(Ezért továbbgondoltam, amit az itthoni Népszavában írtam. Ezt láthatja itt a kedves olvasó)
*
Békésen vitatkozgatunk, hiszen van időnk!
Mindig is volt!
2006-ban sem izgattuk magunkat, tudtuk, messze van még 2010!
Szabad választást a polgári demokráciákban, parlamenti pluralizmuson alapuló jogállamban szokás tartani. Ez az államalakulat, amiben élünk, máris megszüntette a bináris (kétpólusú) politikai erőteret. Az ellenzék 2014-re készül. Honnan veszik ezek a naiv optimisták, hogy belátható időn belül lesz még egyszer szabad választás Magyarországon?
Orbán Viktor nem akarja. Orbán Viktor a kétharmados győzelmével mindent meghiúsított eddig, amit nem akart, és mindent megvalósított, amit akart.
Ott tartunk, hogy még mindig nem sikerült eldönteni, szociális vagy emberjogi küzdelem-e az antifasiszta harc.
Ez a megválaszolatlan kérdés már úgy emészti föl a legnagyobb ellenzéki párt életerejét, akár egy pusztító vírus.
Van kérdés?
Még mindig az a kérdés, hogy kell-e az Orbán diktatúra megdöntéséhez szocialista párt? Kell-e maga az MSZP, mert erre még mindig nincs egyértelmű válasz.
S azért nincs, mert a baloldal, szokás szerint, leragadt a percnyi érvényű napi kérdéseknél, és nem tud, vagy nem akar távlatokban gondolkozni.
Ezért feledjük el most néhány percre a napi politikát, és hadd ismételjem el újra, hogy
(1) Ma az európai szociáldemokrácia válságban van, s ennek – nagyon tömören – az oka az, hogy ha egyszer a szociáldemokrácia tudomásul vette, hogy a kapitalista termelési mód az egyetlen igazán korszerű, hatékony, a gyarapodást szolgáló termelési rend, akkor mi keresnivalója van még a politikában? Ha ez így igaz lenne, akkor semmi. De a szociáldemokrácia nem azért van, hogy a kapitalizmus szolgálatában megszelídítse a kizsákmányoltakat. Minden társadalmi szituáció tettes és áldozat konfliktusa. Vagyis kirekesztők és kirekesztettek, kizsákmányolók és kizsákmányoltak, elnyomók és elnyomottak, gazdagok és szegények konfliktusa. A szociáldemokrácia akkor tölti be vállalt hivatását, ha mindig az áldozat mellé áll, s végső soron kiküszöböli a társadalomból ezt az igazságtalan konfliktust.
(2) De miért adja föl a mai szociáldemokrácia önnön értékeit? Mert egyrészt képtelen szabadulni az indokolatlan szégyenérzettől, melyet a bolsevista totális diktatúra bűnei miatt érez. Indokolatlanul, hiszen a bolsevizmus a szociáldemokráciát első számú közellenségnek tartotta. A másik ok ennek szinte az ellenkezője: a jóléti kapitalizmus. A hidegháború idején, hogy a dolgozó tömegeket ne heccelhesse a szovjet propaganda, a tőke visszaforgatott a profitból valamennyit magasabb bérek és a szociális háló céljaira. Ezt az adakozó kapitalizmust nehéz volt támadni, s ezért a szociáldemokrácia elfogadta, mint a leghatékonyabb gazdasági-társadalmi rendet, s ezzel minden érdekérvényesítő fegyvert kiadott a kezéből (Bad-Godesbergi program). Nem számított a szűkösebb időkre, amikor a szovjet fenyegetés elmúltával, a tőke a neoliberális gyakorlat, a kíméletlen szabad verseny jegyében visszavonja az alamizsnát.
(3) Persze attól, hogy nem ismerünk jobbat, attól még a kapitalizmus igenis harácsoló, erkölcstelen, embertelen. Sőt: nem is igazán hatékony, hiszen válságtól válságig bukdácsol.
(4) Miért? Mert korlátos rendszerben korlátlan növekedés nem lehetséges, de ebben a távlatban csak néhány elszánt ökológus meri vizsgálni a kapitalizmus természetét. A kapitalizmus pedig az állandóan növekvő mennyiségi termelés, szerzés, gyarapodás, az esztelen pazarlás, a permanens és kíméletlen verseny gazdasági-társadalmi rendje, mely globális katasztrófába sodorja a Földet. A Glóbuszt. Persze, hogy nem találtunk jobbat, hiszen jó ideje nem is kerestünk. Mert a szociáldemokrácia régen elmulasztotta, hogy a tettessel szemben az áldozat mellé álljon, mert már régen nem távlatokban, csak percnyi érvényességű megoldásokban gondolkodott. Európa szerte. Így jutott el ahhoz a fából vaskarikához, hogy nincs korszerű szociáldemokrácia kapitalizmus nélkül.
5) És ez az európai szociáldemokráciával együtt az MSZP-nek is legfőbb dilemmája. Az új idők szocialista pártja szabaduljon meg minden baloldali törekvéstől? Akkor mitől marad szocialista? És ha már nem szocialista, mi szükség van rá?
Most vissza a napi politikához.
Az MSZP nem állt következetesen az áldozat mellé az elmúlt nyolc, azaz tizenkét esztendő alatt. Mivel a rendszerváltásnak – ami végső soron a komprádor újburzsoázia rászabadítását jelentette a magyar társadalomra –, sokkal több áldozata volt, mint nyertese, az áldozatok és azoknak szélesen vett vonzásköre (család, rokonság, munkatársak, barátok) elfordultak az MSZP-től.
De lehet-e a lecsúszottakkal, a támogatásra szorulókkal, a kirekesztettekkel választást nyerni? Minél lejjebb csúszik valaki a társadalmi ranglétrán, annál rosszabb érdekérvényesítő, annál kevésbé érdekli a közélet. Vagyis a legelesettebbek nem is szavazók. A legkiszolgáltatottabbak, ha néha mégis szavaznak, koldusalamizsnáért hajlandóak a voksukat eladni.
Mindez valódi probléma, de a megoldása nem az, hogy hagyjuk magukra a rá-, sőt reánk szorulókat! Ha a szociáldemokrácia morális tartását elveszíti, ha föladja a legrászorultabbak képviseletét, a létjogosultságát veszíti el. Elveszti a hitelét. És nem képes eleget tenni vállalt föladatának, hogy megoldást keressen a társadalmi igazságtalanság általános kiküszöbölésére. Az MSZP csak akkor képes megújulni, és a diktatúra ellenes erők élére állni (vagy legalábbis a legjelentősebb erejévé válni), ha ezt fölismeri.
Egy vereség után talpra állni csak az tud, aki szembenéz önmagával. Megtisztulni (még a vallás is így tartja) csak a bűnök bevallása, töredelmes bűnbánat árán lehet. A bűnbocsánat előtt meg kell járni a poklok tornácát, meg kell tisztulni a tisztítótűzben. Ez fájdalmas, de nem lehet megúszni. Nem újulhat meg az, aki gőgösen a saját makulátlanságát hirdeti, és gyáván letagadja a bűneit.
A nemzeti felsőbbrendűség anakronisztikus, önámító fasiszta diktatúrájával szemben egy új Népfrontba kell tömörülni. De ennek a Népfrontnak a vezető ereje mindig is a baloldal volt, most sem lehet meg nélküle. Semmi nem indokolja, hogy egy monolit fasiszta párttal szemben csak egy másik monolit, vezérelvű antifasiszta párt léphet föl. Az antifasiszta erők célkitűzése: megszüntetni a Fidesz hegemóniát, a kétharmados diktatúrát az országban, visszaállítani a demokratikus jogállamot, tipikusan pártszövetséget, koalíciót igénylő föladat. A náci-fasiszta tengelyt is koalíció, a szövetségesek koalíciója győzte le a második világháborúban.
Ma már annak a fogalomnak, hogy „demokrata”, kiürült a jelentése, elveszett az ereje: politikai közhellyé vált. Európában is, nálunk is, mindenki demokrata, nem csak a szociáldemokraták. A kereszténydemokraták is, a nemzeti demokraták, a demokrata néppártok, a szabad demokraták, a demokrata fórum, a fiatal demokraták… hajaj!
A szociális értékrend már csak azért sem nélkülözhető a fasiszta hatalomépítés elleni harcban, mert Orbán csak a Taigetosz erkölcsét ismeri. Vége a jóléti gazdaságnak, jön a munka-alapú gazdaság – mondja –, s ez azt jelenti: meg akar szabadulni mindenkitől, aki nem végez hasznos munkát. Sőt: attól is, aki nem talál munkát, vagy nem is bír már dolgozni, mert beteg, mert öreg. Aki ellenség, aki a nemzeti egység szempontjából teher. Ez volt pontosan a náci Németország programja is. Koncentrációs táborokba zárni, majd (gázzal, tűzzel) likvidálni, mindenkit, aki alacsonyrendű fajhoz tartozik, aki beteg, aki visszamaradott, aki meleg, aki ellenség (lehet), aki zavart kelt(het), aki destruál(hat), aki se munkára se hadra nem fogható.
De változnak ez idők, a mai Németország „sajnálatosan” nem náci többé, nem fogja Orbán Viktornak megépíteni a megsemmisítő táborokat. Más módszerhez kell folyamodni. Csak úgy egyszerűen ki kell lökni a társadalomból, és magukra hagyni azokat, akik nem hajtanak hasznot, majd szépen megsemmisülnek maguktól.
Pusztuljon a férgese, így van ez, mióta világ a világ. Az erős győz, a gyönge elbukik!
Ki nem hallott Dávidról és Góliátról? Sárkányölő Szent Györgyről? Egervár ostromáról? A finn-szovjet háborúról? A Vietkongról, ami (mindegy, személyesen hová húz a szívünk) dacolni bírt az Egyesült Államokkal? Csakugyan olyan ostobaság a gyengék mellé állni? A gyönge törvényszerűen vesztes is? A fogalom, hogy erős vagy gyenge, nagyon is relatív.
A társadalom organikus egység. Olyan, mint egy szervezet. Ha a bal láb beteg, biztos, hogy a leggazdaságosabb megoldás: amputálni és a szemétbe dobni? Nem járunk-e jobban, ha sok munkával, ráfordítással meggyógyítjuk? De megbetegedhet a szem is. Leggazdaságosabb mindjárt kivájni? És ha a máj, a tüdő, a szív betegszik meg? Ne fordítsunk időt, energiát a gyógyítására, mert sokba kerül?
A leghatékonyabb antifasiszta erő a szociáldemokrácia. A múltban is az volt, az lesz a jövőben is. Különösen itt, Magyarországon, ahol (ma a világon egyedül) a győztes neofasizmus ellen kell fölvenni egy emberarcú, nyitott és szabad társadalomért a harcot.
Persze, esélyeink korlátozottak. De inkább álmodozzunk, mintsem föltartsuk a kezünket. Hosszú életem során megtanultam: a bátor egyszer hal meg, a gyáva ezerszer. És nem az a bátor, aki nem ismeri a félelmet, hanem az, aki le tudja győzni.
Ebben a fölgyorsult világban minden megtörténhet. Amikor Hitler Párizsból rémítette sakálvigyorával az emberiséget, és amikor a britek (a hadsereg segítségére siető polgárokkal), kimentették Dunkerque-nél a megvert angol csapatok maradékát, ki hitte, hogy négy év múlva Hitler térdre kényszerül? Ki hitte volna a Ribbentrop-Molotov paktum után, hogy az antifasiszta harcban a Szovjetunió a Nyugat szövetségese lehet? Ki hitte volna negyvenötben, Berlin romjainál, hogy (jól-rosszul) egyszer még létrejöhet az Európai Unió? Hogy Németországból Európa egyik legdemokratikusabb, leggazdagabb, legjózanabb országa lesz? Vagy Andropov halálakor, hogy utóda, Gorbacsov fölszámolja a hidegháborút, és fölbomlik a Szovjetunió? Ki hitte volna, hogy 2011-ben lázadni kezdenek az arab-muzulmán országok lakosai?
Már hatvanöt éve elkerültük a termonukleáris katasztrófát. Hittük volna ezt 1946-ban?
Én nem aludnék nyugodtan Orbán Viktor helyében.
Kertész úrral sok mindenben vitatkoznék. Lehet, hogy onnan ahonnan Ő nézte vagy nézi valóban úgy látszik. Az öreg paraszt is másképp látta kintről, mint bentről, mikor a feleségét a szomszéd “simogatta”. Nos, kezdem a végéről. 1946 – ban az emberek kicsin Hazánkban még arra gondoltak, hogy lesz e hazánk? Másképp látott a fővárosi, aki csak romokat és az azt takarítókat látta, ennivalót azt nem. A vidéki annyit megmentett, hogy éhen ne haljon, viszont nem volt ruhája, nem volt a termeléshez szerszáma. A szovjetek, akik az amerikaiak, angolok segítségével szarrá vertek bennünket, már tudták, hogy mit akarnak. Ők látták a mi jövőnket. Mi, még, csak életben akartunk maradni a kifosztott és romokban heverő országban. A nép akkor hálás volt annak, aki helyette gondolkodott. Horthy alatt könnyű volt. Az Ő gondolatai magas röptűek voltak. Elrepültek a Volgáig. Vitték a katonáink a gyengén takart keblükben. Aztán sokan, százezrek, nem hozták vissza. Ott maradt a keblükkel, életükkel együtt. Kimondja meg, hogy hány volt közölük a bátor és hány nem. Kitudja azok közül ki volt a bátor, akiket tüzérségi lövedék, vagy bomba ölt meg, nem volt választás. Horthyt tudjuk, hogy egy gyáva, szarjankó volt. Mikor látta, hogy a magasröptű gondolatait visszalőtték, árkon, bokron át húzta a seggét. Én nem sietném el a jövő társadalmi formájának megrajzolását. Egy kicsit azért az komplikáltabb. Azt tudom, hogy az emberek képesek gondolkodni. Ötven évvel ezelőtt, ha valaki azt mondja, hogy a szocializmus véget ér hazánkban, nagyon viccesnek találtam volna igen sokad magammal. Idézném Önt. “ebben a felgyorsult világban bár mi megtörténhet”. Minden betűjével egyetértek. Orbán ezelőtt egy bő évvel még a hatalomért reszketett, most a megtartásáért. Jön a kérdésem: érdemes minden aljasságot elkövetnem egy cél érdekében, ha nem vagyok képes mások, ebben az esetben a reális többség, javára használni?
Szinte minden állításával egyetértek. Azzal nem, hogy 2002 és 2010 között éppolyan embernyúzó politika érvényesült, mint most. Igaz, megnőtt az államadósság, de az én életemben (64 éve!) először a megelőlegezett jobblétért kell törlesztenünk. Sok jutott a legelesettebb rétegeknek is: csakhogy ahol nagy a baj, ott hosszabb idő kell a lerongyolódott lelkek újjáépítésére. És lehet, hogy a módszer sem volt kifogástalan, dehát ezzel a gonddal a világ leggazdagabb országai is folyamatosan küszködnek.
Ami fontosabb: folyamatosan csalódom az egyelőre még legnagyobb ellenzéki pártban (a többit nem is fogadtam rl, nem kellett bennük csalódnom). Ez azért fontos, mert csak szervezett erő (koalíció) bírhatja le ezt a nemzetrontó maffiát. Nem elég csak honlapokon busongani, tenni is kellene valamit. Legalább ordítani, ahogyan Bartus mondta volt. Ehelyett az MSZP és a Demokratikus Koalíció fórumain jórészt sértődött kakaskodások zajlanak. Egyik ilyen összejövetelen, amikor már jó órája ment mindenféle személyi pletyka, felvetettem, hogy tegyünk valamit. A lakóhelyemen (mint meghatottan hírül adta a helyi lap), a gyönyörűen felújított művelődési házban otthonra lelt a Kárpátia Zenekar. (Tudja az, amelyik “kétszer varrott csizmában vonulna be Kolozsvárra.) Azt javasoltam, hogy vásároljuk fel a koncertjegyeiket, menjünk el, és fagyos csöndben hallgassuk végig a produkciót (gyengébbek vihetnek füldugót). Még csak azt sem mondták, hogy nem. Folyt tovább egymás simfölése. Az elmúlt két évben nagyjából ez volt a 40-ik javaslatom, amelyek süket fülekre találtak. Kettőt magam megszerveztem.
Két éve kértem, hogy a választásoknak úgy menjünk neki, hogy néhány alapkérdésben (köztársaság, kisebbségek, szekularizáció, adórendszer) nagyon határozottan szögezzük le, mit akarunk, és tartsuk is magunkat ahhoz. Azóta a DK-ban is szorgalmaztam. Süket csönd. Az írásos anyagok kísértetiesen hasonlítanak egy 1972 beli igazoló jelentéshez: hosszúak és semmitmondóak. A DK kongresszusi ajánlása 20(!) pontból áll, ami komolytalan, ráadásul keverednek a napi politikai és az elvi jellegű ügyek. Mindezt minden alkalommal a “tetthelyen” is elmondtam. Mégcsak választ sem kaptam rá.
Úgyhogy még várok egy kicsit, és a Kohányi Társasághoz csatlakozom.
A “szocialista, szocialdemokrata” elnevezes manapsag teljesen idejet multa. Helyette a szociálisan erzekeny fogalmát kellene hasznalni. Ma az un. nyugati vilagban sok szocialisan erzekeny polgari párt van es mindegyik a maga modjan probalja megvalositani az élhetö tarsadalmat es torvenybe foglalva potolni az emberböl genetikai alapon hianyzo – tisztelet a kivetelnek – szolidaritast. A to”ke, a “kapitalista” mint olyan erzekelten a tarsadalom gyengebb tagjaival szemben, ezt kell megfekezni. Ez nincs ingyen, ezert kell adokbol beszedett anyagi eszkozok ujraelosztasaval megsegiteni a raszorulokat. A megsegites merteke a tarsadalom termelekenysegenek, anyagi erejenek fuggvenye. A nyugati tarsadalmak sulyos kihivas ele neznek, mert a vilaghaboru utan felepult joleti tarsadalmak egyre inkabb versenykeptelenek a munkavallalokkal szemben meglehetosen erzeketlen brutalis azsiai gazdasagokkal szemben.. Az un. skandinav joleti allam lebontasa egyre gyorsulo leptekkel folyik. Ezt hivjak a “globalizacio” kihivasanak. OV ezzel abszolut nem foglalkozik es azt hiszi, hogy a lakossag azsiai szintre valo lenyomasaval versenyre kelhet az egesz vilaggal szemben a munka-alapu “centralis erotereben”. Eszkozein aztan hosszasan lehet vitatkozni…
Kertész úr!
A szociáldemokrácia mellett a konzervativizmus és a liberalizmus is válságban van. Nem kell hozzá nagy ész, hogy összeálljon a kép: a rendszer, a demokratikus-kapitalista világrend van válságban.
Értsük meg: a kapitalizmus úgy járt, mint a falánk cápa: felzabált mindent (most emészti a Közel-kelet és Észak-Afrika országait és lassan nem lesz mit ennie. Túlnőtte önmagát, ezért pusztulnia kell.
Sok megállapításával egyetértek, de érdemes lenne a dolgot összefüggéseiben nézni.
Az emberben nagyon is kódolva van genetikailag a szolidaritás, de az is, hogy a saját érdekeit kövesse, ami nem tévesztendő össze az önzőséggel és az érzéketlenséggel. A modern szociáldemokrácia feladata talán az lenne, összehangolja az egyéni és a társadalmi érdekeket, képviselje a kiszolgáltatottabbakat.
A cikk gyakorlatilag azt mondja, vegyünk újra kollektív tulajdonba mindent, hogy mindenki szükségletei szerint vegyen a javakból, de hát ez pont az emberi természet miatt nonszensz. Nem működött soha a gyakorlatban, nem is fog. Ami ellentétes az emberi természettel az embertelen, az ideológia életidegen. Népfront, az osztályharc fokozódik, Hitler……itt tart a baloldal a 21. században???
Ha a “baloldal” az oviktóriánus rendszert ellenzők élére akar állni (pláne, ha még majd tud is), akkor azzal csak erősítheti a rendszert, mert akkor megerősödik az egyébként hamis bal-jobb kettősség.
A fasiszta, és egyre inkább náci jeleket felmutató rendszerrel csak a jogállam és a polgári demokrácia jelszavaival lehet sikerrel fellépni. Ehhez teljes joggal csatlakozhatnak a szociáldemokraták is, de a fellépés csak akkor lehet sikeres, ha annak központi elemei a fenti célok, és hazai “jobb” és “bal” képviselői egyetértésben munkálkodnak.
Az MSzP vezető szerepében azért nem hiszek, mert soha nem volt szociáldemokrata párt. Hiába volt és van nagyszámú olyan tagja és szavazója, akiket a fent vizionált szövetség boldogan látna sorai között, a párt vezetése, szervezete, urakodó nézetei, öröklött kultúrája stb. ugyanúgy a jogellenes diktatúrát segítik, mint a másik gyűjtőpárté.
Elölről kell kezdeni. Előítéletek és gyűlölködés nélkül meg kellene keresni a látszólagos másik oldal arra érdemes tagjait, és meg kellene fogalmazni egy olyan alkotmányt, amit a többség elfogadhat. Ez a szövetség önálló, a választópolgárok számára jól elkülöníthető szervezetekből állhatna úgy, hogy azok együtt kaphatnák meg a felhatalmazást az ország vezetésére. Ebben az esetben a győzelem után gond nélkül hatályon kívül lehetne helyezni az amúgy sem érvényes tákolmányt, és az új alkotmány elfogadása után ki lehetne írni egy szabad választást, hogy még véletlenül se mossa össze a koalíciós kormányzás a részeket. Az ilyen alkotmányos alapon létrejött hatalmat minden, a demokratikus jogállam talaján álló fél elfogadná.
Nagyon érdekes volt újra marxista alapú érvelést olvasni.
Szerintem Marx posztulátumai az osztályellentétekről (sajnos) helyesek, de közvetlen politikai programmá nem alakíthatók át. A történelem a jövő felé nem tervezhető mérnöki módon. Az “emberi természetre” sokat hivatkoznak az utópiák ellenzői. Hogy pontosan milyen a emberi természet, azt nehéz definiálni, de az emberszabásúak viselkedésének kutatói az elmúlt évtizedekben azt igazolták, hogy létezik, és vannak lényeges, megkerülhetetlen tulajdonságai. Marxnak ugyan igaza van abban, hogy az emberi viselkedés nem olyan kötött, mint az állati, de genetikai adottságainkon tömeges méretekben nem lehet átlépni.
Ez, már amit fent írtam, nem ad felmentést erkölcsi kérdésekben, csak a várható társadalmi jelenségek, folyamatok megértésében és előrejelzésében használható.
Az árutermelő társadalom számos belső ellentéttel terhelt, azokban hordozza saját bukását (ebben is igaza van Marxnak), de egyelőre nem látszik polgári demokratikus változatánál jobb megoldás. Ráadásul a mi vidékünkön (Magyarországon) a fő probléma az, hogy nem ezt próbáljuk meghaladni, hanem már régen megbukott struktúrákat próbálunk fenntartani.