Budapest – A Blikk információi szerint Schmitt Pál (69) mégsem ott lakik, mint ahogyan azt tervezték. Meggondolta magát a köztársasági elnök, és végül mégsem a XII. kerületi Művész utcai villába, hanem az elődje által is lakott, szintén XII. kerületi Béla király úti kormányrezidenciába költözött. Az emberek embere stikában, sunyi módon váltott lakhelyet, az adófizetők pénzén.
Schmittéknek új bútort sem kellett vásárolniuk. Az államfő ragaszkodott a saját tárgyaihoz, festményeihez. Így azokat átszállították a házából. Ám tekintve, hogy elődje, Sólyom László elvitt magával az új, XII. kerületi Normafánál lévő állami lakásába néhány elektromos berendezést és szőnyeget (hámé, megtetszettek neki, megszokta őket), ezért ezeket pótolni kellett.
A köztársasági elnök és neje így a hatalmas, 13 hektáron fekvő Béla király úti „közjogi skanzenben” él. A parkot még a Rákosi-rendszerben építették, az ötvenes évek elején. Az óriási területen négy azonos méretű vendégházat építettek, hármat rezidenciának, a negyediket pedig a személyzetnek. Ezek közül az egyiket használják Schmitték, a többi jelenleg üres.
Kedvezőbb az ingatlan állapota, betarthatóbbak a biztonsági előírások, jobbak a közlekedési lehetőségek, s ezeken kívül a protokollszempontok, üzemeltetési költségek miatt is nemet mondott a Művész utcai ingatlanra, amelyet a hagyomány Karády-villának tart, bár a híres színésznő, Karády Katalin tulajdonában soha nem volt az ingatlan, csak lakott benne. Ugyanúgy, ahogy Antall József, Boross Péter egykori miniszterelnökök és Szili Katalin volt házelnök is. Úgy tudjuk, a házban manapság időnként európai uniós megbeszéléseket tartanak.
Schmitt akkor döntött véglegesen a Béla király úti ingatlan mellett, amikor elődje, Sólyom László (69) kiköltözött onnan. Schmitték már át is vitték a cuccaikat, és berendezkedtek az új otthonukban. Néhány karbantartási munka miatt azonban – festésre, szigetelésre, asztalosipari munkákra, burkolatok javítására, villamosipari munkákra és lámpák pótlására – 8 millió forintot kellett e villa felújítására költeni.









Itt jobban elférnek a golyóstollai is.
Meg is érdemli a Nemzet Olympiai Bajnoka .
Hiszen igen komoly részt vállal ( t ) :
1. a nép ( az isten adta ) elhülyítésében
2.,a Szeretett Vezető ( most már ezt is tudjuk ) 40 !!! évre szóló bebetonozásában
Tessék mondani : a permanensen gyűlölendő szocializmus mennyi ideig tartott ?
Hajrá Magyarország , hajrá magyarok !
2011. június 16.-án, 07 órától, 2011. június 17-én, 24 óráig a rendőrségnél nagyszabású berendelés lesz! Ebbe bele foglaltatik, hogy a berendelt állomány tagjai, a SAJÁT MOBILTELEFONJAIKAT nem vihetik magukkal!!! Fostos Kormány!!!
Nyugger! Lehet ekor fog elkovetkezni a nagy csoda? amit Orban bejelentett?
most olvastam eppen, hogy vilagraszolo hatalmas csoda keszul Magyarorszagon, de ha nem akkor baj van….. mondta o! Talan a bajra keszul????
…..ekkor…../jav./
Jó kis kecó. Itt aztán lehet bújócskázni! Hiába, aki tud, az tud. Vagy összekaparja.
Nincs ezzel a kéglivel semmi baj.
Csak őrizzék őket erősen.
Most olvastam – érdemes az egészet elolvasni, nem csak ezt a részletét:
.
“A Széchenyi által említett tartüfffiád legeklatánsabb alakja ő. Aki ateista liberálisból lett először metodistaféle izé (Iványi adta őket „egyházilag” össze a nejével, majd ő keresztelte meg a nagyobb gyerekeket), aztán protestáns, majd a legádázabb ellensége a liberalizmusnak, majd ott kocogott a Szent Jobb-körmeneten reformátusként (?) vagy micsodaként. De leginkább persze hatalomtechnikusként, most meg hazaérkezik Rómából, találkozik egy aggastyánnal, aki történetesen pápa, és azzal a farizeus dumával jön, hogy általa jobb ember lett.
Marhára nem érdekel bennünket Orbán Viktor álságos spirituális fejlődése vagy visszafejlődése (mert ateistaként legalább őszinte volt e vonatkozásban), most viszont teljesen hiteltelen: az ember a világnézetét nem váltogatja úgy, mint a zokniját, nyilvánvaló tehát a képmutatás, a szemforgatás, a politikai haszonszerzésből adódó „vallásosság”, ami természetesen egészen egyszerűen ordas hazugság.”
Már meszelik a Kozma utcai kéglit.
Tudtommal a Rákosi rendszerben már megkezdték a panelházak építését is.
Így aztán köztársasági elnökünk – ha nagyon ragaszkodik a Rákosi rendszer idején épült házakhoz – egy ilyen Rákosi rendszer idején épült panelház egyik lakásába is költözhetett volna.
Az új helyen megmosta Palikának a tojásait és ugorkáját a neje?
Gondolom azért egy helyesírási szótár csak maradt a polcon?Hiába van akinek bejött az élet.
A kecó körüli munkákhoz -gondolom- a mipalink is igényel havi (bruttó) 42000-ért közmunkást cselédnek. Cafetériának megkaphatják az ételmaradékot. Lakájoknak jók lesznek a TEK-es fijjug.
Fölmászott az uborkafára. Remélem a tűzoltók tudják a dolgukat. Szerénységből tett
vizsgát. A javítgatás költsége egy panel- lakás ára. A szegény miniszterek is elvitték az
irodákból amit csak értek. / Orbániában./ Egy idő után talán még ott is felejti magát.
Esetleg ő már fél milliárdos palotába költözhet pár éven belül. Szegény politikusok
rázzák a rongyot, sem politikai, sem másféle tisztesség, műveltség nem szorult beléjük.
Rogyjon rá!
Peched van Bumburi!
A Rákosi rendszerben olyan házakat építettek, melyek nem omlanak olyan könnyen össze.
Vegyük csak a panelokat.
Sokuknak már régen lejárt a szavatossági ideje, aztán most felújítják őket.
Még mindíg jobb, mint a bankok felé eladósodni, mivel Orbánék – meg a rákövetkező kormányok sem – fognak önkormányzati bérlakásokat építeni.
Úraim EZ KErESZTény KURZUS !! BIZOMBENNE – A VÉGKIFEÍJLET HORRORISZTIKUS LESZ .CSAK A JELRE VÁR AMÁSIK 2/3.
Dícséret a lányának, aki a netre tette fel dicsekvésként apuci villáját. Innen derült ki a költözése.
Agyilag ő sem esett messze a fájától!
Balogh Lajos
Képletesen gondoltam…Haragszom rá a gerinctelensége végett.
Nem ehhez a temahoz tartozik csak eszembe jutott megbunhodte mar e-nep a multat s jovendot
valoszinu at kell irni a himnusz szoveget,mert ugylatszik meg nem bunhodte meg a nep elegge,mert tovabbra is bunteti oket,most nem idegen hatalom,hanem a sajat kormanya.
A szemétláda gumigerincű golyóstoll, pakol hol ide, hol oda, vastag bőr a a pofáján………….
13 hektár!
A Nemzet Gojos Tola, ismerve a képességeit, csak el ne tévedjen.
Az erdőbe már bevitték.
Kisért a hely szelleme: Rákosi elvtárs. és jönnek a “Tanu”-k is.