Ronai and Ronai
AMERIKAI

Ősszel indul a Tarlós-tévé 2011. augusztus 15. hétfő 6:52 Forrás: AN, Népszava

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Ősszel indul a Tarlós-tévé

Budapest – A Népszava információi szerint megkezdődtek a tervek szerint ősszel már műsort sugárzó fővárosi fenntartású önkormányzati televízió stúdiójának előkészítési munkálatai a budapesti Városházán. A “házon belüli” elhelyezést bizonyára a takarékosság indokolta, hiszen a főváros idei költségvetésében a terv megvalósítására csak 100 millió forintot tudtak elkülöníteni, ami nem teszi lehetővé a borsos árú helyiségbérletet.

Ez az összeg éppen arra elég, hogy kialakítsák a stúdiót, esetleg beszerezzék a legszükségesebb technikát. Sok más, drága műszaki felszerelést, de még stábot is legfeljebb csak bérelni tud majd a fővárosi önkormányzat, amely ugyancsak bérmunkába adja majd ki a műsorkészítés javát.

Késő ősszel indítanák el a kábeltelevíziót, amely minél több budapesti háztartásba juttatná el a fővárosi önkormányzat híreit. A saját adó ötletét Tarlós István főpolgármester már “A nemzet fővárosa” című kampányprogramjában vázolta. Eszerint az önkormányzati fenntartású közszolgálati televízió feladata a napi informáláson túl közművelődési műsorok, továbbá budapesti témájú tévéfilmek és sorozatok készítése, valamint a gyermek- és ifjúsági programok, városrendészeti és közlekedési információk, sportesemények közvetítése lenne.

Az idén még csak napi 2-2 óra közszolgálati tartalmat adnának reggel és este, ám 2014-re megcéloznák a napi nyolcórás műsoridőt élő műsorokkal.

A “városhoz tartozás szellemiségét” célul kitűző tévécsatorna mellett programjában Tarlós megfontolandónak nevezte egy saját rádió és hetilap létrehozását is, ám ezekből – pénzhiány miatt – egyelőre nem lesz semmi. A tévé megszervezésén és üzemeltetésének előkészítésén már régóta dolgozik viszont a Városi Televíziózással Budapest Fejlődéséért Alapítvány, melyet még 1989-ben a Fővárosi Tanács és a közműcégek alapítottak.

A városvezetés eközben több kábelszolgáltatóval is tárgyal a közvetítési jogokról. Az biztos, hogy a a csatorna neve nem Budapest TV lesz és az is, hogy – a korábbi tervekkel ellentétben – nem az V. kerületi önkormányzat által működtetett belvárosi City Tv bázisán jön létre.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -3 ( 3 szavazatból)
Ősszel indul a Tarlós-tévé, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

16 Reader’s Comments

  1. Tarlóspubi világsztár.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  2. Nagyon aranyos!
    … Oh bár csak egy év múlva simogatnád meg a fejecskéjét!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  3. Tarlós-tévé? Minek? Kinek? A kutya sem fogja nézni!
    Kidobott pénz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  4. Amíg nem kapott hatalmat, addig még néha normálisnak tűnt a csávó. De azóta,- fejében a dicsőség mellett sokszor már más nem fér el…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  5. ugyan minek a Tarlós tv? Még több legyen a fidesz közeli tv? hogy hülyítsék a népet és mossák az agyát. Én remélem ,hogy az ország okosobbja ,és remélem többen vannak mint az agymosottak felébrednek,és nem érdekli őket a Tarlós tv, Ő is olyan mint a bohóc bólogató Schsmit palink aki az orbán seggit nyalja gőzerővel. Zsóka mama.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  6. A hajléktalan ellátásból és az egészségügyből ellopott pénzeken nagyszerű önfényező TV-t lehet csinálni, csak az a kérdés, hogy a hithű “letarolós-isti” Fidesz-Kndp gyógypedagógiás, agyament híveken kívül ki fogja nézni ezt. (A vádiratban majd ez is jól jön! Plusz két év!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  7. már aggódom ezekért a tehetséges ifjakért, tökéleteset kell teremtsenek a köztévének, közbudapesttévének és a közmagyarnemzetnek, meg ki tudja még milyen közmagyarnak (egy kivételt ismerünk, Kozma Gy., bocsánat!). mert abban biztos vagyok, hogy nem a kirúhottakból verbuválják a csapatot! Könyörgöm, az adás előtt egy-két nyelvtanórát üljenek végig, hátha ragad rájuk egy iciri-piciri kultúra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  8. Istenem, ez a mérhetetlen önelégültség és fennhéjázás!
    A város döglődik, ez a Tarlóspista meg herdál.
    Jobban, mint Gyurcsányék, jobban, mind Demszky.
    Hiába, jobbik… :-/

    Az utak rozogák, nincs új metró, a régiek szétesnek, a jármvűvek szétesnek, az épületek omlanak — ennek meg TV kell meg rádió, meg újság.
    Mit ír bele?
    Hogy hol omlott le épület, hol esett szét tömegközlekedési jármű az utasok alatt?
    Vagy esetleg saját maga istenítésére csinál műsort?
    Pökhendi kiskirály, a város nyakán!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  9. Tarlós-tv nagyon kell. Ott fogja a főpolgármester /majd nem azt írtam Úr/ bejelenteni az új utcaneveket: Néző is lesz, Tarlós.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  10. Úgy tűnik Budapesten még nincs átmosva eléggé az zemberek agya.Most majd tesznek róla,bár én már és sokan az M1 és az M2 sem nézzük.Lassan egyiket sem mert nincs értelme.Egyik kutya másik eb!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  11. Nagyon jó!!!!
    A következő lépés hogy a csapból szól aztán a közvilágításból a gázvezetékekből és végül szennyvízelfolyókból mert elég szar a hangja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  12. A hatalom megtartásához saját TV-adó kell, ahogy ezt már jó pát társa (Kósa, Rogán, stb.) már első ciklusa során felismerte. Ehhez a felismeréshez azonban nem kellett sok ész, csak követni kellett a nagy elődök kommunikációs és propaganda elveit. Göbbels és a bolsevik agit-prop.mesterei már több mint 70 éve kitalálták, hogy a sajtó (média) bekebelezése és a kultúra leigázása a leghatékonyabb módszere az emberek félrevezetésének és a hatalom bebetonozásának.
    FIDESZ mamelukként, miért csinálná másképp ezt Tartlós?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  13. Na, végre. Ámbátor kissé neheztelek Sarlós Mesterre, mert megelőzte a Főnököt. Hogy jön ahhoz, hogy saját csatornát tart fenn az én pénzemen, míg más kénytelen a neten videóüzenetekkel bajlódni!
    Egyébként javaslom, adjunk ki postai bélyeget Dr. Orbán Viktor arcképével. Mint tudjuk, a borítékra helyezés elött egy apró műveletet el szokás a bélyeg másik felével végezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  14. bajusz
    Én nem emlékezem arra az időszakra, amire hivatkozol. Néha sem látszott olyannak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. Az új TV neve lehetne például :Buzgó Mócsing….
    (Tarlós úgyis sok Rejtő idézetet használ)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  16. Bemondónak Anettkát és/vagy Kiszely Tündit javaslom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

D-day – szabad a pálya 2011. szeptember 20. kedd

No comment 2011. szeptember 16. péntek

Lex Kertész 2011. szeptember 16. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos