Rijád/Washington – Az Egyesült Államok akkor járt volna el helyesen, ha Oszama bin Laden likvidálása után győzelmet hirdet és kivonul Afganisztánból, közölte Turki al-Fejszál, a szaúd-arábiai hírszerzés volt vezetője.
A herceg szerint „Bin Laden megölésekor jött el a tökéletes pillanat, hogy az önök elnöke azt mondja: ’Megcsináltuk, győztünk, ezt és ezt a csapatkivonási menetrendet állítottuk össze, viszlát és sok szerencsét’. Ez lett volna a tökéletes pillanat arra, hogy győzelemmel távozzanak, és ne folytatódjanak a végtelenségig a csapások és viszontcsapások”.
Turki a Center for Strategic Studies kutatóintézet által rendezett eseményen beszélt – számol be a Washington Post. „Nem azt akarom ezzel mondani, hogy be kellett volna zárni a nagykövetséget, beszüntetni a gazdasági segélyezést és az egyéb támogatásokat”, tette hozzá.
Abdullah szaúdi uralkodó unokaöccse George W. Bush elnöksége alatt Washington és London felé töltött be különleges diplomáciai missziót. Korábban, a nyolcvanas években ő volt Szaúd-Arábia legfőbb összekötő a szovjet megszállás ellen küzdő, akkor még szabadságharcosnak minősített és a CIA által támogatott mudzsahedek és hazája között. Abban az időben Oszama bin Laden is az első vonalban harcolt a szovjetek ellen, amerikai szövetségesként, csak később fordult szembe az Egyesült Államokkal és saját hazájával is.
Turki al-Fejszál ebből az időszakból személyesen ismerte a későbbi terrorvezért, több alkalommal találkoztak Afganisztánban és Pakisztánban is. Később, 1998-ban, amikor bin Laden már a szaúd-arábiai rendszert is Korán-ellenesnek és megsemmisítendőnek tartotta, a herceg személyesen utazott el Kandahár tartományba, hogy rábírja a Talibán vezetőjét, Omár mullát, adja ki a terroristát. Ez azután történt, hogy az al-Kaida felrobbantotta a kenyai és a tanzániai amerikai követségeket. Omár mulla azonban nem volt hajlandó Fejszál kérését teljesíteni.
A herceg 9/11 előtt Szaúd-Arábia hírszerző főnöke volt. A posztról a WTC és a Pentagon ellen intézett támadások után mondott le, amikor kiderült, hogy a tizenkilenc azonosított géprablóból tizenöten voltak szaúdi állampolgárok.









Van benne valami, de még most sem késő kivonulni.
Sokszor leírtam már, erőszakkal nem lehet demokráciát teremteni.
Hagyni kell őket, had gyilkolják egymást.
Előbb-utóbb elfogynak….
Szaúd-Arábia lenne az utolsó ország, akinek bármilyen tisztségviselőjének szavait egyenes értelmezésben vizsgálnám.
Nincs jelentősége mit mond. Szaud Arábia is lavírozik Amerika és a terroristák között.Nem megbízható partner.
Akinek az főnökura máig hagyja békésen ténykedni a szélsőségesen (ha nem a legszélsőségesebben) iszlám vahhábita szektát, sőt mi több még az olajmilliókból még támogatja is terrorista agymosásukat szerte az egész földkerekén, az ne mondja meg, hogy mikor kell lelépni abból az elátkozott, Isten háta mögötti vidékről!!!
…
gm.
…
Nincs semmiféle érdemi előrelépés Afganisztánba. Ahol olyan durva a korrupció, hogy a jenkik még a nyilvánvalóan elcsal választások után is újra elismerik Hamid Karzai vezetését, ahol még az átlag afgán se bízná még egy rühes kecskéjét sem a “kormányra”, ott hagy ne dogjuk ki a milliókat teljesen fölöslegesen az ablakon. Reménykedni lehet, de ahol a törzsi lojalitás az első, ott ne várjuk el nemzeti egységet és prosperitást (ha egyáltalán a nyugati értelembe véve van okunk nemzetként tekinteni rájuk). Kiskirályaik és haduraik tovább élik mindennapjaikat, jobb hagyni őket a fenébe a puszta homokba, úgysem lehet azokon segíteni, akik fel se fogják, hogy a Nyugat se beleszületett a jólétbe, hanem évszázadok alatt ismerte fel és tanulta meg annak létrehozásának feltételeit, így ők se kerülhetik el, ha maguktól akarják ezt megérni és nem élősködve a gazdag nemzeteken és nemzetközi szervezeteken úgy, mint a palesztinok teszik.
Ez igaz, amit mondasz, de nem a korrupció legyőzése a cél.Egy másik kormány is korrupt lenne. Az összes fejlődő országban korrupt a hatalom, még az élelmiszer segélyt sem engedik be vagy visszatartják maguknak.A cél a talibánok legyőzése és ebben vannak olyan törzsek, amelyek ebben érdekeltek.Gondolom. De nem vagyok a helyzetnek olyan ismerője, hogy mérlegelni tudnék.
Kina mint szinte minden egyebb ipari nagyhatalom nagyban fugg az olaj es egyebb energiahordozok ellatasatol. Ezt nagyreszt a tengeren bonyolitja ahol az USA az ur. Kina megtesz mindent hogy a tengeren az eroegyensulyt valahogy helyre billentse de ez egy gigaszi feladat mind a technologiai lemaradas mind pedig a kepzett munkaero katona terulten. Ez lazan evtizedes tobb evtizedes feladat. Kina letrehozta a maga bazishalozatat amivel a Perzsa obolbol valo szallitasait tamogatni tudja. a valamikori Burma Sri Lanka Pakisztan es Afrikai bazisaival hozta letre a “Gyongysor” bazishalozatot. De ez igy meg mindig nagyon torekeny es ingatag. Jobb mint a semmi de nem sokkal tobb. Egy komoly haboru eseten ez nem erne semmit. Haboruban meg az olajra ugye szukseg van, es raadasul nem kicsit mert nelkule nem mozdul egy hadigep sem. A leg idealisabb a szarazfoldi szallitas lenne. Erre az oroszoktol van is lehetosege de kina nem bizik az oroszokban ( pedig ha az USA val haboruba keveredne az oroszok tuti szallitananak nekik , legalabbis addig amig nagyon nem allnak vesztesre. ) A legjobb megoldas egy szarazfoldi kapcsolat lenne az Obolben levo olajban gazban gazdag Irannal.
Es akkor most lehet talalgatni hogy melyik az az orszag amelyik kozos hatarral rendelkezik mind Irannal mind Kinaval az az lehetoseget biztositana egy kozvetlen szarazfoldi kapcsolatra.
A megfejteshez kis segitseget biztositunk. Az orszag neve az “AFGA” szotagokkal kezdodik es a “NISZTAN” szotagokkal felyezodik be.
Es akkor megerkeztunk oda hogy az USA nak mi a motivacioja a tovabbi maradashoz.
Szükségünk lenne néhány olyan hozzászólóra, akik eléggé tájékozottak az ottani viszonyokba, vagy legalább a tárgyról szóló nemzetközi sajtót szemlézik. (Amilyen Lehar az Izraelt érinző témákban.) Vigyázat, nagy itt a csábítás a geopolitaki félműveltség elpufogtatására (bár a kockázat mértéke egyéni).
gm.
…
Korrupció mindenütt van, ezzel nem lettünk bölcsebbek. Az a kérdés, hogy az milyen nagy és hogy tesznek-e ellene vagy sem. Az afgánok minden kétséget kizárólag nem tudják eldönteni, hogy az elvert, de újra feltámadó Talibán vagy a megszálló nyugati erőkhöz húzzanak, inkább maradnak a maguk is törzsi világukba és persze ha van mód, azért mindkét féltől próbálják a legkevesebb erőlködésből a legtöbbet kihozni számukra: Nem felejtem el, amikor egy díjnyertes N.G.-s dokumentumfilmbe az afgán “vének” egyik tagjának tehenét lelövik a jenkik, amiért az a szögesdrótjukba akadva szenvedett. A gazdája persze pénzt kér kártérítésnek, amit én elsőre még én is megértem, de hogy aztán végül kiderül, hogy a dzsihád oldalán áll az egész környék, és emiatt nem lehet kipucolni a vidéket a táliboktól, nos azután megértettem, hogy az afgán civilek nemcsak gyávák, de kétszínű haszonlesők is, akik nem kérnek semmit a nyugati értékrendből, legfőképpen nem a demokráciából, csak azt, hogy tartsák el őket. Mit érünk el azzal, ha felhúzunk nekik egy tucat iskolát? Két, ha nem egy generáció múlva elhagyatott vagy romhalmaz lesz belőle, hiszen nincs semmiféle országos program, ami fenntartaná azt! Minek építünk utakat nekik, amikor kocsira se telik nekik és azt se fogják felújítani, ha végleg távozna a külföldi csapatokkal együtt minden civil támogató szervezet? (Az ENSZ külső szervezeteitől ne várjunk csodákat).
…
Akkor vonulnánk ki, amikor biztosak lehetnénk abba, hogy a Talibán nem fog visszatérni, a nyomorukat pedig hagyjuk rájuk, ha ők se tesznek semmit azért, hogy megváltozzanak!
Senkinek se legyen iluzioja arrol hogy amerika demokraciat akar eroszakkal Afgansztanban. Nem itt masrol van szo.Amig a csapatok ott vannak addig a talibanok el vannak foglalva, ha kivonulna az amerikai sereg, a Talibanok ujra erore kapnanak es tamadjak a nyugati kulturat. Ez megint csak egy vallashaboru, es jobb ha odaat vivjak mint ideat. Nem kivanom senki halalat de ha mar valasztanom kell akkor inkabb ok mint mi.
CS
Sok igazsagod vagyon !
:-)
Mondjuk pont ezert nem artani tobb megbecsules a haza katonasagnak katonaknak mert ok viszik vasarra a boruket .
johat azert nem vonulnak, mert meg nem dontottek el, merre…..ha mar annyi mindenuk abban a tersegben allomasozik katonastul, fegyverestul, ugyan ki kene hozni belole a legnagyobb hasznot……most azt fontolgatjak (szerintem) bevonuljanak Iranba avagy sem….
Csak egy Fejszálon múlt, hogy mégsem így történt.