Budapest – Közhelyekben bővelkedő, semmitmondó beszéddel próbálta maradásra bírni a majdani orvosokat Schmitt Pál a Semmelweis Egyetem elsőéves hallgatóinak tanévnyitóján. A Fidesz köztársasági elnöke, akinek mindhárom lánya Amerikában él, hazaszeretetre, szülőföldre és hivatásra hivatkozott, konkrétumokat azonban nem árult el arról, hogy mindezeken túl miért is kellene itthon maradniuk a leendő orvosoknak.
Schmitt Pál köztársasági elnök arra biztatta a Semmelweis Egyetem elsőéves hallgatóit, hogy a várható nehézségek ellenére is tartsanak ki Magyarországon, és azzal hálálják meg taníttatásukat, hogy boldogságukat nem a “könnyebb élettel kecsegtető külföldön, hanem a szülőföld rögösebb útján” próbálják elérni.
Az államfő vasárnap, az egészségügyi oktatási intézmény 242. tanévnyitóján mondott beszédében a tapasztalatszerzés céljából mégis külföldre távozóktól azt kérte, iparkodjanak minél hamarabb visszatérni, hiszen – mint mondta – a magyar emberek egészségéért fáradozni biztosan felemelő érzés lesz.
A köztársasági elnök azt kérte az elsőévesektől, hogy gyermeki lelkesedéssel forduljanak választott hivatásukhoz és azt valódi odaadással sajátítsák el. Mostantól csak rajtuk múlik – tette hozzá -, hogy szorgalmas munkával megkönnyítik, vagy léhasággal megnehezítik céljuk elérését.









Rohadt utolsó gazember,hogy nem nyílik meg a föld alatta!!!!!!!!!!!!!
Neroka, igen, Kekecnek igaza van, ov azt akarja, hogy első legyen, a legelső. Elnöki rendszert akar bevezetni, amilyen Nyuga-Európában van több helyen, hogy egy ke. se előzze meg. Igaz, köztársaság se lesz már, benne van a tákolmányában. Azonnal nem lehetett legelső, hát tett egy bármikor eltüntethető bábot maga elé, amelyik természetesen csak azt csinálja, amit ő megenged vagy előír neki. SP majd elegánsan és javakkal bőségesen kibélelve lelép, hálás köszönetet rebegve a megtiszteltetésért, hogy ov-t szolgálhatta.
Még emlékszem egy Paul Lendvai által készített interjúra 1989-ből (!), amikor ov arra a kérdésre, hogy mik a tervei, közölte, hogy “miniszterelnök akarok lenni”. Most teljhatalmú me., de ez már nem elég neki.
Szeretném remélni, hogy elszámította magát.
Nagypám vagy 7 évvel ezelőtt azt mondotta, hogy az orbán diktátor akar lenni, és az is lesz.
…
Ez akkor annyira hülyeségnek tűnt, hogy jól le is teremtettem érte az öreget, ne mondjon már ilyen röhejes túlzásokat…
…
Erre, nem igaza lett?
…
:(
“…Tisztelt Fideszes senkik! …tudásotok semmi!
Mind egytől egyig lusta senkiházi! Mennyetek a francha Schmidt lányai után!…”
…
- Dehogy menjenek, ez felérne az USA számára egy újabb 9/11- el… :(
eddig azt hittem, hogy a pofátlanságnak van egy határa
Nincs.
…
Magyarsztánban legalábbis, nincs.
Schmitt Pál valóban komolyan gondolja, ha tiszteletét teszi a SOTE évnyitón akkor megváltozik a helyzet? pusztán ráolvasással? konkrét intézkedések nélkül? könyörgöm, a diákok körberöhögik! tudják, hogy a végén úgyis dobbantanak!
I-tenem! miről hablatyol ez a szánalmas, szerencsétlen ember?! jobb lenne ha lemondana, ez már több, mint kabaré! ez az ember az ország bohóca! nevetséges pojáca!
Nem értem, miért ezt a szerencsétlen embert szidjátok. Már régen tudjuk, milyen.
Én azon csodálkozom, hogy a hallgatóság – az ország krémje! – nem áll föl egy emberként, és hagyja ott a szónokot!
Nem értem az itt köpködöket sem. Hiszen választó polgárok vagytok! Ti magatok hoztátok létre ezt a panoptikumot!
@delisa:
én biztos nem voltam részes ezen panoptikum létrehozásában, kikérem magamnak! olyan, pedig hogy ország krémje már nem létezik, el kell felejteni.
delisa
johat kivulrol kritizalni sem sokkal gerincesebb! raadasul, akik idemeltatlankodnak, azok szamszeruen is csupan egy jelentektelen kisebbseg, akik a szavazaskor se nem osztottak, se nem szoroztak…..eshat ennel tobbet senki nem tud tenni, mint mondja a magaet, meg akkor is, ha annyit er pont, mintha a kinai falnak mondana…
azert jarunk megis ide, mert remeljuk, hogy egy napon megerosodhetunk!.
Szerintem minden a kozonseg arcara van irva..
Meneküljön,aki tud,mert itt nincs jövő….
Kedves “ancsahair”!
A hozzászólásodat szerintem helyesen így kellett volna hírni:
“Meneküljön, aki tud, mert ‘A JÖVŐ ELKEZDŐDÖTT!’ !”.
@delisa
Hiába szavaztam mindig ellenük, hiába mondtam 2010-ben a két forduló között a környezetemben másoknak, hogy a 2/3-ot nem szabad megkapnia a fidesznek, mégis ez lett. Joggal kritizálom a jelenlegi kormányt, mert nem segítettem őket hatalomra – igaz, cserében nem is képviselik az érdekeimet, az értékrendemet.
Eldrad,
Nagyapád csak 7 éve mondta, hogy Orbán diktátor akar lenni? Többen ezt már 1989-ben tudtuk.
:(
Mondjon Schmitt bármit, abban azért bízhatunk, hogy az egyetemre felvett fiatalok legtöbbje nem hülye akar lenni, hanem orvos.
Schmitt először miért nem hívja haza ebbe a magyar paradicsomba saját lányait, unokáit? Elvégre ők is itt tanultak, nekik is lenne mit meghálálni. Vagy lehet hogy ők is úgy mint az apjuk több kárt csinálnának mint hasznot?
Pedig az orvosegyetemre felvettek érettségiztek és felvételt nyertek egy erős mezőnyből, tehát az értelmesebbek közé tartoznak. Ha őket hülyének nézik – minek nézhetnek másokat?
Orbanek Magyarorszagot a teljes megsemmisules utjara loktek. Lasciate ogni speranza!
delisa
2011. szeptember 5. hétfő
00:48
Ne idegesíts! Akarta őt a nyaravaja, meg a görcs!
Eldrad
2011. szeptember 5. hétfő
07:46
Ne légy szomorú! Lényeg, hogy nagyapád, és Te is rájöttetek.
A Gojostoll ma, 2011. szeptember 5-én folytatja tanévnyitó ünnepi roadshow-ját. Ez a megtiszteltetés a gödöllői Szent István Egyetemet érte.
…
Kíváncsian várjuk, milyen boldog jövővel kecsegteti a hallgatókat, mivel a végzett agrármérnökök szakmájukban évek óta alig tudnak elhelyezkedni.
Csodálkozva olvasom, hogy csodálkoztok smittpalin. Már az is nagy teljesítmény tőle, ha meg tudja tanúlni azt a szöveget, amit leírtak neki. Hogy értelmezni is tudná, azt kétlem. Szenilis véh h…lye. Azon látom, már ki sem akad senki, hogy az önkormányzatoknál rendszeresíteni kell egy golyóálló üvegasztalt, asztalszolgát rendszeresíteni mellé (nyilván a munkanélküliség felszámolása céljából) ezt az asztalkát oda kell tenni fő helyre a NENYI vagy mi a szösz alá, és járulni elébe kövérlaci ajánlásáért. Mi ez, ha nem a legsötétebb kimirszenizmus? Szégyenlem magam, hogy “genetikailag” ezt hoztam magammal. Igaza van Kertész Ákosnak.
Shitpali a Führer kesztyűbábja, nem várható tőle konzekvens magatartás, ne bántsátok.
Ma_Lac
jo de ez a ne bantsatok, meg szerencsetlen stb azert megiscsak azt sugallja, hogy beszelunk valakirol, aki nem egyenrangu egy egeszseges, tudatanal levo felnott emberrel, hanem beteg es fogyatekossagait figyelembeveve legyunk elnezoek iranta….en ezt ertem, de ilyen kondiciokkal miert koztarsasagi elnok? miert nincs orvosi, gondnoki felugyelet alatt? a fizetese nem azt sugallja, hogy egy beteg, munka- es gondolkodaskeptelen emberrol beszelunk!? ezen a helyzeten semmi nevetnivalot, sajnalkoznivalot nem latok, sokkal inkabb duhot, szegyent es tehetetlenseget….lehet ez meg ennel rosszabb?
El a kezekkel Eldrad nagyapjától!!!
Én ismerek olyat, aki két hete jött rá. Jobb későn mint soha!
Még egyszer mondom, ne bántsátok Eldrad nagyapját, mert olyat csinálok, amilyet az én nagyapám csinált! :-)
Nagyapa már korábban rájött, úgy 7- 8 éve.
…
Én pedig gyűlöltem már akkor is az eszeveszett, afrikai szinten korrupt orbánt és bandáját, de a diktátori célkitűzéseit túlzásnak találtam.
…
Úgy egy éve realizáltam, hogy nem az – ez a prehumán orbán tényleg diktátor akar leni, sőt, lényegében már az is, a jogi hátteret is megteremtette hozzá.
…
Köszönhetően a magyarsztáni közállapotoknak, és a lakosság egy jelentős részének.
Nekem erről csak annyi a véleményem, ha a famila Amerikában él, nem hiszem hogy a kedevs Papa a magyar érdekeket képviseli!!!
De ahogy mi Magyarok mondani szoktuk “Lelke rajta”
Igaz nem vagyok iskolázott, de ezt nálla biztosan jobban csinálnám …..
Magyarország nem köztársaság,akkor minek KÖZTÁRSASÁGI elnök. Csak azért hogy a fenntartására hatalmas pénzek mennek a SÁNDORPALOTÁBA, igazán megszüntethetnék. AFIDESZNEK kell a kirakat. Remélem egyre több embernek nyilik ki a szeme.
Ne adjátok fel a csüggedést! A király most ássa a saját sírját – mivel is? Nos azzal, hogy nekimegy a Ferkónak ezzel,példát statuál az őt leváltónak arra, hogy a miniszterelnök helye a dutyiban van, és mivel a királyt olyan valaki fogja legyőzni aki még nála is jobban tesz a törvényekre így az már hivatkozva a fennálló “jogrendre” a győzelem hevében tüstént le is tartóztatja a királyt teljes udvartartásával együtt. Lássuk be mást nem is tehet, mert ha nem teszi egészen egyszerűen kormányzás képtelen lesz – attól függetlenül, hogy hány harmaddal is vagy hány sorozattal is nyer.
Biztosan a svájci nagyköveti pozíciót is hazaszeretből bulizta ki magának anno….
Nincs,illetve van véleményem. Nagy Imre újratemetésén láttam,hallottam először ezt a fiatalembert és azt mondtam: Uram,nehogy valaha is hatalom kerüljön a kezébe. És íme itt van már másodszor is hazavágni ezt a népet.
maria 45