
simple!
.
Az antidepresszánsok ergölcsoldók. :)
Nekem azt súgja valami, hogy elizabeth, miközben nosztalgiázott, egy másik topicból tévedt át ide. Tökéletes megrőkönyödöttségében, hogy annak a topicnak a nyitó képe az örjöngő csürhét mutatja, éppen a tévészékház büféjének kifosztása előtt, de már a Bánóék személyautójának felgyújtása után, két, egyenként másfélmázsás betontömbnek a rendőrök közé hajítása szünetében, s azt vizionálta önmagának, hogy brutális rendőröket lát, akik éppen gazul eltiporják a virágokat szagolgató békés sétálókat.
Úgy gondolta, megosztja velünk ezt az élményét.
Egyáltalán nem tehet arról, hogy mindenki más tőle eltérőt vél felfedezni azon a képen is, meg ezen is. Ő azok közé tartozik, akik nem a saját szemüknek hisznek, mert nekik Orbán mutatja meg mit kell látniuk a valóság helyett.
Ne bántsátok elizabethet… nem tudja ő, hogy mit beszél.
Kommenttársak!!!
*
SKANDÁLHATÓ JELSZAVAKAT, KÖLTSETEK ÉS JELENTESSÉTEK MEG MINDEN FÓRUMON, HONLAPON ÉS ESEMESEKBEN !!! * {Láss hozzá!} *
*
Legyen mindenki a gáton,mert a tegnapi náci patakból mára folyó lett, holnap már kiönt(het)…
lefogadom, elizabeth-nek is négy csillag a pn kódja
csatt 11:00
… mert övék a mennyek országa.
Mi viszont lehetőleg még ebben a földi életünkben szeretnénk megszabadulni a zsarnokságtól/zsarnokoktól és visszaszerezni az egyszer már kivivott DEMOKRÁCIÁT.
sedona,
én nem vagyok olyan biztos abban, hogy adandó alkalommal törpehitler nem vetné be a magánhadseregét. Már tapasztalhattuk, hogy a legaljasabb eszközöktől sem riad vissza a hatalom megragadása/megtartása érdekében.
Én mindenesetre ott leszek a Kossuth téren, mert javithatatlan idealista álmodozó vagyok.
Kedves Caveman,
Biztos lehetsz benne, hogy be lesznek vetve a vízágyúk, gumilövedékek, ha úgy ítélik meg, hogy veszélyezteti a fidesz hatalmát a tüntető tömeg. A kommunikáció lesz más, mivel most a törvényes rendet akarjuk megdönteni, 5 éve pedig a csalással megválasztott hazaárulókat akarták elkergetni (szerintük). Az az apró eltérés, hogy 5 éve gyujtogató, dobáló csürhe ellen vetették be a rendőröket, most meg valóban békés felvonulók ellen fogják, kezelhető Szijjártó hazugságaival, és az elizabeth félék el is fogják hinni.
Minden esetre menjünk tüntetni, hallassuk hangunk, és ne engedjünk a provokátoroknak!
Isten éltesse Orbán Viktor Mihályt!!! neve napján. Kívánom, hogy éljen sokáig közmunka béren, 200-300 km-e családjától. Az alapnyugdíját sokáig élvezze. Abból fizesse utazásait, gyógyszereit, rezsiköltségeit. Az esetleges műtéteivel vára ki a várólistás helyét (3-4 év) Ja majd el feledtem. A nyugdíj megállapításnál a munkaviszonyból kéretik levonni 8 évet, mert ez idő alatt igen korrekciósan járt be a munkahelyére. Még egy apróság. A taníttatási költségeit fizesse vissza. Egyébként is pályaelhagyó.
“elizabeth ez a helyzet nagyon izé”
Egyből ez jutott eszembe!
http://www.youtube.com/watch?v=rGB8Gwkytew
Mindenkinek sok piros pont vagy + jel, aki ezt az idióta elizabethet ( th-val természetesen) helyére próbálta rakni. Igazad van kekec, ilyen szőkét még festeni sem lehetne. Az a probléma, hogy nem egyedi eset abban a táborban, azért tartunk még most is itt. Van képe 2006-ra datálni ezt a fotót, azt hitte bevesszük.:D:D:D:D
Én már ott tartok, hogy az ilyen alakokkal nem tudok szót váltani sem, undorodom tőlük, ezért köszönöm, hogy Ti erősebbek vagytok.
Tibi65 ! Szuper, TELITALÁLAT ez a videó, remélem élvezni fogja! :D
Elizabeth!
Ha még olvasol bennünket:
Szerinted mindazok, akik sokkal kevesebb jövedelmet visznek haza Orbán adóváltoztatásai eredményeként, nem is vennék észre, hogy sokkal rosszabbul élnek, ha az ellenzék nem hívná fel a figyelmüket?
Ez az Elizabet nem a Sz.Petike, az tud ilyen jókat mondani!
ElizaPeth-i. Kicsit meg vagyok fázva.
Azt azért el kell mondani, hogy a rendőrök jól felkészültek a tüntetők ellen.
A hírek arról szólnak, hogy a Lánchíd pesti oldalán legalább 100 rendőr várakozik.
http://index.hu/belfold/2011/09/29/orbant_szidjak_az_ulosztrajkolok/
Én azonban nemrég az Alagút másik oldalánál lévő I. kerületi Rendőrkapitányság előtt jöttem el kerékpáron, és elmondhatom, hogy az egész Pauler utca tele van rendőrautókkal. Ott várakozik a gépkocsikban még legalább 150 rendőr. Feltűnő, hogy csak nagyon fiatal, 20 – 25 éves rendőrfiú és rendőrlány üldögél az autókban.
Nyilván őket még nem érinti sem a korkedvezmény, sem a nyugdíj kérdése.
15.00-tól 16.00-ig voltam ott a Clark Ádám téren.
Becslésem szerint kb. 2000-en lehettünk.
Az Alagút üres volt (mármint emberektől — egy alagúttól elvárja az ember, hogy legyen benne egy üres lyuk), a Láncíhíd is.
Az első szónok ugyan azt mondta, hogy most csak az előőrs “szállt partra”, de azért ennél több embert vártam volna :-(
Most boldogok a bunozok, a rendorok nem ernek ra 4 napig, orizniuk kell Orban nyugalmat.
Én is ott leszek szombaton ha a rendőrség nem fogja visszafordítani a járműveket már Pest előtt.
Azért kíváncsi vagyok, hogy amikor vityaék voltak a Kossuth téren 2 millióan akkor most ha tele lesz mennyit fognak mondani, hogy 20 ezer esetleg 21 ezer???
Elizabeth ugyan olyan, mint Selmeczi Gabika.
Olah Zsuzsanna -miről beszélsz? Orbán elhúzott Németországba a 17 tartomány egyik vezetőjének a jövő hét szerdán tartandó szülinapját felköszönteni! Azaz “igazoltan van távol” – úgy látszik, még a páncélozott autójában sem bízott!
Elizabeth: egy szemtanu beszámolója a “BÉKÉS” TÜNTETŐKRŐL: (hogy valami reálisat is olvass a sok narancsleves agymosás mellett)
http://szerintem.nolblog.hu/archives/2011/09/28/Terror_vagy_puccs/