Ronai and Ronai
AMERIKAI

Matekozzunk egy kicsit, érdemes! 2011. szeptember 23. péntek 17:49 | AN Forrás: penzcentrum.hu

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Matekozzunk egy kicsit, érdemes!

Budapest – Egy fillér pluszpénz sincs a jövő évi költségvetésben az eddig bejelentett adóváltoztatási intézkedésekből. A kormányzati kommunikációval ellentétben, hiányzik az alacsonyabb jövedelműeknél várható keresetkiesés, illetve a munkáltatók által vállalt magasabb béremelés ellentételezésének a fedezete – számol Angyal József okleveles adószakértő, matematikus.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden este közölt adóváltoztatási javaslata szerint mindenkinél egységesen eltörölték volna a bérek jelenlegi szuperbruttósítását, valamint egy lépésben, teljes egészében megszüntették volna az adójóváírást. Egy nappal később Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő már arról beszélt, hogy csak a bruttó 202 ezer forint alatti jövedelműeknél törölné el a kormány teljes egészében a szuperbruttót, az afölötti jövedelműeknél pedig csak feleznék. Az adójóváírás teljes megszüntetése továbbra is fennáll.

A nemzetgazdasági tárca korábban úgy számolt, hogy a szuperbruttó teljes kivezetése 380 milliárd forint bevételkieséssel járna. A módosított intézkedéssel – hogy csak a 202 ezer forint alatti jövedelműeknél törölnék el a szuperbruttót – ez 280 milliárd forintra csökkenne. A minisztérium kalkulációja szerint ugyanakkor az adójóváírás eltörlése miatt 370 milliárd forintot takarít meg a költségvetés. A különbözetből biztosítanának forrást az alacsonyabb jövedelműek keresetkiegészítésére, amit az adójóváírás teljes eltörlése miatt szenvednek el, valamint azoknak a cégeknek a költségcsökkentésére, amelyek a kormány által elvárt 5 százaléknál nagyobb mértékben emelik a bruttó fizetéseket.

A szaktárca téved, az adójóváírás megszüntetéséből jóval kisebb lesz a megtakarítás - állítja Angyal József. Mivel a minisztérium a jövő évre is egy az egyben az idei évben adójóváírásra költött összeg megtakarításával, a 370 milliárd forinttal számol, s nem veszi figyelembe a családi adókedvezmény torzító hatását. Idén ugyanis nagyon sokan nem tudják, vagy nem teljes egészében tudják igénybe venni az adójóváírást, éppen a családi kedvezményt miatt. A gyermekeseknek ugyanis először a családi adókedvezményt kell érvényesíteniük, s azt követően vehetik igénybe az adójóváírást. Sokaknak azonban a gyermekek utáni adókedvezmény levonása után már nem marad annyi fizetendő adójuk, amiből érvényesíteni tudnák az alkalmazotti kedvezményt. Így a gyermekkedvezmény torzító hatása miatt Angyal József becslése szerint a kormány által tervezett 370 milliárd helyett csak 270 milliárd forint lesz a megtakarítás az adójóváírás kivezetéséből.

Mindezek alapján az eddig bejelentett személyi jövedelemadó-változások költségvetési hatása összességében nulla – hangsúlyozza az adószakértő. Vagyis egyelőre nincs forrás arra, hogy a kormány ígérete szerint az alacsonyabb keresetűeknél jelentkező bérkiesést, illetve a versenyszférában elvárt 5 százaléknál magasabb mértékű béremelés vállaló cégek többletköltségét finanszírozni lehessen.

A korábban bejelentett 750 milliárd forint pluszforrás, vagy egyenlegjavítás -  ami a világért sem megszorítás! – valójában nem más, mint üres ígéret. A Széll Kálmán Tervben meghirdetett átalakításokból származó 550 milliárd forint ugyanis ahhoz kell, hogy az egykulcsos adórendszerre való áttérés miatti bevételkiesést ellentételezze. Ezt az idén a magánnyugdíj-pénztári vagyonból fedezi a kormány. Ezen felül mindössze 200 milliárd forint maradna, ami a fent említett okok miatt nem létezik – hangsúlyozza Angyal József.

További aknák a költségvetésben a szakember szerint

További meglepetés érheti a kormányt a jövő májusi szja-bevallások során. Sokan ugyanis csak az éves elszámoláskor fogják érvényesíteni a gyermekek után az idei évre járó kedvezményt, vagy annak egy részét. Angyal József becslése szerint emiatt megközelítően 100 milliárd forint szja-bevételtől esik el a 2012-es költségvetés. Ezzel sem számol a kormány a jövő évi tervezéskor.

Tovább rontja a helyzetet, hogy a Széll Kálmán Tervben vállalt egyik nagy kiadáscsökkentő tétel, a rokkantnyugdíjak átalakításából adódó megtakarítás eléggé kétséges, mivel egyelőre még hivatalos jogszabály-tervezet sem készült az érintettek felülvizsgálatáról, nemhogy elkezdődtek volna az ellenőrzések. További  jelentős bevételkiesést okoz a vártnál kisebb gazdasági növekedés. Az idei évre legújabban várt 2 százalékos gazdasági növekedés helyett jövőre csak 1,5 százalékkal számol a kormány. Gazdaságkutatók azonban még ezt is túlzottan optimistának tartják.

A kormány azonban  továbbra is köti az ebet a karóhoz, hogy lesz pénz az alacsony keresetek kiegészítésére. Szijjártó Péter az MTI-nek ismét kijelentette: a bruttó 202 ezer forint fölötti jövedelmeknél a szuperbruttósítás két év alatti kivezetése miatt a rendszerben maradó forrásokból lehet majd kompenzálni azokat, akik kevesebbet kerestek volna az arányos adórendszer kiteljesítése miatt a következő évben. “Amit az emberek érezni fognak, hogy 202 ezer forint alatt senki nem fog kevesebbet keresni, efölött pedig mindenki többet” – jelentette ki a miniszterelnöki szóvivő.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 4 szavazatból)
Matekozzunk egy kicsit, érdemes!, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

18 Reader’s Comments

  1. Amit az emberek érezni fognak, az a hányinger ettől hazaáruló, hazug és korrupt kormánytól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  2. A fityesz rajongó akkor is imádja a Vezért, ha a segge kilóg a gatyájából.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  3. komolyan sajnálom, h nem jön be Orbánnak semmi olyan intézkedés ami a népesség nagyobb felének kedvezne. Igy sajnos szivunk sokan. Kérdés fenn áll, el lehet e zavarni ezt a kormányt? Vélhetően nem, igy 2014 ig élvezni kell a intézkedésük hatásait.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. A hányinger teljesen természetes lereagálása az undornak, viszont mert se szeri se száma a medicináknak, Hazudniképtelen Viktormihály méltán számíthat arra, hogy a zemberek inkább patikába mennek, mint demonstrálni. Sajnos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  5. Hogy lehet a sz@rt szorozni , hát így és egyre nagyobb sz@r lesz belőle?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  6. Alapvetően az a bajunk, hogy nem nézzük kellő mennyiségben az mtva által központilag kiadott hireket-hiradókat, igy szkeptikusak vagyunk…..

    topi mackó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  7. Orbán András Lajos

    Eltolcsy meg a matek, na ez is olyan távol van egymástól mint a táguló univerzum szélei……….Meg kellene röptetni ezt számbűvészt jó hosszú kötélen, mint egy sárkányt………….Már arra se veszik a fáradtságot, hogy legalább papíron stimmeljen a költségvetés, szerintem azt se tudják mi az, csak beszélnek a vakvilágba………..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  8. Ez pedig azt jelenti, hogy felgyorsul az a folyamat, ami a lakossági számlákon lévő összegek megmentésére irányul.
    A nyugdíjak csökkentésével kiegészítve ők egálban lesznek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  9. Miért nem fogad már föl ez a csuti parasztgyerek a “jobbkeze” helyett egy bárisnyát egy golyós-tologatós “számológéppel,” aki ezzel az egyszerű eszközzel jobban ki tudná számolni, hogy baromság amit eddig összeötleteltek. Minek ezeknek akkora pénzügyi apparátus, ha még az alapműveletekkel sincsenek tisztába. Ezek nem csak a közgazdasági törvényszerűségeket nem veszik figyelembe, de még a matematikát is megváltoztatják, átírják. Egy a bibi, az utóbbi (matek) megváltoztatására -bár ő azt gondolja- még a kedves vezető sem képes, ehhez kevés a 2/3-ad.
    Szerintem, Matolcsy már rég elvesztette a fonalat. Mi meg a türelmünket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  10. Carpenter – te tényleg azt hiszed, hogy EZT Eltolcsy csinálja? Ő csak tartja érte a jó alacsonyan levő hátát! A kiválasztásánál a testmagasságon kívül a takonygerinc is előfeltétel volt! Ezeket az agyamenéseket a Mi Szeretett Vezérünknek, a Kárpátok Kettőnullás (fülkés) Géniuszának köszönhetjük!
    Csak neki nem mer egyetlen samesz sem ellentmondani!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  11. Azért azt nehéz lenne nem észrevenni, hogy egyetlen szakterületre se nevezett ki valóban hozzáértő felelőst.
    … Bár megeshet, hogy az értelmesebbek nem is vállalták, mert eleve látták, hogy úgy baromság az egész, ahogy Hazudniképtelennek tartandó főnökük mondja. Azért a környezetében is vannak olyanok, akik ha megtehetik, inkább ellébecolnak úgy, hogy ne kerüljenek reflektorfénybe. Ha a zsózsót úgy is zsebrevághatják, hogy semmilyen fedezet nincs rá, inkább csak a bólogatást választják, mint az ellentmondást. Tudják ők nagyon jól, hogy mit nem szabad tenniük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  12. Tisztelt kekec-
    Tudom, hogy ezek a fityiszeSS gyerekek még levegőt sem mernek venni anélkül, hogy a csuti ne adna rá engedélyt. A kedves megvezető gondolatait eltolcsy és magas IQ.val rendelkező “önálló indítványokat készítő” géniuszok (Lázár, Rogán) nyújtják be a parlamentbe. Arra utaltam, hogy legalább a számoknak a végén valahogy stimmelni kéne. Azért ne becsüljük le a jobbkezet sem, mert agyament dolgokat ő is ki tud találni.( Igaz annak idején ezek miatt Kupa elzavarta.) A csuti lázálmainak és eltolcsy zsenialitásának ez az eredménye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  13. Ezek mindent és mindennek az ellenkezőjét kiszámolnak. Én is kiszámolnám őket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. Husz János Puszita

    … és akkor még nem számoltak azzal a kiadásnövekedéssel, amit a minimálbérhez kötött állami juttatások növekedése jelent. Kizárt, hogy tartani tudják a jövő évi költségvetést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  15. Lázár János országgyűlési képviselő, a FIDESZ frakció vezetője a híradó bejátszásában saját szavaival 386, a költségtérítések során trükköző, a pénzért hazudó képviselőről beszél. Ez a teljes országgyűlés létszáma. Kivételt nem említ. Ha egyszerű paraszti (Garamszegi formális logikának hívta – nyilván hivatalosabb) logikát veszek elő, akkor egy esetben egészen biztosan konkrétumokat tud az ilyen trükközésekről, hazugságokról. A saját esetében. Ezt simán vallomásnak tekinthetjük. Amit kényszer és külső ráhatás nélkül, önmaga tett, főleg önmagára.
    A többiek meg pereljék be őt, ha szerintük hazudott. Ami a legkevesebb, mert nagy nyilvánosság előtt olyan tényt állított egyenként és együtt beazonosítható személyekről, ami becsület csorbítására alkalmas.
    Más. A trükközés jelen esetekben legalább csalásnak, sikkasztásnak, magán-, és/vagy közokirat hamisításnak minősül.
    Csak jelzem, hogy a 386 képviselő között szerepelnek olyan személyek, mint Orbán Viktor, Rogán Antal, Kósa Lajos, Szíjjártó Péter, stb. Ezek az emberek egyike sem tiltakozott az állítás ellen, tehát nyugodtan tekinthetjük igazoltnak a Lázár által elmondottakat.
    Polt Úr! Legyen szíves hivatalból eljárni!
    Ja, ügyvéd hadd ne lássa már az első néhány kihallgatása során…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  16. Nem baj majd kitalálják a Szolidarítási ÁFÁ-t:

    SZOLIDARITÁSI ÁFÁT VEZET BE A KORMÁNY

    2011. szeptember 23., péntek | Szerző: Milfajt_Ferkó | Rovat: gazdaság
    Minden vásárlás után ki kell fizetnünk az utánunk vásárló áfáját is. – jelentette be az egyre jobb formában lévő Matolcsy György.

    A szolidaritási áfától hosszabb sorokat és nagyobb bevételeket várnak a kormánypárti politikusok. Az új jogszabály szerint addig nem hagyhatjuk el a boltot, amíg a mögöttünk lévő is be nem fejezte a vásárlást, így a vevők kétszer is meggondolják majd, hogy kártyával fizessenek vagy áfás számlát kérjenek, foglalta össze a jogszabály érdektelen vonatkozásait Matolcsy György és a mögötte álló szolidaritási pénzügyminiszter.

    Ezen kívül a fizetésnél be kell mutatni a bérpapírt is, és a jobban keresőtől levonják a különbözetet, sőt indokolt esetben étkezési utalványát vagy havi bérletét is elvehetik.

    A jogszabály a Kormány Szabadság, egyenlőség, testvériség programjába illeszkedik, amelyből egyelőre az egyenlőséget valósítják meg, mivel mindenki most jött vissza szabadságról, a testvériség eszményét pedig Kormány közeli beszállítóknál alkalmazzák. A szolidaritási áfa felett a luxusáfa fogalmán is dolgoznak, így aki havi 20.000 forintnál többet költ, annak rögtön a béréből vonják le, hogy elejét vegyék a tékozlásnak.

    Eredetiben itt olvashatják: http://hircsarda.blog.hu/2011/09/23/szolidaritasi_afat_vezet_be_a_kormany

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  17. Kedves Druszám !
    Budai kormánybiztos egyesével elszámoltatja őket, ha a Főügyész túlterhelt.
    Lesz majd 386 sajtótájékoztató ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  18. A teljes nyugdíjvagyon nélkül 7,9 % lenne a hiány : http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=474042

    A kormány csődbe viszi az országot ezzel az ész nélküli, csak ov újabb és újabb ötletrohamaira épülő (általuk) gazdaságolitikának nevezett őrülettel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Adóemelés nem, csak áfaemelés lesz 2011. szeptember 17. szombat | AN

Gyurcsány: Orbán olyan, mint egy óvodás 2011. augusztus 31. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos