Budapest – A D-day még szinte el sem kezdődött, már meg is bukott. Egyszerűen kiröhögték, és már a második napon közölték, hogy semmit nem vesznek figyelembe. Ez a jópofizós, piknikelős, sétálgatós tüntetgetés csak arra jó, hogy kiábrándítson mindenkit, bizonyítsa a kormánynak, hogy bármit megtehet, mert nincs bátorság és erő, amely szembeszállna a diktatúrával. Barackot nyomtak a szervezők fejére. Úgy tűnik, már most közröhejbe fullad a beígért “forró” ősz, ha ezen a stíluson nem változtatnak.
A szakszervezetek követeléseinek ellenére a kormány kitart egy új munka törvénykönyve megalkotása, valamint a kedvezményes nyugdíjak eltörlése mellett. Az ezekkel kapcsolatos jogszabály-alkotási folyamat nem áll le, a Kormány és az Országgyűlés szándékának megfelelően folytatódik – írja a kormányszóvivői közlemény. Egyelőre. Ugyanis, ha egyszer Orbán megmondta, azon csak akkor változtat, ha önös érdeke vagy egy nálánál erősebb kényszerítő körülmény a változtatásra nem bírja.
Nem változott meg, a napokban zajló tüntetések ellenére sem, a kormány álláspontja az ország átalakításáról, az új munka törvénykönyvéről és a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjakról sem – közölte a kormányszóvivői iroda az MTI-vel. Közleményükben az áll, hogy Magyarország demokratikus jogállam, a kormány elismeri minden munkavállaló és szervezet alkotmányos jogát a sztrájkhoz, a tiltakozáshoz, de a kormány mélységesen sajnálja, hogy “egyes szakszervezeti vezetők nem az emberek érdekeit képviselik, hanem saját politikai ambícióikat helyezik előtérbe”.
A Kormány álláspontja az ország megújításával, átalakításával, egy új munka törvénykönyve megalkotásával, valamint a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjakkal kapcsolatban nem változott meg. Az ezekkel kapcsolatos törvény- és egyéb jogszabály-alkotási folyamat nem áll le, a Kormány és az Országgyűlés szándékának megfelelően folytatódik. (Magukat ők kezdik nagybetűvel, nem mi.)
A kormányszóvivői iroda szerint a kormány elkötelezett a nyílt törvényalkotás mellett, és folyamatosan lehetőséget adnak az állampolgároknak arra, hogy elmondják a véleményüket. A kedvezményes nyugdíjakkal kapcsolatban a közlemény szerint “morális értelemben” elfogadhatatlan, hogy életerős, szakmailag felkészült, munkaképes emberek nyugdíjban részesüljenek, miközben még hosszú évekig hasznos munkát végezhetnének a közösség javára. Emellett a nyugdíjrendszer önálló lábra állítása – azaz, hogy ne növekedjen évről évre az államadósság – gazdasági szempontból is megköveteli, hogy változtasson a kormányzat a korábbi gyakorlaton – írták.
Csütörtökön az új alaptörvény és a munka törvénykönyve ellen, valamint a nyugdíjak és a sztrájkjog védelméért tüntettek a szakszervezetek a Clark Ádám téren. A tüntetők tízpontos petíciót adtak át Schmitt Pálnak címezve a köztársasági elnöki hivatalban. A petícióban többek között a méltányos és igazságos adórendszer visszaállítását és az új munka törvénykönyvének elfogadását megelőző egyeztetést követeltek, és kérték a szolgálati korengedményes és korkedvezményes nyugdíj visszaállítását is.









a torkukat kéne megfogni,majd elmenne a mocskok krdve a röhögéstől.Szemét banda
Csak néhány adalék a rendvédelmisek korengedélyes nyugdíjához. Ezt a témát már az 1980-as évek végén kezdték piszkálgatni, akkoriban volt “szerencsém” e téma körben egy felmérésben részt venni a rendvédelem egy speciális területén ahol mindenki számára a mi számunkra is de a főnökség számára leginkább meglepő eredménnyel találtuk magunkat szemben. Jelesül a vizsgálat eredménye egyértelműen kimutatta, hogy a nyugdíjba vonuló állomány messze több mint fele (pontos számra már nem emlékszem) a nyugdíjba vonulást követő egy éven belül elhunyt, egy kis része (cca. 7 – 8%-a) élte meg az 5 évet, és érdekes módon az öt éven túl nyugdíjban lévők nagy százaléka élt meg tisztes a nyolcvanhoz közelítő vagy az kicsit meg is haladó életkort. Nos ennyit az érdemtelenül egészségesen korengedélyes nyugdíjba vonulásról. Az egyetlen különbség az akkor és a mai vezetés között, hogy az akkori ezt döbbenten vette tudomásul és azonnal leszállt a témáról a mai pedig – élén pintérkével aki akkor már beosztása alapján is tudott de legalábbis tudhatott e vizsgálat eredményéről, hogy a mai vezetés erre sz@rva 25 év szolgálat után is szolgálatban tartaná az embereket. Persze tehetik mert rókaképű pintérke akkor olvasva az eredményt azonnal nyugdíjba vonult, a többinek meg tökéletesen stressz mentes életet biztosítunk MI – remélem már nem sokáig.
Milyen érdekes… Valaki csak leszavazni jár ide… Azért remélem, hogy elolvassa, átgondolja a hozzászólásokat mielőtt leszavazza őket.
Az igazságot néha nehéz megemészteni, de végül mindig győzedelmeskedik, mert VANNAK, akik tesznek valamit.
Most láttam a DUNA hírekben 18 másodpercet a Kossuth téri tüntetésről, míg legalább 3 perc az ausztráliai hír a kisrepülőről ami beleakadt a mini óriáskerékbe – senki sem sérült meg, csak egy 8 éves kisfiú elsírta magát…….
.
Pedig elcsámcsoghattak volna hosszan a nyilasoknak hízelgő, a gyéren benépesült Kossuth téri képekkel. A bátor tüntetők meg hagyjanak csapot-papot, fel is csút, meg le is csút és hagyják itt a gyáva népet főni a saját nyilas szennyükben.
csatt
2011. október 1. szombat
14:42
A maszatolás az egyetlen, amihez értesz.
A orvost, ápolónőt, telefonügyeletest én más összefüggésben hoztam fel példának, mint te. Te kis figyelemelterelő. Amikor te azt próbáltad az élet nagy tragédiájának beállítani, hogy egy rendőr a munkába állásától kezdve soha, de soha, jaj így nem jó SOHA DE SOHA, HAMARABB FOGNAK A FOLYÓK VISSZAFELÉ FOLYNI, DE JAJ… ŐK SOHA… nem tölthetnek egy ünnepet együtt… oh a könnyeim… eljegyzett kiszemeltjükkel…, akkor hoztam példának az ápolónőket és másokat, arra, hogy ebben semmi rendkívüli nincs. Légy szíves az orvosra-ápolónőre ebben az aspektusban reagálni.
A más szolgálati helyre vezénylésben neked lenne igazad, ha nem próbálnád azt sugallni, hogy szegény egyenruhásoknak még azt sincs idejük megtanulni, hogy a lépcsőházban melyik levélszekrény az övék, már estve jött a parancsolat, violaszín pecsét alatt, hogy költözni kell a tajgára. Nézd: az orvos vállalta, hogy pont akkor kell meghosszabbított ügyeletet tartania az influenzások miatt, amikor pont ő maga is influenzás. A tanár vállalta a „krétatüdő” állapotot. Akinek a katonaélet-rendőrélet eme sajátosságai annyira tűrhetetlenek, az miért választotta ezt a pályát? Nem szorított senki pisztolyt a halántékukhoz, hogy vagy aláírsz, vagy meghalsz. Az építőiparban is lehet éppen balesetet szenvedni, sőt néha meghalni is, de mennyivel kellemesebb mindez, hiszen nem egy másik ember szándékossága áll mögötte. Jó tudni. Maradjunk abban, hogy ez egyéni. És ismét: áldozópap lelkülettel nem kötelező rendőrnek állni. Harcos lelkülettel nem kötelező áldozópapnak állni.
„Az orvostudomány jelenlegi állása…” szerint szerzett tulajdonságok nem öröklődnek. Efelől nyugodt lehetsz. (A károsodott ivarsejtek, vagy az ivarsejteket előállító apparátus károsodása tényleg árthat az utódnak, ezért adnak rád is ólomköpenyt a fogröntgenhez, de az utódban ekkor se az a károsodás jelenik meg, amit a szülő elszenvedett. De sötétségoszlatásra, főleg ilyen esetben, nem vállalkozom.) „A szövőnők, a zaj- és szennyezett levegő miatt szenvednek maradandó károsodást. Orvosilag igazoltan.” OK. De ezt a gyerekeik nem fogják örökölni. Ha másképp gondolod, fordulj a háziorvosodhoz. Első körben. A bolti eladók, kőművesek, tanárok lába meg visszeres lesz. A hegesztőnek a látása romlik. És az ő gyerekeik meg ezt nem fogják örökölni.
„A nyugati országolok gyakorlatát pedig ne keverd ide! Ott értékében még a szolgálati idő alatt kifizetik azt a járandóságot, …” az összehasonlítás csak azok szerint „keverés”, akiket idegesít az, hogy az összehasonlítás leleplezi az érveik álságosságát. Az aktív életkor és a nyugdíjas életkor viszonya nem bérkérdés. Ha keveslik a bérüket, akkor a demonstráció, a tüntetés, az érdekegyeztetés tárgya ne a nyugdíjkorhatár, hanem a bér legyen. De ne tessék 42-45-46 évesen nyugdíjon élni. Amíg olyan sok más egészségkárosodott még hatvan fölött is húzza az igát.
Ha a te számodra a nemzetünk egész történelmében tényleg nem létezne ennél nagyobb szégyen, mint hogy csökkentik a rendőrök nyugdíjkedvezményét, akkor te a továbbiakban nem vagy érdemes a reagálásra. Azért nem érdemes téged komolyan venni, hogy ezzel, két, egymást nem értő olvasó vitájával kaján kívülállókat szórakoztassunk. Üdv.
Nos, mivel nekem éppen ugyanaz a véleményem rólad, mint neked rólam,akár be is fejezhetnénk. Rosszak a példáid, Aurélius.
Ugyanis te csupa olyan szakmát sorolsz fel, ahova soha nem kellett toborozni, mert vonzóak voltak. Elsősorban anyagilag, de fizikailag is rendkívüliek a különbségek.
Én pedig azokról beszélek, melyeket vonzóvá kellett tenni, mert nem szívesen csinálták. Bányász, vagy orvos? Esetleg uránbányász, vagy kőműves? Traktorosnő, szövőnő, vagy ápolónő? Építőipari segédmunkásnő, vagy telefonközpontkezelő?
Lehet, hogy álmaidban, megterheléseikben, ezek azonos munkalehetőségek, gondolom, nem próbáltad. Örülj neki, hogy szerencséd volt nem ismerni azt, amiről itt papolsz.
Történetesen olyan családban nőttem fel, hogy nagyapám mindig újabb és újabb szolgálati helyekre vezénylése miatt anyám nyolc különböző városkörnyéken volt kénytelen élni az életét. Nekem fölösleges osztanod az észt, mert én olyasmiről írok, amit részben át is éltem.
Sose állítottam, olyat, amit nekem tulajdonítasz. De azt igenis, hogy akiktől elvették megszerzett jogaikat, munkavégzésük idején arra kellett felkészülniük, hogy bármikor, bármilyen ünnepen életveszélyt kelljen vállalniuk szórakozás helyet.t Óriási a különbség az orvos berendelése és bányában rekedtek kimenekítése, vagy tűzvész megfékezése között.
Nem vagyok hajlandó olyan fószerral vitatkozni a továbbiakban, aki mások meglopásában éli ki magát. Még azt sem kívánom, hogy éld majd át, mit jelent éveket dolgozni azért, amit egy tollvonással elvesznek tőled. Ha neked az okoz örömet, ha látod, hogy másokat meglopnak, hát légy boldog. Pá!
Úgy látom Orbán nélkül is megtaláljuk egymás torkát.
Mit fejez ki a kép a kerítésre támaszkodó “vigyorgóval”? Ez még biztos támaszom.
Miért bontottak Orbánék korlátot ( kordont )? Azt hitték, hogy akkor nem lesznek korlátoltak. Tévedtek, nem kicsit.