New York – Michael Bloomberg polgármester kijelentette, hogy a New York-i rendőrség (NYPD) által bizonyos etnikai kisebbségek által lakott környékeken nem irányul tisztességtelen módon semmilyen kimondott csoport ellen, annak célja, hogy feltérképezze a lehetséges terroristakapcsolatokat.
A polgármester a kanyaró szűréséhez hasonlította egy interjúban az NYPD fedésben dolgozó egységének munkáját. Az egység tagjai több mint kétszázötven New York-i mecset, imaház, iszlamista klub és más intézmény mindennapi életét tartják szemmel annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg a 9/11-hez fogható támadás.
Bloomberg nem volt hajlandó arra, hogy kommentálja azon korábbi hírügynökségi értesüléseket, amelyekről az Amerikai Népszava is beszámolt. A rendőrség korábban tagadta az Associated Press azon állításait, hogy titkos egység létezne berkein belül, amelynek tagjai, az úgynevezett fürkészek, lehetséges terroristák és készülő merényletek után kutatnak titkosszolgálati eszközökkel.
A polgármester kijelentette, hogy semmilyen csoporttal kapcsolatban sem szabad általánosítani, a hatóságoknak azonban mindenképp tudomást kell szerezniük arról, ha terrorcselekmény készül. Bloomberg hangsúlyozta: szégyenteljesnek tartja az olyan feltételezést, hogy egy adott vallási csoport tagjai valamennyien automatikusan terroristák lennének. „Ez nem igaz. Az igaz, hogy el lehet menni bizonyos helyekre, ahol istentiszteletek zajlanak és ezek zöme Amerika-ellenes. De ez nem azt jelenti, hogy mindenki terrorista.”
„Ha azonban egyházi személyiség anarchiát prédikál, valóban úgy gondolják, a rendőrségnek nem kell senkit odaküldenie, hogy meghallgassa és körülnézzen, nem akar-e lázadást szítani? Nem várhatjuk meg, míg a zavargások az utcán zajlanak.”
Az AP szerint az NYPD titkosrendőrei huszonnyolc ország bevándorlóit, valamint az úgynevezett „amerikai fekete muzulmánokat” figyelik meg.









Inkább az a félő, hogy ez is kevés lesz! :(
Akinek a mai világban a megfigyelés sértő, meg “szabadságellenes” az nem a valóságban él, úgy is mondhatnám, hogy hülye.
Jó, hogy vannak bátor emberek, akik ezt az életveszélyes munkát elvégzik.
A hócipőm tele van azokkal akik különböző ürügyekkel gátolják és nyilvánosságra hozzák egyes titkosszolgálatok munkáját. Akik ilyet tesznek azok hazaárulók és úgy is kell velük elbánni.