Ronai and Ronai
AMERIKAI

Egyet jobbra, egyet meg balra is 2011. július 11. hétfő 2:27 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Egyet jobbra, egyet meg balra is

Budapest – Tárgyalási alapként sem fogadható el az LMP számára a Fidesz választási rendszerre vonatkozó legújabb javaslata. Az ellenzéki párt szerint az Áder János által szombaton ismertetett javaslat tovább erősítené az ország politikai megosztottságát és a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP bebetonozását – áll az MTI-hez eljuttatott LMP-közleményben, hogy szokás szerint, csapjanak egyet jobbra és feltétlenül egyet balra is,  szerintük kellően bizonyítva mennyire mások  ők mindkét politikai formációnál.

Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: az Áder János által szombaton ismertetett javaslat visszalépést jelent a kormánypártok tavaly májusban benyújtott javaslatához képest. A Fidesz ugyanis nemcsak, hogy megtartaná az ajánlócédulák rendszerét, de még tovább is növelné az egyéni jelöltek indulásához szükséges ajánlások számát, annak ellenére, hogy minden szakértő szorgalmazza az állampolgárok adatvédelmi jogait súlyosan sértő rendszernek az eltörlését. A politikus szerint a nem győztes egyéni jelöltekre leadott kompenzációs szavazatok eltörlése a jelenleginél is rosszabbul fejezné ki a szavazók akaratát a parlamentben.

Az LMP számára elfogadhatatlan az is, hogy a rendszer egyfordulóssá tételével a Fidesz tovább erősítené az ország politikai megosztottságát, csupán azért, mert azt “képzeli, a jelenlegi helyzet alapján ez az érdeke”. A kormánypártok javaslatával a Fidesz-KDNP-n kívül az MSZP is jól járna. Áder János előterjesztése csupán a két nagy párt bebetonozását szolgálja, aránytalanná teszi a választási rendszert, aminek egyértelmű vesztese a magyar demokrácia lenne – hangsúlyozza a közlemény. A frakcióvezető-helyettes felhívja a figyelmet, hogy az LMP továbbra is kész az egyeztetésre a választási reformmal kapcsolatban, azonban, a Fidesz korábbi javaslatával ellentétben, a jelenlegi elképzelést tárgyalási alapként sem tudja elfogadni.

Áder János, a választójogi reform kidolgozásának koordinálásával megbízott európai parlamenti képviselő szombaton jelentette be, hogy a Fidesz elnöksége egyfordulós és vegyes országgyűlési választási rendszert javasol, amelyben az egyéni kerületi és az országos listás mandátumok aránya nagyjából azonos lenne, és eltörölnék kompenzációs listát. A tervek szerint megmaradna pártokra vonatkozó ötszázalékos bekerülési küszöb, de újdonság, hogy az induláshoz a jelenlegi 750 helyett 1500 ajánlószelvényre lenne szükség az egyéni választókerületben, s ezek összegyűjtésére 21 nap állna rendelkezésre

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -1 ( 1 szavazás)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

4 Reader’s Comments

  1. Ismét használható lett az Áder? Gondolja Orbán, hogy javult az Áder állapota? Gondolja, hogy kezelhetőbb barom lett? Nem, nem lett se okosabb, se kezelhetőbb. Az apósa a távvezérlője. Annak az állapota se javul, mint a Boros Péteré.
    A választási aljasságát Áder már kimutatta a Sólyom idomításánál. Az EU – s kiképzőtábor csak kombinatívabbá tette. Most már a feje búbjától a talpáig fekália.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  2. Nos, maga az egyfordulós módszer önmagában nem nevezhető antidemokratikusnak. Angliában is egész jól elműködik a 2 nagy párt között (a kicsiknek ott sincs sok esélyük) Viszont nem hiszem, hogy ott lenne kopogtatócédula. Az LMP-nek kezd derengeni, hogy még egyszer nem fúj be a szél hozzájuk elegendő cédulát? Én nem félnék ettől: Orbánnak érdeke az “őfelsége ellenzéke” megmaradása (mint fügefalevél a pőre diktatúra előtt) valamint a lehetséges ellenzéki összefogás megakadályozása. Az LMP létezésének nincs is más oka!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  3. A tervezett választási törvény szempontjából számomra elfogadható az LMP, önmagát a FIDESZ-től és MSZP-től megkülönböztető álláspontja. Bár nem szimpatizálok velük, de abban is egyetértek, hogy az ismertetett kocepció, most már választási szempontból is, kettéosztja Magyarországot. A kis pártok ugyanis nem vehetik fel a versenyt a nagyokkal, már csak infrastruktúrájuk és anyagi lehetőségei okán sem. A javaslat kizárja őket az első fordulóban való megmérettetésből és a mögöttük álló választópolgárok érdekei szerinti, második forduló előtti koaliciók megkötésének lehetőségéből. A FIDESZ ezzel nem csak a kisebb pártokat kívánja kizárni a kűzdelemből, hanem szavazóik egy részét is a saját táborába kívánja terelni. Nyilván úgy gondolják, hogy az MSZP ebben a rendszerben nem fog tudni annyi szavazót mozgósítani, mint ők a saját táborukban, a határon túli magyarok körében, valamint a Jobbik és az LMP szimpatizánsai közül majd rájuk szavazók közül. A jelenlegi számarányokat figyelembe véve ez elegendő az MSZP örökös második szerepre ítélésére, mivel a kicsik az első így rendezett választás után, a parlamentből kirekedve, anyagi támogatásukat lenullázva pedig úgyis elsorvadnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  4. Nos: pont ezért kell választási pártszövetségben indulni. Minden más technika a fidesz hatalmon maradását támogatja. Az LMP is, amikor eleve kizárja ennek lehetőségét.
    Mindig is az volt róluk a véleményem, hogy ők Orbán lepkehálója a szabadon röpködő liberális szavazók befogására. Ugyanis aki IGAZÁN liberális és/vagy demokrata, soha a büdös életben nem szavazna az autokratikus viktatúrát építő fidessre, ezért kell egy formáció a szavazataik elkapásához.
    De az is secko jedno, ha otthon maradnak! Ahogy azt a 2010-es választás már jó alaposan bebizonyította.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos