Akihez esetleg nem ért el a minapi Cser-Palkovics vs. Tarlós gigantikusok csörtéjének csatazaja, annak elöljáróban: Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő, nyílt levelet küldött Tarlós Istvánnak, mivel a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) a Budaörsi úton buszsávvá nyilvánította a befelé vezető sávok egyikét. Ezzel pedig dugót generál az említett szakaszon.
Előre leszögezném, hogy Tarlós István eme intézkedése az első, mely véleményem szerint az őt megválasztó budapesti polgárok érdekeit szolgálja. Persze csak annyiban, hogy nem meszelte el egyből a VEKE intézkedését. Hogy miért várt ennyit és miért pont ezt pécézte ki magának, az persze rejtély, aminek megfejtésére most nem is szeretnék kísérletet tenni. De üdvözlöm a közösségi közlekedés fejlesztéséért és így a város élhetőbbé tételéért folytatott, néhány napig tartó villámháborúját.
A világraszóló saga úgy folytatódott – ki tudja, véget ért-e -, hogy négy nap múlva Tarlós István műszaki akadályokra hivatkozva utasítást adott a buszsáv megszüntetésére. Az ellentábor élharcosa, Cser-Palkovics András ugyanis egyik nap annyira vicces kedvében találta magát, hogy klaviatúrát ragadva, időt nem sajnálva, sziporkákkal megspékelt levélben mutatta meg, milyen jó humorú honatya is ő. Ebben blikkfangos szófordulatokkal tudatja a főpolgármesterrel, hogy szegény vidéki polgárok, akik Budapesten tevékenykednek, nem tudnak naponta kellő gyorsasággal bepöfögni a fővárosba.
A mélyen tisztelt fehérvári polgármester azonban két fontos dologról nem ejt szót ezzel kapcsolatban. Nem folytatja élceket sem nélkülöző glosszáját ama kérdés taglalásával, vajon miért is kell annyi fehérvári polgárnak Budapestre járnia naponta dolgozni, ha az ő városa annyira prosperáló település gazdasági téren, hogy – mint a levél végén közli – akár át is vehetné Budapesttől a fővárosi címet. Nem mellesleg pedig megéri politikailag is melléjük állni (feltehetőleg akkora tömegről van szó). A másik pedig az, miért nem propagálja városának pesti munkahellyel rendelkező lakosai felé a tömegközlekedést? Miért nem használható a busz, vagy a vonat, az oly nagy tortúrával járó, 70 km-es ingázáshoz? Csak nem azért, mert vannak robosztus hiányosságai az ő városának is? Talán csak nem lehet az is gátló tényező, hogy Fehérváron a budapesti „kevés” P+R parkolóval szemben – amit a polgármester kihangsúlyoz – összesen zéró hasonló létesítmény található?
Cser-Palkovics András mellé beszállt a vitába Wittinghoff Tamás, Budaörs első embere is, hogy együtt ostorozzák a „főváros-soviniszta” – ahogy a fideszes politikus fogalmazott -budapesti lakosokat, akik hajlandók közösségi közlekedésben részt venni, hogy cserébe tisztább környezetük, élhetőbb terük legyen, ám meggátolják egyes parlamenti képviselők gyors feljutását, ezzel pedig az autós társadalmat is maguk ellen hangolják a hiperaktív politikusoknak köszönhetően.
Aki ma egy nagyvárosban a tömegközlekedés ellenében bátran és büszkén képes kiállni a tarthatatlan állapotokat gerjesztő, zsákutcás autós közlekedés mellett, bekerülhet portréjával azok arcképcsarnokába, akik miatt Magyarország Nyugat-Európához képest egy sötétebb galaxisban bóklászik. Ha lesz egyszer egy ilyen kiállítás, szívesen ülök villamosra, hogy láthassam.









Úgy nagyjából tele a hócipőm azokkal a honfitársaimmal, akik felhúzott orral költöznek ki a város környékére – mondván, hogy a városban kosz van és bűz – ugyanakkor egész életük Budapesthez kötődik. Következésképp reggel, autóval natürlich, beözönlenek a városba, szép hosszú dugókat okozva a bevezető utakon, aztán este ugyanez kifelé. És közben persze szidják a büdös, koszos, stb. fővárost.
Ilyen út mellett lakom.
Nem kötelező a fővárosban lakni, el lehet költözni zöldebb, csendesebb vidékekre. Csak akkor tessék tudomásul venni annak a környezetnek a hátrányait is, és nem kéne a Budapesten maradók életét még jobban megnehezíteni az autóközlekedéssel.
Csak annyit erről, hogy pl. a belváros közlekedésének pár százaléka a saját forgalom, az összes többi átmenő!
A maga részéről mindenkinek (fél)igazsága van. Mert a főváros is élhetetlen a sok autó miatt, de a tömegközlekedés igénybevétele sem mindig megoldás.
Egyik családtagom rehabilitációs kezelésre egy Fejér megyei kisebb intézménybe került (Pesttől kb 100 km). Fél órai ott tartózkodással kalkulálva
éppen 11 és fél óra alatt lehetett volna a látogatás esetén megfordulni, olyan szuper módon egyeztetve vannak a vonat- és a buszmenetrendek. Egy ismerős gépkocsival alig több, mint 1 óra alatt levitt, és egy délelőtt megjártuk az utat: 1 órai látogatással együtt.
A főváros egyébként mostanában sokkal járhatóbb gépkocsival: a munkanélküliség és a közel 400 forintos benzin érzékelhetően csökkentette a forgalmat.
Ráadásul forgalom”csillapítást” sem úgy “illik” csinálni, hogy mindenféle figyelmeztetés és alternatíva felajánlása nélkül egyszer csak eltorlaszoljuk az utat. Egyébként is véleményem szerint az egyik legagresszívabb szó a “forgalomcsillapítás” – rögtön a fülkeforradalom után következik!