Ronai and Ronai
AMERIKAI

Duruzsolás és egyéb kellemetlenség a Sziget 2. napján 2011. augusztus 12. péntek 12:57 | Nagy Barnabás

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Duruzsolás és egyéb kellemetlenség a Sziget 2. napján

Budapest – A Sziget 2. napján megtudhattuk, hogyan szólt a Sokol, vagy a combon rúgás, de pozitív élményekkel is gazdagodhattunk.

A hivatalosan 2. nap büntetősávjában, tehát a délutáni kánikulában, a Nagyszínpad előtti szálló homokban La Roux-nak kellett szórakoztatnia a gyér számú, a tegnap estétől még kissé bágyadt közönséget. Az ilyen koncertek gyakorlatilag értékelhetetlenek, amelyről nem a fellépő, hanem a lehetetlen időpont tehet.

A kanadai Crystal Castles már nagyobb élménnyel kecsegetett, a kezdési időpont is megfelelő volt, így már semmi sem ronthatta el a bulit. Gondoltuk legalábbis. A tegnapi napon tett dicséretemet az A38-Wan2 Színpad hangosításáról nagy betűkkel vonnám vissza. Visszaállt a tavalyi állapot és a Crystal Castles koncertjénél hallottaknál egy Sokol rádió is szebben hozhatta be a Szabad Európát annak idején. Ennél még a már tavaly is csak álmosan dülöngélő Kasabian koncertje is élvezhetőbb lehetett ugyanazon műsorsávban. Most már mindegy.

Borzalmas élményekkel gazdagabban, egy értékelhetetlen koncert után felüdülést várt az ember, amit sokakkal együtt én is a Nagyszínpadon kívántam megkapni. A Chemical Brothers kissé furcsán hat a Nagyszínpadon, mivel a tisztán elektronikus formáció színpadképe lényegében nulla, ám az érdeklődés óriási mivolta miatt a Party Sátor összedőlt volna a tolongóktól. A koncert így is jó volt, bár az előzmények ismeretében már nem voltak nagyok az elvárások.

Aki még ezután sem dőlt ki, az a Party Sátorban megtekinthette a 2manydjs szettjét egyenesen Belgiumból. A helyszín furcsasága, hogy még csekély számú érdeklődő is csak igen nehezen, kapukon tud bejutni. A kijutás pedig a másik oldalon abszolválható, odabent pedig nincs mobilvécé. Ebből adódott egy kis gond, mivel a fiatalok így a kinti füves részen könnyítettek magukon. Egy képzett biztonsági szakember, a feltehetőleg fennálló kommunikációs problémákat elkerülendő egyből egy jól irányzott rúgással próbálta jobb belátásra bírni a zabolátlan ifjúságot.

Itt a péntek, talán a legérdektelenebb és legszürkébb napja a fesztiválnak a fellépők szempontjából, de azért lesz mit nézni. Ha mást nem, akkor az ingyenes, „Hogyan kezeljünk nem létező problémákat elképesztő módszerekkel?” című bemutatót biztonsági erők előadásában.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 2 szavazatból)

Címkék:, ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Véget ért a Sziget 2011. augusztus 15. hétfő | Nagy Barnabás

Főpróba – A Sziget negyedik napja 2011. augusztus 14. vasárnap | Nagy Barnabás

Nácik és a világ találkozása a Sziget harmadik napján 2011. augusztus 13. szombat | Nagy Barnabás

Angolok és rohanás- Sziget 1.nap 2011. augusztus 11. csütörtök | Nagy Barnabás

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos