Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kiengedték Strauss-Kahnt, összeomlik a vád 2011. július 1. péntek 18:36 | AN Forrás: AP

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kiengedték Strauss-Kahnt, összeomlik a vád

New York – Szabadlábra helyezte a New York-i Legfelsőbb Bíróság Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap szexuális bűncselekményekkel vádolt volt vezérigazgatóját, mivel súlyos kételyek merültek fel a sértett szavahihetősége felől. A vád ugyan azt állítja, még nincs az ügynek vége – de innen már nagyon nehéz lesz győzelemre játszani.

Strauss-Kahn a manhattani Tribeca negyedben tartózkodott egy házban, fegyveres őrizet alatt, hatmillió dolláros óvadék fejében; mindennek havi 250 ezer dolláros költségeit neki kellett viselnie.

Mint ma korábban jelentettük, az Associated Press értesülései szerint az ügyészségben is súlyos kételyek merültek meg a Sofitel hotel ghánai szobalányának szavahihetőségét illetően, aki azt állította, DSK erőszakot tett rajta. A bankár-politikust a feljelentés után a rendőrség egy Párizsba induló gépről szedte le.

A rendelkezésre álló bizonyítékok, így a DNS-vizsgálat arról árulkodtak, hogy volt szexuális kapcsolat DSK és a sértett között, de előbbi azt állította, hogy ami történt, a nő beleegyezésével történt. Úgy tűnik azonban, még a DNS-bizonyíték sem kellő súlyú ahhoz, hogy a vád győzelemre tudja vinni a pert.

Mint kiderült, a sértett valótlanságokat állított menedékkérelmében, ami már önmagában is rendkívül súlyosan nyom a latban a bizalomra építő Egyesült Államokban. A New York Times értesülései szerint azonban a nő az állítólagos erőszak utáni rendőrségi meghallgatása során is folyamatosan hazudott.

Kenneth Thompson, a nő ügyvédje nem volt hajlandó mindezt kommentálni, ám azt ígérte, „sok mondanivalója lesz” a bíróság előtt

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Kiengedték Strauss-Kahnt, összeomlik a vád, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:,

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

8 Reader’s Comments

  1. Orbán András Lajos

    A megoldás bármilyen kínos is, Sárközi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. Sárközi profit alkalmazott volna és nem egy pancsert.
    Egy ilyen iskolázatlan szerencsétlent semmi perc alatt belezavarhatnak és kiadja a beszervezöit. Szerintem egy egyszerü magánakció volt pancser módon. Tény, hogy valakinek, valakiknek ez jól jött.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. Pénz beszél, vau-vau!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. Mór megtette kötelességét, DSK kiütve. :wink:
    Az mindegy immáron, hogy a ribi miket mondott össze-vissza, DSK már nem lesz a Világbank elnöke, innentől – valószínű – Sárközy utódja sem.
    Politika már csak ilyen, a játékszabályok kegyetlenek.
    Feltételezem néhány százmillió dollárt ki fog fizetni Amerika igazságszolgáltatási rendszere kártérítés gyanánt DSK-nak!
    :lol:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  5. A KGB-nek anno saját 16-17 éves nevelőintézeti lányokból kiképzett “szobalány ” gárdája volt ilyen célra. Hogy a politikust azután megzsarolják . Kiskorúval sexelt= börtön, vagy az ő emberük lesz.
    Néha nem jön be a dolog..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. Ezer fős reprezentativ mintán vizsgálták Franciaországban,hogy mi a véleménye az embereknek DSK esetleges politikai visszatéréséról. A válaszadók 49%-a úgy vélte, hogy DSK-nak van még helye a politikában, szemben a 45 %-al akik nem támogatják esetleges visszatérését.
    A magukat baloldalinak tartó válaszadók 60 %-a, a francia Szocialista Párt részéről 65 %-os DSK támogatottsága, abban a kérdésben, hogy visszatérhet-e még a történtek után a politikai életbe.
    -

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  7. Gondolom ez a hotel , ahol AFEM ( A Fent Említett Maca ) alkalmazva volt , többé nemszámíthat illusztris vendégekre és hamarosan visszaminősítik valami kipofásított garniszállóvá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Beperelte a New York Postot a szobalány 2011. július 5. kedd | AN

Rövidesen ejtik a vádakat DSK ellen 2011. július 5. kedd | Rákócza Richárd

DSK: a nyugat-afrikai kapcsolat 2011. július 3. vasárnap | AN-összeállítás

Strauss-Kahn: fordul a kocka? 2011. július 1. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos