Ronai and Ronai
AMERIKAI

Czink Melinda búcsúja 2011. június 25. szombat 15:17 | AN

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Czink Melinda búcsúja

London – Az angol nyílt teniszbajnokságon eddig két nagyszerű győzelmet arató Czink Melinda 6:2, 7:6 -ra kikapott a kínai Peng Su-ajtól a legjobb 32 között, így búcsúzott a wimbledoni torna további küzdelmeitől.

A 82 percig tartó összecsapás első szettjében Czink 1-1-nél elvette 20. helyen kiemelt ellenfele adogatását, aki ezután egyből visszabrékelt. Az első szerváit 30 százalékos hatékonysággal értékesítő Peng a folytatásban jóval magabiztosabban teniszezett, s végül 6:2 arányban, ki nem kényszerített hiba nélkül hozta le a szettet.

A második játszmában Czink irányította a játékot, de 5:3-as előnynél nem tudta értékesíteni játszmalabdáit, majd egy-egy vonalbírói és vezetőbírói rossz döntés következtében (is) a szívós a kínai egyenlített.

6:6 után a rövidítésben Peng elhúzott 6-3-ra, és bár Czink még két remek adogatással visszazárkózott 6-5-re, a soros meccslabdánál azonban hosszan adta vissza riválisa szerváját, aki így nyert és a nyolcaddöntőben folytathatja. 

Eredmény, női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Peng (kínai, 20.)-Czink 6:2, 7:6 (7-5)

férfiak:
Djokovic (szerb, 2.)-Bagdatisz (ciprusi, 32.) 6:4, 4:6, 6:3, 6:4
Nadal (spanyol, 1.)-Muller (luxemburgi) 7:6 (8-6), 7:6 (7-5), 6:0
Federer (svájci, 3.)-Nalbandian (argentin, 28.) 6:4, 6:2, 6:4
Tomic (ausztrál)-Söderling (svéd, 5.) 6:1, 6:4, 7:5
Berdych (cseh, 6.)-Bogomolov Jr. (amerikai) 6:2, 6:4, 6:3
Ferrer (spanyol, 7.)-Beck (szlovák) 6:4, 6:3, 6:3
Kubot (lengyel)-Monfils (francia, 9.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:3
Fish (amerikai, 10.)-Haase (holland) 6:3, 6:7 (5-7), 6:2, 1:1-nél Haase feladta
Malisse (belga)-Melzer (osztrák, 11.) 7:6 (7-5), 6:3, 6:0
Tsonga (francia, 12.)-Gonzalez (chilei) 6:3, 6:4, 6:3
Juzsnyij (orosz, 18.)-Almagro (spanyol, 16.) 4:6, 6:3, 7:6 (7-3), 6:3
Llodra (francia, 19.)-Lu (tajvani) 6:3, 6:3, 6:1
Del Potro (argentin, 24.)-Simon (francia, 15.) 7:6 (10-8), 7:6 (7-5), 7:5

nők:
Wozniacki (dán, 1.)-Gajdosova (ausztrál, 27.) 6:3, 6:2
Sarapova (orosz, 5.)-Zakopalova (cseh) 6:2, 6:3
Paszek (osztrák)-Schiavone (olasz, 6.) 3:6, 6:4, 11:9
S. Williams (amerikai, 7.)-Kirilenko (orosz, 26.) 6:3, 6:2
Bartoli (francia, 9.)-Pennetta (olasz, 21.) 5:7, 6:4, 9:7
Cetkovska (cseh)-Ivanovic (szerb, 18.) 6:2, 7:6 (7-0)
Cibulkova (szlovák, 24.)-Görges (német, 16.) 6:4, 1:6, 6:3
Lisicki (német)-Doi (japán) 6:4, 6:2

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

2 Reader’s Comments

  1. Szép volt Melinda! :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. miért? Most nem szép?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Czink Melinda dollármilliókra perel 2014. április 29. kedd

Majdnem megpofozták Rónai Pétert 2013. szeptember 19. csütörtök | AN

Szávay Ágnes Amerikában is orvost keresett 2012. szeptember 11. kedd | AN

Novak Djokovics a US Open bajnoka 2011. szeptember 13. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos