Norfolk, Virginia – Két amerikai pár terhére elkövetett túszejtés, emberrablás és gyilkosság a vád három szomáli kalóz ellen. Ha bűnösnek találják, halálra ítélhetik őket.
Ahmed Muse Salad, Abukar Osman Beyle és Shani Nurani Shiekh Abrar februárban követték el a cselekményeket Szomália partjainál. A vádlottak azon tizennégy ember között voltak, akiket az amerikai hatóságok márciusban vádoltak meg. A többiek korábban már bűnösnek vallották magukat kalózkodásban, összeesküvésben és egyéb vádakban.
A mostani három vádlott ellen huszonhat különböző vádat emeltek, ebből huszonkettőért szabható ki halálbüntetés. A megölt amerikai turisták a következők voltak: Jean és Adam Scott Kaliforniából, valamint Phyllis Macay és Bob Riggle Seattle-ből. A kalózoknál elfogatásukkor, február 18-án az S/V Quest nevű jacht fedélzetén tűzfegyvereket és rakétavetőt találtak.









Ez túl humánus megoldás, mondtam már az oroszokra kell bízni a vircsaft felszámolását, rövid időn belül rend lesz……………….
András:
…
- Az oroszok sem bánnak semmivel sem keményebben ezzel a söpredékkel, mint az összes többi, a térségben jelen lévő állam haditengerészete.
…
Na, hallod, ahol már az olyan, nem éppen kifinomult harcmodorukról, főleg nem “emberjogtisztekletükről” ismert országok sem lépnek oda, mint pl. India, Kína, esetleg Irán…
…
Komolyan, érthetetlen, hogy ezt a szemét, beltenyészet kalózbandát miért nem számolják fel gyorsan, és hatékonyan, pedig a technika, sőt, még a jogalap is megvolna rá.
…
Mert hát, a szomáliai söpredék több állam hajóját támadja meg, rendszeresen. Több halottja is van mindennek, szóval, már öltek is. Súlyosan veszélyeztetik az egész világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát, DE:
…
MIVEL NEIKIK JOGAIK VANNAK, ezért nem lehet őket belerobbanatni a vízbe, még akkor sem, ha egyenesen rálőnek a hajókra, de még a hadihajókra is. Nem lehet odaküldeni egy flottát, és felperzselni szomália teljes keleti partvidékét, ahol bármiféle kalóz menedék, vagy infrastruktura van.
…
Nem, nem: ehelyett, ha elkapják őket, először orvosi ellátásban kell részesíteni mind, majd előadni az emberi jogaikat (na, ezt jól tudják), aztán vagy elengedni, vagy lefogni. De ez utóbbi esetben meg kényelmes börtönökbe kerünek, ahol finom ételeket ehetnek, és várhatnak egy “tárgyalásra”, ahol valószínűleg valami jelképes “büntetéssel” megússzák (ahelyett, hogy gyorsított eljárás után felkötnék mind).
…
Hihetetlen, komolyan… mint valami mhülye vicc.
…
Ócska géppisztolyokkal, max. egy – két RPG- vel évek óta sakkban tudják tartani lényegében az egész civilizált világot, mert hogy, NEKIK JOGAIK VANNAK!
…
Most álmodom, vagy mi van? – kérdezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy ez mind igaz.
Jó, csak az oroszok maguk is kalózok, utána győzzed őket kiciánozni Afrikából.
“MIVEL NEIKIK JOGAIK VANNAK, ezért nem lehet őket belerobbanatni a vízbe, még akkor sem, ha egyenesen rálőnek a hajókra, de még a hadihajókra is. Nem lehet odaküldeni egy flottát, és felperzselni szomália teljes keleti partvidékét, ahol bármiféle kalóz menedék, vagy infrastruktura van.”
…
Ennek utána kéne nézni, úgy tudom, a kalózokat helyszínen föl lehet kötni.
Még ez… de hogy megtámadnak egy hadihajót, konkrétan, RPG- vel és gépkarabéllyal meglövik, a hadihajó meg max. vízágyúval locsolhatja őket, esetleg leadhat pár “figyelmeztető lövést”, ahelyett, hogy azonnal halomra lőnék a támadókat…
…
Ilyen nincs, és mégis van.
…
Ultraliberális “védelmi politika”, na!
Az Izraeliek többször lerázták őket, a legemlékezetesebb az volt mikor a teherhajót körbetekerték szögesdróttal és nem tudtak felmászni rá a kalózok.Szerencsére letettek a további kísérletezésről.A másik mikor az utasok segítségével hárították el a támadást.Itt sem volt további kísérletezés.
Tánó:
…
“..Az Izraeliek többször lerázták őket…”
…
- Mármint, az izraeli biztonsági személyzettel utazó hajók, úgy érted.
…
Amúgy tényleg érthetetlen, hogy reguláris hadseregek haditengerészetei miért nem lőnek célzott lövésekkel az ŐRÁJUK, vagy az általuk felügyelt hajókra rátámadó, többnyire totál betépett, tengeri majomemberekre.
…
Milyen dolog már az, hogy egy, lényegében háborús zónává vált térségben, ami ráadásul a világ egyik legforgalmasabb hajóútja is, a felfegyverzett hadihajók nem lőnek rá a támadókra, és hogy ezt civil bitztonsági cégeknek kell megtenni helyettük…
…
Hát mi ez már?
Természetesen úgy értettem.Köszi.
Eldrad:
Drága lehet a lőszer…éshát a mai költséghatékony stratégia tervezés , meg büdzsé-kúrtítások időszakában nagyon meg kell nézni kire zúdítunk drága ágyútüzet !
Különben tényleg nevetséges :
egy hatezerszer akkora tankert elfoglal néhágy rongyos, lestrapált Kalasnyikovokkal.
A haditengerészet bevetése viszont milliókat emészt fel.
Miértnem a nagy hajók legénysége pörköl oda párat nekik , vállról indíthatóval ?
Megmondom :
Mert a szarrágó hajó-tulajdonosok sajnálják a nyereség egy kicsiny hányadát a tengerészeik kiképzésére és pár modern fegyverre.
A hadihajók meg nem lehetnek mindenhol ott .
A hadiflottáknak -szerintem- nem az a dolguk hogy rongyos csónakosakat hajkurászanak lerobbant afrikai partok közelében..
Minek itt cicozni, a tengeri törvény egyértelmű eljárást ír elő a kalózokkal szemben. Felkötni őket a vitorlarúdra. Azt hiszem, ha egy két hadihajó megjelenne Mogadishu, Kisbaayo, Berbera vagy Boosaasó kikötőjében, ilyen hinbálozó gyümölccsel annak hamar híre menne, és elvenné a kalózok kedvét.
stefán:
…
- A tengerészeti törvényt azt nem tudom, de azt igen, hogy ha egy háborús zónában pl. egy fegyveres katonát, hadihajót, szállító és kísérőhajókat, stb. támadás ér, akkor a fegyveresnek a nemzetközi hadijog szerint lehetőségei szertint joga van arányos mértékű válaszcsapást mérni.
…
Ha pedig betépett, fegyveres majomemberek RPG- vel, gépfegyverekkel támadnak, azokat teljes nyugalommal bele lehetne robbantani a tengerbe, mert ez bőven beleférne az “arányos mértékű válaszcsapás” kategóriájába.
…
Érthetetlen, miért nem teszik meg.
Kicsit elírtam magam, mert a fenti írásom csak a XIX.század közepéig volt jogos/utánanéztem/ Viszont a kalózok fogva tartása ezek után sem volt fényes. Nem mintha sajnálnám, azt kapták, amit megérdemeltek. Hajófenék, vasra verve, patkányok, poshadt víz, kukacos hús. Egyébként én sem értem ezt a humanizmost olyan személyekkel szemben, akik megtámadnak egy kereskedelmi hajót és a legénységet középkori módszerekkel tarják fogva. Arról nem is beszélve, hogy hadihajóra lőnek. Abban a pillanatban válaszolni kell a támadásra. Érdekes, ha egy idegen repülő közelíti meg a hadihajót kb. 40-30 km-re azonnal riadót fújnak. A fegyverrendszert élesre állítják.