Ronai and Ronai
AMERIKAI

Gyurcsány szerint ideje lenne kijózanodnunk 2011. augusztus 27. szombat 11:20 Forrás: AN, Facebook

  • Hozzászólások(86)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Gyurcsány szerint ideje lenne kijózanodnunk

Budapest – Egyre több jobboldalinak tekintett közgazdász mondja ki a verdiktet: Orbán eddig követett gazdaságpolitikája megbukott, fordulatra van szükség – írja a Facebookon Gyurcsány Ferenc.

Legfrissebb bejegyzésében a volt miniszterelnök a részleteket illetően azt írja: “Azt mondják, hogy legyen progresszív a személyi jövedelemadó. De hát mi is ezt mondjuk. Meg azt javasolják, hogy vezessük be a vagyonadót. De hiszen ezt mi akartuk, a jobboldal meg hevesen szembeszállt. Hozzáteszik: egyezzünk ki a külföldi tőkével! No csak, hiszen ellenünk éppen az volt a vád, hogy sokat engedünk a külföldnek, és kurucosan azt ígérték, hogy ők majd megvédik a magyar érdeket.”

Hozzátette: a szakemberek sürgetik a mezőgazdasági szövetkezetek létrehozását is – márpedig, írja Gyurcsány – a Termelési és Értékesítési Szövetkezeteket annak idején a szocialisták szervezték meg, miközben a jobboldal a családi gazdaságok mítoszát építette.

“Nehéz és kegyetlen dolog nyitott piacgazdaságban élni. Sokan, nagyon sokan azt hiszik, hogy megspórolható az alkalmazkodás. A naivak a baloldal szélén, a jobboldalon viszont a centrumban helyezkednek el. Veszíteni fognak. Sajnálatos, de nincs varázsszer. Jó volna, ha lenne, de nincs. Ez nem könnyű lecke. És most nem csak a politikusokról beszélek. Emberek millióinak kijózanodására van szükség” – vélekedett a volt kormányfő, megjegyezve, hogy ha ez megtörténik, akkor felemelkedhetünk, de ha nem, akkor örökös küszködés és belső harc lesz a sorsunk.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (26 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +48 ( 50 szavazatból)
Gyurcsány szerint ideje lenne kijózanodnunk, 4.8 out of 5 based on 26 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(86)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

86 Reader’s Comments

  1. Gyurcsány ismét korrekt, nem mellébeszélő és a politikai ellenfelét ócsároló. Tanulhatna tőle demokratikus vitakultúrát a Vezénylő tábornok és “hadserege”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (49 szavazatból)
  2. Mit tegyünk, megint kiderült, hogy a magyar politikai mocsárból Gyurcsány úgy emelkedik ki, mint a Himalája India síkságából.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (43 szavazatból)
  3. cornelius!

    Igazad van, de mostmár Gyurcsánynak is fel kéne úgy igazából ébrednie, hogy
    egy valóságos ébresztőt fújjon!

    Mert most egyedűl Ő alkalmas erre!

    Innen üzenem neki, hogy:
    “Ha bizonytalan a Kűrt zengése, kicsoda indul a csatába!?”

    Nosza rajta “Fecó” ha kell a Himalája tetejére is fel és fújjad azt a kürtöt teli tüdővel, hidd el fel fogunk sorakozni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  4. lütyő, hát neked aztán sikerült egy igazán rád illő nick-nevet találni! TE még itt tartasz? Akkor MÉG semmit sem lehetett tudni a görögök trükközéséről.és 150 %-os adósságáról és az olaszok 120 %-os adósságáról. Bajnainak köszönhetően Európa középvonalába kerültünk a 80 %-al! De Európában valóban nem csinált még ilyen böszmeséget egy ország sem, hogy biankó csekket adjon egy beteges hazudozónak és gyakorló elmebetegnek, valamint a kiéhezett bagázsának. Akik azt hiszik, hogy 2/3-al a közgazdasági törvények is felülírhatók!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  5. Nem veszitek komolyan: Gyurcsány NEM FOG még egyszer szart pucolni senki után. Ha nem indul meg a nép árja – nem is érdemes belefogni. Augiász sem saját kacsójával vasvillázott: elterelte a folyót!
    Miért nem lehet abból kiindulni, hogy KÉPES lenne felrázni a baloldalt, vagy legalább a közepet: (már megvan hozzá a Demokrata Párt is) de nem teszi?
    A népvezér egy Egyes – de a mögötte sorakozó nullák nélkül nincs értéke!
    És még kevés nulla ébredt rá, hogy átverték.
    Ne magatokból induljatok ki – akik ide találtak az AN-re. Hanem a királyi tévén lógókra és maximum a Blikkből tájékozódókra. Ők vannak többségben – és még csak lövésük sincs arról, hogy MI LESZ! Meg kell élniük ahhoz, hogy el is higgyék.
    Én sem örülök annak, hogy a felnőtt életem nagy részét el fogják cseszni a rothadt narancsosok . Vegyétek úgy, hogy Orbánc a kemoterápia: szükség van rá, akármennyire is hányingert okoz, hogy a nép végre kigyógyuljon a “mindig annak hiszünk, aki nagyobbat hazudik” kórságból, és végre elkezdjen felnőni.
    Még nem gondoltátok komolyan végig:
    HA nem kap Gyurcsány vezette Párt vagy Pártszövetség olyan 2/3-ot, amivel visszacsinálhat mindent, akkor neki kell megint közutálatot kiváltva rendbe tenni az országot, miközben a fidesz hívők sikítoznák, hogy mennyivel jobb lett volna Orbán alatt, aki “megígérte, hogy nem szorít meg”?
    Ráadásul be is van építve egy csomó eszköz, amivel Orbán TÉNYLEG megakadályozhatja, hogy mást csináljanak, mint amit a beteg agyával elképzelt. Amíg azokat nem lehet (2/3-al) hatástalanítani: bele sem szabad fogni! 2002-ben minden normális ember azt hitte, hogy vége van az orbáncnak – és szétcseszte a következő 8 évet! Még egyszer nem szabad neki erre esélyt adni.
    Vagy 2/3 – vagy éppen csak bennmaradás! Egye meg a fidesz, amit főzött!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (37 szavazatból)
  6. Szendam,
    amikor Gyurcsányt Bajnaival hasonlítod össze, vedd figyelembe, hogy Bajnait azSZDSz- MSZP egy emberként támogatta, mert nem volt választásuk…és Bajnai az 1 éves megbízatás utáni távozás nyugalmával tudott kormányozni.
    Ettől még a szimpátiád lehet Bajnaié, csak legyél méltányos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  7. Ez a harc lesz a végső ! Csa”ak összefogni …
    HÁÁÁÁÁÁÁT?
    Mi a dajcstompikás_f az?
    Az összefogás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  8. kekec!
    Alapból egyetértek veled, de mindezt egy forró ősz felülírhatja, csak legyen elég BÉKÉS tüntető és “Ősszel érik babám a fekete szőlő ….” :)
    Ne tagadjuk ennek az esélyét, mert tényleg életbe lép az alkotmány helyett a tákolmány és a B terv igen keserves, ahogy írtad is! :wink:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  9. gets értem, hogy jobb lenne megúszni, de gondolj már KOMOLYABBAN bele: van még mindig 1-1,5 millió Orbán-hívő, ebből kb 1 millió tényleg a haszonélvezője az egykulcsos adónak. Nem telt el még elég idő, nem ért szinte minden népcsoportot érdeksérelem – még sokan bedőlnének annak a propaganda-szövegnek, hogy “bejöhetett volna, ha nem szakítják félbe” a nagy társadalmi kísérletet. A következő évek akkor is kínkeservesek és harcosak lennének (amint az volt 2006. óta mindegyik)
    Sajnos ezt a fertőzést ki kell égetni, egészen a csontig. És Bajnaival szólva:? Fájni fog! Nem kicsit – nagyon. De a másik lehetőség az évtizedekig való permanens vérmérgezés.
    Persze van egy harmadik lehetőség: az IMA!
    Istenkém, ki vagy a mennyekben – olyan nagy kérés, hogy a következő nyiladdal telibe találj?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  10. Egyébként Gyurcsány utolsó mondata sem teljesen gömbölyű: azt sugallja, hogy a felemelkedés az ellentéte az örökös harcnak és küszködésnek. Pedig már Madách is megírta: Az élet célja e küzdés maga. Persze nem mindegy, hogy az éhenhalás ellen küzdünk, vagy a viszonylag jobb életért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  11. Kedves Kekec! (20:43)

    A küszködés nem egyenlő a küzdéssel!
    Az a mondat teljesen rendben van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  12. T. kekec!
    Mivel megírtad, sajnálom, hogy csak egy pluszt adhattam a hozzászólásodra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. Köszi L.S. – pedig még bele sem jöttem!
    Ha elkezdjük elemezni a cikket a címtől:
    - miből kellene kijózanodNUNK?
    - beleszámítunk mi is a MIbe, ha nem is fetrengünk narancsmámorban?
    - miért épp most lenne ideje a kijózanodásnak?
    - van értelme fair szövegeknek egy ennyire unfair ellenséggel szemben?
    Persze értem, hogy ezzel akarja Gyurcsány demonstrálni, hogy az Ország érdeke előbbre való, mint a saját politikai előnyök keresése: de van értelme ilyesminek egy támadó pittbullal szemben?
    Ha a nép többsége a populista ígéret-cunamira a vevő, nem kellene őket azzal tömni? Azaz leütni minden magas labdát?
    Igazam van, amikor a tesze-toszaságot egy hosszútávú stratégia részének minősítem, vagy egyszerűen Gyurcsány sem tud a mai körülményeknek megfelelően kommunikálni? Vagy nem is akar?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  14. Animam: igazad van, de átlagmagyar nem biztos, hogy érzékeli az értelmezésbeli finomságokat (és könnyen veheti a felemelkedést a küzdés elkerülése ígéretének):
    http://gondolathullamok.blogspot.com/2011/01/mai-szo-kuszkodes.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  15. Kekec,
    te tényleg kekec vagy…Helyezd Gyurcsány utolsó mondatát a szövegkörnyezetbe. Ennyit akart mondani és ez korrekt.
    Animamnak +

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  16. Szerintem nagyon jól kekeckedik. :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. gm – direkt visszanéztem a szövegkörnyezetet, és továbbra is úgy vélem, hogy a mondat értelmezhető populista ígéretként: ha felemelkedünk, nem kell majd küszködni.
    Amivel kapcsolatban utalnék Gyurcsány mondására, amit édesanyjának mondott a számára hirtelen megjavult egészségügyi ellátásról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. Na nehogy már valaki megegye ennek (moderálva) a dumáját, már megint “kívülről” tökéletesen látja a helyzetet, akkor amikor a cégeit hizlalta a kormány megbízatásaiból, akkor 7 éven keresztül, miért nem tudta mit kell csinálni, semmivel sem különb mint a mostani rabló banda, aki fanatikus fletó fan az úgysem fogja ezeket belátni, csak annyit csinál a fletó, hogy bizonytalanságba tartja azokat aki tennének is valamit,mert rafinált mint a cirkuszi ló. Csak arra volt esze, hogy a Szaúdiakat le terroristázza, az idősebb hölgyeket lecseréltesse mint az autót, és a többi szemétségei, most sem csinál mást, mint bomlaszt, mert így halászhat a zavarosban. Nagy taktikus, és nem hülye, csak egy (moderálva) akár az orbánc és bandája, ha tényleg tenni szeretne a nép érdekében, (és nem akar miniszterelnök lenni újra) akkor inkább tanácsadóként tevékenykedne az Mszp-nél, mint kerékkötőjük legyen, úgy többre vinné az Mszp is, és nem szerencsétlenkednének, hanem tennének is már valamit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -12 (14 szavazatból)
  19. Kiknek és miből kell kijózanodni? Sokszor feledkezünk meg arról, hogy a “nép” az egyáltalán nem ostoba. Amikor Csurka adta elő így a kuruc kesergőt, milyen ostobának tűnt ezzel a véleményével. Egyáltalán nem hiszem azt, hogy a pedagógusok, egészségügyisek, rendvédelmisek, kisegyházak képviselői a Blikkből és az mtv1-ből szereznék az infót. Mindenki azt hitte, hogy amit a szocik nem akartak vagy tudtak megoldani, azt majd megoldja a fidesz. Persze a fidesz csak lapított és senkit nem akart ebből a hitéből kiábrándítani. Hogy mit akart valójában a fidesz, azt mára már megtudtuk és ez nagyon kis társadalmi csoport érdekeivel egyezik meg. A többinek valóban fel kell ébredni a választásokba beleálmodott vágyaiból és el kell fogadni a valóságot kiindulási alapnak. El kell fogadni az igazságot és a tényeket a baloldaliakról, a jót és a rosszat is. Ez látszik a legproblémásabbnak, mert lehet, hogy el kellene ismerni a tévedéseket, az oktalan gyűlölködést és a saját hibáival senki nem szeret szembesülni. Hogy Gyurcsányról is szóljak valamit, neki továbbra is demokratának kell maradni és nagyon fontos, hogy annak is látszódjon. Ezt szemelőtt tartva szüséges, hogy szóljon mindíg, amikor kell. Nem gondolom, hogy helyettünk kéne harcolnia, ha a lakósság még nem kész a harcra. Ezért sem Gyurcsány a hibás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  20. Látom beindultak a minuszolók, akkor konkrétabban fogalmazok:
    A Hunyadiak óta (1458) nem volt ennek az országnak olyan vezetője, aki az ország előbbre jutásán dolgozott volna, inkább acsarkodtak a hatalomért (ez igaz mostanra is) a mai világban egy szabály van, politikusnak, bankárnak akkor higgy ha ló legel a sírján. Ez az összesre vonatkozik, nem csinálnak mást, csak a saját önös érdekeit nézik, a maguk előbbre jutásával foglalkoznak, ki így ki úgy ejt a pórnépnek egy két falatot, hogy ne ugráljon, aztán a nép be is dől ennek a nagylelkű ajánlatnak (egy kulcsos adó), és a túlnyomó része hallgat is, azzal nem törődve neki azért van több, mert másnak ennivalóra is alig jut.
    Hát ez a Magyar társadalom. ” a nagy vagyont mindig a görnyedő szegények hátára állva lehet csak felérni”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  21. Kekec,
    én is elolvastam mégegyszer…nem, nem értelmezhető populista ígéretként, csak akkor, ha kiemeled a szövegkörnyezetből és kekeckedsz.Mert az egész cikknek nem ez a lényege. Nem arról szól a cikk, hogy az élet küzdelem és ember küzdj és bízva bízzál…ha felemelkedünk nem kell küzdeni, ha nem..akkor küszködünk….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Gm, Kekec,

    A kijózanodás : a valós helyzet felismerése, a dolgok helyére tétele, következmény felemelkedés
    *
    Ha nincs kijózanodás akkor az csak küszködés lesz.
    Azt nem mondja, ha felemelkedünk nem kell küzdeni!
    *
    A küzdés mindig fennáll, mivel az élet körülményei mindig változnak és azoknak kell megfelelni.
    Semmi nem állandó! :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  23. dehogyis! Gyurcsany mar nem tehet semmit, legfeljebb a hatterbol tamogathat egy valosagosan elorevivo demokratikus erot, de o maga teljesen tehetetlen volt orban pofatlansagaval szemben es ez kesobb sem lenne jobb, nala azert hatarozottabb, celratorobb, tudatosabb, a tamadasokat taktikusan visszavero egyenisegre van szuksegunk, aki mind a baloldal rothado felet kepes likvidalni, mind orbant visszakuldeni oda, ahonnan jott….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  24. Animam,
    veled értek egyet, én is úgy értelmezem a felemelkedést ahogy te. És ez nem populista duma.Ha azt írta volna, úgy fogalmazott volna, hogy a kijózanodás a felemelkedés lehetősége, akkor egyértelműbb lenne.A küszködés szóban benne van némi hiábavalóság, eredménytelenség is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  25. Kekec,
    a 20.o5-kor írtakkal egyetértek. Gyurcsány nem fog még egyszer belemenni olyan “küszködésbe”, mint 2002-ben. Ő is levonta a tanulságot…helyesen. Ezért mondom sokadszor, hogy nem kell szidni Gyurcsányt, tudja ő jól, hogy nem jött még el az ideje..Jelen van, véleményt mond és “főzöget”. Ma, ennél többet nem tehet, nincs realitása. El is mondta más szavakkal, csak ezt sem értik meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  26. Ha GyF bármilyen ellenállásnak most az élére állna, ott lenne legkönnyebben a csuti pribékjeinek a célpontja, ezért hagyjuk neki eldönteni, hogy hogyan veszi ki a részét a közeljövő eseményeiből, úgy, hogy haszna is legyen belőle az országnak. A mártírkodásnak, vagy a mártír képzésnek semmi értelme. :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  27. Bocsánat, nem 2002-ben, hanem 2004-től lemondásáig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  28. http://www.nepszava.hu/blog/entries.php?id=1745

    Javaslom elolvasni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. Győző már olvastam és tényleg jó – sőt olvasandó!
    De Gyurcsány terveiről legjobb őt magát meghallgatni:
    “Ezért még egy darabig beszélgessünk mindenképpen arról, hogy mit kell még csinálnunk, mert úgy kell fölkészülni egy következő kormányváltásra, ahogyan még soha korábban. Mert őszintén szólva erre egyetlenegy válasz van: meg kell szerezni a társadalom értő többségének a támogatását. És ez már úgy nem fog menni, hogy több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak. Ezt csak úgy lehet, hogy mindent pontosan elmondunk, még azt is, hogy mit fogunk csinálni akkor, ha jönnek a fasiszták. Azt kell tudnunk elmondani, hogy csak azok szavazzanak ránk, akik akkor is mellettünk maradnak, hogyha nekünk hónapokig küzdeni kell a fasisztákkal. El kell mondani, hogy mire akarjuk használni a többséget a gazdaságpolitikában, adók terén, a költségvetésben, a jövedelempolitikában. Bemutatni a programunkat az oktatásban, az egészségügyben, a közigazgatásban. Minden részletét ki kell bontanunk a programunknak, és ehhez kell többséget szerezni. Ha nem lehet felhatalmazást kapni arra, amit tennünk kell, neki sem szabad állni a kormányzásnak.”
    http://mozgovilag.com/?p=4452
    (2011. áprilisi szám: Pannónia és Hunnia…. azaz nem a kisujjamból szoptam: csak továbbadtam a saját véleményét.)
    Mivel nem sok esélyt látok arra, hogy rövid távon megjön az egyébként mesterségesen információhiányban tartott és folyamatos agymosásban részesített nép esze 2014-ig – erre alapozom, hogy hosszú és nehéz időszakra kell felkészülnünk, mire a többség észhez tér.
    Mert el tudjátok képzelni, hogy a többség egy ilyen őszinte kampányolás mögé ilyen rövid idő után már felzárkózna? Kell hozzá még néhány keserves év. Sajnos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  30. és még egy részlet, ha valaki nem akarná a linket megnyitni (akkor nézze meg a Mozgó világon)
    ‘Másként fogalmazok: jövőbeni választási programunk lényege nem Orbán leváltása, hanem annak nyilvánossá tétele, hogy mit kívánunk tenni az alkotmánnyal, a szociális rendszerrel, az oktatással, az egészségügygyel, és folytathatnám. Ha ez utóbbiakra is kapunk felhatalmazást, akkor kormányzunk, ha nem, akkor meg sem kell próbálni. Ha holnap kormányozni kéne, olyan nagy bajban lennénk, hogy belepusztulnánk. A magyar baloldalnak vagy balliberális oldalnak nem szabad még egyszer kellően részletes felhatalmazás nélkül nekiállni megváltoztatni az országot. Ha pedig az ország nem akar programunk végrehajtására mandátumot adni, akkor kormányozzon Orbán Viktor vagy bármelyik párttársa. Ezt végtelenül komolyan gondolom, mert egy társadalmilag meg nem alapozott kormányváltás bennünket tenne végleg tönkre. Megbuknánk, előbb, mint gondolnánk, azt követően pedig egy még hosszabb, autoriter világ köszöntene ránk.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  31. Egyetértek Gyurcsánnyal és jól idéztél Kekec.Ez a lényeg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. Persze, ezek nagyon jó szövegek annak, akik hajlandók több oldalt is végig olvasni ( a cikk meg azért sikerült nagyon jóra, mert piszok jó a kérdező is)
    De a választóknak, a TÖMEGnek ezt le kell butítani, hogy fel tudják fogni:
    “Mindent, vagy semmit” sőt némi plagizálással: “Kis többség semmi változás – nagy többség – nagy változás”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  33. El is feledtem! Legalább a választási plakáton nem kell gondolkodni! “Rosszabbul élünk, mint 4 éve”! Ami akkor egyrészt igaz lesz – másrészt hatásosan fogja emlékeztetni a népet, hogy a fidesz mekkorákat hazudozott!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  34. Most úgy tűnik,vagy Ferivel, vagy véres harcok árán tudunk megszabadulni az elnyomás, az ország kifosztása és az elmebajos orbánc uralmától!
    Van annyi értelmes ember ebben az országban, akivel ez megvalósítható?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  35. Ferikém egy pár sallert és kokit kioszthatnál az MSZP-sek között hogy mozduljanak már ÉN küldöm!!!
    Elég a tökölésből!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. Ki a francnak kellenek a TSZ-ek ahol az emberek kilopjak a termest. Igenis egy csaladi vallakozas jovedelmoz lehetne mert az ember a sajtjakent kezeli, csak ehez egy rendes picgadasag kene. Erdekes USA/Kanada/Australia jol megelhetest ad a farmereknek.

    Gyurcsany meg huzzon mar el a… Eleg sokat tett erte hogy ide jutottunk. Korrupt diszno volt O is, most meg ugyanez tortenik csak a masik oldalon. Egy nagy sz#$r az egesz. Aki teheti menekuljon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány aggódik Orbán sorsa miatt 2011. november 15. kedd | AN

A CIA a Facebookot és a Twittert böngészi 2011. november 6. vasárnap | RR

Mit tud rólunk a Facebook? 2011. október 22. szombat | AN

Gyurcsány egy gombostűt sem visz magával 2011. október 20. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos