Ronai and Ronai
AMERIKAI

Fidesz-kongresszus: tapsolunk és félünk 2011. július 3. vasárnap 22:32 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Fidesz-kongresszus: tapsolunk és félünk

Budapest – A Fidesz XXIV. Kongresszusát vasárnap Budapesten, a Millenáris Parkban tartották. A Magyarország megújul elnevezésű tisztújító tanácskozáson a küldöttek újraválasztották a pártelnök Orbán Viktort és a négy alelnököt: Kósa Lajost, Pokorni Zoltánt, Pelczné Gáll Ildikót és Varga Mihályt. A párt szinte valamennyi vezetője felszólalt. Így Kövér László is, aki szerint a törvényalkotás tempóján nem lehet lassítani; Kósa Lajos szerint azt tudták mondani a választóknak, hogy „nézzétek meg, mi sem vagyunk kivételek”; Varga Mihály szerint az előző kormányok tagjainak felelniük kell az ország elzálogosításáért; Lázár János szerint a nagy ügyek nagyrésze még hátravan; Navracsics szerint példát mutatunk Európának; és végül Orbán Viktor szerint „továbbra is az emberek megkérdezésével fogunk kormányozni”. Mit lehet még ehhez hozzátenni?

A délelőtt 10-kor kezdődött és mintegy öt órán át tartó kongresszuson a párt szinte valamennyi vezető politikusa felszólalt. A sort Kövér László nyitotta, aki azt mondta, hogy az Országgyűlés elnökeként szívesen közreműködik abban, hogy ha a törvényalkotás tempóján nem is lehet lassítani, annak kiszámíthatóságát javítsák. Kövér bízik abban, hogy az LMP, ha nem is erős alternatívaként, de megfontolt, véleményalkotásra képes, tiszteletre méltó ellenzéki erőként tud működni a következő években. A Jobbiknak azt kívánta, hogy „találja meg identitását, amely végre tisztává teszi, hogy ők a mindenkori kormány ellenzéke, vagy az egész alkotmányos, demokratikus berendezkedéséé” – mondta Kövér László.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint, ha a kormányoldal nem tartja a kapcsolatot az emberekkel, nem “működteti” holdudvarát, veszélyben lehet a következő választási siker; emellett arra van szükség, hogy a Fidesz megőrizze hitelességét – mondta Kósa Lajos. Debrecen polgármestere egy példát idézve úgy fogalmazott: “könnyű volt mondani”, hogy kisebb parlament kell, de az erről való szavazáskor meg kellett nyomniuk a gombot azoknak a képviselőknek is, “akik pontosan tudták, hogy soha az életben többet képviselők nem lesznek”. Így azonban “azt tudtuk mondani a választóknak, hogy nézzétek meg, mi sem vagyunk kivételek” – jegyezte meg. Az új választójogi rendszernek szerinte olyan szisztémának kell lennie, amelyben átláthatóak a kampányszabályok.

Alelnöktársai közül Varga Mihály kiemelte, hogy a kormány az elmúlt egy évben elhárította a gazdasági összeomlás veszélyét. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint az előző kormányok tagjainak, Bajnai Gordonnak, Veres Jánosnak, Draskovics Tibornak “felelniük kell azért, amiért az ország következő tíz évét elzálogosították”. Az európai parlamenti (EP) képviselő, pártalelnök, Pelczné Gáll Ildikó a médiatörvényről és az új alaptörvényről szólva azok európai szellemiségét említette. Pokorni Zoltán azt mondta, “ma egyetlen dolog veszélyes ránk, ha nem tartunk mértéket”; “minket nem a történelem fog igazolni, három év múlva a választók visszaigazolása kell”. A párt alelnöke szerint ezért a következő években a Fidesz legfontosabb belső parancsának a mértéktartásnak kell lennie.

Lázár János azt hangsúlyozta, hogy időarányosan sikerült teljesíteni a vállalásokat, de a nagy ügyek, a nagy döntések és a felelősség nagy része még hátra van. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt mondta: bár tanácsolták neki, “nem kérek és nem kérünk bocsánatot az első év sodró lendületéért, nem ígérek és nem ígérünk érdeksérelmek nélküli rendrakást, ütemváltást, a status quo békés védelmét”. Lázár János nagyrabecsülését fejezte ki a frakciónak, mint mondta, az elmúlt egy évben derekasan helytálltak. “Politikai öttusát hajtottak végre”, végezték szakpolitikai háttérmunkájukat, alkották a törvényeket, kiálltak meggyőződésük, hitük mellett. Hatalmasat küzdöttek, tanúbizonyságot tettek arról a bátorságról, ami az ország megváltoztatásához elengedhetetlenül szükséges – fogalmazott.

Navracsics Tibor szerint egyre többen figyelnek fel Európában a Fidesznek a gazdasági válság megoldására kínált újszerű receptjeire. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter példaként említette a bankadót, amelyet – mint mondta – eleinte elutasítással fogadtak, mostanra azonban egyre több országban nyer polgárjogot. Navracsics Tibor azt kérte a kongresszusi küldöttektől, ne veszítsék el a hitüket, azt, hogy a jövő Magyarországa a polgári Magyarország.

A beszédeket követően kezdődött a tisztújítás. Orbán Viktor a leadott 1472 szavazatból 1468 voksot kapott. A küldöttek újraválasztották a párt négy alelnökét is: a leadott 1478 szavazatból Varga Mihály 1462, Kósa Lajos 1458, Pelczné Gáll Ildikó 1384, Pokorni Zoltán pedig 1318 voksot kapott. Kihívója sem az elnökjelöltnek, sem az alelnökjelölteknek nem volt. A kongresszus megválasztotta a mandátumvizsgáló, valamint a számvizsgáló bizottság tagjait is.

Megválasztása után Orbán Viktor beszédében azt mondta: a Fidesz megtanulta, hogy nem ideológiákért, hanem Magyarországért kell kiállnia, és kiállt az országért “a nemzetközi és a hazai baloldallal szemben” is. “A hazai és a nemzetközi szocialisták politikája egyszerű, mint a faék: demokrácia csak akkor van, ha ők vannak a kormányon” – fogalmazott, hozzáfűzve: a magyar kormány megvédte az országot, amikor nemtelen támadások érték Európában, és világossá tette, nem tűr beleszólást, kioktatást senkitől.

“Kiálltunk az emberekért, amikor bank- és válságadót vezettünk be a megszorítások helyett, amikor csendben és békében elköszöntünk az IMF-től” – jelentette ki. Kiálltak az emberekért akkor is, amikor a rendvédelmi dolgozók értésére adták, hogy “senki, így ők sem követelhetnek maguknak indokolatlan előnyöket és kiváltságokat”. ”Kiálltunk és továbbra is kiállunk azért, hogy Magyarországon is legyen következménye a szavaknak és a tetteknek, ezért ragaszkodunk az elszámoltatáshoz” – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök azt mondta: amíg adósok vagyunk, másoknak dolgozunk, mások keresnek a munkánkkal. Ezért – folytatta – le kell győzni az adósságot, és meg kell szüntetni mindazt, ami az ország eladósodásához vezetett. Orbán Viktor kijelentette: kormánya felszámolja a kiváltságokat, az indokolatlan előnyöket, és megteremti az érdem szerinti boldogulás lehetőségét. Ehhez kérte a küldöttek támogatását, és hangsúlyozta: továbbra is az emberek megkérdezésével fognak kormányozni.

A kongresszus vendégei között volt mások mellett Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Széles Gábor vállalkozó, Buzánszky Jenő, az egykori Aranycsapat tagja, Kun Miklós történész, valamint a határon túli magyar szervezetek képviselői. Gál Kinga és Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő, a kongresszus levezető elnökei ismertették Horst Seehofernek, Bajorország miniszterelnökének, a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének üdvözlő levelét, aki méltatta a magyar EU-elnökséget, csakúgy, mint videoüzenetében Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője.

Kósa Lajos a kongresszus utáni sajtótájékoztatón azt mondta, a Fidesz egy politikai párt, nem ügyészség és nem kormány. Nem tart kapcsolatot sem az ügyészséggel, sem a nemzetbiztonsági szolgálattal és semmilyen más állami szervvel. Ezt Gyurcsány Ferenc blogbejegyzése kapcsán mondta. A volt miniszterelnök a facebookon arról írt a szombat hajnalban őrizetbe vett Szilvásy György ügye kapcsán, hogy „jól kösse fel a gatyáját Orbán ügyészsége, hogy kétség nélkül bizonyítani tudja gyanúját. Ha kiderül, hogy megalapozatlanul gyanúsítottak meg egy ilyen súlyos bűncselekménnyel egy volt kormánytagot, akkor Poltnak kell először mennie, utána meg tartójának, a miniszterelnöknek. Mert rohadt világot akarnak teremteni. Erőszakkal, kitervelt koncepcióval, alkotmányellenesen” – fogalmazott a volt kormányfő, aki ezzel arra is utalt, hogy az őrizetbevételt az ügyészség a Fidesz vasárnapi kongresszusához igazította.

Kósa a sajtótájékoztatón azt mondta: az égvilágon semmi közük nincs ehhez. Mint kiemelte: az ügyészség nem a kormány, hanem a parlament alá tartozik. Nem a kormány felügyeli az ügyészséget, így a kormánynak utasítási lehetősége egyáltalán nincs. A konkrét bejegyzés szerinte “tőről metszett komcsi gondolkodás”. A régi időkben volt ilyen, nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc a demokráciát kizárólag a bolsevik pártok történetéből ismeri, amennyiben a demokráciát onnan egyáltalán meg lehet ismerni. Nem is tudom, és nem is akarom kommentálni – mondta Kósa Lajos, hozzáfűzve, reméli, ki fog derülni, mi történt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -2 ( 2 szavazatból)

Címkék:,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. Éljen Rákosi!,éljen Rákosi! (hosszantartó ütemes taps)…..
    Tragikus ami ma Mo-on zajlik.Rövid időn belül polgárháborúhoz fog vezetni ennek az elmeháborodottnak a “politikája”.Harcos párt rajtuk kívül egy van…
    Sejtitek a következményeit?!Ennek az országnak vége,és a halálos ítéletét a kétharmados felhatalmazást adó barmok írták alá.Köszi nektek….Szégyen ilyen emberek között élni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  2. Pokorni valamit tudhat…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  3. Szervusz Rossmodorban

    Szerintem nem lesz polgárháború!
    A többi topikokban kifejtették bővebben miért nem !
    Ahogy olvassuk, ütemezett tapsok kiséretében köszöntötték OV!
    Most olvastam a hírt, hogy a fideszes jelölt nyerte a dunaújvárosi időközi választást!
    Az ilyen eredmények a sírba visznek!
    Amikor a forumon kibeszéljük a dolgokat OV politikájáról , ennek ellenére mégis szavaznak szép számmal a Fideszes jelöltre!
    Most két hónap szünet következik , elvileg ősszel nagyszabású tüntetést szerveznek a szakszervezetek!
    Mszp most önmagával van elfoglalva, a többi ellenzék nem foglalkozik a fidesszel!
    Néha ezt-azt elmondják a közvéleménynek hogy mi a rossz és “oszt annyi”

    A másik hír, ami talán biztató, hogy akcióegységet hozott létre csaknem ötven hazai szakszervezet a héten, és bejelentették, hogy szeptember 29-től határozatlan idejű sztrájkot, illetve országos demonstrációt szerveznek azzal a céllal, hogy összehangoltan, együtt lépjenek fel, közösen megállapodásra kényszerítsék a kormányt a munkavállalókat és a már nyugdíjban lévőket érintő intézkedésekről. Kiáltványt is megfogalmaztak, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy a kormány egy éve érdekegyeztetés nélkül, ötletszerű döntésekkel, hatásvizsgálatok nélkül hozza meg a munka világával kapcsolatos intézkedéseket!
    Operatív testület egyik irányítójaként Kónya Péter úgy látja: a szakszervezeteknek változtatniuk kell a döntéshozatali mechanizmusukon is, hiszen láthatóan az interneten, például a Facebookon szerveződő civil mozgalmak jóval gyorsabban tudnak reagálni a kihívásokra.
    A tavaszi szakszervezeti erőfelmutatás mintha mára veszített volna az erejéből, az FRDÉSZ elnöke úgy reagált: tudomásul kell venni, hogy nyáron az emberek nagy része nem mozgósítható. A vasat azonban addig kell ütni, amíg forró, és ezt egyre többen ismerik fel. „Arra készülünk, hogy forró őszünk lesz” – mondta Kónya Péter, aki ma úgy látja, mindenképpen perre kell menniük a kormány, illetve a parlament szerzett jogok elvételét jelentő döntéseivel szemben, de nem Magyarországon, hanem nemzetközi bíróságokon fognak jogorvoslatot keresni!
    De szeptember 29-ig várni , az borzasztó !
    Addigra az embereknek alábhagy a harci kedve !
    De mire eljutunk oda, negyedévet megint várni kell!
    Csak az a baj mindezzel, hogy már hónapok óta várunk – várunk és ugyanott tartunk még mindig!
    Ahogy írtam is fenntebb, az ilyen időszakos választások után gondolom azt, hogy ninc sok értelme azon filozofálni, hogy miért is rossz a fidesz kormány, ha a nép, az istenadta nép megválasztja őket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  4. Utálatos és undorító ami ezen a kongresszuson történt és elhangzott. Pont olyan, mint a pártállami diktatúrában volt. Minden posztra egyetlen jelölt van állítva, aki eddig is betöltötte azt a tisztséget. Nincs választási lehetőség, márpedig akkor ez nem választás volt, hanem csak egy szavazás, ahol mindenkinek joga volt megszavazni a posztonkénti egyetlen jelöltet, és joga volt ezzel egyetérteni, és ehhez tapsolni !!! Nagyszerű !!! – Kérdésem : Miért van az, hogy intelligens emberek tömege ennyire ostoba, dedós módon éljenez egy diktatúrát, és hazudik minden szinten ? Sejtem mi a válasz : már annyira korruptak lettek, (mindegyiknek van félteni valója,) hogy jobbnak látják, ha elvtelenül és gerinctelenül védik az elnyomó rendszert, és statisztálnak a gépezet működéséhez (ahogy a kommunizmusban is volt,) csak azért, hogy megtarthassák privilégiumaikat, és elkerüljék a korrupt lenyúlásaik miatti megbukást ! Rettenetes ami itthon történik !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  5. Orbán a legyőzhetetlen ‘Meddig ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  6. A beszédébe beleolvasva az a gondolatom támadt , hogy ezért is az MSZP-SZDSZ kormány a hibás ! Mert ha nem zárják be az elmegyógyintézetet
    most ezt is és a hasonlókat is (mint kövér) ott lehetne kezelni , még ha sokba is kerülne , de joguk lenne hozzá hogy megfelelő ellátást kapjanak !
    Erre most itt rohangálna közöttünk , ön és közveszélyes cselekedeteket követnek el !! Nem tudom mi lesz ebből de vannak baljós jelek , lehet hogy a történelem megismétlődik ?! – Remélem tévedek(tévedünk) !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  7. A kocsmában szokott így vigéckedni a falusi futballcsapat vesztes kapitánya, ahogy ez a csuti előadta magát. Szégyen, hogy egy ilyen alpári stílusu ember miniszterelnök lehet. És ez az mszp-s bagázs még ilyen helyzetben is magával van elfoglalva. Amikor hatalmon voltak, akkor sem törődtek az ország sorsával csak saját magukkal, kisasszéztak Gyurcsány mögül nem törődve sermmivel. Nem értem Fletót, mit akar még tőlük. Itt nincs már 3 év. És nincsenek vezetők, akik a nép élére állnának. Ezek a háttérben most koholják a vádakat mindenki ellen, aki veszélyes lehet rájuk nézve. Nem is csinálnak belőle titkot. Ez a birka nép meg csak arra képes, hogy “ujratemessen”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  8. ÉBRESZTŐ! Ez a kongresszus bizonyítja, hogy ideje lenne felébredni azoknak ay hülyéknek, akik eddig nem látták be, hogy a fityisz kétharmados többséghez juttatásával a saját jövőjüket tették tönkre. Ebben az országban folytatódik orbán hatalmi őrülete, ami a zemberek többségének (=a szegényeknek), a végleges elnyomorodás, a bérrabszolgaság, a jogfosztottság és a szellemi elnyomorodás, az államegyházak lelki terrorjának jövőképét jelenti. A fidesz bolsevikból nyilvánvalóan fasiszta párttá alakította magát. “Egy Isten, egy Haza, egy Führer!” És megkezdődnek a Dimitrov perek! Mint 1933-ban. A koncentrációs táborok programja már készen áll. Kényszermunkatáborok az új 21. századi SS őrökkel, akik szegények maguk is rabok lesznek. A gázkamrákra talán még várni kell. Vagy az is lehetséges, hogy a nagy vezér az egészségügy és a rokkantnyugdíj megszüntetésének kombinálásával kivánja pótolni az elgázosítást.
    Emlékeztek Bartus László cikkére? Az Unió első fasiszta állama
    BETELJESEDETT!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  9. Ez a faszi ahogy ellenfeleiről beszél az már fejtörést okoz a pszichiátereknek. Nem tudják, hogy ez állóhelyből ilyen hülye, vagy nekifutásból. Alelnöki tisztségéből eredően valószínű az EU Néppárti Szövetségben tanítja is az ilyen baromságokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  10. Bolsevik kongresszus minden ízében. Amiről beszélnek annyi köze van a valósághoz, mint amennyi köze volt a kommunista pártok kongresszusain elhangzottaknak. Rendszerváltás előtt szégyelltem a magyar kormányokat..Kádár elvtárssal az élen, most megint szégyellem a kormányt, a tahó Orbán Viktorral az élen. Szeretik azt mondani, hogy Orbán Viktor populista….az is, de még a populizmusának a színvonala is alacsony. Mit lehet mondani , ha kokit , meg tarkón legyintést és hasonlókat ad az őt kritizáló EU nak…ez nem csak populista, ez egy nagy TAHÓ.
    A sok ócska duma közül kiemelkedik a szarházy Varga Mihály fenyegetésével, hogy felelni kell a volt pénzügy minisztereknek az ország legnagyobb “elzálogosításáért” 10 évre….Ez azt jelenti, hogy nekik a Fidesznek 10 évig háborúban kell állni az adósság ellenféllel, nehogy Görögország sorsára jussunk…vagyis bejelentették, hogy 10 évig itt semmi jóra ne számítson senki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  11. Ha valakinek felelnie kell az ország eladósításáért, az Járai, aki MNB elnökként a fidesz érdekében indokolatlanul magasan tartotta az alapkamatot, amikor már semmiféle inflációs veszély nem volt – ezzel irreálisan erősen tartotta a forintot – amivel fékezte (a külföldiek számára olcsóbbá tette) a GDP 80 %-át adó exportot, megtörte a Bokros csomag adta lendületet. (merthogy minél rosszabb az országnak, annál jobb a fidesznek) Közvetlen oksági összefüggés volt a megfizethetetlenül magas forintkamatok és a devizában való eladósodás között. Most bezzeg nem győz nyivákolni az alacsonyabb kamatért, amikor az élelmiszer- és energiaárak növekedése egyértelmű inflációs veszélyt okoz.
    Továbbá Matolcsynak (és Orbánnak) kell felelni a 99 %-os árfolyamon majd 7 %-os kamaton legyeztetett (azaz 8 %-os terhet jelentő) 30 (harminc) éves dollárkötvényért. Amit még az unokák is fizetni fognak.
    Valóban öttusán vesz részt a fidess: de a futás még hátra van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  12. Pokorni Zoltán jól látja, hogy ma egyetlen dolog veszélyes rájuk, ha nem tartanak mértéket. Ezt azonban már elpuskázták.
    Abban a mondatában viszont, hogy “…minket nem a történelem fog igazolni, három év múlva a választók visszaigazolása kell.”, szórendet tévesztett és a vágyait fogalmazta meg. Ezt a mondatot így kellett volna megfogalmaznia: A történelem minket nem fog igazolni, három év múlva pedig a választók fognak ítéletet mondani rólunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  13. Azt is mondta varga hogy Bajnai meg a tobbiek felelossegre lesz vonva az allamadossag miatt, nna! Majdnem leokadtam a tevet!!
    Ebbol is latszik, hogy ezeknek teljesen elment az eszuk! A kondast meg a bandajat lassan kiutaljak europabol, Bajnait meg hivjak mindenfele! Ebbol is latszik, ki erti a dolgat, ki nem!
    Aki meg tapsikol az orbannak, az akkor is alljon oda melle, ha majd kozmunkara viszik a gyerekeit, mert nem lesz mas!!! Megerdemlik!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  14. Kekec:”Valóban öttusán vesz részt a fidess: de a futás még hátra van!”

    Zalán futása:
    ” Alpár messze terűlt síkján búsongva körűlnéz
    A fejedelmi Zalán. Valamint a sárga halálnak
    Birtoka, oly szomorú csendes most vára, s előbbi
    Pompáját alacson gyásszal fölváltva hanyatlik.

    De szomorú hangok fárasztják álmait, és gyász
    Képe veszélyének, mely lesz harcára jövendő.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  15. Jól megfenyegetett mindenkit.Aki nem áll a sorba az megnézheti magát.Szerintem meg mindenképpen már rég működik a Kubatov lista.
    Az meg egyenesen nevető görcsöt váltott ki belőlem ,hogy mi adtuk a pofonokat az Eu-nak.Én fordítva emlékszem mintha vele mosták volna fel a padlót nem is egyszer.Na ennyit az igazmondásáról.Most már érthető Dajcs tomi stílusa a főnökétől tanulta,jó tanítvány volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  16. Azt elfelejtettetek leirni, hogy hatrafele futunk, a startvonalra vissza:( Igazabol teljesen mindegy, mert ezen az olimpian nyertesek sosem lehettunk.
    Ez az igazi magyar tragedia: onos erdekeiket a nemzet ele helyezo politikusok uraltak mindig az orszagot, nyomorba taszitva ezt a nepet. Akik nem mellesleg mindig orommel tapsikoltak melle, bargyun mosolyogva. Ez am a demagogia!
    Aztan kaptunk egy lehetoseget a szabadsagra, amivel ujra csak nem tudtunk elni. Hirtelen kellett minden, gyorsan, akkor is, csakazertis, mint a hisztis gyereknek. Megdolgozni erte, jozanul atgondolni, azt nem. Mert jar nekunk a jo, mert sokat szenvedtunk, ahogyan most is. De ez a nep meg most sem tanult semmit. Na, itt az ujabb alkalom a tanulasra, az elmelkedesre, de ezt nem mindenki fogja kivarni! Ahogy az olimpian, itt is futni fog par ember, elore. Az ertelmesebbje. A tobbi meg all, var es tapsikol tovabb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  17. Vagy fut hatra fele ovival egyutt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  18. Azért Kósa hadoválása sem gyenge az ügyészségről meg Gyurcsányról…

    Nyomorult tetű.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  19. Nevetséges, amit állítanak, hogy az ügyészség a parlament alá tartózik, épp ezért a kormánynak nincs utasítási lehetősége! Ez a hét vicce! A parlamentben is csak a fityisek akarata érvényesül, a sok agymosott fülkeforradalmár jóvoltából (2/3-ad)!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  20. alegeroseb blibapasztor a világon

    A TEHETSÉG MOST SZÁRNYALHAT, FELTŐRHET MINT A GEJZÍR !
    Narancs az ország, az önkormányzatok, a bíróság, az alKOTMÁNY , a média, a vallás és az állami oktatás is .
    100%-ig orbán szíve dobog a fidesz küldöttekben , a végrehajtókban , az országunk a TEHETSÉG rezdüléseit lesi , kőveti, utánozza .
    Ha most valamit el lesz cseszve, akkor nem lehet maszopozni . maszop bilincsben, börtönben .

    De most forradalmi lendületben vagyunk. Nem kellene a narancs forradalmistákat regisztrálni ? Csak azért, hogy ha sikerül márvány táblát kaphassanak ? Ha nem sikerül, mást kapnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Gyerekek! Én teljes mellszélességgel kiállok az ORBÁN csomag mellett!!!!

    Ha a börtönőr kiabálja: ORBÁN CSOMAG!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  22. “előző kormányok tagjainak felelniük kell az ország elzálogosításáért”
    Te is fiam viktor
    “az LMP, …., tiszteletre méltó ellenzéki erőként tud működni a következő években.”
    Csak nem alválalkozók?
    “időarányosan sikerült teljesíteni a vállalásokat”
    Én nem emlékszem, semmiféle vállalásukra!
    “kormány az elmúlt egy évben elhárította a gazdasági összeomlás veszélyét.”
    -Anyám az álmok nem hazudnak….
    De ezek, még álmukban is!!!
    “egyre többen figyelnek fel Európában a Fidesznek a gazdasági válság megoldására kínált újszerű receptjeire.”
    Megrőkönyödve!!!
    De szomurúan látom, ennyi telik tőlük.
    Mi meg nyakig vagyunk/leszünk a szoarában.
    ““ma egyetlen dolog veszélyes ránk, ha nem tartunk mértéket”; “
    Lassabban Lázár fiam, feküdj vissza, mondaná az ÚR!
    Na, úgy amblok, fogalmam sincs, hogy mászunk ki belőle!
    Talán békés engedettlenségi mozgalom útján.
    De, nincs az embereknek tőkéjük, hogy kitartsanak, és ne éhhezzenek.
    Itt a szakszervezeteknek sincs, hogy támogatni tudják a híveiket.
    Talán az EU szakszervezetek támogatásával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. No, azért nincs elveszve minden. Már Török Gábor is ilyeneket ír:
    http://torokgaborelemez.blog.hu/2011/06/30/378_ott_pattog
    amit így kommentál egy másik blog:
    http://fifty-fifty.blog.hu/2011/06/30/lost_the_new_season_orbanek_es_a_kina_szindroma

    Azaz már tagadhatatlan a fidesz szavazóinak feleződése, és ennek az ARROGÁNS módszereikkel való összefüggése. Ha valaki nem ismerné Török Gábort:
    “Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak.” (Bartus László)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Már megint Orbán Viktor a Fidesz elnöke 2011. július 3. vasárnap

Ellenfél nélkül 2011. július 3. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos